Nem, a téma nem hever az utcán, nem hajolhat le érte könnyedén, aki arra se jár.
A HVG november 23-i számában, a Fű alatt című cikkben olvastam ezt a részt:
"Magyarország már az idén őszig közel annyi menekültet fogadott be, amennyi a korábbi EU-s kvótatervben szerepelt."
Nem lepett meg a dolog, tök természetes volt, hogy a kormány jobbágypolitikája mellett - vagyis annak ellenére - folyik valami normális ügymenet is kormányszerveknél. Mégis az épp kvótányi szám, miközben még vége sincs az évnek, rögtön súgta: ez bizony kontent. Kitettem hát a blog Facebook-oldalára, olvasták néhányan, nem szóltak hozzá, szerintem ez a kevés sem lepődött meg, s gondolom, ugyanez játszódott le nagyban a HVG olvasótáborában.
Hét hét múlva, január 11-étől sorjáznak a főcímek, miszerint Altusz Kristóf elismerte, hogy. Meg az ellenzék úgy lecsapott rá, hogy na. Nem hazudok, rögtön az jutott eszembe, hogy a politikusok (és - fájdalom - a sajtó maga) amúgy szemléz-e sajtót, van-e rá emberük (pénzük), jelenti-e valaki, hogy ügygyártásra alkalmas kontent találtatott. Azért ez a hét darab hét fájdalmas tempó, mint a régi viccben: a csiga meg huss.
A húhú-plinplin fideszes politikacsinálás irtózik a választói tisztánlátástól, összemos fogalmakat, a valóságot elsunnyogja, ami folytatódik abban, hogy szavai szerepet cserélnek ellenzékével. Biztosan ez a politizálás csúcsa, nem vitatom, mindenesetre nem új, emlékezzünk csak arra, amikor a 2002-es választások idején dumaoldalon Rogán Antal ledarálta a szavazólapokat (jelezvén, hogy ez a büdös világ így akadályozza meg az őáltaluk amúgy törvénytelenül kért újraszámlálást) és a Fidesz csalásról beszélt, tettoldalon meg - ők voltak kormányon - végigvitték a választási eljárást és a belügyminiszteri jelentés elfogadásával lezárták azt. A két politika közül az egyik sunnyogás, és bár igaz, hogy a politikának része a sunnyogás, az se feledhető, hogy a sunnyogás is lehet antipatikus és számonkérhető (ezt a Gyurcsány-példa megmutatta).
De menjünk hátrébb még egy évet a státusztörvény/kedvezménytörvény időszakára, amire sokan emlékeznek úgy, hogy itt szolgáltatta a magyarországi populizmus egyik mélypontját az MSZP a huszonhárommillió román munkavállaló belengetésével. Valamire kevesebben emlékeznek, úgyhogy elmondom, hogy a sikolyokat itt is sunnyogások előzték meg. A státusztörvény alapvetően arról szól(t), hogy a határon túli magyarság kap Magyarországon kedvezményeket. Akkoriban módom volt felfoghatatlan mennyiségű sajtó- és médiaterméket befogadni, úgy hiszem, képben voltam ezen ügyben, és mégis ért meglepetés.
A törvény egyes problémáit a végrehajtási rendelettel akarták kiigazítani (biza, rendelettel törvényt, ezért üdvös a sok jogász a Fideszben), meg jött az Orban-Nastase-paktum, majd erre kritikaként Kovács László inkriminált mondata, amely 23 millió román magyar munkaerőpiacra való beözönlésével riogatott. Erre védekezésként elkotyogta a kormányzat, hogy ilyen nem fordulhat elő, mert a román állampolgároknak biztosított munkavállalói (vagy tartós itt-tartózkodási?) kvóta üdvösen alacsony. Szóval ebbe a kvótába a romániai magyarok is beletartoztak! Hosszú hónapokon keresztül mesélt a kormányzat a több millió határon túlinak juttatandó pluszokról meg a minden magyar egyesítéséről, és az valahogy elmaradt (a véleménycikkek sem emlegették ezt az eshetőséget), hogy a kedvezmény inkább csak lehetőség, mert egy adminisztratív szám úgyis lekorlátoz.
(Az akkori fideszes kommunikáció sok ilyen csodát művelt, a főbb kérdésekről nem beszéltek, a számokkal és a folyamatokkal trükköztek. Például egy nyugdíjemelésnél közölték, hogy tavaly kétszer annyit emeltek, mint előtte a szocik: valójában éves szinten ugyanannyit emeltek, csak a szocik az emelést két részletben hajtották végre, a fideszes szám így lett a szoci szám "duplája".)
Úgyhogy akkor e kedves alternatívaképes szuperpártoktól ugyanabban az ügyben legalább két méretes populista műbrokit kaptak a szájukba a magyar választók. S tudom, sokan majd azt mondják, "mi sem változott azóta", meg "a politika mindig ilyen", megnyugtatásul vagy felidegesítésül közlöm: még így is bitang más volt az a politikai klíma, létezett egy legalább értékelhető közélet, aminek irtásával csak próbálkozni lehetett.
Visszatérve a mába, egyszerűen nem értem, hogy a november 23. és a január 11. között mi volt az az ordító különbség. Tényleg ki kell mondania egy Altusz-féle akárkicsodának a már legalább duplán nyilvános (kormányszerv, HVG) adatot, hogy beinduljon az ellenzék politikai gépezete? Az oké, hogy bizonyos ügyek mögé kell egy arc, de e mögé nem elég ezerháromszáz az egy Altuszé helyett?
Igenis harcoljunk nívóért: a kormányzat láttasson, az ellenzék pedig lásson ügyeket. Ebben marad hiány bőven, és akkor arra legyinthetünk, térvén őseink porához, hogy köszönjük, politika, áldomásidat. Minden más választói és értékelői magatartás a sunnyogást élteti, mi itt inkább a sikolyokra szavazzunk.
Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
Az utolsó 100 komment: