Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. október 20. 06:31 - politologus

A sok harmadik

Navracsics Tibor EU-biztosi karrierjének startja felemásra sikeredett. A hazai reakciók is ilyenek voltak: az egyik oldal azért volt elégedetlen, mert leszavazták egy ígéretes emberét, a másik meg azért, mert nem szavazták le eléggé. A végén meg mindkettőből az csapódik le, hogy milyen szemét vircsaft az EU, mert tele van politikai kavarással, és úgyis valamilyen piszkos kis alkuban végződik minden.

No ehhez annyit, meg kell szoknunk, hogy a politika ilyenekből is áll. A magyarok amúgy ugyanannyit utálnak a politikában, mint más népek. Csak épp azt utálják, amit meg lehetne szokni, ést azt szokják meg, amit nagyon kellene utálni. Nem az jelzi a politika jóságát, hogy minden pöccre megy, sokkal természetesebb a konfliktus, az alkudozás, és egy-két dolog beáldozása egy másik fejében. Ez azért van, mert ott az érdekek ki is fejeződnek, így van köztük a kormányzás érdekén túli is.

De mi lesz az ütközőpontba került Navracsiccsal, az ő karrierjével?

Navracsics sokáig a Fidesz békésebb, finomabb arcát mutatta, ő volt Pokorni utódja e poszton. Poszton, amire éppúgy küldik őket, mint a akár a szóvivős darálóba vagy a polgármesteri plázázásba. 

Egyetlen különbség mégis van: Navracsics egész háttért épített maga mögé. Van városa, értelmiségi nimbusza, van-volt egyeteme, nevéhez kötődik a közigazgatás megújítása mint önálló politika, és persze állnak mögötte fiatalok, véleményvezérekből is bőségben. Utóbbiak a Fidesz konzervatív liberális fordulatát tőle várják, és ennek reménye a párt közelében is tartja őket. 

Hősünk gyengülésében amúgy az élesebb nyelvű és a Fidesz kudarcainak szurkoló baloldaliak sem érdekeltek, mert a Navracsics-irány még mindig közelebb van hozzájuk.

A karizmatikus első számú vezető mögött nagy űr keletkezik, mert az első a többi letörésével nyerhette el helyét. A Fideszben nincs második, hiába dobál a sajtó neveket. Helyette van sok harmadik. A hírek szerint ők ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak, hogy ne legyen belőlük negyedik. Emlékezzük Rogánra, aki pártelnöki ambícióiról való lemondással maradt elöl, vagyis nem akart második lenni, így lehetett harmadik. Lázár János harmadikban léte pedig ott látszik, hogy asszisztensi attitűdöket is bevetve törekszik a második felé.

Többen - köztük Török Gábor is - ott tévednek a Fidesz belső viszonyaival kapcsolatban, hogy azt mondják: lám, vannak viták és eltérő vélemények, nem olyan monolit tömb az, mint a pártdemokráciát hiányoló kritikusok állítják. Csakhogy egy pártról nem lehet úgy beszélni, mint mondjuk egy iskolai osztályról vagy egy családról. Egy pártban nem akkor cselekszik valaki a vezetéssel szemben, ha más véleménye van, de még nem is akkor, ha emellett sok támogatóra talál, hanem kizárólag akkor, ha cselekvés eredményességének megvannak (előre adottak és tudottak) az adminisztratív keretei. És a Fideszben ilyenek nincsenek.

A Fidesz nem csak szimbolikusan, hanem "kodifikáltan" is Orbán pártja. De ha csak a a befolyását tételezzük, ő biztosan nyer az olyan helyzeteken is, mint ami Navracsiccsal történt. Mert mindenben ott van neki a felépített menekülőút. Navracsics odaküldése gesztus volt, egy européer arc felmutatása, és ha diadalt arat, kellemes Orbánnak is, ha pedig kudarcot szenved el, Orbán élvezheti egyik potenciális riválisának elhasználódását. A retorikában meg adott menekülőút egy kis EU-ellenesség is.

Nehéz egy fideszes karrierútjairól gondolkodni. Nem világos, mennyire merész kormánytagságról, EU-biztosságról vagy neadjisten miniszterelnökségről álmodni. Amint többször írtam, e párt abban állt biztosan a többi fölött, hogy mindig gondoskodott az övéiről. Ráadásul itt jó eséllyel futsz be a választáson elnyerhető pozíciókba. Egy polgármesteri pozíciót még az országos trendek ingadozása mellett is ciklusokon át meg lehet tartani. Be is juthatsz, maradhatsz is, lehet tervezni.

Ezt csak azért írom, mert ha Navracsics elhasználódna (újra, és újra), a legvégén még mindig lehet Veszprém polgármestere. Cseppet sem gúnyból, csak hogy megértsük, miért törődnek bele ezek az emberek újabb és újabb kijelölt állomáshelyeikbe, egyes ambíciók álommá nyilvánulásába, fel kell tennünk a kérdést: mert Veszprém polgármesterének lenni amúgy rossz? De most tényleg: olyan rossz?

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

7 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr156809001

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.10.20. 11:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2014.10.20. 17:06:44

Túl van ez dimenzonálva. Navracsics teljesen OK volt a meghallgatásán. Az az EU és nem N. problémája, hogy olyanokat kérdeztek tőle, hogy mikor adjuk ki a Mein kampf-ot, majd le is szavazták N.-t, elvégre egy náci ország.

El lehet képzelni, amikor ezek a ballibsi EU-s faszfejek még ennél is komolyabbról döntenének. Az EU szkepticizmusnak egyébként ez az egyik oka, hogy éles helyzetekben is ezek döntenek.

Aztán "valakik" ezt a hibát helyrehozták, ebből lehet következtetni egyébként arra is, hogy az EU-ban a demokrácia látszat, pár ember hozza meg a döntéseket.

Netuddki. 2014.10.20. 18:27:28

A navracsics egy takonygerincű fidesznyik. Nem tudom mit követhetett el, hogy odadobták koncnak az EU bizottság elé. Persze még az is lehet a fidesz "elit" értékítélete szakadt el a földtől már jó régen. Az ilyen senkiházi fidesztrollokból mint ez a @♔bаtyu♔: is még simán kinézem a fideszdrukkerségnél tovább nem ér az esze, de úgy látszik a fidesz vezérei sincsenek a toppon. Vadász, vadász...

béla a görög (törölt) 2014.10.20. 22:50:25

Kicsit Török Gábort juttatod eszembe.
Az imádja mindig a hatalom szemszögéből nézni a politikát.
A politikusok megválasztott emberek. A polgármesterek is. Le lehet őket váltani.
Sőt ha nagyon hülyék akkor le is KELL őket váltani. (és egy idő után unalmasak és hülyék mert még komolyan azt hiszik, hogy ők irányítanak. ha mást nem belgium jó péda rá, hogy jól el van egy ország kormány nélkül is. Nem egy polgármester teremt munkahelyet hanem egy munkáltató, a munkavállaló termel értéket az adót beszedik és a polgármester csak ezután jön valamilyen formában. ahogy egy kormány is)
Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy aki politikusnak áll ne tervezzen hosszú távra - ez nem az a munkahely. Ez egy határozott idejű munkakör amit megújítHATnak. Azt kell hogy mondjam nem érdekel/hidegen hagy hogy egy politikus hogy éli meg a hatalmat és a bukást. Őt sem foglalkoztatja sok ember munkakeresése. Nem kötelező politikusnak lenni. Mint ahogy sok ember már a sokadik "lábán" próbál megállni.

Az meg hogy a fidesz belülről olyan amilyen - van az imádat tárgya és utána fedezék mögött azok akik várják az imádat tárgyának elhullását... hogy aztán egymásnak eshessenek... nos ez őket minősíti. Volt példa arra, hogy máshogy is lehet. Pedig ott is vannak önimádó/ambiciózus/karrierista/stb emberek.

dr doktorka 2014.10.21. 00:33:38

Ez a batyu a fidióta tábor legostobább alakja. Szerintem még Blogger Géza is fvelette áll. Kb. egy milliméterel.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.21. 01:59:28

Navracsics a jó oldalon áll, de puhapöcsű.

Amikor éppen egy "német" ""humorista"" faggatja a Mein Kampfról, akkor azért legalább annyit mondhatott volna, hogy azt nem, de másik honfitársának a "Tőke" című művét talán még ma is tanítják az ortodox közgázon.

sztd 2014.10.24. 00:07:35

A baj nem Navracsiccsal, hanem a totális kontrollvesztéssel van.
Navracsics visszaszokik az európai stílusba, át fogja látni az ottani gondolkodást, és ami a legfontosabb, távol lesz, amikor a Fidesz a saját hülyeségében teljesen elsüllyed.
Egyszerűen nincs a Fidesznek alternatívája (illetve lehet, hogy előbb-utóbb lesz egy Fidesz II.), viszont a párt de leginkább annak kormányzó vezetése valahogy teljesen elvesztette a korszak-érzékelését.
Nem érzékeli, hogy mi a baj az internetadóval, nem érzékeli, hogy mit jelentenek az oroszok, és mi van az amerikaiaknál.
Még annyi eszük sincs, hogy a diplomácia élére nem egy 36 éves szócsövet kell tenni, mert a gondolatok elmondását még be lehet tanulni, de a válaszok értelmezéséhez élet- és szakmai tapasztalat kell!
A lényeg, hogy kezdik elfelejteni, hogy nem egy szigeten élünk a Csendes óceán közepén.

Ez persze nem jelentene semmit, ha volna egy alternatíva, amelyik váltaná őket, ameddig magukhoz térnek a kábulattól, de az ugye nincs. Az egyik azért, mert évtizede óta nem hitt semmiben, a másik azért, mert a valóságot nem akarja elhinni, de a jelöltek nem alternatívák.

Nos ebben az esetben a legjózanabb embert kiküldeni Brüsszelbe azt jelenti, hogy kimentik, és megóvják a káosztól. Az majd kiépíthet egy hátországot Brüsszelben, így a totális káosz idején lesz valaki, aki átlátja a porfellegen kívüli világot.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért