Török Gábor Mivé tesz az igazság című blogbejegyzése nagyon eleven problémát boncolgat. A cikk első fele rendben van, a második fél viszont reakcióért kiált.

Első lényegi állítása, hogy a Fidesz váltotta be az SZDSZ ígéretét, és csinálta meg az egykulcsos adórendszert, és vállalja be azokat a nehéz reformokat, amelyeket a liberális reformközgazdászok szorgalmaztak az elmúlt években. Ezt már leírta korábban is a szerző, és az állítást nehéz vitatni. Így folytatja:

"Ezek alapján – logikai úton - két dolgot várhatnánk. Egyrészt azt, hogy mindazok, akik az elmúlt években élharcosai voltak a gazdasági liberalizmusnak, most üdvözlik és elismerik a kormány ezen lépéseit. Másrészt, hogy mindazok, akik az elmúlt években felemelték a szavukat a neoliberális megoldások és a megszorítások ellen, most határozottan tiltakoznak." 

Török szerint a reakciók persze fordítottak, a liberálisok nem vállalnak a kormány döntéseivel közösséget, a kormány támogatói pedig nem veszik észre, hogy valójában liberális cselekvést látnak. A fordítottság oka pedig: "nem az a fontos, hogy mit, hanem az, hogy ki..."

Kezdjük a legutolsó ponttal: de még mennyire fontos, hogy kitől származik az adott politikai cselekvés!

Egyrészt a demokratikus választások pontosan a személyekről szólnak, mert igenis csak személynevek és pártnevek  állnak a szavazólapon, ez az egyetlen biztos, minden más csak értelmezés. Másrészt meg húsz éve halljuk épp azoktól, akik a legnagyobb sikereket - a legutóbb kétharmadost - érték el e versenyben, hogy a kommunisták mintegy ontológiailag kommunisták (vagyis aki csak cselekedeteiben kommunista, az nem kommunista), minimum követelménye demokráciánknak, hogy eltüntessük őket, mert személyük eredete törli cselekvéseik demokratikusságát. Ha véletlenül valami demokratikusnak látszik tőlük, az csak felszín, csupán politikai korrektség, ami aztán világosan mutatja, mekkora bolsevikok. Harmadrészt ezt hallottuk az elmúlt években is, hogy Gyurcsány személye önmagában a baj, Bajnai személye meg önmagában Gyurcsány, és így tovább.

Úgy tűnik, hogy elhittük, magunkévá tettük mindezt. És akkor magyarázza meg már Török, hogy miképpen cseréljük le ezt a beidegződést az általa sugallt pusztán logikusra? Hát arra vagyunk itten szoktatva?

Folytassuk a liberális reformközgazdászokkal, akiknek ugye most elő kellene jönnie, és üdvözölni a kormány lépéseit. Csak az előző magyarázatot tudom folytatni. A Fidesz és az ő értelmisége bizony kultúrharcot folytatott és folytat most is a liberalizmus ellen. Ennek is köszönhetően egy liberális és egy konzervatív pártot minimum eltüntettek a választók a közéletből. És akkor most jöjjenek elő ezek támogatói, politikusai, értelmiségi elitje, hogy köszi, Kormi, mily hálásak vagyunk, hogy helyettünk folytatjátok a mi nagy művünket? Te jó ég! Mégis kinek a nevében tennék mindezt, ha így döntött a nép, nyilván az ő szavazóik is?

Tudom, hogy vitatható, sokak szerint biztos igazságtalan állítás ez, de akkor is: az a politikai klíma, amit annyira sokat bírálunk itt nálunk, nagymértékben a Fidesz produktuma. Ez a klíma pedig az ilyen támogató gesztusokat nem tűri, csak az erő kultuszát, a Fidesz ezt érti, a választók feléjük küldött válaszai ezt értették meg vele, végül is ezt akarja mindenki.

Ami pedig a neoliberális politika eddigi ellenzőit, mostani furcsa támogatóit illeti, esetükben pláne igaz a "ki"-szemlélet, számukra igazából a sok kanyar mellett ez az egy maradt egyenes.

Van aztán egy másik lehetséges értelmezése a cikknek: Török valójában ironizál, finoman provokál, és a maga körmönfont módján éppen a kormánypártot bírálja. Hiszen ha a fiúk előbb közlik, hogy ők valójában a jobboldali, neoliberális gazdaságpolitika rajongói, akkor meg lehetett volna találni a korábbi kurzusban az egyetértési pontokat, és nem vesztegettünk volna el annyi évet.

Utóbbi esetben is igaz, hogy nem elég a politikai jelenség - itt épp: csalódást keltő  - létezését leírni, az okoktól, az okokat indukáló környezettől sem szabad eltekintenünk. Márpedig egy ország politikai élete nem a szűztermészet, hanem finoman szólva is "épített környezet" - mérnöki tervezéssel, sok-sok árokásással és falazással, és sajnos a magyar esetben magassági korláttal.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!