A cím nem egyértelmű, ami nem véletlen. A Politológusblogon cikksorozat indult a miniszterelnökökről és választásukról, minél több oldalról bemutatva a témát. A miniszterelnöki poszt, a pozíciót ambiciónáló vagy betöltő személy jellemzői, alkalmassága egyre gyakoribb téma a magyar közbeszédben. Még azt is mondhatjuk, hogy ez mára a legfontosabb témává vált.

Ott hagytuk abba a múltkor, hogy a miniszterelnök egyre kiemelkedik a kormányzatból, hiszen az ő kezébe csúszik át egyre több hatalom. Mellette a kormány, a képviselet és a köztársasági elnök csak formálisnak tűnik (egyébként nem az). Ennek természetes folyománya, hogy ma sem a minisztereknek, sem a miniszterelnöknek nem muszáj parlamenti képviselőnek lennie. Angliában mondjuk igen.

Magyarországra is szokás mondani, hogy a miniszterelnök hatalma kiterjedt, és a kormányzás kancellári típusú. Ez alapvetően igaz, bár kicsit túldimenzionált állítás. Csak gondoljunk arra, hogy épp nálunk a minisztériumokat törvény sorolja fel, amit a parlamenti többség fogad el. Nem is beszélve a jelentős reformokról, ami biztosan törvényi változtatásokat igényel. Ilyenek keresztülvitelénél nem közvetlenül a miniszterelnöki hatalom érvényesül, hanem e tisztségből több lépcsőben érvényesülő általános politikai vezér hatalma. 

Mi adja hát a miniszterelnök hatalmát?

Az alkotmány vagy a szokásjog által garantált jogai első látásra nem túl szélesek, pontosabban szólva nem lehet olyan egyszerűen leírni ezeket. A kormányülés vezetése tipikusan ilyen humbug a “döntött a kormány” félmondattal együtt. Ezekben hagyomány van, de relevancia nincsen. A miniszterelnöki rendeletelkotás nem több a miniszterinél, inkább belső ügyekre való. A további feladatok általánosak, az alkotmány szövege nélkül is nyilvánvaló, ki határozza meg a kormánypolitikát.

A gyakorlatban a kormányzás számtalan olyan ügye miniszterelnöki hatáskör, ami az őhozzá kötött személyeknél jelentkezik. Amely feladat pedig egyetlen más hatáskörbe sem vagy épp egyszerre többe tartozik, szinte bizonyosan az övé. A miniszterelnöknek van a leginkább módja magához vonni területeket és ügyeket, közvetlen mozgásterét simán alakíthatja.

A személyzeti politika, a kinevezések és jelölések a miniszterelnöki hatalom legvilágosabb elemei: neki van kormánya, általa lehet valaki miniszter vagy egy államigazgatási szerv vezetője. A kinevezések persze a választási győzelem fő szolgálóinak számától függenek, de nem nagyon lehet elképzelni olyan miniszterelnöki hatalmat, ahol a miniszterelnöknek ne adódna valamiféle szabadsága e tekintetben. Nyilvánvaló például, hogy a párt második emberének kell egy magas poszt, de hogy ebből a parlamenti elnöki vagy belügyminiszteri pozíció lesz, a miniszterelnöktől függ.

Egy parlamentáris demokráciában a politikai napirendet a kormányfő úgy diktálhatja, ahogyan óhajtja és nem szégyelli. Minden szava és tette ezerszer többet számít kommunikációs szempontból, mint bármely más politikusé. Ha akarja, elveszi a show-t pártbeli vetélytársai elől, akik ugyancsak küzdenek a rivaldafényért, pl. nagy kegyesen részt vesz egy nagyberuházás átadásán. Viszont korrupciós ügyben őket hagyja nyilatkozni, sőt, még be is dobhatja sajtónak, hogy miniszterétől várja a tüzetes vizsgálat lefolytatását. Ha a kormány valahol megjelenik, és ez kap egy percet a híradóban, a főnököt fogják mutatni, tőle fognak idézni.

Szólni kell a miniszterelnöknek a parlamenti üléseken betöltött szerepéről. A kommunikációs napirendről írtak érvényesülnek itt is. A hozzászólások mennyisége csökkenhet, ahogy a kormányfő egyre inkább kikerül a parlamenti ellenőrzés alól, de akkor is a főnök saját döntése áll mögötte, ugyanígy változtathat is rajta. A miniszterelnöki felszólalások mennyiségével szemben a jelentőségük kevésbé kopik, válságos helyzetekben pedig nagy jelentőségű lehet a széles felszólalási és indítványozási jogkör.

A kormányfő leváltható rendszertől függően vagy az elnök által, vagy a parlamentben elfogadott bizalmatlansági indítvány révén. Utóbbi konstruktív változatánál meg kell nevezni az őt váltót, de ez csak akkor értelmes, ha a többség már úgyis a váltás mellett van, különben nagy belharc támad (a szavazók vélekedését az akcióról pedig még nem is említettük).
De védi más is az első embert. Furcsán hangozhat, de a miniszterelnök egyik fő hatalmi eszköze, hogy lemondhat. Lemondásával a kormánynak is vége. Az addigi miniszterek, s köztük különösen a párt ismert arcai is búcsút mondhatnak a bársonyszéküknek, és addigi szolgálataik a főnök felé hirtelen tehertétellé is válhatnak. Egy ilyen változás a párt egész hatalmi strukturáját átrajzolhatja, és a párt külső támogatói, a pénzbeli és emberi erőforrások is veszélyben látják megszerzett előjogaikat. S ha mindez még a képviseletet is borítja, hamar felmerülhet az előrehozott választások ötlete, és vele egy új bizonytalanság.
Egy “rossz” miniszterelnök maradása mellett is sok érv szól. Ezt ne tessék utálni, hiszen a “jó” maradását ugyanez védi.

A kormányfő általában pártelnök is. A párttag képviselők erősen függenek a pártelnöktől, némely tekintetben jobban, mint az akár külsős miniszterelnöktől. Persze, a párt alapszabálya is adhat erős pártbeli jogosítványokat listavezetőnek, regnáló vagy volt miniszterelnöknek, minisztereknek, polgármestereknek, így a pártnak lehetnek az elnökön túl is erős emberei. A pártok számára van élet a kormányzás után is, erre az állapotra is készülnek (lesznek ők még kormányon úgyis), a választásokon vesztes miniszterelnök is megkapja a magáét vagy így, vagy úgy (ő is lehet még kormányfő).

A majdani miniszterelnök leggyakrabban listavezetőként gürcöli át a kampányidőszakot. Méghozzá azokkal együtt, akik később az őáltala felvetett politikákat szavazatukkal támogatják meg a parlamentben. A politikát vagy a politikusokat nem szeretők nem értik, mi az a viszony, ami felsorakoztatja a párttagokat és a képviselőket a kormányfő mögött. Ez nem puszta szolgalelkűség, hanem a szolidaritás, az összetartozás megnyilvánulása. Ha máskor nem, a kampány során ez megtörténik, mert a miniszterelnökjelölt gyakran képes továbblendíteni karizmájával a leült kampányt, vagy képes szavaival lelket önteni fáradó harcostársaiba.
A pártelnökhöz fűződő lojalitás ennél akár még nagyobb múltú, sok korábbi harccal. Úgyhogy a pártelnökség bizony fontosabbá válhat, mint a miniszterelnöknek járó közjogi jogosítványok.
(Folytatjuk.)

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus