Ezen kormányciklus elején is tüntetésekről beszélünk. Tegnap épp egy egész tüntetéssorozat elejét vette a kormány, amikor visszavonta a magániskolák ellen irányuló beadványt. Tüntetések zajlanak a hétvégén is, folytatása ez a múltkori nagy netadós tüntetésnek. Azután rögtön megindult az egész jelenség továbbgondolása, tele túlzásokkal.

Sokak szerint itt most megmozdult valami, és ez a reakció eltér a korábban tapasztaltaktól (de mintha a Szolidaritás+Milla tüntetéseinek időszakában ugyaezt hitték sokan, igaz?). Azt azonban ne feledjük, hogy ez is csak egy húsba és pénztárcába vágó kormányintézkedés hatására történt. Az embereket továbbra is ez képes megmozgatni, úgy általában a meglévő állapotok vagy az elsőre nem átlátható változások nem érdeklik őket. Biztosan túlzás tehát "rezsimellenesnek" vagy "rendszerellenesnek" nevezni a netadós tüntetést, de még a "kormányellenes" is vitatható. 

A másik, hogy egyesek ismét illúziókba ringatják magukat azzal kapcsolatban, hogy a tüntető közösség egyben tartható, vagy hogy ez kezdete lehet egy új ellenzékiségnek. Annyi bizonyos, hogy tüntetésre elmenni a politikai részvételnek egy magasabb foka. Aki tüntetésre hajlandó energiát fordítani, az valószínűleg aktivistája lehet egy politikai szerveződésnek is. A merítési lehetőség azonban még mindig szűk, és annak nagy része a békemenet oldalán áll. Azon az oldalon van annyi plusz politikát érintő érzelmi töltet, ami képes hívni a közösségi mozdulásra.

Vagyis egy megmozdulás közösséget (szűket) teremthet, de erős érzelmi kötődést még nem, ezért hagyják abba idővel a tüntetéssorozatokat. Egy mozgalom felépülhet, amiért lehet dolgozni, és ez a közös munka megadja az érzelmi pluszt, de ennek nagy mozgalomnak kell lennie, ahonnan hangadók, vezérek emelkedhetnek ki.

Sajnos a tüntetésekre reagáltak a kormányoldalról is úgy, ahogyan talán nem kellene.

Deutsch Tamás azt mondta: lehetett tüntetés, tehát demokrácia van. Ne játsszunk hülyét, ez csak fordítva igaz: ha demokrácia van, vannak tüntetések. Például Kína, Egyiptom és Líbia tudna mesélni, milyen jó kis demokrácia volt ott, hogy még tüntetni is lehetett.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy a tüntetés megléte bizonyította, most erősebb a polgári demokrácia, mint 2006-ban, mert akkor nem engedélyeztek volna ilyet. Hogy erősebb, meglehet, vélemény.

Viszont ne hamisítsuk a múltat: 2006-ban is bőven lehetett tüntetni, olyannyira, hogy a rendőrség rohamok elől elfutók a bejelentett tüntetési területekre is mehettek, ott a rendőrség nem csinált semmit. Az engedély nélküli tüntetéseken lépett közbe a rendőrség, méghozzá túlkapásokkal is, mint tudjuk. De túlkapás volt az is, hogy egyes tüntetéseken azt mondták az embereknek, ha békések maradnak, folytathatják a demonstrációt a bejelentett területen kívül is.

A saját véleményem az volt akkor is, hogy az engedély nélküli tüntetés szélesebb határok között férhetne bele az állami szervek türelmébe. A hatósági felszólításnak ellenállni más tészta, az én ízlésembe például az sem fér bele, amit a Gyurcsány-éra után most hallottam újra, hogy utált kormány adóhatóságának nem kell fizetni. Ami mindig is zavart, hogy olyanok is szájukra veszik a hatóság megengedőbb fellépését, akik egy kormányzat jogszabályokat feszegető vagy azokat átlépő eljárásaira azt mondja, hogy a kormány "elmegy a falig", "próbálgatja a határait", "erőből politizál" stb., ezért nem kell semmiféle megegyezésre, hagyománytiszteletre törekednie. Hát akkor ugye a tüntetők is próbálgathatják határaikat, a rendőrség is, minden rendben, egyik sem törvénytelen. Vagy - és én ezt javaslom - , adjunk helyet az igazságnak, és a dolgokat a helyes néven nevezve válasszuk szét helyesre és helytelenre.

Visszatérve a tüntetésekre: talán vége annak az időnek, amikor a világhálóban látjuk a politikai részvétel megújulásának ígéretét. Nem igazi részvétel a közösségi oldalakon politikát lájkolni, rajongani, megosztani. Mintha egy újfajta személyesség jönne el, amiben az internet összehozza az összehozhatóakat, akik személyesen mozdulnak meg, és annak látványa kerül vissza a webre. Tüntetők nézik magukat utólag is, és látják őket azok, akik nem voltak ott, de ott lehetnek legközelebb.

A személy hívja be a személyt, nem más, és a jelentős személyek fogják behívni a máshogy nem hívhatóakat. A személyesség azonban időigényes, ennek felfogásához kell a türelem egyik jelentése, a másik meg ahhoz, hogy a személyesség politikai jelenléte ugyanúgy értékes, mint a magánéleti viszonylatokban.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus