Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. május 13. 14:19 - politologus

Valóban tudjuk, mit tehet (meg) az ellenzék?

Kellemetlen és kényelmetlen témáról lesz szó, arról, hogy az ellenzék, meg úgy általában a pártok valójában mit tehetnek (meg). Hogy mit tehet a kormányoldal, azt nagyjából sejtjük, fogja is majd. Különben is, a nyilvánosság az előző ciklusban túllépett ezen úgy kb. két év után, és helyette az ellenzék véleményezésére hegyezte magát. Az eredményekből kiindulva pedig az ellenzék nem tette, vagy nem tehette meg azt, ami sikerre vihette volna.

Na jó, mégis kell kicsit a Fidesz-többség eljövendő tetteiről szólni, hiszen jó ideje téma a “lesz-e konszolidáció”. Igaza van félig Schiffer Andrásnak is, amikor ezt a problémát szívesen meghaladná, hiszen e csomagba sokféle politikai tartalom beleférhet az ellenzéknek tett gesztusoktól az alkotmányos-sarkalatos törvénykezés leállításán át a politikai stílus finomításáig. Számunkra most ez annyiban fontos, hogy a Fidesz meddig megy el ellenfeleivel szemben. 

De vissza az ellenzékre: Sokan vélekedtek úgy, hogy “a baloldali ellenzék” pártjai nem a Fidesz-kormányzás alatt hiteltelenedtek el (ami igaz), aztán ebből át lehetett lépni arra, hogy a Fidesznek ebben nem volt szerepe (ez már nem igaz), végül az ellenzék minőségét már csak önmagában kell nézni, amihez a Fidesznek és az általa teremtett körülményeknek köze sincs (ez már durva tévedés).

Ezt az elterjedt gondolkodást egy valami önmagában cáfolja: az LMP. Divat ugyanis az LMP-t kivonni a politikai folyamatok megítéléséből, pedig ő a folyamatok lakmuszpapírja. Ha ugyanis annyira adott volt minden az ellenzék számára, hogy csak saját ügyességén és önhibáján múljon a sorsa, akkor az LMP is erősödhetett volna.  Csakhogy nem erősödött. (A pártszakadást ne tessék lobogtatni, mert az hozhatott is volna a konyhára, a harmadikutasok szövegeit nézve pláne, másrészt meg az MSZP-SZDSZ páros koalíciós szakítását sem szokás felhozni a sikertelenség magyarázataként.)

Korábban azt vetettük fel, hogy talán az elmúlt ciklus ellenzéke be volt fenyítve kormányoldalról:

“kétharmaddal simán hozható például olyan szabály, ami csak a már hat éve működő pártoknak engedi a választásokon való részvételt, de kizáró ok lehet a pártállami múlt, ésatöbbi, ésatöbbi. De még idáig sem kell eljutni: akadnak tudott pénzügyi műveletek, összefonódások, személyes ballépések, létezhetnek titkosszolgálati információk, ügynökakták.
És ami a legfőbb, bármikor hozhatók a pártalakítással, a választási szabályokkal, meg a párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos olyan törvényjavaslatok vagy törvények, amelyekből kismilliót láttunk már eddig is. Tavaly májusban ugye az idei pártpénzek megvonásával riogatott a kormánypárt. Ja, hogy az ilyenek miatt sem borítja fel az asztalt az ellenzék, és akár bele is mehet a számára hátrányos kimenetelű játékba? Nos, ők talán kaptak csak úgy szóban, a folyosókon terjedő pletykák által első verziót is, de még ez sem kell, ha már elhiszik, hogy mindig lehet számukra rosszabb verzió. Sőt, még partnerré is lehet válni, védeni azt, ami már megvan.” (Egy össze-nem-esküvés elmélet)

Továbbra sem tűnnek ezek légbőlkapott feltételezéseknek! 

Amikor Habony Árpád és Mesterházy Attila esetleges találkáiról indult meg találgatás, nem az jutott eszembe, mint Béndek Péternek (HaFr), hogy a szocialisták elnökét a Fidesz fizeti, hanem hogy kimittesz-kimitnemtesz egyeztetés zajlik (pl. ha ti teszitek ezt, mi nem tesszük azt). A másik, hogy egyes szocialisták védik Rogán Antalt, szintén életszerű: például mert volt közös biznisz, vagy csak egymáséiről közös kuss, vagy mert Rogán nem lő annyira riválisaira, és nehogy jöjjön helyette egy rosszabb, vagy hogy Rogán maradhasson a Fidesz élvonalában, és esélyes legyen Orbán-utódként, és így tovább.

Összeesküvés-elmélet vagy sem, igenis fel kell vetni, hogy vajon meddig mennek el a pártok - most leginkább a Fidesz - , hogy ellenfelük életét megkeserítse. Tudom, hogy a válasz sokaknak nem tetszik majd, de ebben a műfajban a Fideszből többet nézek ki, mint az MSZP-ből. Utóbbi ugyanis annyira tagolt, hogy egy külső ellenfél elleni akciót sem tudnának közös titokként őrizni. A Fidesz külső akciói nehezebben válhatnak belharcok eszközeivé, nem is érné meg senkinek.

A Simon Gábor-üggyel kezdjük. Közvetlen elődjéről, a Hagyó-BKV-nokiásdoboz-ügyről is nyilvánvaló volt (máig nem értem, hogy a sajtó hová tette a szemét akkor), hogy legyártott ügyfolyamot látunk. Ehhez hasonlóan a Simon-ügy is - mit ad isten - , maradéktalanul, passzentosan feszül rá egy prekoncepcióra (ti. hogy a szocik lopnak). Ami ennyire alapos, és a legjobbkor jön, az elő is van állítva, ne legyenek kétségeink. Kicsit olyan ez, mint a dinóvonatos rajzfilmsorozat a Minimaxon. Mert mi tetszik a gyerekeknek (fiúknak) nagyon? A dínók és a vonatok. Nesztek akkor, dinók fognak vonatozni, igény kielégítve, százszázalékosan lefedve, és nyilván működik a mégoly borzasztó vegyítés, művészeti elképzelésekről hadoválni felesleges.

Tegyük már fel a nyilvánvaló, de az öncenzúra miatt elhallgatott kérdést: csak időzítette a Fidesz az amúgy magától, a szocik korrupciós hajlamából előállítódó Simon Gábor-ügyet - és vele a Zuschlag-reinkarnációt - , vagy egy az egyben maga állította elő? (Mellesleg a kettő kombinációja is kivitelezhető.) Mindkét esetben fizetni kell, az elsőben kevesebbet, a másodikban jóval többet, a kombinált esetben nagyon keveset. Ha a legszélsőségesebb esetet vesszük, vagyishogy a Simon Gábor-pénz is egy az egyben a Fidesz környékéről származik, az sem olyan nagy beruházás ám, simán közbeszereztethető. Vagy ezt kevésbé tudjuk elképzelni, mint szerencsés véletleneket?

Azt is hallottuk, hogy Bajnaiék lassan nyitják ki a pártjukat. Ez egy újonnan alakult pártnál természetes. Gondolniuk kell arra, hogy a politikai ellenfelek, meg a bizalmatlan barátok is beépülgethetnek, aztán eldönthetnek tisztújításokat. Vajon mennyire élő ez nálunk? Az biztos, hogy annyira alacsony párttagszámnál, mint ami itt jellemző, lehet a beépülésből probléma.
Hallhattunk a franciaországi szocialisták előválasztásáról, amelynél nem párttagok is szavazhatnak. Ilyen mifelénk elképzelhetetlen, mert az ellenfél aktivistái még kevesen is elegen lennének ahhoz, hogy simán meghekkeljék a folyamatot. Ha a Fidesz ilyet tenne vagy más módon beépülne, jönnének a dicséretek a hatékonyságról és az ügyességről, vagyis nyugodtan megtehetik. És még mielőtt azzal vádolnátok, hogy farkast kiáltok, emlékeztetnék a Fidesz múltjára: ettől ők is nagyon féltek, és magából Orbánból is kijött “az ellenség köztünk van” mondat.

Az ellenzék tétovaságát bíráló véleményvezéreknek illene ismerniük a Fidesz valódi viselkedését a politikai terepen, amelyet a “kilövési utasítások” még mindig elég jól összefoglalnak. Arról is lehet tudni, hogy a Fidesz-vezetők hogyan tartanak be egymásnak a saját hatáskörük révén, hogy erejüket megmutassák (de csak egymás felé, Orbán felé nem), vagyis a keménykedés abszolút nem ritka. Ezért amikor arról beszélünk, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek, hogy a Fideszt legyőzze, nem csak tematizálásról, keretezésről, gondolatmankó-adásról, jelszavakról, kommunikációról, személyi politikáról, szövetségkötésről, tagtoborzásról, utcai mozgósításról és egyéb “normális” politikacsinálási módszerekről kell szónak esnie, hanem arról, mit tegyenek közvetlenül személyek ellen.

Jól tudom, hogy nem szép erről beszélni, de ideje elkezdeni. Azt próbálom itt hosszasan elővezetni, hogy az ellenzéknek valóban döntenie kell: 1.) beszáll a ringbe, átveszi a Fidesz módszereit, akarattal, pénzzel és háttérmunkával rátámad fideszes politikusok személyére és egzisztenciájára, vagy 2.) ezek ellenében a fent leírt politikacsinálást műveli, vagy 3.) egyenesen leleplez fideszes módszereket, és az ellen harcot hirdetve erősíti pozícióját.
Egyelőre nem tudjuk, hogy az ellenzéki pártok eddigi tevékenysége során melyikből mennyi történt, és mennyi volt sikeres, de jól látható füstöt nem tapasztalhattunk. Szerintem az előző ciklusban ott volt az ellenzék erőtlenségében, hogy a kemény eszközök bevetéséről nem tudtak dűlőre jutni. 

A demokrácia politikusai persze mindig joggal tartanak a jövőtől, és a félelem is gyakran mozgatja őket. Újra mondom: a Fidesz ezzel bőven szokott élni. Tessék csak emlékezni, a manyup-felszámolás előtt emberek százezreit (millióit?) fenyegették meg azzal, hogy nem lesz nyugdíjuk - ha ez jut a barátoknak, ugyan mi jut a közvetlen politikai ellenfeleknek?

Gondolkodjunk el tehát ne csak azon, hogy mi okozta az ellenzék eddigi sikertelenségét, hanem azt is, milyen keretek közé szorítanánk szívünk szerint a versengést. Ha nem várunk el a versengő felektől valamiféle normakövetést, a politikai teljesítmény megítéléséhez is alap nélkül maradunk.

UPDATE 1.: Az MSZP kampányosai pont azon tanácstalankodtak, hogy nekimenjenek-e Rogán személyének. Ezt tanácsolta Ron Werber, védte Molnár Zsolt, előbbi dühösen ment, utóbbi lemondott.

UPDATE 2.: Most hirtelen az erősödő Jobbik egyik személye kapott komoly támadást, Kovács Béla a kvázi-hazaárulás gyanújába keveredett.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

Szólj hozzá!
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr286159808

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.05.13. 15:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért