Orbán minimum egy Gyurcsány

2017.07.09. 09:42

Orbán Viktor szájára vette Olaszországot, és ezzel nagy hibát követett el, ha az igazságnak - úgy általában az igazságnak - tulajdonítunk bármi értelmet és szerepet.

Mivel szerinte most az olaszok is észrevették, hogy Soros NGO-kon keresztül hozza be a migránsokat, ezzel zár: „Országonként haladunk, Olaszország után várjuk a következő tagországot a klubunkba.” (itt az egész

Mármint hogy Magyarország meg Olaszország egy klubba tartozik. Na akkor nézzünk erről egyet s mást.

Személyes vallomással kell kezdenem: az élet úgy hozta, hogy Olaszország ügyeiben jobban el kellett mélyednem néhány évvel ezelőtt (l. a korábbi olasz témájú posztokat).

Ennek során sokat néztem a RaiUnót, az olasz köztévét. E tévé hírei már évekkel a magyarországi migránshelyzet előtt NAPONTA szóltak az Afrikából hajón elinduló emberekről, százakról és ezrekről, az őket mentő olasz hatóságokról, és a hajótöröttek elszállásolásáról. Amikor már huszadszorra láttam ezt, hogy ennyi meg annyi ezer ember helyzetét kell kezelni egyetlen országnak, természetesen jött a kérdés: hol marad a segítséggel Európa? Hiszen Európa segít annak a részének, amelynek valamiben hátránya van, így nekünk is, nem igaz? Számomra a migránsáradat nem volt új fejlemény, mint annyi magyar honfitársamnak, egyszerűen napihír volt, és így egészen másként ért a magyar kormány hecckampánya a migránsok érkezése előtt. De még most is olyan naivan teszem fel a kérdést, hogy az én informáltságom fokán mi más juthat az ember eszébe, mint hogy az olaszoknak segíteni kell?

Még népszavazást is szervezett a magyar kormányzat, egészen példátlan módon heccelte tovább saját szavazóit és az ország polgárait mindenki ellen, hogy elérje annak igenlését, hogy AZ OLASZOKNAK NEM KELL SEGÍTENI. Érvénytelen lett a népszavazás, de a magyarok jelentős hányada nyilvánította ki, hogy AZ OLASZOKNAK NEM FOGUNK SEGÍTENI. Most lehet erre azt mondani, hogy de a kormány és sok szavazó úgy általában a migránsok és az EU-s megoldási javaslat ellen lépett fel, de ha az én informáltságom okán kialakulhatott a nézetem az olaszok megsegítéséről, akkor a kormányzati apparátus informáltsága okán pláne kialakulhatott ilyesmi, és ezt nem mondták el az ország polgárainak. „Nem bontották ki az igazság minden részletét”, ugyebár, vagy aki szerint igen, tessék ide belinkelni, hol tájékoztatott kormányunk Olaszország gondjairól.

Na és akkor a népszavazás: a magyar kvótanépszavazással egy időben zajlott az olaszországi alkotmányos népszavazás. Ismét néztem tévét, és sajnos, azt kell mondanom, a RaiUno műsoridejének népszavazással kapcsolatos minden egyes perce SZÉGYEN VOLT MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA. Míg nálunk a köztévén a propagandagépezet méltán letűnt időket idéző, az embereket félretájékoztató és félelembe hajszoló információkat nyomattak, melyben a kormány nem a népszavazáson való részvételre, hanem az adandó válaszra akart rávenni, politikai vitáknak nem adtak teret. Addig Olaszország köztévéjén a kormányzati hirdetés csak a népszavazás fontosságát ecsetelte, buzdított a részvételre, nyilvánvalóan kormányzati állásfoglalás nélkül, ott vitákat szerveztek a kérdésről a nagy pártok részvételével, pro és kontra érvekkel, komoly szabályokkal. Pedig az olasz népszavazás is kormányzati kezdeményezés volt, és ezerszer fontosabb, mint a magyar kormány puszta hangulatkeltése.

Iszonyúan ordító különbség volt és van Magyarország és Olaszország között, én már szinte úgy látom: civilizációs. Nem tartozunk egy klubba.

Ha egy klubba tartoznánk, akkor Orbánék számos parlamenti döntésük után ki sem jöhettek volna a Parlament épületéből, Orbánt vagy Ádert fejbe verték volna valamilyen fémtárggyal, a hatóságok a kampányköltéseik és közbeszerzéseik miatt simán letartóztatták volna a fideszes és kormányzati potentátokat, vagy ha bármelyik ezek közül nem teljesült volna, százezrek vonultak volna az utcán addig, amíg el nem takarodnak. Na ha ez így együtt tetszik Orbánnak, miért is ne, legyen az ország egy klubban az olaszokkal, biztos sokan örülnének a dolognak itthon is.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!

A bejegyzés trackback címe:

http://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr6912650185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Geo_ 2017.07.09. 10:39:56

Gyurcsány a címben: klikk-vadászat?

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.09. 13:24:25

@Geo_: Igen... Sokszor nem tudok figyelemfelkeltő címet adni. De a cél az is, mint amit Török Gábornál láttunk korábban, hogy "képzeljük el, ha Gyurcsány tenné a következőket..." címkével más kontextusba helyezünk történéseket.

Medgar 2017.07.10. 10:29:52

Az Orbánozáson kívül nem sokat mond a cikk és az időzítése sem túl jó.

Az osztrákok katonákat vezényelnek a határhoz, az olaszok kitiltják a déli kikötőkből az NGO hajókat, közben Afrikában milliók várják a következő csónakot.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.07.10. 10:36:02

A blogíró lemaradt a történelemben ugyanis Orbán Viktor a múlt héten elmondta a titkot a világnak, miszerint az EU csúcsokon miden egyes miniszterelnök megsúgja neki négyszemközt hogy neki van igaza a menekült kérdésben és hogy ő oldotta meg a menekültkérdést, de nem mernek Merkel ellen szavani mert fosnak tőle.

A Sorors bérenc blog tehát megint csak ekézni akarja Orbán Viktort, aki tudja magáról, hogy valójában ő mentette meg Európát attól hogy a terroristák minden keresztényt felrobbantsanak, akik meg túlélik, azokat meg túlszaposodják. Ezért tekinti minden európai kormányzó Orbán Viktort az EU valódi vezetőjének. Barmennyire is szar ezt hallaniuk a Gyurcsány csicskáknak.

IMÁDKOZZON MINDENKI ORBÁN VIKTORRAL EGYÜTT MERKEL ÚJABB GYÖZELMÉÉRT!

Kelly és a szexi dög 2017.07.10. 10:38:11

vissza kellene őket hajózni Afrikába...

na4 2017.07.10. 10:41:24

Olasz ismerőseink mesélik (és ez nem a RaiUno manipulált véleménye), hanem személyes tapasztalat: alig mernek már utcára lépni, fekák minden felé a városukban, bűnözés, kosz, mocsok. Ezt hozták a retkek Olaszországnak. Az olaszoknak vége, elsöpri őket ez a csőcselék.

Laci A Lakli 2017.07.10. 10:51:17

Ennek a cikknek nincs semmi értelme. Egy Orbánozás az egész. Unalmas...
Magyarországhoz és a V4-ekhez csatlakozott Olaszország abban a véleményében, hogy a migriket a határon kívül kell tartani. Ennyi. Ennél a cikknél, már csak az lett volna nagyobb hülyeség, ha a szerző azt firtatja, hogy dehogy csatlakozott Olaszország Magyarországhoz, hisz a fővárosuk még Róma, és Lazio tartománya még nem magyar megye!

ZX 2017.07.10. 11:06:22

@Laci A Lakli: "a migriket a határon kívül kell tartani" Ezzel már az ókori rómaiak is próbálkoztak. Elárulom (spoiler alert) nem sikerült nekik, ezért vagy te itt és nem ázsiában. Pedig ők még ölték a migráncsokat, nem csak visszafordították őket.

Tom66 2017.07.10. 11:07:18

Értelmetlen, dilettáns írás, kár volt elolvasni.

nemecsekerno_007 2017.07.10. 11:12:02

Civilizációs különbség :)

Meglátjuk meddig bírják az olaszok.

illaim 2017.07.10. 11:57:17

Tisztelt Blogger! Szégyelld magad!
Azon túl, hogy tájékozatlanságodban félinformációt közölsz! Az olasz NGO ÉLETMENTŐ HAJÓT BÉRELT! A világháború során, a vízből való mentés kötelezettsége, még a kilőtt ellenséges hajó legénységének mentésére is vonatkozott! Az olasz parti őrség erre a kötelezettségére hivatkozva menti a menekültekkel felborult hajók utasait, de az ő lehetőségük is véges! ezért szállt be az NGO! Tájékozódj mielőtt írásra gondolsz!

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.10. 21:45:11

@na4: Szerintem igaz, én is elhiszem ezt a tapasztalatot. De erről én nem állítok sok mindnt, ill. ha ez igaz, akkor pláne segíteni kellene nekik. Amit én állítok, hogy az olasz demokrácia minősége jobb, sokkal, és ha ránézek a kormánypropaganda bármely plakátjára, csak a további leszakadást látom a dem. minőségében.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.10. 21:53:42

@Laci A Lakli: Engem nem érdekel semmi Orbántól (sem), csak a demokrácia szintje, és az ország előrehaladása e tekintetben. E témában ez a blog elfogult. Ezerszer leírtam itt, ezek a vezetők jobboldaliként vihetik az országot jobbra, baloldaliként balra, nem számít, ez a dolguk, el kell fogadni. A demokrácia szintje azonban más, és elképesztő, hogy a Gyurcsány-érát még alul lehetett múlni.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.10. 21:56:40

@Tom66: Azért köszönöm, hogy megtetted. Talán tévedtem, és a magyar kormányzat és a köztévé felülmúlta az olaszok hasonló produkcióját. Ha te így gondolod, tedd, de én egy ilyen állítástól hánynék az előttem lévő tükörre, dilettánsként is.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.10. 21:58:09

@nemecsekerno_007: Hogy eddig bírták, az sem semmi, talán segítséggel tovább is bírták volna.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.10. 21:59:15

@illaim: Én erről nem írtam semmit, legyen igazad, és köszönöm, hogy árnyalod a poszt állításait.

Laci A Lakli 2017.07.10. 23:37:53

@ZX:
Mondjuk a történelmi összevetésed kicsit téves. Egyrészt, mert akkoriban a barbárok fegyveresen próbálták meg áttörni a falakat. A másik, hogy a gépfegyver feltalálásával és az első világháborús történelmi tapasztalatból kiindulva elég hatékonyan lehetne kezelni a fegyvertelen gyalogok megállítását.
Persze jelenleg én még nem akarom, hogy az összes az migri aki a határon van lelőjék, csak megjegyzem, hogy a technológia rendelkezésre állna éppen, hogy nagy fegyvertelen gyalogos tömegeket állítsunk meg.

Laci A Lakli 2017.07.11. 02:27:46

@politologus:
Azzal, hogy Orbán finoman szólva sem segítette elő a demokratikus intézmények megerősítését és az eszetlen központosításaival, bizony eléggé a működőképesség határára rakta az országot, amit valamennyire még demokráciának lehet nevezni. Teljesen egyetértek.
Azonban itt a szerző gondolatmenetét teljesen nem tudom elfogadni, ugyanis egy kontextusból kiragadott állítást akar kiterjeszteni olyan mértékben ami egyértelműen nem volt benne Orbán gondolatmenetében.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.11. 06:49:51

@Laci A Lakli: Az állítás valóban kiragadott. Viszont azért alkalmas mégis a kiterjesztésre, mert már 2010-től tartó szokása Orbánéknak, hogy az intézkedéseiket külföldi példákkal, "kiragadásokkal" próbálják igazolni (médiatörvény, gazdaságpol., népszavazási törvény, választási rendszer stb.), ezt a mostani kijelentést e sor részeként kezelem.

nemecsekerno_007 2017.07.11. 08:56:13

@politologus: Meglátjuk :)

Hiába fogadunk be minden embert, egy idő után nem lesz hova menni.