Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. január 09. 14:33 - politologus

A baloldal a magáét akarja megkapni

Sokféle értékelést lehet majd olvasni a tegnapi ellenzéki közösködésről, és természetesen mindenki belelátja majd, amit bele kell. Nagyon sokat nem tudunk a háttérről, Török Gábor előző írása, amikor Bajnai újra előlépett a közössel, már a lényeget elmondta.

Kívülről az látszott, hogy Bajnaiék eredeti tervében szélesebb szavazókör megszólítása szerepelt, ami nem jött össze. Ennek sok oka lehetett, talán Bajnai személye nem volt erre alkalmas, vagy rosszul kalkuláltak az erőviszonyokkal és/vagy a támogatottsági adatokkal, esetleg a közhangulattal is.
Tartok tőle, hogy ők a Fidesztől távozgató támogatókat rendszerkritikusoknak (akik az Orbán-rezsim egészével elégedetlenek) vélték, és az ilyen választók számának növekedésére számítottak. A rendszerkritikusok vélhetően nehezen is fordulnak vissza kiábrándultságukból. Meglehet, a kormánypártnak hátat fordítók nem ilyenek voltak többségben, hanem csak olyanok, aki valamilyen kormányzati szakpolitikából ábrándultak ki. És az is meglehet, hogy közülük szerzett vissza sokat a rezsizés és más népszerű lépések. A trafikügy és a NAV-ügy lagymatag választói fogadtatása végképp elárulta, hogy a rendszerkritikusok tábora nem csak szervezetlen, hanem szűk is. 

Visszatérve kicsit Bajnai személyére, ő a gyengeség és alkalmatlanság jelzőjét sokszor megkapta fellépése óta. Azt azért ne feledjük, hogy komoly össztüzet is kapott a kormánypárttól és sajtójától, ami nem marad következmények nélkül. Ehhez képest Mesterházy nem is kapott támadást, sőt, inkább egyre elismeréseket szerzett a sajtótól. Úgyhogy a már felépült kommunikációs közegbe utóbbi illeszthető bele jobban (bár persze a közmédiának a már előre megírt hírei elején ki kell cserélni a nevet).

Szóval a baloldali ellenzék a tegnapi döntéssel a magáét akarja megkapni, azon szavazókra hajtanak, akik voltak már náluk. Azokat próbálják még elérni, akik aktivizálhatók, megtarthatók, visszafordíthatók. És bizony főleg régi arcokkal, hiszen ki mással, nagyon új arcokhoz először a majdani siker reményét kellene felmutatni. Ezt az egészet lehet hívni átmentésnek, megújulásra képtelenségnek is, meg a túlélés egy hosszabb folyamat előtti bebiztosításának is, meg a politikai felelősség üdvös megnyilvánulásának is, legkésőbb ma mindet fogja bizonygatni valaki. 

Kívülről azonban csak feltételezgetni lehet. Sokszor mondom: a politikai erők rendszeresen végeztetnek közvéleményszondázást (és fizetnek más kutatásokat is), nem csak a nyilvános anyagokból dolgoznak. Olyan adataik is lehetnek, amelyekben szimplán ki van számítva a különindulás és az együttindulás hozadéka, az érintett választók viselkedésének modellezésével együtt. Talán ezek vagy azok nagyon élesen látják, mire fog jutni végül Mesterházy, és mire Bajnai a választási hajcihő legvégére. Az is lehet, hogy a kampánycehhet csak ilyen feltételek mellett fizeti, aki fizeti. 

Tudom, sokak számára a szorosabb baloldali összeborulás jelentős hír, ami eldönt nagy kérdéseket, megerősít vélekedéseket. Eközben épp az van, hogy ez a szokásos taktikai hír, és inkább a korábbi ellenzéki viselkedések érthetetlenek, nem pedig az együtt vagy külön közötti, szinte biztosan racionális megrágás utáni választás.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr495748861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért