A héten Orbán és Gyurcsány újra reflektorfénybe került, e két sors megint összeérni látszik. Előbbiről kiderült, hogy pártjában nincs párja, és elképzelhető, hogy most lépett arra a bizonyos lejtőre, utóbbi meg meg szerzett csapatot, nyilván azzal a szándékkal, hogy elinduljon visszafelé a csúcsra.
Sorsukról szerintem a narratívák fognak dönteni. A Fidesz éveken át átkozottul ügyesen volt képes a politika eseményeiről saját narratíváját elfogadtatni a közvélemény mind nagyobb részével. Kérdés, hogy amint fogy a hitelesség és a bizalom jelenlegi narratíváik mögül, ez elfogyasztja-e a korábban a Gyurcsányra mondottakat is. Ezen kívül Gyurcsánynak a híres választói feledékenység vagy a "deáknévászna"/"egyikkutya" felismerése segíthet, csakhogy ez Orbánt is ugyanúgy tolja.
A minap végigélvezhettem Darren Aronofsky A fekete hattyú című filmjét, és újra csak megerősödtem abban, hogy Aronofsky filmjeiben olyan mélységbe, olyan pokoljárásra viszi hőseit, úgy leamortizálja őket, mint senki más. A Rekviem egy álomért egy a tévéfüggésébe beleőrülő anya és drogban elfulladó fia párhuzamos története, A pankrátor szétvert életű és szívű birkózója már csak halálával képes még egyszer, utoljára - a korábbinál jóval alacsonyabb - csúcsra jutni, A fekete hattyú törékeny szépsége pedig csak úgy éri el egyetlenegyszer a tökéletességet, hogy saját démonjaival folytatott küzdelmébe maga is belehal.
Aztán beugrott A pankrátor rokonfilmje, a Coen-fivérek Nem vénnek való vidék című munkája is, amelyben a nyugdíjba készülő seriff mindig csak egy pillanattal, de folyton lemarad a soha nem látott kegyetlenségű gyilkosról.
"Elhasználja az embert ez a vidék." - mondja rezignáltan a még eggyel korábbi, öreg seriff a friss nyugdíjasnak.
Vajon milyen a mi vidékünk, mennyire használja el a mi politikusainkat, mennyije van még Orbánnak vagy Gyurcsánynak, és mi van mögöttük a személyi űrön és a bizonytalanságon kívül? Eddig az látszik, hogy a magyar politika vidéke csak rendszerproblémáiban Hortobágy, pártok és emberek karrierútjaiban inkább Bakony.
Ma is tüntetések lesznek, egészen nyilvánvaló, hogy a tüntetők és támogatóik a politikai elitcserét is zászlajukra tűzik. Jaj, hányan kifejezték már eddig is, hogy végre leköszön a rendszerváltás egyre korrumpálódó és a hatalomban elmacskásodó elitje, és majd jön egy frissebb generáció. Mondjuk, hogy már el is jött: soroljam a neveket, vagy inkább ne röhögtessük (keserítsük) egymást? A nyugati demokráciákban még hosszabban tart a politikai karrier, az idősödő politikusok csak a nőiket cserélik fiatalabbra. Ebbe bele kell nyugodni, az elitcsere a gázáremelés ellentettje abban az értelemben, hogy mit mondanak róla és hogy mi lesz valójában.
A Nem vénnek... amerikai-mexikói határvidéke és a magyar politika ugyanazért használja el az embereit: sok a határsértés, eltűnőben a korlátok, és iszonyatos mennyiségű erőszakkal teremt magának helyet az, aki a drogot terjeszteni akarja.
A bűnösök üldözői pedig le vannak maradva, mindig csak egy kis lépéssel.
A bűnösök üldözői pedig le vannak maradva, mindig csak egy kis lépéssel.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Demokrata királyfi? De nem ám! 2011.10.24. 11:53:52
Trackback: Hát elváltak... 2011.10.23. 22:06:41
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.