Túl vagyunk az alkotmánymódosítás “társadalmi vitáján”, mégis az eljövendő viták miatt érdemes áttekinteni és vitatni néhány álláspontot.

Áder aláírta: Ne szidjuk Áder Jánost, az aláírás volt a realitás. Ez kicsit olyan, mint a sport, hogy az igazi sikerekhez (egy sokkal jobb legyőzéséhez) alkalmanként több kellene, mint a realitás, de sikertelenség esetén meg kell békélnünk a sikertelenség mögötti realitással. Se a magyar köztársasági elnöki pozíciótól, se magától Ádertől nem lehetett többet várni, talán egy közvetlenül választott elnök mutatna fel ilyen önállóságot. Az persze igaz, hogy Sólyom László elnökként legalább megkérdezte az Ab-t, hogy az elnöki aláírás (a kitüntetéseknél) megtagadható-e, ez viszont már a személyek közötti különbségeket mutatja. Amint az is, hogy Ádernek ott van a múltjában az országgyűlés elnökeként a csonka médiakuratóriumok megválasztása idején nyújtott erősen vitatható produkciója, kár rá testálni az “alkotmányosság megmentőjének” szerepét. 

Dajcstomi arról írt, hogy már megint temetik a magyar demokráciát, amely ennyiszer nem halhat meg:
Az alkotmánymódosítás ellenzői közül sokan valóban a jogállam és a demokrácia végéről beszélnek. A hasonló megnyilatkozásokat rendre meg szoktam védeni, mert az erős megfogalmazás ellenére igazából a demokrácia és a jogállam sérülését, minőségük csökkenét panaszolják.
A demokrácia fogalmát lehet minimalista módon is értelmezni (a nép választhat), de elterjedtebb egyfajta kritériumrendszerként szemlélése. A fideszes alapvetés már évtizede az előbbihez húz, kormányzati pozícióban megspékelve a demokrácia többségi és guvernamentalista felfogásával. Kritériumrendszerként kezelve rögtön osztályozhatóvá válnak a demokráciák, és valljuk be, ez felel meg jobban mindennapi tapasztalatainknak. A jogállamiság sem egy rögzült állapot, hanem követelmények és törekvések rendszere. Ezek értékelésekor szoktak tényezőket mérni és pontozni, de az intuíciót se becsüljük le: a demokrácia és a jogállam minőségét nagyon is lehet érezni, ha máson nem, hát a "kis különbségeken".

Gulyás Gergely, a Fidesz témafelelőse először: ezt nem is ők akarták, a módosítás nagy része az Ab döntéseiből eredő alkotmányjogi kényszer, a rendszerből fakadó szükségszerűség. Szerintem az alkotmányosság lényegi eleme, hogy soha sincs alkotmánymódosítási kényszer. Alkotmányozási kényszer lehet talán egy rendszerváltásnál, de módosítani az alkotmányt nem szükséges még ellentmondások esetén sem, ha van alkotmánybíróság, ami prioritásokat határoz meg. Ha valamit nem szabályoz tételesen az alkotmány, hát valahol másutt lefektet jogelveket, ami szabályoz alacsonyabb szintű problémákat.
Az alkotmányos rendszer fenekében sohasincs zabszem, legfeljebb az alkotmányozóéban.

Gulyás Gergely másodszor: az Ab nem lesz korlátozva, sőt, kibővülnek a lehetőségei. Ez jó hír, ugyebár? Hát akkor magyarázza meg valaki, mert én nem értem, hogy ezt a nagyszerű ideát miért nem az új politikai rendszer talapzatának letételekor, az Alaptörvény megalkotásakor valósították meg. Csak én olvastam figyelmetlenül a híreket, azért kérdezem: azóta történt valami, hogy alkotmányozóink borzasztóan elszomorodtak az Ab szűk lehetőségeinek láttán, és most meggondolták magukat, és elhalmozzák a szeretett Ab-t többletjogokkal?

A kormányzati reagálás, amely biztosítja a nyugatot, hogy a kormány elkötelezett a demokrácia és a jogállam ügye iránt. Erről a Yes, Minister! egyik remek poénja jut eszembe: sohase higgy el egy értesülést addig, amíg hivatalos helyről nem cáfolták. A demokrácia állapota nem egy kormányzati kijelentés függvénye. Tessék elképzelni, hogy valahol és valamikor ezen a bolygón egy kormányzati erő egyre autoriterebb rendszert épít ki, lépésről lépésre számolva fel a korábbi, demokratikusnak mondott politikai rendszert. Ugye sok ilyen volt már? Nos akkor a folyamatnak ugyan melyik pontján jelenti majd ki a kormányerő, hogy bizony, ahogy mondani tetszik, mi most tényleg megszüntettük a demokráciát? Semmikor se fogja, sőt, már tombolhat a diktatúra, de még mindig demokráciának hívják majd a maguk rendszerét. Na jó, talán valamilyen jelzővel ellátva.

De térjünk vissza magunkhoz: ha nálunk is változik a politikai rendszer, és szisztematikusan egy irányba, ugyan melyik lépésnél mondhatjuk azt, hogy ez volt a döntő pont, ami megváltoztatta demokráciánk minőségét? Úgy van, semelyiknél, önmagában mindegyiknél találhatunk bőven érvet arra, hogy ez még mindig egy remek demokrácia. Mire pedig odáig eljutna egy ilyen rendszer, hogy már az érveink szerint sem tűnik remek demokráciának, nem meri majd azt kimondani senki.
Ergo: ha valaki a nálunk zajló folyamatokat bírálja, akármilyen végső víziót is fest fel, azt rendszerkritikának kell érteni, annak, hogy elégedetlen a demokrácia minőségével. El kell fogadni véleményeket, ilyeneket is, aztán tessék érvekkel cáfolni.

A másik kormányzati reagálás: a nyugat felkészületlenül bírál, a megfelelő szervezetek tanulmányozzák alaposabban a módosításokat, és meg fogják látni, hogy minden rendben.
Ez ugyanaz a szöveg, mint az új médiatörvény idején. Szóval eleve a módosítások megalkotásának ideje és időtartama, a lefolytatott társadalmi vita (jesszus!), a parlamenti benyújtás módja, a parlamenti vita eldugása felveti, hogy ez nem egy átgondolt módosítás, vagy ha az, akkor nem teljesen tiszta célok mentén gondolták át. A módosítások tartalmán látszik egy irány, a nyugati bírálatok ezt vették észre, ehhez egyébként még különösen okosnak sem kell lenniük. Ezt azért írom, mert egyesek szeretik bírálgatni a nyugai kritikákat azzal, hogy nem teljesen vannak képben a magyar rendszert illetőleg. Nekik üzenem, hogy ezzel még a legremekebb politikatudósok is így vannak, iszonyú nehéz egy rendszer teljes logikáját átérezni, és minden jogszabályt, de pláne a politikai szokások és hagyományok világát átlátni. És mire sikerül, meg is változik.

Gulyás Gergely harmadszor: Magyarország egy európai értékközösség része, vagyis demokráciánk súlyos torzulása (pl. a választások megritkítása) elképzelhetetlen. Ez a válasz arra, hogy olyan alapon, mint ahogy a negyedik módosítás esett, bármi beleírható az alkotmányba. A Gulyáséhoz hasonló reakciók szerint mindez szándék kérdése, és ilyen emlegetett rossz szándék nincs. Ezt csak annyival intézném el, hogy az alkotmányok éppen a sok-sok szándékkal szemben rögzítenek fundamentumokat.

A Mos Maiorum blog konzervatív kritikája: ezen írás nagy részével mélyen egyetértek. Egy nem régi írásom ugyanígy, politikai kulturális kérdésként szemléli a történteket, erre rímel a Mos Maiorum egyik lényeges mondata: “Egyetlen demokráciát sem tett tönkre még egy alkotmánymódosítás, ellenben a polgárok közönye vagy elutasítása minden bizonnyal a végét jelentheti.” Így van, viszont már nem értünk egyet az ebből levont következtetésben: “Aki a jelen helyzetben a demokrácia vagy a jogállam bukását vizionálja, nem tesz mást, mint rövid távú politikai érdekek mentén magát a demokratikus kultúránkat gyengíti.” Először is talán mást értenek a “jelen helyzet” alatt: a Mos Maiorum csak a negyedik módosítást, a bírált véleményezők pedig az egész alkotmányozási folyamatot. Másodszor, amint fent írtam, a véleményező intuíciója is számít, hogy mennyire képes a lényeget megsejteni, aztán meg kinek ez a demokrácia központi kérdése, kinek az. Aki demokráciatemető véleményt alkot érvek nélkül, valóban gyengíti a demokratikus kultúrát, de ha megfontolásra érdemes érvei vannak, közli azokat, rendszerben gondolkodik, foglalkoztatja a jövő, vitába száll és vitát gerjeszt - ezzel ugyan miért gyengítené?

Félre ne értsen bárki is, én sem gondolom, hogy megszűnt a demokrácia és jogállam. De ettől még értem, hogy miért ír valaki ilyet.

Az alkotmánymódosítás szerintem a súlyához képest könnyen "átment". Akkor mi akadályozná meg, hogy akár évente egy-kettő legyen belőle? Sokan egyszerűen nem érdeklődnek az alkotmányosság ügye iránt, mások pedig úgy vélik, hogy ez egy átmeneti szakasz, most alkotmányozás folyik, természetes, hogy akadnak módosítások. Csak nekik egy titok: az alkotmánymódosítás sohasem természetes.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus