Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2017. december 27. 09:47 - politologus

Alakuljanak polgári körök (és egy flex-párt)

Utálatos már mindenhol lenni itthon: meglátom a kormányzati plakátokat és leveleket, meghallom a köztévé szinte bármely pillanatát, és szégyellni kezdem magyarságomat, amire pedig egész életemet feltettem. Az erős állításokat mindig bátran megfogalmazó Spiró György HVG-interjújában a magyar mentalitásban "szovjet embertípust" és "jobbágymentalitást" lát. Szíven talál, amikor a politikai kultúra hazai szintje ott tart, hogy a Spiróéhoz hasonló tételek nem a veszélyt, az irányt állítják, hanem elég védhetően a jelen valóságát.

Vörös vonalakat lépnek át mostanság a politikai aktorok: a Fidesz-kormány egész nyilvánvalóan használja az ÁSZ-t (ebben azon verzió is megengedett, hogy az most működik helyesen, de akkor korábban épp ebben gátolták), a bíróságot már nyíltan fideszesítik, Vona simán lediktátorozza Orbánt, véleményvezéri oldalon TGM forradalmat hirdet, Schiffer András megvilágosodik. 

Utóbbi szerzőnk így ír:
"[a hatalom demokratikus leválthatósága miatt] Ezért minősítettem magam is megalapozatlannak a diktatúráról szóló szövegeléseket az elmúlt években. Ha viszont a hatalom bármelyik, mérhető támogatottsággal, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt választáson való elindulását törvénysértő, adminisztratív eszközökkel hiúsítja meg, átlép egy vörös vonalat, ahonnan nincs visszaút."
Bár Schiffer megint visszafogja magát, hogy ne kelljen kellemetlent kimondania, a "ha viszont" fordulat csak oda viszi, hogy bizony a diktatúra vörös vonala már látható. Na persze csak akkor, ha a kormányzat "meghiúsítja" egy párt választásokon való indulását - ez meg már megint milyen okosgyurmaság, mert a durva pénzbírság hónapokon át lebegtetése persze meg nem hiúsítja az indulást, csak kriminalizál, ellehetetleníti a hirdetőkkel tárgyalást, elijeszti a képviselőjelölteket, befolyásolja a belső erőviszonyokat, és így tovább. Megint ott vagyunk egy korábbi poszt témájánál, hogy a "diktatúra" jelzővel a buszt vagy az célállomást szabad-e csak illetni. Ha megengedjük, hogy Schiffer most valóban keményet mondott, akkor még kérdés, hogy az ő esetében a megvilágosodás kiterjed-e arra is, hogy a korábbi "megalapozatlan szövegelések" talán azért győztek az igazságversenyben, mert ők az úticélról szóltak joggal, míg ő csak a buszt figyelte.

Visszatérve jobbágylétünkre: tényleg olyan a mai magyarok politikához viszonyulása, mintha az "azé a vallás, akié a föld" elve érvényben lenne, ahol nélkülünk választanak nekünk. Kedves honfitársaim, tudjátok, mit? Mondja nektek a főnökötök, hogy mostantól az irodai munka helyett latrinát takarítasz puszta kézzel, mondja a házastársad, hogy ő döntött a válásról, úgyhogy csomagolj - fogadd el ezeket természetesen egy szó nélkül, nehogy kérdezz, hogy a saját létezésedre felhívd a figyelmet, eszedbe ne jusson, hiszen amúgy a főnöktől és a házastárstól is hallottál magadról sok szépet! Ha ez szerinted nincs rendben, akkor a politikától se hagyd magad, ellen kell állni.

Márpedig a polgári lét, mint bármely szuverenitásra vagy autonómiára törekvés a hatalommal szembeni ellenállásban születik meg és tartódik fenn, és nem másban, hiszen vagy kiváltságért hajt, vagy azt véd, átvágva más kiváltságokon. Szavazópolgárok vagyunk, kell rendelkeznünk a polgári lét egy minimumával, ami minket is méltóvá tesz a politikához, és amit a politika is elvárhat a szavazóitól. A kormányzat e polgári rétegünket reszeli, pedig enélkül is ő lehetne a király, ami pedig nem feltétlenül szükséges, annak ellen kell állni.

A Fidesz fókuszcsoport-kormányzást művel valódi helyett, kiszolgálja a nyolcvanszázalékos igényeket. A normál politika, amint a Fideszé is régen, aktivitásra sarkall, felmutatja értékeit, elveit, céljait, és azt kéri, válaszd őt. Ma a Fidesz szociológusai a százezernyi közvéleménykutatás összesített adataiban utánanéznek néhány témának, attitűdnek, ami nyolcvanszázalékos arányban sikerrel piszkálható, és a Fidesz azt kielégíti, majd azt hiteti el veled, hogy ezzel a kielégítéssel a többi igényed is le van tudva. A Fidesz népszerűsége éppenséggel ennek a bizonyítéka, nem pedig a "jóságnak", utóbbi jóval több energiát igényelne (és ilyen népszerűségi adatot nem adna ki). E nyolcvanszázalékos témák régen ismertek. Hogy miért most? Egyrészt azért, mert az erkölcsi érzék és/vagy a stratégiai számítás (ti. hogy ellenünk is bevethetik) közbeszólhat, a politikai vezető önmérsékletet tanúsít, és csak módjával él ezekkel. Másrészt, egyszerűen mostanra gyűlt össze annyi kutatási adat, hogy az összefüggések nagy pontossággal megállapíthatók. A közvélemény-kutatásokra válaszoló emberek nem tudták-tudják, hogy olyan kérdésekre is válaszolnak, amit fel sem tettek nekik mert egyéb kérdésekre adott válaszok korrelációja kiadja a keresett választ. Igen, kellően nagy mintán a vécépapírhasználat, a diós vagy a mákos bejgli közötti döntés, az iskolai végzettség és fa mint anyag preferálása együtt kiadhatja, hogy mennyire támogatod-e az egészségügyi reformot.

Hogy ezen kormányért vagy ezen kormány ellen, mindegy, de polgári kiállásra van szükség. Gogol Revizorában a cári rendszerben megnyomorított egzisztenciájú Bobcsinszkij ha mást nem is, legalább saját létének hirdetését juttatná a cár elé. Az Orbán-rezsim társadalomképével, kampányaival, a felvetésekre és a problémákra adott válaszaival már rég nem az ellenfeleit semmisíti meg, azok már a porban vannak: a saját híveiket alázzák, viszik lejjebb nap mint nap. Megint ne védjük azzal, hogy de hát azok a hívek szeretik őket, mert a részeges és verős apához, a hűtlen házastárshoz, a lelakott lakáshoz és ruhához, egészségtelen ételekhez és szokásokhoz is lehet ragaszkodni, hiába rombolnak. A dolgot magát nézzük, ki kell mondani: a Fidesz akkor is kormányon lehetne és maradhatna, ha nem épp ezt a gusztustalan szerzés-nyomulást, kommunikációt, kampányt vinné, vagyis a támogatását igenis le lehet hámozni a megítéléséről. Ez híveinek épp azt kell jelentse, hogy polgári kiállásukkal azt közlik kedvencükkel: miattam, kedves, ne süllyedj odáig, ahová előtte te küldtél engem a plakátjaiddal meg a leveleiddel, mert amúgy én föntebb is szívesen követnélek. Aki pedig még nem is hívük, könnyebben találhat utat saját polgári létének megéléséhez.

Ki kell hát mondani: alakuljanak polgári körök országszerte! Mutassák meg magukat egymásnak azok, akik beleszólást akarnak legalább abba, hogy mik is ők valójában. Jöjjenek össze csak azért, hogy véleményt mondjanak egymásnak, értsenek egyet vagy különbözzenek, a kiállással polgárok fognak születni! Nem kell nagy dologra gondolni, nem kell túlszervezni, nem kell rögtön civil szervezetet alapítani (de persze tessék csak), csak összebeszélni néhányótoknak, és szervezetten beszélgetni ott, ahol eddig is tettétek, vagy helyet kérve ott, ahová mások is odatalálnak.

Amikor Orbán a 2002-es veresége után meghirdette a polgári körök mozgalmát, valódi állampolgári részvételre buzdított, ami éppen ellentéte volt a mai orbáni propagandának. Akik akkor úgy érezték, hogy Orbánért érdemes, higgyék el nekem, a maiért még érdemesebb, most van szükség a támogatók figyelmeztetésére. 

Játsszunk tovább a felvetésekkel. Néhány hete álltam a buszmegállóban: egyik oldalon a Jobbik, másik oldalán a kormány plakátja, a kormányzat javában benne volt a nyilvánosság e szeletének eltörlésében (mert az gondolom, nekünk, embereknek jó, hát ki másnak). És akkor arra gondoltam, hogy értsünk egyet a kormánnyal, akkor talán az egészet, mindkét oldalt töröljük el mi: néhány frankó flex felzúg a plakátoszlopok mellett, és Simicska és Habony/Rogán gépezete ott van a porban. Meg is van a Magyar Flex Párt programja. Az üzenet befogadható, vidéken még jelentősebb a flex bázisa, nemzeti egység és összefogás-szaga is van, rombol és épít egyszerre, egy új világ ígéretét hozza, mindez jó alap. Egy-két nagyobb akció, az eredmény rögtön látható, jól kommunikálható, és eléggé visszafordíthatatlan, hacsak nem alapítják meg válaszul a Magyar Hegesztő Pártot.

Csak gondoljuk végig, hogyan működött nálunk az elmúltnyolcévben az ellenállás, milyen eszközöket használt, mit ért el vele. Nem mondom, hogy folyton tüntetni kell. De volt néhány olyan parlamenti döntés, ahol őszintén szólva nem értem, hogy jöhettek ki egyáltalán a kormánypárti képviselők az Országház épületéből. Jellemző, hogy a legutóbbi ilyen eset napjaiban a lengyel ellenzék elfoglalta az üléstermet, úgyhogy a példa adott. Az előző elmúltnyolcév szocialista és szabaddemokrata képviselői érezték a nyakukon az indulatos leheletet egyszer-egyszer a parlamenti ülések előtt és után, pedig azon ülések jelentősége kismiska volt e mai néhányhoz képest.

Nem értem továbbá, hogy az ellenzéki aktivizmus miért nem veszi célba az embernyomorító propagandagépezet végrehajtóit. Létező cégek vásárolják a hirdetőhelyeket, ugyanígy maguk a hirdetők is ismertek, valakik nyomtatnak plakátot is, levelet is, a leveleket a posta célba juttatja. Miért tehetik ilyen zavartalanul? Nem mondom, hogy a székházak, irodák, vezetői lakások kapui előtt ordítozó emberek léte szétveri ezt a gépezetet, de megnehezíti az életét, megadja azt a kényelmetlenséget, ami a gyakorlatilag rabolt pénz nyeresége mellé minimum járna. Ellenvetésként jöhet, hogy kevés ember aktívizálódik a politikában, de erre mondom, hogy oké, az a kevés mutassa meg magát erősebben a jól helyezett ellenállással, a passzív rész meg gyengén, a polgári körökkel.

Aki szerint pedig a fentiek a szürrealizmus vagy a posztmodern termékei, csak hallgasson bele hírekbe, hallgasson meg Fidesz-politikusokat, nézzen bele a kapott levelekbe, aztán akkor az itteni polgári körben elmélkedhetünk az izmusokba csoportosíthatóságról.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!

307 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr9213526479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.12.31. 10:35:39

@okostojas007: megjegyzem egy győrben dolgozó záhonyi állandó lakosnak is sok órát kell utaznia, ha szavazni akar (vagy időt és energiát rászánva el kell intéznie a másholszavazást) Az angliában élőnek is akkor kell követségeznie, ha egyébként állandó magyarországi lakosnak tartja magát hivatalosan (magyar állandó lakcimmel rendelkezik)

2017.12.31. 11:17:13

@Hohó60: hát, az látszik, hogy még mindig teljesen hülye vagy hozzá, de lásd kedvességem, segítek.
1. mi alapján határozzuk meg, hogy melyik hitelt választja a lakossság? egy k betűs szó...(kamat)
2. a forint kamat mi alapján mozog, melyik az a mutató, ami a legnagyobb részben meghatározza mennyi is a kamat? (alapkamat)
3. melyik intézmény határozza meg az alapkamatot? egy bankra kell gondolni... (jegybank)
4. ki vezette még a maszop kormányzás alatt is a jegybankot? (a fideszes elvtársaid)
persze egy narancsagyutól az összefüggések felismerése nem várható el, hisz ő HISZ. Hívővel meg felesleges vitázni.

2017.12.31. 11:21:27

@eßemfaßom meg áll: na, látszik, hogy halvány lila gőzöd sincs a devizahitelekről, mert ha lenne, nem írtál volna le ekkora baromságot.
NEM lehetett devizában, csak forintban visszafizetni.
Ki is volt a jegybank vezetője akkor? jaaa.. Járai elvtárs, akit még 2001-ben a fityisz választott..

2017.12.31. 11:22:32

@eßemfaßom meg áll: átkérheti magát, bármikor, ugyanis lehet ilyet, de légy büszke, hogy magyarként te másodrangu állampolgár vagy egy erdélyihez képest.

2017.12.31. 11:24:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: az, hogy valakinek 5 perc baja van vele, valakinek meg akár több napja rámegy... és milyen érdekes, aki az elvtársakra szavaz, az 5 perc alatt intézi, aki meg ellene, az meg jobb esetben 3 óra alatt, de tudom, hogy a hozzád hasonló komcsinak, az igazi szavazás úgy kezdődik, hogy megjelennek géppuskával, aztán beterelnek a szavazófülkébe, és megmutatják hova kell X-elni.

egy_ember_ 2017.12.31. 11:26:27

@eßemfaßom meg áll:
Jó ötlet:)
Ön nyugodtan kiírhatja.

2017.12.31. 11:41:07

@eßemfaßom meg áll: pontosan annyira érinti, mint az erdélyit: semennyire. Én betiltanék minden külföldi szavazósdit, aki arra az évre nem adott be itthon érvényes adóbevallást(vagy még tanul/nyugdíjas). Aki nem itt él, az ide nekem ne szavazzon.

Hohó60 2017.12.31. 13:59:22

@okostojas007:

Gondolom marxista dialektikát tanultál a Foxi Maxin, különben a tények is befolyásolnának.
Csal segítségül: a törvényeket a parlamenti többséghozza. Ha ez a többség azt làtja, hogy a vesztükbe rohannak a tájékozatlanok, akkor meghozza a megfelelő törvényeket ennek megakadályozására. És ezt nem tették meg, ezzel végveszélybe sodortak több százezer embert.
Mit lehet ezen nem érteni? Hogy lehet ezt tagadni?
Ahogy Te itt hülyét csinálsz magadból, ahogyan mentegeted a menthetetlent, azt még naguk Gyurcsányék sem merték megtenni.

Az alapkamatról: láttad, hogy a "túl magas" alapkamat nyomán a világ összes tőkéje M.o.-ra áramlott volna? Lefordítom Neked: nem áramlott ide, mert a gazdaság gyenge állapota miatt kellett a magas kamat. Ha nem így lett volna, hanem "csak úgy" magas a kamat, akkor a reálhozam miatt ömlött volna a tőke ide.
Ömlött?

Köszi amiket eddig írtál, érdekes, kifirdított világot mutattál be. Itt a Földön Szilveszter lesz, szal az idén már nem írok. BÚÉK.

De sztem

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.31. 14:34:32

@okostojas007:

Levélben akarsz szavazni = kijelentkezel mo-i címedről, de csak 1 szavazatod lesz.

Nem akarsz lemondani a 2 szavazatodról = nem jelnetkezel ki mo-i címedről, de el kell menned akövetségre vagy haza.

Mi itt a gond?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.31. 14:35:36

@okostojas007:

Azaz adócenzust akarsz. Horthy szüntette meg 1920-ban.

Ráadásul az EU nem engedné: kötelező az általános választójog.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 11:02:33

@okostojas007: "átkérheti magát, bármikor, ugyanis lehet ilyet,"

Ami kb annyi macera mint választás napján utazni egyet

"de légy büszke, hogy magyarként te másodrangu állampolgár vagy egy erdélyihez képest. "

Szar lehet ilyen kisebbségi komplexussal élni, egy jó szakamber esetleg tudna segíteni. Én nem érzem magam másodrendűnek. Ugye azt tudod, hogy az erdélyi kettős állampolgár az kevesebb szavazattal rendelkezik mint pl én?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 11:05:26

@okostojas007: És a jegybank nyilvánvalóan az ország gazdasági állapotától és irányától teljesen függetlenül tologathajta az alapkamatot.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 11:20:42

@okostojas007: "na, látszik, hogy halvány lila gőzöd sincs a devizahitelekről, mert ha lenne, nem írtál volna le ekkora baromságot.
NEM lehetett devizában, csak forintban visszafizetni."

Izé, az amire te gondolsz az a devizaalapú hitel, nem a devizahitel (ennyit a halványlilagőzről)

És a devizaalapút is lehet devizában visszafizetni, csak olyan szerződést kell kötni. Törvény nem tiltja.

2018.01.01. 12:20:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: azt hittem legalább utánanézel, de látszik, hogy fogalmad sincs, mi itt a gond. nyomasd tovább a hülyeséget a helyieknek, mert fogalmad sincs az egészről.

2018.01.01. 12:22:21

@Hohó60: hazudozhatsz továbbra is, a jegybank elnököt 6 évre választják, és nem volt leváltható, a fideszest se tudta leváltani a maszop, és a maszopost se tudta leváltani a fidesz.
A jegybank határozza meg az alapkamatot, nem az országgyűlés.

2018.01.01. 12:28:22

@eßemfaßom meg áll: "És a devizaalapút is lehet devizában visszafizetni, csak olyan szerződést kell kötni. Törvény nem tiltja."
és ismét egy hazugság. A lakosságnak nincs beleszólása, hogy mi áll a szerződésben, vagy felveszi, vagy nem. Én nem vettem fel, itt meg felettünk megy a picsogás, hogy a maszop tehet arról, hogy ő meg felvette a fidesz által bevezetett terméket. Gyönyörű a kettős mércéd. 2005-ben még nem volt jele a válságnak, és addigra már boldog boldogtalan rendelkezett devizahitellel. Ahogy a fideszes önkormányzatok 90%-a is. Bizony, az elvtársaid voltak azok, akik eladósították a városokat, és utána az adófizetők pénzéből fizették vissza a bankoknak a devhitelt. Ahogy a fideszes haverok 180 forintos törlesztését is. A sok balek, aki meg a fityiszre szavazott, és azt hitte megmentik, jól pofára esett.

2018.01.01. 12:30:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: persze, mert eddig bármelyik elvtársat is érdekelte mit enged az eu és mit nem.. ne röhögtess. A másik, hogy attól, hogy épp horthynak is eszébe jutott(és előtte, utána másoknak is), nem feltétlen baromság.

2018.01.01. 12:34:02

@eßemfaßom meg áll: "Szar lehet ilyen kisebbségi komplexussal élni, egy jó szakamber esetleg tudna segíteni. Én nem érzem magam másodrendűnek. Ugye azt tudod, hogy az erdélyi kettős állampolgár az kevesebb szavazattal rendelkezik mint pl én?"

jó dolog ilyen hülyének lenni.. persze, kevesebbel.. szavaz a magyar parlamentbe, szavaz a románba, szavaz a román eu-ba, és a román helyire.. de tudjuk, kevesebbel rendelkezik. Még valami baromságot mára, vagy kifogytál a hazudozásból?

2018.01.01. 12:35:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: az, hogy ha kijelentkezem, attól még nem leszek erdélyi, hogy levélben szavazhassak, de az ilyen fogyatékos birkának ez már magas.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 12:42:46

@okostojas007:

Te nézz utána, mert úgy tűnik, nem ismered a választójogi szabályozást...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 12:44:31

@okostojas007:

Csakhát ez alapelv, amin nem lehet vitázni.

S ráadásul pont az ellenzék akarja korlátozni a választói jogot, nem a kormány, vedd észre. Az az ellenzék, mely szerint az EU az igazság feltétlen letéteményese. Nem furcsa?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 12:47:51

@okostojas007:

Nincs olyan szabály, hogy erdélyinek kell lenni a leveles szavazáshoz...

Miért vitázol olyasmiről, aminek nem néztél utána?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 13:07:43

@okostojas007:

továbbra is következetesen kevered a devizahitelt a devizaalapú hitellel. Ezzel nyilvánvalóan a hatalmas hozzáértésedet bizonyítod.

"a maszop tehet arról, hogy ő meg felvette a fidesz által bevezetett terméket."

A fidesz alatt a kutya nem vett fel devizaalapú hitelt, onnatól ugrott meg, hogy az mszp bezúzta a fidesz lakáshiteltámogatási rendszerét.

2018.01.01. 13:13:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: én én vagyok, nem képviselek semmiféle pártot vagy "ellenzéket", és igen, korlátoznám a szavazójogot, még IQ tesztel is. Aki nem tud 2 számot összeadni, az ne szavazhasson, aki nem itt él, az szintén ne.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 13:21:53

@okostojas007: nem erdélyinek kell lenned, hanem magyar lakhellyel nem rendelkezőnek

de tudod te ezt csak játszod a hülyét

2018.01.01. 13:22:54

@eßemfaßom meg áll: nem keverem, mert csak 1 terméket lehetett kapni, ami a deviza alapú volt. Devizahitel az egy egzotikum volt, a bankok NEM forgalmazták egyszerű lakosoknak. Tudom, a maszop vette rá a fideszes önkormányzatokat is, hogy rávegye őket a deviza(alapú) hitelre.
Valami link, hogy a maszop megszüntetett bármilyen fideszes lakástámogatást? Akkor ugrott meg, mikor bevezették, a bankoknak idő volt megcsinálni a csomagokat. Magas volt a forint kamat járai elvtárs miatt.
www.topceg.info/sites/default/files/jegybanki%20ak%20alakul%C3%A1sa(4).jpg
12%-os alapkamat mellett vidám a forinthitel.. de tudjuk a maszop utasította járait, hogy duplázza meg az alapkamatot.

2018.01.01. 13:26:36

@eßemfaßom meg áll: Próbáltál te már kijelentkezni? :)
"Állandó lakcímet csak abban az esetben szüntethetsz meg, ha újat létesítesz, vagy, ha végleg elhagyod az országot végleges külföldön letelepedés céljából."
Szóval akik kimentek 1-2 évre pénzt gyűjteni lakásra, azok vagy végleg kimennek, vagy nem szavaznak. Utána jön a csodálkozás, hogy nem akarnak hazajönni.
Míg egy erdélyi jó eséllyel nem fog visszaköltözni, addig egy londoninak nem célja minden hidat felégetni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 15:13:04

@okostojas007:

Azaz műveltségi cenzust akarsz. Ez 1938-ban lett megszűntetve Mo-on.

Hohó60 2018.01.01. 16:00:03

@okostojas007:

Te miről beszélsz? Szövegértési problémáid vannak.

Az alapkamat magas volt, mert a költségvetés állapota szar volt. De reálisan volt magas, különben óriási tőkebeáramlásnak kellett volna lennie. Érted ezt? Mivel nem volt óriási tőkebeáramlás, hanem épp hogy finanszírozni lehetett az országot, ez bizonyítja, hogy a magas alapkamat nem egy Járai merénylet volt a bolsevisták ellen, hanem sajnos indokolt volt a magas kamat, mert alacsonyabb kamaton nem vettékvolna meg az államkötvényeket.
Szóval senki sem beszélt itt olyanról, hogy hány évre választják az MNB elnökét.

Arról volt szó, hogy egy felelős kormányzatnak nem lett volna szabad engednie a deviza alapú hitelezés tömeges méretű elszabadulását. És ezt törvényhozással kellett volna megakadályoznia.
Tehát senki sem mondta, hogy az alapkamatot törvény határozza meg. Vagy, hogy Te is értsd, senki sem mondta, hogy a törvénynek az alapkamatot kellett volna megszabnia.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 17:53:09

@okostojas007:"Valami link, hogy a maszop megszüntetett bármilyen fideszes lakástámogatást?"
hvg.hu/gazdasag/20110818_mszp_devizahitel_kezdete

A devizahitelesek helyzetéről szóló jelentés szerint a lakosság eladósodottsága 2003 óta "gyűrűzik", a Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett, kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket.

"A szocialista kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők sokba vannak az államnak" - olvasható a jelentésben, amely szerint a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány különösebb korlátozások és gondos "használati útmutató" nélkül szabad utat adott a devizahiteleknek, amelyek "sok tízezer embert csaltak lépre, ezrek dőltek be a banki szirénhangoknak".

de ezt is tudod te csak játszod a hülyét

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 18:03:49

@okostojas007: "Utána jön a csodálkozás, hogy nem akarnak hazajönni."

nyilván azért nem akar valaki sohatöbbet hazajönni mert 4évente ha szavazni akar (a kiskunlacházi 3as számu válastókerület egyéni jelöltjére Liverpoolban élve) akkor el kell mennie a követségre.

2018.01.01. 18:17:11

@eßemfaßom meg áll: nemigazán érted, te kevered az okot az okozattal. azért, hogy szavazhasson le kell mondania bizonyos jogairól, de szerinted ez jól van így. Senki se kérte, hogy kiskunlacházi jelöltre szavazzon, hanem azt, hogy ne kelljen lemondania a lakcíméről.

2018.01.01. 18:19:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és? ezzel most mit is akartál mondani? hogy volt már a történelemben valami hasonló, de teljesen más?

2018.01.01. 18:36:15

@eßemfaßom meg áll:
Nekem az első módosítás rémlett, hogy első lakásra adtak támogatást, nem mindenkinek a 4. 5. lakásra is, ez tényleg szörnyű lehetett az ingatlanspekulánsoknak. Több ismerősöm is azzal szórakozott akkortájt, hogy lakásokat vettek állami támogatással, mert ha volt 4, akkor is kaptál rá támogatást, egy vicc volt az egész. Ezt megakadályozta a maszop, ez volt az első intézkedésük egyike, mert már akkor elszállt a támogatás finanszírozása

"A támogatás mértéke a
törlesztés első 5 évében a kamat 70%-a, a második 5 évében a kamat 35%-a"

igen, a kb 13%-os lakáskamat támogatva még mindig magasabb, mint az akkori devizahiteles kamat volt. Tehát te felvettél volna 20 évre 13% forinton támogatott hitelt 3% deviza helyett? az átlag nem hiszem, és nem is tett így.
Mutasd meg merre van a fideszes használati útmutató, hisz ők vezették be.

2018.01.01. 18:39:15

@Hohó60: olvasd már vissza járai nyilatkozatait, szó sem volt államkötvényről, vagy finanszírozási problémákról 2003 körül.
(4% felett volt a növekedés minden évben 2006-ig)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 19:30:40

@okostojas007: "azért, hogy szavazhasson le kell mondania bizonyos jogairól"

Milyen jogairól kell lemondania?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.01. 19:31:44

@okostojas007: Tehát akkor az mszp kinyírta vagy nem nyírta ki a támogatott lakáshitelezést?

2018.01.01. 20:52:08

@eßemfaßom meg áll: ok, tehát kinyírta a kamatottámogatást, 13% körül volt a csúcson a 3%-os devizával szemben.

Tehát akkor a fidesz vezette be a deviza/devizaalapú hitelezést magyarországon?

Tehát akkor a fidesz nem látta el információkkal a lakosságot a saját maga által bevezetett termékkel kapcsolatban, holott 1 éve volt rá?

Hányszor is szólalt fel a parlamentben a fidesz 2007 előtt, hogy az általa bevezetett termék hibás, és csináljon valaki valamit?

Mi kényszerítette a fideszes városvezetőket, cégvezetőket a devizahitel felvételére, aminek a világon semmi köze se volt az maszop által megszüntetett kamattámogatáshoz?

Mi kényszerítette a lakosságot arra, hogy gépjárművet, szabadfelhasználásu hiteleket, ingatlanfedezetű kölcsönöket vegyenek fel devizában, aminek a világon semmi köze se volt az maszop által megszüntetett kamattámogatáshoz??

Bónusz kérdés: a fidesz miért csak a gazdag haverjait mentette 180 forintos végtörlesztéssel?

A fidesz mikor 265 EUR/HUF-on átvette a kormányzást, miért állapított meg egyből 315-ös célárat, hogy a devizahitelesek még nagyobbat szívjanak?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 04:53:21

@okostojas007:

Bárhogy is nézed, a devizahitelek likvidálása hatalmas lépés volt, mely sok emberenek segített. Igen, nem segített mindenkinek, de ez abszurd érv. A ballibek alatt ma is lenne devizahitel, mert "majd a szabad piac megoldja".

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 04:55:41

@okostojas007:

Kb. 1 óra ügyintézés a kivándorlás és a visszaándorlás manapság. Ez ma szimpla bejelentés kérdése.

2018.01.02. 10:10:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem likvidáltak semmitse, most is felvehetsz, csak nem akarnak a népek felvenni.

2018.01.02. 10:12:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te már csak tudod, minden választáskor hoznak, és betelepítenek, mint taktikai birkát :)
mit vacakolsz, aki kinn van, mondjon le egyből az állampolgárságáról is, az a biztos.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.02. 10:13:32

@okostojas007: tehát kinyírta az mszp a támogatott lakáshitelezést, ebben legalább sikeült megegyezni.

Felvett bárki is devizaalapú hitelt addig amig volt a támogatott forintos hitel?

Igen/nem

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 10:17:09

@okostojas007:

S miért nem? Mert volt egy hatalmas kampány.

OLyan ez, mint a manyup. AKi akarja, csinálja, de ne legyen kötelező, s tudja mindenki, nagyot kockáztat vele.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 10:20:02

@okostojas007:

Hogy jön ide az állampolgárság? Sehogy.

S nekem nem volt belföldi címem 2 évig, szavazhattam levélben. Majd 2015 decemberében bejelentettem belföldi címet, kb. 2 órát vártam mindennel együtt az óbudai okmányirodában. Most áprilisban lesz így megint 2 szavazatom, szóval megyek a követségre.

2018.01.02. 10:49:11

@eßemfaßom meg áll: szólj, ha sikerült válaszolni a kérdéseimet, mert ez így viccesen egyoldalú.
egyébként igen, a volt kollégám a 2005 elején forinthitelt vett fel panelra, a másik 2 kollégám devizahitelt, az egyik autóra, a másik egy parasztházra. Én akkortájt munkáltatói hitelt vettem fel devizában(nem banki feltételekkel).

2018.01.02. 10:57:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: mi ne legyen kötelező? pont az zavar, hogy aki nem akarja elvágni magát attól, hogy megkapja a hivatalos leveleket(akár a szülei házába), az szív. Ha leadod a lakcímed, nem kapod meg.

2018.01.02. 11:01:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: szóval kötelező volt devizahitelt felvenni.. jó tudni :) még valami bölcsesség mára nagyrabecsült birkától?

2018.01.02. 11:02:25

@okostojas007: nem vettem észre, hogy a devhitelezésbe is beleokoskodtál :) már tudom mi nem kötelező

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 11:32:09

@okostojas007:

Nem éppen, eleve van Ügyfélkapu, emellett pedig megadható külföldi cím is. Még az ERzsébet-utalványt is kiküldik a kitántorgott nyugdíjasaknak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 11:37:34

@okostojas007:

Nem volt, de a hatóságok hagyták szabadon garázdálkodni ez ügyben a bankokat.

2018.01.02. 13:46:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: értem, és aki ezt bevezette annak semmi köze az egészhez.. végülis, ha a bankot kirabolják, mert papírból van a fal, akkor csak a biztonsági őr a hibás, nem az aki tervezte és építette és elfogadta, neki már semmi köze az egészhez.

2018.01.02. 13:52:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a magyarok jó részének nincs ügyfélkapuja, és még mindig ott tartunk, hogy irreálisan sok adminisztratív terhet zúdít a kormányzat azokra a magyarokra, akik nem adnák fel a magyar címüket, de szavaznának, ahelyett, hogy tőlük is elfogadnák ugyanazt, amit a többiektől. Arról nem is beszélve, hogy nem kevesen pl lakáshitelt fizetnek itthon, vagy egyéb olyan tevékenységet végeznek, ami miatt elengedhetetlen a magyar lakcím. Mert meddig tartott volna a törvénytervezetbe kihagyni ezt a kitételt? semeddig se, egyértelmű, hogy szűrni akarták a szavazókat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 14:34:56

@okostojas007:

S mondtam, hogy az első Orbán-kormány nem hibás ebben? Nem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 14:36:28

@okostojas007:

"ahelyett, hogy tőlük is elfogadnák ugyanazt, amit a többiektő"

Konkrétan mire gondolsz?

"nem kevesen pl lakáshitelt fizetnek itthon, vagy egyéb olyan tevékenységet végeznek, ami miatt elengedhetetlen a magyar lakcím"

Ez nem igaz, semmi szükség ehhez a lakcímre. Banki utaláshoz mióta kell lakcím? Ne viccelj!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 14:37:28

@okostojas007:

"egyértelmű, hogy szűrni akarták a szavazókat"

Egyszerűen felismerték, mekkora káoszt okozna a leveles szavazás teljeskörű bevezetése. Így csak kivételesen lett bevezetve.

2018.01.02. 15:17:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: magyarul szűrik a szavazókat. Nem okozna káoszt, miért lenne abból káosz, ha a maradék kb 650.000 ember a másik 300.000 mellett külföldről levélben szavazna?
Semmiféle káosz nem lenne.

2018.01.02. 15:17:41

@okostojas007: rosszul írtam a számokat,szóval már 650.000-ren szavazhatnak levélben, és kb 300.000 nem.

2018.01.02. 15:19:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A hiteligényléshez mindenképpen szükséged lesz az alábbi dokumentumokra (minden személynek, aki részt vesz az ügyletben):

személyi igazolvány (kártyás vagy könyv formátumú), útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány,
lakcímkártya,
adókártya - ennek hiányában eredeti NAV igazolás az adóazonosító jelről,
ingatlanfedezetes hiteleknél személyi azonosító jel („személyi szám” – a lakcímkártya hátoldalán).

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 15:47:27

@okostojas007:

S kinek lenne joga levélben szavazni, mi lenne a jogi keret? Mert ha ezt bárki megteheti, belföldi címmel is, ez a leveles szavazás bevezetését jelentené az EGÉSZ lakosságra.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 15:48:08

@okostojas007:

S miért kellene magyar hitel igényelnie annak, aki elköltözik?

2018.01.02. 16:41:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: olyan aranyos, hogy te megmondod az embereknek mi miért kell. Az előbb még azt magyaráztad, hogy nincs is szükség lakcímre. A másik szöveged meg terelés megint. Mégis miért is lenne baj, ha ugyanaz megilletne mást is? fájna? csak kínlódsz itt, hogy mosd az elvtársakat, már unalmas vagy, szándékosan semmit se vagy hajlandó megérteni. Fizetett prédikátorral vitatkozni felesleges, úgyhogy befejeztem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 17:30:27

@okostojas007:

Minek lakcím, ha nem akarsz az országban élni? Mihez kell?

Miért lenne baj az általános leveles szavazás? Mert hatalmas szavazatvásárlás indulna be az országban.

Bár fizetett provokátor vagy, hajlandó vagyok veled vitázni. Valójában ez persze a gazdáiddal folytatott vita.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.02. 20:00:11

@okostojas007: Az elméleted alapján a kamiongyártók a kamionos terroristatámadásokért nem a kamionokkal emberek közé hajtó terroristák.

Elvégre ha nem lenne kamion, nem lenne kamionos terrortámadás sem.

2018.01.02. 22:00:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: gazdád csak neked van te bulgár csőcselék :)
saját magad ismerted be, és míg én egy szekeret se tolod, te addig ruszki szócsőként röfögöd tele az index összes fórumát és blogját, mintha muszáj lenne.

2018.01.02. 22:01:45

@eßemfaßom meg áll: nem sikerült a példa, próbáld meg újra.. a példádban a kamionos csinál valamit, szándékosan nekivezeti a népnek a kamiont. a maszop senkinek nem vezetett semmit se, nem tettek semmit se a dev hitelekkel, pont úgy működött, ahogy a vezéred megálmodta.

2018.01.02. 22:02:53

@eßemfaßom meg áll: neked nem megy, egyetlenegy kérdésre se tudsz válaszolni, de a terelés gyönyörűen megy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 22:36:39

@okostojas007:

Látom, érvek nélkül maradtál, s lehullott álarcod, Soros-fajzat...

2018.01.02. 23:15:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: haha, pont neked nincsennek érveid te kis birkapörkölt, ki is kezdett vádaskodni te kis fizetett ruszki provokátor? Ennyit sikerült felböfögni? soros? hahaha.. én ilyen körökben nem mozgok pubi, de putyin seggét se nyalom, ahogy te.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 06:25:09

@okostojas007:

Csak érveket írtad, de rólad kiderült még a választójogról is úgy vitázol, hogy nem ismered. Ezek után dühös lettél, elkezdtál trágárkodni és hányni, majd pedig csúszni-mászni. A gond az, hogy mindenki végigolvashatja szánalmas butaságaidat.

S nem lesz meg így a havi bónuszod se Soros gazdánál...

2018.01.03. 10:23:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: haha, a problémát se fogtad fel, te hazaárulók gyöngye, de hát én vagyok a hülye, hogy leállok vitázni egy fizetett provokátorral. Kemény meló minden fórumra behányni valamit, vagy többen vagytok?
Egy egész kgb-s birkanyáj írja a hülyeséget?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 10:44:00

@okostojas007:

Nem fogod tudni kimosni magadat, ezt elbuktad. Szóval tessék új nikket regisztrálni, s legközelebb ügyesebben képviselni gazdádat.

2018.01.03. 11:07:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem én cserélgetem a nickeket kis komcsi, azt meghagyom neked, te cserélgeted hetente.
Szedd össze magad, a többi fórumon is csak röhögnek rajtad. Mi van, a többi bégetésed már vállalhatatlan volt, azért az új nick? Vagy te vagy birka 23 a kgb irodából, de a másik fórumban birka 12 írogat? :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár
2 bejegyzést írt és 134 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2017.12.21. óta tag.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 11:34:36

@okostojas007:

Csak nekem minden nikkem UGYANAZ és NYILVÁNOS, azaz minden mögött valós, felelősségteljes személy áll, érted a különbséget, buta bértrollom?

2018.01.03. 13:00:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: haha, hát hogyne... te vagy birka, én meg okostojás, a különbség annyi, hogy én nem cserélgetem hetente a nickem.
"Minden más szerzőnk kérte anonímitásának fenntartását."

nesze neked nyilvánosság
mert így aztán kiderül, melyik birkával beszélek épp.
A cocacolával hogy sikerült a jelenlegi világlátást összeegyeztetni? :) bort iszol, vizet prédikálsz?

2018.01.03. 13:47:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a nickem nekem is mindig ugyanaz. nemigazán értem mit akarsz ezzel mondani.

2018.01.03. 13:51:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tudod, ha valaki nagy multiellenző amerikaellenes, nyugatellenes fanatikus, az érthetetlen módon miért a világ egyik legnagyobb amerikai multijánál dolgozol ami ráadásul a jelképe mindannak amit utálsz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 14:40:07

@okostojas007:

Magadból indulsz ki, s azt hiszed mindenki más is mindent fekete-fehérben lát.

A kérdés rendszerszintű, én rendszerkrikus vagyok, nem multiutáló.

S nem vagyok amerikaellenes, az USA az egyik kedvenc országom. Kevered az amerikai politika ellenzését Amerika utálatával. Ugyanez a nyugattal, semmi bajom a nyugati országokkal, népekkel, én csak a rendszerület ellenzem.

Nem hiszek jelképekben. Pl a kólát kifejezetten szeretem, ami szintén nem ideológiai kérdés. Nincs jobb, mint beülni egy McDonald`sbe és ott rendszerkriktikus dolgokat olvasni.

2018.01.03. 16:21:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az a rendszer tehette lehetővé a cocacolát és a mcdonalds-ot, míg a ruszkik épp a padlás söpörték itthon. A kettő nem választható szét, te valami fura mesevilágban élsz.
Senki se mondja, hogy tökéletes a nyugati rendszer, de fényévekkel jobb, mint a többi.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 16:54:50

@okostojas007:

Ez mítosz. A nyugati rendszer sokkal rosszabb minden másnál.

Lán, a kommunista elnyomást simán kiheverte még az orosz nép is, pedig 3 nemzedékig tartott.

Lám, közben nyugaton elfajultak a viszonyok.

2018.01.03. 18:13:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ki kéne menned amerikába, californiába, és nem beszélnél ilyen hülyeségeket. Nálad az a jó rendszer, ahol szopnak? Az oroszok attól jobbak, hogy végig szoptak 3 nemzedéken keresztül? nevetséges érv. Nyugaton nem fajult el semmi se. követnek el hibákat, és azt utána javítják. Az, hogy neked hiányzik cáratyuska, az nem a nyugat hibája.

2018.01.03. 22:10:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ahogy a feudalizmus, a nacionalizmus és a kommunizmus is. Amint kitalálnak mást, majd átállnak arra, de addig sincs szükség a dilettantizmusra:)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 07:03:27

@okostojas007:

A nacionalizmus a liberalizmus találmánya. A kommunizmus meg reakció a liberalizmusra.

A feudalizmus meg értelmezhetetlen fogalom.

2018.01.04. 10:57:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a kommunizmus az imperializmus ellen ment, és csúfosan elbukott, semmi köze a liberalizmushoz.

2018.01.04. 11:06:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a feudalizmus az, ami most a viktorka kormányában zajlik, csak a rangok elnevezése változott. Már csak a felségsértés bevezetése hiányzik, de pár országban már azt is sikerült visszaállítani.
Kicseréled az államtitkár elvtárst báróra, a mészáros-habony-csányi tengelyt főnemesre, a helyi kiskirályokat, sima nemesre, és kész is a feudalizmus. viktorka király földet(vagyont) osztott vazallusainak, kiknek a lopásból bizonyos %-ot be kell szolgáltatnia a királynak, vagy épp sereget kell kiállítaniuk(kopaszokat a balhélhoz, birkamenetet a tüntetésekhez). Vannak a 2. rendű állampolgárok, kik nem fideszcsicskák, ők a gazdagabb parasztok, kik amíg befizetik a terményadót, nem baszogatják őket, és ott a közmunkás jobbágysereg. Látod, ilyen egy modern feudalizmus.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 11:21:19

@okostojas007:

A liberalizmus ellen 2 eszme ment: a liberalizmusból kivált nacionalizmus (ennek legradikálisabb verziója a nácizmus) és a marxizmus. Ezek voltak a győztes liberalizmus fő ellenségei.

A konzervatívizmus NEM ellensége a liberalizmusnak, csak annak enyhébb változata.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 11:26:06

@okostojas007:

Mi az a feudalizmus?

Annyi dolgot neveznek annak, hogy semmi értelme a szónak.

Hűbéri rendszer? Az Mo-on sose volt.

Rendi társadalom?

S mivel ma Mo-on egyik sincs, így a rendszert feduélisnak nevezni értelmetlen. Persze lehet szitokszóként használni, de akkor erre jobb cigányorbánozás, nem?

Elemzésed a mai Mo-ról teljesen fals.

2018.01.04. 11:47:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ki beszélt konzervativizmusról? ami szintén egy zsákutca, mert ha nincs fejlődés, nincs értelme az egésznek.

2018.01.04. 11:49:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem, az elemzésem teljesen helytálló, így működik a mai magyarország. nem itt élsz, nem tudod, nembaj, csak ne reklámozd.
A feudális berendezkedés, vagyis a feudalizmus teljesen meghatározható. Házifeldat: ne terelj, hanem nézz utána egy általános iskolás törikönyvben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 12:27:03

@okostojas007:

Ez nem igaz. Bár én nem vagyok konzervatív (csak morális értelemben), de meg kell védenem a konzervatív eszmét: a konzervatívizmus NEM jelent maradiságot.

2018.01.04. 12:56:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: esetleg tételes cáfolat? ja az nincs, csak mert szerinted nem, akkor nem....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 13:32:39

@okostojas007:

Eleve a magyar gazdaság független a magyar államtól, mert idegen kezekben van.

2018.01.04. 19:15:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: haha.. ezért mészárosmészárosé a világ leggyorsabban fejlődő cége :) de ehhez nincs köze se a vezérednek, se a magyaroknak. :)
Én lennék a legboldogabb, ha független lenne ezektől a lopótököktől a gazdaság.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért