A sorozat első részében azt tárgyaltuk, hogy az ellenzéki tüntetések nem a pártstruktúrát változtatják meg, hanem a civil kurázsit, és hogy a Fidesz erősödése is így kezdődött.  A második rész arról szólt, hogy az ellenzék lehetőségei és esélyei jóval szűkösebbek, mint sokan láttatni szeretnék, hiszen azóta láttuk a kormány sajtófoglalását és bolsevik típusú propagandáját. A harmadik részében az ellenzéki pártok cselekvési lehetőségekről lesz szó.

A szétaprózódott ellenzék tartósan megmaradhat az 5 százalékos küszöb többszörössége miatt: Egy pártnak 5 százaléknyi listás kell a bejutáshoz, egy kétpártos listán pedig kétszer öt, vagyis tíz százalék, háromnál tizenöt, és ez marad a még több pártnál. Ötszázalékos pártnak sem könnyű lenni (lásd az elmúlt évtizedet), és e bejutási küszöb régen is erősnek számított a választási rendszerek között, de nehéz megtalálni az egyensúlyt a komolytalan pártok kiszűrése és a szavazatok elveszése között. Összefogásra azért nem sarkall, mert az összebútorozás megosztja a szavazókat (meg a pártokat is belülről), a várható százalék még kisebb is lehet. Egy nagyobb párt miért kockáztassa a kint maradást, milyen előnye származhat, ha bevisz kisebbeket? A kisebb meg fél az arcvesztéstől és politikusainak a nagyobbhoz vándorlásától. A nagyon kicsik összefogása pedig eleve ki van golyózva. A jelen állapot szerint a Jobbik és az MSZP lehetne valamelyik nagy, de a többi kicsi épp velük nem lenne szívesen értékközösségben.

Eddig csak a listás választásról volt szó, hiszen az már közhely, hogy egy körzetben csak egy ellenzéki jelöltet szabad indítani a fideszessel szemben. A listás siker az ellenzéknek mégis fontosabb, mert biztosítja a bejutást és a megmaradást, ráadásul a magyar szavazó (is) pártokra szavaz, nem személyekre. Az ellenzéki pártok valamiféle együttműködése képes erőt felmutatni, ami fontosabb, mint az előzetes százalékmérések, mert a szavazatot az erő, a jövő ígérete vonzza, és ez az erő képes az egyéni jelölteket is győzelemre segíteni. Még egyszer: nem csupán a pártoknak egyenként, hanem magának az együttműködési formának kell erőt és irányt mutatnia.

A Jobbik „cukisodása” közhely lett a közbeszédben, pedig kár ezen rugózni, természetes folyamat. Elképesztő, de néhány éve sokak számára még az látszott természetesnek, hogy a Jobbik lesz a következő nagy, és akár a balos szavazók is megfontolhatnák, hogy átszavazzanak rá. A probléma itt is maga a Fidesz, mert az látva egy erősödését, azt az egyet fogja szétlőni, akár alkotmánysértéssel, fenyegetésekkel, választási csalással. Ne legyenek kétségeink, a Fidesz-szavazók már rég nem háklisak pártjuk bármiféle normasértésére, mások szavazataira pedig már nem hajt a kormánypárt.

Nem hiszem, hogy az MSZP még valaha meghatározó erő lehet, vagy ha mégis, az időben is távol van, és annak a pártnak már alig van köze ehhez. Azok közé sem tartozom, akik szerint ameddig az MSZP létezik, csak gátja lehet a Fidesz leváltásának, ugyanis minden egyes létező párt gátja a Fidesz leváltásának, amíg más párt is létezik, mert ilyen a választási rendszer. Az MSZP-ről egyszerűen nehéz írni bármi értelmeset, a múltkor használtak egy baloldali szlogent, gondolom, le is mérték a fogadtatását, hogy miután balról is előzte őket a Fidesz, maradt-e még a balosságra fogadókészség. Még az ő erejük mellett leggyakrabban felhozott érv, hogy van országos hálózatuk, de szerintem már ez is amortizálódott. Kétségtelen, ha akad miniszterelnök-jelöltjük, mint most, megkapják a médiafigyelmet.

Annak idején itt a blogon „harmadikutasok” néven illettük az LMP-t és a hasonló kezdeményezéseket, hiszen a két naggyal, az MSZP-vel és a Fidesszel szemben jelöltek meg egy harmadik alternatívát, egy más politikát. Az LMP hatalmas értelmiségi és blogszféra-hátszéllel indult, mégis fel kellet hívnunk a figyelmet az egész elcélzottságára (egészen egyszerűen nem számítottak rá, hogy valójában milyen a Fidesz, reméljük, tényleg nem tudták). Csak e blogon született olyan feltételezés, hogy az ellenzéki pártok csúnyán be vannak fenyítve a háttérben (ezt a teóriát egyre erősebb lábakon állónak gondolom), amit leginkább az LMP sorsának alakulása mutatott meg. Az LMP akarva-akaratlanul, de egy ideig nagy szolgálatot tett a Fidesznek, mert MSZP-ellenességével legitimálta azt. Majd a nagy ellenzéki nekibuzdulás, a látványos ellenzéki bozótharc után az LMP elfelejtette magát – szó szerint értve - odabilincselni magát valamihez, már nem védték testükkel a demokráciát, és Schiffer András szavai, miszerint „az LMP rendszerellenes párt”, elveszítették hitelességüket. 

Az LMP az ellenzékiség csúcsán, 2011-ben (fotó: hvg.hu)

Az idő múlásával az is egyre kérdésesebbé válik, hogy a szocik a gátjai valamiféle ellenzéki összefogásnak, hiszen vélhetőleg egyre kevesebb az olyan ellenzéki szavazó, akit ez elriasztana. Ha sok ilyen lenne, az látszódna az LMP-nél, de hát ott sincs sok. Gyurcsány jelenléte szintén ilyen gát, és még erősebben is riasztó, de az is beállni látszik, hogy van egy kis Gyurcsány-párt. A DK a többiek szégyenére olyan ellenzékiséget mutatott, amit a Fidesztől is annyira elfogadható volt a magyar politikai közösség számára, hogy kétharmaddal jutalmazta, úgyhogy Gyurcsány sokszor nevetséges szavai már a választói közösség felelőssége is sajnos.

Szóval azt vegyük észre, hogy az ellenzék választási sikerét nem csak az MSZP és a DK akadályozza, mivel a Fidesz a választási rendszert úgy machinálta, hogy abban számolt legalább az LMP-vel és a Jobbikkal is. Az ellenzéki megosztottság nem pillanatnyi állapot, mint sokan gondolják. A választási rendszer újólag előállítja azt: a megosztottság béna kacsává teszi az ellenzék minden egyes tagját, ami új erők születését váltja ki (ezt még kampánypénzzel is támogatja a rendszer), akik aztán szintén belegyengülhetnek a rendszerbe.

Így születhetett meg a Momentum is, amely annyiban lóghat ki a többi kis próbálkozó közül, hogy generációs alapon szerveződött, és van már felmutatható teljesítménye. Ők ott próbálkoztak, ahol a politikai piacon épp hiány keletkezett: 1.) a Fidesz az idősebbek, képzetlenebbek és vidékiek felé ment el, és otthagyta a fiatalabbakat, értelmiségieket, városiakat, lett kire céloznia Momentumnak; 2.) a sok ellenzéki népszavazási ötletelgetés, majd a Fidesz kvótanépszavazása megtépázta a népszavazás intézményét, a momentumosok javaslata plasztikusabb és élettel telibb volt; 3.) mivel a Fidesz már csak a sajátjaival kommunikál, a fiatal pártnak a „párbeszéd”, a nyitás lett a jelszava, amivel turnéznak; 4.) a Fidesz elsilányította a politikai kommunikációt az ostobábbnál ostobább plakátokkal, itt a normalitás hiánya keletkezett, és a Momentum odaférkőzött a plakátátragasztásokkal; 5.) egy apolitikus és antipolitikus országban a politikusságot értékként akarják felmutatni, ami tetszhet a tenni akaró, de a reménytelenségbe belefásuló ellenzékieknek Ez a hiánykitöltögetős módszer erősítette meg a Jobbikot (ők a pártépítés, vidékmegszólítást célozták) és az LMP-t annak idején, majd kiderül, hogy a fiatalok meddig jutnak.

A Momentum születése persze arra is lehet garancia, hogy még nem lesz kormányváltás. Nehéz az ellenzéki szavazó élete, mert ugyan mi különbséget lehet tenni a Párbeszéd, az LMP, az Együtt meg a Momentum között, ugyan mi szükség van ennyire, mi az a hatalmas értékszakadék, ami ezeket indokolja?
A Kétfarkúak is nagy döntés előtt állnak, hiszen az ő jelenlétük tovább szabdalja az ellenzéki mezőt, el kell dönteniük, hogy bírálatuk célja az egész párttérkép vagy csak a kormányzás. A fejlettebb helyeken a viccpártok a nagy, bejáratódott pártokat, vagyis az egész establishmentet és elitet célozhatják, ezért jönnek létre, a populizmus metakritikus(ez a jó szó?) változataként. Nálunk, ahol kvázi egypártrendszer az irány, egy viccpártnak az egészre célzása is a kormánypártot segíti (hiszen minél jobban betalál, annál inkább vesz el szavazatot a többi ellenzékitől).

Többedszerre el kell mondani: nem igaz, hogy a tüntetések csak tüntetések, és a politika csak a pártok versenyében dől el. Egy opció kimarad: a pártok is szervezhetnek tüntetéseket. Tessék elhinni, nem szélsőséges felvetés, nagyon is realista a külhoni példák és a 2010 előtti világ ismeretében: igazából nem értem, hogy egyes parlamenti szavazások után hogyan tudnak kijönni a kormánypárti képviselők az épületből? De ha kint nem, akkor bent az ellenzék miért nem képes úgy üléstermet foglalni, mint lengyel sorstársaik tették?
Persze, nyilván gátolja a nagy párttüntetéseket, hogy ugyan van ellenzéki tömeg, de egyetlen pártnak sincs akkora, hogy az ilyenkor eljöjjön, és megszállja a fontos tereket. Csak ugye ezen dolgozni kellene, talán az első párttüntetésre csak a tagság, az aktivisták meg családtagok mennek el, aztán lehet az majd több is. Most eszembe jutott, hogy úgy 2010 környékén olyanokon rugózott a közbeszéd, hogy mehetnek-e MSZP-sek harmadikutas tüntetésre - jesszus, mekkora anakronizmus ez, mostanra együtt vannak szépen elnyomva.

A technikai jellegű koalíciók időről időre előkerülnek, és szerintem joggal, ugyanis valljuk be: ez az egyetlen, ami valódi jövőképpel és menetrenddel tud szolgálni a választóknak, és az egyetlen ügyben megegyezés nyilván az ellenzéki együttműködés legmegvalósíthatóbb formája. A technikai koalíció lényege egy kétlépcsős „rendszerváltás”: kétharmados többségű ellenzéki blokkal elérni a választási (és a politikai) rendszer átírását, majd új választásnak nekifutni a pártoknak akár külön-külön indulva. A megoldástól több ok és kérdés miatt tartanak a pártok. Amennyiben nincs meg a kétharmad, akkor bukott a második rész (mondjuk szerintem nem, egy erősebb ellenzék keményebben nekifeszülhetne a Fidesznek). Ha mégis sikerül az első, kérdés, ki vezesse az összefogást utána, hiszen az itt kiemelkedő vezetők lehetnek az új választás nagy esélyesei. A második lépésben, a megújított választáson vajon nem a Fidesz nyer-e újra, vagy ha ezt célzottan akadályozó rendszert kreálnak, akkor nem válnak-e maguk is „fidesszé”? Mi van, ha az ellenzék bármelyik pártja összejátszik a Fidesszel, hogy vagy az elején, vagy a végén betartson a folyamatnak? Ha egy kis párt nem a maga és csakis a maga sikeréért dolgozik, hogyan képes e bejutási küszöbön túljutni? (Ha pedig a küszöböt lejjebb viszik, nem támad-e ott be a Fidesz vagy valaki más új pártocskákkal?)

Átgondolva az egész hóbelebancot, még mindig van értelme e megoldásnak, ugyanis egyszerűen nem hiszem, hogy bármelyik kis ellenzéki pártnak komoly félnivalója lenne attól, hogy épp e megoldás miatt tűnik el, hiszen valamennyien eltűnőben vannak. Nyilván minden akár ésszerű összefogásnak is személyi és ambicionális okai vannak, még mindig sok ellenzéki politikus fejében kiirthatatlanul ott a gondolat, hogy miért is ne lehetnének éppen ők, akár az ő pártjuk egyedül, aki átveszi a Fidesztől a boltot. Ez a gondolat akár egy újabb évtizedig is ott loboghat, amíg rá nem jönnek, hogy rendszerbe kódolt akadálya van a gondolat megvalósulásának.

Itt kell megemlíteni azt a félelmet is, hogy mit kezdene az eddigi ellenzék kormányra kerülve a Fidesz bebetonozott embereivel. Szerintem az az ellenzék és az a politikai klíma, ami a Fidesz-rezsimet leválthatja, már e  problémát is meg tudja oldani.

Új szavazókra is szükség van, az ellenzékiek nem áltathatják magukat azzal, hogy összeadva az ellenzéki százalékokat elég a győzelemhez. Csakhogy a megszerezhető Fidesz-szavazók már nem azok, akiket könnyen lehetett ide-oda állítani a korábbi időszakokban, mert olyan oktánszámú populista gázfröccs érte őket, amely normális demokráciában elképzelhetetlen. A Fidesz populizmusa a kielégítés és kielégülés olyan fokát célozta, ami átformálja a demokráciáról, a pártversenyről vallott általános vélekedéseket. Ezek után az ellenzék eldöntheti, kiket és hogyan céloz: populizmusban veszi fel a versenyt a Fidesszel, és azokat hozza el onnan, akik csak odacsapódtak az idők folyamán, vagy a kormánypárt régebbi, nyugatiasabb demokráciában szocializált részére repül rá, amelyik "jobb híján" (ez az ő saját definíciójuk persze, szerintem ilyen nincs) maradtak ott.

Tekinthetjük úgy is, hogy a populizmus az új alap, a verseny új minimális keretfeltétele. Így az ellenzéki pártok előtt van egy nagy lehetőség: kommunikációjukban populizálniuk kell saját helyzetüket, a demokrácia ügyét, összekötve a választók szabadságigényével. Bizony, ez a rendszerváltás előtti dumák visszahozását is jelenti. Ha a Fidesz kelthet indulatot bárki ellen, az ellenzék is kelthet a Fidesz ellen, és jelenleg mi mást is tanácsolhatna bárki, mint hogy persze, keltsen? A Fidesz-szavazók tehetnének egyedül ez ellen úgy, ha nem ülnének fel pártjuk indulatkeltésének, mert a példa bizony ragadós.

Ha idáig kibírtad, jöjjön a feketeleves: minden ellenzéki tevékenységhez pénz kell. Mocskosul sok, igazi nagy pénz, csak nézd meg, hány tízmilliárdot hirdet el a kormány. A nagy pénz útjairól már sok szó esett e blog fénykorában, és most is áll: nincs ellenzéki győzelem, amíg nem áll oda mögé a nagy pénz. A nagy pénz a magánszférából jöhet, és egészen elképesztő, hogy a magángazdaságban nem keletkezett annyi a kormányzattal szemben ellenérdekelt pénztömeg, ami beállna az ellenzék mögé. Helyette a cégek és a vállalkozók inkább besorolnak a biztos nagy pénz, a kormányzati mögé, vagy kimaradnak innen, mert más piacokon megvannak a jó körülmények, nem kell itteni kiharcolásukhoz pártokra költeni.

Párt és nagy pénz - Merkel pártját a BMW is támogatja

Most lehet felhozni, hogy van egy Simicska, ami egyes pártoknak biztosan jobb a semminél. Ám amíg csak egy ilyen van (és az is milyen...), valamint ő is az állam által ennyire szorongatható, addig nem sok vizet zavar, és ha mégis, hát tessék, a kormányzat meghágja saját alkotmányát, és kész, letudva Simicska médiabiznisze is.
Úgy tűnik, a szavazóknak maguknak kell megoldaniuk az ellenzéki pártok pénzbeli támogatását. Csodálkozom is, hogy ez mennyire nem lett hétköznapivá, miközben még egy blog is képes pénzt gyűjteni a kormánnyal szembeni plakátolásra.

Lenne értelmes cél a gyűjtésre, akár az ellenzéknek közösen is, ugyanis az ellenzék egyetlen dologban biztos nem vette fel a versenyt a Fidesszel: a kutatásokban. Az ellenzéknek szüksége van egy komoly agytrösztre, kutatóbázisra, ami végigméri a magyar társadalom értékrendszerét, céljait, bármiféle javaslat, megoldás fogadtatását. Lehet ilyet pártonként is csinálni, de úgy drágább. Szóval egy kutatóintézmény felállítása is lehet alap az együttműködés számára.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus