Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. április 01. 15:55 - politologus

Trójai faló és vesszőparipa - avagy a CÖF és a civil képviselet

Nem gondoltam, hogy mostanában indulatba fogok jönni, és nem is akartam érzelmeket kimutatni épp az érzelmek felkorbácsolását eredményező kampány ideje alatt, aztán Fricz Tamás (a Civil Összefogás Fórum, vagyis a CÖF, a békemenetek szervezője részéről) mondatai csak megérintettek. Ez az írás tehát nem a hétvégi Békemenet eredménye, hanem annak előzményeihez kapcsolódik.
Szeretném is leszögezni, hogy bármilyen nem szélsőséges és békés, embereket megmozgató rendezvény pártolandó, a "birkamenetet" emlegetők pedig inkább segítsenek be jobb rendezvényekbe. Sőt, az ellenzéki sajtónak is kár bizonygatni, hogy márpedig a Békemenetet valójában a Fidesz szervezi, mert higgyük el, ez még mindig a szerencsésebb eset lenne. 

Szóval korábban a CÖF-jelenségben semmi különöset nem láttam: egy párt kampányát civil köntösben eldugottabban lehet pénzelni, a közpénzelés nem elegáns, de magyar körülmények között lehetett rá számítani. A másik, hogy a magyar társadalom alulszervezettsége miatt kell a nagyobb civil pörgés, még melléktermékekkel is, mint korábban írtam:

"Ha a kormányzat konzultálni akar, szervezzen szerte az országban deliberatív technikákkal folytatott vitákat (...). A vitára lehetne jelentkezni és pályázni, de akár ki is lehetne kötni, hogy csak civil szervezetek tagjai tehessék ezt, ami akár új civil szervezetek alapítását is elindíthatja. (A múltkor volt szó ennek hasznáról és szükségességéről.) Nem kell félni attól, hogy ezek mögött pártok rejtőzhetnek, ilyen eddig is volt, és nyugodtan megszokhatjuk a »tisztán szakmai« és a pártok szférája közötti szervezetek létét is." (Nemzeti konzultáció 2.)

Azért egy picit mea culpa, hogy cöfök sorát kívántam polgártársaimnak.

Mára a véleményem hatalmasat fordult a CÖF-fel kapcsolatban. Eszerint a CÖF nem a civil szférába küldött politikai szervezet, hanem a civil szféra helyére álmodott működési modell, vagyis jelenlegi helyén egy trójai faló. Valószínűleg a kampányon túl a szervezet célja, hogy a civilt fogalmilag és tartalmilag is lerontsa, hogy minden, ami civil oldalról jönne, vagy gyanús, vagy érdektelen legyen.

Persze sejthető volt, hogy a Fideszben maradt tüske a civilekkel szemben, mert onnan kapta kormányzásának első, és mindmáig legerősebb bírálatát.
Ez a ciklus különben is a képviselet háttérbe szorulásáról szól, és ehhez tartozik a civil világ is. Ha egy ilyen és ekkora kormánytöbbség mindent és mindenkit képviselni akar, semmi és senki nem lesz képviselve, mert a képviselet a különbségek felmutatására való.

Különben is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ebben az országban szinte senki nincs képviselve. Az emberek több szerepben élik életüket: szakemberként, szülőként, fogyasztóként, tulajdonosként, közjavak felhasználójaként, és így tovább. A pártok ebben mind nem fogják képviselni őket, főállású szavazó pedig elég kevés lehet. A több kis részképviseletre kellenek, kellenének a civilek.

A Fideszre visszatérve úgy a 2000-es évek elején konzervatív liberálisnak látszó civil kezdeményezések sora tűnt fel, amelyek mögött a Fidesz bábáskodását lehetett gyanítani. Sokféle feladatra jöttek létre a BKV-szidástól a környezetvédelmen keresztül egy új politikai nyilvánosság megteremtéséig. Igény pedig volt az új szereplőkre, mert a liberálisok már hiteltelenedtek, a Fidesznek pedig újra kellett erre nyitnia.

Ezek azonban igazi civilek voltak. Ezt most nem azért mondom, mert a CÖF is ezt bizonygatja, és különben is, az a szöveg sem magukra vonatkozik, hanem a többiek hitelének rontására való.

Miközben jól tudják sokan, hogy mi a fő baj nálunk - ismétlésként: a társadalmat behálózó érdekképviselet és érdekaggregáció hiánya - mintha észre sem vennék, hogy a politikai folyamatok nem a társadalmi problémák megoldása felé vezetnek, hanem éppenséggel vele szemben mennek.

Úgyhogy most hozzátok szólok, akik értik e szavakat, akik politológusként, szociológusként vagy bármilyen társadalomtudományi szakemberként most szolgáltok a jelenlegi adminisztrációnak, vagy az azt vezérlő pártnak. Először is használjátok végre annak egészét, amit megtanultatok! Tetszik vagy sem, társadalommérnökként igenis többletfelelősségetek van a nagy társadalmi ügyekben, ami hatalmi elitek játszadozását bőven meghaladja. Ha már ott vagytok a hatalmasok mellett, elmondhatnátok, milyen állapotban van a politikai társadalmunk, tudom, hogy tudjátok. Ha nem hallgatnak rátok, írjátok le, adjátok ki, és kész a politikai oldalatok társadalmi programja.

Azt is jól tudjátok, hogy a nálunk szerencsésebb nemzetek milyen utat jártak be, hogy jólétet teremtsenek. Mutassatok csak egyet közülük, amelyikben kimaradt a hatékony civil érdekérvényesítés! Vagy azt gondoljátok, elég csak nektek egy pártot vagy "a" pártot nyomni-tolni, s általa majd teljesül e társadalomfejlődés? Amiről mellesleg Ti elfelejtetek beszélni nekik? Vagy talán már velük együtt hiszitek, hogy egyedül A Nagy-Nagy Ko-ko-ko-kormányzás létezik e világon, csak amúgy egy légüres, társadalomtól mentes térben?

Most hogy így megvan a jól fizető közpénzes állás, talán ideje lenne tükör előtt elmondani a magatok kis őszödi beszédét, hogy akartok-e igazán valamit kezdeni ezzel az országgal, vagy csak nem tudjátok, mihez kezdenétek, ha a jelenlegi egzisztencia nem lenne. És akár beszélhetnétek végre kenyéradóitokkal is, hogy kár a civileket - ahogy a többi szférát is - letarolni, így is, úgy is jöhet egy bukta valamikor, de így is, úgy is vissza lehet kapaszkodni. 

Ha pedig csak az állam feladatai érdekelnek benneteket, van mód a civil önszerveződések ösztönzésére és helyzetbe hozására. Nem kellene tőlük és egyáltalán senkitől sem annyira félni.

A nagy kérdések nem dőlnek el még április hatodikán sem. Az emberek ugyan választanak. De ki választja az embereket?

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr725888662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 11:42:19

"Szeretném is leszögezni, hogy bármilyen nem szélsőséges és békés, embereket megmozgató rendezvény pártolandó, a "birkamenetet" emlegetők pedig inkább segítsenek be jobb rendezvényekbe. Sőt, az ellenzéki sajtónak is kár bizonygatni, hogy márpedig a Békemenetet valójában a Fidesz szervezi, mert higgyük el, ez még mindig a szerencsésebb eset lenne. "

Namármost. Ki az a kretén húgyagyú , aki nem látja , hogy a felulrol irányítják , pénzelik a Birkamenetet ?
Avagy,...milyen kormány az , amely CSAK A NEKI TETSZO , VELE MINDENBEN EGYETÉRTO CIVILEKET TÁMOGATJA ???

Csináljunk jobbat ???
Mennyi pénz kell 400 busz utaztatásához ??
Adjál bazmeg ...és olyan "civil" tuntetést zservezek,..mint ide Lacháza !!
A csuti ártány osztogatja a pénzt a haveroknak,..ezek meg támogatják a békamenetet a milliárdok egy részébol ?!

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 11:46:25

A szoci - lib kormányok alatt miért nem voltak ilyen "civil" támogató tuntetések , menetek ???
Nem tehették volna meg ugyanezen módon ??
De . Megtehették volna , de akkor égett volna Pest és Buda , mint a Reichstag !
Ilyen mocskosul átlátszó "civil" támogatókra a demokrata baloldalnak nincs és nem lehet szuksége,..mert ezzel az eszméit eroszakolná meg !

tarackos 2014.04.02. 11:46:47

Értem. Ettől még nem értek egyet azzal, hogy mindegy ki a szponzor. Lásd mi történt a pöcskörökkel: ahogy kivonult mögüle a fidesz megszűnt létezni. A semmitől ugyan jobb de végső soron nem civil motivációra épült. Ráadásul errefelé ritkán harapnak a kézbe ami etet úgy meg nehéz kritizálni.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 11:57:24

A "civil" kezdeményezésekhez (is) 3 dolog kell :
Pénz
Pénz
Pénz
Vajon a csuti ártány támogatna akár enyhe !!! kritikai észrevételeket megfogalmazó "civil" mozgalmat is ???

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:58:06

A CÖF egészen biztosan civil szervezet. Tagságát úgy toborozták, hogy az összes civil szervezetnek kiküldtek egy felhívást és akik akartak, csatlakoztak.

A tagok számára semmiféle előny nem jár a CÖF tagsággal, hiszen maguk az adott helyi civil szervezet tagjai.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 11:59:59

A birkamenet szerint minden úgy tokéletes ebben az országban,..ahogy a csuti ártány csinálja...
Vajon akár enyhe kritika nem volna reálisabb némely dologban ???
Minden szép és jó ???
Minden ???
Kritika nélkuli vezetok mind a szemétdombra kerultek és kerulnek !!!

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:00:02

@tarackos: Az megfelelt az SZDSZ-es Netpártnak és nagyon okosan Orbánék úgy döntöttek, hogy ennek így semmi értelme.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:00:43

@dr kíváncsivagyok:
"Kritika nélkuli vezetok mind a szemétdombra kerultek és kerulnek !!! "

Egyetértek, pld. SZDSZ

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 12:03:14

@♔batyu♔:
"A CÖF egészen biztosan civil szervezet. Tagságát úgy toborozták, hogy az összes civil szervezetnek kiküldtek egy felhívást és akik akartak, csatlakoztak."

ja,...saját akaratukból cstlakoztak a CBA alkalmazottak , a kozszférában dolgozók is...
Próbáltak volna nem csatlakozni...
Ember !
Legutoljára Hitlert és Mussolinit éljenezték vezetoként !

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 12:04:05

@♔batyu♔:
Az SZDSZ - nem mi a személyi száma , kreténkém ?

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 12:05:35

@dr kíváncsivagyok:
Szólj a családnak, hogy 6 - án este dugják el eloled az éles dolgokat és gyógyszereket...

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:06:26

@dr kíváncsivagyok: Hogyne, félmillió CBA alkalmazott.

Elhiszem, hogy idegesít a dolog de éppen azért működik a CÖF, mert bárki bármikor leléphet.

Az egész CÖF addig működik, ameddig Orbánék sikeresek, elhiheted. Az persze nyilván logikus, hogy jobbos civil szervezetek a büdös életbe nem fognak ballibsi pártokhoz csatlakozni.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:07:09

@dr kíváncsivagyok: Látom, az SZDSZ az elevenedbe talált te kis buzi:)

tarackos 2014.04.02. 12:30:53

@♔batyu♔: Tudtommal Orbánék csinálták a pöcsköröket nem a szadesz. A cöföt a pöcsös kaptafára húzták fel csak az új módi szerint ezt is centralizálták.

tarackos 2014.04.02. 12:46:55

@tarackos: Lett egy főpöcskör, a CÖF.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 14:26:06

A baloldal és a jobboldal civiljei között az a különbség, hogy a baloldal a sajtót támogatta a civil alapítványi pénzekkel, a jobboldal inkább a polgári köröket és a birkamenetet. Abban egyeznek, hogy a kormány és az állami cégek a nekik tetszó oldalon hirdettek az újságokban, tévében, rádióban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 14:53:39

@dr kíváncsivagyok: Azóta volt Sztálin és Rákosi is, nem jobbos kiváltásg diktátornak lenni.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért