Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. február 12. 09:04 - politologus

Fiatalokat a szavazóhelyiségekbe!

Talán még emlékszünk a 2010-es választások tumultuózus jeleneteire, amikor emberek várakoztak éjszaka a szavazásra. Ekkor szó esett sok mindenről, először is a szavazás fontosságáról, amiért áldozatokat is lehet hozni, másrészt a szavazási procedúra rendes lebonyolításáról. Itt jegyzem meg, hogy akkor számos véleményvezér nyilvánított olyan véleményt, amelyből látszott, hogy az illető soha nem látta belülről a szavazást lebonyolító intézmények működését. Ugyanezt a tudatlanságot látni a folyton választási csalást ordítozókon is (a közöttük felllehető politikusok cinikusak és ostobák, de nem tudatlanok).

Igen, jó lenne, ha minél több szavazópolgár vállalkozna szavazóköri munkára, elkötelez az intézmény mellett és példát mutat. A fiatalok között a politológus hallgatóknak ez eleve kötelező feladat, de a társadalomtudományi, jogi, közigazgatási vonalon tanulóknak sem rossz iskola. Fiatalokat is szeretnénk látni a szavazóhelységekben, most már el kell kezdeni foglalkozni velük, nincs mire várni, de van mit helyrehozni.

Kedves Szülők! Neveljük politikára, politikai gondolkodásra és akaratképzésre is gyermekeinket!

Fontos lenne, hogy a választásoktól távolmaradni szándékozók is, amennyiben gyermekeik vannak, menjenek el szavazni, akár csak a gyermeknevelés kedvéért! Aztán ott le lehet adni érvénytelen szavazatot is, de a részvétellel, a választási esemény kivételes voltának tudatosításával tehetünk valamit egy olyan jobb politikáért, amiben már nekünk is megéri szavazni.

Egy szerény felvetés hivatalosabb helyekre (itt kérek rögtön elnézést esetleges tudatlanságomért): Lenne-e mód arra, hogy fiatalok az érettségihez szükséges kötelező közmunkából a szavazókörökben végzett munkával töltsenek le valamennyit? Persze 18 éves elmúlt kevés lehet közöttük, de talán érdemes lenne a dolog kivitelezhetőségét megvizsgálni, és akár állami és civil szervezetek is felkarolhatnák az ügyet.

Részvétel, feladat, munka, nevelés - ezektől várható a jövő jobb politikája, nem elsősorban a szavazás eredményétől.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr125810620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JT_Biopower 2014.02.12. 20:34:29

Hordhatnák a delegáltaknak és az elnöknek az ebédet. A csinos jányok meg masszázskodhatnának. Én biza megengedném! :)

Van benne igazság amit írsz, de szerintem kezdetben elég ha felveszik a szavazó státuszt.
Amikor én is voltam 30 éves fejjel, volt fiatal is 20 év körül. Szerintem azért érdemes egy kis kort, tekintélyt? szerezni a szavazóköri munkához.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.02.12. 20:40:23

Igaza van az LMP-nek azonnali vagyonosodási vizsgálatot minden képviselőnek.

Pártkatonaként a köz pénzéből lettek dúsgazdagok!

Ezt persze nem merik megszavazni!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2014.02.13. 08:31:12

"18 éves elmúlt kevés lehet közöttük"
Az utóbbi években majdnem minden diák évvesztes, alig van olyan, aki érettségi előtt újévkor nincs túl a 18-on. Sokan már a tanév kezdete előtt is, sőt akik 0. évfolyamra jártak, azok már 11. osztályban vagy akár előtte betöltik.

@JT_Biopower: Ehhez nem kell kor és tekintély. Sőt, pont olyan egyszerű feladat, amely alkalmas lehet első komoly, a köz hasznára váló tevékenységnek egy érdeklődő diák számára. Gondold el, mit kell ott tenni: elolvasni a szavazó igazolványát, kikeresni a névsorban a nevét, a szavazólapot lepecsételni és odaadni az embernek, borítékot adni mellé, este pedig szortírozni és számolni. A legérdekesebb még a mozgóurnázás, amikor 2 ember kimegy azokhoz a választókhoz, akik ezt kérték, mert nem tudnak elmenni szavazni. Mi az, amit ebből egy értelmes 18-19 éves nem tud megcsinálni? Szerintem a legnehezebb az egészben a vasárnap kb. 5 órai felkelés :-)
Ha valami bonyolultabb kérdés van, azt megoldja a bizottság vezetője (aki valamiféle hivatali dolgozó, akit berendelnek erre a feladatra), ha meg ő sem tudja, akkor felhív egy tapasztaltabb kollégát, erre is láttam már példát. Az 5-8 fős csapatba simán befér 1-3 fiatal.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.02.13. 10:20:55

@JT_Biopower: Annyira elszomorító a fiatalok politikához való viszonya a kutatások szerint, hogy az ember már mindent kitalál, csak javuljon a helyzet.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.02.13. 10:23:38

@bm613: Még engem is meggyőztél, lehet, hogy elküldöm a cikket Hoffmann Rózsának és Navracsics Tibornak.

JT_Biopower 2014.02.13. 15:07:53

Tényleg nem bonyolult a feladat, tőlem lehetnek fiatalok is. A delegáló pártoknak érdekük olyan embert küldeniük, akik szerintük megbízhatóak.
Ezért gondolom, hogy a delegáló felé kell 'bizonyítani', hogy az ember tényleg alkalmas a feladatra. Legalább a jelölt bízzon már meg benne.
A delegáltak meg úgyis ott vannak, elvégzik vetésforgóban a részfeladatokat.

Az urnával pártdelegáltaknak és talán a jegyzőkönyvvezetőnek is mennie kell.

Ma mi akadályozza meg a fiatalokat hogy delegáltak legyenek? Semmi. Talán csak az, hogy nem hülyék: utálják a politikusokat, utálják a pártokat. Semmilyen módon nem akarnak benne részt venni. Választani egyáltalán elmennek?
Azt, hogy a lelkes fiatalok olyan feladatot hajtsanak végre, amit a delegáltak csinálnak, de ők maguk ne legyenek azok, nem nagyon tudom elképzelni.
A delegáltaknak pont az az egyik fontos szerepük, hogy egymást ellenőrzik. Ha bejön egy tőlük független szereplő, akkor már támadási lehetőség.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása