Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. január 19. 16:31 - politologus

Előrehozott választások lesznek

Négy év kevés

Most már biztos, hogy előrehozott választások lesznek.

Politológusok, jelentős poltikai bloggerek kérdezik, hogy ugyan miért volt annyira fontos a kormányzó Fidesznek, hogy az EU-elnökség idejére fogadja el a médiatörvényt, pedig tudhatta, hogy ezzel komoly támadási felületet nyit.
Először is megfordulhat a fejünkben, hogy az eddigi változtatások könnyedén átcsusszantak az intézményrendszeren és a közvéleményen, a Fidesz joggal gondolhatta, hogy ez is csont nélkül menni fog. Szerintem viszont a kormány fanyalgó külföldi sajtója eddigre már adott volt, ahhoz pedig, hogy az EU-elnökség és egy médiatörvény - pont egy médiatörvény! - elfogadása felkelti az európai média figyelmét, csak az összeadás matematikai műveletét kell ismerni.
 
Az okok másutt keresendők.
 
Az index.hu korábban ötleteket adott arra, miket változtathat még a kormány a magyar politikai berendezkedésen. Ezek között szerepelt a kormányzati ciklus kitolása 8 évre. Minden jel arra mutat, beletrafáltak.
Ez nem antidemokratikus, legalábbis ha alkotmánymódosítás nélkül csinálják, mint Angliában: ha népszerű a kormány, választásokat ír ki, s ha nyeri, újraindul a mandátuma.
A feltételezett magyar megoldásban a kormány akkor szeretne választást, amikor még tart a kormánypárt népszerűsége, pontosabban fogalmazva: amikor kétharmados többségét biztosító népszerűsége még nem csökkent le annyira, hogy egy felesnél nagyobb győzelmet ne lehetne sima ügynek venni.
 
Ezért kellett minden kemény ügyet rendezni feltétlenül most. Mindent, ami nem hoz pénzt, csak növeli a mozgásteret, az időt is beleértve.
 
Sajnos az "előrehúzott" választás pénzigényes, mert vagy pénzosztást hoz előre, vagy a pénzosztás megszűntetését halasztja el. Itt jön be a képbe a magánnyugdíjpénztárak vagyona. Újságírók kellemesen levezették, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosításának ötlete csak akkor merült fel, amikor kiderült, hogy az EU nem veszi figyelembe a hiányelszámolásnál a vegyes nyugdíjrendszerű országok másfajta szerkezetű hiányát. Szerintem ez nem evidens, a kormányfő jóval korábban is dönthetett az államosításról, amint arról is, hogy az EU egyébként várható döntése jó magyarázat lehet azoknak, akik a pénztárak démonizálására nem lesznek vevők.
A megelőző kormányok úgy álltak a ciklusukhoz, hogy az elején reformálnak, és aztán lesz két-három évük arra, hogy a reformok miatti népszerűségvesztést a reformok gyümölcsének leszüretelésével (a legvégén költekezéssel és osztogatással) visszaszerezzék. Az Orbán-kormány saját ígéretei miatt nem kezdhetett takarékossági reformokkal, hanem az osztogatást kellett előre hoznia, aminek fedezete viszont nem állhatott elő reformok hiányában. Ahhoz nyúlt tehát, ami a polcon volt, és aminek elvételével nem haragítja magára az államtól leginkább függőket (nyugdíjasok, családosok, betegek, diákok, közalkalmazottak), akik a takarékossági reformoktól joggal félthették megszerzett egzisztenciájukat vagy privilégiumaikat.
 
Az a gyakran elhangzó érv sem elég erős, hogy a kormány hatalmát növelő rendszerbeli változtatások majd visszaütnek kitalálóikra, ha ellenzékbe kerülnek. Egy olyan magyar logika látszik rajta, hogy négy - de legfeljebb nyolc - évente úgyis leváltanak egy kormánypártot. Messze nem biztos ez, lásd a svéd szocdemekeket vagy a japán liberális demokratákat. Orbán Viktor is hosszú távra tervez (hány éves mondjuk Berlusconi?), nem véletlenül nyújttatta be két legvitatottabb parlamenti javaslatcsomagját, az Ab jogkörét szűkítőt és a médiatörvényt épp Lázárral és Rogánnal (lásd erről részletesebben Török Gábor írását), ezért vándorolnak települési önkormányzati és európai parlamenti pozícióba a nagy harcostársak, és kerülnek parkolópályára az ott már megerősödött, kicsit is önállónak tűnő önkormányzati vezetők. Az önkormányzatok mellett az új megyei kormányhivatalok vezetői pozíciói nagyszerűen alkalmasak káderek felemelésére és félreállítására is.
 
Még talán Gyurcsány Ferenc álma is megvalósulhat: lesz népszavazás az új alkotmányról. Méghozzá előrehozott választások formájában.
 
 

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr612598094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért