Nyáron a miniszterelnök osztályozta minisztériumait, ami bevett gyakorlat egyébként, különben is a fél ország bizit szorongat ilyenkor a kezében, nyári népszokásként.
Ugyancsak mostanában megjelent egy sok háttérinformációt felvonultató cikk a NEFMI működéséről, azt elemezve, hogy jó ötlet volt-e az integrált gigaminisztérium csomó államtitkárral. Ne várjunk választ ilyen kérdésekre, mert nincs.
Blogtársaink sokat szidták Matolcsyt és Hoffmannt, dicsérték Pintér Sándort. Ebben a bejegyzésben megkíséreljük bizonyítani, hogy sajnos, e miniszteri és minisztériumi működést értékelő cikkek eleve a lehetetlennel próbálkoznak, ezért bántóan felületesek. A Véleményvezér egyébként jószándékú és becsületes írása Pintérről jellemző példa: benyomások, vélemények, feltételezések és várakozások kénytelenek - és képtelenek - bizonyítani azt a tételt, hogy "a változás egyértelműen a miniszter érdeme." Aki ennél is rosszabbat akar olvasni, vagy kínjában röhögni, és szereti az osztályozósdit, politológusoktól fogadjon be hasonlót.
A Matolcsy személyét érő bírálatok cáfolata politikai rendszerünkből vezethetők le, de elsőként egy példás eset: Horn Gyulát egy interjún szembedicsérte az újságíró, hogy a pénzügyminisztercserével és egyéb kommunikációval ügyesen elérte, hogy az emberek Bokros nevéhez kössék a megszorító csomagot, és ez milyen ravasz kis húzás volt. Az egykori miniszterelnök pedig büszkén válaszolta, hogy ha a politikába belefér ennyi kis ravaszság, akkor azt szívesen vállalja. Később Gyurcsány hagyta a saját nevére tolódni a 2006-os csomag nevét, a 2010-es Széll Kálmán-terv esetében pedig az MSZP politikája volt átlátszó (de sajna az előzményekből várható, ők is ezt kapták), amikor "Orbán-csomagként" kommunikálta azt.
A fentiekből is kitűnik, hogy Magyarországon a gazdaságpolitika nagy részéért, és leginkább az alkalmazott modellért a miniszterelnök a felelős. Az évekre elosztott feladatok és teljesítmények, a becslések és az értékelések pontossága tartozik a mindenkori pénzügyi-gazdasági csúcsminisztériumra. Hiába dolgozza ki a minisztérium az ország éves költségvetésének részleteit, azt kizárólag a miniszterelnök politikai szándékaira szabják, parlamenti elfogadásáért is ő viseli a felelősséget, hiszen egy bukott költségvetés a kormány, vagyis a miniszterelnök bukásával volna egyenértékű.
Mindez a Fidesz-kormányokban hangsúlyozottan igaz. 1998 és 2002 között maga Stumpf István, a Fidesz egyik fő ideológusa, kancelláriaminisztere magyarázta el - politológusként - , hogy felesleges az érdekegyeztető tanács működtetése, mert a kancellári típusú magyar politikai berendezkedésben az erős miniszterelnök határozza meg a minimálbér összegét, és ugyanezt mondták a gázár kapcsán is, az akkor létrehozott diákhitel kamatát pedig maga Orbán vette alacsonyabbra, mert a kiszámolt érték nem tetszett neki (ezzel a rendszer önfenntartó képességét vette el egy időre).
Azt is érdemes megnézni, kikből csinált Orbán tárcafelelőst (a NEFMI államtitkárait is ide sorolohatjuk): a Fidesz második-harmadik-negyedik emberéből? Csudát, ilyenek nincsenek is, csak az első biztos. A mi kancellári típusú rendszerünkben a miniszteri felelősség akkor lenne megfogható, ha a miniszterek a párt erős embereiből kerülnének ki, akik valamelyest a kormányfő vetélytársai is lennének (a 2006-os Gyurcsány-kormányban láthattunk ilyen szereposztást).
Tapasztalhatjuk nap mint nap Szócska Miklós vagy Hoffman Rózsa példáján, mit ér egy tárcafelelős szakmai igyekezete politikai támogatás és költségvetési háttér nélkül, leginkább velük mossák fel a padlót. A támogatást egy erős pártember könnyebben kibulizza magának, de ilyenkor azon választók elégedetlenek, akik szakembereket akarnak látni a kormányban. (Nincs igazuk egyébként, mert egy kormánynak a választói nevében civil kontrollt kell gyakorolnia az ágazat fölött.)
Miért is annyira nehéz értékelni egy magyar minisztériumot? Először is az állandóság, és így az összevethetőség hiányzik. Nálunk a minisztériumok rendszere és feladatköre legkésőbb négyévente megváltozik. Az első évben még az átszervezés és az örökség rendezése folyik, az utolsóban, a választások előtt már nem biztos a főnök személye, de a középső években is lehet minisztercsere. Hatáskörmegosztási és szervezési-vezetési viták és problémák törik meg a munkamenetet.
A másik fő ok pedig a komplexitás: egy többszáz fős szervezet teljesítményét csak szempontokra lebontva értékelhetjük, ha egyáltalán belelátunk a részletekbe. Ez keveseknek sikerül, Bolgár Györgyék például többször is számon kérték Kóka Jánoson a gazdasági növekedést, pedig ahhoz az akkori gazdasági tárcának köze sem volt, nem ez volt a feladata. Ha mégis értékelésre vállalkozunk, a szervezeti és vezetési, jogalkotási, költségvetés-tervezési és gazdálkodási, sajtókapcsolati és kommunikációs, érdekérvényesítési, ágazati partnerkapcsolatok területen végzett munkát mind végig kell tekinteni, és bizony nagy minőségi különbségek adódhatnak ezek között.
A választók szempontjából a kommunikáció a legnyilvánvalóbb, még a minisztérium léte is üzenetértékű. Amikor pl. volt informatikai minisztérium, az emberek már ettől fontosabbnak érezték a területet. Az előző kormányban egy embert dicsértek, Gráf József agrárminisztert. Kívülről annyit lehetett érzékelni abból az időszakból, hogy az amúgy erősen EU-szabályozott területen a miniszter nem kézivezérelhette a folyamatokat, viszont leült a partnerekkel tárgyalni, vagy tárgyalóasztalhoz ültette a vitázó feleket. Ez kommunikációban nagyon látványos, de egy tárca komoly és helyes értékeléséhez azért kevés.
Visszatérve az aktuálpolitikára: mégiscsak jó, hogy vannak miniszterek, hiszen "a kormány gazdaságpolitikájának bukásáért" úgyis Matolcsy lesz a megbuktatható. Orbán bármifajta bukás elől újra és újra nagyívű Nyugat-víziókba és Európa-látomásokba menekülhet, és megteheti nyugodtan, a politikát is befolyásoló delphoi jósdába sem jártak vissza reklamálni.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.