A sorozat első részében azt tárgyaltuk, hogy az ellenzéki tüntetések nem a pártstruktúrát változtatják meg, hanem a civil kurázsit, és hogy a Fidesz erősödése is így kezdődött.  A második rész arról szólt, hogy az ellenzék lehetőségei és esélyei jóval szűkösebbek, mint sokan láttatni szeretnék, hiszen azóta láttuk a kormány sajtófoglalását és bolsevik típusú propagandáját. A harmadik részében az ellenzéki pártok cselekvési lehetőségekről lesz szó.

A szétaprózódott ellenzék tartósan megmaradhat az 5 százalékos küszöb többszörössége miatt: Egy pártnak 5 százaléknyi listás kell a bejutáshoz, egy kétpártos listán pedig kétszer öt, vagyis tíz százalék, háromnál tizenöt, és ez marad a még több pártnál. Ötszázalékos pártnak sem könnyű lenni (lásd az elmúlt évtizedet), és e bejutási küszöb régen is erősnek számított a választási rendszerek között, de nehéz megtalálni az egyensúlyt a komolytalan pártok kiszűrése és a szavazatok elveszése között. Összefogásra azért nem sarkall, mert az összebútorozás megosztja a szavazókat (meg a pártokat is belülről), a várható százalék még kisebb is lehet. Egy nagyobb párt miért kockáztassa a kint maradást, milyen előnye származhat, ha bevisz kisebbeket? A kisebb meg fél az arcvesztéstől és politikusainak a nagyobbhoz vándorlásától. A nagyon kicsik összefogása pedig eleve ki van golyózva. A jelen állapot szerint a Jobbik és az MSZP lehetne valamelyik nagy, de a többi kicsi épp velük nem lenne szívesen értékközösségben.

Orbán minimum egy Gyurcsány

2017.07.09. 09:42

Orbán Viktor szájára vette Olaszországot, és ezzel nagy hibát követett el, ha az igazságnak - úgy általában az igazságnak - tulajdonítunk bármi értelmet és szerepet.

Mivel szerinte most az olaszok is észrevették, hogy Soros NGO-kon keresztül hozza be a migránsokat, ezzel zár: „Országonként haladunk, Olaszország után várjuk a következő tagországot a klubunkba.” (itt az egész

Mármint hogy Magyarország meg Olaszország egy klubba tartozik. Na akkor nézzünk erről egyet s mást.

Személyes vallomással kell kezdenem: az élet úgy hozta, hogy Olaszország ügyeiben jobban el kellett mélyednem néhány évvel ezelőtt (l. a korábbi olasz témájú posztokat).

Ott hagytuk abba a múltkor, hogy a tüntetések nem a pártstruktúrát változtatják meg, hanem a civil kurázsit, és hogy a Fidesz erősödése is így kezdődött.
Továbbra is vitatkozunk azokkal, akik csupán a szavazatokat számítgatják, helyette a társadalom általános érdekkifejeződését kellene tekinteni. Utóbbi mellett szóló érv, hogy mennyire nem működik a régi módi, hogy egy botrány vagy tüntetés után megnézzük a közvélemény-kutatásokban az elmozdulásokat, és megvan a követendő politika. Ma előre meg lehet jósolni, hogy a pártpreferenciákon alig fog látszódni valami. Hozzá kell szokni, hogy a dolgok már nem a jól megszokott, organikus rendben mennek: a magyar politika világa nem természeti környezet, hanem ipari gyártósor, ahol nem illik elvárni egy fára emlékeztető robotkartól sem, hogy rügyet növesszen.

Az alábbiakban próbálunk üzenni sok véleményvezérnek, hogy mielőtt fikázzák a politikai tevékenységet végzőket, gondolkodjanak el, hogy politikát csinálni egyáltalán nem könnyű, különösen most és az ellenzéki térfélről.

Kitüntetett helyzet I.

2017.04.23. 12:30

Zajlik az ellenzéki vita a legutóbbi tüntetések értékeléséről. Az egyik álláspont szerint most végre megindult valami, a másik szerint ez politikacsináláshoz kevés, a 2018-as változást pártok indíthatják el.

Kezdjük talán onnan, hogy a polgárok érdekei kábé három módon aggregálódhatnak, s ezáltal érvényesülhetnek: egyéni kijárással, csoportos érdekérvényesítéssel (civilek), politikai pártokkal. E három útvonalon indult el munkagépekkel ez a kormányzat, hogy hatalma soká tartson:

1) A pártokat tekintve a választási rendszert a meglévő biztos szavazók számára matekozta ki. "Kívülről" az ellenzéki pártok egymás esélyeit rontják még szövetségben is (hiszen összebútorozásuk inkább szavazókat vesz el, miközben már az 5% többszörösét kell megugorniuk). "Belülről" az ellenzéki pártokat fenyegetéssel korlátozza (Orbán 2010-től az ellenzéki sikermorzsák után a párttámogatások csökkentésével riogatott, el is kussoltak az ellenzékiek), de valószínűleg még ennél durvábbak is voltak, egyben minden keret szűkre szabása a már bársonyszékes ellenzéki politikusokat a pozíciótartás status quo-ja felé tereli (miközben a kormánypártot nem bántja a kevés parlamenti hely és önkormányzati pozíció, még legutolsó kádereinek is tud találni vagy kreálni, így nagyobb a pártegység).
2) Az egyéni kijárás a magyarok legáltalánosabb politikai cselekvése, ez régóta tudott, pláne a századvéges körökben. Az egyéni kijárás mélyen szocializált dolog, és fejletlenségünk egyik oka, mert apolitikus és antidemokratikus. Erről az embereket normális országban leszoktatnák, de itt tudatosan rászoktatják. Az egypártrendszer felé meneteléssel meg is van a kijárás egyetlen célzottja, hiszen mit ér a kijárás, ha az ügyről még színes összetételű testületek fognak döntögetni, eléggé bizonytalan végkimenetellel.
3) A civil világ valójában nagyon gyenge nálunk, különösen donációja és politikai érdekérvényesítő képessége tekintetében, a kormányzat mégis azért irtja oly durván, mert tart tőle, hogy onnan jön majd a rivális. Joggal tart, mert a másik kettőben rendszerműködtetővé emelt kurvító mechanizmusok itt nem lehetnek százszázalékosak, ezek között sok az informált, képzett, keményfejű és elszánt. No meg maga is innen erősödött: ne felejtsük el, hogy Fideszék legalább kétszeri, vagy akár háromszori civil rekrutációval nőttek ekkorává (1998 és 2002 között civil támogatással, pl. nagycsaládosok, keresztény értelmiségiek stb., 2002 után polgári körökkel, a 2006-os önkormányzati választásokban nagyon sok helyen civilekkel közösben indultak, és ugyanebben az időben a tagozatok létrehozása - vagy blöffje - is a csoportérdekek önállő felmutatásával hívhatott be embert).

Aki nem értené, hogy mire jók az olyan kormányzati cselekvések, mint a CEU-t érintő, csak gondolkozzon el, mennyi más törvény születhetne még: pártfinanszírozást akár visszafelé megvonók, a választáson csak pl. legalább 4 éve bejegyzett párt indulhat (vagy akár nevében "m" betűt nem tartalmazó), az internetes tüntetésszervezést betiltó, a az szja 1%-ának a civil szervezetek számára felajánlhatóságot eltörlő és így tovább. 

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!

Ezért nem lettem fideszes

2017.03.30. 14:18

Címmagyarázatként: Valamilyennek pedig lennie kell egy társadalomtudomány művelőjének, a szerep tisztázása megúszhatatlan. Itt fideszesen nem csupán egy pártot értek, hanem a párt környezetében uralkodó gondolkodásmódot. 

A társadalom minden alrendszerének megvan a maga tudománya és szakembere, kiknek tevékenysége befolyásolja az életünket, csak gondoljunk a családtámogatási rendszerrel számoló szociológuskora vagy az inflációt számoló közgazdászokra. Sokak számára a "társadalommérnökösködés" amolyan baloldali és/vagy liberális maszlag, szerintem viszont oldalfüggetlen és kötelező. Amikor a Fidesz nemes egyszerűséggel lemond az ország- és nemzetfejlesztésről a szimpla populizmus, vagyis a már létező igények és vélekedések helybenhagyása és kielégítése kedvéért, az is társadalommérnöki tevékenység. A társadalommal foglalkozóknak ugyanolyan felelősségük van, mint egy másfajta mérnöknek, mert ők látják át a folyamatokat, amelyeken akár nemzedékek sorsa múlhat. Őket bízza meg a főnök - a politikai hatalom aktorai, a diszkurzusok résztvevői, a nép - a problémák feltárásával és megoldások javaslásával.

Még zajlik a népszavazás, eddig a viszonylag alacsony részvételi adatok látszanak. Sok választó nem véletlenül marad távol az urnáktól, hiszen általában a szavazások és a következmények között nem oly egyértelmű a kapcsolat, a népszavazásoknál pedig nagyon nem. Mindjárt elmagyarázzuk, de előtte csak annyit, hogy a mindent bevető érzelmi mozgósítás sem elég az üdvösséghez.

Minden ember akkor érzi magát döntési helyzetben, akkor remél tőle előnyt, ha a döntésének valódi, mérhető következménye van. Szavasásnál ehhez mások részvétele is elengedhetetlen, tehát a szavazó egyéni érdeke az, hogy a szavazás tartalmához fűződő sok egyéni érdek magának a szavazás intézményéhez fűződő közérdekké adódjon össze, hogy nagy legyen a szavazás presztízse, és természetesen a részvétel mértéke. A szavazási erőfeszítést elősegíti, ha van a politikának megbecsültsége, a voksolásnak tétje és értelme, a kérdésnek értelmi és érzelmi töltete.

A Google-népszavazás

2016.09.28. 19:19

A csatazaj sokszor elfedi, hogy pontosan miként és miért is kezdődött a háború, és egy idő után már nem is szorul újraellenőrzésre. A most vasárnapi népszavazás kiindulópontja nagyon más volt, mint amilyennek újabban tűnik.

A kvótás népszavazás tervét február 24-én jelentette be Orbán Viktor. Ugyanezen a sajtótájékoztatón egy másik népszavazásról is kérdezhették őt (privilegizált helyzetű) újságírók, ez az MSZP-nek a vasárnapi boltzár elleni kérdésleadási kísérlete volt. A miniszterelnök rosszallását fejezte ki, hogy ilyen méltatlan helyzet, melyben kopaszok megakadályozzák a népszavazási kérdések benyújtását, a rossz törvények miatt fordulhatott elő, és rögtön javaslatírásra szólította fel a vonatkozó szerveket.

A hatályos népszavazási törvényt épp Orbán Viktorék alkották. Orbán mindig eltávolítja magától a kevésé védhető ügyeket, a 2010 utáni legvitatottabb döntésekről egyszer úgy nyilatkozott, hogy azok egyéni képviselõi indítványokként születtek, nem tehetett ellenük semmit. Sajnálatos az újságírói kérdés elmaradása, hogy amúgy megpróbálta-e mégis. 

A fenti Orbán-rosszallás után olvashattuk értelmezésekben, hogy a hazatérő miniszterelnök tette helyre a kopaszos balhé dolgait. Eszerint neki nem volt része benne, legfeljebb párttársainak. Arról már volt szó itt nálunk, hogy a kopasz-gate levakarhatatlan a Fideszről, a sajtó oknyomozása után még a legelszántabb hívek legjóhiszeműbb magyarázatai sem nagyon juthatnak másra. Ezt a párt maga ismerte el, amikor a kopaszok túl nagy füstje miatt (azt hitték előtte, a közvélemény megint csak röhög majd a béna szocikon, nem így lett) maga törölte el a vasárnapi boltzárat. Orbánt ebből az egészből kihagyni nagyon merész, mondhatni újító gondolat. Ha most én élek a racionalitás legjóhiszeműbb változatával, Orbán legalább egyszer mondott valami olyat, hogy a szocik kérdésleadását "mindenképp" meg kell akadályozni (a "bárhogy" már erősebb változat).

Ám nem elég kihúzni a képből a boltzárasdit, amíg a kopaszok ügye ott marad a napirenden, és az mindaddig ott is marad, amíg a népszavazás fogalmához kötődik, az pedig újra és újra előjön a kérdés sorsának alakulása folyamán. Második lépésként tehát a népszavazás aktuális tartalmát kellett lecserélni, de gyorsan: ezért dobta be Orbán a kvótás népszavazás ötletét azon az első és utolsó napon, amikor a kopaszos balhéról még kérdezni lehetett. Ugyanazon a napon! - ilyen véletlenek nincsenek, vagy ha mégis, az már az "irányított véletlen" kategóriája.

Van bőven politikus dalszöveg a magyar kínálatban, de a Honeybeast Maradok című száma biztosan a leggyakrabban játszott, legismertebb közülük. Ráadásul nem is az egyetlen politikus dal, úgyhogy Honeybeast-szövegértelmezések következnek, és itt dicsérjük meg Bencsik-Kovács Zoltánt különleges dalszövegeiért.

A Maradok tartalma és címe is azt sugallja, hogy innen sokan elmennek, mert annyira reménytelen a helyzet, a jövő, ami nyilván az aktív, fiatal felnőtt korosztály életérzése. "A mi kis falunk" vagy Magyarországnak, vagy a magyar vidéknek a metaforája. Itt maradni magával hozza a lehajolást, az alávetettséget, a kiszolgáltatottságot, de ami rosszabb: a világos helyzetértékelés ellenében való megalkuvást, és a maradó így már nem is emelheti fel a fejét. Egy olyan helyen, ahol a csalónak a legjobb, ahol magánvagyon lesz a közérdekből ("kinek az álma múlik a közérdeken"), és ahol még a mindenkinek a pozícióját eldöntő, a sorsot húzó kéz is korrupt, "sáros".

A tumblin olvastam egy kis posztot, melyben a szerző egymás mellé válogatta az utóbbi évek politikai vonatkozású haláleseteit a Quaestor-ügy ügyészének hirtelen halálával kezdve. Nyilvánvaló a poszt sugallata: a Fidesz-kormányzás áll az esetek mögött.

Ilyesmit a közösségi média posztjai meg a blogvilág felvethetnek, őfölöttük a téma tabunak számít, esély sincs rá, hogy komoly sajtótermék erre hivatkozzon, vagy politikai elemző bármit ezzel magyarázzon. Még az Átlátszó megy a legmesszebb, amikor a sok magyarázatra szoruló ügyet szinte enciklopédikus igénnyel fűzi össze, és megmagyarázhatatlannak nevezi az eseteket, de ennyi.

Azért szögezzünk le gyorsan valamit: polititkai célból ölni épp annyira nagy múltú és rendszeres tevékenység, mint amennyire más célból. Szerintem ez a konzervatív kiindulópont elkerülhetetlen, az ember nem változhatott akkorát, hogy e műfaj teljesen kivesszen, ami persze nem zárja ki az optimista felvetést, hogy ritkábban, kevésbé magától értetődő természetességgel ölnek, mint a történelem korábbi szakaszaiban. Hasonló tabutéma amúgy a titkosszolgálatok sejtése bármi mögött, hiszen nehéz teljesen kizárni az eshetőségét (és akkor is inkább azért tesszük, mert nem akarunk konteó-hívőnek tűnni, vagy mert nem elegáns így leállni a "valódibb" okok keresésével).

A Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája c. film (fotó: mafab.hu)

Bár épp tanársztrájk volt-lesz, ezt az írást nem csupán az ihlette, hanem egy múltkori vita a weben. Egy cikk azt állította, hogy a tanár nem adhat egyest a tanulónak, ha az nem hoz tesicuccot. A cikkíró idézte is a szabályozást, mely szerint a tanuló nem büntethető osztályzatok által.

Elszomorított ez az érvelés, mert mutatja, hogy mekkora a baj a fejekben általában, és hogy szinte mindannyian gyenge láncszemei vagyunk a rendszernek. A fentiekben ugyanis kifordul a logika: mivel az elégtelen értelmezhető büntetésként, ezért szükségszerűen mindig az is lesz. Pedig nem. Ha a gyerek beszélget órán úgy, hogy alapvetően feladatait elvégzi (és másokat sem akadályoz abban), majd a pedagógus hirtelen ad egy egyest a dumáért, akkor az büntetés, rendben, ezért tilos. De ha tesiórára nem öltözik valaki át, az ugyanaz, mintha nem készít házifeladatot, vagy felelőként nem teljesít, az órai teljesítményére kap egyest, méghozzá jogosan, mert a tanórai teljesítmény osztályzattal értékelhető.

Mindenki, aki oktatásról szól, azt mondja, hogy a gyermekek érdekei a legfontosabbak. Népszerűsége ellenére is fals érvelés, hiszen nincs elkülönített gyermeki érdek, a gyerekek nem szigetek a semmi tengerén. Belőlük nagyon hamar felnőtt válik, addig is felnőttek felelőssége, gondoskodása, öröme-bánata alatt élnek és teljesítenek - hol lehet itt éles választóvonalat húzni érdekek között? Sőt, a gyermeki érdek melletti érvelés is felnőtt találmány. Szerintem helyesebb az oktatást egyéni érdekek és társadalmi érdekek metszéspontjában szemlélni, és megtalálni az optimumot.

Azt írja a minap Stumpf András, hogy mikor az MNB-közpénzt eldugó törvényt Áder János aláírás helyett az Alkotmánybíróságra küldte, kiderült, hogy a nagy hiányolgatásuk ellenére mégis működik nálunk a fékek és ellensúlyok (vagy egyensúlyok) rendszere. Az ilyen véleményeken látszik, hogy mennyire foglyai maradunk régi rendszereknek, és hogy mekkora is a tehetetlenségi nyomaték a politikában.

Ennek az Alkotmánybíróságnak normakontrollra küldeni valamit ugyanis cseppet sem jár ellensúlyozó erővel, illetve Áder részéről kockázattal. Ez a testület jelenlegi összetételében hozhat bármilyen döntést, olyat nem fog, amit Orbán Viktor ne akarna. A múltkor említettük az Ab egyik határozatát, ami több másik mellett is jól mutatja, hogy az Ab néhány tagja kötött mandátummal dolgozik.

A minap Bakó Bea vetette fel a Mandineren, hogy Erdősiné talán nem is akar gyűjteni aláírásokat (vagy csak alibizni azt, ippenhogy nem jön össze a kellő számú), így el lehet húzni az időt az újabb kérdésbeadós fázisig. Ezt a népszavazás témájában kivételesen járatos újságírónő is csodálkozva vezette le.

Hatalmasat hibázunk mi, politikamagyarázók, amikor azt hisszük, hogy ezt mindenki így tudta, és természetesnek veszi. Nekem egy pillanatra nem jutott eszembe, hogy az ilyen erdősinék aláírást gyűjtenének. Ez a játék ugyanis nem új. A 2008-as Fidesz-gründolta referendumnál, még a folyamat elején a párt szándékosan nem gyűjtött aláírást elfogadott kérdésére, hogy újra benyújtsa azt további kérdésekkel együtt, hogy egyben legyen róluk népszavazás. Az Albert-házaspár hasonlót művelt az egészségbiztosítós kérdéssel, ám azt az Alkotmánybíróság rosszhiszemű joggyakorlás miatt leállította (hogy az előbbi esetben miért nem, az rejtély).

Erdősiné-féle trollból sok van. A Fidesz úgy alakította a jogszabályt, hogy ne versengjenek kérdések, egy témában csak egy kérdésre lehet aláírást gyűjteni. Már az elején felvetődött a szakértőkben, hogy a népszavazásokat akadályozók nyernek vele. Mivel a kormányzat tervezi a jogszabályokat, ő tudja a leghamarabb beadni a kérdését azért, hogy más már ne tudjon. Bár a kormány ezt egyszerűen megteheti, mégiscsak átlátszó lenne, ezért magánszemélyek mögé bújva teheti inkább. Még egyszer mondom, ezt már a népszavazási törvénytervezet kijövetelekor el lehetett gondolni. Szóval az a valószínű, hogy a Fidesz áll Erdősiné mögött, és tessék megkapaszkodni, Csabai József mögött is, és úgy sejtem, az elmúlt évek sok átengedett és át nem engedett kérdése is hasonló trollkodás terméke.

Lányom nélkül soha

2016.02.06. 13:50

Úgy két-három héttel ezelőtt láttam két veszekedő gyereket, és az egyik azt kiáltotta a másikra, hogy „te koszos migráns”. Másnap a „kötelező kvóta” hirdetés közös megtekintése után (én kérek elnézést) a tulajdon lányom fordul oda hozzám, és mondja aggódó arccal, hogy ő tényleg nem akarja, hogy migránsok költözzenek ide hozzánk. Rövid úton tájékoztattam, hogy az én őseim bizony migránsként költöztek ide, illetve hogy mostani családunk több része migránsként él és boldogul itt meg ott több évtizede. Érzékelve csodálkozását még hozzátettem, hogy ne higgy el mindent, amit a tévében látsz.

Az igazság az, hogy szívesen mondtam volna neki mást is megmagyarázván a miérteket, de lehűtöttem magam. Csak annyit fordítottunk itthon a gyerekek politikai képzésére, amennyi feltétlenül szükséges volt. Az országok kapcsán emlegettem nekik ez EU-t, elmondtam Nelson Mandela hőstörténetét, megpróbáltuk megmagyarázni nekik, hogy a tévében látható politikusok az emberek érdekeit képviselik. Ja, és kisebb korukban némely riogatás miatt kicsit féltek, ha rendőrt láttak, nehogy őket mint rossz gyerekeket elvigyék. Orbán Viktor neve úgy két évvel ezelőtt szóba került, a mesékre és az óvodai királylány-jelmezre alapozva azt mondtam, hogy ő a király, ő dönti el, mi lesz, és a népéért dolgozik.

A populizmusról II.

2016.01.10. 08:27

A populizmus/populista minősítéssel általában elítélni szokás valamely politikát, nálunk Orbán is megkapta ezt belföldről és külföldről is. A kormányfő amerikai nyilatkozatában mintegy elismerte populizmusát, hiszen ő azt pozitív tartalmúnak véli.

Nyilván az Orbán-szöveg inkább "kifejezésidomítás", ami régi fideszes módszer azzal a céllal, hogy a nyelvi környezetet a maga érdekeire formálja, az idomítás egyszer szelídítést, másszor vadítást jelent. Orbán értelmezésében a populizmus a nép valós vágyaira való érzékenységet jelentheti, ám ezt korábban a "plebejus" kifejezéssel fedte le, ami talán helyesebb, Tölgyessy Péter 2010-ben ugyanígy a plebejussal minősíti az orbáni politika alapvetéseit.

Sokféle populizmus létezik, pláne történelmi szempontból, és Isaiah Berlin javaslatát komolyan véve nem lehet egyazon mintával leírni valamennyit, legfeljebb közös motívumokat fedezhetünk fel bennük. A fogalom egy amerikai mozgalomból ered, amely a kisembereknek akarja visszaadni a javak (leginkább a föld) feletti rendelkezést, később egy ideológiák között átjáró, mindenféle társadalmi réteget egyesítő mozgalomként lehet azonosítani. Ezek ideológiák is, de a közbeszédben a populizmus inkább módszerként szerepel, amikor demagógiával szólítják meg az egyszerű embereket vagy bárkiben az egyszerűembert. John Lukacs ijesztően helyén, minimálértékén kezelve a kifejezéseket azt állapítja meg, hogy pl. Hitler demokrata volt, fő bűneit a populizmus átvételének következménye. Körösényi András a kifejezést az alkotmány egyes részeinek jellemzésére is használja.

A migráns-ügy kapcsán írt egy hiánypótló cikket Bede Márton, melyben a szerző azt pedzegeti, hogy kár örömködni a tranzitország-státuszunkon, épp az a baj, hogy a migránsok nem akarnak ide jönni. Magyarország nem elég vonzó a dolgozni akarók szemében, pedig ez kellene a 26 év alatt elmulasztott emelkedéshez.

Bede felidézi Orbán Viktor korábbi terveit, mely szerint Magyarországnak is lesz olyan igénye a munkaerőre, amelyet csak kívülről tud biztosítani, sőt már most is van. (A fellendülni készülő gazdaság ugyanis nem tudja azon évtizedeket kivárni, míg a magyar anyák megszülik, az oktatás meg kiképzi a szakembergárdák nemzedékeit.) Ráadásul igazából nincs példa olyan nagyarányú gazdasági növekedésre, ami ne az olcsó munkaerőn alapulna. Ezt tudta és tudja Orbán is, és ő a munkaerőpótlásra a határon túli, elsősorban az erdélyi magyarságot szemelte ki. Igen ám, de Romániából másfelé mennek, Orbán várakozásait nem igazolta vissza az élet, ez a doktrína tulajdonképpen halott, azonban a gazdasági növekedést mint doktrínát csak nem lehet feladni.

Olyannyira emlegette a magyar közvélemény a politikai alternatíva hiányát, most tessék, itt van, Orbánt kihívták valami olyannal, amit nem hagyhat válasz nélkül. No nem Bede Márton, talán neki nincs is erre ambíciója, hanem a hosszú távú kormányzás reális lehetősége merészkedett a kihívásra. Tessék felkészülni, az alábbiakban megtörünk néhány tabut, amiről mindenki tudja, hogy úgy van, csak elhallgatja vagy óvatoskodik. 

(Sok-sok mai elemzés azt jelzi, hogy aktuálissá vált egy korábbi írás, ezért újraközöljük, a változtatások egyedül a kiemelések.)


Miniszterelnökökről lesz szó megint. Gyakran hallani azt a vélekedést, hogy Orbán és az Európai Unió között mekkora szakadék tátong. Ez ínyére van mindkét politikai oldalnak, lehet vele dicsérni is, bírálni is.

Kormányoldalról minden hétre jut valami az EU-ellenes retorikából, hol a Parlament, hol az európai baloldali összeesküvés, meg Tavares és a nemzeti függetlenség megsértése, hol az EU bürokratikussága kap kritikát. Előadva mindezt a politikai nyelvnek a nagy robaj mellett is recsegő-ropogó harci szekereivel. A kormányoldali sajtó és blogvilág ezt megfejeli az EU-t érintő demokráciahiány-értelmezésekkel, amelyek között alig találni helytállót. Orbán ellenzéke pedig úgy érvel, hogy a miniszterelnök rosszat okoz az országnak, elidegenít minket az EU-tól, sőt, a tettei egyenesen a kilépés felé vezetnek, és még a Néppártból is kinézik őt társai.

20110119_105501_9047_AII-2(1).jpg

Orbán és a bizalom köre (A kép forrása: eu2011.hu)

Azt nyilatkozta minap Orbán a FAZ-nak, hogy Európának „meg kell értenie, hogy akit lerohannak, az nem tud befogadni”.

Rögtön az a párhuzam jutott eszembe, hogy Orbán vezetésével a Fidesz 2010-ben "lerohanta" a magyar politikai teret (intézmények, jogállamiság, alkotmányosság, pozíciók, gazdaság stb.), a lerohant rész eszerint jogosan nem fogad be mindent, hiszen "nem tud befogadni", és "ezt meg kell érteni". A "lerohanók" pedig azért azok, amik, mert a határokat feszegetik, netán illegálisan át is lépik, képletesen vagy valóságosan értve.

Ha ugyanis már ilyen szentenciózus megállapításokat alkotnak politikusok, hadd legyenek valóban szentenciák a maguk általános igazságával, és jelentsenek fogódzót mindannyiunknak. És miért is ne lehetne igaz akár mindkét előbbi? Mint ahogy a Gyurcsány-vircsaftról is hasonló vélemény alakult közvélekedéssé: lerohanta az elődjét, a tüntetőket, az országot a reformjaival meg az ötleteléseivel, csoda-e, hogy a lerohantak ezt nem tudták befogadni?

(Kép: Chagall triptichonjáról, forrás: www.or-zse.hu)

 

A politikus által hangoztatott általános igazság sokszor egy saját álláspontot véd, de ennek nem kell azt jelentenie, hogy az általános igazságok automatice érdekvezérelte üres frázisok. Éppenséggel ugyanezen szentenciák a minimálkonszenzus megnyilvánulásai is lehetnek. Ha például a politika versengő felei együtt elfogadnak olyan szentenciákat, mint hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadj'isten" vagy hogy "aki szajhának megy, ne sírjon, ha ...", akkor elismerik a korlátok és a kritika jogos és értelmes létét, ami ugyan korlátozza őket, de a másik felet ugyanúgy korlátozza. Ez is lehet érdek tárgya!

A kormányzat nyári kommunikációs offenzívája, annak populizmus-gyanús volta arra indított, hogy részletesebben foglalkozzunk a populizmus jelenségével. Meg kell próbálnunk tisztázni, hogy a melyek a helyes keretei a fogalom használatának.

Mindenekelőtt a két nyári hirdetéskampányt boncolgassuk, illetve szólunk egy harmadik jelenségről is. "A magyar reformok működnek" kormányzati kampányban a forma a régi, emberek mondják el, hogy nekik mi a nagyon jó, a Fidesz e formát lassan húsz éve viszi. A "reform" szó azonban új náluk, pláne a lefedett tartalmával! Tessék csak megnézni a hirdetéseket: szoctám lakásokhoz, emelkedő minimálbér, ingyenes óvodai étkeztetés, rezsicsökkentés, családi adókedvezmény - ez mind csupa népjóléti intézkedés! Népjólétnövelésre még sohasem használták nálunk a reform szót, a reformok mindig - és különösen baloldali kormányok alatt - az emberekre rakodó tehernövekedéssel álltak párban (legalábbis a dolgok könnyebben megérthető szintjén).

Westerosi választási riportunk első részében a déli országrészről szóltunk, most Észak van soron. Az itteni politikai klíma más, mint délen: a viszonyok tartósabbak, a hagyományok erősebbek. Újabban mégis nagyot fordult itt a világ a Starkok bukásával és az Éjjeli Őrség gyengülésével, és csöppet sem mindegy, hogy a létrejött hatalmi vákuumba ki és hogyan tud benyomulni.

Első helyszínünkön, Felső-Északon rég nem rúgnak labdába a nagy hagyományú - mondjuk: „történelmi” – pártok. A regionális választások két legesélyesebb pártja, a Vadak és a Mások nevű formációk nem illeszthetők be a megszokott keretekbe, és velük mindenképpen a politika új korszaka jön el Észak, és idővel akár egész Westeros számára.

A végeredmény egyértelmű: a rideghoni körzetben a Mások kiütésszerű győzelmet arattak. A Mások sikerének titka az a manipulatív technika, ahogyan újabb és újabb híveiket megszerzik, majd szinte marionettfiguraként mozgatják őket. Aktivistáik elől lehetetlen elfutni: áldozatukat körbeállják, szinte lyukat beszélnek a hasába, és már egy csillogó szemű aktivistával több portyázik tovább.

 

hardhomeVálasztási gyűlés Rideghonban - itt még a Vadak vannak többen...

A mindig a hideg számítás vezette gazdasági tevékenységükről meghökkentő részleteket tárt föl a vakondvárosi tényfeltáró lap, a Joramun Kürtje. A cikk szerint a Mások bevásárolták magukat a temetőbizniszbe, miközben a magánkórházak és nyugdíjasotthonok működtetésében már évek óta szinte monopolhelyzetbe kerültek. - Amint errefelé beszélik, egy északi utolsó éveiben majd’ biztosan kapcsolatba kerül a Másokkal. Sebaj, legalább élhető közelségbe hozzák egymáshoz a vén csontokat – jegyzi meg lakonikusan a lap.