Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. november 25. 08:08 - politologus

Védelemre, szorulunk

Hát bekövetkezett.

A szokásos péntek esti bóvlingozásra hívó sms ma rosszul mutat a telefonok kijelzőjén, és jobbra-balra dűlő bábukat sem akarunk látni. Különben is, az egész hét tele volt köddel meg ködösítéssel, javítani kell majd a hangulatunkon.

Hajlamosak lennénk maradéktalanul egyetérteni azzal a véleménnyel, hogy a Fidesznek és kormányának már nincs lehetősége újbeszél fordulatokkal magyarázni az IMF-ügyet sem, hát még a mai bóvlit, de hadd kapjanak még egy esélyt. Láthatólag tanácsra szorulnak, miként is lehetne kommunikálni az ország leminősítését, élünk is az alkalommal:

Jelentse ki Orbán: "Nem engedjük a magyar embereket bóvliba sorolni! Nem hagyjuk, hogy a magyarok áldozatos munkáját bárki leminősítse! A kormány most is, mint annyiszor korábban, megvédi a magyar emberek becsületét."
Ugye ismerős ez a retorika, a médiatörvény európai parlamenti vitáját magyarázta így Orbán. Egyszer már bejött, nyugodtan elsütheti megint, az iránytartás majd növeli a hitelességét.

Persze, ne álljanak meg félúton, az a gyengeség jele volna, cselekedjenek: biztos van ezeknek a karvaly hitelminősítőknek, jelen esetben a Moody's-nak valami irodája Magyarországon, hát vizsgálják meg a hatóságok, hogy minden rendben megy-e ott! Csak akad valami környezetvédelmi, munkajogi, elszámolási vagy mittudoménmilyen hiányosság, amire rá lehetne mászni.
Így szokták, nem?

Vagy pártolhatja országunk a pozitív megerősítést, a fenébe is, üsse kő, értelmes dolgokra menjen el közpénz, szerződjünk le a baráti S&P-vel, tömjük tele a bukszájukat, időben tudják meg a többiek, hova is kell állni.

 Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

1 komment
· 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr923410128

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyorshír: A Matolcsy leminősítette a Moody's-t 2011.11.28. 21:57:05

Belső forrásból értesültünk, hogy a világszerte megismert gazdasági elemző, Matolcsy ma este leminősítette a Moody's-t. Az elemzése kitér arra is, hogy a a leminősítés indokolt a cégnek a haldokló világgazdaságba ágyazottsága miatt. A tanulmány egyútta...

Trackback: Beégett a Moody's 2011.11.25. 17:07:01

Magyarország helyett Botswana leminősítéséről küldtek információkat az ATV-nek.

Trackback: Beégett a Moody's 2011.11.25. 17:07:01

Magyarország helyett Botswana leminősítéséről küldtek információkat az ATV-nek.

Trackback: Bóvliország hajósainak 2011.11.25. 11:17:36

Most annak kellene jönnie, hogy hehe, mi megmondtuk, matolcsi, holnaphúzcsi, illetőleg orbántakaroggy. Hát, nem az fog jönni....

Trackback: Breaking: Nemzetközi hitelminősítők és az IMF leminősítését fontolgatja a kormány 2011.11.25. 09:16:13

A kormányszóvivő ma reggel 7:00kor a Kossuth téren tartott, Magyarország bóvlivá minősítésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón  bejelentette, hogy a Kormány drasztikus lépésre szánta el magát a szabályokat folyamatosan áthágó,&nbs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wat? 2011.11.27. 12:56:14

"Nem engedjük a magyar embereket bóvliba sorolni! Nem hagyjuk, hogy a magyarok áldozatos munkáját bárki leminősítse!"

Mekkora hülyeség már! Ekkora égbekiáltó marhaságot rég olvastam! Itt nem az embereket minősítik, hanem a befektetési állampapírokat. OMFG!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása