Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2012. november 29. 15:04 - politologus

Háttérben futó programok

Ma minden a pártok erőviszonyairól szól, programokról leginkább azok beszélnek, akik ezt korábban is rendre hiányolták. Az Együtt2014 bejelentkezése is erőviszony-kérdés, hatása, hogy figyelem irányult az ellenzékre: sorban reagáltak a pártok, mindenki ezekre a reakciókra várt (különösen az LMP esetében), emelődött az ellenzéki pártok döntéseinek tétje.

Most az MSZP került sorra, ő épp programról egyeztetést ajánl, de persze ugyanazokat a régi arcokat előtérbe tolva, hogy az egyeztetések után ők szerepeljenek a sajtóban.
Hogy az MSZP programosdival áll elő az E14 rendszeresdije után (és ugyanúgy a kétharmados igénnyel), több feltevést is indukálhat. Egyrészt erősíti a hitet egy előre lezsírozott együttműködési menetrend létezésében, másrészt az is lehet, hogy az MSZP mégis önállóan lépett, versenyez, és többek között az LMP kulcsszerepéről leszálló figyelemre apellál. Közben a mérések jelzik, hogy az E14 vesz el a bizonytalanoktól, de torzító hatású, hogy a kezdeményezés az ellenzéki oldalt fragmentálja tovább, miközben kimondott célja éppen egyes erők összefogása. Nyilván azok a mérések beszédesebbek, amelyek a szavazóknak a pártpreferencia mellett a többi szervezethez való viszonyát is mutatják, hiszen a majdani képviselőjelöltek több szervezethez is köthetőek lesznek (akár áttételesen), amiről a szavazóknak van és lesz is véleménye.

A múltkor már írtam, hogy a programegyeztetés nem annyira érdekes, és a Fidesz szakpolitikáiról is kár beszélni. Inkább rendszerprogramozás zajlott, a Fidesz elsősorban alkotmányozott, államreformot és közigazgatási reformot csinált. A szakpolitikák nem belső logikájúak, hanem külső politikai alapcélokat szolgálnak ki: centralizáció és államosítás, ellenőrzés és szigor, unortodoxia. Ez igaz a gazdaságpolitikától kezdve az oktatáspolitikán át az egészségügyig.

Ha újraválasztják a Fideszt, nem a szakpolitikáinak köszönheti majd, ebben sokkal nagyobb szerepe lesz a tehetetlenségi nyomatéknak (sokaknak nincs más párt, a nagy támogatás soká kitart stb.), az új politikai és választási rendszernek, valamint általában a különböző politikai ügyeskedéseknek, mesterkedéseknek. 2014 után ugyanerre a rendszerfabrikálásra már kevesebb az esély, hiszen kétharmadot elérni sem egyszerű, de még nehezebb megismételni. Amennyiben mégis így lesz, akkor már a tiszta lap lehetősége nélkül lesz, és míg mások az  “örök bebetonozódás” veszélyét látják ebben, én inkább egy újabb “elmúltnyolcévesedési” folyamatot.

Sima, egyszerű többségű kormányzás esetén már végre igazán szakpolitikázhat a Fidesz, de épp a maga által most szűkre szabott mozgástérben. Nem lesz olyan egyszerű, mint most, egy szigorúra szabott, nagyobb egyéni hatalommal bíró képviselők csoportját kell majd összefogniuk, és nem módosíthatnak napok alatt kétharmados jogszabályokat. Vagy mégis?

Ezt írtam néhány hónapja a magyar politikai kultúra egy lehetséges javulási útjáról:
“Íme egy gondolatkísérlet: Először is olyan szavazói viselkedés felbukkanását, majd olyan választási eredményt kell látnunk, amiben valódi és erős alternatíva látszik, vagyis a választásnak van tétje és értelme. Ezt követhetné egy paktum a két erő között, ami garantálja a politikai közösségnek és a gazdasági szereplőknek a több ciklusra szóló kiszámíthatóságot. Nem árt, ha ezalatt a választási helyzetekben ide-oda dülöngél a mérleg nyelve, hogy a szavazó tartósan fontosnak érezhesse létét.”  (A szavazóknál pattog a labda)

Bizony, a nálunk sohasem kibeszélt nagykoalícióról volt szó ekkor. Most ott járunk, hogy az ellenzék is szerveződik már valamiféle alternatíva megteremtéséhez (de a mód és a végeredmény még nem megjósolható).
Jelen tudásunk szerint az LMP még a jelen cikluson belül tárgyalna a Fidesszel az alkotmány és a politikai rendszer módosításáról, az E14 és az MSZP az új rendszer lebontásáról, egy új kétharmados alkotmányozásról beszél. Arról már volt szó a múltkor, hogy még egy alkotmányozás már túl nagy nyomás az alkotmányos kultúrának. Csakhogy az eddigi folyamat is rombolta ezt a kultúrát, szóval nehéz igazságot tenni.

Az újabb és újabb célok alkotmányba iktatása mellett úgy érvelt a Fidesz, hogy a jövő kormányainak bizony egyeztetnie kell az ellenzékkel a fontosabb ügyekben.
Alkossunk egy merész feltevést: a választásokon egyszerű többséget szerzett győztes, akár maga a Fidesz, már gyakorolhatja is ezt a módszert, és elgondolkodhat egy (nagy)koalíció alakításán. Merthogy gondból valószínűleg lesz elég, a koalíció jobban szétteríti a felelősséget, és mégiscsak lesz valamiféle esély a kétharmados törvénykezésre.

A (nagy)koalíció közös programja már aztán tényleg igazi lehetne. Egy ilyen létrehozása még a rákövetkező ciklusnak is irányt szab, de az útról letérőt legalábbis hitelességvesztéssel fenyegeti.

Ami még izgalmasabb, hogy ebben a felállásban a lehető legolajozottabban valósulhat meg az új politikai rendszer csendes korrekciója és tartós konszolidációja.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr444937872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2012.11.29. 21:08:41

Ja, ahogy Móriczka elképzeli...

nemsirunk 2012.11.29. 21:19:04

Értelmetlen a 2/3 eléréséről beszélni. Egyrészt ennyi valószínűleg nem fog összejönni az ellenzéknek, másrészt ha mégis az látszódna a közvéleménykutatásokból, hogy esetleg elérik, akkor Orbán felemelné az alkotmánymódosítás követelményét 4/5-re vagy 9/10-re.

Abban kell gondolkodni, hogy 50+ % birtokában milyen legális lehetőségek vannak a jelenlegi tákolmány-alkotmány megsemmisítésére.

Mert vannak. Senki ne gondolja, hogy Orbán alkotmánya kőbe van vésve mint a Tízparancsolat, pusztán a 2/3 miatt.

Az LMP-vel és az MSZP-vel pedig nem kellene foglalkoznia Bajnaiéknak. Ezek az elmúlt 2 év alatt semmit sem produkáltak, csak néhány vezető funkcionárius megélhetését teremtik meg. Pártként nincs rájuk szükség, csak a szavazóikra. A másodvonalbeli vezetőiket kell átcsábítani, akiknek az MSZP/LMP-ben úgysem terem babér, az Együtt2014 leendő pártjában viszont még kaphatnak pozíciót, mandátumot.

hadri 2012.11.29. 22:19:42

Nagykoalíció?
A fidesz szervezésében?

Bolond vagy ember!

Ezeket el kell zavarni a törvénykezés környékéről is. Leváltani, megbüntetni (az emúthuszonkétév tetteseit).
Új alapokra kell helyezni a demokráciát, és el kell kezdeni felépíteni végre az országot!

1055 2012.11.29. 22:36:57

Hadri ezt nem tudom ki fogja megcsinálni.Én arra szavaznék.
Csak attól tartok hogy nem lesz ilyen majd a papíron amire a jelet rá kell tenni.

P.Freddy 2012.11.29. 23:37:30

Kérdés, hogy Orbán másfélmillió (vagy inkább csak egymillió?) birkája megér-e annyi pöcsölést, amivel ezeknek az integrációja - vagyis valamiféle koalíció - járna. Nem egyszerűbb-e simán csak hagyni őket bégetni, vetni nekik a szénát, oszt jónapot, aztán a nem teljesen hülyék elkezdhetik felépíteni újra a rombolás után maradt országot.

nu pagagyí 2012.11.30. 00:41:47

Az utcára kell vinni a politikát. A Fidesz által birtokolt médiamonopólium és a megszállt állam mellett ez az egyetlen célravezető út, hogy az ellenzék hangja eljusson az emberekhez és aktivizálja őket. Nincs már demokrácia, vacakolással nem lehet egy diktatórikus képződményt eltakarítani.

felcsutisuttyo 2012.11.30. 05:45:40

NEM KELL IDE KÉT HARMAD....egyszerűen kormányváltáskor az új kormánynak ki kell mondani, hogy minden amit a FIDESZ BANDITÁK csináltak az érvénytelen, mert csak Ők maguknak csinálták ÉS KÉSZ...SŐT NEMCSAK ELSZÁMOLTATNI KEL A NEMZETI SZAROKAT, hanem LESZÁMOLNI VELÜK KEMÉNYEN !!!!!!!
OSZT JÓNAPOT ( ha ők megtették az új kormány is megteheti)
MINDENT VISSZAVENNI ÉS VISSZAÁLLÍTANI !!!!!!

felcsutisuttyo 2012.11.30. 05:46:56

A DIKTATÚRÁT CSAK MEGDÖNTENI LEHET, DEMOKRATIKUS ÚTON LEVÁLTANI NEM LEHET---csalást legitimalizálják a rohadékok...

felcsutisuttyo 2012.11.30. 05:47:53

NEM KELL VÁRNI 2014 IG...
KASZA KAPA KIEGYENESÍTVE....OSZT JÓ NAPOT

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.11.30. 08:01:48

@hadri: Új alap nincs egy ilyen rendszerben. Egy ideig együtt él a régi és az új, és idővel kiszorul a régi. Vagy még ez sem, csak kicserélődik, átalakul.

alfacharlybravo 2012.11.30. 08:06:20

@hadri: Ez nálatok a demokrácia a tolerancia? Csak úgy legyilkolni azokat akiknek más véleménye érték rendje? Az elmúlt 8 évben nyílt a bicska a zsebembe, de nem jutott volna eszembe gyilkolászni elzavarni stb. Nem értem miért nem integrálja a zsidó állam az őslakos palesztinokat csinál multikulti államot és akkor nem kellene legyilkolni őket? Ja, csak nálunk van TASZ meg jogok, cigányok hajléktalanok jogai, miért nincs szó a kötelezettségeikről pl. nem kábel és egyéb lopásból élni?

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.11.30. 08:16:24

@nu pagagyí: Demokrácia van, annak tágak a határai, legfeljebb nem "fejlett".
Az ellenzék utcai jelenléte persze hatásos, de a nyomásgyakorlásnak is az lehet a vége, hogy tárgyalás lesz törvénymódosításokról, népszavazásról, koalícióról, s akár új választásokról.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.30. 09:04:21

Nem lesz kétharmada az ellenzéknek, ez egyértelmű. Ne feledjük, hogy az egyéni helyek aránya növekedni fog, 45%-ról 52%-ra és ez a legnagyobb pártnak kedvez.
Még az sem biztos, hogy az ellenzék nyerhet, ahhoz valahogy össze kellene fogni a szavazókat, nem vitatkozni egymással...

p.a.r.t.i.z.a.n 2012.11.30. 09:06:24

Szerintem a Jobbikkal lesz koalícióban, sok jel mutat a háttérben való együttműködésre. (2006, vagy a Gyöngyösi-ügy pl.). Semmi se drága ha a hatalom megtartásáról van szó, tökmindegy hogy a liberálisokkal, a csuhásokkal vagy a nácikkal kollaborál Orbán. Az LMP be sem fog jutni valószínűleg ha lesz még akkor egyátalán. EU-ból való kilépés, a gárdák szabad masírozása, anarchia, sötét diktatúra ami ránk vár ha így lesz. Viszont ha Fidesz-többség lesz 2/3 nélkül, egy párt sem fog beállni mellé csak azért hogy egy valóban szükséges 2/3-os törvényt alkossanak, az nálunk nem szokás talán 50 év múlva lesz olyan politikai kultúra.

nu pagagyí 2012.11.30. 09:12:05

@politologus: Ha ez demokrácia, akkor a Kádár-rendszer ennek a négyzete volt. Ott is volt választás, sőt "demokratikusabb" mint a mostani Fidesz-féle. Például bárkit fel lehetett írni a szavazólapra, ha nem tetszett a hivatalos jelölt.

A Fidesz, a választásokig előállítja azt az államszerkezetet, amelyik garantálja a hatalom leválthatatlanságát. A választás bohózattá válik, a megválasztottak egyetlen érdemi feladata a havi fizetés elköltése lesz, döntési jogkörüket átveszik a "jó állam" leválthatatlan pártkatonái.

Tegyük fel, hogy győz az ellenzék. Törvényei légüres térbe kerülnek, az állam annyit hajt belőle végre, amennyit Orbán jónak lát. Panaszkodni meg a neki lekötelezett vazallusoknál lehet: Polt, Handó, Szalai, Stumpfék. Az önkormányzati választás is tét nélküli, a helyi vezetést kijáró emberekké fokozták le, alkudozhatnak a járási hivataloknál. A parlamentet díszletté fokozták le. A mostani is az, a Fidesz képviselők csak automaták, a döntéseket egy semmilyen felhatalmazással nem rendelkező mafficsoport hozza, azt sem tudjuk kik.

Kétharmadra kétharmaddal sincs esély. Szimpla győzelem esetében pedig saját magát fogja lejáratni az ellenzék. Nem kell ehhez asszisztálni.

2016.03.16. 07:07:52

@nemsirunk:
Kortes beszéd a hordóról!

Az elmúlt nyóc évhez képest mindennap melegebb van! A hőmérő is jobban teljesít! A statisztika, és a hazugság vélt eredményei mindennap jobbak! Mindenki derül! Jobblétre, vagy napfényre, mikor itt van az ideje! A gondokat, felhőket elűzzük, ma tolcsy eltolja még ma! A gondok felhője nem tűrhető meg! Vár építéssel kívül rekesztjük a munkahelyet, ostromló tömegeket! Hazánktól távol tartjuk őket!
Kenyeret még nem tudunk adni, de futballcirkusz arénákat építünk, népünk és vezérünk igényei szerint! A kórházak pusztuljanak! Éhen! Csak fogyasztják, a stadionépítéshez szükséges pénzt, akadályozzák a nyugdíjkifizetések csökkenését! Legjobban az öndicséret bűze növekszik! Ebben mindenkit meg kell előznünk, hogy a választáson mi győzzünk! A tét a kőtségvetés! Nehogy már más arassa le, az általunk elvetett sulykot! Mi termésünket, mi akarjuk megenni! A népnek meg a kínai „nép termését” intézzük! Holmi levitézlett proletárhitűek mellettünk nem rúgnak labdába, Hát narancsba rúgnának mindennap! A mi narancsunk ezt is kibírja polgártársak! A rágalmazás penésze támadja csak, ami belülről támadja, de mi kiállunk saját kórokozóink mellett! Egy FIDESZES nem tolvaj, csak firneszes! Ellentétben (pop)simon elvtárssal mester(házy) nagyérdemű helyettese és tanítványával! Egyszóval senki a nyomunkba se léphet! A tévhite szerint jobbik, a balfácánok gyülekezete! Lehet Minden Paraszt polgár errűl álmodoznak a máshonnan kiszorult alkalmatlanok, miskárolt kanok! A mi eredményeink mindenben meghaladják elődeinkét!
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása