Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. szeptember 16. 08:19 - politologus

Ki szavaz még ezek után a Fideszre?

Elég rossz volt a kormány elmúlt kéthetes mérlege, a baltás gyilkos, Orbán IMF-listája és a Varga István-féle női szerepfelfogás borzolta a kedélyeket. Mindhárom ügy elviekben alkalmas volt arra, hogy a Fidesz korábbi támogatóit is elgondolkodtassa a hogyantovábbról. Mindegyik bekavar a Fideszről eddig kialakult képbe: faragja a párt gyakori erkölcsre hivatkozásának morális alapjait, a szövegelés helyetti cselekvőképességet, a politikai ügyességet, a kérlelhetetlen racionalitást, az összes létező politikai nézet egy párt alá vonhatóságát.

Azt gondolnánk, hogy ennyi probléma már jelent valamit a választóknak, és meglátszanak a kormánypárt támogatottsági görbéjén. Nem teljesen biztos, hogy a megismert lassú lejtmenet ettől gyorsulna.

Végül is született mindre egyfajta megoldás. A baltás ügyben hiába tanácsolta egy háttéranyag, hogy a kormány lükének tettesse magát, Orbán a határozottság-kép megőrzését választotta, amikor magára vette a döntés ódiumát (amit pedig én "tökösségnek" tituláltam, ő a "világnemzet" fogalmával írt le). Az IMF-lista csak egynapos csoda lett, a füllentés célja a választói fül meg a bogara volt. Pont akkora csúsztatás, hogy hosszú magyarázgatással végül feloldódhasson valami olyan értelmezéssé, hogy "amúgy" az IMF ilyen javaslatokkal "szokott" előállni.
A nőkérdés kezelése a Fidesz-közleménnyel indult, micsoda egyensúlygyakorlat volt, amikor is úgy követte meg a nőket, hogy minden tiszteletük azoké, akik az anyaság mellett még munkát is vállalnak. Hát ezzel még Varga István legelszántabb hívei is egyetértenek, most még csak nekik üzent a párt, legközelebb még bocsánatot is tőlük kérnek. Az új hírek szerint a párt akár az élére is állhat a családon belüli erőszak önálló btk-tényállássá tételéhez.

Biztos sokan szeretnék azt hinni, hogy e gyarlóságokkal szinte azonnal és nagy arányban veszít el a kormánypárt szavazókat, akár újabb és újabb csoportokat, de a politika nem ennyire igazságos. Itt nem az lendíti meg a kardot, aki az ítéletet hozza. Sarkosan fogalmazva Varga akár le is hülyepicsázhatta volna az összes létező nőt, akkor sem csökkenne lényegesen a Fidesz női szavazóinak száma. A politikában nagyon nagy a tehetetlenségi erő, korábbi üzenetek és hiedelmek sokáig élnek tovább, amelyek nem dőlnek meg egyetlen ellenimpulzus hatására.

A Fidesz a súlyos diplomáciai hibában is megtalálta és felmutatta a karakánságot meg az "erős Magyarországot", az IMF-listában dettó, és a nők ügyében is elmondhatta ezerszer kommunikált munka- és családpártiságát. Sőt, lehetett kommunikálni "a Fideszben is vannak viták" képet, ami engem mindig is fárasztott, mert a pártpolitikust az szmsz mozgatja, nem a viták, no de erről majd máskor.

Sok hír pedig el sem jut az érintettekhez, vagy ha mégis, elfelejtődik, de ha mégsem, akkor nem egy pártra hat vissza, hanem a politika és a politikusok megítélésére. Sokat beszélnek a "hívő" fideszesekről is, akikhez eljuthat bármi, kötődésük megingathatatlan, akiket semmi és senki sem képes meggyőzni. Az ilyen ítéletekkel csak óvatosan, ugyanis egyrészt közöttük is sok lehet az "odakényszerült" szavazó, másrészt van már jobboldali alternatívája a Fidesznek.

Ami különösen érdekes, és ma divatos téma, hogy mi lesz a politikailag tájékozott, önálló véleményalkotásra képes és hajlamos, polgári egzisztenciát és kvalitásokat felmutatni tudó, a nemzet felemelkedéséhez hatékony kormányzást és gazdasági prosperitást elváró szavazóréteggel, vagyis mi lesz a konzervatív liberálisokkal?

Tartok tőle, hogy több választáson is folyt a harc a konzervatív liberálisok lelkéért, melyben az üdvösség és a kárhozat is opciós listán szerepelt.
Az ő öndefiníciójuk a rendszerváltáshoz kötődik, és sokáig elég is volt számukra az utódpárti MSZP-vel szemben megtalálni a politikai hazát. Ennek jelentősége egyre csökken, amit valószínűleg éreznek is, a régi vágy, az MSZP kiszorítása tulajdonképpen megtörtént, nagyon meg lett verve, szét is szakadt (totális párthalálra ekkora konglomerátumnál csak a fantaszták számíthattak).

A konzervatív liberálisok legnagyobb kataklizmája a Fidesz szélsőségek (a MIÉP) felé nyitása volt. Mindig furcsállom, amikor konzervatív liberális oldalon anti-antifasiszta húrokat pengetnek, és bírálják a baloldal antifasiszta fellépését. Hát miért hagyták, miért nem előzték meg a balt? Valahogy a francia konzervatívoknak ez bejött Le Pen kezelésében. Szerintem a konzervatív liberális alkalmas rá, hogy felismerje azt, kikkel került egy akólba, és közülük kik a vállalhatatlanok. Ahogy azt is, hogy a pártokat nemcsak követni lehet, hanem irányítani is, egy elégedetelenséget kifejező szavazóelpártolás kijózanító pofon számukra.

Napjainkban ilyen "szélsőséges" problémák nem fordulhatnak elő, a konlibek már megtalálták saját hangjukat, tájékozódhatnak az Indexről, a blogvilágból kinőtt a Mandiner meg a Véleményvezér, és megannyi blog emelkedőben. Aztán teremnek itt civil szervezetek, jönnek innen politikai elemzők, és a Fidesz régi és új politikusai között is van nem egy, aki a konzervatív liberális reményeket táplálja, idővel inkább Orbán ellenében.

A konlibek sokáig követték a Fideszt annak saját útján, és elképzelhető, hogy most útelágazás és útválasztás következik. Sok éven keresztül figyelhették a Fidesz ideológiai hígulását (népnemzetivel, populizmussal, romantikus antikapitalizmussal, plebejussal, keresztényszocializmussal), két újabb évnyi Fidesz-kormányzás után már igazi, uralmi eredetű politikai tettek alapján ítélhetnek. Más volt elnézni az ellenzéki Fidesznek ezt-azt, pláne az MSZP legyzőzéséért cserébe, más volt Gyurcsány eltűnéséért szurkolni, más volt reménykedni egy teremtő erejű orbáni hatékonyságban, mint azonosulni a jelenlegi kormánypolitika erkölcsre, alkotmányosságra, jogállamra és az ország jövőjére gyakorolt - hát minimum felemás - hatásával. 

A modern politika megélése már nem csupán szavazásból áll, hanem egész élményeggyüttesből az életérzéstől kezdve az olvasmányokon át az internetes írományokig. Az ebben különösen aktív konlibeknek már egészen kialakult játékterük és -terepük van, nem a Fidesz segítése az egyetlen eszközük. Így a pártot szívből-lélekből támogató időszaknak sokak számára vége lehet, marad a muszájból. A türelmetleneknek mondanám, hogy a muszáj is még évekig kitarthat, és a Fidesznek elég lehet.

Talán lesz új pártja hőseinknek, talán nem, bár az figyelmeztető jel, hogy az LMP egyik forrását adó Védegylet is ezen az oldalon született. A Fidesznek előbb-utóbb döntenie kell, és szerintem dönt is arról, melyik szavazóréteg mennyire fontos a számára. Az erre-arra is nyitogató stratégia kormánypozícióban már nehezen működik, már távozni is fognak, nemcsak érkezni.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

494 komment
· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr54779752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.16. 14:35:33

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Idült szem-fül betegségtől szenved a magyarok többsége 2012.09.16. 14:32:08

Nem azt látják, amit hallanak, és nem azt hallják, amit látnak. A kórképet már ebben az 1959-ben népszerű viccben is feljegyezték: * Egy vidéki parasztbácsi böngészi a feliratokat a klinika folyosóján, de sehogyan sem tud eligazodni. Végre egy orvoshoz...

Trackback: Tudod, kislányom, csak azért verlek, mert szeretlek! 2012.09.16. 11:04:12

"Az elmúlt napokban rengeteget hallhattunk a családon belüli erőszakról. Olvashattunk, beszélhettünk a méltatlan „vitáról“, amely a Parlamentben zajlott. Megtapasztalhattuk mindazt a dühöt, haragot, amit a téma felszínre hozott az emberekből. Pro és ko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.16. 10:52:58

Nyugaton soha nem a magyarokkal, Magyarországgal, hanem a magyar kormánnyal szemben kritikusak. Tény, hogy tapasztalataim szerint Orbán Viktort problémás tárgyalópartnernek tartják, akiről sosem lehet tudni, hogy ugyanazt mondja-e majd otthon, magyarul, mint amit a tárgyalásokon angolul hangoztat. Így nehéz benne megbízni – jó néhányan nem is teszik. Mára megkérdőjeleződött európai elkötelezettsége is, és sokan döbbenten nézik, amit Magyarországgal tesz. Problémát jelent a személye. Különös tekintettel a jogbiztonságra, mára számos olyan magyar jogszabály lépett hatályba, ami egyenesen elriasztja a nyugati üzleti partnereket – persze lehet, hogy Orbánnak megfelelnek az olyan alternatív szereplők is, mint Azerbajdzsán.

A beteg Orbánnak mennie kell!

Roy 2012.09.16. 10:56:16

Kik szavaznak ezek után a Fideszre? A sok agy mosott birka. Akik akár a baltás gyilkos szabadon engedését is jónak tartják, akik elhiszik mind azt a hazugságot amit Orbán terjeszt az IMF-ről.
Szóval még sokan vannak. SAJNOS!

vénkujon 2012.09.16. 10:57:49

csodálatos gyűlölet alakult ki bennem a fidesz iránt. ezek után a holdra is elmegyek, hogy ellenük szavazzak.

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:03:30

1. Vargától elhatárolódtak.
2. A Safarov ügy hátteréről nem tudunk pontosat.
3. AZ IMF listával kapcsolatban lásd a 2-es pontot.

Kedves blogger, attól, hogy valamit megír a HVG még nem lesz igaz és attól, hogy te nagy boldogan magadévá teszed a NAGGGYON független NAGGGYON szakmai lapok baromságát még nem leszel politológus csak egy seggfájós gyökér.

dpthrt 2012.09.16. 11:03:43

Magamból kiindulva: és mi lesz a liberális konzervatívokkal? Akik nem akarják követni sem a Debreczeni, sem a Bokrosi utat.

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:06:14

@Roy: Nem a Fidesz engedte szabadon Safarovot te kretén. A Fidesz kiadta Azerbajdzsánnak akik ezek után felmentették és kitüntették ami valóban elég undorító. Egyébként az agymosott egy szó, gyökér.

Mindfield 2012.09.16. 11:06:58

"Ki szavaz ezek után a Fideszre?"

Elárulom: a többség. Ugyanis a többség nem olvas internetet, nem követi az eseményeket, nem érdekli a napi politika. A baloldal őszöd óta megsemmisült. Gyurcsány miatt. Nem azért mert rossz volt a gazdaságpolitikájuk, nem azért mert adósságba taszították az országot, hanem azért, mert embereket vertek az utcán politikai okokból. Az elég kézzelfogható dolog. Az összes többi senkit nem érdekel. És ezért fog mostantól a Fidesz minden választást megnyerni. Ugyanis nem lesz még egy olyan időszak Magyarország életében, mint 2006 ősze jó sokáig, addig pedig itt jelentős változásra számítani nem lehet.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:07:22

Én biztos hogy nem szavazok a fideszre és nagyon remélem,hogy soha többé nem kerül be a parlament falai közé egy fideszes sem!Mióta porondon vannak,folyamatosan a csórókat, a rokkantakat és a legszegényebb réteget nyúzzák megállás nélkül,továbbá a fizetőképes keresletet is lenullázták.Még tovább pedig semmi értelmes intézkedést ami az ország javát szolgálta volna,nem hoztak.Csak kárt okoztak.

Fruka1 2012.09.16. 11:08:00

Hogy kik fognak a Fideszre szavazni?
Nos, sokan. A Fidesz szavazótábora a dolgokat nem így látja mint mi néhányan egyszerü földi halandók. Szerintük minden ok, minden probléma a múltban gyökerezik, és végre piktor megold minden bajt.Azmszpmindent rosszulcsinált punktum. (mellesleg sok igazság van benne, a választást azért is tudta elsöprő sikerrel nyerni piktor, mert amit lehetett az el....sztak.
Na szóval a fideszes szavazóbázis egy eltökélt, és szemellenzőt felvett széles tömege fogja megszavazni, és még egy fontos, nekik fontos tömeg, határontúliak+aki már belül van a határon. Nos ők szintén feltétel nélkül fogják megszavazni, már csak azért is mert piktor kormánya tele van velük vastagon. Nem is tudom már hogy kinek az érdekeit képviselik....
Ja és még annyit, jómagam nem vagyok sem mszp, sem fidesz hívő....

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:08:06

@Mindfield: Tévedsz öcsisajt!A gazdagok és a magas keresetűek a fideszre fognak szavazni.De ők vannak a sokkal kevesebben!

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:08:13

@Mindfield: Ez mind szép csak azt áruld el ki hozná el nekünk a jelentős változást?

Leszart Ritthberger 2012.09.16. 11:09:23

@Milyen jogon pofázik a Habony az ország dolgaiba?:

Bezzeg Feriteket hogy elfogadta a KÜLFÖLD !

Magyarország a saját érdekeinek megfelelő politikát folytat, ez sokszor okoz feszült helyzetet.
Hazánk a II. VH előtt Európa 5. gazdasága volt, de voltak ágazatok, amelyek vezették az európai listát, vagy éppen dobogósak voltak.
Sok konfliktussal jár, amíg visszaszerezzük azt, amit a hazaárulók aruba bocsájtottak, vagy éppen elherdáltak.

Érdemes volna kizárni a szavazati jogból azokat, akik kárt okoztak az országnak.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:10:02

@Ez egy nicknév: Bármelyik másik kormány,aki felismeri azt az egyszerű igazságot,hogy nem a csórókat kell tovább nyúzni,hanem a gazdagabb birkákat kéne fejni!

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:10:20

@Dr. Furia: Jaj. Ezt a faszságot te sem gondolod komolyan remélem.

Csuporka2 2012.09.16. 11:11:04

Alamio, Anti Anyag, Ándi bácsi, Disintegrator Rising, Marós, Teuto sváb paraszt, KG2000, wmiki, Blogger Géza, téglagyár,
freehckr, Éhes ló, salamander, Kara kán.

Kit hagytam ki?

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:12:00

@Ez egy nicknév: A gazdag kövér hájas seggű birkákat fejegessék és ne az egyszerű dolgozó és nyugdíjas réteget,mert azokról már maximum csak a bőrt lehet lenyúzni!
Senki nem fog a fideszre szavazni csak azok,akiknek milliós a fizetése és nem akar többet fizetni mint 16% adó!Ennyi és nincs tovább!

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:12:57

@Dr. Furia: De mire gondolsz a csórók nyúzásán? Minden kormány alatt a szegényebbek úgy fogják érezni, hogy ők kapják a legnagyobb ütést mivel ők vannak a legtörékenyebbe helyzetben. Vagy te esetleg proletárdiktatúrát szeretnél?

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:13:42

Mindennek a tetejében egy irgalmatlanul antiszociális kormány is a jelenlegi.Semmi de semmi irgalom sem szánalom sem más szociális érzékenység nincs bennük,ami miatt különösen unszimpatikusak!

Roy 2012.09.16. 11:14:06

@Ez egy nicknév: Na ez az amiről beszéltem.
A Fidesz nem lehet hibás, és Orbán se. Nem ő tárgyalt Azerbajdzsánban. Nem ezután adta ki a baltást az az azerieknek.
Gyökér meg te vagy. Látom jó Orbán hívő vagy. BIRKA!!!

Sütemény1975 2012.09.16. 11:15:45

nekem csak egy kérdésem lenne: kire szavazzak majd a választásokon?

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:17:03

@Roy: A tények makacs dolgok, még egy ilyen hőbörgő prolinak is figyelembe kell venni őket.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:17:32

@Ez egy nicknév: De ezek kormányzása alatt a 2 év alatt jelentősen csökkent az alacsony keresetűek nettó bére (!!!) mind a 16% adó miatt és mind az adójóváírások eltörlése miatt,továbbá emelkedett az áfa (27%) továbbá mivel megszüntette a fizetőképes keresletet ez a baromállat,így tönkretette a kiskereskedelem úgy kb 70%!!!A boltok bezártak, a családi vállalkozások megszűntek,az ingatlanok elértéktelenedtek,a munkahelyek megszűntek és szűnnek is meg folyamatosan,segélyt semmit nem ad a munkanélkülieknek,igába hajtotta az egész országot,rabszolgákat csinált 47 ezer ft éhbérért az emberekből, az ország másik felét a sírba küldte és a nagyvilágba!
Ki a fészkes fene fog ezekre szavazni pár polgármesteren és bratyin kívül szerinted?
Én sok embert ismerek,de mindenki rühelli a fideszt,hidd el!

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:19:03

@Sütemény1975: Bárkire csak a ezekre ne!Mindegy melyik pártra szavazol a lényeg az,hogy ez az egypártrendszer megszűnjön végre és soha többé ne legyen ekkora hatalom egyetlen csürhe kezében sem!
Lobbizzanak csak egymásnak szépen,ha el akarnak érni valamit,továbbá ne lehessen a sok elbaszott szemét törvényt csak úgy megszavaztatni a parlamentben!

Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány] 2012.09.16. 11:19:11

Ki szavaz a Fideszre? A magyarok.

Ki szavaz az ellenzékre?

Zsidók, buzik, degeneráltak, ingyenélők-élősködök, analfabéták, munkásőrök, munkásőrözvegyek, panenyuggerek,hazaárulók.

Ez egy nicknév 2012.09.16. 11:20:40

@Dr. Furia: Oké. Látom megtanultad a leckét és már fel is tudod mondani. A következő feladat, hogy megpróbálsz saját véleményt kialakítani az olvasmányélményeid (Népszava, Népszabadság, HVG etc.) után.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:20:46

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:
Szerintem is kár,hogy nem baszott a falhoz anyád,1 napos korodban.

Roy 2012.09.16. 11:21:41

@Csuporka2: Ez egy nicknév
Öt kihagytad. Itt ő is a Fideszt képviseli.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:21:44

@Ez egy nicknév: Ez a saját tapasztalatra alapozott saját véleményem.
Hiába kapálóztok tetves fideszesek,úgy sem nyertek egy elbaszott hangszórót sem többé.
Ez van.
Nyeljétek le szépen a békát!

ghavin 2012.09.16. 11:21:46

Én alapvetően nem értem, hogy miért nem durrantotta még szét senki Orbán agyát.

De komolyan, senkinek sincs pénze felbérelni egy tisztességes bérgyilkost? Annyira nem menő a TEK...

Csuporka2 2012.09.16. 11:21:47

Alamio, Anti Anyag, aszekelyek, Ándi bácsi, Balt, VI. Lenin, Disintegrator Rising, Marós, Teuto sváb paraszt, KG2000, wmiki, Blogger Géza, Ez egy nicknev, téglagyár,
freehckr, Éhes ló, salamander, Kara kán, Enrico, Vidéki.

Ők.

Roy 2012.09.16. 11:22:55

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]: Te hülye parasztlány. Mehetnél már a 3,14csába.

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:23:48

Mindegy kire szavaztok,csak a fideszre ne szavazzatok!
Az egypártrendszert meg kell szüntetni!
Ne tudjanak könnyen szar fos szemét törvényeket hozni a saját kényükre kedvükre!
Lobbizzanak és szopogassák egymás farkát ha egy új törvényt akarnak megszavaztatni a parlamentben!
Minél több párt van bent (MINDEGY MILYEN!) annál demokratikusabban működik a parlament!
Ezt kell észben tartani!

rohadjmegARCgeci 2012.09.16. 11:28:35

Annyi irgalom nincs bennük,hogy az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék,vagy töröljék,hogy a legszegényebb is minimum a száraz kenyeret meg tudja venni!
Igazi retkek!
A törökök,sem az oroszok,sem a háborúk nem okoztak ennyi kárt ennek az országnak,mint a fidesz!

kennyking 2012.09.16. 11:30:28

@Dr. Furia:
" Mióta porondon vannak,folyamatosan a csórókat, a rokkantakat és a legszegényebb réteget nyúzzák megállás nélkül,továbbá a fizetőképes keresletet is lenullázták.Még tovább pedig semmi értelmes intézkedést ami az ország javát szolgálta volna,nem hoztak.Csak kárt okoztak. "
Tehát igyekszem lefordítani.Az MSZP-SZDSZ kormányok a leggazdagabb, legtehetősebb rétegeket nyúzták folyamatosan megállás nélkül,a fizetőképes keresletet az egekbe tornázták,csak értelmes intézkedéseket hoztak, melyek az országjavát szolgálták és semmi kárt nem okoztak.Gyakorlatilag a Kánaán le lett cserélve a fidesz pokolra.
Egy kérdésem van.Hogy a picsába kapott kétharmados többséget a fidesz?
( Csak kérdezem, mert mivel soha nem szavaztam a fideszre, kiváncsi vagyok.)

Pan Modry 2012.09.16. 11:30:28

Msgyarorszagon rengeteg 90 es alatti iq val rendelkezo ember van, ezek a fideszre fognak szavazni.
Aki lusta es buta az is, bar van itt atfeded, tehat ha a fidesz ujra nyer akkor kijelentheto hogy magyarorszagon a buta es lusta emberek tobbsegben vannak.
Halasak lehetunk trianonnak hogy csak 10 millio magyarnak kell elviselni a fideszt es nem 15 millionak.

kotov 2012.09.16. 11:31:58

Az elmúlt 2 évben 5 ismerősöm hagyta el az országot, a jobb élet, a jogbiztonság, a demokratikus berendezkedés és a tervezhető jövőkép miatt.
Amikor megkérdeztem őket meddig maradnak külföldön, mindegyiknek egyöntetűen kb. ugyanaz volt a válasza.
Valami olyasmi, hogy "Magyarországon nem érezzük magunkat biztonságban, egyre inkább azt érezzük, hogy csak kötelességeink vannak de jogaink az semmi, képtelenség 1-ről a 2-re lépni, tervezni már hetekre előre sem lehet mert akkora a káosz és addig fogunk külföldön maradni ameddig csak lehetséges. De tervbe vettük azt is, hogy soha többé nem jövünk vissza, mert mi nyugodt életet szeretnénk élni nem egy olyat, ahol minden a politika körül forog és még a csapból is az folyik."

Ezek után tedd fel megint a kérdést, hogy ki fog ezekre szavazni még egyszer.
Mert lehet, hogy 2014-ben is a fidesz fog nyerni, de hogy az lesz az utolsó ciklus amiben ők fognak kormányozni, azt most itt ebben a pillanatban borítékolni merem.

Roy 2012.09.16. 11:32:07

@Ez egy nicknév: Most már fejezd be! A tények meg valóban makacs dolgok. Ezek meg a hőn szeretett vezéred ellen szólnak. A baltás ügyében végül el is ismerték. Kicsit tájékozódj mielőtt idehányod a baromságokat. BIRKA!

Pan Modry 2012.09.16. 11:32:53

@Dr. Furia:
Az mszp is ennyi kart okozott. Tehat az is egy fos volt, a jobbik es az lmp is az lenne.
Egyedul bajnai volt allamferfi az utobbi 22 ev me - i kozott

kennyking 2012.09.16. 11:33:29

@Dr. Furia:
" Annyi irgalom nincs bennük,hogy az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék,vagy töröljék,hogy a legszegényebb is minimum a száraz kenyeret meg tudja venni!"
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány nem emelte az áfát, hanem lecsökkentette, eltörölte, hogy a szegények minimum száraz kenyeret tudjanak majszolni.Az ország lakossága orbán előtt boldogan rágcsálta a száraz kenyeret?
Régi szép idők!

Pan Modry 2012.09.16. 11:34:17

@Ez egy nicknév:
A tenyek makacs dolgok, a magyar gazdasag a legnagyobb fos az egesz regioban.

Mindfield 2012.09.16. 11:35:10

@Ez egy nicknév:
"Ez mind szép csak azt áruld el ki hozná el nekünk a jelentős változást? "

Éppen azt mondom, hogy senki. 2006-ban is azért kezdődtek zavargások, mert Orbán már 2000-től kezdve heccelte a népet (lásd pl az Erzsébet-hídi blokád), ilyet a baloldal már duplán sem tud csinálni, mert ha még lenne ereje sem tudna (ezért nincs is komolyabb baloldali tüntetés soha). Ahhoz, hogy Magyarországon bármi elmozdítsa Orbánt a következők kellenének:

- Orbán ellen egy erős, fanatikus kemény mag
- Ezeknek az utcai megmozdulása
- Orbán őszödi beszéde, hogy "elkúrtuk".

Ilyen soha nem lesz. Magyarország sosem volt erős helyzetben, viszont ami most kezdődött az egy megváltoztathatatlan ön-destruktív folyamat, aminek a vége egyelőre láthatatlan, viszont katasztrofális.

mokkaczuka 2012.09.16. 11:35:25

"Mindig furcsállom, amikor konzervatív liberális oldalon anti-antifasiszta húrokat pengetnek, és bírálják a baloldal antifasiszta fellépését. Hát miért hagyták, miért nem előzték meg a balt? "
.
Ott tévedsz, hogy kettéválasztod. Nincs itt liberális jobb meg konzervatív meg szélsőjobb. Van az antiszemita, ami lehet glaszékesztyűben (Fidesz), vagy rikácsolva lődözheti az embereket a Dunába (Jobbik), de a kettő egy és ugyanaz. Janus.

kennyking 2012.09.16. 11:35:26

@Pan Modry: Az a Bajnai, aki Gyurcsány gazdasági minisztere volt?

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.16. 11:36:31

Aki nem akar könnygázban,szétlövetve,viperával szétverve,kordonok közt élni,az jó esélyjel a fideszre szavaz

kennyking 2012.09.16. 11:36:43

@mokkaczuka: " vagy rikácsolva lődözheti az embereket a Dunába ( Jobbik) "
Az nem 19-ben az MSZP jogelődje volt?

Pan Modry 2012.09.16. 11:37:20

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:
Ebbol a listabol kizarasos alapon max hazaarulo lehetek. Ez persze nem gond, rakosi is vegeztetett ki hazaarulokat oszt kesobb kiderult hogy maga rakosi volt hazaarulo.

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.16. 11:37:40

@mikóka kálmán: Még ehez jön a liberális baloldali kúrmány csodás gazdasági teljesítmény is,a -7,8% gdp és -120ezer munkahely

sanyix 2012.09.16. 11:37:51

@Pan Modry: az bazmeg egyedül bajnai, hiszen óriási reformokat csinált a kormányzása alatt, az ország szárnyalt, lebontott a szocialista berendezkedésű állami vackokat, kitette a komcsi haverokat az utcára... ja nem. De a tévében azt mondták hogy szagértő ezért az 44444!!!!44444négynégynégy

CM2131 2012.09.16. 11:38:03

Kire is szavazzak, nézzük csak: vannak a baloldali pártok, akik 2002 és 2010 között már bebizonyították totális alkalmatlanságukat, ott a jobbik akikből semmi értelmeset nem nézek ki, végül a fidesz, akik egész ügyesen lavíroznak eddig a szakadék szélén, mert hogy 2007 óta ott van az ország, ahhoz nem fér kétség. Hmm nehéz döntés :).

De ti okos elvtikéim arra akartok bíztatni mindenkit, hogy egyetlen hét történései alapján döntsenek. 'A múltat végképp eltörölni' az lenne jó igazán, ugye ? :DDD

sanyix 2012.09.16. 11:39:17

@Dr. Furia: lfszt mindegy!

mindegy kire, csak ne azokra akik már "bizonyítottak" fityisz, maszop, dk, mert ha az utóbbiakra szavaznak ugyan ez fog folytatódni még 20 évig...

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.16. 11:40:17

@mokkaczuka: "vagy rikácsolva lődözheti az embereket a Dunába (Jobbik)"
Még egyszer, mikor is lövöldözött bárkit a jobbik?Mert én csak arra emlékszem hogy,56-ban és 2006-ban is az mszmp lövette az embereket,akik most a demokrácia és szólásszabadság úttörőiként adják elő magukat (lol)

kotov 2012.09.16. 11:40:23

@mikóka kálmán:
A dolog ott indult, hogy a tömeg kezdte el a balhézást és a tévé székház felgyújtását, majd a kivezényelt rendőrökre is ők támadtak először.
Ezek után felteszem neked a kérdést, ha te ott lettél volna rendőrként az első sorban mit tettél volna?
Miközben kövekkel, féltéglákkal és molotov koktélokkal dobálnak, Te teát és süteményt kínáltál volna fel a vérgőzös csőcseléknek?

Pan Modry 2012.09.16. 11:41:51

@kennyking:
Miniszterelnokot irtam nagyokos

mikóka kálmán · http://free-mobile-porn.info 2012.09.16. 11:42:43

@kotov: Persze,hogy úgy volt,hisz megmondta az ATV!Ami sohasem hazudik!Vagy mégis?Csakúgy mint gyurcsótány haver

Pan Modry 2012.09.16. 11:43:24

@sanyix:
Fosok vagytok egytol egyik, akarcsak a magyar gdp.
Szlovakia sokkal jobb!!!

yatumux 2012.09.16. 11:44:46

Pld Én és sokan mások szavazunk a Fideszre. A fent említett témák ál- kamu témák amelyek lehetnek populárisak de úgy szeretnem ha. Végre valaki a fontos dolgokról írna. Pld egészségügy, nyugdíj, vállalkozásokat érintő bürokrácia, demografia, Trianon kérdés, és végleg egy konszolidált belpolitikai és civil béke, kooperáció. Hö? Vagy ez tul bonyi? Merazorbanmiatt ehetünk? :) nevetséges, szomorú, szanalmas

sanyix 2012.09.16. 11:45:52

@kotov: ja úgy indult bizony! a lovas tüntetők kettélovagolták a tömeget, mert arra is gondoltak hogy lovakat is hozzanak... ja nem! azok a lovasrendőrök voltak talán? :D

yatumux 2012.09.16. 11:46:12

@Pan Modry: Gratulálok az igényes és tartalmas hozzaszolashoz. Sokat tanultam... Ahoj

2012.09.16. 11:47:44

"a blogvilágból kinőtt a Mandiner"

ezen megakadt a szemem. A mandiner mint "konzlib" ?????
hol élsz? mindegyik, aki benne van (volt) fidesznyik talpnyaló. Az olvasóik nagy része pedig antiszemita, eu ellenes (meg a többi finomság). konzlibek, ők? na persze, skrabski némberrel meg kínaival(trágárral
)meg a minisztériumból írógató orbán talpnyalóval. Hát persze.

kuki123 2012.09.16. 11:48:04

Kik fognak rájuk szavazni...

Nos azok akiknek
1. az agyukig se jut el mik történnek, felfogni sem képesek
2. RTL TV2 agymosottak
Nem is hallanak róla... mert hír kuss van...csak a balesetekről számolnak be(a TV2 pl már semmi másról nem számol be...napi politika gyakorlatilag egyáltalán nincs)
3.haver és jól megszedi magát a 4 évben
4. szavazáskor viszik őket és fizetnek 500 ft-ot

sterimar 2012.09.16. 11:48:16

@Dr. Furia: Ez az, proletárdiktatúrát!
Előre!

gabocaboy 2012.09.16. 11:50:59

@Dr. Furia: de a mocskos pofájuk hogy jártelenzékbe, a benzin jövedéki adójának csökkentése miatt. most, hogy nálunk az egyik legdrágább benzinár, kuss van.

kell mit ellopni. a nagyobb gond az a megalkuvó gombnyomogató sáskahad (az érdemi vízfej alatt), aki az anyját is eladná, hogy még 2 évig tömje a zséb és napot lopjon.

Pan Modry 2012.09.16. 11:52:28

@yatumux:
Fajnak a tenyek? Szar ugy...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 11:53:35

@Dr. Furia:

Na, ez a baj a baloldallal. Egy dologban jók : a jövedelem újraelosztásában ( a te szavaiddal a "gazdagok" fejésében ).

1. az igazán gazdagokat nem lehet megfejni, mert ott és olyan formában tartják a pénzüket, ahol ez nem megtehetö.

2. Akit te "fejni" ( és az összes "szociál" "demokrata" ) akarsz, az az évi pár milliót keresö emberek. P.l. mérnök, orvos, bankALKALMAZOTT ( és nem bankár, L. 1. pont ).

3. Gondolom nem tetszik az adójóváírás eltörlése. Hát figyu : az adójóváírással az a helyzet, hogy a csóró munkaadója nem fizetett elég munkabért a csórónak, mondván, hogy úgyis adójóváír.
Ergo : azok az emberek ( L. 2. pont ) fizették meg a csóró munkabérét ( a magasabb adókkal ), akiknek ehhez semmi, de semmi köze nincs.

4. Orbánt és a Fideszt igen sok okból lehet szidni ( csak hogy segítsek : nemlétezö ipari és kutatási stratégia, nem megfelelö stílus, az IMF ügy nem józan módon kezelése, improduktív társadalomkép stb ).

Egy okból viszont nem lehet : és ez ÉPPEN AZ SZJA. Ugyanis szakított végre a kommer szokásokkal ( hogy a 6 milliós bruttóra rákúrt egy effektív 52% os adóéket ), és VÉGRE lehet normális módon keresni ( a nyugati szintet azért még messze nem elérve ).

5. Csak azt felejted el, hogyha nekiállsz a "gazdagokat" "fejni", akkor azok fogják magukat és kimennek külföldre. Mostmár megízlelték, hogy milyen európai módon ( értsd 20 keur-ra nem 52%-ot ) adózni, és ha valaki vissza akarja állítani a kommer adókulcsokat, akkor ezek az emberek elmennek. Nyilván nem tányért mosogatni.

kotov 2012.09.16. 11:55:08

A csőcselék minden esetben csőcselék marad, ezen nincs mit vitázni.
Egy demokráciának hazudott elvileg jogállamban nem megengedhető magatartás az, hogy a csőcselék felgyújtja fél Budapestet, felgyújtja és kifosztja a tévé székházat majd szétverik a belvárost.
Ezt anarchiának hívják, ami ellen az aktuális rendvédelmi erőnek minden esetben fel kell lépnie.
Az hogy milyen mértékben az már egy más tészta.
Örüljenek neki hogy ennyivel megúszták, ha mindez mondjuk Franciaországban történik, akkor a mai napig nyögnék az ott szerzett sebek utózöngéit.

Mellesleg a bal oldaltól mikor látott bárki is ebben az országban olyan fellépést orbán ellen, ami anarchiába torkollna?
Sehol? Senki? Nahát, mik vannak.

naugye! 2012.09.16. 11:55:48

Most, aki azt mondja, azért szavaz a fideszre, mert az nem küldte a rendőrséget az utcán ártatlan emberekre, az majd azt fogja mondani, amikor a TEK a tömegbe lő, hogy jogos volt. A fidesz birkákra azt szokták mondani, hogy képtelenek a gondolkodásra. Pedig az ellenkezője igaz. Hihetetlen agymunkára van szükségük, hogy pártjuk baromságait megmagyarázzák maguknak.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 11:58:37

@kuki123:

vagy p.l. az az évi 7-800 khuf-ot keresö programozó, mérnök, stb, akinek a kommerek és az adókulcsaik visszatérése évi nettó 1 millió huf-ba kerülne.

És ki szavaz az mszp-re ? P.l. azok az emberek, akik a BKV ügyból, az M6os alagútjaiból, stb meggazdagodtak ( nem utolsósorban a már említett mérnök, stb adójának a terhére ).

Komolyan : az ilyen szöveg, amit itt nyomsz, csak arra jó, hogy az ember feledje a fidesz -szel szembeni fenntartásait, megszavazza a fideszt és ezzel tartósítsa a rendszert.

Gábor a Jobbszélső 2012.09.16. 12:00:38

én nem szavazok a fideszre, de ha nem lenne a jobbik, nem tudnék kire szavazni. Mégis kire lehetne másra? Lehet más az SZDSZ-re isten ments, DK-ra nincs ember 85-ös IQ felett aki szavazna, az MSZP megint csak egy duplasenki, akiknél csak az SZDSZ ártott többet az országnak. Hát ennyi maradt...
Én arra szeretnék szavazni, hogy legyen vége ennek a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésnek, és találjunk végre ki egy más alapokon működő jobb világot!

röhögő 2012.09.16. 12:01:33

@yatumux: Á! Újra itt? Mesélj mi van a gazdasági élet "sűrűlyében"? Szoktál még beszélgetni az angol nagykövettel? Hoppá, olyan nincs is! :-))

sanyix 2012.09.16. 12:01:37

@kotov: hogy látott volna? A kedvenceid még a ez után a 2 év elkúrás után is a béka segge alatt vannak népszerűségben, a nyuggerek meg nem mennek ki tüntetni ;)

Kombi 2012.09.16. 12:02:19

Jelzem, hogy a szavazás csak 2 év múlva lesz, én azt érzékelem hogy a magyar érdekeket jobban képviselik most mint az elmúlt 2 ciklusban.
Pl jelentős részesedést szereznek a Takarékbankban ami ezután tisztán magyar tulajdonná válik és így a pénzteremtés és annak kamata nálunk marad. További bankokat is vissza kellene vásárolni, vagy alapítani az államnak.
Nagyon sokat beszélnek a Mt módosítása miatti műszakpótlék csökkentéséről, de arról nem hogy a kölcsönzött munkaerőnek a jövőévtől ugyanakkora jövedelmet kell biztosítani mint a főállásúnak, 20-30%-kal kevesebbet kaptak korábban a multiknál.
Az elején inkább az érzelmek szintjén politizáltak, most már inkább a magyar érdekek mellett, szövetségest keresve.
Sajnálom az országunkban lakó kozmopolita honfitársunkat hogy ezt nem veszik észre, mindig csak a rosszat jelzik, aztán utólag kiderül,a jó oldal is.
Erre is írok egy példát:
Milyen nagy volt a fölháborodás az elején, hogy csak a gazdagoknak segít a Fidesz a devizahitelek visszafizetésénél, aztán utána kiderült, ha nem így csinálja akkor a bankok sohasem mentek volna bele a mindenkire kiterjesztett fixárfolyamos törlesztésbe.

Táskás Tóni 2012.09.16. 12:04:21

@kennyking: A fidesz kétharmada azelmútnyócév legszemetebb ellenzékiségi magatartásának köszönhető. A tripla bóvli fidesz ügynökkormány ellenzéki magatartása felért egy jó kis hazaárulással,osztjónapot.

röhögő 2012.09.16. 12:04:51

@yatumux: "Végre valaki a fontos dolgokról írna. Pld egészségügy, nyugdíj, vállalkozásokat érintő bürokrácia," - Nosza írjál! Csökken a gyógyszerkassza támogatás, csökken az ágyak száma, lenyulták a manyupot, sehol az egyéni számla, vettek MOL-t messze felülértékelve amely most gyakorlatilag veszteséges.
Ne mesélj az érdemi dolgokról! Te úgyis benne vagy a "sűrűlyében". :-))

röhögő 2012.09.16. 12:05:45

@Kombi: "magyar érdekeket jobban képviselik most mint az elmúlt 2 ciklusban." - jobban képviselik, de rosszul.

kifordított nagyanyó 2012.09.16. 12:06:27

Lesz még egy pár idióta.
És ezek a szemetek törvénybe foglalják hogy egy párt nyerhet választást a szavazatok 20 % -ával is,feltéve ha az a fidesz.

Táskás Tóni 2012.09.16. 12:07:19

@naugye!: Csak néha azért a fideszgyíkok nincsenek képben, hogy a Nem leszünk gyarmat, vagy az IMF forever táblát vigyék magukkal. Ilyenkor várnak a baltás eligazítására.

Sieg 2012.09.16. 12:07:51

A Fidesz tábora a feltétlen szurkolókra csökkent, innen már nincs lefelé, mert ők mindent úgyis megmagyaráznak maguknak, illetve hagyják, hogy a lakájmédia felkínálja nekik a "hivatalos" magyarázatokat. Így aztán el is hiszik, hogy minden nagyon frankó.
Ha valaki csak Magyar Nemzetet vagy Hírlapot olvas és M1-et vagy Hírtévét néz, annak fantasztikus sikertörténet a kormányzás.

Lásd pl. yamatux aki szerint a mostani lényegtelen dolgok mellett úgy érzi, hogy a "egészségügy, nyugdíj, vállalkozásokat érintő bürokrácia, demografia, Trianon kérdés, és végleg egy konszolidált belpolitikai és civil béke, kooperáció" a fontos és nyilván azt gondolja, hogy itt viszont csak pozitívumok vannak. Azóta is gondolkodom, mire is gondolhatott, de arra jutottam, hogy vagy nagyon rejtett szarkazmussal van dolgom, vagy valami nagyon torz propagandában hisz.

sterimar 2012.09.16. 12:07:58

@kotov: Ne zavarjanak a tények, ugyanis a rendvédelmi szervek nem a tévéostromlók ellen léptek fel (akkor pár utcányival arrébb lapítottak), hanem a fideszes tüntetésről hazatérőkkel szemben. Tájékozódj, de ne csak a Népszavából.

Táskás Tóni 2012.09.16. 12:09:32

@kotov: Maximálisan egyetértek. Főképp, hogy saját szememmel láttam a székházgyújtogatást és a símaszkos idióták elképesztő rombolását.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 12:09:47

@kotov:

Lövöldözés ügyben sok dolgot összekeversz.

1. Az ú.n. "csöcselék" ( TV székházasok ) megregulázása teljesen jogszerü volt.

2. Az, hogy a Fidesz tüntetésre ráterelték a "csöcseléket", az szakmai hiba volt.

3. Az, hogy a rendörök szám nélkül lövöldöztek, az ellentmond a rendörségi törvénynek ( ugyanis a rendört az egyenruhája ÉS a száma azonosítja ), így de iure ezek nem is voltak rendörök.

Ilyen Franciaországban nem fordulna elö.

4. Az, hogy a fidesz az Astoriához szervezett tüntetést, ostobaság volt. Esetleg nem ostobaságból, hanem direkt terelte a "rendörség" oda "csöcseléket" ?

5. Az, hogy a rendörök megverték a ferences papot, megverték az orsazággyïlési képviselöt, egy étteremböl kitereltek mindenkit az utcára ( a föszakácsot is és a pincéreket is ), az minden, csak nem egy "nyugatos" "demokrácia" .

6. Az egyéb körülmények ( "Révész Mártíriusz" meg a min. eln. rádiós nyilatkozata, hogy ö vezényelte a rendöröket, Gergényi bicskanyitogató nyilatkozatai ) az 5. pontban íratakat erösítik meg.
És akkor a bíróság elött hazudozó rendörókröl meg a vérlázító elsöfokú itéletekröl ( ahol gyakorlatilag ártatlanokat itéltek el ), még nem is szóltam. azt hittem addig, hogy nagyobb jogállam van Magyarországon.

Meglátásom, hogy sok dolog ( p.l. nyudgíjkassza államosótása ) nem történhetett volna meg, ha a 2006-os rendörattak nincs. Ugyanis p.l. én is csak néztem, hogy ilyen büntetlenül megtörténhet-e. A fidesz látta, hogy igen, és levonta a következtetést. az eredményt meg most láthatjuk.

yatumux 2012.09.16. 12:10:36

@naugye!: Te komolyan azt gondolod hogy a Fideszre társadalom alja szavaz? Nem godolod ujra ezt? A Fideszre a középosztály és az átlagnál muveltebb, rendezettebb életű emberek szavaznak többnyire. Amice... Nézz megy egy MSZP gyűlést... panoptikum ahol agg tanácselnökok munkasorok és molyragta sztalinistak gyulevesz hordaja. Te sem koptattad halálra az opera padjait...

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:10:38

@sterimar: Jó lenne ha tájékozódnál te fasz, a Deák téri zavargások ellen léptek fel, ahol a rendbontók aztán a fidesz tüntetés felé menekültek.

dr yetee 69 2012.09.16. 12:12:05

@mikókNettó államadósság:
2010 április 30: 18,104 Mrd Ft.
2011 május 31: 20,218 Mrd Ft. (+8%)

Ezen felül elköltöttek 180Mrd (+0,7%) nyugdíjárulékot (a 2040-es költségvetésből), amit nem utaltak el az MNYP-knek, valamint 480Mrd-ot (+1,8%) a MOL pakettre, ami a nettó adósságot szintén növeli (igaz, a vagyont is), mert azt a pénzt már nem tudjuk visszaadni az IMF-nek. Eközben 1,7%-al nőtt a GDP.
Azaz a GDP nagyjából 9%-ával romlott a ténylegesen visszafizetendő, előteremtendő adósságunk 13 hónap alatt, 2010 áprilisa óta. Az MNYP pénzek (1345 Mrd Ft, 5%) bejelentett bevonásával sem csökken az adósságunk a kormányváltáskori szint alá, sőt éppen eléri a 2011 elejit. Felmerül hát a kérdés ki is adósítja el az országot, mert hát mi is az az évi 1,5% az elmúlt év 9%-ához képest?
a kálmán:

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:12:22

@yatumux: Hülye vagy te öcsidajt! :-)) A fidesztől már pont a művelt réteg hány. Különben miért emlegetik neked a "sűrűlyében" szót? :-))

FIDES AGITÁTOR 2012.09.16. 12:13:37

Mária írja:
mariablogja.wordpress.com/2012/08/06/120-ok-ami-miatt-nem-szavaznek-a-fideszre/

120 ok, amiért a Fideszre szavaz a birka, seggnyaló!

1. A Kubatov-lista
2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése
3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről
4. A 2010-es választás fülkeforradalomnak nevezése
5. “Ellenzék nélkül is működik az ország”
6. A csontvázbizottság
7. Orbán 29 pontja
8. Schmitt Pál kinevezése házelnökké
9. Schmitt Pál kinevezése köztársasági elnökké
10. A Nemzeti Együttműködés Rendszere

11. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata
12. Kövér László kinevezése házelnökké
13. Stumpf István kinevezése alkotmánybíróvá
14. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megalakítása
15. Szalai Annamária kinevezése az NMHH élére
16. A médiatörvény szigorítása
17. A Terrorelhárítási Központ létrehozása
18. Az állami cégvezetők keresetére vonatkozó bérplafon eltörlése
19. A 2010-es választás kétharmados forradalomnak nevezése
20. A gazdasági szabadságharc meghirdetése

*

*

21. A Duna TV, az MTV, a közrádió és az MTI felügyeletének összevonása
22. Az Országos Érdekegyeztető Tanács felszámolása
23. Orbán kijelentése: “világszabadalom lesz az új magyar adórendszer”
24. Orbán kijelentése: “Matolcsy a jobbkeze, és nincs az a pénz, amiért a jobbkezéről lemondana”
25. Az öttagú Médiatanács öt fideszes tagja
26. A válságadók: bankadó, chipsadó, telekomadó, energetikai adó, kereskedelmi adó
27. Selmeczi Gabriella kinevezése nyugdíjvédelmi megbízottá
28. A BKK megalakítása, Vitézy Dávid kinevezése a BKK élére
29. Orbán kijelentése: “Aki kételkedik, az a múltat védi”
30. Az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása

31. Tízmilliárd forint a DVSC-stadionra
32. Gazsó L. Ferenc kinevezése a Kossuth rádió főszerkesztőjévé
33. A Költségvetési Tanács jogkörének korlátozása
34. Az egyéni választókerületek körzethatárainak átrajzolása (gerrymandering)
35. A MANYUP-tagok megtévesztése és megzsarolása
36. Parlamenti jóváhagyás a 3000 milliárdnyi magánnyugdíj-pénz államosítására
37. A Pál Utcai Fiúk szám “Felhők jönnek Magyarországra” sorának kicenzúrázása
38. A “Felszállott a páva” című népdal betiltása Pécsett
39. Az alkotmány átírásáról szóló kérdőíves “nemzeti konzultáció”
40. Az államadósság-kommandó

*

*

41. A 2011-es bérkommandó
42. A Széll Kálmán-terv
43. Az alkotmány átírása és átnevezése alaptörvényre
44. Az alkotmány asztala
45. Az alaptörvény preambulumának tartalma
46. A gyerekek után járó plusz szavazati jog felvetése
47. A szabad sajtóról és a tehetetlen országgyűlésről szóló rész kivágása Petőfi verséből
48. 500 fizetett statiszta 2011. március 15-én
49. Hegedűs Zsuzsa 10 milliós megbízása
50. A Makovecz-akadémia

51. A határon túli magyarok választójoga
52. Orbán nyilatkozata: “Ne azt figyeljék, amit mondok”
53. A bírák nyugdíjkorhatárának a leszállítása
54. Személyes adatok gyűjtése a konzultációs kérdőívekkel 2011 tavaszán
55. A Demokratikus Koalíció tagnyilvántartásának leközlése a Magyar Nemzetben
56. Ügyészségi vizsgálat, mert egy kommentelő megsértette Schmitt Pált
57. Orbán kijelentése a kokikról és a sallerekről
58. A győri Audi-beruházás ellen tiltakozó természetvédő bebörtönzése
59. Ingatlanadó-kivetési jog az önkormányzatoknál
60. Az iskolák felügyeleti jogának visszavétele az önkormányzatoktól

*

*

61. Kertész Ákos meghurcolása
62. Kétmilliárdos keret a Marslakók sorozatra
63. Ügyészségi vizsgálat a Twitteres ál-Semjén és követői ellen
64. Dörner kamu pályázata az Új Színház igazgatói posztjára
65. Orbán Viktor pénteki beszédei a közrádió 180 perc műsorában
66. Orbán: “A magyar gazdaság egy gyorsnaszád”
67. Illusztrációk húszmillióért az alaptörvényhez
68. A Puskás-hagyaték Felcsútra csempészése
69. Orbán levele a nyugdíjasoknak 2011 őszén
70. Handó Tünde kinevezése az OBH elnöki tisztségébe

71. Lomnici Zoltán kiretusálása a köztévé híranyagából
72. A Klub rádió frekvenciavesztése
73. Németh Lászlóné kinevezése
74. A Békemenet 2012 januárjában, a “Nem leszünk gyarmat” jelszó
75. Az egykulcsos adó bevezetése mellett az adójóváírás kivezetése
76. Az Éhségmenet résztvevőinek megalázása Mezőkövesden
77. Schmitt Pál plágiumbotrányának mentegetése
78. A Századvég tanácsadói pénzkeretének megduplázása hárommilliárd forintra
79. A Munka Törvénykönyvének átírása
80. Lázár János kijelentése: “akinek semmije nincs, az annyit is ér”

*

*

81. A Malév-csőd
82. A vonatok járatszámának a csökkentése
83. A helyi és helyközi buszjáratok számának csökkentése
84. Lengyel importtüntetők a 2012. március 15-i állami ünnepségen
85. A “nemzeti érzelmű” és “demokrata” kifejezések kisajátítása a jobboldal számára
86. Székhelyi József kitiltása Egerből
87. A szélsőjobboldali eszmék terjedésének támogatása
88. Ángyán József rágalmazása az MTI híreiben
89. Rágalomhadjárat Gyurcsány ellen a közmédiában és a Hír TV-ben
90. Balog Zoltán lelkész kinevezése az EMMI élére

91. Lázár János kinevezése államtitkárrá
92. Ámokfutás Erdélyben Nyirő József hamvaival
93. Fideszes parlamenti képviselők nyilatkozatai arról, hogy meg lehet élni havi 47.000 forintból
94. Kövér László kijelentése a “nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristákról”
95. Kövér László kijelentése arról, hogy az ellenzéknek nincs helye a parlamentben
96. A termőföld-botrány
97. Az oligarcha-botrány
98. A pártok állami támogatásának a felfüggesztésére vonatkozó tervek
99. A TEK hatáskörének a kiterjesztése
100. A csekkadó és a telefonadó

101. Habony Árpád, George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein
102. Orbán Viktor kijelentése a pávatáncról és az IMF megtévesztéséről
103. Schmidt Mária kijelentése az olcsó és kisigényű magyar munkásokról
104. Kövér László erdélyi kampánykörútja az RMDSZ ellen
105. A közmunkások alkalmazása fideszközeli vállalkozók birtokain
106. Áder János kinevezése köztársasági elnökké
107. Orbán kijelentése a “romkocsmákban merengő állástalan diplomásokról”
108. Matolcsy György tündérmesés nyilatkozata a Quest-interjúban
109. Az erősödő Horthy-kultusz
110. Kumin Ferenc levele Hugh Grantnek

111. Kumin Ferenc levele a Financial Times-nak
112. A felsőoktatási reform
113. A kormány sorozatos beavatkozása a román belpolitikába
114. Orbán kijelentése a félázsiai származékokról
115. A dinnyekartell
116. Orbán Facebook-üzenete a gazdasági szabadságharc megnyeréséről
117. Kövér László kijelentése a pancserpuccsról
118. A választási regisztráció terve
119. A kormány hazugságai a választási regisztráció francia és USA-beli rendszeréről
120. Giró-Szász hazugságai az unortodox magyar módszerek átvételéről
121. Orbánhoz hasonlóan a baltás azeri a példaképük.
Orbán szintén álmunkban gyilkolna le bennünket. Ez egy ilyen szavazótábor.

kennyking 2012.09.16. 12:13:51

@Táskás Tóni: Szerintem meg az emmút húsz év legszarabb kormányzásának.De, persze ez nem menti fel a fideszes valóban ügynökkormányt.( Amúgy meg, milyen az a kormány, amely a legszarabb ellenzéki tevékenység mellett/után nem tud megnyerni egy választást? A zsák, meg a foltja.)

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.09.16. 12:14:42

"A politikában nagyon nagy a tehetetlenségi erő, korábbi üzenetek és hiedelmek sokáig élnek tovább, amelyek nem dőlnek meg egyetlen ellenimpulzus hatására."

Két éve folyamatosan ellenimpulzus van és sajnos ez sem lépte át még az ingerküszöböt

yatumux 2012.09.16. 12:15:23

@röhögő: Látod ettől proli valaki. Egyedül te írtál fontos dolgokról ami a lényeg.

De szalonkeptelen és támadó vagy azaz nem kaptál megfelelő nevelést a szuleidtol.

Megváltozni nem fogsz de nem téged szeretnélek látni egy a hazánkat bemutató filmben.

Egyel, ígyal, vitatkozz a haverokkal, de nem áll jól a politika. Nem utód meg a mércét... You know that.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:15:32

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]: Pl az útszéli ribik is oda szavaznak, mert eltüntették a konkurenciát a városokból. :-)) Igaz húgi?

Balt 2012.09.16. 12:17:51

@vénkujon: De beismerheted, ez eddig is pont így volt...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 12:17:57

@FIDES AGITÁTOR:

hiányzik a valós ok, ami miatt a fidesz egy bizonyos szint felett az egyetlen reális választás.

És ez az SzJA rendszer normalizálása, az idióta szocialista adókulcsok megszüntetése.

yatumux 2012.09.16. 12:19:42

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: A művelt réteg nem hany. Attól kulturált hogy cizellált. Nem emlegetik. Egy troll emlegeti. Nézd meg hogy mennyire írok helyesen. Semennyire. Az iPod fordítója szar és egy csomó mindent átírt ha nem javítom e nyilván nem teszem mert kozben én dolgozom...

m. g. 2012.09.16. 12:20:08

Nézik azt a sok szép igaz műsort a magyaregyen, meg hallgatják a kossuthrádiót eltelve, hogy ők milyen tájékozott, művelt emberek, mert a közszolgálatit nézik és hallgatják, aztán szépen leszavaznak a Fideszre, ennyi meg egy bambi.

dr yetee 69 2012.09.16. 12:20:08

@kotov: Várjuk ki,mi lesz az első komoly Orbán elleni tüntetésen,lehet ,hogy visszasirjuk Gergényit,ha jön a Tek!

dr yetee 69 2012.09.16. 12:21:46

@Scaramella va alla guerra: Csak hogy ez a túlnyomó többséget érintette hátrányosan!

yatumux 2012.09.16. 12:22:15

@FIDES AGITÁTOR: Drága. Ugye tudod hogy ilyeszto vagy... :( a tételekbe nem mennek bele de Pld Kertész Ákos shalom elég necces dolgot művelt nem? Én értem hogy öreg és hülye de akkor kezeljük úgy... Nem?

Gábor a Jobbszélső 2012.09.16. 12:24:26

@dr yetee 69:

Szerintem vess egy pillantást arra is, hogy 2002-ben mennyi volt az államadósság, és 2010-ben ebből mennyi is lett.
Aztán el lehet gondolkodni, ki mit kúrt el, és hol. Érdemes még a 1998-2002 közti időszakot is áttekinteni. Ha már a számokkal érvelünk, hát érveljünk a számokkal!

Balt 2012.09.16. 12:24:54

Jó poszt. A kulcsmondat:
"Így a pártot szívből-lélekből támogató időszaknak sokak számára vége lehet, marad a muszájból. A türelmetleneknek mondanám, hogy a muszáj is még évekig kitarthat, és a Fidesznek elég lehet."

Főleg, ha Gyurcsány megteszi azt a szívességet a Fidesznek, hogy nem nyugszik. Miután már Szanyi kapitány és Lendvai cenzor is jelen van egy gyurcsányista "húsvéton", a kérdés immár adott: az MSZP a kormányváltáshoz megkerülhetetlen, ez pedig automatikusan Gyurcsány rehabilitációját hozná...? Benne van a pakliban.

Az LMP-vel (vagy inkább: Schifferrel) magam is rokonszenveztem egy darabig, talán annak mentén, amit a cikk is sejtet, de mára, végső lökésként (taszításként) a Nullával, nyugger poltisztekkel való összefogás miatt nem szavaznék rájuk, noha 2010 őszén még ajánlószelvényt adtam Jávornak, kb. 30 éves aktív választói múlttal életeben először...

Szeretném, ha nem kényszerítenének/-tek rá, hogy kizárásos alapon maradjon a Jobbik...

sterimar 2012.09.16. 12:27:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Jó lenne ha tájékozódnál te fasz"

proli szocialista szavazó archetípusa vagy

Balt 2012.09.16. 12:28:41

@Mindfield: Remélem, többségében igazad lesz. :)

Balt 2012.09.16. 12:29:49

@Dr. Furia: "Én biztos hogy nem szavazok a fideszre"

Ez alighanem eddig is így volt.

"és nagyon remélem,hogy soha többé nem kerül be a parlament falai közé egy fideszes sem!"

Kedv, remények, Lillák... :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 12:30:16

összefoglalva.

Nagyon elszomorít, hogy az itt jelenlevök nem azért szidják a fideszt, amiéert igenis lehetne. P.l.

1. Stratégia mindennemü hiánya, adhoc rögtönzés, holott 8 évük lett volna.
2. Azoknak az értékeknek a sóval bevetése ( p.l. kutatás, tudomány, oktatás, társadalmi mobilitás, foldrajzi mobilitás ) amelyek hozzásegítenének, hogy az ország meggazdagodjon.
3. Olyan értékek ( p.l. sportkultusz, élsport, stadionok, szülési kényszer, stb ) paukolása, amelyek egy fasiszta diktatúrára is jellemzöek lennének, de nem egy nyugati, individualista kultúrára.

És amiért szidják, p.l.
1. Az ún, korrupció. Ebben az mszp a fidesz nagymestere
2. A államadósság. Az igazság az, hogy Orbán 2002ben 8500 milliárdon adta át, és egy recesszió kellös közepén vette át 19.000 milliárddal.
Ha nem emel adót ( mert nincs hova ), akkor ezt nem lehet lejjebb vinni, mert a gazdaság nem növekedik.
3. Az IMF tárgyalások. Nos, az IMF el akarja törölni a bankadót, és a lakosság terheit akarja növelni. Tényleg ez kell ?
Orbánt a nem megfelelö stratégiájáért ( p.l. nem átgondolt és tényeken alapuló kommunikáció az IMF-fel, a multikkal és az EU-val) lehet bírálni, a bankadóért ( legalábbis az elsö körben ) nem.

Nos, ez azt bizonyítja, hogy a kedves ellenzék nem képes a lényegeset a lényegtelentöl elválasztani, vagyis ök is éppen ezt vinék tovább, mint Orbán ( a koncepciótlanságot, az urambátyámot, a minösíthetetlen stilust, a kompromisszumképtelenseget ).

Akkor MIÉRT is szavazzak rájuk ?

Az mszp által paukolt szociáldemokrata értékektöl hányok ( öket csak az én értékeim érdeklik, hogy elvegyék azokat ). A fidesznek legalább az adópolitikájával egyetértek ( ha már mással nem is ).

Szóval : Mi is lenne a különbség ?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 12:30:36

@Balt:
Attól még nem lesz jó az országnak, ha a fidesz lesz még itt 6-10 évig. Vagy netán maga fideszes képviselő?

thomaszka 2012.09.16. 12:31:04

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:
Baszod, te se magyar parasztlány vagy, hanem sváb. Ezek szerint te sem rájuk szavazol.

Balt 2012.09.16. 12:32:14

@Dr. Furia: Na igen, megint fel lehet hergelni az inaktívakat, csakhogy a nyugdíjasok "szerencsére" (?) most nemigen fognak hinni a maszopnak (sem)...

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:32:19

@sterimar: Ja, miután megcáfoltalak, csak ennyit tudsz, hogy szoci szavazónak minősítesz. Te barom!

Balt 2012.09.16. 12:33:44

@Nyekenyóka.: Egy heterogén LMP-től DK-ig tartó tojalíció esetéében még kevésbé lenne jó, attól tartok...

Nem vagyok fideszes képviselő, de még lehetek. :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 12:34:51

@FIDES AGITÁTOR:
ez egy magyar nyevü blog, ha szabad emlékeztetnem rá.

@dr yetee 69:
Nézd, abból semmi nem jön ki, ha mindenkit a szegénységbe visszahúzunk.

Ha van 30 túlélönk, de csak 2 adag élelmiszerünk, 2 dolgot tehetünk :
1. mindenki kap 1/15öd részt és mindenki éhen veszik.
2. kiválasztunk 2 ( max 3 ) embert, aki a kaját megkapja. ïgy csak 28 ( 27 ) ember veszik éhen.

Szerinted melyik a kedvezöbb stratégia ?

kotov 2012.09.16. 12:35:12

@sanyix:
gyurcsány az utolsó akit látni szeretnék miniszterelnökként, de ugyanezt gondolom orbánról is.
Na most mi lesz veled 2 biteském, hogyan fogsz beazonosítani? :)

royslade 2012.09.16. 12:35:22

@mikóka kálmán: a kordonok közt élésről kérdezd a Cinege utcaiakat.

profilo 2012.09.16. 12:35:43

@Ghavin:

Nem pénze nincs.
Tökötök,bátorságotok sincs ehhez.
Csak a szátok nagy.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:36:40

@yatumux: Aha, akkor azért emlegetik neked a sűrűlyébent. :-)) Az Ipad átírja a birtokos ragot ly-ra? :-)) Az első hosszú ű-ről nem is beszélve. :-))
Te lennél a művelt réteg?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.16. 12:36:53

@Ez egy nicknév: Attól sem, ha a Magyar Nemzet írja meg. Vagy attól igen?

Putyilov gyári melós 2012.09.16. 12:37:37

No onnastól komolytalan ez az egész írás, amikor a "politológus" újbeszélbe kezd és új szót alkot: a konlibet.

Megvan erre a politikában régóta a kellő szó:
NEOKON vagy neoliberális

The Rolling Stones Lyrics - Sweet NeoCon-HQ
www.youtube.com/watch?v=sWPrIJpHenE

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 12:38:05

@kotov: emszpés ballib vagy és kész, mert nem imádod Orbánt. Nekik ettől áll össze a világnézetük.

profilo 2012.09.16. 12:40:11

@kuki123:

Tehát marad a jelenlegi felállás 2014 után is.

vajdasagi 2012.09.16. 12:44:06

@kotov: Figyelj ide, én nem vagyok egy Fidesz-hívő, de ezt a "felgyújtották a fél város" dumát hagyd abba. A fél város az cirka 1.000.000 ember, kb. 100.000 ház, kb. 200.000 autó. Hát valóban ennyit gyújtottak fel a jobboldali tüntetők? Mert ha nem, hanem ennek csak egy százezredét, akkor vegyél vissza. Az én autóim kint voltak Budapest utcáin és furcsa módon nem gyújtotta őket fel senki. Még csak nem is kellett aggódnom miattuk.
Százával vannak ismerőseim/barátaim Budapesten - ezek közül senkinek semmije nem sérült meg.
A rendőrterror pedig nem volt elfogadható. És különösen elfogadhatatlan volt annak a hülye főrendőrnek kitüntetést adni utána. Emiatt én Gyurcsány-féle pártra többé nem szavazok. Számomra ő lenullázta magát. Meg mindenki, aki vele szövetkezik. Összelopkodott ő és pereputtya elég sok mindent az elémúlt évtizedek alatt - menjen és működtesse azt, vagyhenyéljen, de ne éhségsztrájkoljon nekem. Van nélküle is elég pojáca.

Ja hogy a tévészékház ostromlói is hülyék voltak? Ez igaz, de hát rájuk sem fogok szavazni. Ennyi.

mizrolist 2012.09.16. 12:46:38

@Scaramella va alla guerra: csendben jegyzem meg, a lazán kidobott Bajnai-adórendszerben 2011-től a magasabb kulcs évi 15 milliós jövedelemre vonatkozott volna. Aki havi 1 millió 250 ezret keres, az nem számít Magyarországon gazdagnak? (nem kell Luxemburggal, Hollandiával, Németországgal stb. példálózni, mert elég sok olyan ország van, amelyben az én 60k-s jövedelmem is bőven elegendőnek számítana, csak ugye itthon éhen fogok belőle halni október után)

Kombi 2012.09.16. 12:46:47

Az MSZP az SZDSZ-el karöltve a vagyonos(hazai és nemzetközi) rétegek szerzési vágyát képviselte a társadalmi igazsággal szemben, ezért bukott el. Ha Fidesz is ezt képviseli akkor hasonló sors vár rá.
Lehet választani!

petyah1379206 (törölt) 2012.09.16. 12:48:09

@kotov: 70 éves agyirokkant nyugger nyilván nem tud lerúgni egy kukát:D

Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány] 2012.09.16. 12:48:16

A "demokratikus ellenzéket" alkotó pártok rövid jellemzése:"

MSZP: posztkommunista proli párt
Jobbik: nyilas proli párt
LMP: liberális hippi párt

Ha tiszta fejjel és kíméletlen éleslátással ítéljük meg a jelenlegi pártkínálatot, akkor természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy Fidesz-KDNP az egyetlen komolyan vehető politikai erő ma Magyarországon.

apanna 2012.09.16. 12:49:11

@Csuporka2: Templomban is voltál jegyzetelni?

bioLarzen 2012.09.16. 12:49:25

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]: Na, végre egy sváb parasztlánytól megtudhattuk, ki a magyar!

(Amúgy, érdekes ez: volt a régi lakóhelyemen egy zsidó másod-szomszédom, aki valamilyen horoszkópos meggondolásból Orbánt ítélte a frankó vezetőnek, ezért a Fideszre szavazott - én nem. Teszerinted tehát ez a zsidó egykori-másodszomszédom magyar, én meg nem. Kúl!)

vajdasagi 2012.09.16. 12:50:08

@naugye!: Nem tetszik nekem a TEK. De még nem vezényelték őket ki tüntetők ellen. Tehát egyelőre én nem keverném ezt azzal, hogy a gyurcsányi rendőrség egyértelműen belelőtt a saját népébe - igaz gumilövedékekkel. Szóval valós bűnöket összemosol jövőbeli LEHETSÉGES bűnökkel.

Amúgy a mostani kormány nagyon kártékny - az biztos. De ne gyere hazug érvekkel.

vénkujon 2012.09.16. 12:52:44

@Balt: beismerem. ettől függetlenül, elismerném az eredményeiket-ha lennének. de csak a szavazáson, szavaztatáson, önnön tévedhetetlenségük hangoztatásán, és a pr-en jár az eszük.

Walter Hartwell White 2012.09.16. 12:52:58

A címre válaszolva: az, aki minderről nem értesül. Azaz az elektronikus köz- és kereskedelmi média fogyasztói.

Kombi 2012.09.16. 12:53:45

@Kombi:Bocs. Így akartam írni:
..a társadalmi igazságossággal szemben...

Jolka40 2012.09.16. 12:54:15

@kotov: A "tömeg" azokból állt, akik most a magyar gárdát, meg a Jobbik radikális szárnyát alkotják, na volt ott néhány szélsőfideszes is. Azóta Orbán szőrmentén kezeli őket, a háttérben bizonyára anyagi segítség is csurran-cseppen hálaképpen a tenyerükbe. A normális emberek mértéktartóak, és nem félelemből, hanem azért, mert már régóta tudják, hogy az erőszak erőszakot szül és a handabandázás nem old meg semmit.

Balt 2012.09.16. 12:54:58

@Dr. Furia: Azt a végére még Gyurcsányí-Bajnai is felismerte, hogy: adómentes minimálbér = őselkúrás...

Balt 2012.09.16. 12:57:03

@Dr. Furia: A végén még Gyurcsány-Bajnai is felismerte, hogy: adómentes minimálbér = őselkúrás.

Balt 2012.09.16. 12:58:13

@Balt: Pardon. Kieg.: az adójóváírás meg lánykori nevén adómentes minimálbér.

téglagyár 2012.09.16. 12:59:03

Emberek!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

Putyilov gyári melós 2012.09.16. 12:59:34

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]:

Amelyet posztkommunista prolik vezetnek, ezt tedd csak hozzá!

Orbán, Áder, Lázár, Rogán mind a disznóólból, istállóból,putriból lett kivakarva és janicsárnak Kádár emerei által kiválasztva!

És ahogy olvasgatlak, szerintem te Stefike, csak legfeljebb valamelyik főút széléről:O)))

J.László 2012.09.16. 12:59:55

Nagy meglepi lenne a ballibnek, ha 2014-ben a Jobbik szorongatná meg a Fideszt. Nagyon így néz ki a helyzet. Ha sz MSZP másfél év múlva meg akarja verni a Fideszt (ki más verhetné meg azon a térfélen?), réges-régen nem ott kéne tartania, hogy a választások bojkottjának bedobásával igyekszik feljutni a címlapra. Vagy az idióta örmény-tüntetésen bohóckodnak a vezetői (pl. Kovács László).
"Nincs más" alapon a Fidesz fog nyerni megint, de azt hiszem, amennyire meggyengül a Fidesz, kb. annyira megerősödik a Jobbik. Megejtő amatörizmussal politizálnak, de pont ez az előnyük. Semmi közük a slamasztikához, ami 22 év alatt itt össze lett lapátolva.

rezvez 2012.09.16. 13:00:11

Hát aki elolvassa ezt a sok "értelmes", cseppet sem gyűlölködő hozzászólást, az biztos nem szavaz a Fidesz-re. :)

Balt 2012.09.16. 13:02:16

@Ghavin: Látom, a tiédet már sikerült, meglehet, belülről...

KopaszMercis 2012.09.16. 13:02:24

@mikóka kálmán:
Aki kurvanak megy miert sir ha basszak? Es most itt nem az anyadrol kerdezlek, mielott azzal jonnel, hogy mit szemelyeskedek ;)

Balt 2012.09.16. 13:03:17

@Csuporka2: És még mennyit nem tudsz, te szegény éjjeliedény! :))

Putyilov gyári melós 2012.09.16. 13:03:41

@Balt:

Érdekes, Ausztriában nem jutottak ilyen felismerésre se a konzervek, se a szocdemek,mert náluk az 1200 Eurós minimálbér ADÓMENTES!

Ja,és Orbán pártállama arra alapozott,hogy felpörög a fogysztás.
A fogyasztás meg baszik rá, mert a pártálami nómenklatúra amennyivel többet visz haza, azt rögtön ki is viszi az országból.
A minimálbéres viszont 16%al KEVESEBBET TUD FOGYASZTANI. Magyarországon előállított, megtermelt alapélelmiszerekből!

FIDES AGITÁTOR 2012.09.16. 13:03:56

ORBÁN

A miniszterelnök a parlamentben azt is mondta, hogy a kiadatási ügyben helyesen jártunk el és fordított esetben is ezt tennénk. Tessék? FORDÍTOTT ESETBEN, azaz EGY KÜLFÖLDÖN GYILKOLÓ MAGYAR BALTÁS esetében is SZABADLÁBRA helyezné a tettest Orbán Viktor, ha érdekei úgy kívánnák? Jó tudni. A miniszterelnök azt is állította: számolt az ügy minden következményével.

EZ A FIDESZ!

Balt 2012.09.16. 13:05:10

@Dr. Furia: Javaslom a Kétfarkú Kutyát, hátba bejön. (Bár újabban Mogács is áruló lett: a királyi tévén egy sorozatban szerepel, nem is rosszul. Úh vigyázzatok!) :)))

Balt 2012.09.16. 13:07:56

@kotov: Nos, a válaszok kb. hasonlóak, de nem 2, hanem 6, 56 és 106 éve...

trey82 2012.09.16. 13:09:47

@CM2131: ha volna valamirevalo ellenzek Magyarorszagon a fideszt azonnal levaltanak.

az meg eleg gaz hogy te barmit elnezel a fidesznek csak azert mert egyebkent valoban gaz amit a korabbi nagy part muvelt

KopaszMercis 2012.09.16. 13:11:29

@kotov:
Szamomra tok nagy csalodas volt az egesz rendori fellepes... Rendes orszagban nem egy ilyen szittya bitlisz egyik szemet lovik ki... Legalabb feltucat halalos aldozat, siro rivo ozvegyek es arvak... De mi magyarok meg ezt sem tudjuk rendesen csinalni. Egy 12 eves mexiko drogdiler nagyobbat tudd durrantani, mint a teljes magyar szelsojobb es a rendvedelmi fegyveres erok osszesen. Gyava tutyimutyi latenshetero debilek, akik a szajkosaras porazontartott fegyelmezett bekes rendorkutyat kepesek csak sunyimodon szajbarugni, es gyava fereg modjara elmenekulni.... Magyarorszagon ezek amhangos viselkedeszavvarral kuzdo buta kisebbesegek burjanzanak, mert barmilyen koztorvenyes buncselekmenyt elnezunk nekik... Nevezzuk oket batran ciganyoknak, akkor is ha eppen a buzituntetesen jobbikosnak oltoznek. Szoval ezek a budos ciganyok meg ahhoz is gyavak, hogy rendesen nekimenjenek a rendoroknek, a rendorok meg annyira benak... Egy ilyen buzi ciganyt vakitottak meg, azt a ferget is csak az egyik szemere, es azt is VELETLENUL lottek ki neki... Hat bazd meg... :(

Balt 2012.09.16. 13:12:11

@mokkaczuka: Meg persze vannak az Orsósozó maszop-szadesz liberálisok. De hát ez egy ilyen ország, Gáspár!

mizrolist 2012.09.16. 13:12:15

@Scaramella va alla guerra: pontról pontra:
1. Egyetértünk.
2. Ebben is egyetértünk. Vagy szakmai inkompetencia volt, vagy olyasmi, amihez a 4. pontnak is köze van...
3. Ebben is egyetértünk, ami megintcsak a szakmai alkalmatlanságot vetíti előre (vagy azt, hogy így keményebben felléphettek, tudva azt, hogy a) nem lehet azonosítani a rendőröket és b) a betyárbecsület miatt nem fogják feladni a kollégák a vétkeseket, azaz mindent meg lehet úszni... ahogy ez meg is történt)
4. Ebben nem értünk egyet. Szerintem ez hideg, cinikus és racionális döntés volt. Ha nem lesz balhé, akkor tartottak egy jó kis demonstrációt rengeteg résztvevővel; míg ha az lesz, akkor egyértelműen áldozatként fognak feltűnni a jelen levők. Ehhez csupán az kellett, hogy a rendőrök hülyeséget csináljanak (megtörtént azzal, hogy az Erzsébet térről erre szorították a randalírozókat), vagy hogy esetleg a helyszínen levő rendőrparancsnok direkt ilyen utasítást adjon együttműködve a Fidesz-tüntetést szervező agytröszttel. Szerintem a magyar politikai élet ismeretében ilyen cinizmus léte egyáltalán nem zárható ki. Nyilván nem is azok szívták meg, akik a tűzhöz közel voltak, hanem azok, akik szimpatizánsként elmentek...
5. Ez ismételten a rendőrség szakmai inkompetenciáját vezeti fel: túlreagálták a helyzetet. Ez természetesen nem mentség.
6. Szerintem ez a magyar politikai életben akkor és azóta is megszokott stílust jellemzi.

Helyszíni zsemle 2012.09.16. 13:14:19

A fidesz nem tud olyan hibát elkövetni, hogy ne szavaznék rájuk, és az mszp, nem csinálhat olyan jót, hogy rájuk szavaznék. Ha egy millió nettó fizetést adnának, mindenkinek, akkor sem szavaznék az mszp-re.

téglagyár 2012.09.16. 13:15:12

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

mizrolist 2012.09.16. 13:16:18

@Stefánia kisasszony [evangélikus sváb parasztlány]: neked ugyan baromira felesleges bármit is írni, de azért csendben jegyezném meg, hogy a Fidesz meg kb. azonos az MSZMP-vel, ahol Orbán játssza Kádárt.
A KDNP-ről nem is érdemes szót ejteni, mert ilyen párt önállóan nem létezik. Persze így is tökéletesen játsszák a Hazafias Népfrontot.

Balt 2012.09.16. 13:16:31

@Pan Modry: "El lehet menni kérem Szlovákiába"...

Putyilov gyári melós 2012.09.16. 13:18:56

@Balt:

Tetszik, amikor az ellenségetek seggébe bújtok védelemért!

Gyilkosal bizniszelni erkölcstelenség,még akkor is, ha a konzerv elvtársaitok elnéznek felette, csakhogy támogassátok Merkel mama föderációs elképzeléseit.

Putyilov gyári melós 2012.09.16. 13:20:47

@Balt:

Krasznodarba is el lehet menni, Rákosi elvtársatok után.

"Keleti szél fúj"

Balt 2012.09.16. 13:23:26

@Scaramella va alla guerra: Meglehet, nem vagyunk egy politikai platformon (nem tudom), de egyetértek, mellesleg tökéletesen igazad van. :)

Balt 2012.09.16. 13:25:02

@kotov: "Ezt anarchiának hívják, ami ellen az aktuális rendvédelmi erőnek minden esetben fel kell lépnie."

Aha. Ezért hagyták magára a székházvédő Baranya megyei rendőrkadétokat...?

dukeekud 2012.09.16. 13:25:29

Semmilyen korulmenyek kozott sem szavaznek az mszpre.
Az mszp kiirta magat a tortenelembol, amikor 2006-ban a tuntetokre lovetett. Minimum 50-60 evnek kell eltelnie, hogy ujra a legitim, valaszthato partok koze keruljon.

vackor1 2012.09.16. 13:25:37

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Hagyd csak, az Ipodja :)))) már ismeri az "ilyesztő"-t is..
Hiába, no, ilyenek a kultúrlények manapság mifelénk.Talán ezért ( is ) tart itt szegény országunk és egyszerű ( a szó jó értelmében vett ) állampolgárai?

Balt 2012.09.16. 13:30:36

@sanyix: "a nyuggerek meg nem mennek ki tüntetni ;)"

Dehogynem, nagy is az öröm ennek okán: :))

"Minden korosztály eljött a demokráciáért demonstrálni: aggok, idősek, szépkorúak és nyugdíjasok békésen tüntettek egymás mellett" (Index képaláírás)

Cikk: (k. jó): :))
index.hu/belfold/2012/09/15/gyurcsany_nem_halt_bele_az_ehsegsztrajkba

Balt 2012.09.16. 13:36:29

@Nyekenyóka.: Na, ha igaz, te vagy harmadik ex-fidesz-szavazó, akivel a 2 év alatt a blogokon találkoztam...

hoseman 2012.09.16. 13:44:20

majd a félázsiai származékok szavaznak a fideszre..

Balt 2012.09.16. 13:45:23

@Scaramella va alla guerra: Jó összefoglaló: annyit kiegészítésül, hogy a sport népszerűsítésével társadalmi hasznain kívül politikailag is jó lóra tettek. Mi sem mutatja jobban, mint az elképesztő baloldali hörgés az olimpia okán. :)) A helyükben ezt a vasat ütném még...

wicha 2012.09.16. 13:46:20

@Scaramella va alla guerra: A miért szidják-nem szidják hozzászólásodra reagálnék.

1.stratégia hiánya. OK. így bárki el tudja vezetni ezt az országot
2. kutatás kilövése. OK. az első pontból következik, miszerint nincs stratégia
3. sportberuházások. OK. Teljesen felesleges a Fradinak új pálya, amikor ez max 3-4000 embert érint, de nekik mindegy mivel dobálóznak

1. korrupció: hát itt nem értek egyet. Volt egy korrupt párt, aki a jogi kereteket kihasználva loptak (MSZP-SZDSZ). Most van egy olyan párt, hogy a jogot úgy alakítja, hogy lophasson. Habár a végeredmény ugyanaz, erkölcsileg az utóbbi sokkal súlyosabb.
2. Államadósság: az államadósság 98-00 között a bokros csomagnak köszönhetően kezdett stabilizálódni, majd a ciklus második 2 évében újra nőtt. Ehhez hozzájárult a szokásos választás előtti osztogatás, illetve a szintén szokásos mutyi is. 2002-ben a Meggyesi száznapos programját a Fidesz is előszeretettel megszavazta (13. havi nyugdíj, meg a többi) így az erkölcsi felelősségük nekik is megvan az ügyben, ha nem is akkora mint az MSZP-nek. Az államadósság növekedésének a legfőbb oka a teljes politikai gárda alkalmatlanságában keresendő: az egyik szerencsétlenkedett, a másik ugatott, majd ez egészen addig folytatódott, míg annyira ellehetetlenült a gazdaság irányítása (2006-08-ig), hogy a gyakorlatban az ország agyilag lebénult, csak a vegetatív funkció léteztek. Ebben szintén hathatósan bejátszott a Fidesz "mindent megtorpedózok, hogy ti semmit se tehessetek" mentalitása. Az MSZP morális válsága jó táptalajt is szolgáltatott ehhez. Annyira lúzerek voltak, hogy az már vicces. Mondjuk engem inkább elszomorít. A 2008-as IMF hitel muszáj volt, a piacok nem kegyelmeznek egy gyenge országnak. Olyanok, mint a baktérium: kellenek hogy feldolgozd a kaját, de abban a pillanatban, hogy legyengülsz, kicsinálnak. Nem mellesleg, a hitel után Bajnai megfogta a zuhanást és stabilizálta a gazdaságot. Az, amit Orbán meg a kicsi köcsi haverja tett az elmúlt két évben a pénzekkel, nem tudom eléggé kifejezni mennyire inkompetens és bunkó módszernek tartom. Nem az fáj, hogy megadóztatják a bankokat, hanem ahogy ezt teszik. Úgy is ki lehet tolni a másikkal, hogy nem köpöm szemen minden alkalommal.
És itt már a 3. pontnál tartunk: IMF- az IMF orbánék számára egy takaró, amivel a gázos pillanatokban lehet takarózni, semmibe sem nézik, ahogy az EKB-t vagy bármilyen más demokratikus szervezetet sem. A baj ezzel csak az, hogy arra a pénzre tetszik-nem tetszik, szükségünk van, mert olyan csórók vagyunk, hogy egy-két éven belül komoly csődhelyzetbe kerül az ország. Ha jön egy újabb válsághullám, elvisz minket az első adandó alkalommal, mint az AIDS-est az influenza. Én ebben a helyzetben nem köpném szemen az orvosomat.

Amúgy összességében még egyet is értek veled. :)

Balt 2012.09.16. 13:52:36

@Scaramella va alla guerra: Szerintem nem ilyen rossz az arány: átlagbér esetén már pozitív az adóváltozások hozadéka, jövőre meg a félszuperbruttó (mint kiderült: IMF ötlet volt anno...) kivezetése miatt pláne. Ami még lényeges: teljes mellszélességgel támogatom a családi adókedvezményt - sőt, ezt sokkal lényegesebbnek tartom, mint a dogmatikus egykulcsot, még úgy is, hogy épp kifutottunk alóla.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 13:53:11

Azt elfelejtik a "kedves" ballib
baromarcú faszférgek, hogy milyen szar állapotban vette át a Fidesz-KDNP az országot!!!!!
Mocskos patkányok! Egyszerüen elképezstö ez az egész!! 8 év, NYOLC ÉV lopás és semmitevés után került hatalomra kétharmados felhatalmazásla a II. ORBán Kormáyn!! Borzasztó nehéz így vezetni egy országot!!
ez juson már eszetekbe komcsilibek!!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 13:54:50

Az adósság a vöröskormány alatt minteggy 12ezer milliárdal nőtt!!! Ti meg csodűt vártok 2 év alatt!!! Beszaráss!!!

apanna 2012.09.16. 13:55:58

@kifordított nagyanyó:
Én naivan azt gondoltam, hogy az ellenzéknem megvan már most az a 20% mert az egész ország fideszellenes..... Vagy mégsem?

mokkaczuka 2012.09.16. 13:56:02

@mikóka kálmán: Nem lövették szét eléggé. Lásd kétharmad! Most, hogy hála Istennek csomagolok, csak azon röhögök, hogy a fideszbirkák maradnak. Kéjjel fogom nézni a tévén több ezer kilométerre ennek az országnak a vergődését, csak azt a pár százezer normális embert fogom sajnálni, aki nem tud menekülni.

hoseman 2012.09.16. 13:57:04

@Balibgeczyk: te olyan hülye vagy baszdmeg hogy nem szarsz be,meg max hazatalálsz... mit ballibezel itt te retardált?:) szerinted olyan nincs hogy valaki nem hajlik se jobbra balra?...

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 13:57:09

1946 ota folyamatosan romlott az ország állapota a komunisták miatt! És még mindig köztünk vannak! Ott ülnek az mszp soraiban! Az ilyentöl a szavazati jogot venném el minimum! A jelenlegi kormány legnagyobb hibája viszont az, hogy nem csukta le gyurcsányékat!!! remélem még sor kerül rá!! De etöl függetlenül a Fidesz-KDNP messze a legjobb párt!!
De 2 év alatt hogy tegyen it rendet??

apanna 2012.09.16. 13:58:30

@Balt: Próbálják fehéríteni a gazdaságot, persze vannak ténylegesen minimálbért keresők, de a fölött mindenki jobban járt, ha megnézzük bármelyik kiszámoló oldalt.

A legnagyobb baj, hogy minimálbérre van a többség bejelentve, és a fölöttzsebbe kapja a pénzt.
Meg vannak akik feketén dolgoznak ,ez nagyrészt a vendéglátóipar. Ott viszont egyre több a becstelen tulaj, aki elfelejti kifizetni a melóst.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 13:59:20

Nagyon is bizom benne, hogy legközelebb is a 18 év felettiek 2/3-a szavaz megint a Fideszre!!
de amig a ballibsik és a szocik is köztünk járnak nem lesz rend!
Magyarország az utolso ország Europában ahol a komunisták még a parlamentben lehetnek!!
Még a románoknál sincsenek már komunisták, pedig keletebbre vannak mint mi!!

apanna 2012.09.16. 13:59:45

@mokkaczuka: Van Isten, ha végre rászántad magad. Remélem csak oda szól a jegyed.

téglagyár 2012.09.16. 13:59:59

ULDOZ A ROZSA MIHALY!!!!!! SEGITENETEK KELL!!!!!!!!!!!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:00:53

@hoseman:

ember!! az elözö kormány által felvett adosságot vissza kell tériteni!! a rohadékok miért is vettek fel potyára 12 ezer miliárdot??!! Orbán Viktor zsebből hogy fizessen ki enyit??

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:02:12

Amíg Gyurcsotányék nem lesznek zárkában csak gyülőlködés lesz, de jolét nem! Most is folyton csak szinészkedik meg játsza az éhezőt!!

Balt 2012.09.16. 14:05:51

@Putyilov gyári melós: Orbán, Áder, Lázár, Rogán (...) Kádár emerei által kiválasztva!

Rogán nem volt nagykorú a rendszerváltáskor, Lázár még 14 sem... Kb. ennyire vagy komolyan vehető.

apanna 2012.09.16. 14:06:36

@sanyix: Én az idexen ma csak idősebbeket láttam Gy F féle tüntetésen.
Az egyiket sem zavarta, hogy az MSZP szeretné, ha a szavazás kötelező lenne, de az előregisztráció amire fél éve van, na az annál inkább.

dekol84 2012.09.16. 14:07:47

@Balibgeczyk: "Magyarország az utolso ország Europában ahol a komunisták még a parlamentben lehetnek!!"

Baszodanyádalásan igen! Te nagyon faszfej, valóban ott van a sok mocsok, úgymint: matócsni, martonyi, a riherongy hoffman, a rőzsepofájú kövér és az összes többi volt komcsi fityeszes patkány, aki a a zorbán seggébe menekült! Ugyhogy a mocskos fideszes pofádat most rögtön befogod, te agymosott faszfej!

dekol84 2012.09.16. 14:09:11

@Balibgeczyk: "Amíg Gyurcsotányék nem lesznek zárkában csak gyülőlködés lesz, de jolét nem! "

És mi a büdös kurvaanyádért kellene neki börtönbe kerülni? Te idióta fityesz droid!

J.László 2012.09.16. 14:10:05

@Putyilov gyári melós:
"Orbán, Áder, Lázár, Rogán mind a disznóólból, istállóból,putriból lett kivakarva és janicsárnak Kádár emerei által kiválasztva!"
- Orbán 26 éves volt 1989-ben.
- Kövér 30 éves volt 1989-ben.
- Deutsch Tamás 23 éves volt 1989-ben.
- Rogán, Lázár gyerekek voltak.
- Stb., stb.
Miről beszéltek ilyenkor?

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:10:43

@dekol84:
miről beszélsz baszki? Orbánék és akiket felsorotál pont hogy antikomunisták és polgáriak!!
és ne sértegess légyszives! vagy csak ennyire futja? menj azt szopkodd Foscsányékat a parlamentnél! de a Fidesz fog győzni legközelebb és azutána is!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:12:12

@dekol84:
???

"hazudtunk reggel délben meg este" !

igen, ez az egy mondokája volt életében ami igaz! minden más ballib hazugság, lopás, szemkilövetés, és még mindig itt van szabadlábon!

dekol84 2012.09.16. 14:13:22

@Balibgeczyk: "Nagyon is bizom benne, hogy legközelebb is a 18 év felettiek 2/3-a szavaz megint a Fideszre!!"

Te idióta barom vérfityeszes fasz! A kurva anyád 2/3-a szavazott erre a csürhére! Jó ha a szavazók 50%-a (az idiótábbik fele) ikszelt erre a fityeszes hordára. A választási rendszer miatt lett 2/3-a ennek a mocskos csürhének! Azt meg csak az olyan idióta agymosott, gondolkodásra képtelen barmoknak, mint te rakta a seggfejébe a zorbán, hogy 2/3 rájuk szavazott! Úgyhogy most azonnal elkussolján te idióta zorbánseggnyaló seggfej és takarodj vissza a magyarnemzetes pöcsbandádhoz! Köcsög!

fromdtod 2012.09.16. 14:13:49

Az elmúlt 3 szavazáson nem szavaztam, mert komoly ember azért ebben a bohóckodásban nem vesz részt. Most a fidesz komollyá tette. Egyértelmű, hogy megyek szavazni.

dekol84 2012.09.16. 14:15:48

@Balibgeczyk: Meg a kurva anyád! Az ilyen önálló gondolkodásra képtelen idióták miatt ül ez a fasz zorbán a nyakunkon! Te csak azt okádod vissza, amit a magyarnemzet-lánchídrádió-hírtv az agyad helyére plántál! Seggfej fideszes fasz!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:17:23

a Fidesz-KDNP egy hatamlas adósságot örökölt az elöző ballib brancstól.
Miért várják egyes idióták azt, hogy 2 év alatt mindent megoldjanak? Tán istenek ezek, vagy a mi a tököm? LEHETETLEN ennyi idö alatt 8, sőt több mint 8 év rombolást helyrehozni, minden más csak terelés és hazudozás!!
Senki nem lenne képest ekora adósság halmazt elkotorni és közben fejleszteni az országot!
De szépen lassan megy minden, már látom!! De azért nem 2 év alatt!!!!!

Balt 2012.09.16. 14:18:44

@mokkaczuka: "Most, hogy hála Istennek csomagolok"

Na végre, valamiben egyet tudunk érteni! :))

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:20:34

@dekol84:
2 év alatt várod el a II. Orbán kormánytól, hogy rakjon itt rendbe minden - több évtizedes kárt!

Bravóbravó!!

Borzasztó értelmes vagy!

Balt 2012.09.16. 14:21:55

@apanna: Ebben igazad van, én sem mondok mást. Kínkeservvel lehet évtized(ek) alatt helyreállítani az (amúgy sem volt) adózási fegyelmet, ha lehet egyáltalán... Azért az valahol közröhej/közbotrány, ha a bejelentettek több mint fele minimálbéren van (volt...) bejelentve!

téglagyár 2012.09.16. 14:22:31

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

hoseman 2012.09.16. 14:26:51

@Balibgeczyk: kisgyerek! figyeld csak az alsó sorokat!..
Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Rogán Antal – KISZ-titkár

a teljesség igénye nélkül... rágódj rajta te félhülye... hátha megjön az eszed... bár erre annyi az esély,mint az elkövetjező 5 évben a tér-idő ugrásra...

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:27:11

áhám! látom csak a gyűlölködéseket megy, de érdemben ne mtudtok érvelni!!

az adósságot vissza kell téríteni amit fletóka felvett!
ennyi az ügy kérem!! ez nem megy 2 év alatt!!!
minden más csak ballib huhogás!!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:29:34

@hoseman:
figyelj kisfiu!!
régen gyakorlatilag mindenkinek kötelezö volt kiszesnek meg mszmp-snek lenni, azoknak is akik utálták a kommereket!
az diktatura volt! uttörők, miegymás!

Ma Baker 2012.09.16. 14:30:51

Milyen életforma az, ahol a szaporodásra való felhívásból botrány van?!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:31:58

MIÉRT AkARJÁK EGYESEK HOGY 2 ALATT CSINÁLJANAK ORBÁNÉK KÁNAÁNT? HOLOTT TÖBB ÉVTIZEDE MENT A ROMBOLÁS ÉS AZ ELADÓSODÁS?????????????
EZ KETŐS MÉRCE!!

szabadság elvtársak! 2012.09.16. 14:34:26

@dekol84:
Hol tanult az "úr" ilyen szépen szóló ékes Magyar nyelven? Remélem nem a hasonszőrű fajtáddal akarod megmondani, hogy ki kerüljön kormányba a legközelebb? mert akkor jó nézünk ki Te szerencsétlen! Ilyen helyen sem tudsz kulturáltan vitatkozni, akkor mit akarsz? Amúgy meg az ellenzéki megszólalókat hozod kellemetlen helyzetbe az ilyen megnyilvánulásokkal, annyi eszed sincs mint egy meztelen csigának!Sajnálni való vagy , mert egy szikra műveltség sem szorult beléd. Próbáld ki az emberi hangot, tudod az olyan mint a tiéd ellentéte!!

Hunor Levente 2012.09.16. 14:34:31

@Balt: A sport "népszerűsítésének" köszönhetően lehet az iskolákban egy nap több testnevelés óra. Az is nagyon hasznos társadalmilag, mert a megálmodott mindennapos tornát nem tudják kivitelezni, így egy napra tesznek többet.
Nagyszerű, így tovább, fanatikusok!

hoseman 2012.09.16. 14:34:42

@Balibgeczyk: gyűlölködés??..:) hát a kibaszott nickneved maga a gyűlölet!...

teglagyar2 2012.09.16. 14:35:36

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

Ma Baker 2012.09.16. 14:35:39

@dekol84: " dekol84 2012.09.16. 14:15:48
@Balibgeczyk: Meg a kurva anyád! Az ilyen önálló gondolkodásra képtelen idióták miatt ül ez a fasz zorbán a nyakunkon! Te csak azt okádod vissza, amit a magyarnemzet-lánchídrádió-hírtv az agyad helyére plántál! Seggfej fideszes fasz! "

Remélem most ettől a velős hozzászólástól jobban érzed magad! Mert ha nem, akkor hasonló színvonalú véleményektől meg lehetne kímélni emberek tucatjait...

apanna 2012.09.16. 14:36:06

@Hunor Levente:
Igazad van, nem kell sport. Minek legyen egy fiatal egészséges...

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:36:27

@szabadság elvtársak!:

ezek a férges geci ballibek már csak ilyenekt!! szopokodják gyurcsótány faszát, egyszerűen a klubbrádión, népszaván túl nem látnak tovább!!! elképesztőő!!
ilyenek romániában nincsneke!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:39:36

Ha belegondounk akkora a komunisták által felvett adósság, hogy ehy egész kamion tele lenne 20 ezresekkel!!! ez óriási szám, ezt 2 év alatt megtéríteni az imfn-ek? LEHETETLEN kéremszépen!

apanna 2012.09.16. 14:40:47

@hoseman: Engem tényleg érdekel az életkorod. Bizonyára te már annak a generációnak vagy a gyümölcse, aki a rendzseváltáskor vagy az után született.
Ha nem, akkor gyaníthatóan magad is átélted a kisdobos, üttőrő, majd kisz és esetleg a pártéletet.
Akkor meg nem értem minek ez a vehemencia...
Az egy dolog, hogy ki mi volt, ráadásul amikor még a fizetésed emelése is azon múlott, párttag vagy, esetleg kisztag.
Nem értem minek kell itt eljátszani a hülyét.

"A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi, magát szocialistának, szociáldemokratának[1] valló párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utolsó kongresszusán, annak jogutódjaként. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. "

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Szocialista_P%C3%A1rt

Próbáld megemészteni, még akkor is, ha csontos....

teglagyar2 2012.09.16. 14:41:15

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:42:25

@apanna:
Ezeket a fasszopó gyurcsányistabajnaistákat el kellene küldeni valahova a sivatagba, a halál völgybe...nyáron!!

hoseman 2012.09.16. 14:42:44

@Balibgeczyk: "orbááán orbááán orbáááánnn oorbááááááánnn szeretlek imádlak akarlak kívánlak!!!" Valami ilyesmit érzel??:)) csak hogy tudjuk...

Hunor Levente 2012.09.16. 14:42:57

@apanna: Kiforgatod a szavaimat. Arról írtam, hogy a gyakorlatban nem tudják azt megoldani, amit a kormány kitalált, ezért egyazon napra több testnevelés órát tesznek (míg másik napra ugyanúgy, mint eddig is, egyet sem). Másrészt más az, ha van rá lehetőség, és más az, ha kötelező.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:45:07

@hoseman:

ez nem érv!!! érvet!

miként fizessük vissza a komcsik által felvett gigahiteleket te fasz???? ezt CSAK így lehet, ahogy Orbán Viktorék csinálják, minden más ballib kukorékolás!
Borzalmas kicsi a Kormány mozgástere! hála a balliberóknak!

no successful 2012.09.16. 14:45:33

@Scaramella va alla guerra:

Nagyjából egyetértek amit írtál, de idézek:
"Olyan értékek ( p.l. sportkultusz, élsport, stadionok, szülési kényszer, stb ) paukolása, amelyek egy fasiszta diktatúrára is jellemzöek lennének, de nem egy nyugati, individualista kultúrára."

Tekints vissza a történelmünkre, ami éppen azt sugallja, hogy a magyarság mint nemzet romlását pusztulását, éppen az idividualizmus térnyerése siettette, (legalább is ennek elemei fellelhetőek voltak az adott korszakokban).
Gondoljunk az Erdélyi mezőség (mint tájegység) példájára, valamikor a magyarság volt itt többségben, aztán az egykés családideál, erőltetésével, (hogy a családi birtok egyben maradjon)
Szépen egyszerűen elfogytak, helyüket meg fokozatosan elfoglalták a románok.
Amerika 300 000 000 lakosa individualistaként is hatalmas gazdasági potenciált, és erőt ad államának, és nemzetének, de egy ilyen kis nemzet mint a mienk kiszolgáltatottá és gyengévé válik, ha követi az amerikai modellt.

2012.09.16. 14:46:19

@Balibgeczyk: Azt nem a fletó vette fel, mint ahogy az azt megelőző mínusz öt-ezermilliárd forintos államadósságnövekedést sem a medgyesy, és ahogy az azt megelőző többezer-milliárdot sem az akkori kormányok! Azt haver mi, te, anyád, és az összes kibaszott hazafi magyar vette fel. Ennyi. Ezekért az adósságnövelő intézkedésekért már senki nem fog felelősséget vállalni. Akkor meg minek mutogatni? Ezért kell akkor már a mostani mérlegre koncentrálni, a múlt hibáiból tanulva, az aktuális problémákat megoldani és a jövő problémáit elkerülni! Ott kezdeni, hogy nincs hazai-nemzetközi piac dualizmus, mert nem vagyunk önállóak, függünk a beruházóktól, szükségünk van az exportra!

Hunor Levente 2012.09.16. 14:46:34

@Balibgeczyk: Éppígy most is kötelező fideszesnek lenni. Ha ellentmondasz vagy okoskodsz, rábaszol.(Lásd földrajzinév-bizottság.)

Mariann19 2012.09.16. 14:47:22

A pártválasztáshoz a mérlegelő állampolgár gondosan kiválasztja azokat a tényezőket, melyek prioritásként számba kell, hogy jöjjenek a döntésénél.
A teljesség igénye nélkül,de alapvetően lényegesek az alábbi szempontok, melyek megvalósulása tesz alkalmassá egy pártot az ország irányítására:
-demokrácia érvényesítése
-jogállamiság fenntartása
-gazdaságpolitika
E három szempont egysége már reményt keltő lehet.
Jelenleg a gyakorlat azt mutatja, hogy a demokrácia érvényesülését a FIDESZ parlamenti többsége erőteljesen korlátozza nemcsak a parlamenti döntések színterén, hanem az önkormányzatoknál is. Ezzel gyakorlatilag be is zárul a kör, amelytől a közös akarat megvalósulását várnánk.

A jogállamiság állampolgárok általi megitélése két felfogást tükröz. Sajnos, a nagyobb embercsoport ennek az elvnek szükségességét csupán abban az esetben látja be, ha közvetlenül, testközelben észleli ennek hiányát jogainak érvényesítésében. Egyébként az egész kérdést egy tőle távol álló, elméleti és fiskális szabályozásnak itéli meg.
A másik csoport a társadalmat értékelő, szemlélődő, jól informált emberekből áll, akiknél lényeges szempont az alkotmányos jogok demokratikus gyakorlása, a jogegyenlóség, és ehhez kapcsolódó elvek.
Napjainkban a Fidesz kormány a jogállamiság elveit túlhatalmának mindenáron való fenntartásában határozza meg, ennek a túlhatalmi terjeszkedésnek veti alá törvénykezését.
Ennek a törekvésének tesz eleget az ország minden működési területén való gyökeres megváltoztatásának az "átalakítjuk az országot" szlogen jegyében. Át lehet alakítani egyes részeket, de csakis józan szelekció által. Ami jól működik, ott nem szükséges a beavatkozás. Mindezek a folyamatok bevezetése roham tempóban mennek végbe, káoszt teremtve a megvalósulások folyamatában.
A harmadik mérlegelendő szempont lenne a gazdaságpolitika.Számtalan érv bizonyíthatja ennek elégtelen voltát. A destabilitás jellemzi a gazdaságot. Nem lehet a válságra, mint minden bajnak az okozójára hivatkozni. Európa szinte egyetlen államának sem olyan alacsony a gazdasági növekedési rátája, mint a miénk.Lásd pl. a balti államok 5% feletti növekedését ugyanolyan siralmas helyzetből kiindulva, mint a miénk.

A fentebb említett három választási szempont mérlegelése után továbbra is megmarad a feladat. Mindezeknek az elvárásoknak, vajon melyik válaztható párt felelne meg. Miután a jelenlegi pártok versengési retorikájában nem a jövőbeni programok tartalma jelenik meg, hanem az egymással szembenállás folyamatos fenntartása, olyan erőre kell várnunk, amely az ország érdekeire helyezi a fő hangsúlyt.
Egy szakértői kormányra vágyom!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:48:17

@DICKtátor:
NEM!!! 2006-ban vett fel fletó egy óriási 12 ezer milliárdos megahitelt te barom!!
vagy 2008...de tök mindegy!! akkor is a komcsik voltak hatalmon!

ezt a 12 ezer milliárdos szemét hitelt nyögjük most!! ti meg Orbán Viktorékat támadjátok!! AKI SEMMIRŐL NEM TEHET!

szemetek vagytok!

2llkedő 2012.09.16. 14:51:10

@Balibgeczyk: "AKI SEMMIRŐL NEM TEHET!"

Ténnyeg, ő csak ült a parlamentben, oszt meg se nyikkant.

De! Piktor tudta, hogy mit vesz át, hogy miért küzd? Igen! Akkor miért ne lehetne támadni? Mindig arról volt nagyba szó, hogy csak a Fidesz. Ők tudják, majd ők megmutatják.

Lássuk.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:53:02

@félázsiai 2llkedő:
Mit szitkozódol egy olyan emberen, aki a komunizmus ellen harcol??? Orbán Viktor nevét szádra ne vedd!
Nem én vagyok ő, és rokonom se, de utálom ha valaki egy hazafit szid!! Szidd Rákosit vagy Kohn bélát!! De ne Orbán Viktort!
Antimagyar belpesti patkány!

huhhhu 2012.09.16. 14:54:06

@Balibgeczyk: Ha ennyire tájékozatlan vagy, mi a fasznak írkálsz? Igen, felvettek. 20 milliárdot. Abból 7 ment az ország finanszírozására, 7 devizatartalékba, és 6 pedig maradt. Tehát a 7 megvan, a 6-ot pedig orbán hívta le, abból vásárolgatott MOL részvényt. De a 7-et is el fogja qrni, mert a devizatartalékra is rá akarja tenni a kezét. 2008-ban vette fel a hitelt, amikor jött a nagy válság, akkor dőlt a Lehman Brothers.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:54:37

Na megyek is innen, aztán tényleg gondolkodjatok el azon, hogy miért várjátok el a Fidesztől, hogy 2 év alatt rendbe tegyen mindent és hogy miként fizessük vissza az adósságot az imf-nek!
Ti csodavárók!
Lehet érvelni, indokolni, elgondolkdodni!
Márha megy a gondolkodás!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 14:55:25

@huhhhu:
Hazugság!
Na léptem is innen. További jó szemétkedés, Orbán szidást! :))

apanna 2012.09.16. 14:55:46

@Hunor Levente: Én emlékszem az általános iskolai órarendemre.

Kedd 5-6 óra tesi, péntek 3-4 óra tesi.
És megoldották, most meg ez sem megy.
A testnevelés óra nem lehetőség, soha nem volt az. Része az oktatásnak.
A gyerekemnek 5 ik osztályban volt az első tornaórája, és ez a szégyen.

fetyisob 2012.09.16. 14:56:30

kik szavaznának a fideszre:
közgépes zrt-nek az összes haszonelvezöje,fideszes politikusok és önkormányzati dolgozok,m1,m2,dunatv 1-töl 3ig nemtom hány van belöle,tv2 hirszerkesztöi,hirtv,magyar nemzet,ezredvég alapitványosok,és a jobboldali média!cba-ások,szélles müvek,csányi müvek,telki alapitványok stb stb
szerintem elég sokan...

no successful 2012.09.16. 14:56:36

Hogy ki szavaz még ezek után a fideszre ?

Hát pl. én.

Vagy mondjatok jobbat.

Persze hibáztak párszor, nálam a baltás ügy verte ki a biztit, de, mondjatok már jobbat.

Tudom, jön a Bajnai korszakotok, erről csak annyit, ilyen szerviens kis Bólogató János, aki a csődközeli cégek menedzselésében és az IMF receptek szorgalmas tanulmányozásával tüntette ki magát, nemzeti politizálás, magyarság képviselete meg csak olyan tessék lássék, (de inkább vicc kategória) hát inkább nem.

2llkedő 2012.09.16. 14:57:50

@Balibgeczyk: "Lehet érvelni, indokolni, elgondolkdodni!"

"""""9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. """"""""

Zati 2012.09.16. 14:59:01

@Balibgeczyk: De cuki...:))

Bántják apucit? Ne hagyd ezek szemetek mind..:(

A felvett hitelből Viktorunk bőven tapsolt nem is keveset
Bocs. Nem akartam bántani apucit de a tények makacs dolgok.
Az nyugtasson, hogy jelenleg neked van a legerősebb apucid az oviban...

no successful 2012.09.16. 15:03:33

@huhhhu:
"Igen, felvettek. 20 milliárdot. Abból 7 ment az ország finanszírozására, 7 devizatartalékba, és 6 pedig maradt."

6 pedig maradt, igen, meg a 20 milliárd kamatterhe is.

Lehet hogy nem lett egy az egyben eltapsolva, de ezeknek a pénzeknek a kamatait is fizetni kell.

no successful 2012.09.16. 15:06:32

@félázsiai 2llkedő:

"Látom, mazochista vagy."

Nem, csak nemzeti érzületű.

huhhhu 2012.09.16. 15:08:05

@no successful: Természetesen fizetni kell. Azonban felfelé induló gazdaságot adott át Bajnai, volt tartalék, és hol tartunk most? És tegyük hozzá, hogy nem lopták el a nyugdíj megtakarításainkat, ahogy tette orbán. A munkanélküliség emelkedett, elszigetelődtünk, stb. stb. stb. Ezek tények. Érdemes visszagondolni a 300.- ft-os vizitdíjra. Mekkora botrány volt belőle. Vagy a tandíj. Összefüggéseiben kell nézni a dolgokat, nem kiragadni egy-egy történést.

2llkedő 2012.09.16. 15:09:46

@huhhhu: "Összefüggéseiben kell nézni a dolgokat, nem kiragadni egy-egy történést."

Ez náluk nehéz. Egyszerre csak egy dologra tudnak koncentrálni.

2012.09.16. 15:09:55

Ebben az országban van egy groteszk: ki a hazafibb verseny, amelyben minél nagyobb baromságokat hirdetsz, annál előkelőbb helyen végzel! (Kossuth vagy Petőfi harcának valami félreértelmezett imitálása)

Például: küzdj az elnyomó külföldi tőke ellen, a parlamentben a hangzatos labancozás, vagy a politikai konkurensek eltiporandó háborús ellenségként való beállítása. Azt a látszatot próbálják kelteni, hogy MA egy állampolgárnak az az elsődleges feladata, hogy a nemzeti hovatartozását, kulturális értéket, vallási és ideológiai tartását bizonygassa, hirdesse, védelmezze, stb., és nem pedig az, hogy pl. Ny-Eu-i egzisztenciát teremtsen a jövő generációjának. Nem azt gondolom, hogy az előbbi értékek nem alapvetőek, de könyörgöm (!), eltelt 150-80-32 év azóta, amikor ezeknek a kérdéseknek utoljára aktualitásuk volt. Ki fogja ezeket az értékeket képviselni, ha nem lesz itt fiatal, nem fog senki magyart tanulni, azt tovább adni, stb. mert egyszerűen az hogy etessek, itassak, egyek, igyak , lakjak fontosabb bármilyen szaros versnél, ideológiánál, szittya-lófasznál, de még Orbánnál is.

huhhhu 2012.09.16. 15:10:24

@no successful: "6 pedig maradt, igen, meg a 20 milliárd kamatterhe is."

Félreérted. 7 maradt devizatartalékban, az még most is van, amíg orbán azt is el nem tapsolja. 6-ot tapsolt el MOL részvényre.

Mariann19 2012.09.16. 15:11:25

@Balibgeczyk: Előre bocsájtom, nem szeretnék Veled összetűzésbe kerülni, mert nem tudnám megvédeni magam eltérő stílusunk miatt.
Azt írod a jelenlegi hitel törlesztésekről, hogy:"igy kell csinálni, ahogy az Orbánék csinálják!"
Itt jegyezném meg, hogy a hitelállpmány a Manyup pénzek felhasználása után átmenetileg 78 % körülire csökkent, jelenleg ujra közelíti az eredeti rátát. Ennek oka, hogy a kormány 2011. óta nem kíván megegyezni az IMF-fel, piacról finanszíroz 7-9 %-os teherrel a 3-4%os IMF hitel helyett. A Manyup pénzből 1.345milliárd ment hiteltörlesztésre egyébként, ami óriási összeg. A piaci finanszírozás több százmilliárdos többlet kiadással járt.
Mindezt csupán azért közöltem, hogy számszerű adatok birtokában célszerű álláspontot kialakítani egy-egy kérdésben.Tehát a hitelel átmeneti csökkentése sem a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának a hozamából történt, hanem a korábbi évek munkavállalói nyugdíj megtakarításai által.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.16. 15:12:03

Kik szavaznak a Fideszre? Az átlagmagyar, akinek hőse Horthy és Kádár.

szabadság elvtársak! 2012.09.16. 15:13:25

Úgy látom Megint fel kell tennem ezt a riportot. Vasárnap van , ideje van mindenkinek. Úgyhogy Nézzétek meg , mindkét, vagy mind a négy tábor. Tanulságos mindenkinek Itt a 20 év problémája kiterítve:
atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_1_resz
atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_2_resz
Elgondolkodni sosem késő!!!

2012.09.16. 15:14:06

@téglagyár: Te retardált gyökér! Arról nem hallottál még, hogy ha valakit orrba-szájba nyomatsz mindenhol, annak az ismertségét növeled?

Te annál, akit így gyűlölsz sokkal, de sokkal kártékonyabb és butább vagy! Pedig őszintén mondom, hogy addig, amíg ezt a blogok kommentjeiben nem kezdted el hirdetni, azt sem tudtam ki ez rózsa mihály.

Most azonban, hogy hála neked többen is megismerhettük - és mivel téged már most utállak - elhatároztam, hogy nem drága semmi, minden szálat megmozgatok és támogatni fogom őt, ahogy csak tudom hátha egyszer még döntéspozícióba hozhatom!

Követlek....

Hunor Levente 2012.09.16. 15:17:06

@apanna: Én pedig olyanra nem emlékszem, hogy egy nap 2 óra testnevelés lett volna. Most azonban a Fidesznek és Orbán Viktornak köszönhetően valahol három is van. És ilyen szerintem ne legyen része az oktatásnak.

2012.09.16. 15:18:40

@Balibgeczyk: Ha kivetted az orrod Orbán segglyukából, akkor se gyere vissza...

no successful 2012.09.16. 15:22:36

@Mariann19:

"-demokrácia érvényesítése
-jogállamiság fenntartása
-gazdaságpolitika "

Kihagytál egy nagyon fontos szempontot, (jellemző módon).
A nemzeti érdekek érvényesítését.
Létezhetnek olyan történelmi szituációk, amikor az általad felsorolt három szabálynak valamelyikét, vagy esetenként mindegyiket felül kell vizsgálni, mert a nemzeti, vagy az összmagyarság érdekei ezt úgy kívánják. Nem csak háborús helyzetekre érvényes ez, hanem általában válság helyzetekre is.
Lehet persze azzal érvelni, hogy az általad felsorolt (egyébként önkényesen kiválogatott) szempontok pontosan a magyarság érdekeit szolgálják, ez azonban válsághelyzetekre pl. nem igaz.

csak egy néző 2012.09.16. 15:22:43

@Helyszíni zsemle:
Ez is csak azt mutatja,hogy micsoda agymosott barmok vagytok.

kulcsar2011 2012.09.16. 15:32:03

"komcsik altal felvett hitel"-ek visszafizetesere csak annyit, hogy a piacrol folyamatosan vesszuk fel a hitelt (pl.eladott kincstari papirok formajaban), ami rovid tavu es magas kamatozasu. amig pl. az imf-hitel hosszu tavu lenne, es alacsony kamatozasu. tovabba a korabbi imf-hitel harmadat hivtak le a komcsik, masik harmadat devizatartalekba fektettek, az utolso harmadot meg piktor hivta le.

avanivi/ 2012.09.16. 15:32:05

Azok közül az ismerőseim közül, akiről tudom, mert megmondta, hogy a fideszre szavazott nagyon sokan mondják, hogy soha többet fidesz.Egyik a Manyup miatt, a másik a rokkantság felülv. ,munkahely elvesztése st

kulcsar2011 2012.09.16. 15:36:04

testneveles: megfelelo meretu tornaterem hianyaban van pl. betonon valo iskolakorbefutas; ez nagyon egeszseges az izuleteknek, csontoknak; es a friss benzingoz es por pedig nagyon egeszseges a tudonek;
telen meg majd tomegnyomor a poros tornateremben

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 15:36:15

Én. Na ná, majd Mesterházyra, vagy Gyurcsányra.

Nem mindegy (a sok közül), hogy Feri és társasága éhségsztrájkolhat szabadon, vagy kilövik a szememet azzal az indokkal, hogy 3 km-el arrébb egy rendőr felé követ dobtak.

A gazdasági problémák jórészét eleve Gyurcsányék idézték elő, de Orbánék fizetik a számlát (lsd. IMF hitel), ezért miért Orbánékat kárhoztatnám. Sőt inkább előnyűkre írom, hogy nem vették fel az újabb IMF hitelt, pedig a fél világ Mo. csődjéről vizionált már 2011-ben. Elsőként az Index "pénzügyi szakértői".

szabadság elvtársak! 2012.09.16. 15:38:15

@Hunor Levente:
Mélységes tévedés. A 3 óra valóban hülyeség, viszont 1 óra nagyon kell, orvosi szempontból is, és szellemi pihenés okáért szintén. DE! Szakemberek által összeállított módszerek alapján. És nem osztályozva, mert nem a jegy a cél, hanem a gyerek egészsége!

huhhhu 2012.09.16. 15:39:04

@Balibgeczyk: "Na megyek is innen, aztán tényleg gondolkodjatok el azon, hogy miért várjátok el a Fidesztől, hogy 2 év alatt rendbe tegyen mindent és hogy miként fizessük vissza az adósságot az imf-nek!
Ti csodavárók!
Lehet érvelni, indokolni, elgondolkdodni!
Márha megy a gondolkodás! "

Hát a gondolkodás neked nem erős oldalad, az egyértelmű. Mit kellett volna rendbe tennie??? Csak folytatni kellett volna azt, amit átvett. Mert a gazdaság beindult, ezzel szemben jött orbán, a zsarolásos manyup lopással, a különadókkal, összeveszett a világgal, elüldözte a befektetőket, beruházások nincsenek, megfojtotta a gazdaságot. A rokonokat, haverokat pozícióba ültette, legyenek bármilyen dilettánsok. Lázár hatalmas adósságot halmozott fel Hódmezővásárhelyen, most otthagyta, mint eb a szarát, és kormányszinten folytatja tovább. Ezekre még kecskét sem bíznék, nem egy országot. Mindenben egyedül dönt orbán - lásd baltás -, mi a francnak kell 127 miniszter és államtitkár? Ez csak csepp a tengerben.

szabadság elvtársak! 2012.09.16. 15:41:54

@kulcsar2011:
Igen, csak a piac nem diktál olyan feltételeket, amibe az IMF miatt, számtalan ország még jobban tönkrement!

Kombi 2012.09.16. 15:42:05

@Marian Írta "A teljesség igénye nélkül,de alapvetően lényegesek az alábbi szempontok, melyek megvalósulása tesz alkalmassá egy pártot az ország irányítására:
-demokrácia érvényesítése
-jogállamiság fenntartása
-gazdaságpolitika n19: "

Te még hiszel a demokráciában, mikor az ország 90%-a vagyontalan és hónapról-hónapra él, kiszolgáltatott és médiamosott.
Te még hiszel a jogállamiságban, mikor bevallottan jogszolgáltatás van nem igazságszolgáltatás.
Te még hiszel a gazdaságpolitikában mikor 20 év alatt az ország vagyonának 65 %-át eladták a külföldieknek és közben 5x-re növelték az államadósságot a jobbnál jobbnak mondott gazdaságpolitikák.

Először csináljon valaki csak már legalább annyit, meg legalább úgy, hogy újra hinni lehessen neki.

Olvasd el ezt a sok idiótát (tisztelet a kivételnek) úgy a jobb mint a baloldalon, aztán majd nem csodálkozol, hogy még most is itt tartunk.

2012.09.16. 15:46:25

@Anti Anyag: Ha ezt az előnyükre írod, te sem tudod mi az a közgazdaságtan az biztos.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 15:49:47

@DICKtátor: Dehogynem, amihez ma minden ballibsi ért.

Mariann19 2012.09.16. 15:55:57

@no successful: Igazad van, a nemzeti érdekek érvényesítése valóban alapvető elvárás és szempont.
A kérdés csupán az, hogy a nemzetállam státuszát hogyan értékeljük, melyik párt az, amelyik ezt a tényezőt a helyén értékeli. A Te álláspontodat kifejtenéd?
Ne haragudj, de megkérdezném, hogy a "jellemző módon" minősítés milyen aspektusból született? Találkoztunk már véleménycserében, vagy általánosságban jegyezted meg?

mardekar 2012.09.16. 15:56:56

Tudod ki szavaz ezek után a Fideszre? Aki akar te paraszt :D

Narmer11 2012.09.16. 15:59:52

@Anti Anyag: Egy kis kiigazítás: Orbánék nem fizetnek vissza semmit! Azt mi fizetjük!!!!!!

GennagyijGolovkin 2012.09.16. 16:01:58

@hoseman: A szokásos ballibes demagóg terelés és a bűnök relativizálása. Ne tegyünk már egyenlőségjelet az MSZP- és KISZ-tagság, meg a rendszer működtető (MSZP KB és PB-tagok) közé.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 16:08:24

én

de azért sok sikert nektek, akik felsőbbrendű ateista/liberális/ értelmiségieknek képzelitek magatokat, és abban hisztek, hogy majd 2014-ben eljő Dopeman, a messiás, és elvezet titeket a Kánaánba

biztosan így lesz, erre több bizonyíték van mint az ősrobbanásra, vagy az evo elméletre

:x

Kombi 2012.09.16. 16:15:52

Inkább nézzétek meg ezt a videót
www.youtube.com/watch?v=A1rZYS6kGF8

és utána gondolkozzatok el, hogy 80 éves korotokban tudtok e még majd így mulatni, és megtudjátok e őrizni őseitek dalait.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.16. 16:29:02

@huhhhu:

Nézd, 2009ben volt egy nagy QE Amerikában, ami azt eredményezte, hogy gyakorlatilag minden visszapattant. ( elkezdett emelkedni )

Keress rá a Baltic Dry indexre ( amely a világkereskedelem proxija, a világkereskeedelem meg a világgazdaságé ) a yahoo finance-on, és láthatod.

2010-re pedig a görögök csödbe jutottak ( a csalásaik miatt ), és a költségvetési politika betartása prioritást élvezett. Ehhez még hozzájárult a likviditás felszáradása ( amely még 2007. aug 17-én kezdödött, amikor a 3, 6 és 1 éves LIBOR kamatok elkezdtek egymástól elválni ). Valamint nézd csak meg a Baltic Dry alakuláslát 2010 július után ( ugye, a világkereskedelem ).

Az igaz, hogy lett volna rá 8 évük, hogy egy B tervet is kialakítsanak, amit nem tettek.

De légyszi ne gyere Bajnaival ( aki ugyanazon a napon fogadta el az ingatlanadót, amikor a havernak mentességet adó Lex Simort is ).

És arra is kiváncsi vagyok, hogy a "világgazdaság pénzböségét" kihasználva 2002 és 2006 között a kommer kormány mennyi hitelt vett fel ( szórt el, kúrt el, lopott el ill. élt fel ).

Az, hogy Orbánék impotensek és inkompetensek már nehogy azt jelentse, hogy retrospektíve felmentjük a kommunista kormányokat 2002-2010 között, holott a baj gyökeréet ök okozták.

2012.09.16. 16:30:28

@Kombi: Talán az osztrák fiatalok 80 évesen Mozartra, az olszok Orlando di Lassora fognak bulizni? És meddig kell visszamennünk az időben? Esetleg gregoriánok, sanzonmisék, motetták, zsoltárok társaságában kéne buliznunk? Akkor valódi értéket Képviselnénk?

Baromság....

2llkedő 2012.09.16. 16:44:15

@Scaramella va alla guerra: "És arra is kiváncsi vagyok, hogy a "világgazdaság pénzböségét" kihasználva 2002 és 2006 között a kommer kormány mennyi hitelt vett fel ( szórt el, kúrt el, lopott el ill. élt fel )."

www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy

Hunor Levente 2012.09.16. 16:44:47

@szabadság elvtársak!: A mélységes tévedést a Fidesz szakemberei részéről tapasztalhatod. Nem jöttek rá, hogy amit akarnak, az jelenleg nem valósítható meg, és szokás szerint nem fokozatosan alakítanak át valamit, hanem elrendelték mi legyen, amit persze nem tudtak teljesíteni, mert nincs meg hozzá a tanári gárda, a szükséges létesítmények, eszközök stb.
(A testmozgás szükségességét én is nyilván elismerem. Legyen valamennyi torna, csak az elosztása és a mennyisége nem mindegy.)

2llkedő 2012.09.16. 16:45:35

@Scaramella va alla guerra: "Az, hogy Orbánék impotensek és inkompetensek már nehogy azt jelentse, hogy retrospektíve felmentjük a kommunista kormányokat 2002-2010 között, holott a baj gyökeréet ök okozták."

Az, hogy a kommunista kormányok impotensek voltak (szerinted), nehogy felmentsük már Piktorékat!

Kombi 2012.09.16. 16:47:50

@DICKtátor: Ha csak racionálisan nézzük, igazad van.
De mitől vagy te az ami vagy, ha nem ismered igazán a múltadat, őseid dalait, igazi történelmét, mondáit, mert érzelmi és tudati szinten nincsenek meg benned. Semmi sem különböztet meg egy racionális hontalantól.

kpityu2 2012.09.16. 16:48:43

Először írd fel egy cetlire, hogy kire nem szavazol, és ha még nem üres a papír, akkor szavazz rá.

Lássuk csak:

MSZP: BKV, rendőrmaffia, 2006, a magyaroknak meg kell tanulniuk hol lakik a bankok úristene, stb.

FIDESZ: alkotmány, Simicska, nemzeti konzultáció, erkölcstan, manyup, stb.

JOBBIK: lemészárolt cigány kisgyerek...

LMP: globális felmelegedés, világbéke

salamander 2012.09.16. 16:50:11

Én nem vagyok Fidesz szavazó így nem fogok ezután sem a Fideszre szavazni.

Ettől még nem vitatható, hogy a Fidesz - ha legtöbbször csak retorikában is -, de jó irányba indult el.

Amit a posztíró kiemel az csupán egy bulváros stílusú lényegtelen szöveg.

Fél év és a túlreagált örmény lárma elcsitul.
Az IMF lista természetesen létezik, hiszen mióta ezt a bretonwwodi szarkupacot megalapították, mindig, minden országtól ezt kéri. Ugyan most miért kérnének mást?
Varga István egy Fideszes bunkó. Vannak ilyenek például felsoroljuk az MSZP-ben helyet foglaló bunkókat? Sokáig tartana.

...

2012.09.16. 16:53:13

@Kombi: Ok. Akkor így fogalmazok, és azt hiszem akkor közeledtek az álláspontjaink: fontos az értékmegőrzés, de talán még fontosabb az értékteremtés! (ill. nyilván a kettő össze is függ)

Hunor Levente 2012.09.16. 16:53:30

"Akik felsőbbrendű ateista/liberális/ értelmiségieknek képzelitek magatokat, és abban hisztek, hogy majd 2014-ben eljő Dopeman, a messiás, és elvezet titeket a Kánaánba"

Az ateisták nem hisznek semmiféle messiásban, de azért persze lehet erőlködni és ugyanazt a bárgyú szöveget másolgatni.

thomaszka 2012.09.16. 16:55:32

@Balibgeczyk:
Bakker nem rendet tettek, rontottak a helyzeten. De örülj nekik.

2llkedő 2012.09.16. 16:56:11

@salamander: "Ettől még nem vitatható, hogy a Fidesz - ha legtöbbször csak retorikában is -, de jó irányba indult el. "

Például?

dr. Balta$ár 2012.09.16. 16:56:34

@mikóka kálmán: "Aki nem akar könnygázban,szétlövetve,viperával szétverve,kordonok közt élni,az jó esélyjel a fideszre szavaz"

tökéletesen egyetértek...

ha a fides mafia úgy érzi választás előtt vagy után hogy eséj van a kassza elvesztésére akkor MINDENT FELÉGETNEK... mindenre képesek... inkább vesszen az egész ország... ezeknek a HITVÁNY BŰNÖZŐKNEK semmi sem drága...

csababácsi 2012.09.16. 16:57:55

@Balibgeczyk: Ilyen helyesírással tőled venném el a szavazati jogot te elvakult vérgőzös .....

csababácsi 2012.09.16. 17:01:50

@Balibgeczyk: Álmodj nagyokat királylány

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:03:25

Na ballib faszkalop kitomboltátok magatokat amig nem voltam??? skandájátok csak: hajrá gyurcsány, hajrá!
ÉLJEN GYURCSÁNY ÉLJEN! Kiabáljátok! Hátha még 2 ezren is lesztek!!! Míg mi 2,8 millióan! 3 millióan a külfödli MagyarOKKal együtt!!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:04:34

@dr. Balta$ár:
Helyesen: Mszp maffia és nem Fidesz maffia! Inkáb fizessétek meg a fleto féle eladósodás árát hülye barmk!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:05:55

A lumpen nem gyűjtött össze 200 ezer aláírást, míg a Nemzeti Konzultációt közel 700 ezren küldtük vissza! Ezt több mint 3X-os! :)))
Ez nem hazugság, ez tény!!

2llkedő 2012.09.16. 17:06:28

@Balibgeczyk: "Helyesen: Mszp maffia és nem Fidesz maffia! "

Helytelen! Az MSZP bankár, a fidesz maffia!

2llkedő 2012.09.16. 17:07:34

@Balibgeczyk: "míg a Nemzeti Konzultációt közel 700 ezren küldtük vissza!"

Ennyien vagytok. Illetve ennyien se, mert sokan egy nagy farkat küldtek vissza.

dr. Balta$ár 2012.09.16. 17:07:43

@Balibgeczyk: ?

én nem loptam... nem hazudtam...

nem is adtam felhatalmazást egyiknek se...

mafia tagjaira halál (mszp, lemp dzsobbik fides stb)

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:07:52

@félázsiai 2llkedő:
bankár=bankokat kiszolgáló=nemzetellenes, antimagyar=MAFFIA!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:09:41

@dr. Balta$ár:
amennyiben senkire nem szavazol NINCS jogod bírálnod és politizálnod sem. Aki gyáva szavazni, annak kuss a neve!

2llkedő 2012.09.16. 17:10:24

@Balibgeczyk: Tudod, hogy mija Maffija? Gugli a barátod!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:11:24

@Balibgeczyk: elfelejtették, vagy lusták voltak visszaküldeni, de attól még a Fidesz-KDNP-re fognak szavazni, akik nem küldték vissza!!!

2llkedő 2012.09.16. 17:11:29

@Balibgeczyk: Messziról gyött embör azt mond, amit akar. Vagy azok nem voltak hithű elvtársak.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 17:13:29

:x

attól még, hogy valaki valaminek képzeli magát. az nem jelenti azt, hogy az is

hiába hiszik el sokan, hogy Dopeman a csodálatos BAZMEG programjával majd megváltja a világot, az nem biztos, hogy úgy is lesz...

persze nehéz ezt elmagyarázni olyanoknak, (mármint a képzelgés és a valóság közti különbséget) akik gondolkodás nélkül bekajálják az evo elméletet

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:13:38

@félázsiai 2llkedő:
Majd meglátod!! 2,5 millió fölött lesz az a szám akik a Fidesz-KDNP-re voksolnak! csalás nélkül természetesen.

2llkedő 2012.09.16. 17:15:50

@Balibgeczyk: S mondá az Úr: Ember küzdj, és bízva bízzál!

2llkedő 2012.09.16. 17:17:01

@wmiki: Te szerelmes vagy Dopiba, hogy ennyit foglalkozol vele?

Spiro 2012.09.16. 17:20:46

@Scaramella va alla guerra:
„Nagyon elszomorít,…”

1. Tévedés a Fidesz-nek volt stratégiája, csak rossz.
További eladósodással beindítani a gazdaságot. Ezt részben a tehetősebb rétegek SZJA csökkentéséből eredő fogyasztás növekedésével képzelték. Az ebből fakadó adóhiányt az infláció felpörgetésével próbálták kompenzálni (ezek részei voltak pl. a Kósa-Szíjártó féle nyilatkozatok), mert teóriájuk szerint a rugalmatlan keresletű termékek áremelkedése ezt lehetővé tette volna.

Miután Barosso 2010-ben bemondta nekik, hogy ez felejtős, utána sem adták fel álmukat, csak a MANYUP pénzekkel kerestek hozzá mozgásteret.

A fentiek miatt vetették el a legegyszerűbb megoldást az EUR bevezetést, mert ez infláció csökkentést eredményezne.

„És amiért szídják,…”

1. Az MSZP-SZDSZ-t szemérmes tolvajoknak, míg a FIDESZ-t gátlástalan tolvajoknak nevezném.
Egyébként ez a passzió részben a pártrendszer, illetve a pártfinanszírozás sajátsága.

2. Tévedsz, a jelenlegi ~20.000MRD államadósság lefelezésének legegyszerűbb módja az EUR bevezetése, ti. ezután már nincs szükség MNB deviza tartalékra, azaz 38 MRD EUR * 280EUR/Ft= 10.640 MRD Ft-tal csökkenthető lenne az államadósság.
Továbbá ez ~ 745 MRD Ft/év adósság finanszírozási megtakarítást jelente (10.640*7%) (nem beszélve a megmaradó adósság alacsonyabb költségű finanszírozásán történő megtakarításról (alacsonyabb CDS, stb.)
Csak ezzel egyensúlyba kerülne a költségvetés, még az egykulcsos SZJA mánia esetén is, azaz nem kellene ilyen olyan külön adók.

3. A Bankadó jelenlegi formája rendkívül kártékony, mert ez tartja a THM-ket 3%, kal magasabban az indokoltnál, és hatalmas kisker fogyasztás visszaesést ok (~0,7%-kal csökkenti a GDP-t is)

15 éves hátralévő futamidejű, havi törlesztésű, tőkésedésű hitel esetén, 4%-helyett 7%-os THM, 56%-kal magasabb törlesztő részletet eredményez (a THM
-t befolyásoló tényezők szivatósabbak, mivel a kamatos kamat exponenciális, míg az árfolyamváltozás lineáris függvény).
Ez kb. ~200MRD fogyasztás kiesést okoz, ami 2,5-szeres pénzforgási sebesség mellett ~100MRD ÁFA kiesést jelent, nem beszélve az egyéb adó, járulék bevételekről. Azaz a Bankadó helyett hatósági áras LIBOR + 3% THM maximumot kellet volna, kellene bevezetni.

A FIDESZ-nek egyetlen jó lépése volt az államadósság plafon alkotmányba foglalása, de az idióták rögtön fel is függesztették, mert nem jöttek rá, hogy ez a Jolly Joker, hiszen minden helyzetben erre hivatkozva meg lehet úszni bármilyen egyébként szavazatvesztéssel járó lépést.

(egyébként a nép is észrevehetné, hogy az adósságot elöbb vagy utóbb valakinek vissza kell fizetni)

csárli hárper 2012.09.16. 17:20:51

@félázsiai 2llkedő: bántod a kis csicska mikit? vigyázzá' a másik kis csicska megvédi :))
neked annyi, ha ez a két ratyimatyi összeáll :)

2llkedő 2012.09.16. 17:21:11

@Balibgeczyk: Jajj! Jajj!
Nehogy elpityeregd mán magad!

Hunor Levente 2012.09.16. 17:21:36

"attól még, hogy valaki valaminek képzeli magát. az nem jelenti azt, hogy az is"

Aki valaminek képzeli magát, az igyekszik úgy is viselkedni.

2llkedő 2012.09.16. 17:23:36

@csárli hárper: "neked annyi,"

Mennyi? Lehet licitálni!

Ringlósztár 2012.09.16. 17:25:22

@Balibgeczyk:
Ember, téged honnan szalajtottak, mert hogy nem vagy magyar, az biztos.
Gyalázod ezt a gyönyörű nyelvet te nigger állat.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 17:25:34

@félázsiai 2llkedő: :0

nem őt választottátok demokratikusan (csalással) elnökötöknek?

tudjátok... mind az 1millióan, akiknek nemtetszikarendszer

dr. Balta$ár 2012.09.16. 17:28:27

@Balibgeczyk: sajnos a te színvonaladra enynit tudtam leereszkedni...

további kellemes dagonyázást...büdös 1/2ázsiai paraszt!

2llkedő 2012.09.16. 17:31:39

@wmіkі: "Utoljára a főiskolán éreztem jól magam,"

Szar lehet neked!

lerdin 2012.09.16. 17:32:10

hát zsidó az elbaszott 60 évetek után azé nem örömködnék.ti ide 15-20 évig vissza nem jöttök.a magyarok nem engedik meg

hisztizni persze szabad

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 17:35:00

@dekol84:
Te féreg! Te amúgy szerelems vagy Orbán Viktorba, hogy Ő a képed itt? de akkor miért szidod folyton ŐT?

szabadság elvtársak! 2012.09.16. 17:37:43

@Hunor Levente:Azt írtam, tévedés a 3 óra ill hülyeség.Igazad van!

Flúgatlan 2012.09.16. 17:40:11

Az adok-kapokba nem folynék bele.

A címbeli kérdésre válaszolok: pl. én még mindig a Fideszre szavaznék, ha most lennének a választások, mert bár pár dologgal gyomorba akasztottak, azért ezek nagy részét a média erősen túllihegte. (Pl. Varga egy barom, de a Fidesz nem az ő hozzáállását követi. Úgyhogy az egész ügy nem akkora, mint próbálják beállítani.) Ezeknél Medgyesy, Gyurcsány és haverjaik sokkal-sokkal rosszabbak voltak. (De ennek kifejtésre nincs időm.) Az LMP gyerekes, a Jobbik sok szélsőségével nem tudok egyetérteni.

Így marad a Fidesz. Illúzióim nincsenek, de még mindig a legkevésbé rossz.

kpityu2 2012.09.16. 17:40:32

Pszichotronika? Ez olyasmi mint a trikorder?

lerdin 2012.09.16. 17:42:03

nos zsidók eddig az elmúlt 2 év is córesz volt.a tendencia csak erősödik.Iványiék már a padlón és a többi moszados is ellehetetlenül

Kombi 2012.09.16. 17:43:04

@DICKtátor: Így már jobb, de az értékteremtést itt nem látom, de még az értékmegőrzést is csak elvétve.
Azért gondoltam, hogy nézzék meg azt a videót.

Kombi 2012.09.16. 17:45:50

@DICKtátor: Így már jobb, de az értékteremtést itt nem látom, de még az értékmegőrzést is csak elvétve.
Azért gondoltam, hogy nézzék meg inkább azt a videót.

lerdin 2012.09.16. 17:46:54

Megfenyegette Izraelt és az Egyesült Államokat az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka vasárnap Teheránban. Mint mondta, az iráni rakéták gondoskodni fognak arról, hogy "kő kövön ne maradjon" Izraelben, ha a zsidó állam megtámadja az iszlám köztársaságot.

"Figyelembe véve, hogy Izrael milyen kis területű ország, és milyen védtelen az iráni rakéták garmadájával szemben, nem hiszem, hogy bármely pontja ép marad" - mondta Mohammed Ali Dzsafari tábornok. Az iráni válasz Izrael határainál fog kezdődni - jegyezte meg, alig burkoltan Teherán gázai övezeti és libanoni szövetségeseire, a Hamász és a Hezbollah iszlamista szervezetekre utalva.

Izraeli vezetők nyíltan beszélnek arról, hogy csapást mérhetnek az iráni atomipari létesítményekre, és az amerikai kormány sem hajlandó kizárni azt az eshetőséget, hogy katonai erőt vetnek be, ha Irán nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást.

A Forradalmi Gárda parancsnoka elmondta: Irán, ha támadás éri, lezárja a nemzetközi tengeri kőolajszállítások miatt stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost, csapást mér a Perzsa-öbölben található amerikai támaszpontokra, és felmondja az atomcsendegyezményt. Hozzátette, ez utóbbi nem jelenti azt, hogy Teherán atomfegyvert készítene.

Dzsafari a sajtótájékoztatón beszélt az iszlámot sértő amerikai amatőr film miatt a muszlim országokban kirobbant tiltakozó megmozdulásokról. Szavai szerint igaz ugyan, hogy ami történt, nem jogosít fel senkit emberölésre, de tény, hogy megsértették a muszlimok vallási érzéseit, akiknek ezért "nincs más választásuk, mint hogy tiltakoznak a nagykövetségek előtt".

MTI

hoseman 2012.09.16. 17:47:42

@wmіkі: oszt mit csinálnátok abban a klubban töki? :)közös farokverés viktornagyvezér képére?.. viccet félretéve,komolyan kérdezem,mert régi vágyam hogy csatlakozzak egy ilyen spirituális brancshoz illetve kommunához!

tony_romita 2012.09.16. 17:51:21

Nos hát, kedves posztíró: én és a családom továbbra is a Fideszre szavazunk. Üdvözlettel

otgorbebogre 2012.09.16. 17:52:28

@Balibgeczyk:
semmirol sem tehet? elarulom o dragabban vesz fel hitelt a piacrol. 8-10% visszafizetni a piaci kamatokat amiyen hitelt Orban es Matolcsy folyamatosan felvesz (!), mig 5% az IMF kamat. a plusz 5% ot mi fogjuk az elkovetkezendo 10 evben fizetni.
Semelyik kormany nem tudott hitelfelvetel nelkul mukodni. Bajnai legalabb nem nyult hozza. Legalabb olvasgass egy kis kozgazt ures oraidban, muveld magad (mert nagyon ordenare vagy) esetleg jarj stressz terapiara.

Kombi 2012.09.16. 17:55:18

@wmіkі: Azt hiszem József Attilától származik ez a nem pontosan idézet mondás.
"Egész életemben Istent kerestem és az mindig ott állt a hátam mögött"

lerdin 2012.09.16. 17:56:50

vihar a biliben.most a Magyarok kb 15-20 évig nem engedik vissza a zsidó balliberál söpredéket

hoseman 2012.09.16. 17:57:12

@wmіkі: dopemanról?.. hát akkor ennyit a spiritualitásról...

fzoli77 2012.09.16. 18:03:12

@Spiro:
Ez nagyrészt így van.

Amiért nem vesszük észre:
1. Mert nem tanították meg nekünk, hogyan is kell pénzügyi döntéseket meghozni, kiértékelni - vagyis képtelenek vagyunk, mert nem tanultuk
2. Számítanak a szimbólumok, és azok kisajátítása - vagyis nem is akarjuk, mert hitünk van, és egyedüli képviselőinek tartjuk magunkat az "érték" alapú gondolkodásnak

Ebben az országban nem nagyon értik az emberek a kapitalizmust. Max. az tartják elfogadhatónak, amikor nekik előnyük származik belőle.
(És ezt közben saját sikerüknek tekintik, és nem szerencsének). Csupán azt felejtik el, hogy minden előny, mint minden választás, magával hordozza azt, hogy más alternatív előnyöket kizárunk, esetleg hátrányokat is szenvedünk.

Mivel többen akarunk mesevilágban élni, mint bevallani, hogy hülyék vagyunk, ezért működik a rendszer. Nem csak ez, sok más rendszer is ettől működik. Igaz, hogy ez csak illúzió, és nem valós értékeken alapul, de ez úgyis csak viszonyítás kérdése.

Nem kell mást tenni, mint hazudni magunknak és a másiknak.
Ha fél éve az volt a cél, hogy menjünk jobbra, akkor az volt, Most ha az a cél, hogy menjünk balra, akkor mindig is az volt a célunk. Tévedések nincsenek, csak olyan emberek, akik ezt nem akarják megérteni, mert ellenséges egyének, és nemzetünk elpusztítása a céljuk, meg minden szavunk kifordítása, félreértése, amikor kommunikációs hibát követünk el. Mert az egyedüli hibánk az lehet, hogy nem értenek meg minket :)

dr kíváncsivagyok 2012.09.16. 18:03:41

"Sarkosan fogalmazva Varga akár le is hülyepicsázhatta volna az összes létező nőt, akkor sem csökkenne lényegesen a Fidesz női szavazóinak száma. "

Gyakorlatilag le is "hülyepicsázta" !!
Hja , kérem , ahol ennyi mazochista él ?!

dr kíváncsivagyok 2012.09.16. 18:06:00

@no successful: ""Látom, mazochista vagy."

Nem, csak nemzeti érzületű. "

Tehát minden hazaáruló ( értsd : nem fideszgyík...) húzzon el a picsába innen ?!

apanna 2012.09.16. 18:08:22

@Hunor Levente: Miért, mi baja lesz a gyerekednek a rendszeres testmozgástól ami nincs napi 45 perc? Mi mozgatja azt az ellenállást amit ez ügyben itt kifejtesz?

dr kíváncsivagyok 2012.09.16. 18:08:38

@tony_romita: "Nos hát, kedves posztíró: én és a családom továbbra is a Fideszre szavazunk. Üdvözlettel "

Helyes ! Megvárjátok , amíg kibasznak az EU - ból és testvéri szövetséget kötünk Azerbajdzsánnal...majd visszaköltözünk a jurtákba !?

otgorbebogre 2012.09.16. 18:18:40

@Balibgеczyk: sajnalom. sajnos latszik a bejegyzeseidbol.
Lehet kapni ilyen stressz oldo labdat amit nyomogathatsz ha a baloldalra gondolsz vagy meglatod a politikusok nevet egy cikkben! remelem nem kapsz agyverzest.

teglagyar2 2012.09.16. 18:24:30

Emberek, Magyarok!

FONTOS felhivast kell kozzetennem!
Ujra fennall a veszelye, hogy a rozsa mihaly - az orszag legfobb ellensege - ismet miniszterelnok akar lenni!

EZT NEM HAGYHATJUK!!!!
Az ellenseg arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

Ha o visszater a hatalomba, mindennek vege lesz! A korhazakat bezarjak, csak homokosok kaphatnak munkat, a vallasokat megszuntetik, kizarolag a feministak ervenyesulhetnek majd, ujra a goncz lesz a koztarsasagi elnok, bezarjak az osszes vasutat, es ujra a liberalizmus reme fogja bejarni az orszagot!
ETTOL MEG KELL OVNUNK A GYERMEKEINKET ES MAGUNKAT!!!

ALLITSUK MEG MEG MOST AMIG LEHET!!!

A hatalma mar most nagy, es eros, de talan ha 10 millioan osszefogunk ellene, akkor meg van esely!!!!!! Az internetet mar nagyreszt az uralma ala hajotta, mindent lat es mindent hall ami a vilaghalon tortenik ezert nehez kuzdeni ellene, de nem lehetetlen!!!

KERLEK SEGITSETEK!!!!
AZ EN NYOMOMBAN MAR ITT VAN, NEM SOKAIG FOGOM MAR HUZNI, DE TI TALAN SEGITHETTEK MEG AZ ORSZAGNAK!!!!!!

KONYORGOM TEGYETEK MEG AMIT LEHET!!!!!!

KERLEK TITEKET!

Kombi 2012.09.16. 18:30:06

@wmіkі: Csak azt akartam neked kifejezni az idézettel, -mivel olvastam az önéletrajzodba, hogy mindenféle ezoterikus mesét már kipróbáltál-, hogy legyen végre hited.
És arról tudod, hogy már van hited, hogy nem keresel minden hónapban másikat, ha nem oldja meg minden problémádat.
És ne emberbe bíz, mert akkor mindig csalódni fogsz.

otgorbebogre 2012.09.16. 18:30:15

@Balibgеczyk: nezd a vilagon (Magyarorszagon, a faludban) mindig lesznek olyanok akikkel nem ertesz egyet es akik nem ertenek veled egyet.baloldaliak peldaul.

ha ezt nem tudod ertelmesen feldolgozni akkor egy negyeves erzelmi inteligenciajanak szintjen vagy es ha ennel idosebb vagy valoszinu segitsegre szorulsz.

Soha nem lesz a vilag pont olyan amilyennek akarod es nem te vagy a vilag kozepe.

Ha ettol olyan stresszben vagy hogy csak karomkodni tudsz ordibalni vagy vagdalkozni, felos hogy egy nap agyverzest vagy szivrohamot kapsz.
mindenesetre boldog soha sem leszel. de nekem mindegy.

sok boldog frocsogest a mai napra!

dr yetee 69 2012.09.16. 18:38:46

@Balibgеczyk: Mi van,agyhalott,kilőtték a téglagyár nickedet?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 18:38:50

@Kombi: :0

nem akartam beleszólni a beszélgetésetekbe, de...

arra célzol, hogy minden hit????

pandacsökiboborján 2012.09.16. 18:40:23

@kulcsar2011: ez már komoly matematika,ne akard nekik elmagyarázni,hogy a piaci hitelre eddig kb. 300 milliárd forintot baszott el az állam,mintha azt az IMF-től vette volna...de hát ennyi pénzt megér a gazdasági szabadságharc...

Kombi 2012.09.16. 19:01:42

@wmіkі: Te ezeket a "hiszeket" komolyan gondolod, a hit az amire mindig támaszkodhatsz, aminek alapja az igazság, amit nem lehet minden héten megváltoztatni, lecserélni.
Nem minden a hit, a hit a önállóság, felnőttség, felelősségvállalás kezdete.

Úviusz 2012.09.16. 19:05:45

a haverom Líviusz biztosan a Fideszre fog szavazni +1

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:07:28

@Kombi: :C

elég zavaros a gondolkodásod :x

egyszer azt írod, hogy "a hit az amire mindig támaszkodhatsz", utána meg azt, hogy "Nem minden a hit"

most akkor melyik az igazság?

xéniav 2012.09.16. 19:09:42

@wmiki: Tudod inkább vagyok ateista és tanulmányozom az evolúciót, és érdekel az ősrobbanás. mint mindent kész ténynek vevő hívő, akinek megmondják mit kell tudnia.A hívő nem képes magától dönteni és leginkább nem válalja döntése következményeit. Tudod rendkívül sok egyházi ember tanulmányozza az ősrobbanást és az evolúciótnem vonják kétségbe, csak próbálják beilleszteni a saját vallásukba. Vajon ők is ballibsi gyurcsányisták? Van akiknek elég a hit, ha megmondják a tutit, van akik tudásra vágynak és ezért sokat tesznek. Tudod a Vatikán sorna menti fel és kér bocsánatott az általuk elitélt tudosoktól,nem ártana utánanézned a nagy hiteddel együtt, csak szép csndben icipici közleményekben teszik (sunyin) nyilvánossá,amolyan kiis hirdetjük meg nem is módszerrel.Így kevésen tudnak róla a tömegeka hívőkmeg nincsenek "összezavarva" a soktudással.

laci_52 2012.09.16. 19:11:39

Hogy ki szavaz még ezután a Fideszre? Van még ebben az országban legalább másfél millió ember, aki az orráig sem lát és történjen bármi, mindenképpen a Fideszre szavaz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:11:54

@wmіkі: igen, tudjuk, hogy hülye vagy, és látjuk, hogy nem erősséged :x

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 19:12:31

Ballibsik, húzzátok már ki a kezeteket a biliből. Bárhol választás van, a fidesz nyer. Még ott is, ahol nem érdekes.

Mindenki dühös aztán amikor döntenie kell, eszébe jut Gyurcsány, Bajnai, az SZDSZ, az elmúlt 8 év.

Kombi 2012.09.16. 19:13:26

@wmiki: Hit , remény, szeretet. Talán már ezekről is hallottál valamit. Azért mondtam, hogy nem minden a hit.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:13:47

@xéniav: :x

tudom, tudom... a tudomány sosem téved, és mindent tud a világról... azt is, hogy 2014-ben eljő Dopeman a megváltó, és felszabadít a véres fidSS diktatúra elnyomása alól

igen, tudom, hogy ti, akik felsőbbrendű értelmiségieknek képzelitek magatokat, ebben hisztek, de ez a ti dolgotok, nem az enyém

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:14:53

@Kombi: szeretet nem létezik, mert nem lehet mérni tudományos műszerekkel

mint ahogy istent sem :x

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.16. 19:16:24

Úgy látom te sem olvasol híreket:

index.hu/kulfold/2012/09/13/elmarasztalta_azerbajdzsant_az_europai_parlament/

Az EP az állásfoglalásban elítélte Ilham Aliyev azeri elnök döntését, amellyel kegyelemben részesítette a Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfit.
...
A képviselők kiemelték, hogy a parlamentben a vita során az Európai Bizottság is kijelentette: Magyarország a megfelelő azerbajdzsáni garanciák birtokában járt el.
...

www.magyarhirlap.hu/online/megis_tamogatja_a_fidesz_a_csaladon_beluli_eroszakrol_szolo_nepi_kezdemenyezest.html
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben (Btk.) - közölte a kormánypárt frakcióvezetője.

Kombi 2012.09.16. 19:17:37

@wmіkі: Te tudod mitől leszel pillanatnyilag jobban!

xéniav 2012.09.16. 19:18:06

@teglagyar2: Te most viktorról beszélsz, hogy a baráti köre elfoglalta az országot?,hogy mássem folyik a királyi tv-ből mint vallási műsorok?, hogy a szegény de okos fiatalokat kizárták a felsőoktatásból?, hogy akinek 100 eft/hó nettó alatt volt a jövedelme 5 eft/hóazaz évi 60 ezerrel csökkent?, hogy akinek 200 eft/hó nettó felettije volt annak jelentősen nmegnőt a jövedelme? Tényleg ezeket kell szeretnem??

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:18:43

@wmіkі: igen belekotty, neked tényleg csak 8 általánosod van, ezzel tisztában vagyunk

Marós 2012.09.16. 19:19:54

@dr kíváncsivagyok:

A nemi erőszak 55%-t az apák és a fiuk követik el a saját családjuk nőtagjai ellen.
Mi köze van ehhez a kormánynak, meg a vargának ?

Egyébként ennyi hülye porno mellett mit vársz még?

xéniav 2012.09.16. 19:22:49

@wmiki: semmi megváltóban nem hiszek, csak az emberi butaság határtalanságában, és abban soha nem lehet csalódni, mindíg előjön.

komplikato 2012.09.16. 19:23:37

@Balibgeczyk: "a Nemzeti Konzultációt közel 700 ezren küldtük vissza! "

Mit ad isten, ha a választások második fordulójában résztvevőket visszaosztjuk a "kétharmaddal", nos kb. ez jön ki. Az összes Fidesz szavazó száma. Minő meglepetés. Lol.
Majd ha nem megmondják egy papiron mit kell válaszolni, akkor merje valaki konzultációnak hívni ezt a haverok zsebét tömő pénzkidobást.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.09.16. 19:25:16

@xéniav: :x

te biztosan szakértője vagy a butaságnak

...ahogy belekotty is

mirigy187 2012.09.16. 19:25:48

@Balibgeczyk: Ennyi szavazója már sosem lesz. Úgy 1 és 1,5 millió között van most a szavazóik száma.

mirigy187 2012.09.16. 19:27:40

@Anti Anyag: Ezok a választások átlagban 20%-os részvételi arányok mellett zajlottak. Elmentek a fanatikusok a fidsz részéről. Addig jó a fidesznek amíg kevesen mennek el. Ezért is találták ki a regisztrációt.

komplikato 2012.09.16. 19:29:26

@xéniav: Hittestvérem. ;)
Az emberi hülyeség hatalmát mindig alábecsülik.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 19:30:08

@komplikato:

Te kis japán fan! Menj ki japánba ha ennyire oda vagy a kis japán tinikért mint ami a képeden van! :))
On:
700 ezer akkor is több mint 4X annyi mint a lump 170 ezer aláírása, vagy tévedek? :D Szerintem nem tévedke!!
Úgyhogy kuss te balliberó!
inkűb arról hadoválj hogy mi faszért vettek fel fletoék ennyi rengeteg milliárdot, amit eltapsoltak, és akik miatt ilyen nehéz helyzetben van a mostani Kormány és az Ország!!!

komplikato 2012.09.16. 19:33:12

@teglagyar2: "Ha o visszater a hatalomba, mindennek vege lesz! A korhazakat bezarjak, ..."

Ő a Mikola reinkarnációja? :D

VOGAben 2012.09.16. 19:33:30

Nincs más alternatíva. Fogom a fejem, hogy a sok agymosott még mindig birka módra szavaz, sőt büszkén vallja, hogy az egész család is így tesz. Ezek együtt is mennek be a fülkébe, vagy mi? Életüket pár négyzetkilométeren leélő emberek odafönt nem látják a vidék nyomorát. Nem látják, hogy ugyanazon munkáért itt fele a bér, de minden drágább. Egy egyedülálló egy garzonlakást is képtelen lassan fenntartani, nemhogy egy megörökölt szülői házat. Ezekről nem közvetlenül tehet a kormány, de hogy ellene sem tesz semmit az a napnál is világosabb. Lehet itt zsidózni hajnalig, de a kedves hívek,(Hogy lehetnek egy pártnak hívei? Ezen mindig megakadok. Ez egy kisegyház már vagy mi a szar?)tehát a szimpatizánsok ha egyszer letépnék a fejükről a narancssárga kámzsát, akkor megláthatnák, hogy a kormányunk nem elhanyagolható módon ápolja a kapcsolatait Izraellel. A kettős állampolgárság sem ritkaság közöttük. A szocik pocsék semmitérő munkája nehogy már elhomályosítsa a mostaniak szériában elkövetett hibáit. Alkalmatlanok. Nincs mese.

Balt 2012.09.16. 19:33:52

@Hunor Levente: Nektek, testnevelésből felmentettek tök mindegy. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.16. 19:36:03

@VOGAben: Az MSZP-t vidéken úgy utálják, mint a szart.
Sok agymosott MSZP-s meg nem akarja ezt megérteni.

mirigy187 2012.09.16. 19:37:50

@Balt: Tényleg micsoda ötlet. A tv-ben elmondták a tanárok, hogy télen max sportal kapcsolatos videót fognak a gyerekeknek vetíteni mert nem tudják megoldani a téli tornaórákat. Amikor a tanárokat összecsődítették egy konferenciára ami ugye a tanároknak pénzbe került mert jegyet kellett rá venni. Akkor pofátlan cinizmussal közölték, hogy legyenek kreatívak a kollégák. Senki sem tudja, hogy melyik tantárgyak óraszámát csökkentsék a tesi javára. Tényleg micsoda ötlet. meg a köpppeny mert erre is nagy szükség van enélkül összedől az oktatási rendszer

mirigy187 2012.09.16. 19:38:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A környezetemben a fidesz jelenleg szitokszó :)) A szocik csak másodikak :)

komplikato 2012.09.16. 19:41:55

@Balibgeczyk:
A képen nem egy tini van, de még csak nem is ember.

Nem vagyok "libero". Technokrata vagyok, nem hiszek csak abban ami működik.

A Gyurcsány eddig sem érdekelt, mostanában pedig teljesen ignorálva van. Csak egy bizonyos csoport vonyít miatta folyton.

A milliárdok eltapsolásáról akarsz beszélni? Miért engedi a kormány az "nagy magyar cégeknek", hogy külföldre adózzanak? Pénzszivattyú megvan? Ja mert a haveroké? Nesze neked milliárdok, 23 év alatt 5,5x kivitték a mostani államadósságnak megfelelő pénzeket. De soha ekkora arányban mint most. Ugorj le a CBA és vegyél valamit, had örüljenek csóró svájciak. vagy vegyél szalámit, mert Szingapúrnak pénz kell!

Akarsz róla beszélni?

komplikato 2012.09.16. 19:43:55

@mirigy187: Felénk a legnagyobb szitok jelenleg a "Védjen meg a kormány" vagy a "védjen meg Orbán Viktor". Szerinted miért?

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 19:44:36

@mirigy187:
Anygalföldön??? Ott lehet!!
De Kispesten is!!! Sok hülye komcsi prolik vannak arrafele:D

Balt 2012.09.16. 19:47:33

@Gondolkodni Próbáló Birca: "Kik szavaznak a Fideszre? Az átlagmagyar, akinek hőse Horthy és Kádár."

Akárcsak az összes többi pártra, különböző súlyozással. Kivéve persze az SZDSZ-t. Náluk mindkettőből hiátus van. (Az (átlag)magyarságból meg a hősökből is...)

kulcsar2011 2012.09.16. 19:53:13

IMF altal diktalt feltetelek:
az IMF nem diktal felteteleket; a kormany nyujt be egy tervezetet (gazdasagpolitika, bevetel, kiadas,stb.) es az IMF azt mondja, hogy erre ad, vagy nem ad hitelt; tehat nincs IMF-lista; persze ha sokaig huzzuk, akkor a vegen tenyleg az lesz, amit a magyarnemzet neven megjeleno ujsag hazudott ossze, mert nem lehet majd kilabalni a csodbol

mirigy187 2012.09.16. 19:55:26

@Balibgeczyk: Bánatodra egy nyugat magyarországi nagyvárosban élek. Nehezen lehet szoci fészeknek nevezni :)

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 19:56:14

@mirigy187:
szombathely mindig is szoci fészek volt, szóval öngólt rugtál haver! ne tagadd, hogy nem szombathelyröl van szó!! :DD

mirigy187 2012.09.16. 19:56:15

@komplikato: :) Még nem hallottam ezt a mondást de jó :)

mirigy187 2012.09.16. 19:56:59

@Balibgeczyk: Mert te nem vagy proli? Mercivel jársz meg beafsteket eszel reggelire?

mirigy187 2012.09.16. 19:57:43

@Balibgeczyk: Nem jött be :) Próbálkozzál még :) Van pár város :)

mirigy187 2012.09.16. 19:58:24

@Balibgeczyk: Nem vagyok a haverod és hála istennek a fizetnél sem lennék :)

komplikato 2012.09.16. 19:58:25

@Balibgeczyk: Nem Japánban élek, bár szívesen laknék ott hosszabb ideig, de ez nem tartozik ide. Nem vagyok japán mániás, te még nem láttál olyat, engem minden ország érdekel. Meg a robotok egy kicsit. Nem, nem a droidok. :D

Ramil Safarov 2012.09.16. 20:02:22

CSAK A FIDESZ !!!
CSAK A FIDESZ !!!
CSAK A FIDESZ !!!
CSAK A FIDESZ !!!
CSAK A FIDESZ !!!

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:02:36

@komplikato:
a drodidok ti vagytok akik mennek gyurcsány segget nyalni, ha meg hallják a 13.havvi nyugdíjat, meg a "dübörög a gazdaságot" :DD

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.09.16. 20:03:23

A sok agymosott idióta balfasz geci az.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:05:36

" A gazdasági gyorsnaszádról nem is szólva, amit az a hülye Kóka talált ki!"

És TE hogy a lófaszba írsz az én nevemen??? :O
Mert ez az idézőjelest NEM én írtam.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:06:15

"Akkor Szeged? Ott is sok a ballib geci!"

Ezt sem én írtam, hanem valami majom aki feltörte(?) a nickemet :O

Kerek négyszög 2012.09.16. 20:09:58

"Az MSZP-t vidéken úgy utálják, mint a szart."

Lehet hogy azokat az embereket sikeresebben fanatizálta a fides

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:10:35

JELENTEM, A KLÓNOM, AKINEK KEVESEBB HOZZÁSZÓLÁSA VAN MINT NEKEM, AZ NEM ÉN VAGYOK, HANEM VALAMI HÜLYE AKI BEREGELT AZ ÉN NEVEMEN!

mirigy187 2012.09.16. 20:12:44

@Balibgеczyk: Szeged tényleg nyugaton van :) Brassóhoz képest :) Te sem rajzoltál sok vaktérképet :) Ellenben mocskos a szád

Kerek négyszög 2012.09.16. 20:12:59

@Balibgeczyk:
"a drodidok ti vagytok akik mennek gyurcsány segget nyalni, ha meg hallják a 13.havvi nyugdíjat, meg a "dübörög a gazdaságot" :DD "

Na és Viktátorék 14. havi nyugdíj ígérete akkor hogyan is értelmezhető?

Kerek négyszög 2012.09.16. 20:15:19

@Ramil Safarov:
Kedves Safarov úr! Mennyit fizettek Orbánék svájci bankszámlájára?

Balt 2012.09.16. 20:17:36

@szabadság elvtársak!: Nézem. Szegény Hankiss nem lehet egészséges. Néha elég sommás a véleménye, de összességében nyilván igaza van: maga a világ van átalakulóban, kulcsszó a globális bizonytalanság. (A riporter roppant gyenge.)

komplikato 2012.09.16. 20:19:19

Ezek szerint vidéken az embereknek nem csökkent a fizetésük, nem vették el a magánnyugdíjukat, nem szopatták a tűzoltókat, rendőröket, bányászokat, rokkantakat, cukorbetegeket. A vidékiek nem szívják meg a kórházak "átszervezését" (értsd szétverését), nem lett drágább a kaja, a rezsi, a benzin ... Szóval vidéken minden fasza? Az tök jó, akkor lehet leköltözöm vidékre.

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:20:10

@Balibgеczyk:
Amúgy buktad, mert ha valakit érdekelne ez, akkor megnézi a legelső hozzászólásomat amikor regeltem (ma, ebben a blogban), és a legelsőnél rámkattint, látjaa, hogy sokkal több a hsz-m van mint neked, te klón! :))

Kerek négyszög 2012.09.16. 20:23:17

@komplikato: Van rá magyarázat: "Viktor tudja mit csinál, nem baj ha nekünk most átmenetileg rosszabb"

Persze egy idő után nem fog stimmelni a dolog...

ördöngös pepecselés 2012.09.16. 20:30:39

@wmіkі:
Számítottam rá, hogy te vagy az a kretén, aki beregelt az én nevemen. Persze ez a blog baromsága, hogy ilyet engedélyzhet!!! hogy ugyanaz a nick mehessen több embernél, de nem tudsz átverni senkit sem!!!
a legelső hozzászólásomnál mutatja, hogy több mint 30 kommentem volt már (mint ennél amit most gépelek), neked meg sokkal kevesebb :D

Balt 2012.09.16. 20:34:33

@anivivi: Az én ismerőseim közt nincs ilyen, de ma "regisztráltam" a 3. ex-fidesz szavazót (két év alatt) itt a blogon. :) Attól tartok, ez kevés lesz... :))

Balt 2012.09.16. 20:44:03

@Narmer11: Ez nagyjából biztosan így van, bár felhívnám szíves figyelmedet a bankadóra, telekom-adóra, végtörlesztésre (a végletesen kiszipolyozott magánadósság csökkentésére) stb.; amivel szemben lehetne mondjuk közvetlenül: bajnaista vagyon-/ingatlanadó, nyugdíjadó (ezt bruttósítás után támogatnám...), 40% körüli felső kulcs átlagbérre, vizitdíj, (az európaitól) elszaladó tömegközlekedési díjak stb.

Balt 2012.09.16. 20:46:28

@Balibgеczyk: Izé, én azt írom fentebb, hogy ma "találkoztam" a 3. oly mértékben csalódott Fidesz szavazóbval, aki (jelen pillanatban) "többet rájuk nem szavazna".

komplikato 2012.09.16. 20:57:14

@wmіkі: Csúnya húzás. Még akkor is ha megérdemlik. :D

Balt 2012.09.16. 20:58:52

@Kombi: Nem is, csak ő úgy hívja: büszke kozmopolita. (Persze mondjuk Washington DC-t pont úgy nem tudná megmutatni a vaktérképen, mint mondjuk Kassát...)

Balt 2012.09.16. 21:00:51

@Hunor Levente: "Nem jöttek rá, hogy amit akarnak, az jelenleg nem valósítható meg, és szokás szerint nem fokozatosan alakítanak át"

Pont, hogy ebben kivételesen fokozatosak: idéntől csak a tagozatok első évfolyamain vezetik be a mindennapos testnevelést.

Balt 2012.09.16. 21:06:25

@szabadság elvtársak!: Azért vicces ez a Hankiss: a liberálist nem meri kimondani (már ez is eredmény, hála az SZDSZ-nek...) :)), a konzervatív meg csak pejoratív kontextusban fordul elő nála. Kár érte, így elég hiteltelen, pedig a jóindulatában biztos vagyok...

lerdin 2012.09.16. 21:16:09

nyilvánvaló hogy ki szítja permanensen a feszültséget:

Úr Jézus Krisztus a Zsidókról

Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
41. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
42. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
43. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
44. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
45. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
46. Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
47. A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.

Diocles 2012.09.16. 21:24:25

A radikálisan Fidesz-gyűlölő és alig burkoltan LMP- és Bajnai-fan Véleményvezér és egyéb "konzlib" index-blogok (pl. újonnan a Kard) ugyan mitől lennének bármi hatással a Fideszre szavazó konzlibekre?

Kábé annyira, mint Debreczeni József, aki hivatalosan szintén konzi, ugyebár.

Diocles 2012.09.16. 21:27:56

"Ennek jelentősége egyre csökken, amit valószínűleg éreznek is, a régi vágy, az MSZP kiszorítása tulajdonképpen megtörtént, nagyon meg lett verve, szét is szakadt"

ez egészen vicces, tán elkerülte volna a t. szerző figyelmét (ha igen, akkor adja vissza a politológus-diplomát szerintem...), h az MSZP az ellenzéki oldal hegemón pártja, a Fidesz egyetlen lehetséges váltópártja? :)

Sz'al a szitu az lesz, h sokáig MSZP (és társutasai) kontra Fidesz párharc lesz még itt, sokáig fog ez még mindent meghatározni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 21:30:48

@xéniav:

Jókat írsz - hadd tegyek hozzájuk pár gondolatot.

Hívő és hívő közt azért van különbség! Csakúgy, mint komcsi és komcsi közt.
:-).

"Tudod inkább vagyok ateista és tanulmányozom az evolúciót, és érdekel az ősrobbanás."

Igen, de azzal, hogy mindezeket cselekszed, nem teszel mást, csak az anyag (matéria) megnyilvánulásait vizsgálod. Azét az anyagét, ami igazándiból semmi több, csak megfelelő hullámhosszúságú rezgés. Te tehát materialista vagy (én is), de ezzel gyakorlatilag azt is deklaráltad, hogy teista is vagy (bizonyos értelemben). Hiszen hiszel abban, hogy a világ valós algoritmus alapján működik, ergo LÉTEZIK rendező elv (van, aki ezt hívja Istennek és megszemélyesíti őt, plusz messiást és "földi helytartókat" ragaszt mellé).

"A hívő nem képes magától dönteni és leginkább nem válalja döntése következményeit."

Az egyistenvallás szerinti hívőkre gondolsz ? És melyikre? A katolikusok cselekedeteinek vállalása a gyónásban testesül meg - a kérdés tehát részükről letudva (lásd: Keresztapa III.).

" Tudod rendkívül sok egyházi ember tanulmányozza az ősrobbanást és az evolúciótnem vonják kétségbe, csak próbálják beilleszteni a saját vallásukba."

Ez telitalálat.
Mozgástörvények: Sir Isaac Newton. Az egyik legnagyobb hatású tudós, aki mélyen vallásos volt.

@wmіkі:
Huhh, hirtelen több wmiki lett? Újabban ez a tuti trükk a blogtérben?
Ennyire nagy a baj?

@komplikato:
Dehogy. Kajmán-szigetek, Barbados, és ki tudja még, milyen országok állnak a sor végén.
Adót fizetni? Ugyan! Sem itt, sem ott.

Az off-shore lovagozás is csak addig ment, amíg másnál volt a kincstárkulcs. Van erre (mennyi pénz hagyott el adott országot off-shore módon) egy szép kimutatás valahol a neten, pár hete körbejárt minden blogot.
Mit mondjak, ebben igen "jól" állunk...
:-(.
@laci_52:
számadatokat nem tudok, de tulajdonképpen jól leírtad a lényeget.
Ebben az országban elég sok ember él dupla szemellenzővel és/vagy szelektív hallással és/vagy csekély képességgel a közéleti hírek dekódolására. Ezt használja ki a fidesz, eddig jól.
Kár, hogy lassan az ország megy rá erre a butaságra, de hát ugye a népet nem lehet leváltani...

Balt 2012.09.16. 21:31:44

@félázsiai 2llkedő: Én sem küldtem vissza, de nyugi, éles helyzetben minden bizonnyal a Fideszre fogok szavazni, pláne, ha felsejlik a Gyurcsány/Bajnai visszatérte...

lerdin 2012.09.16. 21:34:56

a világmédia a tietek Zsidók.de Obama beintett.nem lesz itt 3. világháború.szeretnétek?hát nem.volt 60 évetek..elbasztátok és csak a gyűlölet.most itt ennek vége.Irán megcsinálja az Abomb és így köll tárgyalni

Béka53 2012.09.16. 21:37:24

@Diocles: nem gondolom, hogy gyűlölet lenne a Fidesz ellen bárhol, vannak tények, az ország lassan működésképtelenné válik, és ez nem jó, de ezért nem kell gyűlölködni. Az említett blogok tényeket írnak le, ha írsz valami sikertényt a Fidesz kormányzásából, ami mondjuk nem az, hogy a magas jövedelműek jól jártak, az ok.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 21:41:21

@Diocles:

Szerintem nem látja a szerző rosszul.

Az igaz, hogy a fidesz -mszp tengely egy régi alku eredménye és az is, hogy az mszp a mostani ellenzék legtámogatottabb pártja, de az, hogy az mszp lenne a fidesz váltópártja, nem teljesen igaz. Az mszp egyedül ugyanis képtelen lesz leváltani a fideszt, nagyon sok balos (és liberális) van, aki nem szavazna ERRE az mszp-re. Jól is teszik.

Ahhoz, hogy a szocik komoly eséllyel induljanak, meg kellene szabadulniuk néhány vállalhatatlan arctól és meg kellen újulniuk.

A fidesz váltópártja nem egy párt, henam egy pártszövetség lehet csak, jelen állapot szerint. Ahhoz pedig, hogy egy új formáció fusson be egyedül, már kevés az idő. Sokat tenne a dolgohoz, ha egy ilyen (HITELES) párt, vagy politikai erő felbukkanna, de akkor is csak szövetségben tudna ez az egész működni.
Megjegyzem, ez nagyon helyes is: ennek az országnak az egyetlen esélye, ha végre felismerné a nép, felismerné a politikai elit, hogy szükséges lenne egy legnagyobb közös osztó, és/vagy egy legkisebb közös többszörös.
Értem én, hogy kell a zsé a holdudvarnak, hogy meg kell teremteni a (nem diszkrét jájjal kent)magyar burzsoáziát, de ez tömegek lecsúszását eredményezi, ahonnan évtized múlva állna csak talpra az ország.
Gyakorlatilag ez folyik most.
Ezért nem jutunk egyrúől kettőre. Ezt csinálta a mszp is, de a fidesz kicsit magasabb fokozatba kapcsolt.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 21:44:14

@mirigy187: Na ja. 2014-ben meg nyilván az otthonmaradó MSZP-sek nyernek.

Ember, ha én le akarok váltani egy kormányt, elhiheted, hogy a regisztráción már nem fog múlni.

Tudod te is nagyon jól, a ballib újabb veresége nem a regisztráción fog múlni, hanem azon, hogy a ballibsi politikusoknak még a fideszeseknél is jóval kevesebb a hitele.

Nézz már rájuk: Mesterházy, Bajnai, Heller Á, Kovács László, Gyurcsány, stb.

Te vennél ezektől autót? Na ez az, más sem.

Diocles 2012.09.16. 21:44:48

@Béka53:

az ország nagyon régóta csúszik lefelé, ezért csak a Fideszt felelőssé tenni talán túlzás.

ha egy blog, egy média "van sapka, nincs sapka" - alapon kritizál, "minden szar, minden rossz" alapon, elhallgatva, hogy mennyire iszonyúan szűk a mozgástér, h a mindenkori kormányzat lassan a rossz és a rosszabb között választhat csupán, az gyűlöletkeltés, heccelés.
(persze elismerem, h sokban hasonló módszer követett Gyurcsány ellen is a jobbos média, nos, ők sem lehetnek erre büszkék.)

és pláne ne nevezzük az ilyen médiumokat "konzlib" médiumoknak.

Diocles 2012.09.16. 21:49:07

@Zébácsi:

Majd meglátjuk.

Szerintem szépen befogjátok az orrocskátokat, és leszavaztok - az MSZP-re.

Mert nem lesz más. És az LMP is úgy be fog mögéjük állni, mint a pinty.
Az MSZP mögött ott az erő, a szervezet, a háttér, az ellenzéki értelmeségi hablaty mögött meg semmi nincs.

Diocles 2012.09.16. 21:49:40

értelmeségi=értelmiségi

Vombatus Ursinus 2012.09.16. 21:52:08

@Balibgеczyk:

Átlátszó és unalmas troll vagy. Pont olyan, mint vémiki.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 21:56:12

@lerdin:

Kérlek, ne érts félre, nem bántásdiból, de...

"Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.

Állítólag Isten nem volt szerencsjátékos. Ez azért szép tőle.
Hm., megteremti Évát és Ádámot (az maga hasonlatosságára), majd miután eltelik pár ezer év,látva, hogy ezek mit paráználkodnak ott lenn, leküldi fiát, Jézust, hogy hirdesse az igét és tegyen rendet? Majd pedig szótlanul tűri, hogy saját kreálmányai (ti. az emberek) kersztrefeszítsék az IGE, az Igazság hirdetőjét, ki halálával hoz megtisztulást majd az emberiségnek (illetve követőinek), majd azt is szótlanul tűri, hogy nevében Allah nevének imába foglalóit öljék eme szent embrek 8akik persze már nem zsidók), majd jutalmul (többször is) egy laza kis pestist küld a fiatal Európa népére, köztük igaz hívőkre?

Tudom, istemi titok, meg hit, meg a szentírás, de most komolyan:mindezt a zsidókra verni kicsit túlzás, nem?

"A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók"

Ádám és Éva leszármazottai tehát nem Istentől valók. Na persze, egy alma miatt kiűzettettek a Paradicsomból és Isten pár ezer év alatt sem tudott megbocsájtani. AZt persze lehetett, hogy Ábrahám utódai több száz évig éljenek és YODA-i élethosszuk alatt többtucat gyerekük legyen? A kis kivételezettek, hm...

Ez a bocsánat (Jézus után nem ezerpárszáz évvel) klérusnak (papoknak) némi pénz ellenében rögvest sikerült (bűnbánó cédulák).

Bárhogy is nézem, nekem ebben a sztoriban nem teljesen klappol valami...persze tudom, a zsidókkal kezdődött. /Ha Jézus az, akkor Isten maga is az?/

Béka53 2012.09.16. 21:57:18

@Diocles: Van egy régi indiai mese a karvalykirályról, aki ki akarja rabolni az állatokat, s ehhez a legjobb eszközt abban találja meg, hogy mindenki gyűlölje a másikat, saját rokonait is, mert akkor ezzel lesznek elfoglalva, s nem vele, no meg nem tudnak összefogni ellene. No, én az gondolom, hogy a gyűlölködést a Fidesz kezdte el, s folytatja is, ebben nagyon hatékony. Ha ugyanilyen hatékonysággal építené a gazdaságot, az jót tenne. Én ezért teszem felelőssé a fideszt. De tény és való, hogy nem jó helyzetet örököltek, de cserébe azóta egyetlen egy jó lépést nem tettek gazdasági szinten. A haverok meggazdagodtak, de ettől nem élénkült meg a gazdaság.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 22:00:16

@Diocles:

"Szerintem szépen befogjátok az orrocskátokat, és leszavaztok "

Pardon, ez mi akar itt lenni?
Mi ez a többes szám?
Ha kérhetem, ne helyezz be olyan halmazba, aminek nem vagyok tagja.

Másrészt az orrocskájukat a fidesz-hívők lesznek kénytelenek befogni, mert most történetesen az ő lieblingjük hülyeségei adnak okot hangos kacagásra (és a sajnálkozásra afelett, hogy ezek sem különbek, sőt.)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:00:30

@Diocles:

De ez miért lenne jó nekik? Az LMP miért nem számolna azzal, ha összeállnánk a szocikkal, akkor buknák a szavazóik felét? Megérne nekik ennyit? Szerintem nem.
Inkább azon törjétek a fejeteket, ha a Fidesznek nem lesz többsége, akkor kivel kötnének koalíciót, erre minden esélyük meg van!
Szóval kivel? Jobbik, LMP, DK, MSzP?
Regisztráció ide, vagy oda, ha nem jön be nekik könnyen lehet, hogy nagyon alulmúlnák a kvk. eredményeket.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.16. 22:04:24

@Béka53:
Az indexen gyűlöletkampány elsősorba a Fidesz ellen folyik.
Szóval sok igazság van ezen mesében, csak összekeverted a szereplőket.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:06:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Akkor menj át a Mandinerre vagy az MNO-ra és nézd meg ott mi megy!

Amúgy meg facebookon lesznek majd nagy kampányok nem a blogokban :)

Balt 2012.09.16. 22:08:45

@mirigy187: Nem túl jólszituált környezet lehet... hogy finoman fogalmazzak. :))

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 22:11:04

@Anti Anyag:

"Tudod te is nagyon jól, a ballib újabb veresége nem a regisztráción fog múlni, hanem azon, hogy a ballibsi politikusoknak még a fideszeseknél is jóval kevesebb a hitele. "

Ebben nem vagyok annyira biztos.

Bajnaival különösebb baj nincs, és bármilyen fura, ha konzekvensen értelmezzük az őszödi beszédet, akkor Gyurcsány sem akkora antikrisztus (írom, pedig nem vagyok egy GYF fan), mint amennyire ezt a fidesz ráhúzta. Ha Gyurcsány hazug (ez a bélyeg rajta Öszöd óta), akkor mit gondoljak Orbán igazmondásáról?

A baj az mszp őskövületeivel van (azzal a tagsággal, amelyik Öszödön gyáva volt és a szaros kis zsíros állását féltette), illetve azzal, hogy még mindig a háttérből mondják meg a tutit a nagy emberek (hiszen náluk van a pénzesládikó kulcsa). Továbbá: tényleg sok az olyan fidesz szavazó, akinek bármi mindegy, akkor is a fideszre szavaz - ők most biztos szavazók, míg az mszp esetén ez a tábor kisebb.

Bizony sok múlik azon, hogy lesz-e regisztráció, vagy sem, mert az erős fidesz bázis regisztrálni fog, míg a bizonytalan balos bázis lehet, hogy nem, de ezzel ki is zárja magát a választásból.

Ha elfogadjuk azt, hogy nem a regisztráción fog múlni - ahogy írod - akkor áruld már el nekem, mi szükség erre, hisz a fidesz e nélkül is nyer, hiszen nem ezen múlik, nemde?

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:11:48

Azért ez jó. Megy ide-oda tüntetgetni ugyanaz a 300 ember, majd a nyilván " független politológus" levonja a következtetést, hogy ezek után ki szavaz Orbánékra.

Foxtrotty 2012.09.16. 22:12:05

Röviden összefoglalva: az átlagember számára ezen a héten nem történt semmi. A politológus meg mindig talál megmagyaráznivalót, akár tél van akár nyár

Diocles 2012.09.16. 22:12:31

@Nyekenyóka.:

Oké, de hasonlítsd mán össze az mno és az index olvasottságát. Ráadásul ez utóbbi ugye "független".

Könnyen lehet hergelni, itt van pl. a nyugdíjkérdés, egyik nap azt írja az index és blogfalkája, h a szemét Fidesz túl sokat költ a nyugdíjakra (valóban, ezt a terhet nem bírja el az ország), a másik nap meg azt, h a szemét Fidesz miatt mennyi rokkantfelülvizsgálat van, stb.

Valaki mindig elégedetlen lesz, sőt, itt két réteg lesz elégedetlen. Ügyes, nem?

1. Ami engem illet, én nem vagyok érintett egy esetleg váltás kapcsán, tehát tojok rá.
2. Sőt, kifejezett kárörömmel szemlélném, h egy MSZP-LMP csodakormány hogyan tudna helyt állni ebben a gazpol-helyzetben... Mutassák meg a nagypofájúak és megmondóik.

3. Nem bírom már ezt a hangulatot, h "minden szar, minden rossz", leszokóban vagyok a netről és a politikáról is.

Most is valszeg noname nicket fognak anyázni, mert nem anyáztam dafke a kormányt... Nos, nem kell, alszom már, holnap kelés, munka és értelmes dolgok...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.16. 22:13:21

@Nyekenyóka.: Tőlem szidhatják a Fideszt. Nem kedvelem őket. Jelenleg semelyik pártra nem bíznák 1 csavarhúzót se.

Csak a tényszerűség kedvéért említem, hogy éppen az MSZP az, aki 1990-től kezdve mikor nincsennek hatalmon, folyamatosan diktatúráról papolnak, bérretegnek, és gyűlölködnek.

Persze a Fideszt se kell félteni, ők is gyűlölködnek ezerrel.

Mindkét párt összes mondanivalója a választóinak annyi, hogy a másik szarabb.

Béka53 2012.09.16. 22:17:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A karvalykirály nálam mindkét nagy politikai szereplő, jó lenne, ha most már nem karvalyok jönnének:)

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.16. 22:18:26

@Nyekenyóka.:

Jobbik, ez látszik eshetőségnek.

Őket tudja később Viktor bedarálni (lásd: MDF, MIÉP, Kisgazdák).

Mszp-vel? Ez rossz vicc lenne, sőt durva.
LMP-vel? Másik vicc. Tekintettel arra, hogy egész más világnézet.

A Jobbik lenne a befutó, mert ebbe fér bele az a színházias keresztényi motívum, amit az egyébként tiszta vicc KDNP kormányba kerülése jelent.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.09.16. 22:21:12

@Diocles: Nincs ellentmondás. Az MSZP kiszorítása lehetett egyesek politikai célja, én erre azt mondom, hogy a 2010-es választási eredmény és a pártszakadás ezzel ér fel, ennél nagyobbat nem várhattak. Hogy az MSZP milyen pozícióba került azóta, nem ide tartozik.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:23:21

@Diocles:
Szarok az mszp-re nagy ívből. Megmondom őszintén 2002 óta végig a Fideszre szavaztam, 2010-ben is, de most már azt mondom: Állj! Ez így nem mehet tovább. Rájöttem, hogy ez is egy mocskos szemét gazember párt mint az elődje. Gyakorlatilag minden téren szarabbul jártam, ehhez még jönnek a birkamódi kommunikálások, hogy "ez ezért lesz jó, az azért lesz jó..."
Szerintem még csak azt sem lehet rám mondani, hogy protestszavazó voltam, és ezért hátráltam meg a fidesztől. De nem lehetek az, mert eddig mindig is rájuk szavaztam.
Jelen esetben pedig nem látok olyan párt, amelyikre szívesen szavaznék. Én megértem, hogy elég szar helyzetben vették át a kormányzást, de ezt ne legyen már kifogás minden egyes ballépésükre, mert ez már nagyon szánalmas. Olyan ordas hazudozásokat képes Orbán kimondani, hogy egyszerűen nem ismerek rá. Mintha nem is ő lenne aki volt
98-ban, vagy 2002-ben. Mintha valami ördög bújt volna belé. Teljesen elvette az eszét a hatalom csakúgy mint Gyurcsányét.

Balt 2012.09.16. 22:23:23

@Diocles: Így sejtem én is. Aztán az atv által körbeudvarolt "pártütő" konzlib(?) értelmiség, mint Mellár, Bod Péter Ákos, Chikán, Angyán stb. sem lesz protest MSZP-DK-Bajnai-szavazó, ez fix. :)

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:23:50

@Zébácsi: Ha Gyurcsány hirdeti ki a regisztrációt elmegyek és ellene szavazok, ennyi.

Annak nem sok értelme, hogy jobbosok elmennek regisztrálni, ballibsik pedig nem.

"Bizonytalan" ballibsi bázis. Na ez ugyanolyan hülyeség, mint az, hogy aki otthon marad, az valójában ellenzéki szavazó.

A szavazók döntő többsége eleve nem is politikai oldal szerint szavaz. A ballibsi szavazó, pedig ha annyira bizonytalan, hogy el sem megy regisztrálni, akkor az eleve nem ballibsi szavazó.

Gyurcsánynak nem az a baja, hogy hazug, melyik politikus nem az? Hanem az, hogy elvtelen, antidemokrata, magyarul kommunista. A csóka 2006. októberében már kiírta magát a demokratikus érzelmű átlagválasztók körében mint bármilyen alternatíva, csak éppen a "demokratikus" ellenzék ezt kb. 1 éve vette észre. Ezzel magukat is kiírták, hiszen aki szétveri koholt hazugságok alapján ellenzékének szimpatizánsait, az máskor is szét fogja veretni.

Nézz körül, nincs egy normális jelölt a ballib bagázsban. Bajnai talán ha 100.000 embernek alternatíva, de azoknak az ördög is az lenne, csak ne fideszes legyen.

Ha jól megnézed, Orbánék alapvetően gazdaságból (nem mentünk a jóslatok ellenére sem csődbe, pedig az Index az utóbbi 2 évben csak erról szólt), sem demokrácia terén (egyetlen ellenzéki tüntetőnek nem esett baja, Gyurcsány 1 hétig lakhatott a Kossuth téren) jól vizsgáztak.

Miért cserélnék le ezeket olyanokra mint Bajnai, vagy Mesterházy?

Balt 2012.09.16. 22:25:52

@Diocles: Igen, ennek fényében pedig különös jelentősége van (lesz) a mostani Gyurcsány performansznak. Mégiscsak rávarrták az MSZP-re levakarhatatlanul, bár már 1 éve azt hitték, megszabadultak tőle... :) (Valszeg Fletó is rájött arra időközben, hogy az MSZP nélkül mégse fog összejönni. Úgy se, de már erre is rájött januárban.) :)))

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:29:23

@Balt:
Most őszintén, ki a faszt érdekel még Gyurcsány? Néhány idióta nyuggeren kívül senki nem veszi komolyan. Egyszerűen semmi jelentősége nincs már annak az embernek. Miért csinálnak neki folyton reklámot annak a majomnak?
Mintha ő lenne valami főellenség, holott egy senki.
Basszák be valamelyik börtönbe aztán le van a gond róla, ott majd színészkedhet az őröknek.
De hogy miért kell vele foglalkozni, nem értem...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:32:42

@Nyekenyóka.:
Sőt, ennek nem is a börtön lenne a legnagyobb büntetés, hanem az ha teljesen egyedül van, valami lakatlan szigetre kellene száműzni, megőrülne hogy senkinek nem tudna picsogni.

lerdin 2012.09.16. 22:33:21

Zsidó

most tényleg vicc vagy.ha bepróbálkozol a Magyarok disznyózsírt csinálnak a tokádból

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:33:34

@Nyekenyóka.: A Fidesz nem véletlenül reklámozza, az MSZP pedig úgy lehet vele, hogy reklámozom, mert ha nem indul, azok a szavazatok is az enyimé.

lerdin 2012.09.16. 22:34:50

Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.
37. Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.
38. Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.
39. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
40. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
41. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
42. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
43. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
44. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
45. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
46. Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
47. A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:35:24

@Anti Anyag:
De miért reklámozza??? Azt akarja, hogy bejusson a Parlamentbe? Ezzel azt éri el a Fidesz, hogy rászavazzanak. Nem normálisak. Szarni a Fletó fejére és nem foglalkozni vele!

2012.09.16. 22:35:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az MSZP-t vidéken úgy utálják, mint a szart."

Nyíregyháza? Miskolc?

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:39:26

@Nyekenyóka.: Azért reklámozza, mert a Feri annyira hülye, hogy önmagában negatív reklám. Az angolok ki akarták nyírni Hitlert, de gyorsan rájöttek, hogy ha megölik, helyébe lép egy okosabb és elhúzódik a háború.

Ők is pontosan azt csinálták amit most Orbánék Ferivel, állandóan mutogatták a filmhiradóban. Szerencsétlen Adolfhoz még kommentár sem kellett, a nézők szörnyűlködtek és röhögtek rajta. Kb., mint mi Ferin, ha a HírTV-ben vonaglik.

2012.09.16. 22:40:17

@lerdin:" 44. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. "

Upsz, hát nem egy isten van, aki mindenható? A zsidókkal nem ő kötött szerződést? Hát nem ő választotta ki azt a népet?
Amúgy az egész egy nagy önellentmondás. Ha hazug, és a sajátjából szól , akkor nem mondhat hazugságot, mert akkor igazat szólna. Viszont ha igazat szólna, azzal hazudna. Jézus szerint viszont A hazug hazudik, tehát igaz.

azértezszánalmas 2012.09.16. 22:41:07

Ki szavaz ezután a Fideszre?

Nagyon sokan.
Mindenki aki már nem eszi a balliberó "értelmiség" bulvár politikáját.
Akik egyetértenek vele, hogy az keressen többet aki dolgozik és gyereket nevel.
Aki szerint jó ötlet a Görög 40%-os nyugdíjcsökkentés, tömeges privatizáció és elbocsájtás helyett, kissé megadóztatni a válság okozóit és az eddig kaszáló multikat.
Akik örülnek neki, hogy nem a családi pótlék nő, hanem az adókedvezmény.
Aki régóta várta már, hogy véget vessenek a világ legnagyobb rokkernyugdíj csalás szappanoperának.
Aki örömmel fogadja a segély helyett közmunka programot és érti, hogy a 47 ezerből megélés erre vonatkozott, nam arra a hazugságra amit a liberók szajkóznak.
Akit kihúztak a svájci frank csapdából.
Aki érti, hogy milyen nagy történelmi lépés az állampolgárság megadása a határon túliaknak.

stbstb....

A legbalosabb Szondánál is 33%ról 37% nőtt a Fidesz támogatottsága az elmúlt hónapban.

2012.09.16. 22:41:22

@Nyekenyóka.: De nem az mszp útálat miatt.

Balt 2012.09.16. 22:41:24

@Nyekenyóka.: A következő választás nagyon más lesz, mint az eddigiek, bár talán a legutóbbi idézi fel valamennyire, ott már alig számított a 2. forduló. (Csak a 2/3 múlott rajta...) Sokkal szélsőségesebb eredményt fog hozni pár % eltérés, márpedig jele állás szerint egy nem teljesen egységesen felálló ellenzék nyilvánvalóan alulmarad.

Én 2010-ben örültem volna egy LMP koalíciónak, de ma, pláne ha beviszik a hátukon a Nullát meg a nyugger poltiszteket - és persze egyáltalán bejutnak :) - már egyáltalán nem örülnék neki. Akárhogy is, a 2014-es választás (és az esetleges előre deklarált ill. ciklus alatt alakuló) szövetségek alapvetően határozzák meg a későbbieket, mert úgy látszik, ez a hajó már elment...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:41:29

@Anti Anyag:
Ha ez a majom Déká valahogy bejut a parlamentbe az a Fidesz sara lesz, legfőképp a Magyar Nemzet sajtóé meg a Hírtv-é...mert ezzel ezt fogják elérni.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:42:59

@Balt:
Többek között az új választási rendszer miatt sem szavazok már a Fideszre.
1 forduló: ezzel az egyel értek egyet. Meg a kopogtatók eltörlésével...

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:44:40

@azértezszánalmas: Ehhez képest egy "politológus" ír egy ilyen posztot.

Balt 2012.09.16. 22:44:41

@Zébácsi: "Ha elfogadjuk azt, hogy nem a regisztráción fog múlni - ahogy írod - akkor áruld már el nekem, mi szükség erre, hisz a fidesz e nélkül is nyer, hiszen nem ezen múlik, nemde?"

Mondjuk, hogy a tudatos választót preferáljuk az indulatból ill. ígérgetéssel becsábítottal szemben...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:46:52

@Balt:
Na erről a "tudatos szavazókról" én már írtam jó sokat máshol, de itt Off lenne, úgyhogy nem is folytatom tovább.

Kalmár 2012.09.16. 22:48:13

@Nyekenyóka.: Ha a DK elvesz 4%-ot a baloldalról, az főnyeremény.
Ha összeállnak és közösen indulnak, akkor kétszer ennyit visz el. Annyira utálják ezt a hazugot, hogy tuti öngól mellé állni. Így is jó. A Fletót nem szabad elengedni a képernyőről. Kiváló madár(szavazó)ijesztő.

Balt 2012.09.16. 22:48:39

@Diocles: Alapjában egyetértek, a politikai "absztinenciát" illetően is (TG videoblogjait pl. meg sem néztem), de azért ne essünk ugyanabba a hibába, mint a rezignált gyurcsány-bajnaisták a 2010-es választás előtt: :)

"Sőt, kifejezett kárörömmel szemlélném, h egy MSZP-LMP csodakormány hogyan tudna helyt állni ebben a gazpol-helyzetben..."

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:50:46

@Nyekenyóka.: Ennek nem sok értelme van. Feri 2006-2010-ig szerintem az egyik legtöbbet szereplő politikus volt a HírTV-ben. A szadeszosokkal együtt. (Hornt pld. vagy százszor biztosan leadták) Ehhez képest buktak is egy jó nagyot.

A cél szerintem az, hogy bizonyítsák, az ellenzék egyik meghatározó alakja Gyurcsány. Ez pedig sok embert el fog riasztani attól, hogy a ballibsikre szavazzon. Bár szerintem a legtöbb fontosabb baloldali-liberális politikus simán betölti ezt a szerepet. Pld. Mesterházy, vagy a hihetetlenül szánalmas LMP-s megszólalók.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.16. 22:54:54

@Nyekenyóka.: A megélhetést nem az új választási rendszer szabályozza, hanem a gazdasági helyzet.

Szerintem ez az egyetlen szempont, persze a magyar áruk védelme, a magyar érdekek hangsúlyozása a másik, de ez is összefügg a fentivel.

Még szempont a közbiztonság, de minden egyéb smafu. Lehet szavazni? lehet. Kimehetsz ellenzékként biztonságban az utcára? Igen.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:56:43

@Anti Anyag:
Nem tudom, szerintem a normális ember szarik arra, hogy mit csinál már gyurcsány, másrészt a kedves kormánypárti képviselőket sem kell sajnálni szemétkedés és ostobaság terén.
Egyszerűen már gyerekes mutogatni ezt a barom gyurcsányt...mint valami kibaszott marionett bábu.
Bár tény az is, hogy Ő mutogatja saját magát is :D

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 22:57:54

@Anti Anyag:
Nem sok magyar áru van. Amire ráírják, hogy magyar, az sem biztos, hogy az. A Pick szalámi német desznyóból van. A boci csoki meg cseh.

Balt 2012.09.16. 22:58:30

@Nyekenyóka.: Igen, talán jobb lett volna, ha nincs őszödi beszéd és Orbán nincs rehabilitálva a 2006-os vereség után. 2010-re akkor is muszáj lett volna leváltani az MSZP-SZDSZ-t, és talán valami konszenzuálisabb politika kerül előtérbe mondjuk Navracsiccsal, Vargával, Pokornival. Bár a fene tudja, a 2002-es második forduló előtt is inkább ilyet véltem volna célszerűnek (mert az tény, hogy a Wermer András-féle pozitív kampány egyáltalán nem volt konfrontatív), aztán Orbán egyedül is majdnem megfordította a 2. fordulóra az eredményt.

dr yetee 69 2012.09.16. 22:58:43

@Balibgеczyk: Az a blog szégyene,hogy még nem basztak ki innen,elmebeteg!

Balt 2012.09.16. 23:03:14

@Nyekenyóka.: Gyurcsány a Fidesz "beépített embere". :) Legalábbis távolról olybá tűnik. :)) Nincs ezzel baj, lecsukni pedig - úgy tűnik - egyelőre nincs miért, fentiek alapján messze nem is Fidesz-érdek. (Itt sajnos nem esik egybe az országos érdekkel, de ez van...) :))

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 23:05:09

@Balt:
Pedig mennyi sok jobbikos szavazót kapnának ezzel...dehát ő dolguk mit tesznek fletóval :)

Balt 2012.09.16. 23:06:46

@Nyekenyóka.: Ha egy ilyen "reklám" a DK-nak jelent ezer szavazatot, a Fidesznek százezret... (Járulékos "veszteség, hogy a Jobbiknak is valamennyit, az ezernek biztos többszörösét.) Az MSZP-től pedig visz. Elég egyértelmű választási matek sztem. :)

Balt 2012.09.16. 23:08:14

@Nyekenyóka.: Pedig milyen nagy volt a ballib mellény, hogy már 2010 októberre bebukik a Fidesz, mert "ők sem tudnak mást csinálni". :)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.16. 23:09:47

@Balt:
Mindennek eljön az ideje. Csak lennének végre új variációk, melyek teljesen mentesek a jelenlegiektől. Addig csak lefele megyünk.

Balt 2012.09.16. 23:11:07

@Nyekenyóka.: Most is ott vannak - igaz, nem saját jogon - és nem sok vizet zavarnak. :)

Balt 2012.09.16. 23:12:08

@Nyekenyóka.: Mi a probléma a választási rendszerrel?

ciccaful 2012.09.16. 23:34:09

@Anti Anyag: ja, ja jól kipaterolták őket a 4%-os hitellel együtt, inkább fizetünk 7%-ot. ez aztán az unortodox. és ov még büszke is erre.

hallottál már mellár tamásról? azt hiszem nem vádolható ballibsiséggel. és mit mond? ultra gáz, amit a kormány csinál a gazdaságban.

és arról hallottál, hogy pl. a mol részvényeket a csúnya imf pénzből vettük?

és arról tudsz, hogy fidesz minden olyan intézkedést megszavazott 2002-2010 között, ami NÖVELTE az államadósságot? szóval, nekem ne károgjanak annyit az emútnyócévről.

és kijózanodásként ajánlom az ángyán józsef videókat. vagy ő is túl balos?

ja nem, csak gondolom áruló, vagy nemtudjamitbeszél, megvezették. vagy bármi ilyesmi. esetleg ide is jó lehet az emútnyócév. te biztosan tudsz vmi jobbat mondani.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 23:36:35

@vackor1: Ez a yatumux még ráadásul egy beképzelt fasz is.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.09.16. 23:38:14

@ciccaful: Ráadásul olyan most a MOL hogy semmilyen osztalékot nem fizet, mert nullszaldós.

dekol84 2012.09.17. 00:48:45

@Balibgeczyk: "Te amúgy szerelems vagy Orbán Viktorba, hogy Ő a képed itt?"

Te nagyon kretén! Ha megnézed azt a képet az elmebeteg, cezaromán miniszterelnöködről, akkor látnád, hogy az a kép a világ röheje! Azt a faszfejet ábrázolja, ahogy az idióta képével kólát szürcsölget a jó multinál! Lerí róla a vidéki tapló, idegbeteg paranoiás ember összes jellemzője! Hogy a feje szakadt volna az anyjába, amikor kiszarta őt!

kamill77 2012.09.17. 00:59:20

a fideszt nem a szavazórétegek közti választás dilemmája köti le, hanem a saját klientúra anyagi, gazdasági, politikai bebetonozása! hogy választókra egyáltalán ne legyen szükség. hogy holmi szavazórétegeken meg pláne ne kelljen gondolkodniuk...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.17. 00:59:38

@Anti Anyag:

"Ha jól megnézed, Orbánék alapvetően gazdaságból (nem mentünk a jóslatok ellenére sem csődbe, pedig az Index az utóbbi 2 évben csak erról szólt), sem demokrácia terén (egyetlen ellenzéki tüntetőnek nem esett baja, Gyurcsány 1 hétig lakhatott a Kossuth téren) jól vizsgáztak."

Te komolyan el is hiszed,amit írsz?
:-))))).

Annyira bírom, mikor csúsztatás van.
És jól bírom, mert gyakran van - s, ismét.

A fidesz gazdaságpolitikájáról inkább ne beszéljünk; emellett korábban nyíltan kiálló és jobboldalhoz köthető közgadászok serege farolt ki mára e mögül a dilettantizmus-halmaz mögül, ami minden bizonnyal "elmatolcsyzás"-ként vonul majd be a gazdaságtörténelem enciklopédiáiba.
Ígérték, de nem jobb, mint nyolc éve, 4 éve, két éve. (Persze, ez nem menti fel az elődöket).

A demokráciadeficit pedig nem azt jelenti, hogy abban merülne ki de facto, hogy bárkinek is baja esne az ellenzéki tüntetők közül. Még csak az kéne.

Nem kell semmi egyebet se tenni, csak azt megnézni, hogy ebben a parlamenti ciklusban mennyi törvény ment át egyéni képviselői indítványból - kvázi salátatörvényként, érdemi szakmai egyeztetés és ennek megfelelő konzekvens vita nélkül -, s máris észrevehető egyfajta attitűd.
Ezt tessék kérem tisztelettel extrapolálni, s egyből lehet érzékelni, hogy mit jelent ma itthon a korményzás (ez paralell megmiutatja, hogy mi a demokráciafelfogás is, ami a TI felmérés szerint is csökkent hazánkban.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.17. 01:10:13

@Balt:
"Mondjuk, hogy a tudatos választót preferáljuk az indulatból ill. ígérgetéssel becsábítottal szemben... "

Tudatos választó?
Ki, például?
AZ, aki regisztrál és már akkor tudja, kire fog szavazni?
pedig a választás utolsó percéig lehet gondolkodni, hogy kinek az ígérete (hazugsága) csábítóbb, korábban ki, melyik párt mit mondott, s lehet véleményt változtatni. Lehet egy utolsó TV-vita, ahol minden párt szerepelhet, s kaphat a választó egy lökést, miszerint ide-vagy oda szavaz.

Nincs olyan, hogy az a választó, aki a regisztrációkor (vagyis itt ha nem csalódom 2 hónappal a választás előtt biztos szavazó és biztos pártválasztó, az jobban döntene annál, mint aki az utolsó percig kivár és urnazárás előtt fél perccel teszi oda x-eit.
Erről számos tanulmány van.

Másrészt: tudatos/indulatból választó?

Számos fideszes ismerősöm van, akik ezt mondják: Uhh, csak a komcsikra, libsikre ne!!! Inkább a fidesz!

És számos balost is ismerek, akik ezt mondják:
Uhh, csak Viktorra ne, az az ember egy őrült!! Inkább a mszp, vagy akár a DK!

Mindkét kör regisztál, mert tuti biztosak abban, hogy kire szavaznak. És tutira hiszik azt is, hogy ők tudatos szavazók.

Aha, no igen.

Szerinted?

****

Regisztrációra semmi szükség nincs - ezt nem támasztja alá semmiféle racionális érv.

2llkedő 2012.09.17. 05:40:28

@Balt: "minden bizonnyal a Fideszre fogok szavazni,"

Örülök neki! Legalább van egy biztos elvakult szavazójuk.

2llkedő 2012.09.17. 05:48:05

@Zébácsi: "Nem kell semmi egyebet se tenni, csak azt megnézni, hogy ebben a parlamenti ciklusban mennyi törvény ment át egyéni képviselői indítványból"

"""""A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség húsz éve következetesen képviseli azt a
politikát, melynek alappillére a szolidaritás, a szabadság, az állampolgári jogok és az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletben tartása, valamint a jogbiztonság .
Meggyőződésünk, hogy minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság
korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet .
Valódi jólét szabadság nélkül nem képzelhető el. A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze. Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény . A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság
alapelvét.""""""

Balt 2012.09.17. 07:59:49

@ciccaful: Ahogy fentebb írtam: bizzál csak benne, hogy akár Mellár, akár Ángyán majd DK/4K/maszop akármi protestszavazó lesz. :)

Balt 2012.09.17. 08:07:38

@Zébácsi: Igen, pont ez a tudatos választó, szemben a szárztésztán, lejárt konzerven, babgulyáson, 19E Ft-os műcsekken vett tömegekkel. A 2002-es választás kb. ezeken ment el, márpedig mind beljebb lennénk, ha ezt a min. 2x8 évet megspórolhattuk volna...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.09.17. 11:25:00

@Balt:
Na akkor most légy szíves bizonyítsd, hogy csak az mszp osztogatott, csalt, és a fidesz teljesen szent és nem csinált ilyeneket.
Ózdon cigányok szavazatait vette meg a fidesz 2010-ben. De gyanítom 2002ben és 2006ban is csalt.

ciccaful 2012.09.17. 11:39:38

@Balt: ki beszélt erről???

sztem az az ultragáz, hogy aki jobb oldali pártra akar ma szavazni, az választhat a fidesz és a jobbik között. na, bravo.

inkább az érdekel, miért? a jobb oldalon sem akarja senki elhinni, hogy ov elzavarható? és, hogy igenis rengeteg olyan ember van ebben az országban, akik szívesen szavaznának vmi értelmes jobb oldali tömörülésre? olyanokra, akik nem köpik szembe hetente a saját szavazóikat a lóvé meg a hatalom jegyében, mindenféle idióta mellébeszéléssel?

ciccaful 2012.09.17. 11:52:08

@Balt: érdekes, amit mondasz. miért is lesz kiküszöbölve a babgulyás? a reg előtt nem lehet őket megvenni???

a 2002 és 2006-os választás pedig kövéren, mikolán, ov-n ment el. a cinikus, lenéző, megosztó hozzáálláson és nyilatkozatokon.

egy beszélni nem tudó medgyessy!! le tudta győzni a vezírt...

ov gyakorlatilag csak beszélni tud - de azt tényleg k jól persze csak azoknak, akik nem vagy kizárólag a fidesz méiumokból tájékozódnak -, a többieknek röhej, amit beszél. még úgy is, hogy a céljaival egyet lehet érteni.
a módszerei, az elvi háttere azonban nagyon régóta vállalhatatlan. arról nem is beszélve, hogy a tények egy csöppet sem zavarják.

ov több mint 2 éve harcol és nagyon úgy tűnik nem akarja abbahagyni. miközben az emberek békét akarnak.

ismered a nézőpontos közvélemény-kutatást a reg szempontjából? 70% elutasítja. pedig a nézőpont házi beszállító...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.17. 13:24:46

@félázsiai 2llkedő:

:-), ez az idézet tetszett!
Kár, hogy a biztos és tudatos szavazók közt (ezek szerint, és bocsánat a kivételeknek) irtó sok a szöveget nem értő olvasó.

A 3-ból 2 elv érvényesült itt is.

A döntések tekintetében ez:

1. nagyszámú
2. megalapozott
3. gyors

A fidesz ebben a korményzati ciklusban ha jól csalódom rekordmennyiségű (és főként jelentőségű) döntést hozott.
A 3-ból csak 2 érvényesült: gyorsan és nagyszámban.
Ez itt a bibi.

Olyan ez, mint az egészségügy:
egyszerre nem lehet széleskörű, magas minőségű és kvázi ingyenes (azaz csak járulékfizetés alapú).

Ezt már nem most, hanem 30 éve elmondta egy kabaréban Major Tamás, (pedig az akkori eü. színvonal az akkori orvostudomáyi fejlettséghez képest jobb volt, mint a mai, ezt orvos rokonaimtól tudom).

@Balt:
"Igen, pont ez a tudatos választó, szemben a szárztésztán, lejárt konzerven, babgulyáson, 19E Ft-os műcsekken vett tömegekkel. A 2002-es választás kb. ezeken ment el, márpedig mind beljebb lennénk, ha ezt a min. 2x8 évet megspórolhattuk volna... "

Értem az érvelésedet, de sajnos ez hibás, azt is mondhatnók, csúsztatás.

A bizonytalan szavazók ugyanis perpill milliónyian vannak - őket nem lehet megvenni egy tál lencséért, vagy pacalkonzervért. Te a bérszavazókra gondolsz, de ők arányosan kevesen lehetnek.

Azok a milliók a bizonytalanok, akik mindkét oldalban csalódtak, akik nem látnak jelenleg megoldást, s akik lehet, hogy bal, de lehet jobboldaliak (azt hiszem, inkább a baloldaliak lehetnek).
Ők bár bizonytalanok, de mivel pont emiatt nem szavaznának, ha most lenne a választás, ők kvázi TUDATOS szavazók (hiszen tudatosan nem tudnak kire szavazni).
Nekik lenne jó az, ha a választás lezárázásának végéig gondolkodhatnának, dönthetnének, mert lehet, hogy pont az utolsó napon foglalnak állást valamelyik párt mellett (a regisztrációkor még érezhetik úgy, hogy nincs alternatíva, így nem is regisztrálnak, de később már hiába döntenének, mivel nem regisztráltak, nem szavazhatnak).

Számukra (s így tulajdonképpen az egész társadalom számára) a regisztráció egy korlátozó tényező, ami nem más, mint a választói jog korlátozása (hogy nem dönthet a regisztárció vége után).

Egy példa:

A bolt előtt még nem tudod, hogy veszel-e jégkrémet, de ezt amúgy is a bolt előtt, kint kell regisztrálnod (mert a boltos így dönt).

Nem regisztrálsz, mert éppen nincs kedvedre egy jégkrém (de van rá pénzed). Bemész és bent a boltban mégis úgy érzed: "húúú, de megennék egy jégkérmet, nyami!", de már nem vehetsz (nem regisztráltál erre), így jégkrém nálkül távozol).

Ha nem regisztráltatanak, akkor a bolti fagyishűtőnél is dönthetsz, sőt, még a pénztártól is visszafuthatsz, amíg nem fizetsz, hogy mégis veszel egyet).

Szerinted mikor jár jól el egy boltos: ha regisztráltat, s így egy jégkrém eladása utáni haszonról sok esetben lemond, vagy ha nem, s így van esélye, hogy a minden kedves vevő, aki megkívánja a boltban, egy jégkrém megvásáráslásával járuljon hozzá profitjához?

/Alapesetben még nem találkoztam boltossal, aki regisztrációhoz kötötte volna, hogy vásárolj, ha pénzed van./

A bolt az állam, a jégrém a szavazatod, a pénzed a szavazati jogod, a boltos profitja pedig az a társadalmi hasznosság, hogy a szavazók igen nagyszáma szavazhat, ergo a végső eredmény szélesebb társadalmi véleményem nyugszik, legitimitása igen erős.

/Bocsánat, ha szájbarágós volt, ne haragudj./

Okos kommentelő vagy így kérdezem: mi a jó az államnak (azaz végülis nekünk, kik lakját ezt az országot) abban, hogy regisztrációjával szűkíti a szavazati jog érvényre jutását?

Kérlek, magyarázd el, kíváncsi vagyok, csak egy ésszerű okot mondj e mellett.

A 2x8 évvel kapcsolatban egyetértek veled, hibás döntések, szkllátókörűségek sorozata.
De sajnos ez egy evolúciós folyamat (ti.demokrácagyakorlás), aminek mg az elején vagyunk. Pont ezért nem kellene tetézni a dolgokat.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.17. 13:33:31

@ciccaful:

Kommentedhez nem tudok mit hozzátenni, annyira ül.

ciccaful 2012.09.17. 14:01:12

@Balt: még egy gondolat a TUDATOS választóról.

ha a kormány elvárhatja, hogy legyenek tudatos választók, én elvárhatom-e, hogy a kormányom legyen tudatos? vagy ő megváltoztathatja a véleményét, amikor csak akarja?

pl. imf ügy: 2011. nov. 10-15. között többek szájából elhangzott, hogy nem kell az imf. majd 17-én visszahívjuk.
vagy családon belüli erőszak története. vagy a magánnyugdíj-ügy. hirtelen ezek jutottak az eszembe.

ilyen esetekben mindig az a mondás, hogy a körülmények megváltoztak, a kormány meg milyen rugalmas, alkalmazkodó.

basszus, nekem - választónak - miért is veszik el a véleményem megváltoztatásához való jogomat??!?!

vagy csak a kormánynak lehet?? miért is?

vakapad 2012.09.17. 19:39:41

A FIDESZ-re az az 1,6 millió ember szavaz, akik mindig a FIDESZ-re szavaznak, és ha szögesdrótkerítésen kellene keresztülvágni magukat egy új rendelet értelmében a szavazás érdekében, akkor keresztülvágják magukat. Az MSZP-nek a 800 millió embere nem ilyen tűzön-vízen fajta, de regisztráltatni azért regisztráltatni fogják magukat. A Jobbiknak van még 450.000, az LMP-nek 150.000, a DK-nak meg 200.000 biztos embere. Snitt.

A többieknek (kb. 5,1 millió) nem a regisztráció okoz szavazási mizériát, hanem az a nem elhanyagolható tény, hogy a magyar értelmiség még ma is azt dumálja a hasába, hogy a "ballibsik" (ez a teljes ellenoldal a Jobbikot kivéve) pontosan ugyanolyan rosszak, mint Orbán, ebből következően ez az embertömeg kevés kivétellel nem fog szavazni senkire. Ha regisztráltatni is kell, akkor kivétel se lesz.

A FIDESZ kétharmada az új választási rendszerben (a győztes mindent visz, a töredékszavazatokat se veszti el, választókörzet átrajzolás, stb.) garantálható. Úgy gondolom, hogy az értelmiségünk ezzel elérte a célt. Orbán bebetonozását.

Éhes_ló 2012.09.22. 16:32:46

Nos ők szavaznak majd.
Nem úgy tűnik, hogy a már nevében is hamis milla és a bejutási küszöb alatti DK, vagy szdszv2.0 bárkinek is izgalmas lenne ugyan azon a párezer horngyulán és körmös baueren felnőtt libbanton kívül.
www.ipsos.hu/site/a-feliratkoz-s-mindegyik-p-rtt-l-vesz-el-szavaz-kat/

Örülök, hogy ennyire zavarban vannak.

szoja122 2012.09.23. 08:28:04

Ebben az országban minimum 2 millió agyatlan birka van, akik bármikor bármilyen körülmények között szexuális gyönyört éreznek ha az általuk favorizált pártelnök és seggnyalóit látja. Őket a favorizált párt tettei a legkevésbé zavarja, fontosabb nekik a másik gyűlölete ezért szavaznak az adott pártra.

Addig amíg ez lesz a helyzet addig senki sem reménykedjen, Európa és a világ utolsó nemzetei közé fogunk tartozni.

Dr. Eleanor Pitty-Palkho dr. · http://eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/ 2012.10.19. 06:49:53

Csakis az MSZP-re... vagyis a Demokratikus Koalícióra... pontosabban Bajnaira... akarom mondani a civil szerveződés Milla 4K! nevű pártjára szabad szavazni, akarom mondani elő a munkásmozgalmi AK-47-essel. Ugyanis forradalom van készülőben, ahogy a blogomban is kifejtem.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása