Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. december 13. 22:08 - politologus

Matolcsy is ortodox! - A kínálati gazdaságpolitika

Orbán és Matolcsy szerint a kormány gazdaságpolitikája egy hagyományos és nem-ortodox elemeket vegyítő mixtúra. A kezdeti viták után a főbb véleményformálók kivártak, hogy milyen eredményt hoz e kezelés, és a sokasodó negatív gazdasági mutató láttán indult meg a vita, hogy minek is lehet tartani, hogyan lehet minősíteni az aktuális gazdaságpolitikát.

Mellár Tamás, a neves konzervatív közgazdász szerint az Orbán-kormány kínálati típusú gazdaságpolitikát folytat, biztos igaza van, higgyünk neki. 
Ez a gazdaságpolitikai iskola abban különbözik a monetarista és a keynesiánus felfogástól, hogy a  kereslet helyett a kínálatot tekinti a kormányzati beavatkozás legfőbb terepének, és a makroökonómia kizárólagossága helyett a mikroökonómia felé is fordul, hiszen a vállalatok termelése, termelékenysége, termelési költségei, hatékonysága, munkaerő-gazdálkodása, és az ezen ügyekben hozott döntések is komoly szerephez jutnak.

A közgazdászok gondolkodását a keynesiánus-monetarista vita formálta leginkább a huszadik században, Milton Friedman fellépése a monetarista irányzatnak adott nagy lökést a 70-es évekre. Ugyanekkor a Angliában Thatcher, az Egyesült Államokban Reagan folytatott kínálati típusú gazdaságpolitikát, utóbbi azonban nem nagy sikerrel, adócsökkentési programja ugyanis minden idők legnagyobb költségvetési hiányát szülte.

A kínálatoldaliak fő elve az, hogy a munkanélküliséget és az inflációt úgy lehet csökkenteni, ha javítjuk a gazdaság jószág- és szolgáltatás-előállító képességének hatékonyságát. Ez általában olyan pénzügypolitikával párosul, amely alacsonyan tartja az inflációt, és ösztönző környezetet teremt a foglalkoztatás és a termelés számára. A kínálatoldali gazdaságpolitika hívei szeretnék, hogy az emberek minél többet dolgozzanak és megtakarítsanak, a vállalatok  pedig beruházzanak, termeljenek és munkahelyeket teremtsenek. Ehhez az az alapfeltevés társul, hogy az aggregált kereslet mindig elegendő lesz arra, hogy felszívja a gazdaság által megtermelt javakat. A tételhez jó alapot adnak a monetarista Friedman és a keynesiánus Modigliani kutatásai, szerintük a fogyasztás meglepően stabil, az emberek próbálják fenntartani korábbi fogyasztási szintjüket akár a megtakarításaik felélése által is, és viselkedésüket a jövedelmi szintjükkel kapcsolatos várakozásaik megváltozása befolyásolja leginkább.

A kínálatoldali gazdaságpolitika célja a kínálati görbe jobbra tolása a gazdasági erőforrások elérhetőségének javításával és hatékonyságnöveléssel (pl. technológiai fejlesztések) úgy, hogy közben az infláció nem nő. 

A kínálati közgazdaságtan szerint a kormányzat szerepe a piac liberalizálása, az adócsökkentés, a közösségi kiadások csökkentése, a munkaerőpiac felszabadítása a gyors gazdasági növekedés, az alacsony infláció és a teljes foglalkoztatottság érdekében.

A gyakorlatban az alábbiakat hajtják végre a kormányok: 

1.) a munkával és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos törvényeket megváltoztatják, elsősorban a szakszervezeti követeléseket törik le, és első látásra inkább a foglalkoztatói oldalnak kedveznek.
2.) Csökkentik az adókat, és erősebb ösztönzőket alakítanak ki a munkára és a vállalkozásra. Változtatnak a munkanélküli-ellátáson, a munkanélküliséget "büntetik", visszaterelik őket a munka világába.
3.) Liberalizálják a piacot, privatizálnak.

A fenti felsorolás a Thatcher gazdaságpolitikáját írja le tulajdonképp. Ezt az Orbán-kormány politikájával szembeállítva látható a harmadik pontban található különbség. 

Az első módszert viszont tisztán alkalmazza a magyar kormányzat, a foglalkoztatást teszi rugalmasabbá. A munka törvénykönyvének módosítása, a munkanélküli ellátás változtatása, a rendvédelmi dolgozók nyugdíjszabályainak megváltoztatása, s eközben a tripartit érdekegyeztető mechanizmusok negligálása voltak talán a leglátványosabbak, a szakszervezeti tüntetések hetekig uralták a közbeszédet. Az oktatási reform, s különösen a szakképzés átalakítása és hatékonyabbá tétele nálunk is kulcskérdés. 

Az olyan ötletek, mint pl. a gyesen lévő anyukák kirúghatóságának javaslata vagy a rokkantnyugdíjasok egy részének visszaterelése a munkaerőpiacra soha korábban fel sem merülhetett a magyar politikában, ez is jól mutatta a kormány eltökéltségét. A közmunkaprogramok kialakítása és felpörgetése is ide tartozik, az olyan elképzelések, mint a közmunkások vállalkozók általi kikölcsönzése, vagy az új szja miatti reálbérnövelés elmulasztását büntető intézkedésekkel (a cég kizáródik az állami megrendelésekből) az állam olyan mélységig nyúl bele a munkavállalók és a munkaadók döntéseibe, ami szintén elképzelhetetlen lett volna korábban.

A második módszer, az adócsökkentés a társasági adó és a személyi jövedelemadó csökkentésével, a kisadók eltörlésével indult, aztán a folyamat visszájára fordult, és amint egyre rosszabb és rosszabb hírek érkeztek az európai és a magyar gazdaság eredményeiről, folyamatosan nőtt az újonnan bevezetendő adók száma, a régieknek pedig a kulcsát emelték.

A harmadik módszer fordított végrehajtása egyelőre nehezen magyarázható csak gazdasági okokkal. A magyar kormány szerint a privatizáció nemhogy lezárult, hanem egyenesen az állami tulajdont kell növelni. A második Orbán-kormány szinte hetente produkál valamilyen újabb állami vásárlást (MOL, Rába, az MVM beszállása a gázüzletbe), államosítást (magánnyugdíj-pénztárak, közmű-mobilfizetés, iskolák, kórházak), állami monopóliumot (tankönyvforgalmazás, dohányárusítás).

A követett módszer a kínálatoldali gazdaságpolitika elődjében lelhető fel, amit a második világháború után alkalmaztak iparpolitikai eszközök címszó alatt. Franciaországban, Nagy-Britanniában és Japánban is volt ilyen, és “nemzeti tervek” keretében növelte a termelést, kereste a potenciális piacokat és támogatta a beruházásokat a központi vezetés.

Nehéz eldönteni, hogy ezeknek a tetteknek az elsőrendű oka gazdasági vagy politikai. Talán azért nem a privatizációs és liberalizációs törekvéseket pártolja a kormány, mert úgy gondolja, hogy abban már túlhaladtunk a kívánatos mértéken, és most korrigál. Az is lehet, hogy az ázsiai modell nyerte meg a kormány tetszését. Vagy úgy gondolják, hogy a befektetők rendet szeretnének látni nálunk, és a rend alapja nem az állami szabályozás, hanem az állami tulajdonlás.

A kormány gazdaságpolitikája tehát egyáltalán nem új, nagyon is ortodox, legfeljebb kevesebb tapasztalatunk van a működéséről. Egyes kormányzati cselekvések viszont valóban nem-ortodoxok, mi több, általában idegenek a piacgazdaság és a jogállam szellemétől, ezeket azonban nem lehet büntetlenül az általános gazdaságpolitikai váltás mögé elrejteni.

(Folytatjuk)

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr783461560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért