Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2013. augusztus 13. 13:06 - politologus

Orbán európai karrierre is hajt

Miniszterelnökökről lesz szó megint. Gyakran hallani azt a vélekedést, hogy Orbán és az Európai Unió között mekkora szakadék tátong. Ez ínyére van mindkét politikai oldalnak, lehet vele dicsérni is, bírálni is.

Kormányoldalról minden hétre jut valami az EU-ellenes retorikából, hol a Parlament, hol az európai baloldali összeesküvés, meg Tavares és a nemzeti függetlenség megsértése, hol az EU bürokratikussága kap kritikát. Előadva mindezt a politikai nyelvnek a nagy robaj mellett is recsegő-ropogó harci szekereivel. A kormányoldali sajtó és blogvilág ezt megfejeli az EU-t érintő demokráciahiány-értelmezésekkel, amelyek között alig találni helytállót. Orbán ellenzéke pedig úgy érvel, hogy a miniszterelnök rosszat okoz az országnak, elidegenít minket az EU-tól, sőt, a tettei egyenesen a kilépés felé vezetnek, és még a Néppártból is kinézik őt társai.

20110119_105501_9047_AII-2(1).jpg

Orbán és a bizalom köre (A kép forrása: eu2011.hu)

Az már közhely, hogy Orbán mindig elmegy a falig, illetve több irányba beszél és politizál. Vagy kemény hangú üzengetéseit követi csendesebb beleegyezés, vagy kivár jó sokáig, mert még akár az Unió is engedhet. Valamelyik bejön, a híveket pedig a “de legalább megpróbáltuk” érzés ki is elégíti. Mind az egyetértők, mind az ellenzők tisztában vannak azzal, hogy ez itthonra szól, belpolitika a javából. Ami biztos jele, hogy tényleg az Unió tagjai vagyunk. Csak egynek az értelmezése marad mindig el: van-e Orbánnak személyes haszna is mindebből a kormányfői haszna mellett?

Nem titkolózunk tovább, bizony van haszna, Orbán szépen az uniós karrierjét is építgeti.

Korban odaért, gyermekei szépen felnőnek. Pártja van. Országvezetői rutinja jóval nagyobb, mint mondjuk Prodié vagy Barrosoé volt. Többszörös miniszterelnökség után az EU egyik vezetőjének lenni ideális karrierút, nyilván a Bizottság elnöki tiszte a cél. Ambíciója biztos van.

Most meglett az ismertség is. Orbánnak épp jutott soros EU-elnökség, elment az EP-be vitázni, sokat levelezett Barrosóval. Nem csak tartalommentes ismertség ez, Orbán pontosan megismertette álláspontját politikustársaival. Országa viszonylatában is szólt az Unióról, meg önmagában is véleményezte azt. Orbánt már van hová tenni az európai politika spektrumában, és abból bizony lehet profitálni. (Az persze nem kizárandó, hogy egyes helyzetekben épp a kevésbé ismerteknek, beágyazottaknak és beárazottaknak áll a zászló.) Szerintem a “lengyel kapcsolat” is a felkészülés jele.

Tudom, most arra gondolnak többen, hogy az európai szinten hogyan is szavaznának meg egy ilyen EU-kritikus figurát főtisztviselőnek. A megszavazók mögött is belpolitikai viszonyok állnak, és a nekik is akadnak konfliktusaik az aktuális Európai Bizottsággal. Kerülhet Európa is olyan szituációkba, hogy számos tagállamnak is “haza kell nézni” kicsit, és nem bánnák, ha a Bizottság hagyná picit több levegőhöz jutni őket. Na persze nem örökké, de átmenetileg jól jöhet.

Nem evidencia, hogy az EU vezető tisztségviselőivé csak az erősebb egység hívei lehetnek, ez éppenséggel aktuális kompromisszumokon is múlik. Olyan helyzeteket sem lehet kizárni, amelyben Orbán mostani nézetei már az erősebb egység oldalára esnek.
Vagy ne is jussunk el idáig: akármit is mond most Orbán, az európai politikusok is pontosan tudják, hogy az ember és a politika is változik, és az eddigi orbáni kommunikáció puszta retorika, brand-bevezetés volt. Sőt, a végén a róla való gondolkodás átfordulhat a másik oldalra is: ez egy erős ember, igazi központosító, vele a Bizottság is erős lesz, majd kordában tartja a tagállami törekvéseket.

Előtte persze Orbánnak még visszvan egy nagy vágy beteljesítése: újrázni a választásokon, ezzel Gyurcsány még élő rekordját is átadni a múltnak. Aztán jöhet Európa, addig is az egyik utódjelölt már próbálgatja a szakállt.
Esetleg eljöhet egy újabb kétharmad, ami már a tankönyvekbe is egész biztosan bekerül. A poliblogger fantázája ezzel le is állt: ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

114 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr655458776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2013.08.14. 12:08:50

Ez az ötlet: EU-s karrier, már benne volt Kende Péter A Viktor c. könyvében is.

...Akkor is jót röhögtem rajta!:-)

morbiczer 2013.08.14. 12:09:22

Ez valami parodia akar lenni?

MACISAJT 2013.08.14. 12:20:22

" ezzel Gyurcsány még élő rekordját is átadni a múltnak. "

Csak úgy kérdem: miféle "rekord" birtokosa az elmebeteg böszme?

Kovács János 18 2013.08.14. 12:20:48

Kéri László ezt már tíz éve megmondta Kende Péternek:

"A képességei elvitathatatlanul szinte végtelenek. Amit az elmúlt néhány év kivett belőle, az nulla. Játszva teljesítette a miniszterelnökséget, a nemzetközi szereplést, mindent. Szerintem már unja is. Én régen ismerem, pontosan látom rajta, mennyire unja, amikor ott van tizennyolc európai miniszterelnök között, szétnéz rajtuk, és az van az arcán: – A kurva életbe, miért nem vagyok még mindig Brüsszelben az Európai Unió főnöke? – És látom a tekintetén a megvetést: – Az istenit, meddig kell még németekkel, franciákkal, olaszokkal tökölni, mikor jönnek végre rá, hogy én már rég kinőttem Magyarországot?"

www.kende.hu/images/stories/dokumentumok/konyvek/kp_a_viktor_reszletek.pdf

2llkedő 2013.08.14. 12:21:31

Fogja még óceán mosni Magyarország partjait!

Kovács János 18 2013.08.14. 12:22:00

@piefke: Bocsi, nem láttalak.
(Kerestem az idézetet...;))

nemsirunk 2013.08.14. 12:22:51

Orbán mentálisan nem képes elviselni, ha valamit nem ő irányíthat. Ezért utálja az EU-t. De persze ha az egész EU-t ő irányíthatná, akkor mindjárt megváltozna a hozzáállása. Európa szerencséjére nincs esély erre, Orbán itt marad a mi nyakunkon.

egyjózsi 2013.08.14. 12:23:03

@MACISAJT: ...hát abban biztosan, hogy az IQ-ja ezerszerese a tiednek!

SemBoga 2013.08.14. 12:24:53

lehet, hogy mennie főnöknek, lehet, hogy vannak, akik hirtelen ötlettől vezérelve még támogatnák is

aztán végiggondolnák ennek az embernek az életútját, és azt látnák, nem lehet megbízni benne, a legkisebb mértékig sem, azonnal hátba szúrná őket

piefke 2013.08.14. 12:29:08

@Kovács János 18: Pontosan erre az idézetre gondoltam!

spinat 2013.08.14. 12:31:33

olyanoknak kéne öt megválasztani, akik szóba se állnak vele? na de felölem menjen. Minél messzebbre.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.14. 12:33:16

Hoztad a szokásos formádat, orbánista idióta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 12:35:59

nah ennek az írásnak mi is volt a célja??
mert újat nem mond egyáltalán.

Kakimaki0123456789 2013.08.14. 12:38:13

@Kovács János 18: Orban tyragediaja hogy magyarnak szuletett... meg sajnos a magyaroke is.

J.László 2013.08.14. 12:38:14

@doggfather:
Az indexre kitett írások 100%-a nem mond újat.

becike4 2013.08.14. 12:40:58

Annyi kókler idióta van ott,eggyel több,nem mindegy.Mi legalább jól járnánk,mert elhúzna a vérbe,mint a Tompika.

béla a görög (törölt) 2013.08.14. 12:43:18

Ezek szerint OVI szobatiszta lett és megtanult késsel-villával enni...

--
Tőlem római pápa is lehet vagy EU-s vagy amerikai vagy világszervezet vezetője - valahogy dejavu-m van ettől a témától - vegyék, vigyék.
Csak annyi kérésem lenne, hogy lehetőleg ne oda menjen ahová én megyek.
Elég egy országot/társadalmat/szervezetet/civilizációt romba dönteni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 12:45:12

@J.László: az okés, de ez még nyomokban se tartalmaz semmit. :S

Peterpapo 2013.08.14. 12:46:52

Ez az egész egybecseng azzal is, amit szintén Kéri László mondott egyszer a Heti Hetesben. Orbánnal egy alkalommal közölte, hogy ő bizony sajnos sosem lehet az USA elnöke és ettől Viktor szemmel láthatóan nagyon elszomorodott. Elképzelhető, hogy így Európa vezetője szeretne lenni, ha már az USA-é nem lehet. Remélhetőleg a terve nem fog sikerülni, mert azért más is látja, hogy ez egy köpönyegforgató, hazug, pökhendi alak.

J.László 2013.08.14. 12:50:29

Kéri azóta pikkel Orbánra, mióta nem lett miniszter az első Orbán kormányban. Fenntartással kell kezelnünk Orbánról tett nyilatkozatait.

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2013.08.14. 12:55:47

Most elképzelem Orbánt a Bizottság elnökeként... Azok után, hogy itthon folyton kikel az EU ellen, és a magyar érdekekre hivatkozva próbálja magyarázni a hajmeresztő ötleteit, ott majd az EU érdekeit kell képviselnie, a saját országa érdekeit tilos... Érdekes lenne. Szerencsére kevés rá az esély, hogy valaha EU-vezető lesz.

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2013.08.14. 12:56:40

@J.László: Az egész Orbánt fenntartással kell kezelnünk.

gnme 2013.08.14. 13:04:40

mióta meghzoták a kis rendeletüket, majd ad-hoc visszavonták

azóta nálam nem jegyzik orbán viktort, sem a fideszt

sőt, az ellenségére fogok szavazni 14-ben, arra akit ő legjobban gyűlöl és semmiképpen el nem tudná képzelni vele az együttműködést

na, én arra fogok szavazni.

ne feledjük, a "szakma" mindkét rendeletet üdvözölte

(.. a szakmához mai napig 1db ember ért emón)

1.)
www.heol.hu/heves/kozelet/pozitiv-valtozas-tobb-millio-embert-erinthet-499663

2.)
www.blikk.hu/blikk_aktualis/bolhapiacrol-veszik-az-inzulint-a-betegek-2187761

remélem a további kb. 799.999 sorstársam is megfontolja kire húzza az ikszet (...)

Kakimaki0123456789 2013.08.14. 13:05:12

Egyebkent meg nem az Europai Bizottsag elnoke, hanem a KGST elso titkara akar lenni.

Kakimaki0123456789 2013.08.14. 13:08:58

@gnme: Erdekes sajat magukkal szemben sohasem kemenykednek, pld hogy ne lehessen miniszterelnok az aki 4 ellenzeki ev alatt gyakorlatilag be se dugta az orrat a Parlamentbe...

Peterpapo 2013.08.14. 13:09:39

@J.László:

Tehát akkor mégsem tehetséges Orbán?

Kakimaki0123456789 2013.08.14. 13:10:39

@Kakimaki0123456789: Ja meg hogy ne dolgozhasson foallasban nyugdijas, KIVEVE a kepviseloket.

gnme 2013.08.14. 13:13:35

@Kakimaki0123456789: sőt, olyan dolgokról döntenek, amihez nem értenek

Balt 2013.08.14. 13:22:46

@MACISAJT: Hogy valami 1600 napig volt ME (egyfolytában). Más kérdés, hogy hogy került oda meg hogyan távozott :), de a tény attól még tény, a sportfogadás biztosan jegyzi. :))

gnme 2013.08.14. 13:25:34

mindig a lényegi dolgokra koncentrálnak nagyjaink, a fontos döntések előtt

www.elelmiszer.hu/cikk/jol_fogy_a_sor_es_a_bor_a_parlamentben

namost.. el lehet képzelni, milyen komoly emberek "ők"

hisz gombokat részegen is lehet nyomkodni

Balt 2013.08.14. 13:25:45

@yafet: Hogy aztán (remélhetőleg) örökre elintézze az utódpártot. :)

rasztaszív 2013.08.14. 13:28:09

ki nem szarja le,mire hajt orbán?ő lesz elhajtva a halál faszára.

Balt 2013.08.14. 13:29:04

@gnme: Ne má', a Jobbikra? :)))

Balt 2013.08.14. 13:29:56

@poszt: Nem rossz gondolat, jó lenne népszerűsíteni, hátha maga OV is elgondolkodik rajta. :)

gnme 2013.08.14. 13:34:28

@Balt: engem ne szidjon senki, hiszen szeretem a találó szalagcímeket :-)

pl.:

www.stop.hu/belfold/ket-ev-borton-lazarnak/1172329/

blah 2013.08.14. 13:36:48

de várjunk, ez az ember csak a néphülyítéshez és a pofátlan hazudozáshoz ért... tőlünk nyugatra ez mindenkinek világos és nem is tekintenek jó szemmel erre az elmeháborodottra, szóval bizonyos körökbe nem fog tudni bejutni bármennyire is erőlködik

nemecsek ernő áruló 2013.08.14. 13:37:48

Én nem értek a focihoz, de ha valaki európai vezető akar lenni, annak nem kellene megtennie mindent, hogy a hazája minél jobban integrálódjon abba a rendszerbe? Mert a Kedves Vezető most inkább kifele vezet minket az EU-ból, nem befele. Nemleszünkgyarmattal nem lehet EU vezetővé válni!

2llkedő 2013.08.14. 13:40:52

@nemecsek ernő áruló: "Nemleszünkgyarmattal nem lehet EU vezetővé válni!"

Dehogynem! Az EU lesz a mi gyarmatunk.

Peterpapo 2013.08.14. 13:44:09

@gnme:

Istenem! De szép is lenne, ha Lézer Janót bekaszniznák két évre! Nem bánnám, ha vele statuálnának példát. :)

nemecsek ernő áruló 2013.08.14. 13:44:17

@félázsiai 2llkedő: Én kérek elnézést, hogy politikai realitásokat kívánok figyelembe venni, ha a Kedves Vezető gondolkodásáról van szó. :P

2llkedő 2013.08.14. 13:45:17

@nemecsek ernő áruló:

Politikai realitás és Kedves Vezető két külön dolog. Tűz és a víz.

high up! 2013.08.14. 13:54:13

Na de miért kellene Magyor-onak a nagy beteg gyerekét Európába exportálni?

gnme 2013.08.14. 13:57:11

@Peterpapo: még azt is szép dolog, hogy az ajrópéiságba vezér szerint beletartozik a legsötétebb pártállami időkben általános indokolatlan zaklatás

pl:

www.stop.hu/belfold/ket-ev-borton-lazarnak/1172329/

ezzel a vezérrel minden bizonnyal elérünk ázsiába, de hogy ajrópából rövidúton kiba*nak minket az biztos

csak szépen finoman hangolják... először nem adnak támogatásokat stb. aztán majd elérik, hogy sírva és magától lépjen ki a zország

gnme 2013.08.14. 13:58:23

..megmég ugye, más bácsik körmére is rá kéne nézni, akik ott üldögélnek a melegben

www.vezess.hu/hirek/zaklatjak_rendorok_autosokat/45890/

..és visznek minket ajrópába

eqlessootista 2013.08.14. 14:11:32

OV és EU, csak azt nem értem, miért volt olyan érzésem, amikor
ma reggel megnéztem "csaucseszkuék" tárgylásáról/elintézéséről szóló
videót, hogy OV-ről beszél benne az ügyész? Lehet, hogy rosszat álmodtam az éjjel? (pl. a TEKuritátéval?)

Link elek 2013.08.14. 14:18:37

Mind1 hova megy, csak innen huzzon el.

Peterpapo 2013.08.14. 14:19:48

@gnme:

Afelől eddig sem volt kétségem, hogy ez a horda marad 2014-ben kormányon, akkor meg fog minket fingatni az EU.

yard 2013.08.14. 14:20:06

Csóri Jóisten, addig marad, amíg a kertitörp odaér. Aztán fel is út, le is út, megvan az utód.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.14. 14:29:38

Ezek a libsibolsik a saját gondolkodási sémáikból nem tudnak kilépni.
Ők ugyanis az itthon leszerepelt politikusaikat előszeretettel katapultálták nyugatra, persze zsíros állásokba. Elég csak Németh Miklósra gondolni, vagy Simorra, a bankrablóra, vagy akár Kovács Lacafaca bácsira. Andor László is abból a brancsból van.

MACISAJT 2013.08.14. 14:30:38

@Balt: (" Hogy valami 1600 napig volt ME (egyfolytában). Más kérdés, hogy hogy került oda meg hogyan távozott :), de a tény attól még tény, a sportfogadás biztosan jegyzi. :)) "

Aha. Szóval ez volna a "rekord".
Hogy a böszme , mint kirúgott sportminiszter megpuccsolta saját D209 fedőnevű miniszterelnökét és beült a székébe.
Aztán 2006-ban lehazudta a gonosz Orbán mind a hét fejét, majd lebukott egy zártkörű maffiatalálkozón az "igazságbeszédével"...

Végül rendezett egy önpuccsot, "legyen ön is miniszterelnök" c. castingot, mosógépgyárossal és Amway ügynökökkel, ahola befutó a libaszakértő lett, korábbi gazdasági minisztere.

Így már világos. Ilyen böszmeséget még senki nem csinált, ez tényleg rekord...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.14. 14:32:01

Ma a liberálbolsevisták nagyon szellemesek. Csak úgy sziporkáznak. :-D

yard 2013.08.14. 14:38:44

@Kara kán: Ezt hallottad?
Gázár János őrizze a feleséged, meg a pénztárcádat!

Peterpapo 2013.08.14. 14:40:35

@Kara kán:

"Ezek a libsibolsik a saját gondolkodási sémáikból nem tudnak kilépni."

Rosszul tudod. Akik nem tudnak kilépni a saját, illetve a vezetőjük (ő a megmondóember) gondolkodási sémájából, azok a fideszkomcsibolsik. :)

Újabb sziporka. ;)

yard 2013.08.14. 14:42:19

Akkor lásson a kormánypárti megélhetési bólogatókórus trafikmutyit legközelebb, amikor igazat szól a kormányszóvivő.

yard 2013.08.14. 14:44:18

Kormányunk mindenben élen jár, mindent túlteljesít.
Mennyit is loptak az előzőek?

gnme 2013.08.14. 14:44:50

@Peterpapo: mindegy hány évig vágják maguk alatt a fát, egy évig, öt évig, nyolc évig, tizenöt évig

a sajátjaik előtt már leszerepeltek, legfeljebb több ideig tudnak köpködni a népek a vezérre, ha az ugye tovább marad (csak ki ne száradjon senki szája)

a dilettantizmus amit bemutatnak, annak nemcsak nemcsak a gödörben van visszhangja, hanem ajrópában is

szal ha ott el is ér akármilyen pozíciót a törpicsek (frutti és ásványvíz árulás a sorok között), szarba fogják nézni, vagy .. fosba .. márha megy valakinek ott a hasa

a lényeg náluk mindig a szakértőiségen van, megfelelő posztra szakmában tapasztalt embert

pl:
hvg.hu/itthon/20130814_index_nmhh_elnok_orban_karas

Peterpapo 2013.08.14. 14:51:04

@gnme:

Nem is rossz ötlet a frutti és ásványvíz árusítás. Legalább végre dolgozna valami hasznosat is, mert eddig ugye egy percet sem dolgozott ez a szerencsétlen. Bár félő, hogy lenyúlná a bevételt, de legyen azzal boldog. A többit, amit eddig lopott, meg visszaadhatná. Tudom. Álmodik a nyomor, de ő mondta, hogy merjünk nagyot álmodni.

2llkedő 2013.08.14. 14:52:23

@yard: Azt ne felejtsd el, hogy az előzőek elqrták, a mostaniak jobban elqrják.

Peterpapo 2013.08.14. 14:59:00

@gnme:

Mi a gond Karas Mónikával? Az NMHH élén nem kell védenie senkit sem, nem? Most gond, hogy minden fontos perét elvesztette? Attól még lehet jó vezetője a NMHH-nak. Nem is értem a célzásodat arra, hogy a szakmaiság nem szempont az emberek kinevezésénél nálunk. Ez olyan, mint az, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet. A virágot behelyettesítheted Viktorra és már kész is a szakmai szempont.

yard 2013.08.14. 14:59:18

@félázsiai 2llkedő:
Nem kell beugrani a nem túl tisztességes, nem túl intelligens, nem túl okos megélhetési politikusoknak.
Az idiotizmus, mocskos tolvajlás, jellemtelen hazudozás, sunyi másikra mutogatás pártsemleges kultúrkincs.

gnme 2013.08.14. 15:10:20

@Peterpapo: háát én is úgy vettem észre, hogy az idő múlásával csak az orra borvirágosodik, meg a ráncok gyűlnek a szeme körül .. remélem a felesége hamar rábeszéli egy halivúdi ránctalanító arcműtétre, mer kegyetlen ahogy ez a mandri kinéz (más úgy néz be, ahogy ő ki)

de szerencsére talált magának egy butát (pénzért az alsónacimat is eladom) aki meg nézd meg .. szakállasodik meg arrogánsodik, ahogy az idő múlik

szal ezek pimpósodnak, nem nemesednek

a pimpós cucc meg büdös, ki kell hajítani

Peterpapo 2013.08.14. 15:19:47

@gnme:

Ha jobban kinézne, ki is esne. Akik engem ismernek, tudják, hogy a nyugodt természetű, birka türelmű ember vagyok, de ha meglátom ennek a szerencsétlennek a sunyi fejét, rögtön elszáll az agyam. Embert nem rühelltem még ennyire, mint ezt a majmot.

s 2013.08.14. 15:40:21

Nézd, blogger, az kristálytisztán látszik, hogy neked elment a józan eszed. Ezt még tetézed avval, hogy szerinted az EU politikusai is hasonlóképpen megőrültek. Összevissza beszélsz.

"Nem evidencia, hogy az EU vezető tisztségviselőivé csak az erősebb egység hívei lehetnek"
orbánról nem lehet tudni, hogy mit csinálna. Az EU-t lazítaná, mint egy ország miniszterelnöke, de a hatalmi koncentráció híve a saját maga vezette országban. Talány, hogy mit csinálna EU tisztségviselőként. Az EU szerintem eliminálja a bizonytalanságot. Másrészt orbán habitusa mostanra konstans lett. Nem egy Planck-állandó, de azért lehet vele kalkulálni. Ilyet oda a fasz se akar, ha valami véletlen folytán mégis odakerül, átmennek rajta, mint a kutyaszaron. orbán csak azért nagy, mert a magyar választók faszok. Devizahitelesek. Hülyék között ő lett a király.

s 2013.08.14. 15:44:49

@félázsiai 2llkedő: Hát? Gondolod beletolnak minket oda? Azért az csúnya vég lenne mindenképpen.

s 2013.08.14. 15:47:58

@nemsirunk: Szép gondolat. orbánnak nem a kádár rendszerrel volt baja, hanem azzal, hogy nem ő a Kádár. orbánnak nem az EU-val van baja, hanem azzal, hogy nem ő a teljhatalmú ura. Ilyet oda még tévedésből sem eresztenek.

s 2013.08.14. 15:50:11

@yafet: Ráadásul a megyó farvizén evezett bele az előzőbe. Ez lenne olyan kibaszott nagy rekord?

s 2013.08.14. 15:50:51

@republikánus: Ez odabasz. De végül is igaz.

2llkedő 2013.08.14. 15:51:32

@s: "Gondolod beletolnak minket oda? "

Kikre gondolsz? A rabszolga EU-ra?

s 2013.08.14. 15:51:43

@doggfather: Kattintásgenerátor. Megélhetési bloggerről van szó.

s 2013.08.14. 15:53:09

@félázsiai 2llkedő: Na, mi a fasz van? Te is turultojásból keltél ki a hajnali napsugár melegére? Nem köllöt vóna.

s 2013.08.14. 15:53:59

@Kakimaki0123456789: A cigányokról már ne is beszéljünk.

2llkedő 2013.08.14. 15:56:07

@s: "Na, mi a fasz van?"

Ezt kérdezhetném én is tőled.

s 2013.08.14. 15:58:20

@J.László: Nézd, én is elég régóta pikkelek rá. Most vagy elhiszed, vagy nem, de például én nem akartam miniszter lenni egyik orbán kormányban sem. Sőt. Amennyire csak egyáltalán lehetséges, szeretném elkerülni ezt a végzetesnek tűnő ballépést. Mondjuk sok erőfeszítést ez eddig nem követelt tőlem és rendben is van ez így.

Globetrotter2014 2013.08.14. 15:58:58

Érdekes gondolat, de ritkán jön be poltikusaoknak az uniós karrier (pl Stoiber, Kovács), Orbánt sem erősítette meg az uniós elnökség.

VÉgtelenül rossz a Fidesz külpoltikai érzéke, számos nagy európai poltikussal látváényosan összerúgtuk a port, sem a Tanácsban sem a Parlamentben nem lennének barátai, nemh ogy Bizottság elnöke.

Ez a scenárió teljes mrétékben elképzelhetetlen. Egy biztosi hely Orbán kvalitásaihoz és törekvéseihez kevés, a Bizottság (de akár a Tanács) elnökének pedig sokkal jobb kapcsolatokkal kellene rendelkeznie...

s 2013.08.14. 16:00:44

@Kakimaki0123456789: Arról lecsúszott. Az nélküle esett szét szilánkokra.

s 2013.08.14. 16:02:07

@gnme: A látnokzsálya is kurva jól fogy. Csak azt már nem is jegyzik . . .

2llkedő 2013.08.14. 16:02:16

@s: Valahol valamit elnéztél!

Sexual Harassment Panda 2013.08.14. 16:20:13

Ez egy hatalmas csúsztatás, hogy orbán eu-ellenes.
Az is, hogy Maygarországnak hatalmas problémái vannak az euval.
Semmivel sincs több kötelezettségszegési eljárás mint más országokkal, sőt.
Orbán felvállalja a konfliktusokat, és próbálja az ország érdekeit képviselni.
Az, hogy ez sikeres lesz e azt nem tudni.
De nem eu ellenes.
Csak épp nem az európai egyesült államokat, hanem a nemzetek európáját akarja.
Számtalanszor kinyilvánította, hogy eu párti.Egyszer sem ejtette ki a száján egy fideszes sem hgy ki kellene lépnünk.csúsztatás.

LallyPop 2013.08.14. 16:35:43

''Előtte persze Orbánnak még visszvan egy nagy vágy beteljesítése: ismételni a választásokon, ezzel Gyurcsány még élő rekordját is átadni a múltnak. ''

- Hogy mi?

- Európának 2 választása van. Vagy összeszedi magát és centralizál, és önálóbb lesz USA viszonylatban, vagy centralizál és beolvad, vagyis jön az atlanti szuperállam. Mind2 választás elsősorban a németek választása lesz.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2013.08.14. 16:39:27

Egyetertek a cikkel, rengeteg orbanhoz hasonlo kompromisszum keptelen eu-s vezeto volt. Ki is?

LallyPop 2013.08.14. 16:39:31

1. Gyurcsány nem ismételt.

2. Orbán már most ismétel, és valszeg újrázik.

Rókakígyó 2013.08.14. 16:45:58

az euban van pszichiátriai vizsgálat egy komoly posztra aspiráló személynél. Másrészt meg az EU-nak sosem lesz eu-szkeptikus vezetője. ilyen embereket csak k-európában választanak meg.

LallyPop 2013.08.14. 16:49:19

@Rókakígyó: az EU-nak sosem lesz eu-szkeptikus vezetője

- Orbán mint EU vezető tuti nem lesz eu-szkeptikus. Ha valami ellen nem tudsz tenni, állj az élére!

2llkedő 2013.08.14. 16:54:57

@Sexual Harassment Panda: "Egyszer sem ejtette ki a száján egy fideszes sem hgy ki kellene lépnünk."

Így nem is mondta senki, de azt érzékeltették, hogy ami a tiétek (EU) az a miénk is, ami a miénk, ahhoz nektek (EU) semmi közötök.

2llkedő 2013.08.14. 16:55:51

@Ándi bácsi: "1. Gyurcsány nem ismételt. "

Ki állította?

LallyPop 2013.08.14. 16:59:03

@félázsiai 2llkedő: A poszt: ''Előtte persze Orbánnak még visszvan egy nagy vágy beteljesítése: ismételni a választásokon, ezzel Gyurcsány még élő rekordját is átadni a múltnak. ''

2llkedő 2013.08.14. 17:00:46

@Ándi bácsi: És amit tenni akarsz, azt fogd rá a másikra. /Nestlé/

2llkedő 2013.08.14. 17:03:25

@Ándi bácsi: Szóval a hazugság a lényeg?

Igaz, Lenin bácsi is ezt tanította: Hazudni, hazudni, hazudni! Vagy Piktor tanulta meg így?

LallyPop 2013.08.14. 17:11:18

@félázsiai 2llkedő: Minden Orbánról szól.

De te jöttél ezzel: És amit tenni akarsz, azt fogd rá a másikra.

Orbán ME Úr viszont úgy tartja, ne azt nézzük amit mond, hanem amit tesz! Szeretjük is érte nagyon!

2llkedő 2013.08.14. 17:16:18

@Ándi bácsi: "Orbán ME Úr viszont úgy tartja, ne azt nézzük amit mond,"

Akkor hogy is van ez? Azt is mondta, hogy ő sohasem hazudott.

2llkedő 2013.08.14. 17:17:54

@Ándi bácsi: "És amit tenni akarsz, azt fogd rá a másikra."

Olvasd el a nemzeti együttműködés rendszerét. Amit ott leírtak a maszopról, azt mind fokozottan ők csinálják. Azt amit elítéltek a maszopnál, azt most röhögve ők csinálják.

Sexual Harassment Panda 2013.08.14. 17:18:34

@félázsiai 2llkedő: ??
és ez mit jelent?
Mit jelent az, hogy Orbán Viktor kilép az euból??
Egy ember nem dönti el, hog egy orszá kilép-e.
HA ki akarna lépni, miért nem teszi????
Baromság az egész.

2llkedő 2013.08.14. 17:20:37

@Sexual Harassment Panda: "HA ki akarna lépni, miért nem teszi????"

Mert kell a lé!

2llkedő 2013.08.14. 17:21:58

@Ándi bácsi: Az nevet, aki utoljára nevet.

2llkedő 2013.08.14. 17:23:59

@Ándi bácsi: Csak osztán nehogy ráfagyjon a mosoly az orcátokra.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.16. 06:21:22

ha a rémálmod bekövetkezne, az azt jelenteném hogy Európa nagyon beteg. ilyen eszement ötletet ritkán látok. ennyi erővel arról is értekezhetnél, hogy Lenin igazából pápa akart lenni.:)

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.08.17. 19:09:02

@rabelais: ha mégis bekövetkezne, ugye feladsz egy egészoldalas hirdetést a Magyar Nemzetben, hogy itt olvatál róla először? :)
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása