Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. április 05. 09:05 - politologus

Az ember elnökei - Mi volt, mi lesz a köztársasági elnöki intézménnyel?

A köztársasági elnöki poszt mintha tehertétellé vált volna a magyar politika számára, a jelenlegi hatalom már szabadul is tőle a maga módján. 

A Göncz Árpád személyében való megegyezés még előremutató volt. Az első Orbán-kormány alatt Torgyán József esetleges jelölése a posztra már mutatta a bajt. Mádl Ferenc lett végül az államfő, akinek politikai hovatartozása egyértelmű volt, mégis emlékeim szerint alkotmányos aggályaival mindig beletrafált. 2005-ben leeshetett az állunk, amikor kiderült, hogy a kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ a koalíciókötéskor nem állapodtak meg egyértelműen a köztársasági elnök személyében. Az ellenzék jelöltje, Sólyom László lett a befutó, de megválasztásainak körülményei - hiába passzolta le ő maga - faragott a magyar demokratikus kultúrán. A folytatás már rendben volt, egészen Schmitt Pálig, de ezt most hagyjuk.
Amikor Sólyom és Szili Katalin versengett az államfői pozícióért, egy baloldali rokonom utóbbi mellett érvelt, mondván, hogy van lehetőség nőt megtenni elnöknek. A női vonal persze jó adu, de azért megkérdeztem tőle, hogy mennyire örülne, ha Áder János elnök lehetne, hiszen ő is vezető pártpolitikus, ő is az Országgyűlés elnöke volt, mint Szili. Mára az ilyen vita anakronizmusnak hat, Schmitt Pállal pártember került oda, s amit egyszer lehet, azt mindig lehet. Nem is csoda, hogy az iménti nevek már nemcsak elrettentő hipotetikus példaként, hanem a valóságban is felmerülnek.
(Apropó: azt érti valaki, hogy miért pont az Országgyűlés volt elnökei - Szili, Schmitt, Kövér, Áder - jöhetnek szóba államfőként?)
 
Ha a Fidesz most egy picit is úgy gondolkodna, mint a régi szép időkben, amikor a rá adott szavazatnak még megfejthető jelentése is volt, akkor az egész közvéleménynek megfelelő jelöltet találhatna, nem is egyet. 
Nekem először Kopp Mária fordult meg a fejemben (konzervatív, tekintélyes, nő), de sajnos épp most hunyt el. 
 
A köztársasági elnök nem olyan gyenge pozíció, mint amilyennek sokan gondolják. Az igaz, hogy a végrehajtó hatalom részeseként abból kevés jut neki, ha a kezdeményezés lehetőségét nézzük, de annál több, ha a jelentőségét.
 
A köztársasági elnök kétségtelenül legfontosabb szerepe, hogy aláír, elsősorban törvényeket. Ezt a közjogi funkciót ne becsüljük le! A jogszabályokat a nép által felhatalmazott képviselet alkotja, azonban a törvény magát nem léptetheti hatályba, az igencsak tautologikus volna, hanem az államfői aláírás végzi ezt el. Úgy is vehetjük, hogy a néphatalom átruházásával alkotott törvény itt kerül vissza a néphez, egyben a sokféleségtől az egységhez, hiszen a képviselet a pluralitást, az államfő az egységet testesíti meg. Természetes, hogy az elnök nép általi közvetlen választása valósítja meg hiánytalanabbul ezt az ideát. Az elnök összekötő kapocs, ami az átmenetet jelentő időszakokban (pl. választások idején) a leglátványosabb.
 
Az előbbiekből az elnök fontos politikai funkciója származik: az előzetes és az utólagos  kontroll. Mi az ország számára a legjobb időszak a választásokra, ki képes leginkább kormányt alakítani, alapos volt-e a parlament a törvényhozatal során, az elfogadott jogszabály kiállja-e az alkotmányosság próbáját - ezeket az elnöknek kell mérlegelnie. Sőt, akár javaslatokat is tehet, amivel a képviseletnek foglalkoznia kell.
 
Az elnök harmadik funkciócsoportja szimbolikus, protokolláris, diplomáciai és kommunikációs jellegű. Fontos számára a minőségi demokrácia, az ország első embereként jutalmaz, kitüntet, átad, megnyit, diplomáciai kapcsolatokat épít és országimázst ápol, valamint igyekszik normalizálni a politikai versenyt, sürgeti a szembenállók közötti párbeszédet, mediátorkodik.
 
Hogyan gondolkodnak a köztársasági elnöki intézményről a magyar emberek? 
 
Enyedi Zsolt 2009-es kutatásából (l. lentebb, az első hozzászólásban) kiderül, hogy a magyarok 67%-a szeretné a köztársasági elnököt közvetlenül választani, és csak 31% fogadja el a jelenlegi gyakorlatot. Az egyes intézmények hatalmára kérdezve a legtöbben (45%) épp az elnök hatalmát növelnék. A jelenlegi kormányzat utóbbit meglépte, viszont minden más rendszerbeli módosításában (és személyek kiválasztásában is) a kormány fölötti kontroll gyengítését célozta.
 
Hogy el ne maradjon valami megoldási javaslat: 1.) A Fidesz már bőven tett a magyar politikai kultúra visszafejlesztéséért, de ha szerepük volt Schmitt elküldésében, akkor javítottak is a mérlegen. Most már csak bátorság kellene egy karakteres, kontrollban is erős személy jelölésében, ami a konszolidációra törekvésüket is szimbolizálná. 2.) Jó lenne egyszer összeállítani egy “tiszteletreméltóak társaságát”, egy listát, amiről önmagában lehet vitatkozni, s ha valaki erről a listáról jelöl egy személyt bármilyen posztra, akkor neki és jelöltjének is kevesebb támadással kell szembenéznie.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

11 komment
· 7 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr314364822

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér: Az én jelöltem Áder János 2012.04.06. 13:15:02

A Országgyűlés elnöke – aki jelenleg a köztársasági elnöki feladatokat is ellátja –, Áder Jánost javasolja az államfői posztra. Kövér László erről az Echo TV műsorában beszélt. Önmaga esetleges jelöltségéről azt közölte: „nem vagyok az a fajta, aki elugri…

Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.06. 09:07:38

Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr!  A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon!Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátságot, mely a demokr...

Trackback: Majdnem Amerika 2012.04.05. 19:55:16

Orbán Viktor tegnap nagy nyilvánosság előtt elmerengett a prezidenciális elnöki rendszer lehetőségén. Kérdés: vajon miért épp most? Kinek szól valójában ez az üzenet? Gumicsont az ellenzéknek vagy reális lehetőség, esetleg a "sérthetetlenség" g...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.05. 18:33:40

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Kövér László szerint a szocialistáknak nincs helyük a parlamentben 2012.04.05. 18:30:57

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Trackback: Kalapjával tarháló koldusként ábrázolja Orbánt egy cartoonstock oldal 2012.04.05. 18:25:13

  Most akkor ki miatt is van rossz híre Magyarországnak? Ki miatt kell szégyenkezni külföldön, ha magyarok vagyunk? A képet Marian Kamensky rajzolta, a drága miniszterelnökünkről készült karikatúra akár 1850×1550 pixeles méretben is letölthet...

Trackback: A sport és a környezetvédelem kapcsolata 2012.04.05. 14:40:24

 Erről fogja írni Schmitt Pál a következő PhD dolgozatát.Három napa lemondott Magyarország államfője. Schmitt Pálnak nem volt tiszta az 1992-ben írt doktori disszertációja, ezért a SOTE visszavonta a kisdoktori címét. Az ügy miatt keletk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.04.05. 10:13:54

Felh. ir.: Enyedi Zsolt: Politikai képviselet és intézményi alternatívák. Felfogások a polgárok és a politikusok körében, in Tardos-Enyedi-Szabó (szerk.): Részvétel, képviselet, politikai változás, Bp, 2011, DKMKA, 243-265.
www.valasztaskutatas.hu/kiadvanyok/rkpv/reszvetel-kepviselet-politikai-valtozas-1/enyedi-zsolt-politikai-kepviselet-es-intezmenyi-alternativak.-felfogasok-a-polgarok-es-a-politikusok-koreben

kzoltana 2012.04.05. 12:53:03

Egy biztos, a hazudozásnak maradnak folytatói.

Vagy van jelölt a köztársasági elnöki posztra a Fidesz részéről, vagy nincs, vagy egy, vagy több.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2017_kosa_lajos_megint_hablatyolt
Kósa Lajos megint hablatyolt. Már Debrecenben is röhögnek rajta.

debreceni.blog 2012.04.05. 12:59:47

Kósa Lajos megint hablatyolt
Debrecen első embere: „a Fidesznek vagy van jelöltje, vagy nincs, vagy egy, vagy több”www.vagy.hu//tartalom/cikk/2017_kosa_lajos_megint_hablatyolt

Bicepsz Elek77 2012.04.05. 17:11:55

"Amikor Sólyom és Szili Katalin versengett az államfői pozícióért, egy baloldali rokonom utóbbi mellett érvelt, mondván, hogy van lehetőség nőt megtenni elnöknek. A női vonal persze jó adu, de azért megkérdeztem tőle, hogy mennyire örülne, ha Áder János elnök lehetne, hiszen ő is vezető pártpolitikus, ő is az Országgyűlés elnöke volt, mint Szili. Mára az ilyen vita anakronizmusnak hat, Schmitt Pállal pártember került oda, s amit egyszer lehet, azt mindig lehet. Nem is csoda, hogy az iménti nevek már nemcsak elrettentő hipotetikus példaként, hanem a valóságban is felmerülnek.
(Apropó: azt érti valaki, hogy miért pont az Országgyűlés volt elnökei - Szili, Schmitt, Kövér, Áder - neve merülhet fel államfőként?)

Ha a Fidesz most egy picit is úgy gondolkodna, mint a régi szép időkben, amikor a rá adott szavazatnak még megfejthető jelentése is volt, akkor az egész közvéleménynek megfelelő jelöltet találhatna, nem is egyet.
Nekem először Kopp Mária fordult meg a fejemben (konzervatív, tekintélyes, nő), de sajnos épp most hunyt el. "

Selmeczi Gabriella
Duro Dora
Bacsfy Diana
...???

KopaszMercis 2012.04.05. 17:35:25

Selgeczi Mabriella for prezident

Durendal 2012.04.05. 18:09:15

Szia,

ez itt egy egyetemi kutatás kérdőíve, páran már kitöltötték, de még szükség van néhány résztvevőre, légy szíves töltsd ki ha ráérsz:

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás a magyarországi politikai irányzatokat és hozzájuk kapcsolódó gondolatokat vizsgálja, a részvétel természetesen anonim.

Hunor Levente 2012.04.05. 18:34:41

"A Fidesz már bőven tett a magyar politikai kultúra rombolásáért, de ha szerepük volt Schmitt elküldésében, akkor javítottak is a mérlegen."
Lófaszt volt szerepük. Tarthatatlanná vált a helyzet, hiába erőlködtek, csak jobban lejáratták magukat.

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:48:07

Nincs meg Gyurcsány szakdolija.........

Meglepődtem. Érdekes, egy Index-blog sem foglalkozik vele, pedig nem elnök, hanem miniszterelnök volt.

Múlt 7en hétből 10 blog a szakdolikon rugózott. Beszarás.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.04.05. 19:15:30

Frady Endre for President! :)
Ha megválasztanak, akkor minden évben írok ilyen mélyenszántó húsvéti locsolólírákat:
fradyendre.blogspot.com/2012/04/locsololirak.html
:)

Szabad Gábor 2012.04.06. 09:33:32

„Kinek a tulajdona a keh.hu? Netalán Schmitt Pálé személyesen? Ő fizette a szerverdíjat, a honlapfejlesztőket, a tartalmat gondozókat a személyes állami gázsijából, és most úgy döntött, hogy becsukja?”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2026_kehes_media

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.16. 14:43:02

Minek új elnök, úgysincs semmi szerepe, legalább az illetményét meg lehet takarítani!!!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása