Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. július 06. 13:50 - politologus

Pride2013: legyen türelem és közjó az eredménye!

Bátran menjen el a felvonulásra mindenki, akit érint, akit megérint vagy akit érdekel. Egy társadalmi eseményen jelen lenni mindenképpen jó! Aki berzenkedik az ilyesmitől, vagy csak eltávolítja magától, annak is érdemes elmennie, ha amúgy foglalkoztatják társadalmi kérdések.

Ami a legfontosabb: azoknak is jár a lehető legnagyobb türelem, akik a melegfelvonulást elítélik, vagy akik szerint a jogok követelése rendben, de a szexuális orientáltságot ne mutogassuk az utcán. Az ilyen véleményekkel sem kell egyetérteni, de meg kell érteni őket. Arra kérek mindenkit, mellőzzük a hirtelen ítéleteket akár a felvonulókkal, akár a bírálókkal szemben! Le kell szögezni: egyáltalán nem igaz, hogy bármelyik vélekedésen az erkölcs vagy az intelligencia mértéke látszana. 

Jó jelszó ez a "törődj bele", amit pár évvel ezelőtt valamelyik nyugat-európai pride kapcsán hallottam. Na de hogyan törődhetek bele az erkölcstelenségbe? - kérdezheti egy pride-ellenző. Hát úgy, hogy a minőségi demokrácia feltétele a pluralizmus. Az értékrend sokfélesége nem azt jelenti, hogy egy másikkal, amit fennhangon hirdetnek, egyet kell érteni, vagy azt kell választani. Azt jelenti: nincs rangsor. Ha a te istened vagy elved akkora, az önmagában is csodákra képes, és még szabadon szerezhetsz hozzá támogatást is, és szerepvállalásoddal még nagyobbá teheted.

De a "törődj bele" vonatkozik a pride oldalára is: társadalmi vélemények fejlődésében nincsenek húszéves ugrások, van egy tempója, amit lehet nyomni. Sikerül, amennyi sikerül, és türelem, lesz ez még jobb is. Emlékezzünk csak Terry Black "anyasági" ügyére! A megkérdezések szerint a közvélemény támogatta őt, úgyhogy vannak itt tartalékok, amire építeni lehet.

Utoljára azokhoz szólnék, akik a melegek szabadságjogait elismerik és támogatják, csak magamutogatónak, ezáltal kontraproduktívnak tartják az ilyen rendezvényeket. Ez meglehetősen rímel ám arra a múlt rendszerbeli vélekedésre, hogy ne ugrálj elvekért, ne hívd fel magadra a figyelmet, akkor lesz békéd és jóléted. Meg ahhoz is, hogy a politika nem az utcára való. Pedig oda való, ahol erőszak nélkül egyetértést és támogatást tud szerezni.
Szóval a magyar társadalomból bántóan hiányzik az ezerféle coming-out. Aki úgy érzi, egy coming-out magamutogatás, annak csak azt ajánlom, nézze meg, milyen fantasztikus színvonalú közéletet szült az eddigi magyaros, az elvek nyílt vállalásában oly visszafogott közéleti szerepvállalás. Hát valahogy ebben kellene kisebb és nagyobb lépésekben feljönnünk.

Úgyhogy: tessék közéletet élni és politizálni! Ezt nemcsak magunkért tehetjük, hanem mindenkiért, a közösségért is. A mindenki részéről csak egy kicsit megnövelt aktivitás adja majd egy olyan politikacsinálás bázisát, ahol számít a közjó. A jelenlegi részvétel ágyaz meg minden jövendőbeli jobbító szándéknak.

Végül csak javasolni tudom újra, hogy vállaljuk önmagunkat, írjunk alá petíciókat, menjünk el felvonulásokra és flashmobokra, legyünk párttagok vagy egyesületek támogatói/tagjai/aktivistái, és a kampány alatt is nyugodtan hordjunk jelvényt!

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

104 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr195393513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mohamed 2013.07.06. 14:49:52

Kedves posztoló

a legfőbb probléma a buzi szubkultúra képviselőível kapcsolatban az hogy a szexuális extremitásuk társadalommal való erőszakos elfogadtatásuk szándéka és módja között hatalmas a disszonancia

Alapjában véve azt hírdetik magukról hogy normálisak és ezt csak annyival kívánják mindíg alátámasztani, hogy ugyanolyanok mint mi és kész.pff
ugyanakkor annak ellenére hogy azt állítják ugyanolyanok mint az egészséges szexualítású többség (és ezért a többségnek el kell fogadni a ezen szubkultúrát)minduntalan a másságukat hírdetik egyhangúan már unalomig csak ezt tudják kidomborítani a szubkultúrájuk motívaként.

Na már most én abban látom a feloldhatatlan disszonanciát hogy elakarják magukat fogadtatni a többségi társadalommal arra hivatkozva hogy ők tulajdon képpen nem is külömböznek a többségi társadalomtól ennek ellenére a másságukat hírdetik, tehát a másságukat kihansúlyozva - a vonulgatásaik vagy egyéb rendezvényeiken - kívánják elhitetni a többséggel hogy ők ugyan olyanok és ezért elkell fogadni őket

Véleményem szerint ha a homoszexuális szubkultúra nyitni szeretne
- hova tovább - el szeretné fogadtatni magát a többsgéi társadalommal akkor a bármilyennemű rendezvényeik alkalmával -legyen az vonulás- inkább a többséggel való azonossságuk, hasonlóságuk kihansúlyozásáhval kéne erre törekedni és akkor nagyobb valószínűséggel könnyebben elfogadná ezt a szubkultúra tagjait a többség.

Ha a hasonlóságunkat és így a társadalom részeként való elfogadtatásukat a másságunk kidomborításával akarják elérni az olyan mintha fejjel rohannának a falnak, változás nem lessz a célt tekintve de újabb fájdalomban részesülnek.

Ja, hogy az egész a másságra és a harsány kítűnésre van kihegyezve és ha el akarják hitetni a többséggel hogy ugyanolyanok mint a többség akkor ezen harsány másságkultuszt hírdető kítűnést fel kelene adniuk és így ezzel oktalanná válna az egészt felvonulásokkal, parádékkal tarkított emancipációs tötrekvésük.
Hát akkor talán mégis csak egy az egyenjogúság mögé bújó polgárpukkasztáson alapuló frusztrált szubkultúra

Hoppá! 2013.07.06. 14:58:58

Szegény buzikon ez a melegezés végképp ráragadt?

Nero Bianco 2013.07.06. 15:14:58

@Mohamed:
Ja, tiltsuk be a riói karnevált is.
Mert olyan kihívó, és melyik hülye megy olyan jelmezekbe az utcára hétköznap.

torró 2013.07.06. 15:30:39

Szodoma és Gomora is így kezdődött:))) Azt nem értem miért kell ezt annyira erőltetni? Majdnem mindig tudta mindenki, hogy ki más. Rendben van legyen más. De elgondolkoztak e azon, hogy mi lesz ha egyszer mindenki meleggé változik? El lehetne játszani a gondolattal, de azst hiszem ugyanolyan hülyeség mint ez a magamutogatás. Vagy mondjuk menjenek ki felvonulni a hasfelmetszők, késekkel hadonászva. Azt hiszem ez a világ kezd megbolondulni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.06. 15:31:37

Homokbüszkeség-menetre az megy aki homokos és az, aki szimpatizál a homoklobbi alaptalen téziseivel. Mint ahogy nyilas gyűlésre is csak nyilasok és szimpatizánsok mennek.

A magyar baloldal alaposan leszerepelt a homoklobbi támogatásával. Jelezte ezzel: normális ember ne szavazonn rájuk.

torró 2013.07.06. 15:38:37

Tisztelt Posztoló!
Elfelejtettem megkérdezni, milyen társadalmi eseményre menjek el? Ez mitől társadalmi? Ne vicceljünk már kérem!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.07.06. 15:46:53

Fel fogom jelenteni a mocskos buzikat, mert nem lehet tőlük közlekedni.

Szakadt volna a fejük a büdös retkes kurva anyjukba, miért nem máshol vonulnak?!

Pont a Hősök terét kell meggyalázniuk, Gábriel arkangyal és történelmünk nagyjai előtt kell rázniuk a rongy testüket? Szégyen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 15:47:30

A poszt korrekt, és @Mohamed: is igazat szól. Ha a homoszexuálisok azt szeretnék megértetni velünk, hogy ők is csak olyan emberek, mint mi, akkor kétségtelenül fatális tévedés az ilyen parádézás. Mert feltűnően, harsányan, emlékezetesen, irritáló provokativitással tudatják velünk, hogy milyen távol vannak a normáik az általuk is nyilván jól ismert általános, többségi normáktól. Vagy legalábbis ezzel a tüntetéssel ez az érzést keltik bennünk.

A tüntetésen részt vevők és az azt elítélők között van ám egy nagyon lényeges különbség. Az elítélők nem hatolnak be a résztvevők magánszférájába, csak reagálnak arra az agresszív betolakodásra, amely azoktól figyelhető meg ostoba gyakorisággal. Ha nem lenne tüntetés, nem lenne elítélés sem.

Szokás mondani, hogy a melegek büszkék. Mire, könyörgöm?

Talán arra, hogy fel merik vállalni. Miért, kellett? Ha valaki elmegy tüntetni vagy máshol coming outol, az kihirdeti azt, amit esetleg eddit nem tudtunk róla, vagy nem foglalkoztunk vele. Kérdeztük, hogy meleg vagy? Nem? Akkor mit kell felvállalni, senki nem szegezte neked a nehéz kérdést, ember, nyughass inkább, élj úgy, mint a többiek, és akkor mindenki úgy is fog viselkedni veled, mint bárki mással. A szexuális identitásnak nem kell ám szembeötlőnek lennie, ma már a macsó viselkedés sem menő.

Azt pedig nem lehet ELVÁRNI, hogy a politikusok támogassan egy ilyen tüntetést. Nekik is joguk van a vélemény szabad megformálására, sőt, kinyilvánítására. És a támogató véleményt nem lehet kötelezővé tenni számukra, mint ahogy a cseszegetésük az ellentétes véleményük miatt csúnya diszkrimináció és a véleményszabadság csonkítása.

Tolerancia kell? Jó, majd tolerálunk, és a melegek is tolerálni fognak, ugye?

Ez a menet és a többi harsánykodás célt tévesztett, kart okozó harsánykodás, butaság.

Mohamed 2013.07.06. 15:48:22

@Nero Bianco:

A riói kareválra hivatkozva az azt szervezők milyen többlet jogokat követelnek?

A riói karnevál melyik szubkultúra devianciáját tűzi ki a zászlajára egyedüliként?

Nero Bianco 2013.07.06. 15:53:50

@Mohamed:
A Pride sem követel többlet jogokat, ahogy a riói karnevál sem.
A riói is egy szubkultúra, a Pride is egy szubkultúra, sőt a körmenet a bazilikánál is egy szubkultúra, ahol emberek megjelennek egy közösségben.
Egyikre sem kötelező elmenni és mindegyiket el lehet viselni.

Én meg, mivel alapvetően tömegiszonyom van, nem járok ilyen helyekre.
Viszont nem is rázom a rácsot és vicsorgok.

Mi lenne, ha egyszerűen nem foglalkoznál vele?
Neked is sokkal de sokkal jobb lenne, meg mindenki másnak is.

2013.07.06. 16:01:07

Biztos vagyok benne a jövő évi választásokon ez a mai Menet meg az erről szóló liberális lelkendezés többszázezer ellen-szavazót fog jelenten az amúgy is balul álló ellenzéknek!

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.06. 16:08:13

@Hoppá!: Ne már! Kár a nyelvvel így játszani, a Népszava sem a nép szava, és a Toldi jelenthetné Györgyöt is.

@wmiki: Mármint mi? Lesz itt annyi vonulási lehetőség, valamelyik csak megtetszik!

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Lehet menni nézőnek is.

@torró: Jó, akkor ne legyen "társadalmi", de mindenképp "közéleti".

Többeknek: abban talán egyetérthetünk, hogy közéletet kell csinálni, amibe - tetszik vagy sem - egy ilyen felvonulás is belejátszhat. Ez a poszt a politikai aktivitásért emel szót. Az adott ügyben pedig minden védhető álláspontot véd, ami eddig előjött.

Mohamed 2013.07.06. 16:24:15

@Nero Bianco:

Tévedsz,

a riói karnevál egy szamba fesztiválként indult melynek célja, hogy a külömböző tánciskolák megmutathassák a tanítványaik tehetségét, tökélyre fejlesztett tánc technikáit, és táncoktatási módszereit, éppen ezért a riói karnevál nem szubkultúrális rendezvény inkább olan mint egy repülőnap, csak itt nem gépeket akarnak showműsorral eladni a külömböző légierőknek hanem a tánc iskolákat rekámozzák(próbálják eladni) a potenciális növendékeknek.

Az tény hogy köztörvényes szempontból egyre nagyob kihívás nehezedik a szervezők és a hatóságok vállára de ott legalább lehet látni a szándékot hogy törekednek a megbotránkoztatás és a túlzott lazaság kordában tartására

A pride igen is egy szexuálisan extrém és deviáns szubkultúra által követelt többlet jogokat tüzi ki a zászlajára egy szándékosan polgárpukkasztó köntösbe csomagolva.
Ugyanis vannak veleszületett és szerzett jogok
előbbibe tartozik ol. az élethez a megszületéshez való jog,

utóbbiba(szerzett jogok)tartozik pl. a szavazáshoz vagy a vezetői engedélyhez való jog vagy akár a házassághoz való jog.
a szerzett jogok legfőbb jellemzője hogy az illető akkor élhet velük ha ehhez szükséges feltételeket teljesíti.
pl. ha jogsit akarsz akkor nem lehetsz vak(érthető elég jól indokolt okokból)és ez nem azért van így mert test fogyatékosság szerint akarnak diszkriminálni.
a szavazáshoz való jog detto,
ha szavazni akarsz akkor bejelentett állandó lakhellyel kell rendelkezned és el kell hogy múljál 18 éves, és itt szntén nem lakhely vagy életkor szerinti diszkriminációról van szó.

Ha házasodni akarsz akkor egy ellenkező nemű embert kell ehhez találnod,
ez a feltétel,
ha ezt teljesíti egy homár akkor ő is, most, itt, ma is házasodhat probléma nélkül csak ezt az egyszerű feltételt kell teljesíteni.
Ugyan azon okból amiért ma európában csak egy emberrek köthetsz házasságot mert ebben az európai kultúr körben ez alakult ki,
és hiába rinyálsz hogy te 6 feleséget akarsz a feltétel az hogy 1 emberrel köthetsz házasságot.

Nos a buzi szubkultúra feltétel teljesítés nélkül akar szerzett jogokkal élni, az az többlet jogokat akar.

Nos jómagam nem járok ki ilyenekre nem is foglalkozok de ha már az index ekkora média hypeot csinál eköré akkor lehet véleményem.

monddazigazatmar 2013.07.06. 16:26:28

Hehe. Hát nem volt elég provokáló maga a felvonulás, ki kellett tenni egy izraeli zászlót is?
Hátha erre már odadob egy részeg skinhead egy sörösüveget, és lehet nyafogni az elnyomásról?
Vajon mi a következő? Emberáldozat?

Nero Bianco 2013.07.06. 16:27:02

@Mohamed:
"Tévedsz,"

Nem tévedek.

apanna 2013.07.06. 16:29:03

Elkezdődött a "csináljunk a buzikból is üzletet" menet. Persze, ha megnézzük milyen cégek csatlakoztak, nem is csodálkozunk..

exkalibur 2013.07.06. 16:33:21

@Mohamed: Odáig olvastam, hogy külömböző...

jog-ász 2013.07.06. 16:35:08

csak annyit szeretnék kérdezni, hogy HOGYAN kell élnie, viselkednie egy melegnek ahhoz hogy az itt hozzászólók nagy része ne buzizza, ne különböztesse meg, ne féljen attól hogy megfertőzni, és ne úgy nézzen rá mint egy rühes kutyára??mert a pride-on kb felvonulnak 500an?1000en? és kb magyarországon 500.000 meleg van(népesség ált.ban 5%a)akik élik az életüket, nem vonulnak, nem riszálják magukat, mégis megkapják szembe vagy a hátuk mögött a buzizó különbségtételt.. ezek szerint velük senkinek semmi baja?nem úgy tűnik.

Nero Bianco 2013.07.06. 16:36:30

@Mohamed:
Komolyan kezdek csodálkozni, hogy mennyit picsogsz a semmin.

Kimentek, felvonultak, véget ér az egy hetes fesztivál, oszt utána hazamennek.

Embert nem evett senki, balhé nem volt,(és reméljük nem is lesz), aki jól akarta magát érezni, az jól érezte magát.
Ez pont ennyiről szól, semmi többről.
Minden mást csak és kizárólag te képzelsz bele.
Ami persze a szíved joga, miattam azzal idegesíted magad, amivel csak akarod.

monddazigazatmar 2013.07.06. 16:45:01

@jog-ász: Baszki, hogy kéne hívni őket, ha egyszer buzik?
Meleg a kályha, aki a másik pasival dug az meg buzi.

Mohamed 2013.07.06. 16:48:08

@Nero Bianco:

"Nem tévedek."

Hehe Lenin és manapság Orbán is ezt mondogatja maga előtt a tükörben.
Szerinted Igazuk van?

Mohamed 2013.07.06. 16:50:35

@Nero Bianco:

Idegesíteni?
Én csak szórakozni vagyok itt, van egy kis szabadidőm és ezzel ütöm el.
Te talán téríteni vagy itt?

Nero Bianco 2013.07.06. 17:08:53

@Mohamed:
"Szerinted Igazuk van? "

Nekik nincs.

Mohamed 2013.07.06. 17:15:17

@Nero Bianco:

"Nekik nincs."

Akkor egy kicsit több szerénységet és merd bevallani magadnak
,hogy neked sem.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.07.06. 17:21:48

A melegek jogainak kiterjesztésénél egy dologra kell nagyon figyelni: minden ezzel kapcsolatos törvény és jogszabály társadalmi konszenzus alapján szülessen. Akkor, amikor az adott kérdésben a konszenzus kialakul és nem előbb.

Azt lehetőség szerint kerülni kéne, hogy összeül XYZ politikus vagy döntéshozói brancs és megaszondják a tutit, majd törvények formájában ráerőszakolják a társadalomra.

Nero Bianco 2013.07.06. 17:31:35

@Mohamed:
"Akkor egy kicsit több szerénységet"

Nincs mire szerénynek lennem.

Ja, és nem "térítek", mert heteroszexuális, alternatív zenéket kedvelő, kutyás, teniszkedvelő, budapesti férfiként sem gondolom azt, hogy majd én megtérítek mindenkit, aki másban leli örömét.

Gyurcsany F. 2013.07.06. 17:33:43

MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
MOCSKOS HETEROK !!
HALAL A HETEROKRA HALAL !!

Csii 2013.07.06. 17:48:43

Azt hiszem, sikerült megutálni a környék lakóinak az összes vonuló buzeránst. Nevetséges, hogy nem lehet a buzik miatt átkelni az Andrássy úton. Akinek nincs lakcímkártyája, az meg ki se mozdulhat a helyéről.
Kösz buzik, ezt megjegyeztük!

k.o._laci 2013.07.06. 17:52:01

Adom a postot, és vannak pro contra jó hozzászólások is. Röviden ennyit mondanék:
"az elfogadás, tolerancia és összefogás, összetartozás = a hazáért, a nemzeti összefogásért, a családokért"

same shit, csak más a dealer

Laci A Lakli 2013.07.06. 18:24:32

Amúgy meg baromira nem értem, hogy a "drága demokraták" miért csak vonulgatnak, miért nem cselekednek. A megoldás sokkal egyszerűbb demokráciában. Csak pár lépés:
1. Gyűjtsenek össze aláírásokat, a melegházasság elfogadásáért és a gyerekek örökbefogadásáért. (már ezt is nehéz lesz nekik megoldani)
2. Ha ezen túl vannak akkor a nép szavazni fog vagy sem. (Én valószínűnek tartom a NEM győzelmet).
Azonban ha győztök nincs vita a magyar országgyűlésnek el kell fogadnia a nép akaratát és lesz melegházasság és egyebek...
Ja, hogy ez talán szerintetek sem reális?
Szóval változtassatok bátrabban, vagy hagyjátok már végre ezt a lobbizást a "melegek jogaiért". Miért nem ezt az utat járjátok ti "demokraták"? Miért nem kérdezitek meg, hogy a többség mit gondol? Mert ha nem így juttok érvényre akkor addig egy kisebbség erőlteti rá az akaratát a többségre ami nem éppen "demokratához" méltó viselkedés. Nem? Itt talán felfedtem egy ellentmondást, hogy miért nem tartom a "demokratákat" igazi demokratának...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 18:43:00

@Nero Bianco: "Mi lenne, ha egyszerűen nem foglalkoznál vele? Neked is sokkal de sokkal jobb lenne, meg mindenki másnak is. "

Szerinted lehet ezzel nem foglalkozni? Ma mindenhol ezt lehet látni, hallani, ahol úgynevezett hírekkel szeretne találkozni az ember. A felvonulók mindent megtesznek azért, hogy magukra vonják a figyelmet, bevallottan ez a legfőbb szándékuk. Akkor most nekem az lenne a dolgom, hogy ne is nézzek oda?

@jog-ász: "kb magyarországon 500.000 meleg van(népesség ált.ban 5%a)akik élik az életüket, nem vonulnak, nem riszálják magukat, mégis megkapják szembe vagy a hátuk mögött a buzizó különbségtételt."

Akkor a 95% miért nem áll végre elő azzal, hogy emberek, ezek a buzik csak a mi hírunket rongálják, mi nem ilyenek vagyunk? Mondják el sokfelé, hogy a melegek tényleg csak olyan emberek, mint a többiek, és nem kívánják, hogy a felvonulók az ő nevükben is ezt a műsort csinálják, csinálják a maguk nevében. És ne hívják magukat melegnek, mert ezt a nevet a 95% a saját, illően diszkrét magánéletük azonosítására használják, amikor valamiért említeni KELL. De ha olyanok, mint a többi ember, akkor ritkán kellhet.

Egyébként a demokrácia emlegetése a melegházasság joga kapcsán elég fals dolog, hiszen az emberek zöme elutasítja ezt, a demokrácia úgy működik, hogy a többség akarata érvényesül, akkor ennyi volt, demokratikusan alulmaradtak, később visszatérhetünk a témára. A demokrácia nem az, hogy nekem igazam legyen.

tobeor 2013.07.06. 18:46:36

El kell ismerni, remek eszköz a séta, Amerikában és Európa nyugati felében el is érték a jogegyenlőséget, a séta pedig egy nagy közös meleg-heteró örömünneppé vált.

Úgy látom itthon is ugyanezt az utat járja be a mozgalom. A mostani vonulás végre kezd egy nyugatihoz hasonlítani, nagy tömeg, örömünnep, karneváli hangulat, ahogy kell lennie.

Sok sikert kívánok nekik. A szélről kínjukban bekiabálókkal meg nem kell törődni :)

Butuska 2013.07.06. 18:50:36

Fárasztó egy társaság jött itt össze, de nem meglepő.

Mintha nem olvasnának, csak a fóbiájuk által diktáltak alapján irkálnának.

Hol hangzott el az, hogy "többlet jogot a melegeknek"? Sehol.
A melegek csak és kizárólag annyi jogot szeretnének, mint a heterók. Mert ha már adózniuk ugyan úgy kell mindenért, akkor elvárhatják, hogy a többi is vonatkozzon rájuk, olyan mint: örökbefogadás, öröklés, a párja meglátogatása a korházban mint közvetlen hozzátartozó, szar esetben özvegyi nyugdíj, ha már lehúztak együtt 40 évet. Olyan sok ez?
Minden meleg kifizeti ugyan azt, amit bármely magyar állampolgár, mégis kevesebb a joga a törvények szerint csak az miatt, hogy nem egy ellenkező nemű emberrel sexel. Ha annyira nem akarja látni ezt a hatalom, akkor miért különbözteti meg őket? Elég érdekes a hozzáállás

Amúgy meg, akinek nem tetszik a felvonulás, az gondolom a békemenetet, a magyar gárdát, a biciklistákat, a futókat és még a fene se tudja mennyi embert a halál f@szára küld, mert neki az sem tetszik.

A melegek évente egyszer vonulnak fel, és a hatalmas lezárás a szélsőjobbos fenyegetés miatt van, nem miattuk. Ha békén hagynák őket, max fél óra alatt lezajlott volna az egész, de így full lezárás volt: köszönhetően a magyar gárdának vagy mi a nevük.

A békamenet se volt kisebb, érdekes módon az nem verte így ki a jelenlévőknél a biztosítékot. Lehet, hogy kettős a mérce?

Mercel 2013.07.06. 18:55:08

@Csii:

Ezt írtad:

"Azt hiszem, sikerült megutálni a környék lakóinak az összes vonuló buzeránst. Nevetséges, hogy nem lehet a buzik miatt átkelni az Andrássy úton. Akinek nincs lakcímkártyája, az meg ki se mozdulhat a helyéről.
Kösz buzik, ezt megjegyeztük"

Én meg ezt:

Hülye.
Nem a homoszexuálisok miatt nem mehet át senki alapos indok és igazoltatás nélkül az Andrássy úton, hanem a sok baromarcú agresszív idióta miatt.
Leginkább azoknak köszönd meg a korlátozást akik pár éve tojással dobálták meg a "buzikat", vagy kinézve egy egy társaitól elszakadt gyengébbet vertek össze "buzikat". Ez mondjuk önmagában is szánalmas. (és emlékeztet egy népcsoport stílusára akiket egyébként az agresszorok tipikusan utálnak - vicces hasonlóság)

A homoszexuálisokat lehet utálni, lehet tartózkodni tőlük, lehet tőlük elhatárolódni - ahogy tetszik.
De akárhogy is érez velük kapcsolatban valaki azt érdemes észben tartani, hogy ők is emberek és az ellenszenv, vagy utálat dacára sem lehet megdobálni, fenyegetni, megverni őket.
Mert még mindig demokráciában élünk.
Tehát ezért.
Érted?
Nem érted.
Nem baj.

"Frigyes"

Mercel 2013.07.06. 19:09:27

"Utoljára azokhoz szólnék, akik a melegek szabadságjogait elismerik és támogatják, csak magamutogatónak, ezáltal kontraproduktívnak tartják az ilyen rendezvényeket. Ez meglehetősen rímel ám arra a múlt rendszerbeli vélekedésre, hogy ne ugrálj elvekért, ne hívd fel magadra a figyelmet, akkor lesz békéd és jóléted."

Szerintem ez hibás megközelítés.
Bár alapjában véve elfogadom az úgynevezett "másságot" azt nagyon rossz néven veszem amikor ezt beletolják a képembe.
Ez egy biológiai defekt, ami azzal jár, hogy nők és férfiak a saját nemükhöz vonzódnak.
Tegyék.
De nem lehetne ezt felesleges felhajtás nélkül tenni?

Nem értek egyet a felvonulással mert nem érzem normálisnak a dolgot. Mire büszke egy homoszexuális ember? Mi az amire ilyen módon kell felhívni a figyelmet?

Az elfogadás az elvárható egy normális embertől, az viszont már kevésbé, hogy egy olyan valami arcába tolását rezzenéstelen nyugalommal tolerálja amit nyilvánvalóan természetellenesnek tart.
Nem attól lesz valaki visszataszító mert biszex vagy homoszexuális. Attól lesz az, ha ezt mindenképpen a képedbe akarja vágni.

"Frigyes"

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2013.07.06. 19:22:52

Beteg perverz nyomorult patkányok a buzik.

Isten lesújt az elferdült, beteg emberiségre, mint Szodoma és Gomora idején. A pokol fenekén fogtok égni és kínszenvedő sikolyotoktól fog visszhangozni évezredeken át minden.

A Sátán már táncol örömében, ott ropta a köcsögökkel együtt a "pride"-on, mocsokban és fertőben, minden gondolatotokban veletek van!

Szegény elkárhozott beteg perverz lelkek, imádkozzatok a megtisztulásért!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 19:41:10

Egy pillanatra megállhatnánk ott, hogy a melegek tulajdonképpen mit is akarnak? Mert ha ez a menet csak egy buli, akkor ez van, az ott lakóknak kényelmetlenség, a médiának pedig maximu látványosság, de akkor nem értem, miért vonják be a politikát is.

De bevonják. És jogok emlegetése hallható gyakran. Milyen jogokban nem részesülhet egy meleg? A házasságkötés fogalmának használata az egyik, a másik az örökbefogadás. Az örökösödés egyetlen szerződéssel elintézhető, azt fölösleges idesorolni. Rendben. Ez tehát az összes probléma?

@Mercel: "Leginkább azoknak köszönd meg a korlátozást akik pár éve tojással dobálták meg a »buzikat«, vagy kinézve egy egy társaitól elszakadt gyengébbet vertek össze »buzikat«."

Pár éve. Vagyis ma már nem. Akkor rendben van, nem?

fumerin 2013.07.06. 20:15:23

Nem tudom...én még hiányolom a kecskékkel való felvonulást...

Amúgy miért kell utcára vinni azt a "történetet", ami mindenkinek a saját intimszférájába tartozik csak és kizárólag?
Engem nem zavar ki-kivel-mivel, de ez a cirkusz nem hinném, hogy segítené az emberek toleranciáját ezen a vonalon, hanem szépen megosztja.
Ami még inkább zavar, gyerekek is látják...no, frankó jövőkép ez, lássuk be...

Csii 2013.07.06. 20:15:57

@Mercel: Az első vonulásra emlékszel? Mert én igen!
Ott még szimpatikus is volt a kezdményezés. Gyors vonulás, egykét transzparens, ami csak arról szólt, hogy fogadja el mindenki a melegeket, mert ők is emberek.

Nem jut eszedbe, hogy nem véletlen, hogy akkor senkinek se jutott eszébe, hogy megdobálja őket? És emiatt nem is kellett lezárni a fél várost?

Nem gyanús, hogy a bibliagyalázás meg a gusztustalan show-elemek miatt lett kiborító egy csomó nácinak az, amit ott műveltek egyesek a kamionokon?

Ezt provokálásnak hívják haver. Tudsz róla?
És még egyszer kösz, hogy lezárták a várost, mivel provokáljátok a nácikat - meg így most már mindenkit, aki ott lakik a közelben.

De nem baj, mert az első két vonulás alkalmával még megvédtem volna azokat a buzikat, akiket megtámadnak a jobbikosok. Rendőrt hívok, ha látom, hogy a ligetben a bokorban összevernek embereket, vagy ilyesmire készülnek.
Amióta provokáltok, azóta inkább szurkolok nekik.
Verjenek csak össze titeket, majd rájöttök, hogy a provokálást nem a város közepén kell csinálni, a mi kárunkra. Érdekes módon sok rendezvény miatt bénul meg az Andrássy forgalma, amit nem nagyon bánunk, főleg hétvégén. De az, hogy ne lehessen átkelni rajta még gyalog se, azt csak ti, provokátor buzeránsok tudjátok elérni évek óta.

Na szóval, törjön a csontotok, az összes. Köcsögök.

Butuska 2013.07.06. 20:20:15

@Androsz: nem is érted a problémát, ugye?
"Pár éve. Vagyis ma már nem. Akkor rendben van, nem?"
Például tavaly is... és ugye a fokozott rendőri készültség, mely sokakat irritál, ennek köszönhető.
" A házasságkötés fogalmának használata az egyik, a másik az örökbefogadás. Az örökösödés egyetlen szerződéssel elintézhető, azt fölösleges idesorolni. Rendben. Ez tehát az összes probléma?" Az nem csak egy fogalom, az jogokat és kötelezettségeket ad! Mond, ha nem így lenne, akkor miért nem akarják megadni?
Örökösödés? Te 40 évesen végrendeletet írtál? Súlyos műtét előtt/után látogatni az intenzíven csak nagyon közeli rokon mehet. Sorolhatnám, pl családi adózás, vagy családi kedvezmény üdülésnél, szóval... amíg a pár mind a két tagja fizet, de nem házastárs, ezektől elesik, pedig befizeti a közösbe a részét. Na "csak" ennyit jelent

Butuska 2013.07.06. 20:27:28

@Csii:
Csii 2013.07.06. 20:15:57

"a gusztustalan show-elemek miatt lett kiborító egy csomó nácinak az, amit ott műveltek egyesek a kamionokon?"

Ja hogy a nácik szalonképesek, míg egy kabaré szerű jelenet az nem... fel se tűnt, hogy miről szól az egész? hogy akkor se és most se vannak egyenlő elbírálás alatt azok, akikről beszélünk? Az belefér, hogy konzervet vágnak hozzá egy meleg felvonulóhoz büntetlenül, és az is, hogy náci karlendítést mutatnak be? Egy súlycsoport? Fenyegetni csak azért valakit, mert szeretne a törvény előtt is egyenlő lenni?

fumerin 2013.07.06. 20:34:01

És még annyi jut eszembe erről az egészről... nem tudok elvonatkoztatni a gyerekektől... örökbefogadásra mennyire alkalmas két, azonos nemű? Mennyire lesz apa és anya képe a kölöknek? Mennyire van felkészítve a társadalom erre a "devianciára","anomáliára"(vagy nem tudom minek nevezzem), hogy majd az oktatási intézményekben ne utálják ki a kiskölköt a szülei "jogai" miatt?
Modellkövető a kölök, így születik, ezt kéne legalizálni? Vagy már minden mindegy? Hányni tudnék ezektől, és nem attól, hogy ki-kit rángat magával az "ágyba".
És nekem, személy szerint, ez az egyetlen problémám a témával...

Butuska 2013.07.06. 20:35:22

De most komolyan: a világ tőlünk nyugatabbra lévő nagyvárosok kimondottan támogatja ezt a felvonulást, míg mi és a keletebbre levő országok összeszarják magukat, ha a homoszexualitás mint téma előkerül. Nem akarok politikát belevinni, de nálunk a Fidesz olyan szinten nincs képben, hogy az már nevetséges. Lehet uszítani a polgárokat, látjuk, az nagyon megy nekik, figyelve a mindenki által elérhető médiát, de sok értelme nincs, max időt lehet nyerni. Igaz, ezen idő alazz szarrá is keresik magukat minden mocskos üzleten.

Szóval: kinek és miért fáj az, ha két meleg nő vagy pasi együtt él, együtt adózik, együtt nevel gyereket?

Miért nem fáj az senkinek, hogy heteró párok a pöcegödörbe dobják az újszülöttet, hogy egyik agyon veri a másikat, hogy egy talicskáért agyonverik a szomszédot? Ezeket mind bizonyítottan heterók követték el!!! Furcsa, ugye?

Csii 2013.07.06. 20:38:27

@Butuska: Látom, játszod a kis butát. Játszd csak nyugodtan. A karlengetőket nem szeretem, igazából senkit nem szeretek, aki miatt nem lehet normális hétvége ebben a városban. Most miattatok, tüllszoknyás buzik miatt nem lehet normális a városban a közlekedés. Mert direkt hergelitek a nácikat, akik semmivel se rosszabbak, vagy jobbak, mint ti vagytok.
Az első vonulás normális volt, nem volt faszhoz dörzsölt biblia és a többi...
Tisztességesen fölöltözött emberek transzparensekkel mentek, ÉÉÉRDEKES, hogy senki nem akart megdobálni senkit.
De nektek ez nem volt jó, nektek a balhé kell, hogy sírhassatok, hogy nem vagytok elfogadva.
Kis köcsögöm, hadd mondjam el, 1963 óta úgy baszatod seggbe magad, ahogy akarod. Ezzel a mai nappal maximum sikerült még pár száz embert fölidegesíteni, mert kilométereket kellett kerülni a szutykos vonulásotok miatt.

De játszd csak a hülyét, nyugodtan. Mondom, most már elértétek azt, hogy ha azt látom, hogy a sutyerák nácik összevernek egy ilyen tetvet, akkor még röhögök is rajta.

Gratulálok!

Csii 2013.07.06. 20:41:55

@Butuska:
"mi és a keletebbre levő országok összeszarják magukat, ha a homoszexualitás mint téma előkerül."

Hazudsz te kis köcsög.
Senki nem szarja össze magát. Ti szarjátok össze magatokat, amikor direkt hergelitek a nácikat és aztán jó hangosan sírtok. Most már mindenki látja, hogy mire megy ki a játék. Provokáció az egész.
Az első vonulásnál miért nem volt dobálás?
Talán, mert tudtak viselkedni? Most vajon miért van?

Amíg a kamionokon nem ment a biblia faszhoz dörzsölése, érdekes módon senki nem ment tüntetni ellenetek.
De nektek a balhé kell, hogy hisztizhessetek.
Na most elértétek, ügyesek vagytok.
És a környéken lakók, akik eddig elfogadtak titeket, most már inkább szurkolnak a náciknak.

Ezt akartátok? Megkapjátok. Törjön is össze az összes csontja az ilyen gennyeknek, akik miatt nem lehet közlekedni a városban.

fumerin 2013.07.06. 20:45:44

@Butuska: "Szóval: kinek és miért fáj az, ha két meleg nő vagy pasi együtt él, együtt adózik, együtt nevel gyereket?"
Leírtam. A gyerkőc személyiségfejlődésére károsan hathat a példa. Ráadásul a gyerekek, ahogy nőnek, egyre jobban kivetül az otthoni "világnézetük". Ha a többség találkozik egy meleg pár gyerkőcével, ami ugye nem fog titokban maradni, ki fogják utálni. Ezt mennyire kompenzálja az elvileg otthoni, "szeretetteljes" légkör, ráadásul azok után, amikor már a társakat tolja előtérbe a kapcsolataiban a kölök?
Nem hiszem, hogy ez nem a gyerkőccel való kitolás kategória. Vannak azok a dolgok, amit vonalkódos témával még egyetlen szülő sem tudott helyrehozni.

Butuska 2013.07.06. 20:47:06

@mésange:

Mennyire lesz apa - anya kppe egy olyan gyereknek, akinek egyik szülője nincs vele? Meghalt, elvált, hasonló...

A szeretetet megtanulhatja két egynemű között is, ahogy egy embertől is... az a gyerek, aki gyermekotthonban van, az hogyan kapja meg???

Az meg, hogy az iskolában, a társadalomban mit kap, az itt is látszik...

Nem a meleg nevelőpáros a hibás, ha egy kívülálló "leköpködi" a gyereket csak azért, mert egynemű pár neveli, hanem az az "egészséges, nem deviáns" barom, aki képtelen felfogni, a gyereknek az kell, hogy szeressék és támogassák! Milyen barom állat az, amelyik elviszi a gyerekét egy melegfelvonulásra gyűlölködni, ordibálni? A tavalyin volt egy ilyen "apuka" a 4-5 év körüli gyerekével. Akkor ő a normális?

Amúgy meg a gyerek nem modellkövető a szexualitás terén. Magatartásban, megértésben, elfogadásban lehet, toleranciában igen, de a sexben nem. Mert ha így lenne, nem lenne se homoszexuális, sem leszbikus.
Ugyanis mindegyik heteró családban születik.

monddazigazatmar 2013.07.06. 20:50:22

@Csii: 'Nem gyanús, hogy a bibliagyalázás meg a gusztustalan show-elemek miatt lett kiborító egy csomó nácinak az, amit ott műveltek egyesek a kamionokon?'
Kikérem magamnak. Engem is kiboritott, pedig nem vagyok náci. Sőt akit az a musor nem boritott ki, az valami fura lény, nem ember..

fumerin 2013.07.06. 20:51:19

@Butuska: Utoljára leírom. Nem a meleg házaspár, hanem a kölke fog ettől szenvedni. Hibáztathatunk mindenkit, bárkit, de a gyerkőcön ez semmit nem fog segíteni...

Csii 2013.07.06. 20:52:10

@monddazigazatmar: Hát igen. Csak a nácik voltak azok, akik léptek is. Megjegyzem, nem annyira elítélhető módon.

Az első két vonulás nem volt botrányos. Emiatt a szervezők unalmasnak gondolták, hiszen provokálás nélkül nincs igazi vircsaft.

Szóval megoldották, hogy ilyen undorító legyen és azóta balhé van, a balhé miatt meg nem lehet közlekedni a városban. És még büszkék is erre ezek a szarháziak.

Csii 2013.07.06. 20:53:18

@mésange: Nekik nem számít. Csak az a fontos, hogy meglegyen a gyerek, mert attól érzik majd ők teljesnek az életüket.
Megnézném, hogy teriblek gyereke mennyire élvezi az életét.
(Két évesen már kis fülbevalót rakatott a fülébe Rácz "úr", szóval biztosan jó nevelést kap...)

fumerin 2013.07.06. 20:56:35

@Csii: Látom az érveket. Ha rosszindulatú akarnék lenni, aki lóval köt házasságot, az automatikusan kap egy kentaurt?...de mindegy...annyira felesleges és meddő a vita, nem is érdekel. :)

monddazigazatmar 2013.07.06. 20:57:55

@Butuska: "Miért nem fáj az senkinek, hogy heteró párok a pöcegödörbe dobják az újszülöttet, hogy egyik agyon veri a másikat, hogy egy talicskáért agyonverik a szomszédot? Ezeket mind bizonyítottan heterók követték el!!! Furcsa, ugye?"
Igen, minden hetero agyonveri a csecsemőt, meg a szomszédot. Ez a sportunk, mi ezt szeretjuk. A homárok meg sose bűnöztek. Egy darab buzi sem nyirt ki másikat. Soha

Nero Bianco 2013.07.06. 21:00:04

@Csii:
"Az első két vonulás nem volt botrányos. Emiatt a szervezők unalmasnak gondolták, "

Konkrétan persze az első tíz nem volt "botrányos".
Meg utána is csak a széljobb csinálta a botrányt.
És nem azért, mert a szervezők provokálni akartak, hanem azért, mert a magyar társadalomban megjelent egy militáns kisebbség. Ehhez a Pride szervezőinek a világon semmi köze nem volt.
Teljesen más okok miatt kapott lábra a széljobb.

monddazigazatmar 2013.07.06. 21:01:02

@Csii: Nem, ne haragudj. Hivd radikálisnak, akárminek, de ne nemzetszocialistának. Hulyeség. Kiverte (hihi érted) a biztositékot mindenkinél. Attol nem náci valaki mert megdob egy buzit.

Butuska 2013.07.06. 21:02:46

@Csii: "Mert direkt hergelitek a nácikat, akik semmivel se rosszabbak, vagy jobbak, mint ti vagytok."

Ugye ez nem komoly? Nem hinném, hogy a (te szóhasználatoddal élve) tüllszoknyás buzik (egyet se láttam sehol) gyilkolászták végig európát a második világháború alatt. Sőt, mehettek ők is a lágerbe, tehát vegyél vissza.

"faszhoz dörzsölt biblia és a többi..." ezek szerint ott voltál, sajna én nem ilyet nem láttam, de ha te mondod... amúgy meg a biblia meg volt szentelve? csak azért kérdem, mert lehet, hogy nem is az volt, csak úgy nézett ki, mintha... (lásd a filmet: Sült zöld paradicsom, szerencséd van, holnap vetítik port.hu/sult_zold_paradicsom_fried_green_tomatoes/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=22080832&i_topic_id=1)

"Kis köcsögöm, hadd mondjam el, 1963 óta úgy baszatod seggbe magad, ahogy akarod. "
Na ez meg téged minősít, mert bár lehet, hogy az, aki a világra nyomott téged, az neked a kis köcsögöd, de hogy én sose voltam az, az tuti.

"Törjön is össze az összes csontja az ilyen gennyeknek, akik miatt nem lehet közlekedni a városban."
Baromi nagy dugó volt vasárnap, tuti... mondjuk én nem mentem semerre, de a futóversenyeket is kihagyom, meg a bicajos bulikat is, olyankor szintén nem lehet közlekedni... a nácik meg szerencsére ugye kis területen buliznak, bár a 2006-os programjuk nem volt olyan kicsi.

És a személyeskedésről: én se a nickedre, hanem az általad leírtakra reagáltam. Az, hogy te a nickemen élcelődsz egy dolgot jelent: tudod, hogy nincs igazad, ezért a nevet támadod.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 21:03:22

@Butuska: "pl családi adózás, vagy családi kedvezmény üdülésnél, "

Ezt a bejegyzett élettársi kapcsolat nem adja meg? Mert ha véletlenül nem adná meg, akkor tessék azért felszólalni, hogy ez a jogi fogalom tegye lehetővé a családi kedvezményre való jogosultságot. Nem az az egyetlen lehetséges megoldás, hogy házasságnak minősítik át a kapcsolatot. Tolerancia? Tessék, itt az alkalom, hogy a melegek példát mutassanak nekünk – első alkalommal –, és fogadják el, hogy a házasság fogalma több egy szónál a Ptk.-ban.

Vannak olyan dolgok, amelyek nekem tiltva vannak. Nem építhetek kutyaólat az erkélyemre; nem spórolhatom meg az áfát a boltokban, szemben sok más emberrel; nem festhetek egy pinduri horogkeresztet sem a lakásom ajtajára, fordítva sem, akkor sem, ha mélységes hittel hiszek az eredeti misztikus jelentésében; kötelességem ügyvédet megbízni ahhoz, hogy eladhassam a lakásomat; nem köthetek házasságot gyerekkel; nem hajthatok át a piroson akkor sem, ha a környéken sincs senki. És így tovább. Az élet már csak ilyen. Én pedig igazodom hozzá. Ha nekem ahhoz, hogy az imádott férjem, vagy mi, örökölhessen utánam, kötnöm kell vele egy szerződést, akkor kötök, akkor, amikor úgy döntünk, hogy egybekelünk. Ennél ne legyen nagyobb bajotok.

@mésange: "Modellkövető a kölök, így születik"

Juj, ezt ne mondd! Mert a homoszexualitás nem tanult jelenség, állítólag, és senki sem lesz azért meleg, mert azt látja már mindenfelé. És nem is betegség. Valamint nem is öröklődik. És nem is csak hirtelen támad az emberben, hanem legfeljebb csak később ismeri fel magában a kezdettől meglevő identitást. Azt ne kérdezd, hogy akkor mitől lesz az emberfia homokos, mert mindig csak annyit hallunk, hogy mitől nem.

Egyébként a meleg férfi az, aki egy másik férfit szeret és kíván, igaz? Akkor meleg az is, aki egy olyan férfit kíván, aki úgy viselkedik, ahogy a világon egyetlen férfi sem? És minek hívják azt a férfit, aki egy transzvesztitát szeret? És ha az illető férfi is transzvesztita? Vagy átoperált?

@Butuska: "Miért nem fáj az senkinek, hogy..."

A felsorolásod azt mutatja, hogy jóval több vagy te, mint butuska. Minden felsorolt dolog fáj nekünk, és börtön jár értük, nem is kevés. A homárságért nem. Akkor most hogy jött ez ide?

monddazigazatmar 2013.07.06. 21:03:25

@Nero Bianco: Aha. Az a kamionos jelenet az ugye lófasz volt.

Butuska 2013.07.06. 21:06:35

@mésange:

A kölök az olyanoktól szenved max, akik nem fogadják el a szüleit, én nem a szüleitől? Kik nem fogadják el a szüleit? A homofóbok. Ez van. Csak nálunk ilyen gáz a sztori, valahogy más országokban nem így megy

fumerin 2013.07.06. 21:09:08

@Butuska: Ez még mindig nem vigasztaló, csak ténymegállapítás.

monddazigazatmar 2013.07.06. 21:11:08

@Butuska: Azért a te érvelésed alapján kinyilik a bicska minden ember zsebében. Ha tényleg buzi vagy, és a kis pajtikáid érdekét tényleg nézed, akkor kussolj el, mert kibaszott irritálo amit összehordasz. Ha meg kivulállo vagy, akkor a buzi elfogadtatásának érdekében ne szólj semmit.
Hány náci dobált és gyilkolászott a VH-ban? Meg volt szentelve e a biblia... Baszod, az a görény valamit ki akart fejezni. Sikerult neki. Ha én egy képen rászarok egy sírnak kinéző valamire, amin butuska anyja a felirat, akkor te nyugodtan mosolyogsz, mert tudod, hogy nem ott van anyád?

Butuska 2013.07.06. 21:17:37

@Androsz:
A Felsorolt dolgok a heteróknak és a melegheknek, leszbikusoknak és mindenkinek tiltottak. A különbség az, hogy a melegek és leszbikusok ezt pluszba kapják!
Nem az a baj, hogy vannak törvények, hanem az, hogy nem mindenkire egyformán vonatkoznak - ezt te is leírtad ("nem spórolhatom meg az áfát a boltokban, szemben sok más emberrel").
Igen, a melegek tényleg azt szeretnék, hogy legyen meg a joguk egyformán a házasságra és annak minden jogkövetkezményére. Nem akarnak többet, csak ennyit.

Nem külön törvény kell, csak annyi, hogy nincs különbség a házasságban, ha két ember úgy dönt, összeköti az életét.

Ne jöjjön senki extrákkal, sose akart senki többet, csak ami a társadalomban majd mindenkit megillet jelenleg.

fumerin 2013.07.06. 21:23:43

@Butuska: Én nagyon szépen élek, házassági papír nélkül is férfimmel. Én megtehetném, akár holnapután, hogy legalizálom a kapcsolatot ezen formátum szerint. Számomra nem fontos az a papír, amiért itt sokan hisztiznek. Örökölni, bármit és akármit egy ügyvédi papírral is meg lehet oldani. Ennyi.

Butuska 2013.07.06. 21:24:04

@monddazigazatmar:
"Hány náci dobált és gyilkolászott a VH-ban?"

Jézusom, ugye ezt nem komolyan kérdezted?

Amúgy meg szarok a nácik fejére, annyit érnek.

És nem érdekel a bibliás sztori sem, mivel nem voltam ott, nem is tudom, miről van szó, csak azt, hogy pár homofób ezen lovagol évek óta, más indokuk nincs a felvonulás ellen. Ez van.

Olyan gyengén adjátok a felháborodott nép stílust, hogy az már röhej...

Jut eszembe, ha véletlen buzi lennék, tuti jól éreztem volna magam a felvonuláson - már csak az a pár feketeruhás szerencsétlen szenvedése miatt is :)

Ja, hogy ilyet nem illik? Nem hát! De azt se, amit ti írkáltok, azt se illik

Csii 2013.07.06. 21:25:39

@Nero Bianco: Máshogyan emlékszem. Amíg nem indult el a direkt provokálás, addig nem volt ellentüntetés. Nem kell hazudozni. Fölösleges. Mindenki tudja, mi volt és mi nem volt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 21:26:32

@Butuska: "Igen, a melegek tényleg azt szeretnék, hogy legyen meg a joguk egyformán a házasságra és annak minden jogkövetkezményére. Nem akarnak többet, csak ennyit."

A jogkövetkezmények megvannak vagy egyszerűen megszerezhetők. Mindenki tudja, kimondatlanul, hogy a 'házasság' szó használatához kizárólag provokatív céllal ragaszkodnak azok, akik ennyire ragaszkodnak. Nos, semmi sem megy úgy, ahogy mi szeretnénk, a melegeknek sajnos ezt el kell viselniük. Nekünk meg a melegeket. Tolerálják a mi kapcsolódásunkat a házasság (és család) fogalmához, és mi toleráljuk az ő minden egyéb igényüket. Illetve már toleráltuk. Ennyi legyen elég. Majd egypár év múlva, miután mindenki megkedvelte a meleg embertársait, újratárgyaljuk. De most egy kicsit hadd próbáljuk már megkedvelni őket, jó?

Csii 2013.07.06. 21:26:46

@monddazigazatmar: Izraelben volt vicces, ahol soha nem sikerült a buzikon kívül senkinek egybekovácsolni a fundi muszlimokat, az ortodox zsidókat és a keresztényeket...

Csii 2013.07.06. 21:28:09

@Butuska: Szánalmas kis genny vagy. Ugyanaz a véleményem: aki miatt lezárják a várost, azt verjék csak össze a buta szkinek. Drukkolok nekik.

Butuska 2013.07.06. 21:29:23

@mésange:

Te se gondolkozol akkor előre, nem tudom, hány éves vagy, de ideje lenne. Ugyanis ha "csak" együtt éltek, és valamelyikőtökkel történik valami, nem sok jogod van cselekedni. A végrendelet elvileg jó megoldás, de olyat kevesen írnak 30 évessen.
Ha egyikőtök súlyos balaset miatt korházba kerül, a párja nem dönthet semmiről, kizárólag annak a családja... és ha az a család pl nem kedvel, mit csinálsz?
Nem férsz hozzá semmi hivatalos papírhoz se, mert nem vagy "csak" élettárs.

Elgondolkodtató, és ezek csak a jéghegy csúcsa...

Butuska 2013.07.06. 21:31:56

@Androsz: Okés... remélem a gyerekednek is ezt mondod, amikor azt mondja, hogy bocs, de a saját nememhez vonzódok...

Nem kívánom sem neki, sem neked, de a kalapban ez is benne van...

monddazigazatmar 2013.07.06. 21:32:24

@Butuska: Komolyan kérdezem, hány világháboruban gyilkolászó náci (min. 80 éves ) dobált titeket?
Nem érdekel a bibliás sztori, mert nem voltál ott? A világháboruban ott voltál? Az sem érdekel? Holokauszt? Talán tagadod?
Kell más indok valami ellen, mint hogy normális érzésű emberből hányingert vált ki amit ott művelnek? Megkockáztatom, hogy a normálisabb buzikbol is.
Elotte bántották? Nem. Kovetkező évben igen. Fura mi?
Mondom, ne próbálj a buzik védője lenni, tényleg ellenuk dolgozol minden mondatoddal.

fumerin 2013.07.06. 21:35:03

@Butuska: Nekem a legnagyobb veszteségem az ember lenne a történetből, a többi engem sem most, sem máskor nem fog érdekelni. És elég öreg vagyok, hogy ezt most már így kimondhassam.
Én így szeretek, feltétel és anyagi vonzat nélkül. Aki erre képtelen, az megérdemli a házassági papírt és az összes vonalkódot.

Butuska 2013.07.06. 21:35:51

"Csii 2013.07.06. 21:28:09
@Butuska: Szánalmas kis genny vagy. Ugyanaz a véleményem: aki miatt lezárják a várost, azt verjék csak össze a buta szkinek. Drukkolok nekik."

Részvétem a szellemi sivárságod miatt, biztos nem egyszerű így élni, de te önmagadról állítottál ki bizonyítványt.

Úgy vagyok vele, hogy sokkal több homoszexuális és leszbikus ember van a világon, akiket valamiért kedvelek, mint heteró, akiket valamiért nem, de te beástad magad a szívembe, és tudom, téged nyugodtan útálhatlak :D

Butuska 2013.07.06. 21:38:25

@mésange: Mindenki a párját veszíti el! Az is, aki meleg vagy leszbikus!
De nagyon nem mindegy, hogy a veszteség után mi történik vele! Utcára teszik a rokonok? Mert volt ilyen...

Oly sokan nem gondolják ezt végig

monddazigazatmar 2013.07.06. 21:44:29

@Butuska: Hogy megbirnák pedig a házasságot. Meg a válást. Meg a vagyonfelosztást.

Egy élmény lenne a válóperekre járni, tiszta mónikashow lenne.

Butuska 2013.07.06. 22:01:15

@monddazigazatmar:

Na igen, tisztára mint egy heteró pár válása! Na akkor mi is a gond, nekik ezt miért is nem lehet?

Nero Bianco 2013.07.06. 22:02:48

@Csii:
" Máshogyan emlékszem."

Konkrétan persze, ha magadnak bevallanád őszintén, akkor igazándiból sehogy sem emlékszel.

De unalmas megrögzött homofóbokkal vitázni, nem is teszem.

Hidd amit akarsz.
Én meg tudom amit tudok.
Pont elég öreg vagyok ahhoz, hogy le se szarjam már az ilyen történelemhamisításokat.
Láttam eleget.

Nero Bianco 2013.07.06. 22:05:52

@monddazigazatmar:
"Az a kamionos jelenet az ugye lófasz volt. "

Valóban, egy nagy semmi volt.
És milyen régen volt, és milyen extrém volt.

De persze benne van a pakliban.

Azóta is erre verik maguknak a zsebnácik. :))))

Csii 2013.07.06. 22:06:18

@Nero Bianco: Hamisítás ám a jó kurva buzi anyád, az.
A közelben lakom és sajnos ha tetszik, ha nem, látom, hogy hogy buzultok. Meg sajnos már azt is láttam párszor, hogy a Városligetben hogy buzultok keményen, élesben.
Hát még oktass ki te kis köcsög, hogy rohadnál meg.

Csii 2013.07.06. 22:07:28

@Nero Bianco: Nem csak maguknak, ma pl pár embert jól eltángáltak. És jól is tették. Majd megtanuljátok, hogy ne foglaljátok el a várost, hanem lehet kimenni hupákolni a pusztába a kurva anyátokba, oda. Ha kell, úgy tanuljátok meg, hogy be lesz törve mindegyik szarházi kis köcsögnek az a nagy orra.

Csii 2013.07.06. 22:09:15

@Butuska: Ne aggódj kisköcsög, minden ilyen alkalommal egyre több ember utál meg titeket a környéken.
És most olvasom, hogy a zsaruk is tök jól állnak hozzátok. Hagyják, hogy össze legyetek verve. Mert bizony abból tanul az a gennyes fajtátok.

Butuska 2013.07.06. 22:21:51

@Csii:
"már azt is láttam párszor, hogy a Városligetben hogy buzultok keményen, élesben."

Na ilyen egy igazi látens buzi kukkoló! Fröcsög rá, és bámulja...

"ma pl pár embert jól eltángáltak. És jól is tették."

Remélem nincs és nem is lesz fattyúd, mert az csak és kizárólag az lehet, mert te gyereket úgyse tudsz csinálni... (nahát, hogy felvettem azt a csodás neonáci stílusod)
" be lesz törve mindegyik szarházi kis köcsögnek az a nagy orra."
Már idéznem se kellene, hisz itt olvashat mindenki, de nem tudom, ismered-e a sztorit, hogy akinek nagy a nózija, annak a farka is nagy... szóval neked akkor mind a kettő kicsi, itt a hiba, már értelek
"a zsaruk is tök jól állnak hozzátok. Hagyják, hogy össze legyetek verve."

Nem irigylem a zsernyákokat, szar egy meló, én már csak tudom, ez a kornyék se egyszerű, de ha ezért nem lesznek elkaszálva, akkor ne csodálkozzunk, ha kialakul egy olyan neonáci útáló neoakármi, ami a szupersztár kis szkinhedeidet qrja szét, és nem sexuálisan.

Jut eszembe: a csodás náci brigád ugyan annyi saját neméhez vonzódó taggal rendelkezik, ami bizony igaz... lásd a Jobbik című pártot

Ja és igen: olyan kis senki vagy, kedves csii, hogy már segbeqrni sincs kedvem téged... (valszeg a valagad is olyan pocsék, mint a dumád)

Gyorsan tanulom ám a troll dolgot, de gyorsan meg is unom.... értelems emebr írhat, a többire innentől nem reagálok (kopik a billentyűzet )

Csii 2013.07.06. 22:26:27

@Butuska: Ja, kukkoló, aki két anyukával együtt döbben rá, hogy a mögötte levő bozótban szopatja egyik buzeráns a másikat. Ja, még én kérjek elnézést? A játszótér mellett? Az anyukákkal együtt?
Te szánalmas kis görcs, betegek vagytok, meg undorítóak is.

Az igaz, hogy a nácik között is sok a buzi. A legfőbb, hogy se rózsaszínű, se Lonsdale-es buzikat nem akarok a belvárosba úgy, hogy ne lehessen közlekedni. Fölfogod, kisköcsög?

Majd a vonulást kell még megunnod, de majd megunod, amikor jól beverik a pofádat.

monddazigazatmar 2013.07.06. 22:29:56

@Nero Bianco: Tipikus hulye buzi hozzáállás... erre verik.
Vannak undorito dolgok, amik emlitésére is hányingere van az embernek, felbosszantja, ökölbe szorul a keze.

monddazigazatmar 2013.07.06. 22:34:14

@Butuska: "Jut eszembe: a csodás náci brigád ugyan annyi saját neméhez vonzódó taggal rendelkezik, ami bizony igaz... lásd a Jobbik című pártot"
ühöm. persze fényképpel tudod igazolni, hogy mind leszopott ugye? Mert még azt hinnék, hogy itt mocskolódsz
Mellesleg, most akkor döntsd el, hogy ciki e buzinak lenni, vagy nem. Mert ha igen, akkor mire ez a pride, ha meg nem, akkor miért nem örulsz, hogy mennyi jobbikos buzi?

Butuska 2013.07.06. 22:36:49

@Csii:

Sajnálom, hogy ilyen beteg emberbe botlottam az internet hatalmas világában, mikor én csak annyit írtam, hogy minden embernek joga van élni, de azt úgy, hogy nem korlátozzák azért , mert azt a saját nemével teszi.

Erre jösz te, egy belvárosi senkiházi troll, aki azt se tudja, hogy mi a sex és a baszás közötti különbség, aki azt gondolja, hogy a kamionos qrva belefér, a kukkolás ok, meg hasonlók...

Felejts el, mert annyira nem vagyunk egy szinten, hogy az már fájdalmas...

Teszek még egy próbát:
1: mi a bajod a homoszexuálisokkal?
2: ártotak neked vagy a családodnak?
3: akart valaha is azonos nemű közeledni hozzád úgy, hogy te ezt nem akartad?

várom válaszod

Butuska 2013.07.06. 22:41:39

@monddazigazatmar:

Nem idézlek, egyszer is sok belőled. DE!

A hosszú kések éjszakáján Hitler azokat nyírta (pontosítok, nyíratta ki), akik melegek vagy annak tűnők voltak...

Az meg, hogy a Jobbik se mentes, az a kirúgott képviselőjük példáján keresztül igazolt...

Na igen, titkolni sokáig lehet....

monddazigazatmar 2013.07.06. 22:55:17

@Butuska: na, ezt meg gondolom maga adolf sugta meg neked.
Te barom, és akkor mi van, ha hitler akármit is csinált?
Van bármi bizonyitékod arra, hogy mennyi a buzi a jobbikban? Nincs. Akkor meg mit okoskodsz?
Mondom, akárki olvas téged kedvet kap hogy megdobáljon egy buzifelvonulást.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.07.06. 22:59:39

@Butuska: "remélem a gyerekednek is ezt mondod, amikor azt mondja, hogy bocs, de a saját nememhez vonzódok..."

Mit? Hogy a házasság szót nem használhatja, ha a saját nemével összeköltözik? Vagy hogy szeretnénk egy kis lehetőséget végre arra, hogy megkedvelhessük a normális melegeket? Mert ezt a kettőt olvashattad ott.

"Ugyanis ha "csak" együtt éltek, és valamelyikőtökkel történik valami, nem sok jogod van cselekedni. A végrendelet elvileg jó megoldás, de olyat kevesen írnak 30 évessen.
Ha egyikőtök súlyos balaset miatt korházba kerül, a párja nem dönthet semmiről, "

Én nem tudom, ezért téged kérdezlek: A bejegyzett élettársi kapcsolat nem teszi ezeket lehetővé? Egyébként nem kell végrendeletet írni, hanem egy közjegyző által hitelesített közös tulajdonjogi szerződést, esetleg kölcsönös és kizárólagos kedvezményezettséggel. Az egyenes ági rokonok öröklési joga a házasságkötéssel sem szüntethető meg, ezen kéretik tovább nem rugózni. A házasságkötéskor egyébként éppúgy aláírod a végrendeletedet is, ha ez a problémád, mivel az aláírásoddal ez is automatikusan létrejön. Szóval hagyjuk a jogi látszatú ürügyeket, nem az öröklés a melegek problémája.

Ha netán mégis, akkor tessék az öröklési jogok egyenlővé tételéért síkra szállni, azt sokkal kevesebben elleneznék, mint a házasságkötést. Mindkettő törvények megváltoztatását igényli, csak az előbbi könnyebben lesz véghez vihető. Hát akkor mehet, minden rendben van, a cél adott, a béke is megmarad.

Butuska 2013.07.06. 23:29:10

@monddazigazatmar:
Kitört belőled a kultúra: "na, ezt meg gondolom maga adolf sugta meg neked.
Te barom, és akkor mi van, ha hitler akármit is csinált?"

Sajnálom, hogy ezen a szellemi toprongy szinten vagy, de ezen én tényleg nem segíthetek, ha esetleg meglátogatnál könyvtárakat, vagy a net csodás lehetőségeit kiaknáznád... Na igen, és ha igazam is van akkor is... te szerencsétlen.... az a jó ebben, hogy már nem érzek sajnálatot az emberi butaság miatt, abból sikerült itt kinőnöm.

Téged olvasva nem az dobálás jut elsőként eszembe, de én nem írom le, találd ki... ha sikerül, nem fogsz neki örülni... "a......z" betű az első/utolsó, a pontok a maradék ;)

Butuska 2013.07.06. 23:37:13

@Androsz: Amiut írsz, az egy részig igaz, DE:

olyan meleg pár, mely lehúzott egymás mellett 50 évet, hiába is bejegyzett élettárs, özvegyire nem jogosult.

Amúgy meg minek a megkülönböztetés? Mint hallottuk szeretett vezérünktől. a család egy darab férfi és egy darab nő összeadása, a többi nem az, ezt a napokban mondta Strasbourgban, szóval akkor mi is a vita tárgya? Egyenlők a melegek a heterókkal vagy sem? Adófizetésben igen, jogokban nem? Miért? Másodrendűek? Ha valaki mondjuk 160 centis, az kizáró ok, mert a népesség átlaga 172cm?

Szóval, hogy is van ez?

monddazigazatmar 2013.07.07. 01:40:38

@Butuska: Továbbra is ott a kérdés, hogy hogy jön ide a hosszu kések éjszakája? Meg hitler?
Nem azért gyilkolászták meg Röhm-t mert buzi volt, hanem mert nem támogatta a führert.
Merre is van az a könyvtár?

monddazigazatmar 2013.07.07. 02:09:15

@Butuska: Nem házasodhatnak a melegek? Tiltja valami nekik? Nem.
Akkor miről beszélsz, te nyomorult?
Házasság férfi+nő. Mindegy, hogy a férfi meleg, hideg, feleségul vehet nőt. Nőt, nem pasit, kecskét, vagy próbababát. Ugyhogy a joga megvan, mint bármelyik állampolgárnak, mi a faszt akar?
Egyébként tényleg ki kéne állnod valami tévében, okoskodnod, jövöre lenne dobálózás, meg még lövöldözés is.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.07.07. 13:03:27

Az nem butuska, hanem egy hülye (szétkúrt) segg. Egy genetikai selejt perverz szarcsimbók.

Mercel 2013.07.07. 14:06:29

@Csii:

Miközben fröcsögtél nem vetted észre, hogy gyakorlatilag mindenkit lebuziztál úgy mellékesen aki nem a te véleményeden van.

Figyelj népies agyagedény, az egyik kommentemben elítéltem azokat akik a felvonulás résztvevőit bántják, megalázni próbálják.
A közvetlenül utána következő kommentben azt fejtettem ki, hogy egyébként nagyon nem értek egyet a melegek felvonulásával.

Értelmezni is kéne nem csak felületesen olvasgatni okoska.

Akkor most ki az ostoba és a köcsög?:)

Úgy mellesleg a mai hírek szerint volt értelme az általad annyira hülyeségnek tartott biztonsági intézkedéseknek.
Így ugyanis "csak" 3 meleget, vagy annak vélt felvonulót vert össze 30 jobbos köcsög.

Jut eszembe, nem véletlenül a szélsőjobbosok által annyira gyűlölt cigányok stílusa az, hogy nagy túlerővel rontanak rá emberekre és verik őket szarrá?
Hmm.
Akkor tulajdonképpen mi a különbség az agressziv cigánybandák és az agressziv szélsőjobbosok között?
Semmi? Vagy csak és kizárólag a bőrszín? Mert az hivatkozási alapnak is nagyon szánalmasan kevés.

Mégegyszer a buta kis fejednek - nem pártolom a melegfelvonulást, és úgy általában azt az attitűdöt amikor egy homoszexuális ember a másságát a többségi társadalom képébe tolja - de mélységesen elítélem azt a söpredéket akik ezeket az embereket bármilyen módon is meg akarják félelmíteni.

Köztünk többek között ez is egy nagy különbség.
A többire nem térek ki.

"Frigyes"

Csii 2013.07.07. 19:05:44

@Butuska:
"minden embernek joga van élni, de azt úgy, hogy nem korlátozzák azért , mert azt a saját nemével teszi."

Ki korlátoz, ember? 1963 óta senki nem korlátoz semmiben. Ne égesd már magad.

"Erre jösz te, egy belvárosi senkiházi troll, aki azt se tudja, hogy mi a sex és a baszás közötti különbség, aki azt gondolja, hogy a kamionos qrva belefér, a kukkolás ok, meg hasonlók..."

Kukkolás? Tévét se nézek.
Kamionos kurva? Mi közöm hozzá?
Troll? Miért? Mert szeretnék közlekedni a városban és nem akarok 3 kilométert kerülni, meg hallgatni, mennyibe került a rendőri biztosítás már megint és ezúttal miattatok? Szedd már össze magad...

"Felejts el, mert annyira nem vagyunk egy szinten, hogy az már fájdalmas..."

Szerintem se.

"Teszek még egy próbát:
1: mi a bajod a homoszexuálisokkal?"

A homoszexuálisokkal? Miért lenne bajom azzal, hogy valaki homoszexuális? Hát elég baj az neki, szerintem. A másik, hogy a magánügye. Ugye szerinted is a magánügye? Ha igen: akkor én miért tudok róla? Miért kell vonulni és mások tudomására hozni? Ha nem: akkor mi a bajod, ha provokálsz és arra odamegy az is, aki nem csak fejcsóválva kerüli meg a fél várost miattatok, hanem oda is basz nektek...?

"2: ártotak neked vagy a családodnak?"

Nem ártoTak.
Senki nem ártoT a családomnak, én se ártok senkinek.

"3: akart valaha is azonos nemű közeledni hozzád úgy, hogy te ezt nem akartad?"

Sajnos igen. Nyilván nem okozott hatalmas törést, nem vagyok kiakadva, de abban megegyezhetünk, hogy ez semmiképp se normális.
Ahogy vonaglani a város közepén szintén nem az.

Csii 2013.07.07. 19:20:19

@Mercel:
"Miközben fröcsögtél nem vetted észre, hogy gyakorlatilag mindenkit lebuziztál úgy mellékesen aki nem a te véleményeden van."

Naná, mert buzik vagyok. Még jó, hogy buzizlak. Ki ne találjuk már, hogy egy heteró, aki még csak nem is látens meleg, majd nekiáll védeni a buzikat. Ugyan királylány.

"Figyelj népies agyagedény, az egyik kommentemben elítéltem azokat akik a felvonulás résztvevőit bántják, megalázni próbálják.
A közvetlenül utána következő kommentben azt fejtettem ki, hogy egyébként nagyon nem értek egyet a melegek
felvonulásával."

Pár vonulással ezelőttig én is úgy gondoltam, hogy az erőszak nem jó, de most már, hogy megint nem tudtam közlekedni, arra jutottam, hogy jó ötlet mégis megregulázni azokat, akik azt hiszik, hogy róluk szól a belváros. Nem! A belváros mindenkié kellene, hogy legyen.

"Értelmezni is kéne nem csak felületesen olvasgatni okoska."

Nektek is.

"Akkor most ki az ostoba és a köcsög?:)"

Hát te, ez nem is kérdés :D

"Úgy mellesleg a mai hírek szerint volt értelme az általad annyira hülyeségnek tartott biztonsági intézkedéseknek.
Így ugyanis "csak" 3 meleget, vagy annak vélt felvonulót vert össze 30 jobbos köcsög."

Hála istennek...

"Jut eszembe, nem véletlenül a szélsőjobbosok által annyira gyűlölt cigányok stílusa az, hogy nagy túlerővel rontanak rá emberekre és verik őket szarrá?"

De! És ez még semmi! Nem csak a cigányok stílusában verekednek, de melegek stílusában buliznak :D
Lonsdale van rajtuk, egy átlag bulijukon kevesebb csaj van, mint az Angyalban egy fiús napon :D
Nevetségesnek tartom a tojásdobálókat és agresszorokat, szerintem ezt már ki kellene nőni. Egyrészt. Másrészt meg ezegyszer mégiscsak szurkolok, mert utálom, hogy nem tudok közlekedni. Hogy képzelitek, hogy a belváros kellős közepén három utca vastagságban lezáratjátok az egészet, a fő sugárutat? Tényleg elment az eszetek? Tényleg jó az, ha minden évben újabb és újabb többszáz ember káromkodik miattatok? Mennyi buzinak tesztek azzal jót, hogy az is hangosan szidja a buzikat, aki csak a nagymamáját látogatná meg, de nincs lakcímkártyája és nem tudja fölhívni a nagymamát, ezért kint dekkol órákig, nála a nagyinak szánt kaja, ami megromlik? Merthogy ilyennek és ehhez hasonlóknak voltam tanúja. De ti a kordon közepén tényleg elhiszitek, hogy körülöttetek forog a világ. Beszarok, milyen egótok van, hát a kurva anyátokba húzzatok, de tényleg.

"Hmm.
Akkor tulajdonképpen mi a különbség az agressziv cigánybandák és az agressziv szélsőjobbosok között?
Semmi? Vagy csak és kizárólag a bőrszín? Mert az hivatkozási alapnak is nagyon szánalmasan kevés."

Nem tudom őket kérdezd. Én nagy ívben kerülöm az olyan társaságot, ahol 90%ban férfiak vannak és egymásra vicsorognak/mosolyognak, nekem ez bűzlik, tudod? Lehet rajta HARCOS póló, meg aranyszínű enerdzsi, meg szivárványszínű csillámlófasz is, mindegyik egyformán gyanús nekem.
És most meg ne sértődj, de úgy érzem, hogy anyukád annak idején, amikor még kicsi voltál, nem örült volna, ha valaki azt mondja neki, hogy valamelyik társaságnak leszel a szerves része...

"Mégegyszer a buta kis fejednek - nem pártolom a melegfelvonulást"

De igen bazdmeg, ezt csinálod. Itt pártolod és hazudsz. Mert egy szar, szemét, szar alak vagy.
Ha valóban nem pártolnád, akkor lehet, hogy finomabb stílusban, mint mondjuk én, de elmondanád a szivárványos haverjaidnak, hogy "NE VONULJ BAZMEG, MER ÚTÁLNI FOGNAK A VÁROSBAN".

"és úgy általában azt az attitűdöt amikor egy homoszexuális ember a másságát a többségi társadalom képébe tolja - de mélységesen elítélem azt a söpredéket akik ezeket az embereket bármilyen módon is meg akarják félelmíteni."

Mivel itt bebizonyosodott, hogy itt ezt csinálják, kifejezetten provokálnak, ezért én már nem tartom rossznak, ha párat odacsapnak. Ahogy nézem, a zsaruk is így gondolkodnak. És tök igazuk van. A tököm kivan, hogy a mittudoménmilyen meleg bandák szerint most azonnal eljárások tucatjai kellenének, a polgárok viszont azt akarják, hogy a betörők, meg a gyilkosok ellen menjenek a zsaruk. Ja, meg főleg azt, hogy tudjanak közlekedni, a hét végén és ne kelljen hangos buzikat kerülgetni.
Meg lehetett nézni, vasárnap hajnalban, ma, mit hagytak a barátaid a sugárúton. Szivárványszínű szirszarok, szemét mindenhol. Hát egyétek meg bazdmeg.

Mercel 2013.07.07. 23:17:26

@Csii:

Tényleg nem vagy jobb a szélsőjobbos söpredéknél.
De hát ez van.
Ha neked mindenki buzi aki elítéli az agresszív barmokat akik meleg tüntetőket vernek akkor komoly problémáid lehetnek.
Nekem nem dolgom megoldani ezeket a problémákat, az egészségügy helyzetét ismerve más sem fogja, a hozzászólásaiddal és fröcsögéseddel pedig csupán megerősítetted azt a véleményem, hogy az emberek úgy 80%-a idióta. (nem, nem a maradék 20%-ot erősíted):

Szavazati jogot mindenesetre nem adnék neked, de ugyanaz a demokrácia amelyik a többségi társadalom ellenérzése dacára is megengedi a homoszexuálisoknak a tüntetést, neked is szavazati jogot ad.
Döntsd el ezek után azzal következetes és kikezdhetetlen logikáddal (Hehe), hogy akkor most kell a demokrácia vagy sem.
Mert ha kell akkor fel kell fognod, hogy egy demokráciában olyanoknak is lehet szava és önrendelkezési joga akik neked nem tetszenek.
Ez van, fröcsögj még egy kicsit hátha elvisz egy agyvérzés:)

"Frigyes"

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2013.07.08. 01:24:51

A buzi semmire nem való kéjenc perverz szarnyaló geciszopó söpredék ütni való embertelen csicska geci!

A buzit a Dunába kell lőni, mert haszontalan féreg csirageci.

Csii 2013.07.08. 22:57:07

@Mercel: Látom, nem bírod már. Nulla vagy.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása