Bár épp tanársztrájk volt-lesz, ezt az írást nem csupán az ihlette, hanem egy múltkori vita a weben. Egy cikk azt állította, hogy a tanár nem adhat egyest a tanulónak, ha az nem hoz tesicuccot. A cikkíró idézte is a szabályozást, mely szerint a tanuló nem büntethető osztályzatok által.

Elszomorított ez az érvelés, mert mutatja, hogy mekkora a baj a fejekben általában, és hogy szinte mindannyian gyenge láncszemei vagyunk a rendszernek. A fentiekben ugyanis kifordul a logika: mivel az elégtelen értelmezhető büntetésként, ezért szükségszerűen mindig az is lesz. Pedig nem. Ha a gyerek beszélget órán úgy, hogy alapvetően feladatait elvégzi (és másokat sem akadályoz abban), majd a pedagógus hirtelen ad egy egyest a dumáért, akkor az büntetés, rendben, ezért tilos. De ha tesiórára nem öltözik valaki át, az ugyanaz, mintha nem készít házifeladatot, vagy felelőként nem teljesít, az órai teljesítményére kap egyest, méghozzá jogosan, mert a tanórai teljesítmény osztályzattal értékelhető.

Mindenki, aki oktatásról szól, azt mondja, hogy a gyermekek érdekei a legfontosabbak. Népszerűsége ellenére is fals érvelés, hiszen nincs elkülönített gyermeki érdek, a gyerekek nem szigetek a semmi tengerén. Belőlük nagyon hamar felnőtt válik, addig is felnőttek felelőssége, gondoskodása, öröme-bánata alatt élnek és teljesítenek - hol lehet itt éles választóvonalat húzni érdekek között? Sőt, a gyermeki érdek melletti érvelés is felnőtt találmány. Szerintem helyesebb az oktatást egyéni érdekek és társadalmi érdekek metszéspontjában szemlélni, és megtalálni az optimumot.

Volt már itt írás az oktatási reformról, kaptunk is kritikákat tanároktól, pedig az írás sok része inkább mellettük szólt, és csak azt bátorkodtunk mondani, hogy az reformnak reform volt, mert a reformálás általános módszerei szerint zajlott le. Akkor megjósoltuk azt is, hogy a kormányzat egy tiltakozás esetén a bérek emlegetésével fog visszavágni, mert szereti felébreszteni az irigységet az emberekben.

Mostanában láttuk is, hogy a kormányzat azzal támadott vissza, hogy a pedagógusok béremelési igényét nem tudják kielégíteni, miközben azok nem is követeltek béremelést. A kormány mindezt úgy tehette, hogy közben nem is hazudott akkorát: mikor a pedagógusok óraszám- vagy adminisztrációcsökkentést kérnek, az kevesebb munkaórát jelent, vagyis magasabb órabért, tehát beállítható bérkövetelésként is. Ezt a rosszindulatú értelmezést bármikor bárki ellen be lehet vetni.

A Fidesz reformja mögött három kiindulópontot lehetett felfedezni. Az első, hogy az oktatásban erkölcsi problémák vannak, a második, hogy a munkalapú társadalmat szolgálják ki, a harmadik pedig, hogy minél kevesebb gondjuk legyen e szektorral úgy általában. Ez utóbbit az Örülünk, Vincent? blog szerzőjétől, Jótündértől olvastam, és vele értek egyet. Eszerint nem akarnak a kormányzatiak rosszat, nem akarnak kevésbé művelt fejeket, nem akarják a társadalmat lebutítani, hanem egyszerűen nem érdekli őket annyira az egész, nem érzékenyek rá, nem akarnak sokat beszélni róla, pláne nem akarnak költeni rá, ezért inkább keretek közé húzzák, hogy le legyen róla a gond.

Az elsőt, az erkölcsi problémákat úgy vélték megoldani, hogy erkölcstannal/hittannal, napi tesivel, közösségi szolgálattal és keményebb magatartási szabályozással nevelik a diákokat, a tanárokat és iskolákat pedig keményen (túl)dolgoztatják. Szerintem az erkölcsről szólni a gyerekeknek még kevés, ahhoz mintaadás is szükséges. De politikai mintaadásra is szükség lenne, és hát finoman szólva, a Fideszt szeretők és az őt védő megszólalók sokkal többet érveltek politikai hatékonysággal meg az ellenoldal gyengeségével, mint erkölcsi princípiumokkal. Elég a minapi boltzáreltörlést nézni: túlélési technikával oldották meg, nem elvekkel, közben a döntés akaratlanul, de indirekt bizonyította, hogy Erdősiné kopaszai a kormányzat fizikai munkásai voltak. Ezek, a törvényalkotás menete, meg a "ne zavarj, mert lopok” törvények alkotása bizony nem túl szép minták a gyerekeknek.

A kormány erkölcsi vákuumot teremtett a tanárokkal való egyeztetés kezdetén is, amikor fórumokat rendeztek a pedagógusoknak véleményük elmondására. Azt hallottam, itt megjelentek a túlteljesítő kurzus-iskolaigazgatók is, és olyan felfelé nyaló, lefelé taposó viselkedést produkáltak, ami az államszocialista időszaknak is becsületére vált volna. Itt, a szemünk előtt épül fel újra egy embertípus és mentalitás, ami méltatlan a rendszerváltó demokráciához, úgyhogy ha ez így rendben van, akkor, emberek, kár volt rendszert váltani.

Persze ezek a nyaloncok is túl akarnak élni, mert nálunk mindent ezek a nyavalyás túlélési stratégiák vezérelnek. Tanulói létünk meghatározója is ez, ebben az országban mindenkinek lehet egy jó sztorija puskázásról, sorrendbe rakott tételekről, mindenféle megúszásokról. Ide tartozik az indító sztori is, hogy mindig a tanár hibás. És pontosan ezek miatt nem sikerül egyetlen közpolitikailag is, tartalmilag is helyes reformot keresztülvinni, mert a szabályozás ordító hibáit és igazságtalanságait a tanárok vagy az egészségügyiek is túlélni akarják, kikerülni, fű alatt felülírni, mert erre szocializálódtak. Előbb szegi meg bármely szektor a saját rossz szabályozását, minthogy a benne dolgozók kikeljenek ellene. Ha idővel mégis megteszik, olyan irányítókkal szemben teszik, akik jól tudják, hogy a szabályszegés már rendszerszerűvé szilárdult, és vissza tudnak vágni.

Pontosan ezt a túlélősdit gyakorolja az oktatási kormányzat is, amikor koncokat dobál a tanároknak, hogy hűtse a kedélyeket. Eltörlik egyesek minősítési kötelezettségét, miközben mások az ugyancsak nemrégi szabályozás szerint azt nyögték, ezek szerint feleslegesen, és több hasonlót is hallottam. Mennyire volt akkor határozott a koncepció az elején, ha némi ellenállásra hipp-hopp bármit el lehet hagyni?

Végül elsősorban a szülők figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a gyermek érdeke - ha már annyit halljuk - nem egyenlő a gyermek pillanatnyi kényelmével. A gyerekek több és jobb tanulása, kevesebb hiányzása, helyes magaviselete, koncentráltabb órai jelenléte is lehet mindannyiunk érdeke, nem pedig csak az, hogy elég jó telefonja legyen a tanóra alatti játszáshoz vagy fészbúkozáshoz. Nem helyes mintát mutatni a gyereknek - neadjisten kiszolgálni őt! - a pillanaton csak átlendítő túlélési technikákban.

Egy reform kell sürgősen, a fejekben, a túlélési technikák helyett az elvi és erkölcsi kiállás, meg a teljesítmény nyújtása. Ez a reform fogja kiváltani a többit. Addig azonban a manyup-megszüntetés lesz a kormányzat fejében élő minta, egy korábbi írás idézetével zárunk: "2010-ben a kormányzat az állampolgárok durva fenyegetésével eredetileg csak 600 milliárdos állami bevételt akart elérni. Az ember ezeket már el is felejti... Ha ez igaz, akkor azt a gondolatmankót adnánk, hogy Orbán Viktor 600 milliárdra nézte le a magyar polgárokat, akik válaszul 2700 milliárdra nézték le saját magukat. Csoda-e, ha a politika ettől még vérszemet is kap? Így a választói közösség részese lett a később történteknek, felelős is érte." 

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

A bejegyzés trackback címe:

http://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr998630526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

turbólyuk 2016.04.17. 13:02:21

Az egész osztályozási rendszerben egy nagy hiba van, az elvi alap. Az pedig a büntetés. Ez a rendszer 1-5-ig a büntetésre épül. Pedig rég tudjuk már, hogy a kutyát is elsősorban jutalmazni kell és ritkán, különös esetekben büntetni.
Hogy miért van így? Azért, mert az 5 az a tökéletes, azt kevesek tudják megkapni - tehát minden tanuló, aki nem tudja legalább 5-re, azt bünteti a rendszer.
És miért nem ösztönöz? Mert mondjuk épp nem tanult. Kapott egy 1-est. Majd megtanulta, ugyanabból kapott egy 5-öst. Már tudja. De az 1-es nem törölhető, rontja az átlagát.
Ez éppen ellentétes az élettel. Teljesen irreleváns Edison több ezer hibás végeredményű kísérlete az izzólámpával, onnantól, hogy végül feltalálta, ami működik. Csak az számít.
Amíg ezt és az ehhez hasonló törvényszerűségeket nem érti meg az oktatás(politika), addig minden reform lényegében hatástalan lesz.

Csakhogy, lehet tévedek. Mert talán a közoktatás célja nem elsősorban a "kiművelt, modern világban élni és alkotni tudó emberfő" kinevelése, hanem a társadalmi rend megtanítása már gyermekkorban. Hogy mindenki tudja a helyét, jól meg is szokja és felnőtt korban se jusson eszébe "lázadni" a rend ellen. Na, ha ez a cél, erre tökéletes.

panelburzsuj 2016.04.17. 13:16:20

@turbólyuk:
Ülne a példád, ha a "rendből" kilógók jó nagy hányada Edisonná válna.

De hát erre kábé ugyanakkora az "elvi" esély, mint az izzólámpa kiizzadására: a telilálat mögött rengeteg selejt áll.

Elvileg nem kizárt, hogy egy döntően "sikerhangsúlyos", "jutalmazó" pedagógia összességében több haszonnal járjon, mint a "cukros-korbácsos" - de finanszíroz meg egy ilyen kísérletet - országléptékben? Vagy pláne "világszinten"?

turbólyuk 2016.04.17. 13:29:12

Világszinten több helyen működik.
Nem kell kísérlet.
Nem kellene NAAAAGY Edisonok. Csak kicsik...
Csak adaptáció, de annak viszont kérdéses a sikere, mivel komplett generációval kellene megértetni, elfogadtatni ezt...
/valamikor középiskolai tanár voltam. 20 éve nem gyakorlom a szakmát, nem véletlenül/

panelburzsuj 2016.04.17. 13:39:45

@turbólyuk:
Azt tippelem, hogy nem a magyar társadalom fog élenjárni a "nyitottsággal", az "erők szabad játékával" való komplett kísérletezésben.

turbólyuk 2016.04.17. 13:44:03

valószínűleg... csakhát szvsz ez most egy olyan dolog lesz a következő 20-30 évben a globalizáció miatt, mint 1000 éve a kereszténység felvételének szükségessége.

panelburzsuj 2016.04.17. 14:01:59

@turbólyuk:
És éppen ezért az olyan picuri országok, mint Magyarország is, csak arról "dönthetnek", hogy mennyire akarnak/mernek előre látni - de arról nem, hogy kimaradhatnak-e a játékból.

Ha az Európán belüli szabad migráció lehetősége végül is fönnmarad, bizony könnyen előfordulhat, hogy Magyarország egyre inkább a perifériára csúszik - de még a külső falakon belül.

Ha magára marad - az szar ügy lesz.