Matolcsy MNB-elnöksége mellett érvelni nem fog senki. Azt csak megvédeni lehet. A Fidesz szavazói sem tapsikolnak örömükben, mert nem bővülni látják az Orbán-színpad hátterében az ember-díszletet, hanem bejegecesedni. A közvélemény kevésbé rajongói része valószínűleg várt egy másik, egy jó névre, mert a nagy pártoknak vannak ilyenjeik. Legalábbis szoktak lenni.

Olvastam egyszer egy közgazdasági levezetést arról, hogy egy kormánynak bizony érdeke a jegybank függetlensége, méghozzá a külső várakozások miatt. Sajnálom, hogy nem tudom ezt előadni, talán majd a hozzászólásokban pótolja valaki. 

Sokféleképp lehet érvelni, hogy miért ne Matolcsy, de számomra ez a ügy lényege: itt nincs fejlődés, nincs eggyel tovább lépés. Mintha még a rossz politikát sem lehetne jobban csinálni. 

Nálunk elsősorban az MSZP-t vádolják - és bizony jogosan - azzal, hogy változásra képtelen, hogy ugyanazok az arcok, a beidegződések, a gondolatok és a módszerek. Csak az egy Mesterházy kap mostanában dicséretet, hogy mennyire fejlődőképes. De persze Gyurcsánnyal is ez volt annó, hogy ő már oké, de a mögöttest át kell alakítani, szóval ez is és mindig ugyanaz.

Szerintem tegnaptól a Fidesz is ilyen. Frissessége a múlté, és egyszerűen unalmas. Csak termeli mindig körbe-körbe forogva az áramot, egy lakkos, hűvös dinamó, de már nem vet szikrát fogai közt a szó.

A Fidesz kormányzati ciklusain belül, de még a ciklusai között is alig van fejlődés, a nagy rész ugyanaz. Orbán állandóságát most hagyjuk, hiszen az ő pozíciója a cserélőé, és nem a cseréé. Mindenesetre ugyanazok a fő miniszterek, Matolcsy, Martonyi, Pintér. Rendre az országgyűlés elnökeit tesszük köztársasági elnöknek. Ugyanaz a kormányzati négyéves program, az elején letámadunk, béna kacsává tesszük a demokratikus intézményrendszert, a hátralévő időben meg csak kommunikálunk. Megint rendre jönnek a levelek és a füzetek. Ugyanúgy nevezzük a nagy gazdasági terveket. Ugyanúgy vannak kedvenc gigacégeink és gigaminisztériumaink. Ugyanolyan sikerrel külpolitizálunk, de legalább ugyanúgy cél a gazdasági stabilitás, persze csak a ciklus végéig, és hogy hosszabb távra még véletlenül se, az is ugyanaz.
Ugyanaz zajlott le az MNB-elnök távozásánál, mint 2001-ben a Surányi-Járai cserével: először elkezdjük támadni a távozó elnököt az MNB ügyletei kapcsán, majd ugyanúgy az utolsó évre odatesszük MNB-elnöknek az addigi gazdasági csúcsminisztert.

Biztos sokáig lehetne folytatni a felsorolást. Ha nem unnátok.

Az egészből annyi hasznunk van, hogy most már a Fidesz is jól megismerhetővé vált, végre nem kell más miatt vagy más helyett választani, hanem azért választható, ami a sajátja. A cselekvések unalmasságából következik az állapot állandósága, és az állandóság legalább megítélhető: kinek nyugalom, kinek hanyatlás.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus