A hibák éppúgy a politika részét képezik, mint akár a sportban. Az elemzők a politikai hibákat szépen ki tudják mutatni, miközben az adminisztrációban és a törvénykezésben elkövetett hibák rejtettebbek, de politikai következménnyel is járhatnak. Az alábbiakban sztorizunk egy picit a különböző hibatípusokról.

Jelenleg a tankönyvosztás aktuális, anomáliái biztos adnak okot kritikára, így az adminisztráció hibázásából a kritikusok a kormányzat felelősségét fogják firtatni. Mivel egy nemrég államosított rendszerről van szó, a problémákat magára húzta a kormány. A politika új dolgokat talál ki, az apparátus feladatait újra és újra átszervezik, és nem biztos, hogy a kellő kapacitást is megkapják a feladat ellátásához. A politikának viszont van lehetősége felelősőket keresni, és letakaríthatja magáról a foltot.
A tankönyvosztásra visszatérve azért ne felejtsék el a szigorú véleményvezérek, hogy maga a rendelés és az osztás sohasem ment zökkenőmentesen, éppen az eljárás volumene miatt. (De szól ez azoknak is, akik az ilyenek államosításától a nagyobb rendet várják, ami meg illúzió.)

A felelősség-elhárításra egy példa a múltból: az első Orbán-kormány kedvenc kommunikációs és rendezvényszervező cégeinek valami minisztériumi osztályvezető-helyettes írta alá százmilliós összeg kiutalását, amire nem is volt joga, és a teljesítést igazoló számla sem létezett. Valószínű, hogy rá testálták a fejesek, hogy vizsgálat esetén ő bukjon. Csak az összehasonlítás kedvéért ugyanekkor a szintén közpénzből gazdálkodó egyetemen egy doboz fénymásolópapírhoz négy-öt aláírás - köztük a gazdasági igazgatóé - árán juthattunk hozzá... 

Nem mindig ilyen egyszerű a politika dolga. Magyar Bálint szabaddemokrata oktatási miniszter egyik miniszteri intézkedése törvénytelennek bizonyult, mert a közigazgatási államtitkár nem írta alá. A minisztérium adminisztrációs hibának minősítette az esetet, ugyanakkor könnyen lehet, hogy az államtitkár a törvényességet védte az aláírás megtagadásával.

A minap Orbán furcsa megjegyzése a költségvetési hiány alakulásáról éppúgy lehet az adminisztráció terméke, akár a kommunikációs stábé, akár azon elemzőké, akik jelentenek a miniszterelnöknek. Ezekben az esetekben már nem lehet nyilvánosan felelőst találni, hiszen belső emberek belső dokumentumaiban van hiba, ezen emberek tévedései a miniszterelnök tévedései.

Az E.On gázüzletágának megvételének meglepő részleteiből kiindulva az a kérdés vetődik fel, hogy a kormányzati adminsztrációnak a politikai akarat mindenáron való kiszolgálása mennyire lehet fontos akkor, ha az adófizetők pénzét súlyosan érinti. Avagy: a közszolgálat egyetlen kritériuma a vezetői akarat teljesítése, és majd ők felelnek politikailag, vagy a közszolgának a polgárok és egyéb értékek (ésszerűség, jó erkölcs, átlátható állam stb.) iránt van saját felelőssége is?

Fokozottan igaz ez a dohánytrafikos pályázatokra, amely sajnos van akkora botrány, mint Hagyó Miklós vagy Simon Gábor bármely ügye, megértik-e a választók vagy sem. Aszolút nem légből kapott feltételezés, hogy szerződésbírálatok tömegét gyártották le visszadátumozva azért, mert ki kellett adni az adatokat. Ha ez igaz, már nem a szokásos korrupciós ügymenetről beszélhetünk.

A pénzügyi kárt okozó megoldásokra példa a Budapest Airport privatizációja, amelynél egy kártérítési per várható elvesztése miatt 60-70 milliárdot kellett betervezni a költségvetésbe. A szerződést a Horn-kormány kötötte, az Orbán-kormány rúgta fel, a kártérítésre már a Gyurcsány-kormány alatt került sor. Jó kérdés, hogy a politika itt is mindenáron bele akart-e nyúlni valamibe, vagy egyszerűen elmérték/elszámolták a következményeket, aztán meg vajon melyik volt a rossz lépés, mi az elfogadható ár a képviselt politika érvényesüléséhez.

Orbán miniszterelnök mondatainak angol félrefordítása immár legalább négyéves gyakorlat. Ezek történhetnek utasításra és eleve megtervezve is, de az adminisztráció kármentő beavatkozása sem zárható ki. A külügy munkájában a kármentés fontos prioritás.

Az adminisztráció működése sokkal titokzatosabb, mint azt az újságcikkek láttatni szeretnék. A kiszivárgó információk származhatnak bent dolgozó emberektől, de tudatos, kommunikációs stáb által vezérelt forrásokból is, hiszen így megnyugodhat a választópolgár, a politikusai nem korruptak vagy hülyék, csak sok a munka a minisztériumban, hadd dolgozzanak, nem kell bántani őket. A minisztériumokat szeretnék a polgárok úgy látni, mint ahol szakemberek dolgoznak, akik értenek az adott területhez. A valóságban több a hivatali, jogi, közigazgatási feladat, és a szakmai munka gyakran háttérintézményekben folyik. A szakmai munkát végzők nagy része eközben közalkalmazotti fizetésért dolgozik, valószínűleg komoly terhelés és nyomás alatt.

A sok jó jogász persze kell a mindenféle jogszabálynak való megfelelésre, és a jogszabályalkotás előkészítéséhez.

Durva eset volt 2000 körül, amikor a posta új feladatairól szóló törvényben elírtak egy vesszőt, aminek következtében a törvény eredeti céljával majdhogynem ellentétesre sikerült. Az országgyűlés azonban elfogadta, a köztársasági elnök aláírta, ki kellett hirdetni - legalábbis az alkotmány szerint. A valóságban viszont a törvényt a közlönykiadóhoz szállító ember átírta (!) a vonatkozó részt, Mádl Ferenc köztársasági elnök pedig aláírás után (!) visszaküldte (!) a törvényt az ogy.-nek javításra. Nem kell csúcsjogásznak lenni annak tudásához, hogy a törvények betű szerint érvényesek, és hiba esetén is végig kell járni a törvénymódosítások alkotmányos szabályait.

Egész sor ember hibázhatott 1996-ban, amikor a kismamapénzek új jogszabályában elfelejtették hatálytalanítani a régit. Draskovics Tibor és László Csaba pm-államtitkárok, későbbi szocialista pénzügyminiszterek és apparátusuk 30 milliárdos pluszköltséget csinált a magyar államnak. A demagógia persze csillapította az ügyet, hiszen "jó helyre került a pénz".

De emlékezhetünk arra a híradásra is, hogy Gyurcsány Ferenc tajtékzott a vizitdíj bevezetésénél, amikor egy tűzoltónak fizetni kellett a rendelésen, mert hiányos volt a jogszabály. Maga a hír itt is lehet a kommunikációs stáb szüleménye.

A 2002-es kampányban az akkori kormány a gazdaság kiváló állapotáról szólt, és volt egy meglepő adat is, a külker-egyenleg szufficite. A jobboldali Sajtóklubban Lovas és Bencsik megmagyarázta a szép eredményt, Stumpf István kancelláriaminiszter szintúgy, egyedül a gazdasági elemzők és az elemző cégek fejezték ki értetlenségüket. Azt gondolnánk, jó szakemberek az adminban is vannak, és amit a vállalati szférában nem értenek, annak az adatnak utánanéznek a pénzügyminisztériumban, még mielőtt miniszterek is nyilatkoznak róla.
Aztán persze kiderült a hiba, de felvetődik a kérdés: hányszor fordult már elő, hogy belső hibákból kijövő rossz adatokra döntések és irányok egész sorát alapozták? Hiába jönnek rá a hibára, ha már félreprogramoztak egy rendszert, és az kárt okoz (a magánszférában is egyébként).

Kezeljük mindig kicsit kétellyel a kormányzati adminisztráció állapotáról szóló információkat! Annak jó működésében sohasem árt szkeptikusnak lenni. Beszélnek a politikai elemzők (és politikusok is) a kormányzóképességről, azon tartalommal, hogy az elképzeléseket keresztül kell vinni az adminisztráción, akár annak ellenállásán is (pl. ingatag kormányzatnál a jövő kenyéradóira is készülnek). Ha ez az egyetlen szempont, akkor alul-fölül mindenhová bizalmi ember kell, így viszont a nem mindig elégséges szakértelem fog károkat okozni. A politikusok azonban szükségszerűen személyekben és lojalitásban gondolkodnak, ezt meg kell értenünk, amikor az adminisztráción belüli fejcserékről hallunk.

Az adminisztráció felépítése és működése fontos rendszersajátosság, amit hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Az olyan politológusi értékelés, hogy pl. 2010 óta csupán az angoll modell felé tolódtunk (röviden: a többség bármit megtehet), bántóan hiányos. Ott ugyanis távolabb van egymástól a politikai kormányzás és közigazgatás, más az önkormányzati rendszer vagy a közcélú intézmények fenntartása, a jogrendszerről és a politikai miliőről nem is beszélve, egyszóval máshol van a kontroll.

Ezen írás célja pedig a jó kis sztorikon túl az, hogy a kontroll szükségességéről és helyéről gondolkodjunk. A kormányzás csak szakemberekre épüljön vagy a választott politikusok bármit megtehetnek: ezeket nyugodtan vegyük a két szélsőségnek. Ami valahol a kettő között van, az az arculattervező és névtáblagyártó szférának rosszabb, de jó azoknak, akik nem szeretnének rendszerváltásból rendszerváltásba esni.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus