Az eredmény politikailag egyértelmű. Azt sem tartanám fontosnak kiemelni, hogy a Fidesz szavazókat veszített, mert hiszen kormányon volt, ami megosztóbb szerep, természetes dolog támogatók lemorzsolódása.
Valószínűleg lesz eredményvitatás is, esetleg választási hatósági vagy bírói döntések is bekavarhatnak. A kétharmad körüli ingázásról annyit elöljáróban, hogy a kétharmad-közeli eredmény volt a lényeg.

Itt kell gratulálni a választási törvényt összehozó politológusoknak és szociológusoknak, hogy mindent alaposan megterveztek és kiszámoltak, kellett is a lejtős törvény nagyon. Nem fog többet előfordulni, ez a törvény ki is szolgált. Minden más a kormánypárt sikerét hozó tényező nem új, a Fidesz erről mindent tud és mindent mer is. 

Az újrázás önmagában a Fidesznek jelent sokat, kipipált egy újabb feladatot, amiben még hátránya volt, ugyanez az ország szempontjából még nem jelent semmit, nem minősíti a siker elérőit, hiszen ha csak ezért lenne jó a Fidesz, akkor Gyurcsány is jó volt (de hát amint közmegegyeztünk róla, nem volt jó). Amit az újrázás igazán ér, az az eddigi lépések megerősítése.

Többször hangsúlyoztuk itt, hogy minden eddigi tettre, a lehető legdurvábbakra is megerősítés egy választási győzelem, erre már elő is készítettek minket a kampányban, Orbán pedig tegnap is utalt rá. A szavazók persze csak a kínálatból választanak, de a politikusok nem fognak azzal szöszmötölni, hogy a szavazók mire mondtak igent: mindenre és kész.

Egyesek arról szólnak, hogy ugyan érzékelnek még hibákat, de adnak további négyet a Fidesznek, hogy konszolidáljon. Ez gyakori értelmezés lesz, és mutatja, hogy e véleményformálók is érzik e négy év gőzhengerszerű működtetését. Ám ez az előbb írt megerősítés-dolog miatt nem fog működni. Igazából kár is így érvelni, józan erkölccsel nem szerethetem valakinek a durvaságát azért, mert majd a kitombolás úgyis megnyugtatja, és már nem verekszik annyit. Ekkor nem a durvaságát szeretem, hanem őt magát, és akkor azt kell mondani.

De maradjunk a konszolidációnál: akkor a kétharmad szerintem nem sokat számít, legfeljebb annyit, hogy biztosan ez volt ezen választási törvény első és utolsó bevetése. Ha csak egy-két képviselőn múlna és gyorsan kell valami, nem gond, megveszik, amint az eddig szokás volt. Sok egyébre össze fog hozni a kormánypárt alkalmi kétharmadokat, és mivel ezek valószínűleg “enyhítések” lesznek (pl. ha választások előtt a Fidesz rosszul áll, és a mostani szabályokkal az ellenzék nyerhetne), az ellenzék pártjaiból mindig megnyerhető majd valaki.

Nagy kezdeti sikerek vagy megsejtett problémák esetén előrehozott választások is lehetnek, persze. De kár arra számítani, hogy a romló gazdasági eredmények és a kilátástalanság miatti népharag majd elsöpri a kormányt. Az esetleges előrehozott választásokat a kormánypárt akarata hozhatja el, és nem másé.

A konszolidáció azonban nem fogja érdemben érinteni a “Felcsúzgép Rt.” üzemmódot, az az egy örök, és a választók bőszen helyeslik. Immár harmadszorra, nincs miről beszélni. Magyarországon a politika pénzelése, annak iránya eldöntött tény, komoly politikai kataklizma nélkül évtizedekig érvényben maradhat: az aktuális kormánypárt mocskosul fogja tömni állami pénzzel a sajátjait. A nyugati trend, hogy a magánpénz megy a politikának, itt nem nyert, arra nincs tőke, sem választói követelés (helyette csak “mocskos gazdagok”). Ez nyilván a politika általános színvonalát sem javítja majd.

A másik slágertéma a Jobbik, a két nagy tömb és véleményvezéreik egymást fogják vádolni a Jobbik újbóli erősödésével, ne legyenek illúzióink, a külföldi véleményalkotást ez mozgatja meg igazán. Itt nem volt mód viccpárttal büntetni az elitet, maradt rá a Jobbik. Ha mögötte sok fiatal áll, egy fokkal nagyobb a baj, de semmi olyan, amit a magyar politika ne tojna le már vagy tizenöt éve.

Ebből és sok egyébből is látszik a nagy tapasztalat: a magyar politikai élet és a szavazók hihetetlen zártsága. Itt lehetetlennek tűnik betörni új erővel, nem lehet átütőt hozni. Nem, ne tessék felhozni 2010-et, mert ahhoz egy világválság és belső politikai válság kellett, hogy ott két új beléphessen. Hiába a sok hatalom-, politika- és elitellenes kirohanás nálunk, a magyar választó hatalmat akar érezni, adni, venni, ezért nem érdekli a politikának az a része, ahol nem a hatalmi osztozkodásról van szó, hanem “csak” társadalmi ügyekről vagy alkotmányosságról. Ezen nem lehet sem pofonokkal, sem simogatással változtatni, csak több civilséggel.

Az LMP bejutása fontos megerősítés lehet, hogy az önállóságra törekvés is hozhat eredményeket, de tartok tőle, a csupán hatalmi értelmezés itt is győzedelmeskedik. A baloldal sorsa teljes homály, ott aztán tényleg minden elképzelhető, bár én egyet biztosan nem tudok elképzelni: hogy egy olyan új erő emelkedik ki, ami még e ciklusban kormányváltó eséllyel pozicionálhatja magát. Ennek oka pedig a szavazói horizont előbb leírt zártsága, még azt is nehéz elképzelni, hogy a kicsik erősödjenek fel annyira. 

Végül a várhatóakról. Szerintem egészségügyi reform következik, ugyanis kiadási oldalon valami nagyobbat is kel vágni. Ennek biztos jele, hogy a Fidesz egyáltalán nem beszélt róla korábban, amint további - lliberális indíttatású - programelemeiről, mint a fizetős oktatásról vagy az egykulcsos adóról sem, aztán láss csodát.

Hogy ezeket gyorsan elkezdhessék, hamar kell nekik a kétharmad, a saját, ha nem sietnek vele, akkor mások támogatását megszerezve indulhat is a fizetős, minimum pótbiztosítós egészségügy. A program elnevezése nemzeties lesz, pl. "A nemzet élete" vagy "Az egészséges nemzetért", és nem lesz benne semmi új, amit már korábban el nem utasított volna a magyar közvélemény, ami egyébként nem jelent semmit.

Végül gratulálunk minden politikai erőnek, aki megmérette magát, soha ne felejtsék, miért is vannak ott, és minél többet felejtsenek abból, milyen módszereket láttak eddig jó eredménnyel működni! Bár igazából ez utóbbit magunknak kívánom. 

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus