Újra vannak közpénzügyek a napirenden: az önkormányzatok hiánya nőhet a frankárfolyam miatt, a Strabag a Magyar Nemzetnél hirdet, a szocialisták az államtitkárok lakhatási támogatását firtatják, a kormány pedig átcsoportosítgat és harcot folytat az államadóssággal.

Miért is emeli a kormány az államadósság elleni harcot a többi gazdasági cél fölé? Kár közgazdasági magyarázatokat keresni, politika ez, és a legelterjedtebb sejtés szerint most még lehet visszamutogatni az elődökre, az adósság erre jó alap. Ezt most fejlesszük úgy tovább, hogy a politika iránt kevésbé fogékony ember fejével gondolkodunk, amit a Fidesz meg szokott tenni. Eszerint pedig adósság azért van, mert a pénzt egyszerűen ellopták. Méghozzá azok, akikről ezt el is lehet hinni, és még emlékszünk is rá, hiszen láttuk a hírekben a lopásaikat.

Hogy a legkorruptabb és legtolvajabb volt az MSZP-SZDSZ nyolc éve, ma már közhely a publicisztikákban, a baloldaliakban is egyébként, amivel szentségtörés vitatkozni, az pedig kell a nemzeti egyetértés minimumához.

Komoly kockázatot vállalva azért vitatkozunk ezzel mégis, mert a kormányzati lopósság és a korrupció mértékére nincs objektív mérőszám, a különböző nemzetközi rangsorokba beleveszik az önkormányzatok ügyeit, a hálapénzt és a borravalót, és legfőképp a gazdaság szereplőivel készített interjúk tapasztalatait. És ha már cégek: amennyiben igaz a Strabag ügye, azt látjuk, amit korábban is: a pártközeli cégekről kiderül, hogy inkább kormányközelinek nevezhetők.

Amikor a sajtó közpénzzel való visszaélésről cikkezik, lopást emlegetünk, pedig legalább kétféle van belőle. Az egyiknél gyanúsan sokszor a kormánypárthoz közeli vállalkozás nyer kormányzati megrendeléseket és pályázatokat, de viszonylag normális áron, vagyis a megrendelés volumene és az általa kivívott üzleti pozíció a jutalom: ez klientúraépítés, nem lopás. A másik viszont már az, jóval magasabb árat fizetni a vállalásért, az államot valódi kár éri. Az első elkerülhetetlen, a második talán, és mindkettőnél felmerülhet, hogy valamilyen módon pénzt juttatnak vissza a kormánypárthoz. Ez egyébként akkor is megtörténne legkésőbb a választási kampány idején, ha neadjisten addig a párt keze tiszta maradt volna.

Az érzések fontosabbak, korrupt az, akit annak érzünk, erre kell gyúrni. Akár valódi, akár csak érzés, az "elmúltnyolcév" korruptsága nem feltétlenül a szereplők lelke mélyéből fakad, sokkal inkább az időtől, a bizonyos nyolc évtől. Nyolc év alatt komoly függősségi viszonyok és ügymennyiség, ezekből meg zsarolási potenciál alakul ki. Emlékszünk ugye, hogy akkor indult meg az ügyek áradata, amikor már holtbiztos volt (a korábbi választásokon nem volt ilyen egyértelmű!), hogy kormányváltás lesz. Ilyenkor beszédesebbek az érintett vállalkozók, szivárognak a kormányzati és önkormányzati hivatalok, nem néz félre a rendőrség és az ügyészség, mint szokott, más részük meg eleve túlteljesít, hiszen az új uraknak akar bizonyítani (bár nem korrupció, hasonló igazodás a köztévében is lezajlott még a kormányváltás előtt).
A jelenlegi kormány első évét értékelve  nyilatkozta egy politológus, hogy a kormányzati korrupció visszaszorult, ami azért hiteltelen és vicces megállapítás, mert senki sem tud példát mondani arra, hogy egy ciklus  első évében korrupciós botrány robbant volna ki.

A botrányok szükségessége a magyar politikai rendszer logikájából is következik, pl. a kancellári típusú kormányzás, változtatható minisztériumi struktúra, csöppet sem független ügyészség, a többséget felnagyító és bejutási küszöböt tartalmazó választási rendszer és a többi jóvoltából. Ha kétpártrendszerünk lenne, az ügyek jó részét simán lepacsizhatná a két párt, mint ahogy az osztrákoknál történt a nagykoalíciós időszakban. Nagyon fontos az árukapcsolás is: a magyar választó akkor utálja nagyon a megszorító politikát, ha közben azt látja, hogy a megszorítók lopnak.

A fent levezetettekből következik, amit sokan nem értenek, hogy miért nem éri támadás hasonló okok miatt az amúgy számtalan önkormányzatban munkálkodó Fideszt. Hát mert van támogatottsága. Az pedig aranyszabály, hogy akinek nagy támogatottsága van, nem támadható, mert a támadások visszaütnek, egyrészt lepattan a megtámadottról (ami jó, azt támadják), és a támadó hiteltelenedik el, másrészt a támadó kizárható ebből-abból, kirúgatható, perelhető stb. Csak akkor van értelme ügyeket szándékosan keresni, botrányt kirobbantani, amikor a támadott támogatása már fogyatkozóban van, a szavazótábor oszlásnak indult.

Azon városokban, amelyek politikáját nyomon követtem, a Fidesz volt hatalmon 2006-tól, és bizony súlyos gazdasági visszaéléseket követtek el azok az önkormányzatok, loptak is. És ezt tudta, láthatta mindenki, a szóban forgó pénzösszegek elérték vagy meg is haladták a BKV-ügyben hallottakét. Ezekből mégsem lett ügy, senki nem tett feljelentést, én sem, az okokat lásd az előbbi bekezdésben. A következmény meg annyi, hogy a választásokon muszáj volt újráznia a pártnak, hogy ne legyen még egy Esztergom.

A 2010-es választási kampány idején boruló bilinek megvoltak a maga szimbolikus ügyei, a nokiás- meg a viszkisdoboz, ahogyan korábban Kaya Ibrahim és Josip Tot, két furcsa név is sokat hozott egy másik ellenzék konyhájára. Sajnos a tényfeltáró sajtót túl is terhelte a legfontosabb, a BKV-ügy és az egyéb budapesti visszaélések, figyelmüket lekötötték ezek önmagukban, nem kerestek újabb botrányos ügyeket. 

Bizony, az ország összes korrupt politikusa sokat köszönhet Hagyó Miklósnak.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!