Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. március 02. 08:12 - politologus

A Fidesz már unalmas

Matolcsy MNB-elnöksége mellett érvelni nem fog senki. Azt csak megvédeni lehet. A Fidesz szavazói sem tapsikolnak örömükben, mert nem bővülni látják az Orbán-színpad hátterében az ember-díszletet, hanem bejegecesedni. A közvélemény kevésbé rajongói része valószínűleg várt egy másik, egy jó névre, mert a nagy pártoknak vannak ilyenjeik. Legalábbis szoktak lenni.

Olvastam egyszer egy közgazdasági levezetést arról, hogy egy kormánynak bizony érdeke a jegybank függetlensége, méghozzá a külső várakozások miatt. Sajnálom, hogy nem tudom ezt előadni, talán majd a hozzászólásokban pótolja valaki. 

Sokféleképp lehet érvelni, hogy miért ne Matolcsy, de számomra ez a ügy lényege: itt nincs fejlődés, nincs eggyel tovább lépés. Mintha még a rossz politikát sem lehetne jobban csinálni. 

Nálunk elsősorban az MSZP-t vádolják - és bizony jogosan - azzal, hogy változásra képtelen, hogy ugyanazok az arcok, a beidegződések, a gondolatok és a módszerek. Csak az egy Mesterházy kap mostanában dicséretet, hogy mennyire fejlődőképes. De persze Gyurcsánnyal is ez volt annó, hogy ő már oké, de a mögöttest át kell alakítani, szóval ez is és mindig ugyanaz.

Szerintem tegnaptól a Fidesz is ilyen. Frissessége a múlté, és egyszerűen unalmas. Csak termeli mindig körbe-körbe forogva az áramot, egy lakkos, hűvös dinamó, de már nem vet szikrát fogai közt a szó.

A Fidesz kormányzati ciklusain belül, de még a ciklusai között is alig van fejlődés, a nagy rész ugyanaz. Orbán állandóságát most hagyjuk, hiszen az ő pozíciója a cserélőé, és nem a cseréé. Mindenesetre ugyanazok a fő miniszterek, Matolcsy, Martonyi, Pintér. Rendre az országgyűlés elnökeit tesszük köztársasági elnöknek. Ugyanaz a kormányzati négyéves program, az elején letámadunk, béna kacsává tesszük a demokratikus intézményrendszert, a hátralévő időben meg csak kommunikálunk. Megint rendre jönnek a levelek és a füzetek. Ugyanúgy nevezzük a nagy gazdasági terveket. Ugyanúgy vannak kedvenc gigacégeink és gigaminisztériumaink. Ugyanolyan sikerrel külpolitizálunk, de legalább ugyanúgy cél a gazdasági stabilitás, persze csak a ciklus végéig, és hogy hosszabb távra még véletlenül se, az is ugyanaz.
Ugyanaz zajlott le az MNB-elnök távozásánál, mint 2001-ben a Surányi-Járai cserével: először elkezdjük támadni a távozó elnököt az MNB ügyletei kapcsán, majd ugyanúgy az utolsó évre odatesszük MNB-elnöknek az addigi gazdasági csúcsminisztert.

Biztos sokáig lehetne folytatni a felsorolást. Ha nem unnátok.

Az egészből annyi hasznunk van, hogy most már a Fidesz is jól megismerhetővé vált, végre nem kell más miatt vagy más helyett választani, hanem azért választható, ami a sajátja. A cselekvések unalmasságából következik az állapot állandósága, és az állandóság legalább megítélhető: kinek nyugalom, kinek hanyatlás.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

36 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr665112705

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.03. 10:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nap Pali 2013.03.02. 14:32:19

miért lenne unalmas egy bűnszervezet?
nem rúghatnak hasba minden Nap 1nyuggernőt!

a háttérben egy szürke profi bűnszervezet működik...
mexáltak minden álami pozicíciót...
a pénzszivattyú szépen üzemel...
a fides sáskahad mindent felzabál...

rakaz 2013.03.02. 14:44:17

Orbántól nem várhattunk mást,
vagy jobbat. Minden és mindenki a miénk.

Blogger Géza 2013.03.02. 14:52:19

Szerintem jelen pillanatban ez volt a legjobb döntés. Varga így számára korábban ismeretlen erősségű pozícióba került (korábban csak pénzügyminiszter volt, és nem egyszerre gazdasági és pénzügyminiszter, mint most). Ő rajta nemigen talál fogást sem a nemzetközi közvélemény, sem az ellenzék. Matolcsyt pedig így lehetett a legelegánsabban kivonni a politika első vonalából és egy (elvileg) politikamentes posztra áthelyezni. Ez a büdzsékészítés meg az állandó támadásokra való reagálás nem volt az erőssége. Az MNB kamatpolitikáját úgysem az elnök, hanem a Monetáris Tanács határozza meg. A választásoknak így az már nem lesz tétéje, hogy eltüntesse bárki is Matolcsyt, mert ő most 6 évre oda van betonozva. És talán tényleg eljön egy harmonikusabb minisztérium - MNB kapcsolat, amely inkább használ, mintsem árt Magyarországnak.

Blogger Géza 2013.03.02. 14:55:35

Jah, és egyáltalán nem baj, ha egy kicsit "unalmasabb" időszak jön most el az ország életében. Szerintem sokan örülnek majd annak, ha kevesebb adótörvény-változás és hasonló "izgalom" vár majd ránk.

nevem van 2013.03.02. 14:56:45

"tegnaptól a Fidesz is ilyen. Frissessége a múlté, és egyszerüen unalmas."
Szerintem már majd' három éve tuti unalmasak a fiúk.

Sir Galahad 2013.03.02. 15:06:20

Szerintem a Fidesz is váljon szét 3 pártra és játsszák el azt a műsort, amit az MSzP, a DK meg az E14. Az olyan izgalmas, amikor úgy tesznek, mintha három külön párt volnának és saját magukkal tárgyalnak :).

bioLarzen 2013.03.02. 15:09:51

Hmmm... Fura időzítése ennek a gondolatnak pont most, amikor az összes közvkut szerint emelkedett a népszerűségük...

De ne tudd meg, mennyire kívánom, hogy legyen igazad.

bio

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.02. 15:26:05

Nevezzük ÖRDESZ-nek! :)
A FI már nem játszik, mutassatok egy fiatalt köztük.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.02. 15:38:17

ott a kulcs, hogy NAGY párt, mert a fidesz lényegét tekintve még mindig nem az. a magja, a valódi fidesz ugyanaz az a maroknyi ember aki a kezdet kezdetén, de legyünk megengedőek 94g kialakult.

Persze, rengeteg szatellitember, szervezet párt van mellette, meg sok a támogatója, de maga a PÁRT az nagyon kicsi.

Sanyi az alvégről (törölt) 2013.03.02. 15:54:15

Szerintem nem unalmas a Fidesz!
Gondoljatok csak arra, hogy mi
várhat (vár) még ránk.
Biztosan sikerül tönkretenni
az országot!

TBone 2013.03.02. 16:02:39

@Blogger Géza:
Hát persze, a FIDESZ és az állandóság. Még az alaptörvényt is gyűrűs irattartóban kell tartanom, annyit változtatják.

Masszőrférfi Házhoz Megy · http://masszorferfi.5mp.eu 2013.03.02. 16:33:36

A Fidesz Deutch Tomi a nőzésével kezdte lejáratni, majd jött Simicska feneketlen éhsége :)

béla a görög (törölt) 2013.03.02. 16:37:26

A Fidesz egy maffia.
Nekem nem az jut róla eszembe, hogy unalmas hanem az a pénz amit elloptak a MANYUP számlámról. És természetesen a bosszú.

Nap Pali 2013.03.02. 16:43:18

@béla a görög: kiérem a mafia nevében!

azoknak a szavára lehet adni!
van betyárbecsületük!

ezek inkább patkány/csótány vagy leginkéább

SÁSKA had

a bűnszervezet az stim

vénkujon 2013.03.02. 17:01:52

uncsik szerintem is. kűggyük hát a faszba őket '14ben.:D

pánpéter 2013.03.02. 17:03:47

@Sir Galahad: LOL, jól beszélsz. ezen én hetekig röhögtem.
Bárándy tárgyal Bárándyval, meg Kákosyval (aki oly remek gazdasági miniszter volt, hogy abban az évben 9%-os recesszióban esett a magyar gazdaság). És ott ül az asztalnál az összes léevitézlet maszop szadesz politikai zombi, és rágják a gittet. :) ökörállatjai

kvadrillio 2013.03.02. 17:30:54

hmmmm.....SOK MILLIÁRD EURÓ JÖTT BE ASZ ORSZÁGBA ÉS A NÉP MÉGIS ÉHEZIK, NYOMOROG !!!!!!!

KI TETTE EZT ??????!

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2013.03.02. 17:31:40

@Blogger Géza: Varga mihály ugyanolyan Orbánsegg-nyaló, mint a többi fideszes. A szakmai renoméja régen oda: nyolc hónapig, IMF-főtárgyalóként nem csinált semmit, de volt pofája fölvenni a fizetését. Tavaly október 23-án a nemzetközi imperializmus támadásáról beszélt, éppúgy, mint jó 60 éve Rákosi elvtárs. jót ne várjunk tőle!

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2013.03.02. 17:33:58

@ErtelmetlenSzajkarate: Fiatalt nem, de volt komcsit annál többet találni közöttük!

Szimpatizátor 2013.03.02. 17:46:28

@ErtelmetlenSzajkarate:

"Nevezzük ÖRDESZ-nek! :)
A FI már nem játszik, mutassatok egy fiatalt köztük."

Demokratákat hol látsz az ÖRDESZ-ben?

Szimpatizátor 2013.03.02. 17:48:50

@kvadrillio:

"hmmmm.....SOK MILLIÁRD EURÓ JÖTT BE ASZ ORSZÁGBA ÉS A NÉP MÉGIS ÉHEZIK, NYOMOROG !!!!!!!

KI TETTE EZT ??????!"

*

Csak nem azok, akik eltérítik a magáncégeikbe meg a magánszámláikra a beáramló milliárdokat?

ballus 2013.03.02. 18:33:18

Engem nem érdekel(ne), hogy ki a miniszterelnök, az MNB elnök, az EÜ vagy oktatási államtitkár. Még csak a köztársasági elnök sem. Csak hagynának dolgozni.
De nem hagynak. Elkezdek tanítani egy gyerekcsapatot. Tudom, hogy négy, öt v. hat év múlva felvételiznek. Van egy osztályom is, akik 2 év múlva fognak. Ja, és egy sajátom is, aki az idén.
(a másik egyetemista).
Hogy segítsem őket a pályaorintációban, ha ma már egy évre sem lehet előre tervezni. Ld. két év alatt kétszer játszották el, hogy a felvételi rendszerbe belenyúltak.

Fejesrob 2013.03.02. 19:03:30

Van benne valami, egy Fidesz-Jobbik kormány tényleg izgalmasabb lenne, jobban is tudnék neki örülni.

(Agresszívabb versenyzőknek írom, akik személyeskednének, hogy természetesen náci és antiszemita vagyok)

Mindfield 2013.03.02. 19:26:33

"A Fidesz szavazói sem tapsikolnak örömükben"

A fidesz szavazóknak az a fontos, hogy ne a libsik legyenek kormányon. A többi lényegtelen. Nekik az is jó, ha Kolompár Józsi a krimóból a jegybankelnök, csak ne szoci legyen.

szabadság elvtársak! 2013.03.02. 19:35:10

@Sanyi az alvégről:
ÁÁÁ! Brávó! És az miért jó nekünk?
Le sem tagadhatnátok Magyar mentalitásotokat.Minden embernek gazember a szomszédja, dögöljön meg a szomszéd tehene, mindenki hülye rajtam kívül, stb.
Nem is érdemes veletek foglalkozni.

Blogger Géza 2013.03.02. 20:10:11

@gébics: Nem csinált semmit?? Dehogynem. Mesterien húzta az időt, és így az optimális pillanatban léphettünk ki a dollárkötvényeinkkel a piacra. Ahol aztán az IMF-nél kedvezőbb feltételekkel vehettünk fel pénzt.

Mi volt ez nemzetközi imperializmus??? Nem ittál kicsit túl sokat? :)

déjá vu39 2013.03.02. 20:16:10

@Blogger Géza: " ... az optimális pillanatban léphettünk ki a dollárkötvényeinkkel a piacra. Ahol aztán az IMF-nél kedvezőbb feltételekkel vehettünk fel pénzt."

Kedvezőbb feltételekkel? Biztos? Nem kellene tájékozódni a témában?

Blogger Géza 2013.03.02. 20:27:21

@déjá vu39: Neked feltétlenül tájékozódnod kéne. Segítek:

"az IMF mindössze 0,09 százalékos "alapkamatot" határoz meg. Azonban a szervezet szabályai szerint, ha egy ország hitelt kér, akkor erre automatikusan 1 százalékos felár tevődik, vagyis a legkedvezőbb IMF-hitel kamata is 1,09 százalékról indul. Azt is figyelembe kell venni azonban, hogy ha egy ország túllépi IMF-kvótájának 300 százalékát, akkor az afeletti hitelre automatikusan további 2 százalékos kamatot számít fel a Valutaalap. Magyarország jelenleg a kvótája 374,61 százalékánál jár a szervezet honlapján található adatok szerint, vagyis egy újabb hitelfelvétel esetén a teljes összegre vonatkozna a 2 százalékos kamatfelár, amivel máris 3,09 százalékra ugrana egy esetleges hitel kamata. Ha egy ország három évig folyamatosan kvótája 300 százaléka felett van, akkor az további egy százalékpontos kamatfelárat jelent. Ha a fentiekhez hozzávesszük, hogy az IMF szabályzata szerint a lehívott hitel 0,5 százalékát ki kell fizetni jutalékként, míg a dollárkötvények esetében az ÁKK mindössze 12,5 bázispontos (azaz 0,125 százalékos) jutalékot fizet, akkor az látszik, hogy nem csinált rossz üzletet a kormány azzal, hogy a piacról biztosította a devizafinanszírozást, hiszen a négyszer akkora jutalékkal együtt az IMF-hitel drágább lett volna. "

m.napi.hu/tozsdek-piacok/tul_nagy_arat_fizetett_magyarorszag_a_dollarkotvenyekert.546629.html

Blogger Géza 2013.03.02. 20:30:34

@déjá vu39: És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a tizedszázalékoknál sokkal fontosabb, hogy a kötvényes megoldással megőriztük gazdasági függetlenségünket, míg az IMF hitel esetében az IMF lényegében átvette volna a gazdaságpolitika és adópolitika stratégiai irányítását az országban.

Tovább az IMF hitel nagyon rövid futamidejű, átmeneti megoldás, a kötvényes finanszírozás a lejárati idő miatt sokkal nagyobb stabilitást biztosít.

Miklós Leitereg 2013.03.02. 20:42:30

Egy politológusnak illik kicsit elgondolkodni a dolgokon, mielőtt megnyilvánul, és egy lépést hátra lépve megnézni mi is történt.
Jó lenne pl. egy olyan alapvető motívumot észrevenni, hogy a Fidesz a médiahisztit kihasználva lecserélte a gazdasági miniszteri pozícióból Matolcsyt és Vargát tette a helyére. Ez annyira zseniális húzás volt, hogy a forint nem hogy gyengült volna, hanem éppen hogy erősödött az intézkedés hatására.
És nem mellesleg egy rakás olyan nemzetközi vélemény is megjelent, amelyik azt mondta, hogy a válság azért is mélyült el ennyire Európában, mert a jegybankok nem működtek együtt a kormányokkal a növekedési kockázatok minimalizálásában és a munkanélküliség elkerülésében.

Mr. Waszabi 2013.03.02. 21:43:13

Milyen színű frissesség? A 98-2002 közti hazugságok remake-je firssességnek számít? Nem is tudtam. Épp az a baj ezzel a mostani kormánnyal, hogy maga is elhitte, elég felizzítani a régi füstgépet és minden ugyanúgy fog menni, mint 10 éve. De jól látható, hogy még ez sem működik. KÖzben eltelt 10 év s a dolgok, körülmények megváltoztak. A FIDESZ tehetségtelen ma, ez látszik.
Matolcsy beült a kamikaze pilóta székbe, mert gazdasági miniszerként elhitte, hogy ő halhatatlan. Hát, inkább nem is nézek oda. Nem szép látvány, amikor az überbuta ember tudatlanságában áll a kivégző osztag elé. Belőle még hős sem lesz, olyan gyorsan kivégzik, és mert saját butasága, alkalmatlansága miatt végzik ki a gazdasági szakemberek. Nem, nem a magyar ellenzékiek, csupán a kortárs bankárok, jegybankárok:)

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.03.02. 21:52:36

@Miklós Leitereg: a politológus rendszerként szemléli a politika történéseit, és ennek sokféle végeredménye lehet. Az is, amit Te írsz, mások pedig mást látnak érdekesnek.

Miklós Leitereg 2013.03.02. 22:07:20

Én nem hiszem, hogy a politológus választja meg, hogy mi az érdekes. Egy politológusnak a célja, hogy értse, hogy mi miért történik a politikában. Egy politológusnak nem célja minősíteni, hanem elsősorban az értelmezéssel, ok-okozatokkal foglalkozik. Mint a lógiák általában...
Azt megértem, hogy a média a saját hülyeségeibe szerelemesedik bele, és azon túl nem lát semmit. De egy politológus hogyan beszélhet bejegecesedésről, amikor épp a piac által várt Varga kerül a legfontosabb gazdasági pozícióba, és a minimális mozgástérrel rendelkező jegybanki pozíciót kapja Matolcsy? Fel tudnád esetleg sorolni, hogy a Jegybank mennyi és milyen jellegű eszközzel rendelkezik a gazdasági folyamatok befolyásolására? Akárcsak részben mérhető ez ahhoz, ami a gazdasági miniszter mozgásköre? Nem, nem hiszem, hogy egy politológusnak az lenne a feladata, hogy arról beszéljen, ami neki érdekes. Hiszen akkor nem sok értelme marad a -lógus végződésnek. Megragadni a valóságot, a lényeget, a mozgatórugókat. Hisz egyébként csak szurkolók vagyunk a 10 millió focibíró országában.

vénkujon 2013.03.03. 15:46:35

@Fejesrob: a fidesz most olyan, hogy egyesíti magában a jobbikos "erényeket" is. ha összeállnának koalába, akkor előbb-utóbb megszünne a jobbik.
megennék őket:D

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.03.03. 18:54:17

@Miklós Leitereg: pedig így történik, mind arról beszél, ami érdekli, vagy amiről megkérdezik, s általában azon vonatkozások mentén, amihez a legjobban ért. Nézd, a kizárólagosság, ami mellett érvelsz, nem alapja semmilyen lógiának, szerepfelfogás közül kell választani. E blog választott szerepéről már sok szó esett korábban. De itt már annyi mindenről kellene szólnom, nem tudom mind megírni, talán majd megbeszéljük személyesen.
Abban, hogy e cikk nem árnyalt, maradéktalanul igazad van, engem itt egy dolog foglalkoztatott, hogy túl sok minden ismétlődik, és alig látni innovációt (és ez az, ami mindig foglalkoztat, nézz csak utána).

toportyánzsóti 2013.03.04. 09:59:56

A létező szocializmus orbáni átirata szar,amit nem lehet jól csinálni,igazad van.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása