Vajon feloszlatja-e a bíróság a Fideszt? Ezt a 4K! kezdeményezte az ügyészségnél arra hivatkozva, hogy a párt nem tartott kongresszust 2012-ben, pedig a ptk. szerint évente kellene. Az újra-új ptk. is ugyanígy rendelkezik majd, ez a szabály általában az egyesülésekre is vonatkozik. A Fidesz alapszabálya a tisztújító kongresszus kétévenkénti megtartásáról szól, ez idén nyárra esik, de rendkívülit nyilván tarthattak volna.

A sajtó nem vette komolyan a hírt, és hát jó kérdés, hogy mennyire is lehet, nyilván nem fognak senkit láncon elvezetni, meg pártirodákat hatósági intézkedéssel kiüríteni és lepecsételni. Inkább elvekről, fundamentumokról, politikiai kultúráról szól az ügy. Ezért kár, hogy Fidesz-reakcióról nem tudni, én legalábbis nem találtam.

Az új szervezetek létrejötte, az LMP osztódása és ezen ügy miatt érdemes újra foglalkozni az alapszabályokkal. 
Egyik régebbi írásában Török Gábor azt vélekedést igyekezett cáfolni, hogy a Fidesz olyan borzalmasan központosított volna, ahol ellenvélemény sem létezik. Ez igazából felesleges próbálkozás, két okból. Egyrészt ellenvélemények létezése, sőt, még kifejtehetősége sem mond ellent a központosítottságnak. Másrészt a politikusok viselkedését a gondoltnál jobban befolyásolják az alapszabályok és szmsz-ek. E kettő metszéspontja, egyben a fő elv az, hogy nem az ellenvélemények állapota a fontos, hanem a becsatornázottságuk a szervezeti rendszerbe.

Minden politikai tett emberektől indul, s leginkább az erre hivatottaktól, véleményvezérektől és politikusoktól. Minden politikus elsősorban végrehajt valami feljebbről származó határozatot, ne gondoljunk nagyra, ha kevésbé személyek akaratát, hát legalább törvényeket és rendeleteket. Egy demokrácia bonyolult hatalmi viszonyait a pártszervezetek is leképezik. Ha egy pártpolitikusnak új ötlete, javaslata van, azt pozíciójából fakadóan végrehajthatja maga, vagy feljebb utalhatja. Ezt a haszonelvűség alapján teszi: ha például az alapszabály korlátozza az alulról jövő kezdeményezéseket, csak akkor van értelme pattogni, ha a fentebb kiváltott moderált ellenérzést kiegyensúlyozza egy lentebbi karizmanövekedés.

Elsőre úgy tűnik, a Fidesz alapszabályában világosan elkülönül az alsó, a közép- és a felső szint szabályozása, de általában a szöveg továbbolvasásával az derül ki, hogy kár volt a lentebbi önállóságot sugalló sok korábbi betűért. Például a helyi szervezet saját szmsz-t alkot, majd kiderül, hogy az évi ülések számától kezdve az elnökség létén és összetételén át a határozatképességig az alapszabály az irányadó, nem is beszélve a felsőbb szervek beleszólási jogairól.

A Fidesz működésében igazán kritizált elem a választókerületi rendszeré. A választókerületi elnök egyben a potenciális országgyűlési képviselőjelölt is, a legtöbbet mozgó figura. Nem akármi, hogy személyükre a helyi szervezetek és önkormányzati tisztségviselők csak javaslatot tehetnek, valójában a párt elnöke (ill. elnöksége) választja ki őket határozott időre (!) vagy visszavonásig (!). A választókerület alakítja újjá a feloszlatott helyi szervezeteket, és beleszólhat az önkormányzati képviselőjelöltek megválasztásába, a helyi szervezet dolga inkáb csak a javasalattétel.

Lépjünk még egy szintet feljebb. Az Országos Választmány is elég hatékony szervezet lehet, egy csomó olyan jogosítványa van, ami inkább kongresszusi hatáskört igényelne, a gyakori ülésezéssel gyorsan változtathatnak lényegi kérdésekben. A választmány kétharmados többséggel kötelező erejű döntéseket is hozhat más szervek számára, amelynek végrehajtására a szövetség elnöke kötelező erejű határozatokat hoz. A pártelnök minden szerv (!) ülését összehívhatja. Az országos elnökség kifogást emelhet az önkormányzati jelöltek kiválasztásánál is, amit egyébként egy olyan - valószínűleg csak névlegesen létező - testület irányít, amelynek tagjai úgyis a pártelnök emberei, a helyi szint képviselete ki is marad.

A posztokat nemcsak fentről nyomják, mint általában a pártokban, hanem egyenesen osztják, még vigaszra is jut. Amilyen lehetetlennek tűnik az elnök nélkül változtatást elérni, olyannyira igényli e párt a belső munkát. Ez nemcsak előírják (pl. kötelező megjelenések a szervek ülésein), hanem a rendszer erre is szocializál: nem támogatókat kell itt a politikusnak kibuliznia, hanem munkával felhívnia magára a felette állók figyelmét.
Jellemző továbbá az a sajtóból ismert Fidesz-mondás, hogy pozíciókat nem illik visszautasítani, mert legközelebb meg sem kínálnak semmivel. Ez a metódus azt jelenti, hogy itt a pozíció nemcsak a politikusi emelkedés eszköze, hanem sokkal inkább annak gátja. A Fideszben politizálás fő üzenete három szó: még nem te.

Belülről jövő adaptációs kényszerek híján a Fidesz mindaddig él jól, amíg nem szenved el nagy változást a politikai környezete, amit pedig úgy gátol meg, hogy mindenhol ott van. Közben természetesen hosszú időre konzervál olyan rossz gondolkodásmódokat, viselkedéseket és hagyományokat is, amelyek amúgy gyorsan kiforrnák magukat, és átadnák helyüket valami normálisabbnak.

A magyar közélet defektusa pedig a pártok gyenge társadalmi beágyazottsága, a kevés párttag, talán nem is csoda, hogy az alapszabályokkal való foglalatoskodást elfelejtettük. Megannyi belső ügy lett belőle. Pedig, ha jól belegondolunk, nem is túl áttételes az a hatás, amit az egyes ember életére gyakorolnak. Talán újra közügyként kellene beszélnünk ezekről.

A jelenlegi hatalmi viszonyok mellett, amikor a Fidesznek országosan kétharmados többsége van, önkormányzati szinten majdnem minden elfoglalható vár az övé, külön bejáratú politikai rendszert alkothatott, és fő esélyese a következő választásoknak is, a Fidesz alapszabálya a magyar politika, és - némi túlzással - egész Magyarország alapszabálya is.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus