Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. március 04. 10:38 - politologus

Kiutak a mocsárból: az olasz modell

Olaszországban előfordulhat, hogy egy politikai vezető lemondásra kényszeríti a miniszterelnököt egy pártrendezvény pódiumáról. Ezt Matteo Renzi meg is tette a következő szavakkal: ”A Demokrata Párt (Partito Democratico) vezetősége a politikai helyzetet, valamint a legutóbbi fejleményeket értékelve köszönetét fejezi ki Enrico Letta miniszterelnöknek.”
Cristiano Preiner írása.

Olaszországban továbbá az is előfordulhat, hogy a megbukott miniszterelnök éppen ahhoz a párthoz tartozik, amely megbuktatja. Mi több, Olaszországban olyan is megeshet, hogy ugyanazon a pártrendezvényen valaki saját magát jelöli ki a kormány élére. Így történhetett meg az, hogy a köztársasági elnök, Giorgio Napolitano Renzire bízta az új kabinet megalakítását. Úgyhogy az igazi hír, a legkézzelfoghatóbb statisztikai adat az, hogy Renzi immár a harmadik miniszterelnök, akit nem a nép választott meg. 

Azok, akik egyenesen pártpuccsot avagy puccsot kiáltanak, jobbik esetben azzal vádolják az államfőt, hogy királyként tevékenykedik, határozottan túllépve az alkotmányban rászabott formális garanciális szerepét. A köztársasági elnök az alkotmány garantálója. Az igazság az hogy semmi alkotmánysértő nem történt. Bár mindenki harmadik köztársaságról beszél, az olasz rendületlenül egy parlamentáris rendszer. Az alkotmánynak azok a passzusai, amelyek előírják, hogy az államfő nevezi ki a miniszterelnököt, mielőtt a Parlament elé küldi a bizalmi szavazás megszerzéséért, soha nem változtak meg.

Napolitano támadóinak visszfelé kellene lépni egyet. A tavaly februárban tartott parlamenti választások egy szétszakadt, kormányozhatatlan országot eredményeztek. A húsz év után még életben maradt kétpólusú politikai rendszer teljesen képtelennek bizonyult a gazdasági-penzügyi válság és az abból fakadó szociális problémák kezelésére. Mario Monti professzor ”szakértői” kormánya által nyújtott intenzív terápia 2011 novembere és 2013 áprilisa között csak az államháztartásra, az uniós feltételek betartására, valamint Angela Merkel megnyugtatására ügyelt. Egyidejüleg szinte igazi hadjárat indult a politikai privilégiumok illetve a politikai korrupció ellen.

Moralizáló erők, rendszerellenes mozgalmak erősödtek széles társadalmi támogatottsággal mint példáúl Beppe Grillo komikus vezette Ötcsillagos Mozgalom (Movimento Cinque Stelle) mely a semmiből az olasz alsó kamara 25%-át szerezte meg magának. Ebben a zűrzavaros politikai helyzetben úgy a jobb-, mint a baloldalnak nem maradt más választása, mint meggyőzni a majdnem kilencvenéves Napolitanót egy újabb mandátumra, amely példa nélküli az olasz köztársaság történelmében.
Ezzel a beiktatással, amely a pártok kudarcának beismeréseként hangzik, Napolitano de facto vitathatatlan felhatalmazást kapott a kormány belüli mérleg meghatározásában, a parlamenti ciklus időzítésében. A köztársasági elnök feltételhez kötötte a második mandátum elfogadását. Nincs szavazás új választási törvény nélkül. A Parlament hajtsa végre a reformokat amelyek kivezetik az országot a káoszból. Így született az akkor egyetlen lehetséges kormány, Enrico Letta nagyokalíciós kormánya a Demokrata Párt és Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (Popolo della Liberta) patronálásával, és ezt a kormányt küldte most haza Matteo Renzi.

Korábbi posztunk olasz politika témában: Használati útmutató az olasz sajtóhoz.

Renzi még negyvenéves sincs. ”Új generációs” politikus, a közösségi hálókat használja, egyben lakókocsival járta körbe az országot, hogy megismerjék, tinédzserekkel politizált, amikor is farmerban és bőrdzsekiben jelent meg Olaszország legismertebb tehetségkutató showműsorában, utánozza Obamát.
Mögötte egy kiváló önkormányzati és pártbeli karrier. Tíz évvel ezelőtt Firenze tartományának elnöke, 2009-ben Firenze polgármestere, jelenleg bevonult a Palazzo Chigi-be. Párhuzamosan a Demokrata Pártban kiemelkedett mint ”a leromboló” („il rottamatore”). Hihetetlen gyorsasággal és határozottsággal, a lerombolás kampányával törte magának az utat, megsemmisítve egy egész pártvezetőséget, melynek leghíresebb, legbefolyásosabb főszereplői között még a kommunista párt egykori tagjai is szerepeltek. Veltronitól Rutelliig, D’Alematól Bersaniig mást sem tudtak csinálni, mint veszíteni és egymást kinyírni. Miután elbocsátotta a Letta kabinetet, a Financial Times brit üzleti napilap címoldalán olvashattuk: ”Olaszország várja Renzi-t, a »demolition man«-t".

Renzi.jpg

Renzi ugyanarra a parlamenti többségre számíthat, mint korábban Letta. Akkor vajon mi változott egy év alatt? A volt polgármester legitimációja erősebb. Alig tavaly decemberben, közel kétmillió szavazattal a Demokrata Párt főtitkári tisztségét szerezte meg nyílt előválasztásokon. Majd a nagykoalíció egyik partnere, Silvio Berlusconi a szenátusból való kizárása után visszavonta bizalmát a kormánytól, és ellenzékbe vonult újjáalapított Hajrá Olaszország (azaz Forza Italia) pártjával. Ám Enrico Letta requiemje még semmi ahhoz képest, amit az igazi, hatalmas történelmi jelentőségű újdonságnak tekintethetünk: a fiatal miniszterelnök szemében Berlusconi mostantól kezdve nem az ellenség, hanem egy politikai ellenfél, akivel meg kell egyezni az ország érdekében. 

Ez a ”szeretet-összhang” a két politikus között 2010-ben kezdődött, amikor az akkori firenzei polgármester Arcoreban ebédelt a jobbközép vezér rezidenciájában. E korábbi látogatást Berlusconi most januárban viszonozta, amikor Renzi meghívására Romában, átlépve a ”Nazareno” küszöbét meggyalázta a Demokrata Párt székházát, azét a pártét, amely az utolsó húsz évben úgy bánt vele, mint a megnevezhetetlennel. Egyértelmű, hogy ez az udvariaskodásokban és kölcsönös elismerésekben gazdag Renzi-Berlusconi tengely a jelenlegi parlamenti ciklus új motorja. Így az adócsalással elitélt, a közügyektől eltiltott Berlusconi nyert egy nem akármilyen politikai rehabilitációt. Ugyanakkor Renzi egy új többséggel rendelkezhet, egy olyan többséggel, amely szilárdabb, talán hasznosabb annál, amelytől megkapta a bizalmi szavazást. Egy ilyen többségre támaszkodhatmajd, amikor napirendre kerülnek olyan alapvető kérdések mint példáúl a választási törvény, a szenátus eltörlése, az alkotmány reformok.

A most született kormány a rekordok kormánya: soha ilyen fiatal miniszterelnök (39 éves), soha ilyen kevés miniszter (csak 16), soha ennyi nő (8). Soha egy ilyen (megígért) gyorsaság a program végrehajtásban. A kormányfő így fogalmazott legutóbb a sajtónak: február végére sürgős munkát végzünk el az alkotmányos reformokkal kapcsolatban, rögtön márciusban a munkaügyi reform, áprilisban a közigazgatás, májusban az adózás.
Havonta egy reform. Renzi mindenkit meg akar lepni. Nagy a rizikó, de ő felvállalta, úgy döntött, szembeszáll a veszéllyel. A tetőző ifjúsági munkanélküliséggel, a mindenkori legyőzhetetlen államadóssággal, a stagnáló gazdasági növekedéssel megengedhetetlen a további idővesztés. Mikor a párt vezetőség ülésén lerombolta Lettát, a fiatal főtitkár így buzdított: ”Ki a mocsárból!”. Újabb semmittevés, újabb veszekedés igazán végzetes lehet.

Jelen pillanatban a számok és nem utolsósorban a háttérhatalmak vele vannak. Az olasz Miniszterek Tanácsa nem egy polgármesteri hivatal, ugyanakkor semmi akadálya annak, hogy Renzi ugyanazzal a lendülettel és elszántsággal vezesse azt  is. Matteo Renzi először 1994-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Szerencsekerék játékosaként. Öt műsoron át bajnok volt, és 48 millió lírát nyert. Ahhoz, hogy kivezesse Olaszországot a mocsárból, több idő kell, de nem biztos, hogy ugyanakkora szerencséje lesz.

Az olasz politika mindig rejteget meglepetéseket. Most például főszereplői, azaz Berlusconi, Renzi, Grillo - a három legnagyobb párt vezetői – közösen eddig szokatlan státusszal bírnak: egyikük sem parlamenti képviselő, noha egyidejűleg erősen befojásolják, orientálják a parlamenti események menetrendjét. Talán éppen történelmet ír majd ez a parlamenti ciklus amely az évtizedek óta várt alkotmányozó szerepet játszhat. Renzi valóban az utolsó miniszterelnök lehetne, aki az Olasz Köztársaság szenátusától is kapott bizalmi szavazatot, mint ahogy a szenátorok legnagyobb meglepetésére közölte beiktató beszédében. Vagy pedig ő is csak egy lesz a sok közül.

Olaszországban bármi történhet, még az is, hogy lerombolják a lerombolót. Bár előfordulhat, hogy májusban az európai valasztások után egy újabb sztorit mesélhetünk.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr645842708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucky Larry Silverstein 2014.03.04. 23:32:20

Olasz példát hanyagoljuk, role modeleket a kultúrnépek közül válasszunk ha lehet.

midnight coder 2014.03.05. 06:12:14

Az olasz példa 2006-ban lett volna jó. Öszöd után.

magyar ember teli szájjal 2014.03.05. 06:51:20

Nálunk már nincs mocsár, a maszop megbukott.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért