Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. szeptember 13. 14:47 - politologus

Kövér és a Chewbacca-védelem

Kövér László hozta a kötelező évi négy-ötöt megint. A szókimondó nyíltság és a közvélemény-provokáció vékony mezsgyéjén járó Fidesz-őspolitikus - jaj, szegény feje - nyilván rosszul fogalmazott a rendeleti kormányzással kapcsolatban.
Mintha az ilyen kormányzás alapját képező tudat és magatartásforma ne lenne annyira jellemző, ugye?

Szokták panaszolni a politikautálók, hogy a mi demokráciánkban a parlament egyszerű bólogatójánosok gyülekezete, rábólint mindenre, amit elétesz a kormány, vagy még inkább a párt. Az ellenzéki kezdeményezéseket meg galádul lesöpri a kormánytöbbség (néha vicces módon még a jószándékúakat is). Utáljuk meg miatta az elemzőket, de próbáljuk megszokni: ez a realitás, ez a természetes. No jó, talán a parlamenti bizottságok nagyobb jelentősége mellett elfogadhatóbb lenne a szavazógépezet ilyen működése. (Ti amúgy fel tudjátok sorolni a parlamenti bizottságok elnökeit?)
Az ellenzéknek sem kell feltétlenül próbálkoznia saját indítványokkal. Eszembe jut az ellenzéki Fidesz nagyszerű teljesítménye pár évvel ezelőttről, amikor többszáz indítványt nyújtott be egyszerre az utolsó pillanatban, tökéletesen feleslegesen és értelmetlenül, még rendesen megfogalmazva sem voltak. Már akkor lehetett látni az egyetlen célt: elmondani, hogy a kormány minden javaslatukat lesöpri. Így is lett, néhány nap múlva erre hívtak össze sajtótájékoztatót, és mondták a nagy számokat. Körülbelül ennyire veszik komolyan a parlamentesdit.

A magyarok sokasága utálja a politikát, szerintük a politika elnéz az emberek feje fölött, és pártelven működik, a másik legyőzése fontosabb cél, mint a választók érdeke, mindegy is, ki kerül kormányra, a kartellesedett elitpolitika úgysem hallgat a jó szóra, a képviselők ingyenélők, csomó előjoguk van, csak a fizupapírt nézik, satöbbi, satöbbi. És Kövér ilyen közegbe viszi be a visszavontabb parlament ötletét.

Tulajdonképpen mi a fenének mondott Kövér erről bármit is? Annak csak akkor van értelme, ha a jelenlegi helyzetből valamerre el akarnak mozdulni. Az meg mindig is úgy volt, hogy amit nem szabályoz törvény, azt a törvény alkotta keretek között rendeletekkel szabályozzák. Mindig ez a nagyobb rész.

Arra biztosan gondolt a házelnök, hogy eddig sok reformba vágott bele a kormányzat, ami igényelte a jogalkotást, de a reformok ideje majd elmúlik. Rendben. De a Kövér által mondottak azon részét, hogy a parlament pluszfelhatalmazást adjon bármire a kormánynak, fel nem foghatom. A miabüdösfrancnakon túl ezekhez éppen - és legalább - törvényeket kell módosítani. Meg azt sem hiszem, hogy ne lenne toldozgatni-foldozgatni való a korábbi törvényeken - vagy épp ez maradna el, és a lyukakat a végrehajtási rendeletekkel tömnék be? Ez nem idegen a Fidesztől, még első ciklusukban is készítettek törvényt módosító rendeleteket. De mi értelme lenne ezt bejelenteni?

Ugyancsak érthetetlen az a felvetés, hogy a törvénykezési terhek csökkentésével a parlament energiái a kormány ellenőrzésére használhatók fel. Ha ugyanis a kormány lenne az elsődleges jogalkotó (jesszus...), akkor a parlament épp az ellenőrzés miatt terhelődne le. Másrészt pedig a törvények tárgyalási-elfogadási procedúrája során is érvényesül a parlament ellenőrző funkciója. Szóval az egésznek semmi értelme.

Mindenesetre Kövér szövege rímel Orbán azon korábbi mondatára, hogy az adatvédelmi törvény még régen az emberek védelmére született, de ma már nem olyan idők járnak, ilyeneken túl kell lépni a kormányzat és állampolgár közötti együttműködés kedvéért. Ez legalább egybeesés, a rendszerszerűség látszatát kelti. Minden más csak Chewbacca-védelem.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr635510961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért