A kormányzat nyári kommunikációs offenzívája, annak populizmus-gyanús volta arra indított, hogy részletesebben foglalkozzunk a populizmus jelenségével. Meg kell próbálnunk tisztázni, hogy a melyek a helyes keretei a fogalom használatának.Mindenekelőtt a két nyári hirdetéskampányt boncolgassuk,…

A mi négy évünk

2014.04.05. 06:43

A választások előtt összefogalalások és iránymutatások születnek a véleményblogokon. Egy politológus-blog nem mondhatja meg, hogy kire szavazzatok, a legvalószínűbb eredmény-forgatókönyvekről Török Gábor már szólt, a négy évnek az ország számára hozott újdonságairól…

A mostanában a Jobbik sikerét elemzők leginkább arra jutnak, hogy amögött egyfelől a kampány hatása, másfelől a párt enyhülése és a cigányellenesség visszafogása áll. A kampány hatását biztosan nem vetjük el. Egy régi jobbikos posztban az alábbit írtuk, ami máig…

A fejsérült Országgyűlés

2013.06.21. 20:08

A pénteki parlamenti botrány nem volt előzmény nélkül való, elemeit láttuk már korábbi években, és ettől az ellenzéktől is. Valami készült is már. Kemény értékelések jönnek majd az ilyen akciókról, ennek szeretnék picit és röviden elébe menni. Ne higgyük el, hogy a…

A nagy alternatívakeresés részeként nemrég az LMP helyzetét tekintettük át, most a Jobbik következik. A Jobbik genezisében a Fidesz és az MSZP egymást szokta vádolni, jellemző hozzáállás, hogy nélkülük bizony semmi nem történhet. Aztán ott a másik gyöngyszem, amit…

Alternatíva vagy halál

2011.12.04. 10:27

Nincs kétségem, jelen kormányzati ciklusnak a legfontosabb kifejezése ez: alternatíva.Az ellenzéki oldalon erre a minősítésre vágynak már nagyon, kormányzati oldalon pedig jót tenne a léte, legyen alternatívája a nemortodoxnak, Matolcsynak, Orbánnak. Mindenesetre keresni nem árt.A…

Az LMP mint gonosz törpe?

2011.05.23. 18:29

Sok mindenre bizton lehetett fogadni 2010-ben, hogy például a Fidesz nekimegy néhány dolognak, jónak-rossznak válogatás nélkül, hogy Gyurcsány nem fog tudni sokáig csücsülni a fenekén, és foszlik az MSZP, meg hogy a Jobbik újra előveszi a jól bevált masírozást. Az viszont…

Kiéheztetés

2011.05.21. 20:17

Politikai cikkekben és műsorokban rendszeresen dobálóznak azzal, hogy kétharmaddal simán megváltoztatható minden, még akár a választási rendszer is. Azzal kell nyugtatni ilyenkor az ellenzéket és szavazóit, hogy a kormánypártok nemcsak megtehetik, hogy saját magukra szabják a…

Nyílt provokáció

2011.05.17. 19:13

53 százalék a bizonytalan szavazók aránya az Ipsos felmérése szerint, ilyen magas ez a szám még sohasem volt. Pedig már azt hittük. Szinte biztos, hogy Gyurcsány is őértük aktivizálódott most. Már a 90-es években megfigyelték, hogy a magyar közgondolkodás nagyon hajlamos az…