Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. szeptember 24. 13:49 - politologus

Kádertuning, avagy a lejárt politikusok újrahasznosítása

Rebesgetik, hogy járásokra csak kádártemető miatt lesz szükség. A kormányzati ciklus elején a közigazgatási reformról szóló tanácskozásokon a meghívottak azzal szembesültek, hogy járások biztosan lesznek, de hogy mi lesz a feladatuk, még nem tudni. Vagyis létrehozásuk inkább politikai szándék volt, mint a feladatokból adódó szükségszerűség. A kormányhivatalok vezetőivel egybeszámítva a járási hivatalvezetőket lesz már bőven hely az eltűnő pozíciók pótlására. Káderfialtatónak jobb lenne, de mindegy, ne legyünk telhetetlenek. 

Korábban írtam már a politikusok szavatosságáról. "A nyugati demokráciákban még hosszabban tart a politikai karrier, az idősödő politikusok csak a nőiket cserélik fiatalabbra. Ebbe bele kell nyugodni, az elitcsere a gázáremelés ellentettje abban az értelemben, hogy mit mondanak róla és hogy mi lesz valójában." Nincs mese, az elitcsere lehetetlen, és kevés cél önmagában (ezért nem szeretem a pártpolitikusokat fikázó írásokat), a játékszabályokon lehet finoman igazítani, az hozza magával a többit.

Talán Sartori idézi helyeslően, hogy épp a demokráciának van a legnagyobb szüksége karizmatikus vezetőkre. Az intézményalapú demokráciaépítés számomra kedvesebb, de a politika perszonalizációjával jobban számoló személyiség- és vezéralapú megközelítés is értelmes, egyre kevesebb érvem van az ilyen alapú magyarázatok használhatósága ellen.

Nyilván nem véletlen, hogy a magyar közéletet már évek óta érő egyik legfontosabb kritika a jelentős személyiségek hiánya. Az a jelenség nálunk is működik, hogy a komoly vezetők mögött űr keletkezik, mert a regnáló vezető nem engedheti senkinek a túlzott erősödést. Sőt van lejjebb is, tessék csak megnézni, milyen feladatokat juttat Orbán Selmeczi Gabriellának, mennyien köszönik meg a Fideszben, hogy a képviselőnő egyáltalán létezik, hogy helyettük hordja a karaktergyilkos ügyek keresztjét.

Nagyon is érthető, hogy hiába bármiféle szándék a politikai minőség javítására, megfelelő alapanyag nélkül nincs jó termék. Hadd beszéljek kicsit haza: a politikusok sokkal jobban rászorulnának a politológusokra. Ezért sem szeretem, ha a politikusok közelébe kerülő politikai elemzőket bántják, mert bizony helyük van ott, nemcsak az íróasztal mögül lehet tanácsokat adni. Elég sok politikus csak hiszi, hogy ért a politikához, valójában csak egy-két féle utat, megoldási módozatot ismer, azt alkalmazza unos-untalan, s az igazi arzenál hiányát próbálja nyomulással, keménykedéssel leplezni.

Nézzünk egy autós párhuzamot: Az utcán járva megfigyelhetjük, hogy kialakult a használt autóknak egy másodlagos piaca, ahol azok alapanyagként jönnek számításba. A jólét és a motorizáltság emelkedésével már nemcsak a családnak van autója, hanem a nagyfiúknak és nagylányoknak is, nekik a kocsi alapanyag a további tuning számára. Ez a megoldás keresletet teremt a karosszériaelemeiben levitézlett példányok iránt is. Itt futkároznak körülöttünk a látványosabbnál látványosabbra tuningolt Suzukik, Fiat Bravák és Bravók, s mi örlülhetünk hogy nem a kiinduló állapotukat látjuk.

Kíváncsi lennék, mennivel javulna a politikusállományunk személyi állaga és produktuma, ha kifejezetten a politikai személyiségek/karrierek számára is kialakulna egy második piac, ahol némi tuning után még lehet villogni. Különösen azok esetében, akik nem alapozták meg politikán kívüli karrierjüket, akiknek semmi sincs a politikán kívül.(Kicsit kevésnek tűnik, hogy mehetnek Csányi OTP-jéhez...) Szóba jöhetne számukra mindaz, ami kívül is van a politikán meg belül is, például intézményvezetés, (politikai) alapítványok kuratóriumi tagsága, beszédtartás, politikai tanácsadás. 

A kegyből és pozícióból kieső éhes politikus veszélyes fajta, bizonyos helyzetekben csíp-rúg-harap, úgyhogy ezeket az energiáit a köz hasznára kell becsatornázni. Amíg a fent leírt másodlagos piac nincs, vagy az átalános politikautálat miatt kerülendő megoldás, vagy nem alakul át közgondolkodásunk arra, hogy jobban szeressük a meggazdagodottak politikába érkezését a politikából meggazdagodásnál, addig kénytelenek vagyunk tűrni, ha egy kormányzat helyet keres a szükségtelenné válók számára.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

47 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr884799544

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki lehet a Disznó? 2012.09.25. 20:26:07

Vajon mi lehet az összefüggés a Gripen ügy, a sertésállomány erőltetett növelése és az oktatási rendszer módszeres szétverése között? Ki lehet a Disznó, akinek alakja az egész szövevényes ügy mögött felsejleni látszik? Az Elvarázsolt Kastély újabb okny...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.25. 13:33:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Butaság, erkölcstelenség, cinizmus 2012.09.25. 07:25:52

Ha három szóban kellene összefoglalni, hogy 2010-ben miért büntették a választópolgárok példátlan mértékben az MSZP-t és az SZDSZ-t akkor ez a három szó lenne az. És pontosan ugyanez lesz a Fidesz veszte is.                                             ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.24. 14:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teglagyar4 2012.09.24. 21:50:37

Magyarok!

Nagyon fontos dologban kérem a segítségeteket!
Az országra minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik!
A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER RÓZSA MIHÁLY ISMÉT MEGPRÓBÁLJA MEGSZEREZNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON!!!
Az ellenség arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg
Gondolom az szdsz 2002-2010 között tartó rémuralmára még mindenki emlékszik!!!
RÓZSA MIHÁLY MOST EZT PRÓBÁLJA MEG ÚJRA VISSZAHOZNI!!!

Tavasszal egy szdsz zászlóval jelent meg!!!!!!
Hogyhogy még mindig nem vetette ki az ország és a nép immunrendszere ezt a mocskot magából?!?!?!???

AMIÉRT PEDIG ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT MEG KELL ÍRNOM A GYURCSÁNY FÉLE ÉHSÉGSZTRÁJK ALATT TÖRTÉNT!!!!!!!!

RÓZSA MIHÁLY A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER MEGJELENT A KOSSUTH TÉREN!!!!
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
Nyilvánvaló, hogy itt akarja ÚJRA megalapítani a királyságát, és minden magyart elpusztítani!!!!!!!!!

Kicsit interneten utánaolvasva kiderül, hogy rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger teljesen aktív és a hatalomba készül!!!!!

A leendő kabinet névsora is nyilvános már!
Demszky, retkes, magyar, kóka, fodor, ungár, horváth, mécs, tarján, kuncze!
Remélem ismerősen csengenek ezek a nevek!!

Ezért hívom most fel minden magyar figyelmét arra, hogy állítsatok meg rózsa mihályt a munkanélküli szabadszájú liberális bloggert!!!!!

Sokan kérditek, hogy hogyan?
Pusztítsátok a liberalizmust a mindennapjaitokban! Ne hagyjátok, hogy az emberek elfelejtsék rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger 2002 és 2010 közötti ámokfutását!!!

Minden magyar fel a barikádokra, harcoljunk a liberálisok ellen!!!!!!!!!!!!!
Rózsa mihály a legveszélyesebb ember a Földön!

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!!

Anti Anyag (törölt) 2012.09.24. 22:00:51

Ilyen névsorral legfeljebb egy iszonyatosat lehet bukni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.24. 22:40:26

@teglagyar4: Mennyémáafenébe a hülyeségeddel, jó? Telespammelsz mindent, de csak azt éred el, hogy mindenki hülyének néz. Én pl azt sem tudom, ki az a Rózsa Mihály. De ha ennyit reklámozod, akkor lehet, hogy népszerűbb lesz... MIATTAD.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.09.24. 22:53:51

feltételezés köré épített képzelgés = ez a bejegyzés...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.24. 23:08:36

Régóta 20 millió feletti tartozása van a pécsi fideszes törzskocsma tulajának!
A fülkeforradalom gyermekei megitták a hasznot? A városnak közel 13 millióval tartozik a Fidesz törzshelyének számító vendéglátó egység tulajdonosa, de információink szerint 10 millió feletti sarat halmozott fel a Pécs Holding felé is.

Szinte semmi nem változott azóta, hogy legutóbb a Fidesz törzskorcsmájáról írtunk. A Murphy's Pub 2011 nyaráig 11 milliós tartozást halmozott fel.

A vendéglátóegység egyik ismérve, hogy a Fidesz rendre itt várja híveit a választások idején, itt ünnepelte a jobboldali párt győzelmeit. A másik ismérve, hogy sokkal kevésbé belvárosi ivók néhány százezer forintos tartozás miatt is kénytelenek voltak már lehúzni a rolót. A harmadik pedig, hogy a roppant türelmes és a jelek szerint hálás városvezetés jól fizető megrendelésekkel is ellátja a helyet üzemeltető céget.
A Pécsi STOP birtokába került utalványok, megrendelők alapján a Murphy's Pub biztosított egyebek mellett munkavacsorákat 25-27 ezer forintért, amikor országgyűlési képviselő, vagy az akkor még csak fővárosi főpolgármester-jelölt Tarlós érkezett Pécs polgármesteréhez. Ötvenezres tétel volt egy finn delegáció, a Pán Európai Unió ülése, német befektetők megebedéltetése. Az utalványok sora végtelen, Páva Zsolt aláírásával munkaebédek, delegációk, és német befektetők sorjáztak - ők a gazdasági hírek ismeretében leginkább ebédelni jártak Pécsre, BMW gyár azóta se épült. A szerényebb számlák 10 ezer körül mozognak, a drágábbak a 100-140 ezret is elérik.

Mint írtuk: szinte semmi nem változott. A cég tartozása még nőtt is, szeptember 14-ei állás szerint közel 13 millió forint (pontosabban 12,8) a Murphy's-t üzemeltető társaság tartozása az önkormányzat felé. Csak szinte nem változott semmi: információink szerint a cég tulajdonosának további 10 milliót meghaladó tartozása van a Pécs Holding felé, egyebek mellett egyéb vendéglátóegységek elmaradt bérleti díjaiból kifolyólag.

A városháza júniusban felszólította a céget, hogy fizesse ki meglévő tartozását, ami nem történt meg. Szeptember 10-én további 30 napot biztosítottak a fizetésre, a városháza tájékoztatása alapján ellenkező esetben szerződést bontanak a céggel.

Az ügy pikantériája, hogy a város nem először szólítja fel a céget, hogy fizessen, de igazi áttörést eddig nem sikerült elérni. Nagy kérdés, hogy ezúttal összejön-e. A kérdés inkább elvi síkon fontos, mint jogi, hiszen volt olyan vendéglátó egység, amely a 13 milliós tartozás töredékéért ment a levesbe. Igaz, ők városházi megrendeléseket sem kapnak.

Ezért se szavazz rájuk!

nu pagagyí 2012.09.25. 06:55:29

A Fidesz feltalálta a csereszabatos politikust. Feladata az előre megírt központilag kiosztott vélemény bemagolása és kiböfögése. A luxus kivitelű képviselői tipus annyival tud többet, hogy szavazáskor három gombból, 90%-os biztonsággal ki tudja választani azt, amit az előre megkapott képes útmutató előír.

Ez az innováció lehetővé teszi, hogy nagy tömegű, fontos embert állítsanak elő, viszont a mennyiségi robbanás újszerű logisztikai problémákat generál. A nagy mennyiségű abrakot már nem lehet kézi talicskáról adagolni. Gépi etetés szükséges, amihez elengedhetetlen a közigazgatás teljes átalakítása, etetőhelyek létesítése, a közpénzáramlás tudományos megtervezése.

Rókakígyó 2012.09.25. 06:55:46

nem csak a minőség a lényeg, hanem a mennyiség is számít. A hülye a civil életben éhezik, a politikában sem kéne ezeket az éhezőket sajnálni.

Kepa 2012.09.25. 07:14:26

Gyerekek, ebben a csopp orszagban, ennyi hivatal, ennyi szinten hihetetlen. Varosi tanacs, jarasi tanacs, megyei tanacs és a vegen a kozponti bizottsag, mi valtozott itt 22 ev alatt ?

mókáné 2012.09.25. 07:23:55

@teglagyar4:

Fórumozott a 168 Óránál ez a Rózsa Misi, ha az, beszélgettem telefonon vele, magánügyi válsága miatt. 4 gyereke van és szerintem annyira nem veszélyes, mint azt beállítod.

Azt éreztem, hogy mintha fizetnék a propagandáért, de nem kérdeztem meg tőle, hiszen 10 évvel ezelőtt még ez fel sem merülhetett. Vagy igen?

mókáné 2012.09.25. 07:29:10

@politologus:

"Szóba jöhetne számukra mindaz, ami kívül is van a politikán meg belül is, például intézményvezetés, (politikai) alapítványok kuratóriumi tagsága, beszédtartás, politikai tanácsadás. "

Van egy olyan meglátásom, hogy aki politikusnak megy, ő azért teszi, mert semmi máshoz nem ért.

Jártam a polgári körökbe, tettem fel szakmai kérdéseket, pont az autóiparral kapcsolatban, és bizony nem tudott rá felelni az a, most vezető politikus, akinek feltettem.

Nagy probléma, hogy a politikusok java nem dolgozott még semmit, és így köszönö- beszélő viszonyban sincs a realitással.

belekotty 2012.09.25. 07:37:50

@Kepa: Semmi. Csak a személyek cserélődtek.

nu pagagyí 2012.09.25. 07:41:31

@Kepa: A 170 körüli járás telepítése az önkormányzatok nyakába, egyenlő önállóságuk megszűntetésével. Ez a cél. A polgármesterekből kijáró embert faragnak. Csak az a polgármester lehet majd sikeres, aki tövig benyal a hatalomnak.

Gyurcsányék, ha jól emlékszem, a jelenlegi megyei szint helyett 6-7 régióba szervezték volna át a közigazgatást.

nu pagagyí 2012.09.25. 07:42:58

@knausz: Talán téglagyártól kéne megkérdezni, ki fizeti.

krj 2012.09.25. 07:43:39

a kádert és a kádárt ne keverjük össze.

sparhelt 2012.09.25. 07:47:19

@knausz: Miért választunk soha nem dolgozott semmihez sem értőket?

belekotty 2012.09.25. 07:54:04

@nu pagagyí: Lehet hogy Rózsa Misi így akar visszatérni a politikába. :-))
Tudod akit Piszkos Fred szeret... izé... aki Piszkos Fred utál. De Piszkos Fred értelmes szereplőnek volt lefestve, ez meg ritka sötét.

nu pagagyí 2012.09.25. 07:54:47

@knausz: "Nagy probléma, hogy a politikusok java nem dolgozott még semmit, és így köszönö- beszélő viszonyban sincs a realitással."

A realitás az lesz, amit a politikusok kialakítanak. Napjaink realitása, hogy nem érdekli őket amit mondasz. Felszámolják az állampolgári önállóság minden anyagi feltételét, a piacoktól kezdve, a társadalmi lét minden szeletét állami irányítás alá helyezik. Behatolnak a magánszférádba, elveszik a választás lehetőségét. Egyszerű alattvalók leszünk, akiknek a véleménye mellékes.

belekotty 2012.09.25. 07:57:01

@sparhelt: Azért, mert ha értő embereket választanának, akkor azok kirúgnák a közszolgák felét, csökkentenék a nyugdíjakat legalább tíz százalékkal, lefeleznék a segélyeket és megemelnék felső középosztálytól az adókat, vagyonadót vetnének ki.
A magyar a zsebe holnapi állapota szerint szavaz, nem a jövője érdekében.

nu pagagyí 2012.09.25. 08:11:40

@belekotty: Ez a téglagyár valami spam lehet, amelyik minden megnyíló blogba elhelyezi a szemetét.

Mindig csodáltam azokat, akik a liberalizmus ellen ágálnak. A liberális tanok azt hirdetik, hogy ragaszkodj a szabadságodhoz, mert születésedtől fogva megillet téged ez a jog. Nem hiszem, hogy Rózsa Misitől kellene féltenie téglagyárnak azt a szabadságát, hogy alattvaló legyen.

Kabarészínész 2012.09.25. 08:40:26

még egy dolgot rögzíthetünk... azon szerencsétlenek akik átkerülnek a járási hivatalokba,legkésőbb júniusnban 50%-os leépítésekre számíthatnak. teljesíteni kell a közszféra leépítéseit, és nem ez a legegyszerűbb módja? Elvenni törvénnyel az embert az önkormányzattól, akikre nem mindig van ráhatásunk, majd kirugni. tiszta sor.

sparhelt 2012.09.25. 08:46:28

@belekotty: Mintha a hozzá nem értők esetén is ez történne, csak kifinomultabb (az érintetteknek nagyobb kínt okozó) eszközökkel. Van egyáltalán értelme ebben az esetben a hozzáértésről beszélni?

sparhelt 2012.09.25. 08:47:56

@Kabarészínész: Ez így fog történni. Mivel a szolidaritás teljes hiánya érzékelhető, nem is fog szót emelni értük senki.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.09.25. 08:55:04

@nu pagagyí: nem tudom, mit kezdjek az ilyen téglagyári szövegekkel, töröljem ki? Lehet, hogy csak irónia az egész?

Netuddki. 2012.09.25. 08:55:55

Kádertemető? Nem egy biztos állás...

Netuddki. 2012.09.25. 09:00:34

@politologus: Ez a baromarcú az összes blogot teleszemeteli ugyanezzel a beírásával. Esetleg jelezhetnéd a blog.hu moderátorai felé, hogy töröljék a nick-jét. Lehetőleg úgy, hogy az IP címéről másik bejelentkezést se tudjon csinálni. Vagy a hülye szövegére valami szűrőt rakni.
1-szer még elmegy, de állandóan, minden blogban kerülgetni egy kissé fárasztó.

Egyszer hajdanában volt egy net-etikett nevű valami...

Kabarészínész 2012.09.25. 09:05:36

nem is tudom, tegnap szólt hozzá valahol valaki egy blogban, hogy a Fityesz tényleg megcsinálja az 1millio munkahelyet, csak azzal a különbséggel, hogy nem annyi újat, hanem összesen annyi marad!

nu pagagyí 2012.09.25. 09:16:34

Felesleges a részleteken rágódni. A Fidesz az eddigi alulról építkező rendszert lecseréli egy felülről irányított rendszerre, azaz, a demokráciát diktatúrára.

Az alulról építkező rendszerek (demokrácia)előnye, hogy minden egysége autonóm módon is képes ésszerű működésre, míg a felülről építkező rendszerben minden utasítás felsőbb szintről jön, az alsóbb szintek utasítás hiányában lebénulnak.

Képzeljük el egy pillanatra, mi történik, ha a felülről építkező, hierarchikus rendszerben a legfelső szint kiiktatódik. A struktúra további része egy tyúkhoz lesz hasonló, amelyiknek levágták a fejét, de még mindig össze-vissza rohangál az udvaron, minden cél nélkül.

Lefordítva, vajon mit kezdene Szalai Annamária a Klubrádióval, ha megszűnnének a felsőbb utasítások, védelem és teljes felelősséget kell vállalnia azért, hogy egy ukrán stróman által tulajdonolt, két magnóra és egy alkalmazottra tervezett rádió pályázatát összességében jobbnak tartsa, mint a számos riportert, műsorkészítőt felvonultató, élő műsorokat szervező Klubrádiót?
Vagy Polt, honnan tudná a továbbiakban, hogy kinek a korrupciója üti meg a vádemelés küszöbét?

nu pagagyí 2012.09.25. 09:18:24

@politologus: Felesleges törölni, nemrég még téglagyár3 volt, ha törlöd téglagyár5 lesz.

2012.09.25. 09:18:37

218/2012. (VIII.13.) Kormányrendelet alapján a járási kormányhivatal vezetőjének feladatai: kormánymegbízott szakmai irányítása mellett vezeti a járási hivatalt, gyakorolja a járási hivatal törzshivatalának feladat- és hatásköreit, biztosítja – a kormánymegbízott által meghatározott keretek között – a járási hivatal szakigazgatási szervei feladatellátásának feltételeit, gondoskodik a kormánymegbízott által meghatározott belső szabályzatok elkészítéséről, gyakorolja a járási hivatal napi működéséhez biztosított előirányzatok feletti jogosítványokat a kormánymegbízott által meghatározott keretek között, ellátja a járási hivatal üzemeltetésével összefüggő feladatokat.

Ez konkrétan semmi. Nincs feladata, csak aláírja azt, amit a kormánymegbízott elé tesz. Ennyi. Ehhez semmilyen közigazgatási gyakorlat nem szükséges (illetve a jogszabály előírja, hogy a polgármesteri, vagy országgyűlési képviselői gyakorlat kiváltja). És mindezért havi félmillás fizetés fog járni.

is 2012.09.25. 09:32:58

@poszt: @nu pagagyí: lazítsom mindenki. a járás a kistérség átnevezése, eddig is pont 17x volt, ezután is annyi lesz. lényegében ezek lesznek az új önkormányzatok, az eddigiek csak fiókok leszenek. nincs is értelme 3200 életképtelen 200 fős önkormányzattal szarakodni, csak Magyarországon 3 magyar már nem bír összefogni. Hollandiában 18 millió emberre van kb. 450 önkormányzat, mi feleannyian leszünk hamarosan, pont 200 önkormányzat (a budapesti 23-mal) elég.

a régió a megyék helyett van, és azt is meg kellene lépni úgy, hoyg az országos szint rengeteg hatalmát, funkcióját és pénzét le kellene vinni regionális szintre. ehelyett Orbán abból csinált kádertemetőt, mert a megye ma teljesen ki van ürítve.

tehát két kádertemető van Mo-n: a megye, és a 3200 önkormányzat. pont a járás az egy helyén lévő és értelmes szint.

is 2012.09.25. 09:34:56

@nemorino: ezt hívják jegyzőnek ma is 3200 helyen. az a 3 szó, hogy 'vezeti a hivatalt', az nem semmi, csak neked fel sem tűnt. a hivatalvezetés önmagában egy 50 oldalas feladatleírás.

is 2012.09.25. 09:37:15

@nu pagagyí: "alulról építkező rendszert lecseréli egy felülről irányított rendszerre, azaz, a demokráciát diktatúrára."

ez azért nincs így. a demokrácia nem egyenlő alulról építkező társadalom, és a diktatúra nem egyenlő felülről irányított rendszer. ez csak munkaszervezés egy adott pontig (szélsőségesen nyilván nem: anarchia és diktatúra lesz belőle).

mókáné 2012.09.25. 09:40:58

@sparhelt:

" Miért választunk soha nem dolgozott semmihez sem értőket?"

Nagyon jó kérdés. Dante poklában előkelő helyen állnak és nem biztos, hogy sokan szeretnének egy ilyen életet maguknak.

@nu pagagyí:

"Behatolnak a magánszférádba, .."

Ezen nekünk dolgozni kell, hogy ne függjünk a politikától.

A regisztráció egyébként, amire később utalsz még nem probléma, hanem ott a gond, ahogyan a választókörzeteket meghúzzák és esélye sem lesz másnak, csak fideszesnek.

Valaki aggódott Török Gábor blogján, hogy mi lesz, csökkentik a képviselők számát! Mi lenne? A fideszes képviselők, a párthű emberek akkor is kapnak pozíciót. Ha nem a parlamentben, másutt. Megbízható emberek minden poszton. Így működik.

De. Miért pont a Fidesz? Ha már választás. Elég indok, hogy Gyurcsány és Bajnai még annyira sem kell nekem és a Fidesz logikáját legalább átlátom..?

2012.09.25. 09:48:57

@is: Bocsáss meg, de nem tudom elfogadni a jegyzős párhuzamot, ugyanis ebben a felállásban a jegyző szerepét a kormánymegbízott látja el. Övé a hivatal szakmai vezetése, a hivatalvezető munkájának előkészítése. A járási hivatalok vezetői valójában politikai megbízottak lesznek, politikai legitimáció (választási győzelem) nélkül. A járási hivatalok vezetésének ilyen megoldása tökéletesen értelmetlen, a kormánymegbízott tökéletesen el tudná látni egyedül is, nagyon jól látható a kádertemető kialakításának igénye.

sparhelt 2012.09.25. 10:47:19

@nemorino: Fölhívnám a figyelmet, hogy a kormánymegbízott politikai kinevezett. Esetében szakmai irányításról beszélni vicc. A járási hivatalok vezetője is politikai kinevezett lesz, lásd a z országgyűlési képviselőség, polgármesterség elfogadása, mint közigazgatási gyakorlat.

2012.09.25. 10:59:51

@sparhelt: Nyilván, hiszen az utolsó vécésnéniig mindenkit kineveznek, tehát rá lehet fogni a politikai megbízottságot. A két tisztség között az alapvető különbség, hogy az egyiknek van igazi feladatköre és szakmai kompetenciája, a másiknak pedig nincs. A 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet 3.§ szabályozza a szakmai vezetés kérdését. Én csak annyit kérdezek, egy közigazgatási szervnél szükség van-e nem szakmai vezetésre?

nu pagagyí 2012.09.25. 11:10:06

@is: Tévedsz. A kistérséget önkéntesen hozták létre az önkormányzatok saját igazgatási munkájuk olcsóbbá tételére. A járás a hatósági ellenőrzés/engedélyezés helye lesz, közvetlen állami irányítás alatt, az önkormányzatok függő helyzetbe kerülnek a járástól.

sparhelt 2012.09.25. 11:11:55

@nemorino: Én nem látok alapvető különbséget a járási hivatal vezetője és a kormánymegbízott között. Lásd az Ön által idézett jogszabály 5.§-át. A járási hivatal vezetője politikai kinevezett, aki a kormánymegbízott alárendeltje. Elvileg nincs szükség nem szakmai vezetésre, ám mostanság a közigazgatás kormányhű lojálissá kényszerítése zajlik ezen keresztül.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.09.25. 17:15:18

@knausz: Sajnos igaz lehet, amit a torz kiválasztódásról ír.
Az első, jelenleg is szolgálatban álló politikusgeneráció kiválasztódásában is volt torzulás, a rendszerváltás sűrűsége, a pillanat heve. És most ez a generáció is nehezen állítja elő egy rendesebb rekrutáció kereteit.

A poszt végén is ki kellett mondanom, de jöjjön újra: ennyi év kapitalizmus után már be kellene fogadnia a magyar társadalomnak, hogy az menjen politikusnak, akinek megvan a polgári egzisztenciája, és pénzt visz a politikába, nem hozza onnan. Igen, ez azt is jelenti, hogy a felső társadalmi osztályok felülreprezentáltak lesznek a képviseletben. (csakhogy ez most is megtörténik, a politikából is meg lehet tollasodni)

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.09.25. 17:23:31

@sparhelt:
Bár csak félig-meddig tartozik ide, de nem bírom ki: két érdekes közigazgatással kapcsolatos rossz hírt is hallottam mostanában. 1.) közigazgatási szerveket is bevetnek az ellenoldalhoz közeli vállalkozásokkal szemben; 2.) a nagy spórolásban közalkalmazottakkal végeztetnek el köztisztviselői munkákat...

mókáné 2012.09.25. 18:46:26

@politologus:

"be kellene fogadnia a magyar társadalomnak, hogy az menjen politikusnak, akinek

1. megvan a polgári egzisztenciája,

2. és pénzt visz a politikába, nem hozza onnan."

Egyetértek és jó volna tudni, vajon hányan vagyunk, akik ezt így gondoljuk.

"Igen, ez azt is jelenti, hogy a felső társadalmi osztályok felülreprezentáltak lesznek a képviseletben."

Kezdetben talán igen, de egy erős középosztály például segítheti a szegényebbeket. A politikus pedig, akinek van, inkább hoz, mint visz.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.09.25. 21:07:19

@knausz: "Kezdetben talán igen...": Mikszáth Új Zrínyiászában ír a polgár-típusról, aki miután már gyűjtött eleget, a társadalmi megbecsültséget jelöli ki új célként. Egy ilyen "polgári" fordulat elhozhatná, hogy a politikus legalább egzisztenciájában ne legyen fenyegetve, kevesebb legyen a félni- és vesztenivalója. (jaj, ott vannak azok fiatal politikusok, akik nagy lakáshitelt vettek fel, ezzel annyi is a szabadságuknak, bábok lettek...)

mókáné 2012.09.26. 11:01:08

@politologus:

" hogy a politikus legalább egzisztenciájában ne legyen fenyegetve,"

Mennyi az elég? Meg tudná nekem mondani, hogy mennyit kéne a bukszába beletömni, amikorra úgy érzi egy politikus: elég?

A pénz sose elég. Az anyagi biztonság sem elég. Több kellene: olyan mentalitás, mely a közjó érdekében cselekszik.

Egy pillanatra visszatérnék a munkára. Az embert bármikor elküldhetik és akkor talpra kell állni!

Emlékezzünk Orbán vereségére. Képtelen volt talpra állni, hiszen sikerként élte meg a munkáját és nem szokott a vereséghez. (Ha idáig vezetjük, látjuk, miért annyira bebiztosított a 2014- es szavazás eredménye).

De. Az egyes embernek mindig talpra kell állni. Ugye? Aki nem szokott munkához honnan tudná ezt?

Még úgy is jobban járnánk, ha kinevelnénk a politikusainkat, mint beültetünk újra meg újra személyeket, akik felé elvárásaink vannak.

Lassan odáig jutottam, hogy kizárólag önmagam számára állítok fel elvárásokat, mert mások képtelenek az én elvárásaimnak megfelelni.

József Attila sorai nem túl biztatóak: Az ember végül homokos, vizes síkra ér. Okos fejével biccent, nem remél.

(Fiatal politológusok is vannak, akik a lakáshitelük miatt külön posztot nyitottak, aztán bábok lettek. Most mit mondjunk? Sírjunk vagy nevessük?)

dbeata 2012.09.26. 15:21:08

@Kepa: Az arcok egy része.

@knausz: Olyan mentalitás kellene, amely nem a nagy lelkesedésen alapul, hanem csak szerényen végzi a dolgát.
Amikor valakiknek küldetéstudatuk van, és azt mindenáron erőltetik, abból többnyire valami rossz dolog származik.

Orbánt is az a meggyőződés hatja át, hogy az elképzelését hosszabb időn át mesterségesen rá lehet erőltetni másokra, és hogy a cselekvés mindenható. Ez nem veszi figyelembe, hogy senki sem haladhat szembe a történelem menetével. "Minden világmegváltás, átalakítás vagy reformálás abból a képzetből ered, hogy képes vagyok rá, csakis rajtam múlik. Ez szakítás a mélyben közreható erőkkel, és a végkimenetele általában rossz. Ha azonban visszafogom magamat, és megbízom a mélyben ható erőkben, akkor olyan kisugárzásom keletkezik, amely az emberekben békességet, mértéktartást, nyugalmat kelt." (Bert Hellinger: Felismerni, ami van)

Mariann19 2012.09.26. 16:06:30

@knausz: Teljesen egyet értek a korábbi kommentedben írt megállapításoddal, hogy az megy politikusnak, aki máshoz sem ért. Ezt lehet tapasztalni testközelben a polgármestereknél is kevés kivételtől eltekintve.
Aki szakmailag ambiciózus, jól felkészült, az az ember képes megteremteni az egzisztenciáját bárhol is él.Fel sem merül benne már morális okokból sem, hogy olyan pozicióból vállaljon felelősséget milliók sorsáért, melyhez nem kötődik sem elméleti, sem gyakorlati tapasztalata.
A poszthoz kötődően jósolható, hogy ajárási hivatalok vezetői a parlamenti létszám csökkentés miatt partvonalra szorult képviselői lesznek.A Fidesz kormánynak meg kell erősítenie a pozicióit, mivel a jelenleg regnáló polgármesterek az ország átalakításának áldozatainak érzik magukat. Kiszorították őket az eddig megszokott döntési helyzetükből, valamint ellehetetlenített anyagi helyzetük miatt hanyatlik a kormány iránti elkötelezettségük. A jövőbeni polgármester választások két esélyesek, ezért a járások új vezetői biztos támaszt jelentenek a jelenlegi kormány számára.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása