Azt írja a minap Stumpf András, hogy mikor az MNB-közpénzt eldugó törvényt Áder János aláírás helyett az Alkotmánybíróságra küldte, kiderült, hogy a nagy hiányolgatásuk ellenére mégis működik nálunk a fékek és ellensúlyok (vagy egyensúlyok) rendszere. Az ilyen véleményeken látszik, hogy mennyire foglyai maradunk régi rendszereknek, és hogy mekkora is a tehetetlenségi nyomaték a politikában.

Ennek az Alkotmánybíróságnak normakontrollra küldeni valamit ugyanis cseppet sem jár ellensúlyozó erővel, illetve Áder részéről kockázattal. Ez a testület jelenlegi összetételében hozhat bármilyen döntést, olyat nem fog, amit Orbán Viktor ne akarna. A múltkor említettük az Ab egyik határozatát, ami több másik mellett is jól mutatja, hogy az Ab néhány tagja kötött mandátummal dolgozik.

Orbánnak is kényelmetlen lehet az ügy, talán mozoghat is benne valami, hogy ez a közpénzátalakulós dolog eléggé védhetetlen. Ő megtett Matolcsy kérésére mindent, az MNB-elnök nem veszíti el harcostárs-jellegét, az Ab törvényt elkaszáló döntése pedig megnyugtatja a közvéleményt, és nem csak Stumpf András érzi a fékek miatti előredőlést. Amint manapság már azt is nézni kell, hogy a "kinek az álma múlik a közérdeken", vagyis hogy az MNB-alapítványok pénzmozgásai kit érintenek. Ha Orbán szokásos körét nem, és mások akarnak hízni, akkor most kapnak egy kis visszafogó erőt, hogy ne tolakodjanak.

Áder ugyanígy letudta, amit le kellett tudni, ilyen picit puskaporosabb időkben jól jön bármily lehetőség a középre húzásra. Ki tudja, mi akar ő még lenni? De nála is elképzelhető, hogy kötött mandátumot teljesít, lásd az előző bekezdést. Mindenki nyugtat, elmentek a falig, a szegény Alkotmánybíróságra küldve a felelősség meg a piszkos munka.

A sajtót pedig hogy lenyugtatta Áder döntése, hipp-hopp lekerült a címlapokról az ügy! Bizony, ennyire szeretünk megnyugodni, látni-érezni, hogy akármit azért mégsem lehet keresztülverni. Ezt érezzük elsőnek, és nem szívesen gondolunk arra, hogy az egész már le van vajazva, és a nyugalmunkat kenegetik. Pedig-pedig, itt két tabuszerűség ér össze: az alkotmánybíráskodás eltűnése és az MNB magánbankosodása, ami teljesen kivezet az elmúlt huszonöt évből. Az megvolt, hogy az Állami Számvevőszék hogy eltűnt, miközben 2010 előtt folyton érzékeltük a fékező-ellensúlyozó működését?

Stumpf András véleményére visszatérve: a fékek és ellensúlyok létezése nem csupán aktuális meghozott döntéseiken múlik, hanem a súlyozó rendszer ethoszán. Tizenöt olyan tapasztalat után, amelyben nem éreztük a behúzott féket, a tizenhatodik pedálnyomás miért bizonyítaná, hogy van fék? A jog előírhatja sokféle intézmény sokféle jogkörét, de a politikában sokkal inkább a jelzések értéktartalma számít. Ez is csak akkor, ha a jognak még megvan az az ethosza, hogy alkotja a politikai rendszer kereteit, előírásai ott álnak végső őrként, mondjuk erre lenne jó egy alkotmánybíróság.

A fékek és ellensúlyok nemcsak akkor működnek, amikor jogi lehetőségként használják őket, hanem akkor is, amikor csak úgy vannak. Vagyis igazi jogszabályként visszatartó erejük van. Puszta létezésük megszűri azon alkalmak számát, amikor be kell őket vetni, mert a döntéshozók tartanak tőle. A nyugati típusú demokráciák jogrendszerében is léteznek eszközök, melyeket az épp kormányzók pillanatnyi politikai érdekük ellenére sem vetnek be, mert létezésük korlátot jelent a pozíciók átfordulása utáni időkre.
Nálunk ezt két dolog akadályozza: egyrészt a kétharmados többség "lehetetlen" létrejöttének nagyon is lehetősége, sőt, hosszas gyakorlata, másrészt hogy e többség többször is az alapokat lefektető joggal törölte fel a padlót.

Ilyenek látványa nem hagyja érintetlenül sem az egyéni, sem a kollektív hiteket. A fékek és ellensúlyok rendszerét ezen hitek tartják fenn, ezek adják meg az egyes intézmények és eljárások hatalmát (ahogy például egy miniszterelnök hatalma is e hitek által lesz nagyobb a jogilag szabályozottnál). A fékekről és ellensúlyokról szőtt hitek befolyásolják az egyes ember vélekedéseit fürkésző politikusokat, és a politikusokat ellenőrző egyes embereket, és ha az válik általános vélekedéssé - vagy akár kultúrává - , hogy bármit meg lehet tenni, akkor tényleg bármit meg lehet tenni.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus