Mifelénk a többség azt gondolja, hogy majd a politikától jönnek a jó dolgok. Sokszor bele sem gondolunk, hogy ha sokan halnak meg rákban, elkallódnak a gyerekek az iskolából, leromlik a futball vagy látványosan nő a szegénység, az nemcsak pénzhiány miatt lehet, hanem mert a pénz rosszul hasznosul. Többször volt már róla szó, hogy Magyarországon nincs rosszabb állapotban semmi, mint az emberek és a civil szektor kapcsolata.

Ez nem napi politikai ügy. Nem kerül terítékre a jelentős politikai elemző blogokon, nem hívnak meg miatta politikust tévéműsorba, nem lehet csatát nyerni vele, meg villogni a sikerrel. Pedig ott az alapfeltevés, amit mindenki sejt amúgy, csak még a régi meccseket nézi:

Azért nem jó a magyar politika, ...

1.) mert nincs kapcsolata az emberekkel, és azért nincs,
2.) mert az emberek és a politika között hiányzik egy mező, ahol az érdekek összeadódnak;
3.) mert az uralkodó politikának nincs igazi versenytársa, ami megszorongatja.

 Ezen nem segít semmilyen új politikai formáció az LMP-től az Együttig, mert nem új politikai csapatok kellenének legelőször, hanem pálya és stadion a meccsekhez. Nézővel meg szotyiárussal! Ez a pálya az érdekek világa, ahová beviszi az egyes ember az érdekét, ott hasonlókkal találkozik. Így lehetséges a közös szurkolás. Az érdekek világa pedig az egyesüléseknél, a civileknél kezdődik.
Sose feledjük el, hogy a fejlettebb demokráciákban a pártokat érdekszövetségek, klubok, egyesületek előzték meg, és ezekből is nőttek ki pártok!

Na de miért is ez a téma most? Tessék nézni, mit ír Czene Gábor a nol.hu-n:

A fejlett demokráciákban a civil kontroll nagyon erős a végrehajtó hatalommal szemben. Nálunk is vannak már próbálkozások. A tréfából közszolgálatinak nevezett Kossuth rádió honlapja így vezette fel azt a zenés portréműsort, amelynek főszereplője – kapaszkodjunk meg – Csizmadia László volt. A kormánypárti békemenet egyik szervezőjéről, a CÖF (Civil Összefogás Fórum) alapítójáról beszélünk (...)

A körülmények ismeretében egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy Csizmadiát a fülkeforradalom szele a milliárdok szétosztásáról döntő Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának elnöki székébe repítette. Viszont az már a pofátlanság teteje, hogy éppen őt próbálják a hatalommal szembeni erős civil kontroll megtestesítőjeként bemutatni.

Kormányzásuk idején a szocialisták is szívesen vették a megbízhatónak tartott civilek támogatását, a politikai hűség pedig már akkor is jól jövedelmezett a szervezeteknek. A Fidesz azonban (...) minden eddiginél nagyobb súllyal telepedett rá a civil szektorra. (...)

Közben azok a jogvédő szervezetek, amelyek nem csupán egyik vagy másik, hanem a mindenkori kormánnyal szemben hajlandók fellépni – csak vergődnek. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) és az Amnesty International most igyekszik kikecmeregni a belső válságból: előbbinél a vezetőket váltották le, utóbbinál a munkatársak nagy része távozott.

Ha ez helytálló, akkor vannak fenntartásaim, hogy megfeleően hasznosul-e a civil pénz. Legyünk már demagógok néha mi is: hogy a rászoruló embereket meg lehet menteni egy rosszabb élettől, az múlik a pénz jó helyén! Nem csak szociális segélyekről van szó, mert egy jó kulturális vagy sporttámogatás is embereket képes megtartani.

Remélem, nem unjátok még, most jön a java! A civil világ felfejlesztése külön programokat igényel, mert a magyar politika inkább ellenédekelt, de szerencsére a Norvég Civil Alap pont ezt támogatja. Milyen jó hír, majd a profik megoldják, igaz? Csakhogy ezt olvassuk az Alap honlapján a beérkezett pályázatokra reagálva (kiemelések tőlem):

sok olyan pályázat érkezett a lebonyolító alapítványokhoz, amelyek nem illeszkedtek a pályázati felhívásban megfogalmazott célkitűzésekhez. Noha sok fórumon, sokféleképpen megpróbáltuk, úgy tűnik mégsem tudtuk elég hatékonyan kommunikálni, mit várunk, és miért. (...)

Mivel a NCTA legfőbb célja a hazai civil szektor erősítése, ezért a kiírásokat igyekeztünk úgy alakítani, hogy azokon a pontokon hassunk, amelyeknél a legnagyobb elakadásokat véljük felfedezni. (...)

Az elmúlt sok év tapasztalata azt mutatja – valamint a támogató országok véleménye is az – , hogy a magyar civil szektor jelentős hányada nem ismeri és nem használja megfelelően az érdekérvényesítés eszköztárát. Az érdekérvényesítés valójában az állampolgár egy nagyon fontos és szükséges képessége ahhoz, hogy egy demokratikus rendszer kialakításában és működtetésében részt vállaljon. Ezt a képességet kellene megjeleníteni civil szervezetekbe tömörülve is. A civil érdekérvényesítés lényege az emberek megszervezése, „hangunk hallatása” valamilyen közös ügy érdekében, a szak- és közpolitikák befolyásolása azért, hogy az emberek és közösségek életében változást érhessünk el. Ugyanakkor hazánkban az érdekérvényesítés képessége mind a magánszemélyek, mind pedig a civil szervezetek körében nagyon gyenge, vagy hiányzik.

Ennek a helyzetnek az orvoslására született a makroprojekt I. kiírás. A felhívásban megfogalmazottak alapján olyan pályázatokat vártunk, amelyekben a főpályázó szervezet további minimum 10 civil szervezettel/csoporttal együtt 2-3 éves szakmai munkába kezd, amelynek eredményeképpen a saját illetve a bevont szervezetek kapacitása, érdekérvényesítő képessége jelentősen javul, s hatásukra a szektor érdekérvényesítő képessége erősödik.

Fontos – a kiírásban is megjelenő – szempont volt, hogy mindezt fenntartható módon kell tervezni, tehát nem az a cél, hogy a bevonni kívánt 10 szervezetet olyan programokkal terheljük, amelyek fenntartására azok nyilvánvalóan nem lesznek képesek; ehelyett inkább olyan ismereteket kellene megosztani, átadni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ezek a szervezetek az érdekérvényesítő munkájukat szakmailag erősíteni, a szervezet tevékenységét pedig hosszabb távra stabilizálni tudják (pl. közösségi erőforrások bevonásával, adományi programok elindításával stb.).

A témakörre pályázó szervezetek jó része azonban nem mutatott be érdekérvényesítő tevékenységet, pályázatukból hiányzott az ide kapcsolható szakmai elem, noha ez az egész (makro I.) kiírás alapját képezte. A legtöbb esetben a fenntarthatóság szempontja (ld. fentebb) sem jelent meg, sem a finanszírozási struktúrában, sem másképpen. Sok pályázó elfelejtkezett arról is, hogy – a kiírás szerint – a saját szervezetük fejlesztése is alapvető célkitűzés, a pályázati anyaguk erre nézve sem tartalmazott terveket, de sokszor még utalásokat sem. (...)

(...) az elmúlt néhány év során határozott megtorpanás volt észlelhető ebben a fejlődési folyamatban: egyértelművé vált, hogy a létrehozott civil szervezetek többsége állami vagy külföldről érkező pénzek nélkül nem vagy csak vegetálva képes működni. Megfigyelhető az is, hogy sok civil szervezet elszakadt attól a közösségtől, amelynek a hasznára alakult, azaz a szervezetek programjai alapvetően nem a közösség igényeiből fakadnak, a helyi ügyekről nincs párbeszéd. Mivel hiányzik (vagy nagyon gyenge) az érintettek megszólítása, bevonása, a civil szervezet nem tudja kiaknázni a közösségek erőforrásait: nem kapnak (de nem is kérnek) segítséget, támogatást tőlük (és itt nem csak anyagi támogatásra gondolunk).

A kivágott részekből meg azt érzem, hogy a valódi civil erősödés célja ellenében boldog-boldogtalan beadta a pályázatát, aki éppen gyengíti a civil szektort. Méghozzá csak a pénzért adta be, hogy aztán olyat szervezzen belőle, amiből se az embereknek, se a civil szektornak semmi haszna nincs. Ő maga meg nem szerz pénzt - mert azt hogyan is kell?

Nem terhellek tovább benneteket, a lényeg, hogy 1.) mi, emberek, nem lépünk a civilek felé; 2.) sok civil nem érti léte értelmét, hogy egyes emberekhez kell fordulnia pénzért, hogy más emberek jót kaphassanak, és hogy hívogatni vagy ütni kell a politikát, eljuttatni hozzá a problémákat; 3.) a drága politika meg osztogathat, akinek ő akar, boldog, hogy zsákmányt szerez, és a szavazói ugyanezért boldogok.
De a társadalmi szar, ami emiatt ránk szakad, az közös lesz, emberek. 

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus