Tegnapelőtt a nemzeti konzultációt (NK) próbáltuk definiálni. A hozzászólásokból az derül ki, hogy az NK könnyen leértékelhető, talán kormányközpontúsága miatt. Amikor ilyen definíciók születtek rá a kommentelőktől, hogy “parasztvakítás”, “kampányfogás”, “direkt marketing”, akkor maradtunk a kormánykommunikáció területén, az “alibizés”, a “pótcselekvés” már szigorúbb megítélés, hiszen ebben az értelmezésben a kormány nem valamiért, hanem a semmi helyett használja. A tematizáció, a figyelemelterelés és a polgárok megszólítása egyébként nem bűn egy kormány részéről, de az NK-t népszavazásszerű, közhatalmi intézménynek beállítani vagy azok helyett alkalmazni sokkal inkább az.

Elsősorban hitelességi probléma van az NK-val. Olyan kormányzat kéri ki most valamiféle közvetlen formában véleményünket, amelyik a közvetlen demokrácia lehetőségeit erősen szűkítette:

1.) Az Alaptörvénnyel szabályozott, a népszavazáson megkövetelt 50%-os részvétel annyira magas, hogy nem túl sok érvényes népszavazás várható a közeljövőben, mert például az olaszoknál hasonló feltételek mellett 16 évig nem sikerült érvényeset tartani. A 2011-es olasz siker is elég populista volt (pl. legyen állami a vízszolgáltatás), amint a mi egyetlen, az 50%-ot éppenhogy meghaladó (50,51%) 2008-as díjeltörlősünk. (Emlékeztetőül a többi: kórháztulajdonlás és kettős állampolgárság, 2004: 37,49%; EU-tagság, 2003: 45,62%; NATO-tagság, 1997: 49,24%)

2.) A véleményező (konzultatív) népszavazást ugyancsak kivették a rendszerből azon érveléssel, hogy nem használta senki, és nincs is túl sok értelme. Ez tévedés egyébként, sok országban csak ilyen van, és a politikusok ritkán mennek szembe az így kifejeződött népakarattal. De legyen: ha a konzultatív népszavazásnak nincs értelme, akkor a nemzeti konzultációnak pláne nincs.

A népi kezdeményezés eltüntetése jobban védhető (mert a mi népszavazásunknak amúgy is iniciatíva-jellege van), de elég sok passzív elem van a jogrendszerben, ennyi erővel éppenséggel ez is maradhatott volna.

3.) Elmaradt az Alaptörvény népszavazásos megerősítése, Orbán érvelése erről olyan csoffatag volt, hogy inkább nem is idézem. A demokratikus politikai rendszerekben népszavazás és alkotmány rendre találkozik, sok helyütt az országos népszavazás eleve csak alkotmányozó lehet (nálunk csak az nem lehet), de egy új alkotmány evvel történő megerősítése szinte általánosnak mondható. Egy olyan alkotmányt, amely a saját maga és benne a népszavazás általános szabályozását, esetenkénti elfogadását, és az eredmény nyomán a törvényi változtatást a parlament kezébe teszi le, feltétlenül népszavazással kell megerősíteni.

4.) A Fidesz sokáig ellene volt a levélben szavazásnak, pedig az a szavazási procedúrába visz bele egy “közvetlenebb” motívumot.

5.) Sajnos, a népszavazás régtől való, súlyos rendszerbeli problémái nem érdekelték a kormányzatot, átvették a köztársasági alkotmányból a rosszat, az új szabályozásban egyedül az intézmény háttérbe szorítását tartották szem előtt. A tervezett új népszavazási törvény is a további adminisztrációs nehezítés irányába ment el.

A másik hitelességbeli probléma, hogy e kormánytöbbség jogalkotási gyakorlata kizárta a vitákból a társadalmi partnereket, sőt gyakran a politikai partnereket, az ellenzéket, ill. többször még a saját politikusait, tisztségviselőit is. Az érdekegyeztetési fórumokat a Fidesz hagyományosan leépíti, de még első kormányzása alatt és az ellenzéki években civil szervezetek sorának létrehozásánál bábáskodott, és legalább körön belül vitát tudott folytatni. Idővel az ilyen civil szervezetek megerősödhetnek, akár önállósulhatnak is, a politikai túloldalon hasonlók képződnek, lesz valami mozgás, s olyanokat is be lehet kapcsolni az érdekérvényesítésbe, akik a politikától elsőre ódzkodnak, végül a társadalom szervezeti kultúrája is fejlődik. De a Fidesz mára ezt a civilesdit is letempózta.
Szóval, ugyan miért konzultálna érdemben velem, az állampolgárral a kormányzat, ha még a közeliekkel sem akar? Azt kell gondolnom, hogy a téma szakértőit inkább kerülik, és azt keresik, ahol maximum politikai érveket kell használni, s ahonnan a legitimációjukat származtatják, valamint félnek a hatalom bármiféle megosztásától is (pedig: felősséget is le lehet így passzolni).

Mi lenne az NK alternatívája?

Ha nem akarunk messze menni az állampolgári véleményalkotás céljától, akkor a jó nagy kérdéssoros konzultatív referendumok, akár internetes vagy levélben történő szavazással, vagy a deliberatív technikák. Most csak utóbbiról szólunk.

A deliberatív technikák egy újfajta, nyitottabb és informáltabb közvélemény kialakítását célozzák, lényegük, hogy a polgárok és szervezetek elsősorban kiscsoportos formában megvitatnak fontos politikai kérdéseket, tájékozódnak szakértőktől és egymástól. Deliberatív demokrácia működik a gyakorlatban is, ilyen a Porto Alegre-i részvételi költségvetés, a dániai konszenzusos konferencia, vagy az angolszász állampolgári tanács. (Mellesleg: “nyugaton” zajlanak politikai kísérletek pályázati formában, amelyekbe például önkormányzatok benevezhetnek.) 
Míg a népszavazásnál az állampolgárok egymástól elszigetelve döntenek a többieket húsba vágóan érintő kérdésekről, itt van mód meghallgatni egymást. A deliberatív közvéleménykutatásoknál mérik az alanyok kiinduló preferenciáit, a vitafolyamat működését és a résztvevők vitavégi véleményváltozásának mértékét. Az már ennyiből kiderülhetett, hogy ezek elejétől a végéig erősen szabályozott keretekben folyó viták.

Nem akarom fetisizálni ezeket a módszereket, de van már róla tudományos és gyakorlati tapasztalat, voltak már magyar kísérletek is (többek között a 2008-as népszavazásnál), érdemes gondolkodni róla. Íme egy kiindulópont:

Ha a kormányzat konzultálni akar, szervezzen szerte az országban deliberatív technikákkal folytatott vitákat, akár már a felteendő kérdésekről, vagy azok egy részéről, majd pedig a választási alternatívákról. Ennek során módja nyílik szerepeltetni szakértőit, helyi notabilitásokat, és persze az ellenzékkel is számolni kell. A vitára lehetne jelentkezni és pályázni, de akár ki is lehetne kötni, hogy csak civil szervezetek tagjai tehessék ezt, ami akár új civil szervezetek alapítását is elindíthatja. (A múltkor volt szó ennek hasznáról és szükségességéről.) Nem kell félni attól, hogy ezek mögött pártok rejtőzhetnek, ilyen eddig is volt, és nyugodtan megszokhatjuk a “tisztán szakmai” és a pártok szférája közötti szervezetek létét is. 
A vitákra toborzásban és a szervezésben akár segíthetnének az érettségihez közérdekű munkával tartozó fiatalok, további önkéntesek, és nyilván a deliberatív technikákat támogató civilek. Természetesen az eddigi NK kérdéskiküldése is integrálható a folyamatba.

Sokan talán azt a végkövetkeztetést várják, hogy az NK-t jelenlegi formájában ki kell dobni a fenébe. Szerintem kár lenne, e blogon az emberek politikához való visszahozásáról már sok szó esett, valamit muszáj érte tenni, és a demokrácia változása is követel erőfeszítéseket. Így, ha már úgyis volt és lesz NK, meg kellene tölteni tartalommal. Lehet, hogy ez a hatalmi gárda még csak egy kezdetleges formát adott, a célhoz szükséges hitelesség pedig vagy megjön az idővel, vagy egy másik gárdával.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus