Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. április 10. 15:04 - politologus

Harmadikutasok, vigyázzatok!

Jó szórakozás a vesztes szociálliberálisok szívatása, az általam kedvelt és olvasott Szily László és Rajcsányi Gellért például teljesen odaadták magukat a témának. Ők sokan másokkal együtt most egészében megerősítve látják azon feltevéseiket, hogy miért nem nyer választást a baloldal.

Itt van rögtön a Schiffer-Kálmán ügy, ami fenntartja ezeket a vitákat. A harmadikutasok bírálják azt, amikor a balosok benyomulnak az emlékművédésbe. De azt értsük meg, ők tennék ugyanazt, ha a balosok nem tennék, de mivel ők azt kiszámíthatóan teszik, így a harmadikutasok egy olyan piaci űrbe nyomulnak be, ahol meg épp ilyenekért lehet bírálni a balosokat. A haramadik út már nem egy levegőben lógó valami, ami jobb és baloldal között himbálózik, hanem több éve létező és képviselt alternatíva, amihez jelesül az LMP is hozzájárul. 

Mondogatják a harmadikutasok azt is, hogy mit kellene tennie, meg tanulnia a baloldalnak. Most valami hasonlót tett is a PM és Bajnaiék: elnökségi lemondás, nem a képviselőség és a frakcióalapítás (vagyis a pozíció) a legfontosabb. Hogy mire mennek vele, még nem tudjuk. De azt tudjuk, csak egyesek nem veszik észre, hogy most olyat várnak el a balosoktól, amit a Fidesz sohasem tett meg, aztán mégis - vagy éppen ezért? - nyert is két nagyarányú választást. Ki és kitől tanuljon, ez még mindig kérdés, emberek!

Ha most szemétkednénk a harmadikutasokkal, visszafordíthatnánk rájuk, amit ők mondanak: az LMP éppenhogyos választási eredményéből sem az látszik, hogy tanultak volna, hogy képesek a változásra. Hát, nekem speciel nem esik jól ilyen féligazságokat mondani, rosszul érzem magam tőle. Amint attól is, hogy hány harmadikutas emlegeti a ballibek véleménymonopóliumát, a mindig-megmondják-a-tutit, kioktató viselkedését, de nem veszik észre, hogy ők is kezdenek ebbe a hibába belecsúszni.

Sajnos, srácok, észre kellene venni, hogy a magyar demokratikus politika továbbra is válságjeleket produkál, és a harmadikutasok nem a válság észrevevői, hanem maguk is a termékei. Ebben - és csakis ebben - , nem pedig baloldallal és jobboldallal szembeni jobbságukban, tökéletesebbségükben lehet az erejük, hiszen erősödésük a válság felszámolódásának egyik - de csakis az egyik - útja.

Akkor kinek van igaza? Most egyelőre annyit erről, hogy a Jobbegyenes blog gondolkodik jól, amikor arra inti a baloldalt, hogy ne csak reagáljon, vagyis most épp megvédjen, hanem kezdeményezzen, viszonttámadjon, mert abban képviselt elv rejtezik, és nincs üresség és pótcselekvés szaga.

Végül egy politikai oldal/párt változásra ítéltségéről és a rá való hajlandóságáról egy gondolat. Egy régi elv, viselkedés, értelmezés nem válik csak azért meghaladottá, mert épp nem működik. Néha a körülmények “nőnek alá” még a leginkább bepállott dolgoknak is, és teszik működővé azokat. A Fidesz 2002 és 2006 között azt ismételgette, hogy szociálliberálisok nem teljesítették ígéreteiket, hazudtak, a 2006-os kampányra ez a “rosszabbul élünk” toposszal egészült ki. Aztán jött az őszödi beszéd, és a “hazudtak” narratíva megkapta a maga alátámasztását. Ne becsüljük le azt, hogy ez a narratíva évekig uralkodott már előtte, az új info mélyebbről táplálkozhatott és mélyebbre ivódhatott, mint a táptalaj nélkül történt volna.

Épeszű ember olyat nem mondhat, hogy a balosok most semmin se változtassanak. Az azonban nem biztos, hogy a haramdikutasok szerinti jó választások és válaszok a balosok számára is a legmegfelelőbbek volnának.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr906011425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Gordon Gekko. 2014.04.10. 19:17:30

Nem harmadik utas az, hanem negyedik. Egy iciripiciri utas.

Van a fidesz.
Van a ballib. Ezen belül van 16 utas.
Van a Jobbik tömb, ami akkora mint a ballib.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása