A sorozat első részében azt tárgyaltuk, hogy az ellenzéki tüntetések nem a pártstruktúrát változtatják meg, hanem a civil kurázsit, és hogy a Fidesz erősödése is így kezdődött.  A második rész arról szólt, hogy az ellenzék lehetőségei és esélyei jóval szűkösebbek, mint sokan láttatni szeretnék,…

A megerősítés megerősítve

2014.04.07. 14:39

Az eredmény politikailag egyértelmű. Azt sem tartanám fontosnak kiemelni, hogy a Fidesz szavazókat veszített, mert hiszen kormányon volt, ami megosztóbb szerep, természetes dolog támogatók lemorzsolódása.Valószínűleg lesz eredményvitatás is, esetleg választási hatósági vagy…

Azt mondja Kósa Lajos, hogy azért szüntetik meg a kétfordulós választási rendszert, mert a Fidesz mindig a második fordulóban vesztett. Ez két szempontból érdekes szöveg, elsőként a valóság, másodsorban pedig a Fidesz gondolkodásmódjának szempontjából. Kezdjük Kósa…

Búcsú a cédulától

2012.09.22. 10:03

Megszűnik a magyar választási rendszer talán legvitatottabb eleme, az ajánlószelvény, vagy más néven kopogtatócédula. A kis pártok örülnek neki, ugyanis a szelvények összegyűjtése komoly logisztikai problémát okozott, nem volt a célra elég aktivistájuk. A nagyok a maguk…

 A múltkor azt vizsgáltuk meg, honnan érkezhet a politikai innováció. Most azt vizsgáljuk, hogy nekünk szükségünk van-e rá. A jelenlegi hatalom által erőltetett új politikai rendszerépítmény nyilván innováció. Na de kié is valójában? Lehet, hogy csak én maradtam le az új…

Legújabb slágertémánk mostanában, hogy ki lehet a Fidesz fő kihívója a következő választásokon. Az esélyesek közül az LMP épp most szervez át, a Jobbikhoz pedig egy erős kijelentés és egy elkélszült kutatás társult, most csak az előbbi pártról lesz szó: Merre menjen az…

Ma több országban lesznek megmozdulások a "Világforradalom" mozgalomhoz illeszkedve. A felvezető események már meg is indultak, lásd az amerikai "városfoglalásokat". A spanyol fiatalok májusi Sol téri tüntetéssorozatával indult a mozgalom, az arab országok felkelései és azok…

A tervezett új választási rendszerben előzetes regisztrációhoz kötnék a szavazást. Nem rossz dolog, mert növeli a szavazói tudatosságot, a szavazópolgári és állampolgári öntudatot. Hasonló ez, mint egyes országokban az utazási kedvezmények igénybevétele, amikor a polgárnak a…

 A hazai politikai kultúra romlása, az antipolitika erősödése kiváltja a pártok és a képviseleti rendszer elleni támadásokat, s helyettük a közvetlen demokráciát, a népszavazásokat, a képviselők visszahívhatóságát igénylő és hasonló ötleteket gerjeszt. Hogyan lehetne…

21 nap

2011.07.11. 09:48

Itt a Fidesz választási rendszerre vonatkozó reformjavaslata, már lehet is olvasni az első modellszámításokat, a leggyorsabb a Kettős Mérce volt, és ismerjük az ellenzéki pártok elítélő véleményét. Mivel ezekben mind van ráció, csak néhány megjegyzés szép sorjában. 1.)…