Utálatos már mindenhol lenni itthon: meglátom a kormányzati plakátokat és leveleket, meghallom a köztévé szinte bármely pillanatát, és szégyellni kezdem magyarságomat, amire pedig egész életemet feltettem. Az erős állításokat mindig bátran megfogalmazó Spiró György HVG-interjújában a magyar mentalitásban "szovjet embertípust" és "jobbágymentalitást" lát. Szíven talál, amikor a politikai kultúra hazai szintje ott tart, hogy a Spiróéhoz hasonló tételek nem a veszélyt, az irányt állítják, hanem elég védhetően a jelen valóságát.
Vörös vonalakat lépnek át mostanság a politikai aktorok: a Fidesz-kormány egész nyilvánvalóan használja az ÁSZ-t (ebben azon verzió is megengedett, hogy az most működik helyesen, de akkor korábban épp ebben gátolták), a bíróságot már nyíltan fideszesítik, Vona simán lediktátorozza Orbánt, véleményvezéri oldalon TGM forradalmat hirdet, Schiffer András megvilágosodik.
Utóbbi szerzőnk így ír:
"[a hatalom demokratikus leválthatósága miatt] Ezért minősítettem magam is megalapozatlannak a diktatúráról szóló szövegeléseket az elmúlt években. Ha viszont a hatalom bármelyik, mérhető támogatottsággal, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt választáson való elindulását törvénysértő, adminisztratív eszközökkel hiúsítja meg, átlép egy vörös vonalat, ahonnan nincs visszaút."
Bár Schiffer megint visszafogja magát, hogy ne kelljen kellemetlent kimondania, a "ha viszont" fordulat csak oda viszi, hogy bizony a diktatúra vörös vonala már látható. Na persze csak akkor, ha a kormányzat "meghiúsítja" egy párt választásokon való indulását - ez meg már megint milyen okosgyurmaság, mert a durva pénzbírság hónapokon át lebegtetése persze meg nem hiúsítja az indulást, csak kriminalizál, ellehetetleníti a hirdetőkkel tárgyalást, elijeszti a képviselőjelölteket, befolyásolja a belső erőviszonyokat, és így tovább. Megint ott vagyunk egy korábbi poszt témájánál, hogy a "diktatúra" jelzővel a buszt vagy az célállomást szabad-e csak illetni. Ha megengedjük, hogy Schiffer most valóban keményet mondott, akkor még kérdés, hogy az ő esetében a megvilágosodás kiterjed-e arra is, hogy a korábbi "megalapozatlan szövegelések" talán azért győztek az igazságversenyben, mert ők az úticélról szóltak joggal, míg ő csak a buszt figyelte.
Visszatérve jobbágylétünkre: tényleg olyan a mai magyarok politikához viszonyulása, mintha az "azé a vallás, akié a föld" elve érvényben lenne, ahol nélkülünk választanak nekünk. Kedves honfitársaim, tudjátok, mit? Mondja nektek a főnökötök, hogy mostantól az irodai munka helyett latrinát takarítasz puszta kézzel, mondja a házastársad, hogy ő döntött a válásról, úgyhogy csomagolj - fogadd el ezeket természetesen egy szó nélkül, nehogy kérdezz, hogy a saját létezésedre felhívd a figyelmet, eszedbe ne jusson, hiszen amúgy a főnöktől és a házastárstól is hallottál magadról sok szépet! Ha ez szerinted nincs rendben, akkor a politikától se hagyd magad, ellen kell állni.
Márpedig a polgári lét, mint bármely szuverenitásra vagy autonómiára törekvés a hatalommal szembeni ellenállásban születik meg és tartódik fenn, és nem másban, hiszen vagy kiváltságért hajt, vagy azt véd, átvágva más kiváltságokon. Szavazópolgárok vagyunk, kell rendelkeznünk a polgári lét egy minimumával, ami minket is méltóvá tesz a politikához, és amit a politika is elvárhat a szavazóitól. A kormányzat e polgári rétegünket reszeli, pedig enélkül is ő lehetne a király, ami pedig nem feltétlenül szükséges, annak ellen kell állni.
A Fidesz fókuszcsoport-kormányzást művel valódi helyett, kiszolgálja a nyolcvanszázalékos igényeket. A normál politika, amint a Fideszé is régen, aktivitásra sarkall, felmutatja értékeit, elveit, céljait, és azt kéri, válaszd őt. Ma a Fidesz szociológusai a százezernyi közvéleménykutatás összesített adataiban utánanéznek néhány témának, attitűdnek, ami nyolcvanszázalékos arányban sikerrel piszkálható, és a Fidesz azt kielégíti, majd azt hiteti el veled, hogy ezzel a kielégítéssel a többi igényed is le van tudva. A Fidesz népszerűsége éppenséggel ennek a bizonyítéka, nem pedig a "jóságnak", utóbbi jóval több energiát igényelne (és ilyen népszerűségi adatot nem adna ki). E nyolcvanszázalékos témák régen ismertek. Hogy miért most? Egyrészt azért, mert az erkölcsi érzék és/vagy a stratégiai számítás (ti. hogy ellenünk is bevethetik) közbeszólhat, a politikai vezető önmérsékletet tanúsít, és csak módjával él ezekkel. Másrészt, egyszerűen mostanra gyűlt össze annyi kutatási adat, hogy az összefüggések nagy pontossággal megállapíthatók. A közvélemény-kutatásokra válaszoló emberek nem tudták-tudják, hogy olyan kérdésekre is válaszolnak, amit fel sem tettek nekik mert egyéb kérdésekre adott válaszok korrelációja kiadja a keresett választ. Igen, kellően nagy mintán a vécépapírhasználat, a diós vagy a mákos bejgli közötti döntés, az iskolai végzettség és fa mint anyag preferálása együtt kiadhatja, hogy mennyire támogatod-e az egészségügyi reformot.
Hogy ezen kormányért vagy ezen kormány ellen, mindegy, de polgári kiállásra van szükség. Gogol Revizorában a cári rendszerben megnyomorított egzisztenciájú Bobcsinszkij ha mást nem is, legalább saját létének hirdetését juttatná a cár elé. Az Orbán-rezsim társadalomképével, kampányaival, a felvetésekre és a problémákra adott válaszaival már rég nem az ellenfeleit semmisíti meg, azok már a porban vannak: a saját híveiket alázzák, viszik lejjebb nap mint nap. Megint ne védjük azzal, hogy de hát azok a hívek szeretik őket, mert a részeges és verős apához, a hűtlen házastárshoz, a lelakott lakáshoz és ruhához, egészségtelen ételekhez és szokásokhoz is lehet ragaszkodni, hiába rombolnak. A dolgot magát nézzük, ki kell mondani: a Fidesz akkor is kormányon lehetne és maradhatna, ha nem épp ezt a gusztustalan szerzés-nyomulást, kommunikációt, kampányt vinné, vagyis a támogatását igenis le lehet hámozni a megítéléséről. Ez híveinek épp azt kell jelentse, hogy polgári kiállásukkal azt közlik kedvencükkel: miattam, kedves, ne süllyedj odáig, ahová előtte te küldtél engem a plakátjaiddal meg a leveleiddel, mert amúgy én föntebb is szívesen követnélek. Aki pedig még nem is hívük, könnyebben találhat utat saját polgári létének megéléséhez.
Ki kell hát mondani: alakuljanak polgári körök országszerte! Mutassák meg magukat egymásnak azok, akik beleszólást akarnak legalább abba, hogy mik is ők valójában. Jöjjenek össze csak azért, hogy véleményt mondjanak egymásnak, értsenek egyet vagy különbözzenek, a kiállással polgárok fognak születni! Nem kell nagy dologra gondolni, nem kell túlszervezni, nem kell rögtön civil szervezetet alapítani (de persze tessék csak), csak összebeszélni néhányótoknak, és szervezetten beszélgetni ott, ahol eddig is tettétek, vagy helyet kérve ott, ahová mások is odatalálnak.
Amikor Orbán a 2002-es veresége után meghirdette a polgári körök mozgalmát, valódi állampolgári részvételre buzdított, ami éppen ellentéte volt a mai orbáni propagandának. Akik akkor úgy érezték, hogy Orbánért érdemes, higgyék el nekem, a maiért még érdemesebb, most van szükség a támogatók figyelmeztetésére.
Játsszunk tovább a felvetésekkel. Néhány hete álltam a buszmegállóban: egyik oldalon a Jobbik, másik oldalán a kormány plakátja, a kormányzat javában benne volt a nyilvánosság e szeletének eltörlésében (mert az gondolom, nekünk, embereknek jó, hát ki másnak). És akkor arra gondoltam, hogy értsünk egyet a kormánnyal, akkor talán az egészet, mindkét oldalt töröljük el mi: néhány frankó flex felzúg a plakátoszlopok mellett, és Simicska és Habony/Rogán gépezete ott van a porban. Meg is van a Magyar Flex Párt programja. Az üzenet befogadható, vidéken még jelentősebb a flex bázisa, nemzeti egység és összefogás-szaga is van, rombol és épít egyszerre, egy új világ ígéretét hozza, mindez jó alap. Egy-két nagyobb akció, az eredmény rögtön látható, jól kommunikálható, és eléggé visszafordíthatatlan, hacsak nem alapítják meg válaszul a Magyar Hegesztő Pártot.
Csak gondoljuk végig, hogyan működött nálunk az elmúltnyolcévben az ellenállás, milyen eszközöket használt, mit ért el vele. Nem mondom, hogy folyton tüntetni kell. De volt néhány olyan parlamenti döntés, ahol őszintén szólva nem értem, hogy jöhettek ki egyáltalán a kormánypárti képviselők az Országház épületéből. Jellemző, hogy a legutóbbi ilyen eset napjaiban a lengyel ellenzék elfoglalta az üléstermet, úgyhogy a példa adott. Az előző elmúltnyolcév szocialista és szabaddemokrata képviselői érezték a nyakukon az indulatos leheletet egyszer-egyszer a parlamenti ülések előtt és után, pedig azon ülések jelentősége kismiska volt e mai néhányhoz képest.
Nem értem továbbá, hogy az ellenzéki aktivizmus miért nem veszi célba az embernyomorító propagandagépezet végrehajtóit. Létező cégek vásárolják a hirdetőhelyeket, ugyanígy maguk a hirdetők is ismertek, valakik nyomtatnak plakátot is, levelet is, a leveleket a posta célba juttatja. Miért tehetik ilyen zavartalanul? Nem mondom, hogy a székházak, irodák, vezetői lakások kapui előtt ordítozó emberek léte szétveri ezt a gépezetet, de megnehezíti az életét, megadja azt a kényelmetlenséget, ami a gyakorlatilag rabolt pénz nyeresége mellé minimum járna. Ellenvetésként jöhet, hogy kevés ember aktívizálódik a politikában, de erre mondom, hogy oké, az a kevés mutassa meg magát erősebben a jól helyezett ellenállással, a passzív rész meg gyengén, a polgári körökkel.
Aki szerint pedig a fentiek a szürrealizmus vagy a posztmodern termékei, csak hallgasson bele hírekbe, hallgasson meg Fidesz-politikusokat, nézzen bele a kapott levelekbe, aztán akkor az itteni polgári körben elmélkedhetünk az izmusokba csoportosíthatóságról.
Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
Az utolsó 100 komment: