Lányom nélkül soha

2016.02.06. 13:50

Úgy két-három héttel ezelőtt láttam két veszekedő gyereket, és az egyik azt kiáltotta a másikra, hogy „te koszos migráns”. Másnap a „kötelező kvóta” hirdetés közös megtekintése után (én kérek elnézést) a tulajdon lányom fordul oda hozzám, és mondja aggódó arccal, hogy ő tényleg nem akarja, hogy migránsok költözzenek ide hozzánk. Rövid úton tájékoztattam, hogy az én őseim bizony migránsként költöztek ide, illetve hogy mostani családunk több része migránsként él és boldogul itt meg ott több évtizede. Érzékelve csodálkozását még hozzátettem, hogy ne higgy el mindent, amit a tévében látsz.

Az igazság az, hogy szívesen mondtam volna neki mást is megmagyarázván a miérteket, de lehűtöttem magam. Csak annyit fordítottunk itthon a gyerekek politikai képzésére, amennyi feltétlenül szükséges volt. Az országok kapcsán emlegettem nekik ez EU-t, elmondtam Nelson Mandela hőstörténetét, megpróbáltuk megmagyarázni nekik, hogy a tévében látható politikusok az emberek érdekeit képviselik. Ja, és kisebb korukban némely riogatás miatt kicsit féltek, ha rendőrt láttak, nehogy őket mint rossz gyerekeket elvigyék. Orbán Viktor neve úgy két évvel ezelőtt szóba került, a mesékre és az óvodai királylány-jelmezre alapozva azt mondtam, hogy ő a király, ő dönti el, mi lesz, és a népéért dolgozik.

Nem jellemeztem a miniszterelnököt, mert a pillanatnyi megértésen túl a lányom nem akart mást Orbán úrtól, ki gondolta volna, hogy fordítva viszont igen. Sajnos, otthon sokat megy a köztévé, a gyerekek pedig látják, hallják onnan, hogy így migráns, meg úgy migráns, nem is beszélve a második világháborús propagandát idéző Európát felfaló nyílkígyígyókról, emiatt a migráns-fogalom számukra valamiféle mumust, egzisztenciájukat fenyegető létezőt jelent (ráadásul sokan is vannak, mint a zombi-filmek zombi-tömege).

Mi, a szülők korosztálya is így jártunk, csak az amerikaiakat, az elnöküket meg a hadügyminiszterüket szidtuk a suliban, mert a tévében is őket szidták, hogy bombázgatnak ártatlan országokat. Nem vigasztal e nosztalgia, sőt, egyenesen felháborít: én nem akarom azt, hogy a gyermekeimet ugyanúgy irányított félelemmel bombázza a köztévé, mint ami velünk megesett, nem ezért váltottunk rendszert, ha jól sejtem. Egyszer bennem szakadt egy válasz arra, hogy miért megy ennyi migránsozás a köztévén mondjuk rendes politikáról tájékoztatás helyett, nyilván azt feltételeznénk, hogy a migránsügy fontossága miatt, szóval a válasz – elemzői tudatossággal – ennyi lett volna: pontosan addig fogja túlhajtani e témát a köztévé, amíg Orbán úrnak az politikai hasznot hajt, egy perccel sem tovább. A köztájékoztatásra szocializálás ugyanis elvágódott már, csak lakájok nevelődnek ki, nem bátrak. Hol van már az az idő, amikor az ellenzéki Fidesz azért nem tett keresztbe a kormánypártoknak a médiabizottságban, mert a köztévé enyhén jobbos – értsd: kritikus – volt a kormányzattal szemben. És szerintem ekkor volt a köztévé a legjobb, az izzadó kormánypárti politikusok látványát csak nosztalgiával mesélhetjük a ma tévénézőinek, akiket már a kétoldali nihil, a politikusi propagandaömleny és az újságírói kuss szocializál.

Politikai szocializáció, itt vesztünk el annyian magyarok, és valószínűleg gyermekeink is megszívják. Az orrunk előtt szocializálódik a bezárkózás, a sérelmi lét, a rezignált politikaundor, a tehetetlenség attitűdje, amely miatt a magyarok kábé annyira szeretik a nyugati társadalmakat jólétivé tevő demokráciát, mint amennyire utálják a pirézeket. Amikor önmagában észszerűnek tűnő érveléseket hallunk a migránsok megfékezéséről vagy nyugati országok teszetoszaságáról, és a mi megoldásainkat ajánljuk a figyelmükbe, jusson eszünkbe, ők nem a mi megoldásaink miatt lettek fejlettebbek és gazdagabbak nálunk, és nem is a történelmi vak szerencse miatt, hanem egy polgári értékrendszer kialakulása révén. Nálunk általában a polgári részvétellel van a probléma, a versenyhelyzetektől a közösségi együttműködéseken át a politikai részvételig (ez nem azonos a választási részvétellel).

Innen ered a következménynélküliség is. Hányszor de hányszor kellett már leírnom, hogy minden politikai tettnek vagy mondatnak, minden róla adott értékelésnek és elemzésnek volt-van-lesz következménye. Oly könnyű volt mondani elemzőknek egy adott politikára, köztük akár disznóságokra, hogy „jólcsinálják”, „ez áll érdekükben”, „ilyen a politika”, feledvén, hogy ezen értékelések is politikát állítanak elő, a holnap politikáját. Nekik - tetszik vagy sem – részük van a lányom aggódó hangjában, és ezért minimum menjenek a jó büdös francba.

Az ember nehezen változik, és a neki jutónál általában jobbat akar a gyermekeinek. A politológust kevésbé érdekli saját ízlése, de a rendszerváltás megítélésében nem lehet szó semmilyen pártatlanságról, már bocsánat, hiszen e sorokban is épp a véleményszabadság buzgólkodik. Szomorúan élem meg, hogy olyan attitűdök virulenciáját látni, amelyekért az államszocializmusnak üdvösen tűnnie kellett. Szomorúan látom továbbá, hogy a ki a kommunista kérdésre mennyire más válaszok adódnak még most is. Nekem nem az a komcsi, aki a politikai túloldalon van (vagy mi a fene), nem is az, aki mintegy annak született (vagy mi a fene), hanem aki úgy beszél, ír, viselkedik, politizál, mint egy komcsi. Tessék mondani: ez abnormális, pártos, rossz, elítélendő?

Eddig nem tudtam pontosan, hogy a közéleti, civil, politikai részvételen túl mire is kell politikai szocializálnom gyermekeimet. És most, hogy látom, merre viszik a lányomat egyes felelőtlenek, félek attól, hogy mire is kellene még nevelni. Kedves szülő polgártársaim, észbe kellene kapnunk végre, mert amely értékeket mi még mindig melengetünk, az egy nem túl fényes emberi, politikai és életminőség felé vezet, aztán majd sajnálhatjuk, hogy nem neveltünk ki egy újabb rendszerváltó nemzedéket.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

A bejegyzés trackback címe:

http://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr758364842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

midnight coder 2016.02.06. 15:06:40

" Rövid úton tájékoztattam, hogy az én őseim bizony migránsként költöztek ide, illetve hogy mostani családunk több része migránsként él és boldogul itt meg ott több évtizede."

Az a baj, hogy is hazánkban és a világban is keverjük a teljesen más kultúrából érkező, nyelvet nem beszélő, migránsokat az ilyen vagy olyan okokból kivándorló, de alapvetően ugyanahhoz a kultúrához tartozó polgárokkal. Rohadtul nem ugyanaz a befogadó ország szempontjából a magyarországról mondjuk a franciákhoz kivándorló, a magyaron kívül egy-két európai nyelvet beszélő képzett mérnök vagy orvos mint az ugyanoda vándorolt, civilizált nyelvet nem beszélő szír kecskepásztor, aki csak annyit tud Európáról hogy a miniszoknyában járó nő kurva akit meg lehet erőszakolni, és amúgy is az európai civilizáció a Sátán műve.

"Mi, a szülők korosztálya is így jártunk, csak az amerikaiakat, az elnöküket meg a hadügyminiszterüket szidtuk a suliban, mert a tévében is őket szidták, hogy bombázgatnak ártatlan országokat"

Pedig történetesen ebben eléggé igazad volt. Lásd legutóbb Szaddám Husszein levadászását a nemlétező vegyifegyverek miatt, aminek az IS-t köszönhetjük.

xm95 2016.02.06. 15:28:00

@midnight coder: "a franciákhoz kivándorló, a magyaron kívül egy-két európai nyelvet beszélő képzett mérnök vagy orvos"
1. ha a migransokrol esik szo, akkor ez a maghatarozasod, ha nem kapcsolodik a temahoz, akkor meg "hazaarulo, aki mosogat londonban"
2. elenyeszo szazalekban ilyenek a magyar (e)migransok, sokan a befogado orszag nyelvet sem ismerik, sajat ismeroseim kozul kevesen vannak azok, akik mar eleve nyelvtudassal erkeztek. Es bizony lehet hallani, olvasni magyar bunozokrol is, ezek szerint a magyarok mind ilyenek?

Mészáros Laci 2016.02.06. 15:59:21

Uh, micsoda poszt :-)))

Szvatopluk nyomdokain szívesen látja a migránsokat.

hidroponi 2016.02.06. 16:04:35

@midnight coder: idiota! nem minden szir kecskepasztor! sziria az arab vilagban az egyik legjobban fejlodo orszag volt par evtizede. kb annyira fasz vagy mint az a sved aki szerint minden magyar libatomo allatkinzo.

midnight coder 2016.02.06. 18:30:46

@hidroponi: A szírek között elég sok a civilizált (a felük keresztény) viszont a szomszédban van egy rakás iraki akiket elég nehéz megkülönböztetni a szírektől, plusz ott vannak az iszlamista szírek akik erősen támadták a keresztény szíreket, és pont ez utóbbiak mondják leghangosabban, hogy az előbbiek befogadása Európa számára öngyilkosság.
És ezek Aszad legnagyobb hívei, mivel ugyan valóban elég véreskezű diktátor, de legalább megvédte őket valamennyire az iszlamistáktól. Jelenleg a németeknél van úgy egymillió szír - ebből ki tudja mennyi az iszlamista - és ezek is elég érdekes dolgokat műveltek... Ráadásul akik eddig átjöttek, azok a krém. Mivel (főleg a görögök kerítése miatt) jelenleg a bevándorlás elég drága (és veszélyes) dolog. De ha egyszer a görögök kinyitják a kaput (és előbb-utóbb ki fogják) akkor lesz nemulass.

midnight coder 2016.02.06. 19:52:33

@xm95, xm95.blog.hu: Még nem hallottam olyat, hogy a kivándorolt magyarok ezres tömegben erőszakoltak meg nőket a nyílt utcán. Olyan persze a világon nincs, hogy egy adott népességben egyáltalán nincs bűnöző, de nagyon nem mindegy hogy mennyien vannak.

Advanced Flight 2016.02.06. 21:35:36

index.hu/kulfold/2016/02/06/megeroszakolt_egy_kisfiut_egy_iraki_menekult_becsben/

Én azt fogom megtanítani a gyerekemnek, hogy ha meglát egy kormosképűt, meneküljön. Nem fogom feláldozni a testi épségét vagy az életét a PC oltárán. De ha a poszterina szívesen veszi, hogy arab faszok próbálgatják fel a lányát, akkor hajrá, neveljen belőle migránssimogatót.

kissiú 2016.02.06. 21:44:30

@Advanced Flight: "Én azt fogom megtanítani a gyerekemnek, hogy ha meglát egy kormosképűt, meneküljön. "

Sőt, járjon hittanra, ott biztosan nem fog olyasmi történni vele, amire hivatkozol.

röf 2016.02.06. 21:48:57

A blog felvezetése egyszerű hazugság. Egyik gyerek a másiknak soha nem mond ilyet, hogy „te koszos migráns”.
Életszerűtlen, valószínűtlen.
Ha már hazudsz, ne gyerek szájába add a propaganda dumádat.

kissiú 2016.02.06. 22:15:20

@Advanced Flight: Kösz az elemzést. De miért is vitatnám az állításod igazságtartalmát? A konklúziód helyességét ironizáltam, csak láthatóan nem mindenkinél megy át. Sikeresebb szövegértést kíván: K.

kissiú 2016.02.06. 22:18:31

@röf: Az egyik szegedi óvodában a gyerekek határőrökre és migránsokra osztják magukat, utána jön a börtönösdi. Az óvónők szóltak a szülőknek, hogy vigyázzanak, mit hall és lát a gyerek a médiából. Itt tartunk.

Sir Galahad 2016.02.06. 22:24:14

A probléma egyszerűen megoldható: a gyerek ne M1-et nézzen, hanem mesecsatornát.

Zsuzsi25 2016.02.06. 22:27:26

Te idiita barom.....
Hat hogy lehetsz ennyire hulye.
Miert? Szerinted ami a tv.ben van az nem tortent meg? Szineszek jatszak el a kolni molesztalast a videokon? Uramisten...kar rad pazarolni a szot.
Tanitsd meg a lanyodnak inkabb h kerulje el oket, kiveve ha azt akarod, hogy megeroszakoljak ot, mert ez esetben viszont folytasd. Csak igy tovabb.

politologus · http://politologus.blog.hu 2016.02.06. 22:27:50

@röf: Sajnos nem hazugság, itt sem az, sem propaganda nincs.

Jossarian 2016.02.06. 22:32:19

Majd patyolgatja a lanyodat nehany vedenced. Ha tuleleli, irj majd meg egy posztot, kivancsi leszek az allaspontodra. Voltal te hosszabb ideig kapcsolatban muszlimokkal europaban? Sztem nem... Varom a kovetkezo beszamolot a lanyodrol...

kissiú 2016.02.06. 22:48:31

@Jossarian: Mert a kormánypropaganda aztán jót tesz a gyereknek, igaz? Te vagy rá az élő példa...

Jossarian 2016.02.06. 23:03:52

@kissiú: agyhalott vagy, sajnallak

J.W. Booth 2016.02.06. 23:07:53

A legfurcsább dolog a posztban, hogy Orbánt urazza.
Más hasonszőrű vezető comandante, generalisszimusz, duce, führer megszólítást kapott, még Rákosi is az "apánk" volt.

röf 2016.02.06. 23:16:24

@kissiú:
"Az egyik szegedi óvodában a gyerekek határőrökre és migránsokra osztják magukat, utána jön a börtönösdi. Az óvónők szóltak a szülőknek, hogy vigyázzanak, mit hall és lát a gyerek a médiából. Itt tartunk."
Ne vacakolj.... ha nem néz a gyerek tv-t, akkor nincs dühöngő horda, szemétdombbal hátamögött?

tralalala 2016.02.06. 23:46:31

"Úgy két-három héttel ezelőtt láttam két veszekedő gyereket, és az egyik azt kiáltotta a másikra, hogy „te koszos migráns”"

A "dolgok, amik totálisan igazak" egy újabb része lehet ez.

Advanced Flight 2016.02.07. 00:33:01

@kissiú: tehát beégtél, és most próbálsz kibújni ezzel az ócska szöveggel. Hülyeségeket beszélsz, ennyi.

na__most__akkor 2016.02.07. 06:25:26

"sokan a befogado orszag nyelvet sem ismerik"

Sokan a SAJÁT országuk nyelvét sem ismerik.

Soroljam?
@xm95
@hidroponi
@Jossarian
@Zsuzsi25

Sirály12 2016.02.07. 07:02:01

Azt is mond el a lányodnak, hogy szeresse őket, mert úgy könnyeben megérti miért is erőszakolták meg a nyílt utcán.
Hogy lehet valaki ennyire vak. Nem látod mi folyik németországban? A nagy szeressük a migránsokat érzés már ott is tovaszállt, mert kezdik meglátni milyenek is valójában. A legtöbbje kultúrálatlan, alkalmazkodni nem tudó ember.
Gratulálok ehhez a hazugsághalmazhoz, amit itt osszehordtál!

L von Richthoven 2016.02.07. 07:49:50

@midnight coder:
Ha úgy általában nem tudsz egy szíriait megkülönböztetni egy irakitól akkor valószínú, hogy csak a híradóban elmondottak alapján tájékozódsz a világban... De hozzászólásod alapján nem vagy te olyan nagy penge, mint amilyennek képzeled magadat.... A "görögök kerítése" meg "majd ha kinyitják" azért komoly elszólás volt ezt illetően....

L von Richthoven 2016.02.07. 08:04:18

@midnight coder:
Azért ne essél túlzásokba, a magyar kivándorlók között lehet, hogy annyi kéthárom nyelvet beszélő mérnők sincs mint a szíriaiak között... De ha így van, akkor ez bizonyíték arra, hogy te miért maradtál Magyarországon, ami miatt nem tudhatod azt, hogy miről ismerhető fel a magyar migráns Londonban vagy Németországban. Nem lennél olyan büszke ha ezt néha látnád és biztos, hogy a "kulturális különbség" kifejezés egészen más értelmet nyerne számodra is....
De ettől nem kell tartanod, mert úgy látszik jól elvagy te a magyar húgymeleg posványban, feketéktől rettegve, más nyelven beszélőknek szótagolva mutogatva. Ezért szoktam a hozzád hasonló magyart külföldön nagy ívben elkerülni....

Zsuzsi25 2016.02.07. 08:26:20

@na__most__akkor: miert? Merz nem tudok helyesrn irni telefonrol? (+ ekezetet csinalni is eleg korulmenyes) neked komolyan ennyi az erved a bevandorlok etetese szallasolasa mellrtt?
Viszont dolgozom. Magas a keresetem. (Ergo sok adot fizetek) es szeretnem ha ez a penz nem az eroszakos doghorda zabaltatasara, szallasoltatasara memne...
Idiota

Punxsutawney Mormota 2016.02.07. 08:32:16

@Advanced Flight: Annyit emlegetted már korábban is az arab faszokat, hogy kezdem azt hinni valójában Te vágysz arra, hogy egy arab fasz felpróbáljon :)

Természetesen egy egy kormosképű, keresztény szír fasznál sokkal inkább kívánsz a gyermekednek egy jóravaló KDNP-s hülyegyereket, aki aztán minden nap megveri a lányodat, az unokáidat, de azzal semmi baj niiiiiincs, ugye? hiszen a mi kutyánk kölyke. És nem rossz ember az, csak a pia...

Punxsutawney Mormota 2016.02.07. 08:37:16

@Zsuzsi25:

Jogod van a véleményedhez. Sokkal inkább költsék a pénzedet stadionra, kisvasútra, Lázár elvtárs londoni luxusszállásaira, százmilliós kamutanulmányokra és a sor végtelen.
Nem tudo, hogy neked mennyi a "magas" fizetés, de megnyugtatlak, a Te adódból senkit nem etetnek, bár ezzel az ostoba mentalitással lásd "eroszakos doghorda" nem hiszem, hogy felelős állásban lehetsz bárhol is.
Tudod, amikor minden bolton az volt Ausztriában, hogy "magyar, ne lopj!" az is a hozzád hasonló általánosító ostobák és ostobínák miatt volt, holott a magyar látogatók ezreléke vagy tízezreléke fosztogatta az osztrák boltokat, de az bolttulajdnosok levonták a konzekvenciát: aki magyar, az lop.

kissiú 2016.02.07. 08:48:17

@röf: Szegeden nincs dühöngő horda, szemétdombbal a háta mögött. Csak kormánypropaganda, a fent említett eredménnyel.

kissiú 2016.02.07. 08:51:02

@Advanced Flight: "tehát beégtél, és most próbálsz kibújni ezzel az ócska szöveggel. Hülyeségeket beszélsz, ennyi."

Na ezt egy kicsit bővebben. Mivel égtem be? Azzal, hogy nem vitatom a linked igazságtartalmát? És mi a hülyeség? Az, hogy felhívom a figyelmed az általánosításokra épülő konklúziód hibás voltára? Ne akarj már lepattintani, ha olyan biztos vagy az igazadban... Várom az indoklást!

kissiú 2016.02.07. 08:55:46

@Jossarian: "agyhalott vagy, sajnallak"

Ez aztán az érvelés. Én 85-ben kerültem egy amerikai ált. iskolai osztályba, angoltudás nélkül, Röltex nadrágban és Tisza cipőben. Képzelheted, az osztály pár Jossarian-ja, Midnight codere, röf-je és Adavanced flight-ja hogy reagált. Szerencsére ők voltak a (hangos) kisebbség. A legkedvesebb egyébként egy koreai lány volt, valahonnan "sejtette", min mehetek keresztül. Pay it forward.

midnight coder 2016.02.07. 08:59:38

@L von Richthoven: Milyen elszólás volt ? A görög-macedon határon álló kerítés az, ami miatt elég nehéz és költséges azon az útvonalon Európába jutni. És emiatt fullad meg egy rakás bevándorló, egyebek között a média által felkapott kisfiú is.
A szírek és az irakiak pedig kb. olyasmi, mint a székelyek és a magyarok. Arabul beszélő perzsa népesség, kb elég hasonló történelemmel (perzsák, Nagy Sándor, törökök, európaiak majd helyi diktátorok).

midnight coder 2016.02.07. 09:04:23

@L von Richthoven: Én már picit öreg vagyok a mászkáláshoz. És őszintén szólva elég jól elvagyok annál a multinál ahol dolgozom - nem mondom hogy egy-két határral nyugatabbra nem keresnék ugyanennyivel 4x ennyit, de azzal amit itt keresek elég jól el vagyok. Más kérdés, hogy ha 25-30 éves lennék akkor már rég nem lennék itt - kinn 4 év alatt összeszednék annyit amiből itt olyan egzisztenciát lehet teremteni amit itt 20 év alatt sem. És még vagy 5 évig biztosan kitart kinn a nagy jólét.

midnight coder 2016.02.07. 09:07:44

@chrisred: Először is, ezt a műfajt kis hazánkban is leginkább egy régebben bevándorolt kisebbség űzi. Másrészt ennél azért picit durvább dolgokat is láttunk már bevándorlóktól, Pl. becsületgyilkosságok. Vagy amikor az európába tartó muszlim bevándorlók ledobálták a keresztényeket a hajóról.

midnight coder 2016.02.07. 09:10:37

@kissiú: És te azóta hány amerikai lányt erőszakoltál meg ? Hány ártatlant robbantottál fel, lőttél le ? Te is azért harcolsz, hogy az USA-ban bevezessék az Aranybulla alapú törvénykezést ?

L von Richthoven 2016.02.07. 09:12:08

@midnight coder:
"Arabul beszélő perzsa népség"
Ezt azért nem lehet reakció nélkül hagyni.. De most akkor van kerítés vagy nincs? Mert ha lenne, akkor sem ammiatt fullad a tengerbe akárki is, gondolná az ember.... Sok mindent hallhattál már a kocsmában ha így össze tudod hozni ezeket a dolgokat!
Vagy talán az oktatási rendszert dicsérő példaként tekintsünk rád?

midnight coder 2016.02.07. 09:34:48

Picit kevertem a kerítéseket, nem a görög macedon hanem a görög-török-re gondoltam.

index.hu/kulfold/2015/09/26/gorogorszag_megnyithatja_a_gorog-torok_keritest_a_menekultek_elott/

chrisred 2016.02.07. 09:41:20

@midnight coder: Szerintem az angol közvéleményt nagyjából annyira érdekli a magyar lakosság etnikai-kulturális-szociális rétegződése, mint a magyart az arabok közül érkezőké.

Ylim 2016.02.07. 09:45:03

"Sajnos, otthon sokat megy a köztévé"

Sajnos? Automata tévéd van? Ha nem, akkor kapcsolj el a köztévéről, vagy szimplán kapcsold ki.

@midnight coder: Lövésed sincs a világról. Sok magyar, aki elhúz külföldre, még a magyart is alig beszéli, nemhogy a kinti idegen nyelvet. És a migránsok között jóval nagyobb százalékban vannak a legalább angolul vagy franciául tudók, mint a magyar kivándorlók között.
Ettől függetlenül az összes bűnözőt el kell takarítani. De aki tisztességes, az miért ne maradhatna.
Amúgy nem értem, hogy miért aggódsz a migránsok miatt, ebben a magadfajták miatt szar országban egy sem akar maradni.

midnight coder 2016.02.07. 10:15:34

@Ylim: Őszintén szólva valóban nem a tányérmosogatók közt dolgozom idehaza sem, így nem tudom hogy közülük hányan mennek ki. De a kollégáim közül páran távoztak mostanság kinti szoftverfejlesztő cégekhez, és ők bizony nyelveket beszélő jó szakemberek voltak.

Én alapvetően egy dolog miatt aggódom.
Az egyik az európai civilizáció összeomlása, és iszlamizálódása. Ez persze hosszú távon mindenképp be fog következni, de nagyon nem bánnám, ha nem még az én életemben történne meg.
Egymillió muszlim bevándorló a németeknél esetleg még kezelhető - addig, amíg nem jön egy amúgy is időszerű össz-európai gazdasági összeomlás, illetve amíg nem követi őket még további 5-10 millió bevándorló.

Egy összeurópai iszlám kalifátus viszont elég rossz szomszéd lenne.

Persze lehet azt mondani, hogy az összes szír lakosság is elenyésző az európai lakossághoz képest. Ez igaz is. Csakhogy a kommunizmusban is viszonylag kevés kommunista volt. Egy rendszer fennmaradásához elég ha a népességnek csak a töredéke a rendszer híve, ha náluk a fegyver és a hatalom. Hiába van sokkal több német mint szír, amikor a németek nagy része csak a moziban látott fegyvert, és a népesség nagy része nyugdíjas, míg a bevándorlók nagy része fiatal, edzett, valószínűleg fegyvert sem csak a moziban látott férfi.

midnight coder 2016.02.07. 10:16:59

@chrisred: A kies angliában az átlagpolgárt valószínűleg maga a hír sem nagyon csigázza fel, nagyjából mínuszos kategória.

Zsuzsi25 2016.02.07. 10:38:07

@Punxsutawney Mormota: inkabb ezer stadion mint egy menekulttabor. Ezek nem tudnak viselkedni. Sok helyen eltem mar, (leginkabb szakmai gyakorlat kereteben) es azt tapasztaltam, hogy ahova ezek a dogok beteszik a labukat, ott jo esellyel NGZ (No-Go Zone) alakul ki. Es isten ovja azokat akik beteszik a labukat oda fatyol nelkul.
Angliaban ha belepsz egy ilyen helyre es esetleg sort mersz inni, (bizonyos negyedekben) kibasszak a kezedbol a piat! Mondvan: "Muszlim teruletre" leptel. Anglia kozepen!!!
Bocs. De inkabb meg ezer stadion, mint egy menekulttabor barhol.
Vissza kell kuldeni oket oda, ahonnan jottek. Ott ugy elnek ahogy akarnak. Ha ezt nem tesszuk meg, itt fognak ugy elni ahogy akarnak. Te ezt tenyleg nem latod?

Krumpli Bogart 2016.02.07. 11:09:43

A szavakon nyugodtan lehet lovagolni, de ez a probléma lényegén semmit nem változtat.

A lányod úgy is fogalmazhatott volna, hogy ő tényleg nem akarja, hogy "idegen kultúrájú, a mi kultúránkhoz ellenségesen viszonyuló, jogsértő módon érkezett, azonosítatlan és biztonsági szempontból ellenőrizetlen embertömegek költözzenek ide hozzánk".

Akkor elmondhattad volna, neki, hogy pedig ezzel nincs semmi baj, hiszen a ti családotok több tagja is illegálisan, iratok nélkül, árkon-bokron szokott megérkezni mindenhova, a befogadóikkal egyes családtagok szemtelenül és követelőző módon viselkednek, néha egyes rokonok a befogadó nők bugyijában is turkálnak (bár nyilván nem mindenkit érdekel ez a téma a családban). Egyes családtagok emberek fejét is levágják olykor, de erről senki nem tehet, hiszen aberrációikat még a szűk családban sem szokták reklámozni. Így tehát magával a jelenséggel semmi probléma nincs, csak és kizárólag az a gond, hogy a migráns kifejezést használta, mert ilyet nem szabad csinálni és ezt minden jóravaló gyereknek meg kell tanulnia.

Krumpli Bogart 2016.02.07. 11:22:51

Azt még szeretném hozzáfűzni, hogy az én családomban egyetlen migráns sincs. Olasz, osztrák, szlovák és magyar nemzetiségű, katolikus, református és zsidó vallású felmenőkkel és oldalági rokonokkal rendelkezem, akik jelentős része már a XIX. század elején is magyar identitású volt. Európaiként egyikük sem volt migráns, több esetben úgy váltottak állampolgárságot, hogy ki sem tették a lábukat a falujukból. A lányaim pedig az EU polgáraiként dolgoztak már Londonban, Brüsszelben, Düsseldorfban, stb., tehát ők sem voltak migránsok.

Érdekes lehet a családod, hogy ennyi migráns van nálatok...

vajdasagi 2016.02.07. 11:31:43

@midnight coder: Nemcsak a kerítéseket "keverted picit", hanem sok minden mást is.

Pl. azt írtad, hogy "arabul beszélő perzsa népség". Tudod: azok nem arabul beszélnek.

De ezek kiragadott példák, csak arra jók, hogy kiderüljön, mennyire nem ismered a világot. Az igazi probléma, hogy a szívedben nem szeretet, hanem kirekesztés uralkodik.
Te azonnal általánosítva minden menekültet és migránst bélyegeznél meg.

Következő tényként említeném, hogy hozzánk nem is akarnak jönni a migránsok, mert tőlünk nyugatra sokkal jobb az élet. Tehát teljesen felesleges dolog miatt aggódsz. Illetve felülsz a királyi TV propagandájának, hogy ez "hot topic". Pedig nem az. Megvezetnek csúnyán.

Az országunk számára komoly kérdés a nem elég jó oktatási rendszer. Meg a fiatalok "migrálása". Meg a nyugdíjrendszer közelgő összeomlása. De legfőképpen az ilyen szőrös szívű emberek sokasága.

És végül a Te jólétedet, sőt egzisztenciádat nem egy afgán menekült veszélyezteti, hanem egy indiai programozó. És nem most, hanem kb. 10 év múlva - de akkor majd nagyon. És nem lesz az a kerítés, amivel ettől a veszedelemtől megvéd Téged Orbán. Jobban jársz, ha szakmailag képzed magad, mint hogy a neten kommentelsz és terjeszted a gyűlölködés nevű kolerát.

Krumpli Bogart 2016.02.07. 11:36:39

@Zsuzsi25: Szerintem fölösleges ezeken a részletkérdéseken lovagolni, hogy muszlim-e, vagy mely állam polgára.
SENKI!!!!!! De tényleg senki ne jöjjön az EU területére illegálisan, törvénytelen útvonalon.
Mert ha ezt megengedjük, akkor nekem miért van országhatár, schengeni övezet, személyazonosító iratom, adószámom, TAJ-kártyám, miért kell itthon hagynom a kölnit és a tusfürdőt, ha Budapestről Rómába repülök és miért kell állatútlevél, ha a kutyámat is vinni akarom és miért kell nagyobb összegű készpénz furikálását bejelentenem az adóhatóságnak, és bizonyos nagyságú pénzösszeg mozgatását nálam miért ellenőrzik a hatóságok, nálam miért csak engdéllyel lehet fegyver, én miért nem dohányozhatok ott ahol akarok, miért nem sétálhatok az autópályán, stb., stb.?

randomgenerator 2016.02.07. 11:45:18

@Krumpli Bogart: szerencsére valakik kitalálták a menekültügyi törvényeket mert ha nem, elődeink közül sokkal többen haltak volna meg. Sosem fogom megérteni miért kell gyűlölni mindenféle nálunk kevésbé szerencsés embert. Dögöljön meg a szomszéd tehene? Tényleg ennyire lelki szegény volnál? Ezzel a mentalitással tuti nem fogunk 1-ről 2-re jutni sem személyesen sem ország szinten. Az emberiség legnagyobb sikereit nem széthúzással érte el, már ősember korban kihaltunk volna, ha teljesen leszarnánk mindenki mással mi történik.

Krumpli Bogart 2016.02.07. 12:08:03

@randomgenerator: A menekültügyi rendszert eleve arra találták ki, hogy a menekült kér, folyamodik, együttműködik.
Mivel dolgozom ezzel a joganyaggal, pontosan látom, hogy miért nem működik.

Nincs szó gyűlöletről. Arról van szó, hogy eleink kidolgoztak egy menekültügyi szabályrendszert, amit nem alkalmazunk.

Ez a szabályrendszer nem arra a jelenségre épül, hogy illegálisan (tehát a menekültügyi szabályok figyelmen kívül hagyásával) beutaztatunk egy akkora embertömeget, amit adminisztratív úton sem tudunk kezelni, nem még rendészetileg. Majd pedig itt, hónapokig tartó eljárásban eldöntjük, hogy ki jogosult itt maradni és ki nem, de addig is szabadon grasszálnak közöttünk.

Próbáld megérteni, hogy akinek nem tetszik ez a felelőtlen eljárás, az nem "gyűlöl".

élhetetlen 2016.02.07. 13:22:14

@Zsuzsi25: Zsuzsi, már megint elszaladt veled a ló. Már a múltkor is kiakadtam a szövegeden (tudod, a hátrányos helyzetűek ne szaporodjanak, csak te, mert te jól keresel, és sok adót fizetsz), de most megint nem tudod, mit beszélsz, vagy nem pontosan írtad le. „Angliaban ha belepsz egy ilyen helyre es esetleg sort mersz inni”. Az „ilyen helyen” gondolom, nem árulnak sört. Ahol nem árulnak sört, ott nem iszom sört (kivéve a saját lakásom, ahova bevihetem). Volt itt Pesten a nyugati mellett egy arab etető, a falon meg egy kút. Vizet ittunk a kajához, aztán elmentünk sörözni máshova. Eszembe sem jutott odavinni a sört, mert jólesne a kajához. Nem gyújtok rá ott, ahol nem lehet, nem vonulok be egy vega étterembe hozott csülökkel, hogy ott akarom megenni. Sörözni meg nem egy muszlim kávézóba megyek. Vagy te egy úgy érzed, hogy egy mecsetbe is bemehetsz cipőben, és egy topban, mert csak? Te úgy élhetsz Londonban, ahogy akarsz, de a muszlimok nem. Szerinted. Nem vagy te annyira felsőbbrendű, mint gondolod.

Zsuzsi25 2016.02.07. 14:41:53

@élhetetlen: Jo. Kozelitsuk meg mashonnan.
Tegyuk fel, 10 ev mulva akkora muszlimhorda eri el europat h boven tobben lesznek mint mi, europai emberek. Es azt mondjak, hogy innentol kezdve, csak ugy lephetsz ki az utcara hogy tetotol talpig le vagy fatyolozva. Kulonben lefejeznek megkoveznek stb.
Mit szolnal ehhez?

chrisred 2016.02.07. 14:43:59

@Krumpli Bogart: Nos, az életszerűtlen dublini egyezmény biztos, hogy nem. Azt bürokraták találták ki, akiknek semmiféle tapasztalatuk nem volt, milyen reális lehetőségek lehetnek egy ilyen szituációban.

A genfi egyezményt viszont a második világháború és az azt követő kitelepítési hullám indukálta, amikor az Európában élőknek friss és közvetlen emléke volt arról, milyen az, amikor embertömegek kerülnek egyik napról a másikra, hogy elvesztik mindenüket, az egzisztenciájukat, a lakóhelyüket, az állam, ahol addig tartózkodtak, lényegében nem létezőnek tekintette őket. Nem csoda, hogy az egyezményt követő években az alkalmazása zökkenőmentesen és a lakosság egyetértése mellett zajlott (görögök Magyarországra, magyarok Ausztriába: persze az még pluszt adott, hogy az érintett államhatalomnak akkor érdekében állt, hogy szimpátiát és ne ellenszenvet keltsen az érkezőkkel szemben). Most távolról sem ugyanaz a helyzet: az uniós országok hatóságainak sem hozzáértésük, sem tapasztalatuk nincs az ilyen helyzetek kezeléséhez, a lakosságot meg fényévekkel könnyebb kimozdítani a komfortzónájából, hogy pánikba essen.

Zsuzsi25 2016.02.07. 15:06:24

Tessek. Olvassal! Hatha megerted mirol beszelek.
(Szandekosan nem magyarnyelvu oldalt linkeltem, nehogy azt mondhasd, "nacifaszistarasszista", de a google translate a baratod.
A fejed homokba dugasa helyett tajekozodj egy kicsit.

www.osloby.no/nyheter/krim/Ransoffer-nr-351_-Gronland-politistasjon-6702489.html

Ezt akarod a gyerekeidnek?

Kishableany 2016.02.07. 15:39:34

Migrans es migrans kozott van kulonbseg, ne mossad ossze a fogalmakat, plane ne keverd ide a multat, amikor mas tortenelmi helyzet volt. Tobb szazezer katonakoru fiatal ferfi erkezett Europaba ellenorizetlenul, ez teny, a tobbi kodosites. Ha nem erted, hogy ez miert lehet problema, akkor olvasd ujra az Egri csillagok Budavar elfoglalasarol szolo fejezetet.

Egyebkent meg a tevet ki lehet kapcsolni, van rajta egy pont erre szolgalo gomb, nem kotelezo nezni. Sot, csatornat is tudsz valtani, kepzeld, hatalmas tchnikai ugras am!

élhetetlen 2016.02.07. 16:41:58

@Zsuzsi25: Ha az, amit te vizionálsz, hogy több muszlim lesz Európában, mint ahányan most vagyunk, ha bekövetkezik, akkor nem az lesz a gond, hogy felvegyél-e egy kendőt, vagy fátyolt, hanem nem lesz hely, élelem elég, stb. Az más eset, és semmi köze a te agymenésedhez.

Zsuzsi25 2016.02.07. 16:45:21

@élhetetlen: nem kell annyinak lennie, keves dog is sok problemat okoz a helyi lakosoknak..
Olvastad a cikket? Arra reagalj kerlek.
Koszi

élhetetlen 2016.02.07. 17:06:22

@Zsuzsi25: Engedtessék már meg nekem, hogy, ha kommentelsz, akkor ne csak mondatokra reagáljak, hanem a hozzáállásodra is. Abban a másik blokkban lefutott eszmefuttatásodhoz kötődve. A hátrányos helyzetűek szaporodását is veszélynek érzed, pedig nem az a veszélyes, hanem a szegregáció, és hogy nem tudnak/akarnak tanárokat megfizetni, hogy délután megadják azt, amit a család nem tud megadni. Márpedig a családok miatt másodikban leszakadt gyerekek nem biztos, hogy butábbak, mint te. A cikket olvastam, de az az én olvasatomban arról szólt, hogy vannak olyan hülyék, mint te, akik adott emberek ismerete nélkül embercsoportokra mondanak ítéletet, és, mintha azt mondta volna, hogy nem ez a jó út. Zsuzsi, nincs igazad, szinte semmiben.

politologus · http://politologus.blog.hu 2016.02.07. 17:20:25

@Jossarian: Ez a poszt nem a migránsokról szól. A migránsügyben a kormány cselekszik valamit, én erről sem jót, sem rosszat nem írtam. Arról igen, hogy a kormány befolyásolta köztévé olyan értékviszonyokat erősít a nyilvánosságban propagandával, ami nem helyes, és ezt egyébként ők is tudják.

politologus · http://politologus.blog.hu 2016.02.07. 17:27:33

@Kishableany: Nem akartam összemosni a fogalmakat. De jellemző, hogy akármiről is ír az ember (itt például nemzedékek félrecsúszott politikai szocializációjáról), a migránsügy jön be vitakérdésnek. Ez pedig tünet, tudatosan előállított helyzet a nyilvánosságban, és sajnos bizonyítja, hogy nem tévedek oly nagyot.

politologus · http://politologus.blog.hu 2016.02.07. 17:40:56

@Krumpli Bogart: A migránsügy és kezelése sokkal kevésbé érdekel, mint a nyilvánosság szerkezete. Amikor néztem a köztévét magam is, úgy éreztem, több a célja, mint tájékoztatni, inkább meg akar találni valamit bennem, valami félelmet, riadalmat. Ez a módi pedig egyezik a kormányhirdetésekkel. Elég a magyarok értékvélekedéseiről írt kutatások bármelyikét visszaolvasni az elmúlt három évtizedből, hogy tudjuk, a politika olyannal játszik, amivel nem szabadna, sőt, nem is lenne rá szüksége.

Krumpli Bogart 2016.02.09. 01:06:27

@politologus: Szerintem nagy hiba köztévét nézni. Különösen a gyerek előtt....
Szerintem rendes szülő ilyet nem csinál.

:) De most komolyan. Hogy bírod nézni azt az agymosodát? Nálam be sincs programozva.
Másoknál olykor kénytelen vagyok belenézni és elborzadok....

Azt viszont ne hidd, hogy a menekültügyi aggodalmak csak azért valótlanok, mert a köztévéből is az jön.

röf 2016.02.10. 06:17:39

@kissiú:
....sőt, Szegeden még nem is robbantottak.