Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. február 03. 12:18 - politologus

Az elfeledett alapszabály

Vajon feloszlatja-e a bíróság a Fideszt? Ezt a 4K! kezdeményezte az ügyészségnél arra hivatkozva, hogy a párt nem tartott kongresszust 2012-ben, pedig a ptk. szerint évente kellene. Az újra-új ptk. is ugyanígy rendelkezik majd, ez a szabály általában az egyesülésekre is vonatkozik. A Fidesz alapszabálya a tisztújító kongresszus kétévenkénti megtartásáról szól, ez idén nyárra esik, de rendkívülit nyilván tarthattak volna.

A sajtó nem vette komolyan a hírt, és hát jó kérdés, hogy mennyire is lehet, nyilván nem fognak senkit láncon elvezetni, meg pártirodákat hatósági intézkedéssel kiüríteni és lepecsételni. Inkább elvekről, fundamentumokról, politikiai kultúráról szól az ügy. Ezért kár, hogy Fidesz-reakcióról nem tudni, én legalábbis nem találtam.

Az új szervezetek létrejötte, az LMP osztódása és ezen ügy miatt érdemes újra foglalkozni az alapszabályokkal. 
Egyik régebbi írásában Török Gábor azt vélekedést igyekezett cáfolni, hogy a Fidesz olyan borzalmasan központosított volna, ahol ellenvélemény sem létezik. Ez igazából felesleges próbálkozás, két okból. Egyrészt ellenvélemények létezése, sőt, még kifejtehetősége sem mond ellent a központosítottságnak. Másrészt a politikusok viselkedését a gondoltnál jobban befolyásolják az alapszabályok és szmsz-ek. E kettő metszéspontja, egyben a fő elv az, hogy nem az ellenvélemények állapota a fontos, hanem a becsatornázottságuk a szervezeti rendszerbe.

Minden politikai tett emberektől indul, s leginkább az erre hivatottaktól, véleményvezérektől és politikusoktól. Minden politikus elsősorban végrehajt valami feljebbről származó határozatot, ne gondoljunk nagyra, ha kevésbé személyek akaratát, hát legalább törvényeket és rendeleteket. Egy demokrácia bonyolult hatalmi viszonyait a pártszervezetek is leképezik. Ha egy pártpolitikusnak új ötlete, javaslata van, azt pozíciójából fakadóan végrehajthatja maga, vagy feljebb utalhatja. Ezt a haszonelvűség alapján teszi: ha például az alapszabály korlátozza az alulról jövő kezdeményezéseket, csak akkor van értelme pattogni, ha a fentebb kiváltott moderált ellenérzést kiegyensúlyozza egy lentebbi karizmanövekedés.

Elsőre úgy tűnik, a Fidesz alapszabályában világosan elkülönül az alsó, a közép- és a felső szint szabályozása, de általában a szöveg továbbolvasásával az derül ki, hogy kár volt a lentebbi önállóságot sugalló sok korábbi betűért. Például a helyi szervezet saját szmsz-t alkot, majd kiderül, hogy az évi ülések számától kezdve az elnökség létén és összetételén át a határozatképességig az alapszabály az irányadó, nem is beszélve a felsőbb szervek beleszólási jogairól.

A Fidesz működésében igazán kritizált elem a választókerületi rendszeré. A választókerületi elnök egyben a potenciális országgyűlési képviselőjelölt is, a legtöbbet mozgó figura. Nem akármi, hogy személyükre a helyi szervezetek és önkormányzati tisztségviselők csak javaslatot tehetnek, valójában a párt elnöke (ill. elnöksége) választja ki őket határozott időre (!) vagy visszavonásig (!). A választókerület alakítja újjá a feloszlatott helyi szervezeteket, és beleszólhat az önkormányzati képviselőjelöltek megválasztásába, a helyi szervezet dolga inkáb csak a javasalattétel.

Lépjünk még egy szintet feljebb. Az Országos Választmány is elég hatékony szervezet lehet, egy csomó olyan jogosítványa van, ami inkább kongresszusi hatáskört igényelne, a gyakori ülésezéssel gyorsan változtathatnak lényegi kérdésekben. A választmány kétharmados többséggel kötelező erejű döntéseket is hozhat más szervek számára, amelynek végrehajtására a szövetség elnöke kötelező erejű határozatokat hoz. A pártelnök minden szerv (!) ülését összehívhatja. Az országos elnökség kifogást emelhet az önkormányzati jelöltek kiválasztásánál is, amit egyébként egy olyan - valószínűleg csak névlegesen létező - testület irányít, amelynek tagjai úgyis a pártelnök emberei, a helyi szint képviselete ki is marad.

A posztokat nemcsak fentről nyomják, mint általában a pártokban, hanem egyenesen osztják, még vigaszra is jut. Amilyen lehetetlennek tűnik az elnök nélkül változtatást elérni, olyannyira igényli e párt a belső munkát. Ez nemcsak előírják (pl. kötelező megjelenések a szervek ülésein), hanem a rendszer erre is szocializál: nem támogatókat kell itt a politikusnak kibuliznia, hanem munkával felhívnia magára a felette állók figyelmét.
Jellemző továbbá az a sajtóból ismert Fidesz-mondás, hogy pozíciókat nem illik visszautasítani, mert legközelebb meg sem kínálnak semmivel. Ez a metódus azt jelenti, hogy itt a pozíció nemcsak a politikusi emelkedés eszköze, hanem sokkal inkább annak gátja. A Fideszben politizálás fő üzenete három szó: még nem te.

Belülről jövő adaptációs kényszerek híján a Fidesz mindaddig él jól, amíg nem szenved el nagy változást a politikai környezete, amit pedig úgy gátol meg, hogy mindenhol ott van. Közben természetesen hosszú időre konzervál olyan rossz gondolkodásmódokat, viselkedéseket és hagyományokat is, amelyek amúgy gyorsan kiforrnák magukat, és átadnák helyüket valami normálisabbnak.

A magyar közélet defektusa pedig a pártok gyenge társadalmi beágyazottsága, a kevés párttag, talán nem is csoda, hogy az alapszabályokkal való foglalatoskodást elfelejtettük. Megannyi belső ügy lett belőle. Pedig, ha jól belegondolunk, nem is túl áttételes az a hatás, amit az egyes ember életére gyakorolnak. Talán újra közügyként kellene beszélnünk ezekről.

A jelenlegi hatalmi viszonyok mellett, amikor a Fidesznek országosan kétharmados többsége van, önkormányzati szinten majdnem minden elfoglalható vár az övé, külön bejáratú politikai rendszert alkothatott, és fő esélyese a következő választásoknak is, a Fidesz alapszabálya a magyar politika, és - némi túlzással - egész Magyarország alapszabálya is.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

34 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr65060209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér a Marsra készül 2013.02.03. 18:06:50

A meg nem értett géniusz, Matolcsy György legújabb találmányának köszönhetően a NASA kutatóit is meghazudtolva, magyar ember érhet elsőként földet a Marson. Nem is akárki, hanem az országgyűlés rendíthetetlen hitű elnöke, Kövér László. Helyszíni tudósí...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2013.02.03. 16:10:55

Összefogalom: Magyarország fővárosa egy falu, Alcsút.

kpityu2 2013.02.03. 16:45:57

Tud-e Isten olyan követ teremteni, amelyet ő maga sem tud felemelni?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.03. 17:07:02

Majd Handó Tünde tanácskozik Polt Péterrel és eldöntik, hogy fel kell-e oszlatni a fideszt. Mu-ha-ha.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 17:38:36

De most komolyan: mi lenne, ha az ügyészség TÉNYLEG feloszlatná a Fideszt, mi változna ettől?

Válasz: semmi. Ez ugyanis nem változtatna sem a parlamenten, sem a kormányon. S a Fidesz meg újra megalakulna a feloszlatás utáni napon.

Magyarul: a 4K egy infantilis banda.

Fishwalker 2013.02.03. 17:52:03

maxval, ez igaz, de akkor a frakció megszűnik létezni, és pont a saját hülyeségük miatt nem lehet hamarjában új frakciót alapítani.

JohnHenry 2013.02.03. 18:16:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: emlékszel, mit szambázott kövér, hogy a szociktól kivált gyurcsányék ne alapíthassanak új frakciót? ez is, az is infantilis volt persze, egyiktől sem változik semmi az országban vagy a fejekben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.03. 18:30:30

@JohnHenry:

Abban volt racionalitás, hiszne ha nincs frakció, akkor nincs pl. napirend előtti felszólalási jog. De ebben mi a racionális?

Amidazophen 2013.02.03. 18:30:32

Mindaddig amig pártocskák egymást jelentgetik fel, meg paártvezetőcskék is (Schiffer Gyurcsányt), addig ez az ország egyáltalán nem komoly.

Nzoltan 2013.02.03. 18:42:25

Az már nem túl jó pozíció a 4K számára, ha csak ennyit tudnak felmutatni.

2013.02.03. 18:57:24

Marhasag feloszlatni.
Majd hoznak egy visszamenoleges alaptorveny- es ptk modositast, ami szerint nem is kell evente gyulesezni es kulonben is felesleges az alkotmanybirosag. Meg a ptk is, miazmiaz?
Hulyek gyulekezete a 4k, erre meg nem jottek ra?

anyadmajma 2013.02.03. 20:08:20

egy nagy szart fognak bármit is tenni. pont leszarják. ez a történet ennyi volt, amit itt kommentelünk.
Ez egy ilyen világ lett. Mi tettük ilyenné, mi hagytuk.

DezInf 2013.02.03. 20:14:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Abban van a racionalitás,hogy a fideszre is vonatkozik a saját alaptörvényük és a többi hatályos jogforrás.
Vonatkozna,ha nem Magyarországról lenne szó.
Apró,kicsi adalék a fideszdemokrácia értelmezéséről:)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.03. 20:34:04

Megint görénykedik a szánalmas békamenet!
Már megint semmi másról nem szól ez az egész, mint össztársadalmi szemfényvesztésről. Észak-Koreában vagy Kubában valószínűleg a világ legtermészetesebb dolga a hatalom állandó, önmagát ünneplő, erőt demonstráló felvonulása, Magyarországon azonban (egyelőre még!!??) van valami hátborzongató ebben. Ha egy kormány páratlanul jól végzi a dolgát, ha az emberek elégedettek, ha az eredmények igazolják az elvégzett munkát, miért kell felvonulni a hatalom oldalán? Miért kellene azt megmutatni, hogy az erő nem csökkent, és jelen van mindenütt? Azért, mert egy végletekig megosztott társadalom köszön vissza az elmúlt évek áldásos tevékenysége nyomán (érvényes ez valamennyi kormányra, politikai színezettől függetlenül) ahol a csökkenő életszínvonal, a létminimum alatt élők tömege, a minden fronton megnyitott szabadságharc, illetve a nyugati „sallerok és kokik” határozzák meg a mindennapos kormányzati félelmeinket. Amelyeket lehetőleg arrogáns magabiztosságnak álcázva próbálunk elrejteni.

És íme, itt az újabb békemenet. A regnáló kormány melletti szimpátiatüntetés, sok lelkesnek látszó, ám lényegében frusztrált és gyűlölködő jó magyar emberrel. Élén a kommunista 3/3-as ügynök Bencsikkel, illetve az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlanul sokszor köpönyeget forgató szalon(?)náci-kommunista-rasszista Bayerrel. Ismét csak gyönyörű, pasztellszínekbe burkolt kép a magyar társadalom egy szeletkéjéről.

salamander 2013.02.03. 22:20:28

A 4K-nak elszállt a maradék agya is.

végül is mi az a 4k?

***

Fehér Folt 2013.02.04. 00:30:32

Politológia: a büfészakok budibüféje.

BlackBear 2013.02.04. 00:54:59

Nem fogják feloszlatni mert...
Ugyanis, ha feloszlatná az ügyészség/bíróság törvénysértés miatt, akkor jogutód nélkül szűnne meg a jelenlegi Fidesz. Ekkor az összes vagyona (számlákon lévő pénzek, pártirodák, az irodák berendezései, eszközei stb...) az állam tulajdonába kerülnének és az új párt, amit a Fidesz vezetői alapítanának már nem kaphatná meg ezeket, mert nem jogutódja a megszüntetett pártnak, azaz semmilyen pénzük, vagyonuk, irodák működtetéséhez szükséges eszközük nem lenne. Törvényesen biztos nem! Megszűnnének a helyi szervezetek, amit újra kellene építeni a lehető leghamarabb. A helyi szervezetek tagsága valószínűleg sokkal nagyobb beleszólási lehetőséget, mozgásteret követelne a jelenleginél, ami viszont drasztikusan csökkentené a jelenlegi központi irányítást, ez pedig a párt vezetése részéről nem elfogadható. Ez egy olyan belső iszapbirkózáshoz vezethet, ami jelentősen befolyásolhatná a 2014-es választási szereplést. És akkor még nem beszéltünk a jelenleg is Fidesz tagságú parlamenti, önkormányzati képviselők, tisztségviselők, igazgatótanács tagok beléptetéséről az új pártba, aminek egy sor alku lenne az ára, hiszen ezek határozott idejű kinevezések, amiket nehéz, vagy nem is lehet visszavonni. Mert, ha nem lépnek be, akkor a régi/új pártvezetés elveszítené az irányítási lehetőségüket, ami számukra szintén elfogadhatatlan.
Ezért ha olyan országban élünk, ahol mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények, ráadásul úgy ahogy le vannak írva, akkor a Fidesz egy komoly problémával áll szemben...

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.02.04. 03:41:32

Nem vooot taggyules.
Ja, bocs, most vooot. tag is, meg gyules is. ujitottak a tiszteket, ahogy koll. A kaya ibrahim jumurdzsak is latta, mind a ket szemivel.
Sajna a jegyzokonyvet a cica elvitte...

braue 2013.02.04. 04:38:57

És ki a fakam az a 4k?

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.02.04. 05:42:49

Nem a 4K! itt a lényeg, hanem hogy 1.) miért nem vette ezt észre egy parlamenti párt vagy a sajtó, 2.) a törvény az törvény, egy ekkora pártban azért csak föltűnik valakinek, hogy van ilyen törvény 3.) miért nem tartottak kongresszust, miközben az fontos kommunikációs eszköz?

Link Elek 2013.02.04. 06:10:52

Vicces nezni, hogy meg mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy a fidesz(esekre) vonatkoznak a torvenyek.

Ha orban kannibal lenne, akkor sem tenne semmit az ugyeszseg.

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2013.02.04. 06:48:45

Olvasgattam itt a hozzászólásokat és tátottam a számat... Nem értitek még? Az új alaptörvény legsarkalatosabb sarkalatos törvénye: kivéve a gyevi bírót! A fideszre immár két és fél éve nem vonatkoznak a saját maga által meghozott törvények, rendeletek. Ha valamelyikbe valaki véletlenül bele talál kapaszkodni, 17 másodpercen belül visszamenőlegesen módosítják. Észrevehetnétek már, hogy félázsiai származékok vagyunk, fidesztán és orbanisztán határán élünk azok minden fullextrás demokráciájával együtt. (a tulajdonnevek eleji kisbetűk nem véletlenek, a tiszteletem jelei)

Rémbódess 2013.02.04. 07:52:27

Mindenképpen végig kellene vinni az ügyet. Ékes bizonyítéka lenne annak, amit a Fidesz most erőből tagadni próbál miszerint:

- A Fidesz mindent megtehet
- A jog csak a hatalmon lévőket és a befolyásosakat védi

Egy ilyen ügy jó lehetőség lenne arra, hogy visszatérjen az emberek független igazságszolgáltatásba és a jogállamba vetett hite. Persze ez nem fog megtörténni, mert ahogy BlackBear írta fentebb, ez szétforgácsolhatja a pártot...

Wagem 2013.02.04. 08:20:06

Ki a faszom nem szarja le jó nagy ívben a 4K-t,meg a többi libolsi szarkeverő gittegylete?
Már az sem tudjátok mi a lófaszba kössetek bele.
Nektek jogállam??
Ezt kérjétek számon a szarhátzyn,a libatolvajon,vagy az öszödi rémen.
Nyomorultak...!!

DezInf 2013.02.04. 08:48:19

@Wagem:

Hát te sem vagy egy tipp-topp úriember!
Ez tisztán látszik a megértő és demokratikus hozzászólásodból.
Victor Hugo rémálmai látom tetszenének neked:)
Olvasgasd az alaptörvényeteket,rá fogsz jönni,van még abban nagyon sok fideszantidemokratikus bejegyzés. Az íróit ne küld el melegebb éghajlatra,mert akkor nem marad nekünk itten ócsárolható fidesznyik :D

Wagem 2013.02.04. 08:59:11

@DezInf: Na mert a szoclib kormány a törvénytiszteletéről volt híres.
Csaak szerényen megkérdezném.
A dk.mint párt milyen alkotmányos keretek között vehet rész a magyar parlamentben?
Milyen választói felhatalmazást kaptak,és kitől??

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.04. 09:03:42

hát eddig se volt kérdéses, hogy az országban az van, az számít amit a fidesz akar.

Sir Nyű 2013.02.04. 09:08:38

@Wagem: na és a KDNP?

Meg anno Csurka? A különböző kisgazdapártok? A Judea Népe Front?

DezInf 2013.02.04. 09:14:44

@Wagem:

Ezt most komolyan kérdezed?

Wagem 2013.02.04. 09:38:18

@DezInf: A lehető leg komolyabban.
Világosíts fel..!!Ha tudsz valamit.
Indult 2010-ben olyan párt,h dk.?

DezInf 2013.02.04. 09:44:00

@Wagem:

"Csaak szerényen megkérdezném.
A dk.mint párt milyen alkotmányos keretek között vehet rész a magyar parlamentben?
Milyen választói felhatalmazást kaptak,és kitől?? "

Nem is tudom,szoktál parlamenti közvetítéseket nézni ?
Tisztában vagy azzal,milyen pártoknak van frakciója?

Az alaptörvényt meg a házszabályt kellene olvasgatnod,abban ott a válasz.

Persze hülye kérdésre..... :D

Wagem 2013.02.04. 09:58:31

@DezInf: Szerencsére frakciójuk nem lehet.Természetesen.
De nem függetlenként szerepelnek,hanem mint dk.
Ha jól tudom.

DezInf 2013.02.04. 10:21:19

@Wagem:

Hát nem jól tudod:D

A házszabály szerint függetlenek. ( hogy pontosan mitől,azt nem az én tisztem megítélni)
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása