Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2014. november 12. 12:13 - politologus

Kis segítség Vida Ildikónak és Futó Barnabásnak

Futó Barnabásnak, a Fidesz ügyvédjének feltűnése Vida Ildikó mellett rosszat jelent, elsősorban azt, hogy valami erőszakolt magyarázat várható védence ártatlansága mellett. Ebből az első fordulót már láthattuk az amerikai nagykövetségnél.

Futó mindig ott volt, ha a Fidesz környékéről valaki nagy bajba került. Most is hatékonyan lépett fel, ezt írja az amerikai nagykövethez való váratlan betoppanásukról az Index:

Futó Barnabás szerint a találkozón semmilyen iratanyagot nem kaptak. Az ügyvéd elmondta, kérték, hogy az amerikaiak tényekkel, bizonyítékokkal támasszák alá azt, hogy ügyfele miért érintett korrupciós vádakban. „Ők erre nem voltak hajlandóak, azt mondták, hogy folytassunk le egy vízumeljárást. Fordított bizonyítás van, mint Magyarországon, szerintük mi bizonyítsuk be azt, hogy tulajdonképpen hogy nem lehet ilyen bűncselekménnyel gyanúsítani vagy vádolni az én ügyfelemet. Őket az úgy látszik, különösebben nem érinti, hogy a legfőbb ügyész is nyilatkozott, hogy semmiféle eljárás nincsen az ügyfelemmel szemben” – mondta Futó.

Segítek Vidának és a Futó Barnabásnak 1.: Goodfriend már elmondta korábban, hogy több korrupciógyanús ügy a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, mint például a trafikozás, ott van az "iratanyag" az interneten. Ezekről megtudtak annyit így is, hogy korrupciós ügyeknek tűntek, és e szerint döntöttek.  Ezek a kívülről jött figurák a saját kifejezéseiket használják, nem lehet mindent azzal megmagyarázni, hogy Polt nem indított vizsgálatot. Főleg azért, mert ezek a kívülállók azt is tudomásul vették, hogy a magyar állam minden szintje a kormány(párt) játéktere, az ő embereik ülnek mindenhol, Vida is az, és Polt is.
Ez ennek a rendszernek a problémája, hogy ha egyik elemére árnyék vetődik, akkor mindegyikre, az egészre. 

Segítek 2: Ha az adóhatóság nem nyomoz ki nyilvánvaló adócsalásokat, akkor annak felelőse a hatóság elnöke. Pláne ha a bajra még fel is hívták a figyelmét. Az ilyen magas pozíciókért járó magas fizetség a magas felelősségszintért jár, illene vállalni akár neki, akár az ő feletteseinek. Kár izmozni azon, hogy nincs bizonyíték Vida ellen, mert ilyet nem is fog mutatni senki, és nem is kell. Amikor pl. egy vasúti baleset miatt lemond a MÁV vezére meg a közlekedési miniszter, nem azért teszik, mert ők kezelték rosszul a váltót, és emiatt vádat emelnek ellenük. Lemondásuk alapulhat az erkölcs, a bizalom, a felelősség mint érték iránti alázaton, feletteseik nyomásán, vagy hogy megszabaduljanak a rájuk zúduló indulattól, vagy ha másért nem, mert így szokás.

Egyáltalán a jogászkodásért is kár. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a korábban kommunikációnak minősített panelek még működnek. Olyan sokat mondtuk már a baloldali dumákról, hogy már nem jönnek be, itt is hasonló alakulgat. Futónak is kár lenne elővenni saját csubakka-módszerét, hogy ügyfele a cselekmény előtt "ismeretlen eredetű fehér port/cukorkát" fogyasztott, annak hatása alatt állt.

Itt leginkább Vida vagy kinevezőinek bölcs döntése segíthetne. Na meg Fricz Tamás, aki a "következmények nélküli ország" minősítést megalkotta. Semmi új, csak elő kell vennie e minősítés egykori hátterét és magyarázatát, aztán utat mutathat vele nemzetünknek, meg a Békemenetnek.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
follow us in feedly

110 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr886883955

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit kell tenned, hogy kitiltsanak az Egyesült Államokból? 2014.11.12. 18:28:14

Valójában semmit. Elég, ha nem tetszik valamelyik hivatalnoknak a fizimiskád. Ha túl kövér vagy. Ha túl sovány. Ha túl alacsony. Ha túl magas. Ha túl fehér. Ha túl fekete. Ha túl sárga. Az USA szemében a nem amerikai állampolgárságú földlakók nem egye...

Trackback: Mesterházy betojt, hogy őt is kitiltották? 2014.11.12. 18:24:16

Nagyhirtelen fontos lett neki, hogy sebtiben igényeljen egy amerikai vízumot. Most meg mint a véres kardot hurcibálja körbe a médiában. Tegnap este a TV2 híradójában haknizott a beutazási engedély megadását bizonyító sajtpapírral a Simon Gábor korrupc...

Trackback: Kis segítség Vida Ildikónak és Futó Barnabásnak 2014.11.12. 17:00:02

Ha az adóhatóság nem nyomoz ki nyilvánvaló adócsalásokat, akkor annak felelőse a hatóság elnöke. Pláne ha a bajra még fel is hívták a figyelmét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2014.11.12. 17:46:39

@viragildi: Rendszerhiba? Mindenhol van?
De milyen szinten, mekkora mertekben, es tesznek-e ellene?

viragildi 2014.11.12. 17:51:06

@s: Persze, tapasztalatból felismerem a szervilis egyént.

Mert gondoltad szagról ismerszik meg?

viragildi 2014.11.12. 17:54:47

@Szelid sunmalac: igen, rendszerhiba. Igen, nem tudunk olyan konkrét helyet, ahol ne lenne jelen valamilyen mértékben.
A mértékeket csak becsülni lehet, lévén a nem bizonyított korrupció nem kerül be semmilyen statisztikába, és igen, minden demokráciában igyekszenek tenni ellene.
Lehetséges, hogy ne kommunikációs panelekkel kérdezősködj, hanem esetleg valami saját gondolattal tégy észrevételt?

viragildi 2014.11.12. 18:14:57

@MikeBoy: Elnézést, nem láttam a hozzászólásod, ezért reagálok későm. Szóval persze, hogy mond valamit Horváth neve, és igen, mond valamit az emlegetett trafik ügy is, az egyik egy laza három, a másik egy két évvel ez előtti történet. De, ugye nem akarod azt mondani, hogy Amerikában a külügyminiszter rosszul alszik, majd ébredéskor eszébe jut, hogy itt Magyarországon két-három éve fura dolgok történtek, nosza elő a korrupció ellenes törvényünket és tiltsunk ki pár embert?

(A szervilizmusra meg, mutass már rá kérlek a posztban egy olyan szóra vagy utalásra, ami megkérdőjelezi akár az eljárás helyességét, akár az amcsik jó szándékát, bármit, ami arra utalna, hogy legalább elfogulatlanul áll a poszt szerzője az ügyhöz, és nem úgy, hogy az amcsik azt mondták, tehát igaz!)

Szelid sunmalac 2014.11.12. 18:15:46

@viragildi: Ezer blogon, ezer helyen, ezer kommentelo megtette mar, es csak a trollok, a seggnyalok es a tokeletesen hulyek nem tudjak maguktol vazze.
Ha az adohivatal vezetojenel akarcsak a gyanu is felmerul, akkor hivatalbol nyomozast kell inditani, addig felfuggeszteni, majd eredmenytol fuggoen meghozni a szukseges lepest.
Ha te komolyan elhiszed, hogy egy kormany, titkosszolgatostol, dimplomatastol, rendorsegestol, tekestol, mindenestol nem tudja kideriteni mi allhat a hatterben, akkor te bizony az elso harom kategoria valamelyikebe tartozol.
A tobbi temaval kapcsolatban detto megkezdeni egy fuggetlen, atfogo nyomozast, teljes atvilagitast, es annak erdemenyeit rendszeresen es folyamatosan a nyilvanossag ele tarni.
Ha nincs takargatnivalo, akkor ugyebar ezzel csak jol jarhat mindenki.

2014.11.12. 18:23:19

@viragildi:

Ez vicc:

"Lehetséges, hogy ne kommunikációs panelekkel kérdezősködj, hanem esetleg valami saját gondolattal tégy észrevételt?"

Mert éppen te vagy az, aki semmitmondó panelekkel próbálja itt magát eladni, de ez nehezen jön össze! :)

Ráadásul ostobaságok tömkelegét írod!

"igen, rendszerhiba"

Nem rendszerhiba, hanem a rendszert működtető embereknek a hibája. Ha nem értetted meg még mindig, akkor gondolj bele, hogy korrupció lehet demokráciában, diktatúrában és minden társadalmi rendszerben, mert a korrupció az emberekre jellemző és nem a rendszerekre.

"A mértékeket csak becsülni lehet"

Na ez ám a semmit mondó panel, na de e mellett még értelmetlen is.
Semmi jelentősége annak, hogy valamit becsülsz, mert ezt nagyon sok paraméterrel megtesszük a világban. A becslés pontossága a kérdés, de arról meg lövésed sincs, mivel a

"nem bizonyított korrupció nem kerül be semmilyen statisztikába"

mondattal bizonyítottad, hogy nem vagy képben.
Áruld már el nekem, kérlek szép hazánkban hány bizonyított korrupció volt 2013-ban?
A korrupciót sehol a világban nem mérik bűnügyi statisztikák alapján.

viragildi 2014.11.12. 18:28:06

@Szelid sunmalac: Ez maszlag. A korrupció Magyarországon bűncselekmény, ha az ezer blogon, kommentben és egyéb helyen megíróknak van bármilyen gyanújuk, és nem battyogtak be a megfelelő szervhez feljelentést tenni, akkor ilyen ügy nincs, ezért lemondatni valakit, hogy úgy mondjam, csak egy virtigli demokratának jutna eszébe.
Még mielőtt félreértenéd. Vida Ildikó sorsa egy csipetnyit sem érdekel. Ha végre valaki előállna legalább egy inci-finci tényecskével, amiből arra lehet következtetni, hogy akár vádként is megállná a helyét, én boldog lennék. De egyenlőre nincs ilyen. És amíg nincs ilyen, addig Vida Ildikó bezony védendő személy.

2014.11.12. 18:29:29

@viragildi:

" De, ugye nem akarod azt mondani, hogy Amerikában a külügyminiszter rosszul alszik, majd ébredéskor eszébe jut, hogy itt Magyarországon két-három éve fura dolgok történtek, nosza elő a korrupció ellenes törvényünket és tiltsunk ki pár embert?"

Két dolog az, hogy mit akart jelezni ezzel Amerika nekünk és van-e kitiltásoknak valóságalapja.
És itt most a valóságalapról szól a sztori.

2014.11.12. 18:30:58

@viragildi:

"Ha végre valaki előállna legalább egy inci-finci tényecskével, amiből arra lehet következtetni, hogy akár vádként is megállná a helyét, én boldog lennék"

Megáll az ész és ácsorog! :)
Horváth András pontosan ezt tette meg....

dont be such a jew 2014.11.12. 18:32:11

'a Fidesz ügyvédjének feltűnése Vida Ildikó mellett rosszat jelent, elsősorban azt, hogy valami erőszakolt magyarázat várható védence ártatlansága mellett.'

-- magyarázni majd akkor kell ha Vidát eljárás alá vonják, amit nem fognak megtenni mert nem vádolják semmivel

viragildi 2014.11.12. 18:35:21

@MikeBoy: szépen felsoroltad az összes társadalmi rendszert annak bizonyítására, hogy nem rendszerhiba a korrupció:-))))))) (Emberek nélkül ugye elég nagy ostobaság lenne társadalmi rendszerekről beszélni:-)

A becsléshez is kellenek adatok, anélkül nem becslésnek hívjuk, hanem köldökjóslásnak.
A felderített korrupciós ügyeket vesszük alapadatnak, majd hozzárendelünk egy szorzót, hogy mekkora lehet a látencia. Ettől még ez csak egy becslés:-)))))))))

viragildi 2014.11.12. 18:38:16

@MikeBoy: Na ugye, végre kezdünk a lényegről beszélni:-))))

Mert az nem valószínű, hogy ez a lépés akár a trafik ügyekre, akár a Horváthos zöld dossziéra lenne válasz.

Tehát akkor mit is élünk át épp most? :-))))

viragildi 2014.11.12. 18:41:39

@MikeBoy: És? Szerinted már minden vizsgálat lezárult csak azért, mert MikeBoy nevű usert erről nem értesítették ajánlott levélben?

2014.11.12. 18:42:17

@viragildi:

Ettől még tény marad az, hogy NEM RENDSZERHIBA.
Ezt ugye nem is cáfoltad meg.

"A becsléshez is kellenek adatok, anélkül nem becslésnek hívjuk"

És megint egy panel, hurrá! :)

"A felderített korrupciós ügyeket vesszük alapadatnak...."

Természetesen nem azt vesszük alapadatnak. Ez csupán egy blöff a részedről.
Tehát kérdem még egyszer:
"szép hazánkban hány bizonyított korrupció volt 2013-ban"

Egyébként azért nem azt vesszük alapadatnak, mert minél nagyobb a korrupció egy országban, annál kisebb lesz az esély a felderítésére, mert akiknek fel kellene deríteni, azok is nagyobb eséllyel korruptak.

A korrupció megmérésének egy országban semmi köze ahhoz, amit itt fantáziálsz!

2014.11.12. 18:45:08

@viragildi:

" Na ugye, végre kezdünk a lényegről beszélni:-))))"

Nem igazán, mert elég gyenge szöveged van.
Valójában némi tudást próbálok beléd verni rettentő kevés sikerrel.

"És? Szerinted már minden vizsgálat lezárult csak azért, mert MikeBoy nevű usert erről nem értesítették ajánlott levélben? "

Ez WTF?????

2014.11.12. 18:50:33

@viragildi:

"Na ugye, végre kezdünk a lényegről beszélni:-))))"

De hogy válaszoljak. Habár már megtettem, csak nem jutott el hozzád!
Szóval bekopizom még egyszer:

"Két dolog az, hogy mit akart jelezni ezzel Amerika nekünk és van-e kitiltásoknak valóságalapja.
És itt most a valóságalapról szól a sztori. "

viragildi 2014.11.12. 18:50:49

@MikeBoy: Csak mert olyan markánsan megállapítottad, hogy nem történt semmi moindjuk a Horváth ügyben, ezért mertem megkérdezni, hogy ezt abból gondolod, hogy téged nem értesítenek a folyamatban lévő vizsgálatokról?

Taníts még mester,annyira élvezem, mert mondjuk már két olyan kötőszót is találtam az írásodba, amit az üggyel kapcsolatban eddig még nem olvastam az ellenzéki mantrákban:-))))))))

viragildi 2014.11.12. 18:53:39

@MikeBoy: Nem hát, mindenki tudja, hogy rém tudományosan bloggok, cikkek és kommentek alapján mérik minden létező civilizált demokráciában az adott országban lévő korrupciót:-)))))))

2014.11.12. 18:58:25

@viragildi:

Tudod a bukás jele, amikor az ember már egyáltalán nem reagál arra, amit a másik ír, mert már régen cafatokra tépték!

Szóval Te aki értesz a korrupcióhoz láthatóan áruld már el nekem, mert harmadszorra kérdezem:

"szép hazánkban hány bizonyított korrupció volt 2013-ban?"

vagy mondjuk reagálj már erre:

"Egyébként azért nem azt vesszük alapadatnak, mert minél nagyobb a korrupció egy országban, annál kisebb lesz az esély a felderítésére, mert akiknek fel kellene deríteni, azok is nagyobb eséllyel korruptak."

Ezt pl. itt ezt a másodikat sikerült épp ésszel felfognod, hogy ebből az következik, hogy ez:

"A felderített korrupciós ügyeket vesszük alapadatnak, majd hozzárendelünk egy szorzót, hogy mekkora lehet a látencia. Ettől még ez csak egy becslés:-))))))))) "

egy KŐ BAROMSÁG!

Ha reagálok a zagyvaságaidra, legalább egy válasz vagy valami jöjjön már ki belőled!

2014.11.12. 19:01:29

@viragildi:

A másik jele a teljes csődnek, amikor már olyat írsz, ami egyszerűen NEM IGAZ!

"Csak mert olyan markánsan megállapítottad, hogy nem történt semmi moindjuk a Horváth ügyben"

Idézd már, hogy hol is tettem ilyet én?

kvadrillio 2014.11.12. 19:02:46

nemnem !!!!!!!
HA AZ ADÓHATÓSÁG NEM NYOMOZ KI NYILVÁNVALÓ KORRUPCIÓS ÜGYEKET, AKKOR....CSAK A MUNKÁJÁT VÉGZI !!!..ÍGY...!!! ÉS NAGYON IS JÓL KERES VELE !!!!! ANGOL NYELVTUDÁS NÉLKÜL IS !
VÉGÜL IS BIBÓ KOLLÉGIUMBA JÁRT ASSZTAMINDENIT NEKIJEHHH !!!

kvadrillio 2014.11.12. 19:04:02

Vida Ildikó, az APEH szeptember 1-től kinevezett új elnöke, 1998 augusztus 31-től töltötte be az adóhivatal elnökhelyettesi posztját.

Vida Ildikó 1964. március 5-én Kisújszálláson született, ahol az általános iskolai tanulmányait is végezte, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett.
Ezután 1982 augusztusától 1983 májusáig előadóként dolgozott a Fővárosi és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán 1989-ben szerezte. Két év múlva jogi szakvizsgát tett, majd 1991 decemberében adótanácsadói szakképesítést szerzett. Egyetemi tanulmányainak befejezését követően 1989 szeptemberétől 1991 végéig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként.
Ez idő alatt az akkor még működő munkaügyi döntőbizottság elnöki tisztségét is betöltötte s megszervezte a dolgozók jogsegélyszolgálatát. Ezután 1992. január 30-tól 1998 augusztusáig a 124. számú Ügyvédi Iroda tagja volt, emellett mintegy 5 évig látta el a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviseletét, amelyhez egyebek között a minisztériumok, a bíróságok, az ügyészségek, az önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos közalkalmazotti terület tartozott. Így módja volt megismerni nemcsak a szakszervezeti munkát és a különböző érdekképviseleti fórumokat, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői területhez kapcsolódó jogszabályokat, s az 1992-ben életbe lépett új munkajogi szabályozás részleteit, gyakorlati problémáit is. A versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott.

(MTI)
....EGY HR-ES ELHAJTANÁ ŐT A SUNYIBA.......HA NATUR LENNE A DRÁGA....DE NEM AZ ! :)

viragildi 2014.11.12. 19:10:08

@MikeBoy: Figyu, ugrál ez a szar (mobilnet, egyszerűen nem is mindig látom, hogy mit írsz! Szóval ismét felesleges feltételezésekbe bocsátkoznod.

Azt mondtad van alapja a kitiltásnak. Azt mondtad ez az alap lehet épp a Horváth zöld dosszié. Én erre azt mondtam, hogy vazze, még nincs lezárva semmi, nem állapítottak meg semmit, de nem azért mert eltusolják a korrupciót, hanem azért, mert még tartanak a vizsgálatok! Ennyit arról, hogy olyat állítanék, ami nem hangzott el. Bocs, hogy nem veszem a fáradtságot, és nem szó szerint idézlek, egyrészt annyira nem vagy érdekes, másrészt minden véleményt összességében és nem mondatonként értékelek.

dr kíváncsivagyok 2014.11.12. 19:38:03

A szervilizmus jellemhiba, gerintelen opportunista mocskok megélhetése.

2014.11.12. 19:58:21

Tehát a "politológus" szerint Vida Ildikó kitiltásának két oka van: az egyik a trafikügy, a másik meg, hogy ő felelős az adóhatóság munkájáért, akkor is ha konkrétan nem ő hibázik.

Ezzel csak két probléma van: az egyik, hogy Vida Ildikó a NAV elnöke, így a világon semmi köze nincs a trafikügyhöz. A másik, hogy Goodfriend konkrétan azt mondta, hogy azért tiltották ki ezt a hat(?) személyt, mert korruptak. Nem azért mert rosszul vezetik a hivatalukat, hanem mert korruptak.

Normális embert érdekli, hogy a NAV elnöke követett-e el bármilyen korrupt cselekményt, és ha igen, konkrétan mit. Akinek pedig erre vonatkozó információja van, az tartozik annyival a magyar társadalomnak, hogy ezt megosztja vele - már ha fontos neki a korrupció elleni fellépés.

Gyorgy Nagy 2014.11.12. 20:04:28

Vida NYANYA mondjonle és HUZZON VISSZA a FATORNYOS FALÚJÁBA !

Frank99 2014.11.12. 20:07:55

Elmesélek egy példát, ami velem (ügyféllel) történt meg. Az egyik ügyfelemet vizsgálta a Nav Zala megyében. Számtech cég, hónapokig ültek rajta, valami kis bírságot kaptak a pénztárkezelési szabályzatban hiányzó kerekítési szabályok nem rögzítése miatt, no comment. Egy kicsit kevesellték a 3-4%-os haszonkulcsot. A tulajdonos nyomtatott egy webes céget, előző két évi közzétett nyilvános mérleggel, és a webes cég áruházának egy példájával. A webes cég ua. a HP nyomtatót, amit az ügyfelem 48 nettó áron kap a budapesti nagykertől 10-en valahány év kapcsolat után BRUTTÓ 48-ért ad. Kérdem az ellenőrt, maga szerint hogyan? válasz hüm.hüm.
Ennyi.
Odatoltam elé a webes cég nyilvános eredménykimutatását, az első évben 50 milla nettó árbevétel, 500 eFt veszteség, a 2. évben 1 milliárd Ft nettó forgalom, 40 millió Ft veszteség. Az anyag jellegű ráfordítások (valószínűleg az ELÁBÉ) 1%-ra jött ki.
Egy milliárd Ft nettó forgalomhoz kell legalább 100 milla, mit forgatnak egész évben. Ez mennyit hozna, ha a bankba tenné? Tök nyolc. A hülye web-áruházas inkább ide teszi.., naja
A nav ellenőr a vállát rángatta, és ezzel véget is ért.

AZ összes weben menő kereskedelemben az szlovák stb. áfa csalás megy, itt is ez volt. Hogyan tudta pont az áfával olcsóbban adni????

2014.11.12. 20:09:40

@grundigg: Kerestek egy amúgy is népszerűtlen intézményt az országban, és mindenféle bizonyíték, de még csak konkrét vád nélkül kitiltották a vezetőjét az USA-ból. Ennyi.
Nézd már meg hogy az USA vezetése milyen korrupt tömeggyilkos gazemberekkel ápolt baráti kapcsolatokat, Pinochettől kezdve Fernando Marcoson át Szaddamig. És ez csak szerény válogatás volt. Őket miért nem tiltották ki? Rohadt egyszerű, mert amíg külpolitikai téren kiszolgálták az USA-t addig lophattak, gyilkolhattak az országukban , amennyit akartak. Az amerikaiak áldásukat adták.
Nem morális problémáik vannak most se, hanem az ,hogy nem úgy táncolunk, ahogy fütyülve van..

2014.11.12. 20:13:40

A nagyokos posztertől kérdezném hogy a trafikügy miatt mi a búbánatért a NAV elnököt kell kitltani? Miért nem annak a minisztériumnak a vezetőjét amely a trafik kisztásokért felelt?

Frank99 2014.11.12. 20:14:53

@Frank99:

A másik saját eset.

Egy szűrőt akartam vásárolni az akváriumomhoz, komolyabb, de nagyon alacsony fogyasztású szűrő. Van ügyfelem, aki ezzel foglalkozik, előszőr -na ugye- neki szóltam. Mondott egy árat. Én sokalltam, webáruház. Van egy akvarista webáruház, ahol az van kiírva, hogyha a neten olcsóbban megtalálod ua. a terméket, akkor azon az áron odaadja. Ezt szerintetek hogyan??????

Az ügyfelem megkérdezte az importőrt, ua. a szitu, annyiért hozta volna BE, mint ez a webáruház ÁRULTA. HOL a haszon? A szlovákban elcsalt áfánál. ÉS ezt engedi Vida és bandája. Vajon miért is?

És azért hozzáteszem, az egész történetért felel az a sok fillérbaszó vásárlá, akinek gőze nincs, vagy inkább leszarja, hogyan is müxik ez a dolog...

Netuddki. 2014.11.12. 20:15:38

@Tölcsért csinálok a fejedből..: Tökömet érdekel már az USA! Az ildikód bizonyította a tökéletes alkalmatlanságát. A nagy kérdés már az, hogy ki volt az aki alkalmasnak találta a NAV vezetésére és miért???

fehérfarkas 2014.11.12. 20:18:11

@s:

Ez nem teljesen így van. Pl. a Vida Ildikó vezette NAV vizsgálatainál is az adózónak kell bizonyítania évekre visszamenőleg megörzött számlákkal és bankszámlakivonatokkal, hogy nem csalt adót.

Sőt, egyszer még az ELMÜ-vel kapcsolatban nekem kelett bizonyítanom, hogy 3 évvel korábbi egyik havi számlát tényleg befizettem és az ő rendszerükbe került hibás a befizetésem. 2 esetben tudtam megörzött befizetett csekkel igazolni, de egy 3. esetben sajnos a nem volt már meg az évekkel korábbi csekkel, és kamatokkal együtt kellett befizetnem.

És ugyanígy, ha NAV-nál 1000 milliárdos nagyságrendű ÁFA csalásokról van szó, és azt a NAV nem vizsgálja, vagy nem kellő hatékonysággal, és az ÁFA csalók szabadon kelhet és járhatnak, akkor azért nem a NAV portása és a mezei alulfizetett ügyintéző a felelős, hanem a NAV vezetője. Az pedig, hogy télen 2 nap alatt a NAV kivizsgálta (amire Horváth András a NAV botrány kirobbantója hivatkozott) és mindent rendben talát pedig akkora hazugság, hogy aki elhitte, az meg is érdemelte.
(egy kis Bt. átvizsgálasa többször ennyi ideig tart, nem pedig egy akkora monstrum hivatalé mint a NAV)

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 20:20:03

Mondjuk tegnap jót röhögtem, amikot az az arogáns tóni követelte a bizonyítékok bemutatását az USA-tól, aki nem hajlandó bemutatni az állítólag elkészült vagyonosodási vizsgálatát :))))))

Netuddki. 2014.11.12. 20:20:27

@Frank99: Azért ahhoz is pofa kell, hogy nekiállj a vásárlókat szidni a világbajnok 27%-os ÁFA mellett.

Kinek nem világos még, hogy a magas adók, a magas ÁFA, a jövedéki adók, mind, mind a miatt vannak, hogy azok versenyelőnyben legyenek akik közel vannak a tűzhöz. A NAV dolgozók is nyakig benne vannak mert másképpen nem lehetne ezt a helyzetet fenntartani.
Aki meg igazán közel van a tűzhöz annak nem is kell semmiféle szart árulni, csak egy számlagyárat üzemeltetni. És még azzal jön valamelyik fideszcsótány, hogy nincs alapja a "vádaknak"! Lófaszt nincs! Mindenki tudja.

Netuddki. 2014.11.12. 20:22:17

@Zoli Weber Kettle: A bulvártoncsinak sose volt vagyonosodási vizsgálata. Egyszerű adóellenőrzése volt. Hogyaszongya jól töltötte ki az adóbevallást? Igen. Köszönjük, hogy szóba állt velünk, mondta neki az ecceri adóellenőr...

fehérfarkas 2014.11.12. 20:23:01

@viragildi: "Elnézést, nem láttam a hozzászólásod, ezért reagálok későm. Szóval persze, hogy mond valamit Horváth neve, és igen, mond valamit az emlegetett trafik ügy is, az egyik egy laza három, a másik egy két évvel ez előtti történet. De, ugye nem akarod azt mondani, hogy Amerikában a külügyminiszter rosszul alszik, majd ébredéskor eszébe jut, hogy itt Magyarországon két-három éve fura dolgok történtek, nosza elő a korrupció ellenes törvényünket és tiltsunk ki pár embert?"

Az viszont nagyon is életszerű, hogy Orbán-Lázár-Simicska-Mészáros-Habony féle társaság amerikai cégeket is vadkeleti suttyó módra megzsarolt és a NAV-val fenyegetett meg, ahogy magyar vállalkozásokkal is meg szokta tenni. Csak míg egy magyar kft semmit nem tud tenni a kormányzati oligarchák zsarolsával szemben, addig most jógyot megszívták, mert az USA =/= magyar kisvállalkozás. És meg is érdemli ezt Európa legkorruptabb kormánya.

Netuddki. 2014.11.12. 20:25:35

@fehérfarkas: Mer' szerinted miért pont a "buta mint a föld" ildikót nevezték ki a NAV élére? Na, róla még akár el is hiszem, hogy nem tudott semmiről. De szerintem nem is érdekelte ami ott folyik, csak az, hogy a havi fizetését időben utalják...

Frank99 2014.11.12. 20:26:30

@fehérfarkas:

a fenti példában a céget több mint 6 hónapig nézték. semmilyen külföldi vásárlása, értékesítése nem volt.A tulajdonos le volt döbbenve, hogy segíteni akart -miért is nem több a haszon mint amennyi- de senkit nem érdekelt. Máshol 80-100-200%-al szoroznak, értem én, hogy ez kevés. Az elektronika ez egyik legnagyobb csalások színhelye volt mindig. És semmi reakció nem volt. Most ha el kezdett volna irogatni felfelé, elért volna valamit? BIZTOSAN. Ahogy az USA olajcég és magára vonta a figyelmet...
Az átlagembernek - a fidesz trollnak meg pláne nics)fingja sem a dologról.

AngeI 2014.11.12. 20:26:39

@kvadrillio: A gazdasági végzettség nélküli Kóka gazdasági miniszterrel mi a helyzet..?

Netuddki. 2014.11.12. 20:26:52

@Tölcsért csinálok a fejedből..: A viselkedésével. Ahhoz persze kell egy kis erkölcsi, és egyéb színvonal, hogy ezt megértsd magadtól is, és ne kelljen elmagyaráztatni magadnak.

Frank99 2014.11.12. 20:29:52

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

kapjál már a fejedhez kisbarátom. pofa? egy vállalkozó becsületesen szeretne kereskedni. Csak akkor él meg, ha szlovákiában csinál egy kamucéget, és borítgatja a az itthoni vevőcéget? És minket ugatsz?

elolvastad, amit írtam?

JA hogy te is fillérbaszó vagy? Az más.

Netuddki. 2014.11.12. 20:30:09

@csentecsa1: Ki a faszom az a kóka? Balfasz fidesztrollok! Csak a terelés megy?
Az meg, hogy egy kókadt balfasznak nem volt végzettsége mennyire mentség arra, hogy a NAV vezetője alkalmatlan?

fehérfarkas 2014.11.12. 20:30:39

@viragildi:

Egyelőre nincs semmi bizonyíták arra, hogy az Orbán-kormány korrupt. Polt Péter egyetlen kormánytag és fideszes oligarcha ellens sem emelt vádat, vagy folytatott le nyomozást. Így jogilag mindegyik ártatlan.

A Transparency International szerint viszont Magyarországon már nem korrupció van, hanem state capture állapot. Ez a korrupciónál 1000x rosszabb.
Azt jeleni, hogy a kormány nemcsak ellop az adófizetők pénzéből x%-ot a saját tagjainak és klientúrájának, hanem az adófizetők teljes pénzt a saját magánpénzeként kezeli.

Tudod miért állított le az EU az elmúlt években több ezer millirdnyi támogatst? Azért, mert az Orbán-kormány EU-támogats felhasználása nem átlátható, és a kormány az átláthatóság helyett a totál átláthatatlanság felé alakította a kifizetési rendszert. Vajon miért? Na, szerinted, ha nincs korrupció és minden olyan tiszta, akkor vajon mégis miért?

Netuddki. 2014.11.12. 20:33:31

@Frank99: Ide figyelj te lúzer balfasz! Én nem lopom a pénzt és ott vásárolok ahol olcsóbb. Az meg nem érdekel, hogy a balfasz orbán rezsim az így be nem szedett adót nem tudja elsikkasztani stadionokra.

Valahogy nem jött le, hogy valahol közösek lennének az érdekeink. Vagy te is egy fideszes balfasz troll vagy?

Frank99 2014.11.12. 20:35:26

@csentecsa1: jajj.
hova mentek vissza? miért nem Bokros mindjárt?

Haggyjuk má' az elmúlt 8 évet, van már utána 4 év!!!!!!

És meg lehet nézni az országot agymosott idiótái ti!!!!!!

Legyen tánc és zárcsökkentés?????
nem is érdemes hozzászólni semmilyen témához, de meglátjátok, ez változni fog rövidesen.

Vagy úgy, hogy MI, akik az országot MÉG eltartjuk elmegyünk- és akkor tehetitek azt, amit a vezér kér elöl avagy hátul- vagy pedig nagy borulás lesz. És akkor megeszitek a vezírt, mert nem lesz, aki a segílykéket megtermeli. Ostoba bolondok....

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 20:35:44

@csentecsa1: Ugyanaz, ami Steve Jobssal, nem a papír számít, hanem az alkalmasság. Pont ez a gond Vidával, hogy alkalmatlan.

Nem beszélve arról, hogy Kókának legalább volt felsőfokú végzettsége (nem himi-humi szakos, hanem orvosi), ellentétben más, a mostani kormányzatban megbízott egyedekkel....

Frank99 2014.11.12. 20:37:16

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

kovi?

forgassál inkább felnőttfilmet.
ahhoz nem kell ész.

AngeI 2014.11.12. 20:47:19

@Zoli Weber Kettle: Talán el kellet volna olvasnod azt is, amire reagáltam.Jobs egyébként a saját cégét építette fel... Szted a jogász szak amit Vida végzett himi- humi?
Totálisan irreleváns a gazdasági miniszternél egy orvosi végzettség. ( Bár az őt ismerők szerint Kokesz több kárt okozott volna orvosként,mint gazdasági miniszterként. Szóval tényleg jobb volt így ;)))

AngeI 2014.11.12. 20:48:36

@Frank99: Mi a faszról beszélsz te szerencsétlen hülye?

2014.11.12. 20:51:30

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Milyen viselkedésével te ostoba barom? Írj már valami konkrétumot te idióta!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.11.12. 20:52:38

Szerencsétlen MSZP csicska..

Egyrészt mi a fasz köze van, Vida Ildikónak a trafikozáshoz ?
Nyilván semmi, vadparaszt.

Milyen általad ismert korrupcióhoz van köze ?
Szart se tudsz, azon kívül, hogy akire az amcsik ráböknek mutatóujjal, azt te izomból fikázod.

Melyik cégnél nem folytatta le a vizsgálatot az APEH ?
Tudsz ilyet ?
Merthogy a Bungle ügyben 2013 dec óta folyik nyomozás az tuti:
mandiner.hu/cikk/20141022_varga_egy_amerikai_etolajgyarto_mar_2011_ben_jelezte_az_afacsalasokat
A NAV saját felderítő tevékenységének eredményeként idén februárban 50 helyszínen tartott házkutatást az érintett cégeknél, könyvelőknél és ügyvezetőknél. Májusban újabb 400 helyszínen zajlott az összehangolt akció. Eközben a NAV-nál több mint 300, az ügyhöz kapcsolódó vizsgálatot végeztek el. Varga Mihály megjegyezte: van olyan vizsgálat, amelyik még most is tart. Mindennek eredményeként sikerült azonosítani a bűnszervezet vezetőjét is. Eddig 16 személyt gyanúsított az ügyben. 8-an már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, 4-en előzetes letartóztatásban. Négy személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A NAV 800 millió forint értékben vagyonlefoglalást is elrendelt. Emellett együttműködik a cseh és a szlovák nyomozó hatóságokkal, tekintettel arra, hogy nemzetközi ügyről van szó – mondta a miniszter.

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 20:56:58

@csentecsa1: 1, Elolvastam.
2, Kóka is saját céget épített, ott bizonyította a gazdasági rátermettségét. És mielőtt fikázni kezded, a fityisz is elismeri, mert diplomata útlevelet adott neki és viszi magával minden felé, hogy képviselje az ország gazdasági érdekeit.
3, Nem, nem himi-humi a jogász szak, de pont az a lényeg, valakinek nincs papírja és ért hozzá, valakinek van és mégsem ért semmihez :)))

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 20:58:30

@engedélyes pinaellenőr: Korrekt, Vidának is ott a helye, ahol neki: kukkkkkaaaa :))))

AngeI 2014.11.12. 21:16:23

@Zoli Weber Kettle: Honnan tudod hogy Vida nem ért a szakmájához? Milyen releváns információd van erről?
Mellesleg lehet óriási nagy überzseni valaki, a jogszabályi környezet alapos ismertete nélkül nehezen vezethetné az Nav-ot.
Egy gazdasági miniszternél sztem nem ennyire lényeges a végzettség.
Más külgazdasági képviselőnek lenni ,mint egy ország gazdasági miniszterének. (Egyébként Medgyessy és Bajnai is kapott diplomata útlevelet 2010 után..)
Kókával nem az volt a baj hogy nem volt szakirányú végzettsége, hanem hogy gyatrán működtette a rá bízott területet..

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 21:21:02

@csentecsa1: Nem értem a kérdést. Tolmácsot szeretnék kérni :)))

Frank99 2014.11.12. 21:32:38

@csentecsa1:
szóltam én anyádhoz pöcsömöccse?

volt gyermekszobád kismajom? JA, hogy felcsút mellett?

Nekem városban volt. PÖCSÖMÖCCSE.

Frank99 2014.11.12. 21:34:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

jajj, hirtelen minden nap jut egy elkapás. MILYEN érdekes...

jó neved van, birka..

Frank99 2014.11.12. 21:37:32

@Zoli Weber Kettle:

ez király....

húúúúú... mint az Expendablesben, bárány, vagy férfi?

ezek bárányok (fiatalok...)

a bárányok hallgatnak (előtte bégetnek...)

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 21:43:11

@Frank99: Jaj, könyörgöm ne etesd ez a gyurcsány nevű trollt, mert annyi köze van az iq-hoz, mint vida ildinek az angol szótárhoz ;D

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 21:59:14

Látszik minden zugbloggernek teljesítenie kell a házi feladatot, ami most Vidafika címmel fut. Kicsit uncsi mindig ugyanazt a mantrát olvasni, mindig ugyanazokkal a logikai hibákkal

Illetve inkább egyre több a logikai bakugrás, mivel nem jó a koncepció

Mint például ...
"mint például a trafikozás, ott van az "iratanyag" az interneten. "

Bakker, mi köze Vida Ildinek a trafikmutyihoz? He?

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:05:03

@csentecsa1:
"Kókával nem az volt a baj hogy nem volt szakirányú végzettsége, hanem hogy gyatrán működtette a rá bízott területet.."

Az egy dolog hogy Kóka idején alacsonyan szálltak a kakaóbiztos számítógépek, de honnan veszed hogy volt neki szakirányú végzettsége?

Orvosi diplomája van, de túl sokat abból se profitálhatott, mivel a dohánygyártók többletjogaiért lobbizott rendszeresen

dont be such a jew 2014.11.12. 22:10:42

''Keresztrongáló vezeti a Norvég Alapból működtetett korrupciófigyelő weboldalt, a K-monitort. A portált Léderer Sándor alapította, aki négy társával együtt 2000. november elsejére virradóra elfűrészelte és ledöntötte a budapesti Felvonulás téren, a kommunisták által 1951-ban lerombolt Regnum Marianum templom emlékére állított fakeresztet. A bíróság csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Léderer Sándor annak a zsidó Léderer Pálnak a fia, aki a Népszabadság akkori külpolitikai rovatvezetője volt. De ilyen ez a beltenyészet. A portál és az okostelefonos applikáció milliós támogatást kap a Norvég Alaptól, ezenkívül Soros György alapítványa és a Társaság a Szabadságjogokért szervezet is támogatja a céget – tavaly összesen több mint húszmillió forinttal. Az alkalmazással azokat a fővárosi ingatlanokat mutatják meg egy térképen, amelyek korrupció gyanújával cseréltek gazdát. Amikor a kereszt ledöntéséről kérdezték volna, Léderer kikapcsoltatta a kamerát: Oké, köszönöm a kérdést! Itt szerintem fejezzük be, mert erről nem volt szó, jó? Kérem, kapcsolják ki a kamerát. Ha erről szeretnének beszélni, akkor beszéljük ezt meg.''

ezt kee csináányi-eee?

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:14:36

@fehérfarkas:
"A Transparency International szerint viszont Magyarországon már nem korrupció van, hanem state capture állapot."

A Transparency International felmérése szerint Magyarországon a korrupciós helyzet jobb a szomszéd országoknál, egyedül Ausztria kivétel, és Szlovénia nagyjából hasonló

Azt, hogy 2/3-a van a kormánypártnak, lehet akárhogy nevezni, ha tetszik legyen "state capture", de nem a TI dolga hogy minősítse a magyar választók döntését

Mivel úgy látszik nem tudják vagy merik maghamisítani a felmérési jegyzőkönyveket, muszáj hozzáfűzniük valami fikázást Magyarország viszonylag korrupciómentes pozícionálásához

Elvégre nekik is meg kell dolgozniuk a Norvég Alaptól és az USA kongresszustól kapott pénzekért

fehérfarkas 2014.11.12. 22:19:28

@lehet más a handa-banda:

Ha szerinted a mai Magyarország korrupciómentes, akkor nyugodtan költözz Felcsútra és élvezd a Pancho Arána meccseit, és igyl meg egy kávét a falu polgármesterével Mészárossal, miközben arról beszélgettek, hogy kell kis gázszerelő kft-ből fővárosi csatorna és útépítési tnedereket megnyerni, és hogyan kell állami földbirtokokat megnyerni azokkal szemben, akik évtizedek óta művelték azokat a földeket.

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:22:35

@fehérfarkas:
"Az viszont nagyon is életszerű, ..."

Ennyi, bakker? Mert akkor kár tovább rugózni

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.11.12. 22:23:02

@lehet más a handa-banda: Igazad van, ez logikai bakugrás a részemről. Azt sikerült leírnom, hogy az állam kormánypárti belakása összehúzza a személyeket, de azt elhagytam, hogy az ügyeket is összehúzza. Goodfriend együtt emlegette a trafikügyet az áfabiznisszel azon az alapon, hogy a sajtó foglalkozott ezekkel, a hatóságok kevésbé. Gondolom, ezek után már nem volt nehéz a diplomatáknak akár konkrét infót is szerezniük. De én azt hiszem, nem olyan infók ezek, hogy pl. Vida volt a biznisz vezérlője, hanem nem lépett fel ellene a pozíciójának megfelelően, és akkor már ott is a gyanú.

dont be such a jew 2014.11.12. 22:24:33

@fehérfarkas: én egészen addig szavazok majd Orbán ellenzékére, amíg Magyarország teljesen korupciómentes nem lesz!

Ja várjá...

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:29:12

@fehérfarkas:
Bakker, legalább vessél már egy pillantás a Transparency Intl. éves jelentésére, mielőtt lekörmölsz valami fosblogból előkotort lózungot!

De lásd milyen rendes vagyok, segítek neked, még gúglizni se kell:

www.transparency.org/cpi2013/results

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:37:35

@politologus:
"pl. Vida volt a biznisz vezérlője, hanem nem lépett fel ellene a pozíciójának megfelelően, és akkor már ott is a gyanú."

Szerintem a trafikmutyihoz semmi köze egy adóhatóságnak. Ők csak azt vizsgálhatják, hogy a trafikokban árult cigi után megfizetik-e a jövedéket és az összes egyéb adót (emi klasszikus fináncfeladat)

A kereskedelmi forgalom szűkítéséhez pont az volt az indok, hogy így lehet visszaszorítani a csempészáruk forgalmazását

Aztán hogy kik voltak akik bekerültek ebbe a szűkebb körbe? Nyilván a haverok, mint mindig Magyarországon (aki tud ellenpéldát az most szóljon), én mondjuk egy trafikot se kaptam, a fene vigye el

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.11.12. 22:39:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: @grundigg:
Lásd az előző hozzászólásomat.
A korrupció fogalma pedig országonként változó. Sokan a lobbit vagy a vállalatok párt-pénzelését is annak tartják, míg az elhíresült cseh esetben olyat neveztek befolyással visszaélésnek, amit nálunk csak politikának neveznek.

dont be such a jew 2014.11.12. 22:48:45

@politologus: 'A korrupció fogalma pedig országonként változó.'

Igy van.

Csehországban pl. sehol semmiről soha senki nem ad nyugtát/számlát.

De legalább lehet bagózni mindenhol meg cigit reklámozni.

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 22:49:45

@MikeBoy:
A korrupciót direktben mérni lehetetlen, mert pont az a lényege, hogy a színfalak mögött zajlik. Ezért használják a Corruption Perception Indexet, ami azt mutatja, mennyire tartják korruptnak a lakosok a saját országukat

Az összes ellenzéki fórum azt harsogja, hogy Magyarországon irdatlanul nagy a korrupció (persze csak 2010 óta), érdekes hogy a zemberek nem hisznek nekik, és jobb osztályzatot adnak mint a média szeretné elérni

Ezért kellett beszállnia direktben a zamerikai rezidensnek, hogy egy időzített kampánnyal sikerüljön elérni a zemberekben a kép romlását. Majd megláttyuk a jövő évi jelentésből, mennyire sikerült. Érdemes volna viszont mellette felmérni a ZUSA népszerűségi indexét is

Gyanítom, gyorsabban romlik, mint ahogy a CPI növekedik. Akkor most megéri nekik?

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 23:02:38

@s:
"z amerikaiak vannak akkora játékosok, hogy a gyanút is már csak akkor mondják be, ha bizonyíték is van."

.. mint az iraki vegyi fegyverekre, meg a zatomfegyverekre

Meg egy csomó más hasonló vádra, érdemes egy kicsit visszalapozni a történelemben!

AngeI 2014.11.12. 23:04:33

@lehet más a handa-banda: Épp azt írtam hogy nem volt neki..

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 23:07:08

@Szelid sunmalac:
"a Horvath ugy, a magam vizsgalom ki a magam ugyet, "

A Horváth dossziéban leírt dolgokkal rendőrségi vizsgálat folyik. Erről speciel nem is tudott a zamerikai ügyvivő, látszik mennyire nagyon jól értesültek

Zoli Weber Kettle 2014.11.12. 23:10:56

@lehet más a handa-banda: "Bakker, mi köze Vida Ildinek a trafikmutyihoz? He?"

Nem "He?", hanem "Eh?"!
Figyelj oda! :))))

AngeI 2014.11.12. 23:12:59

@Zoli Weber Kettle: Értem, tehát aki nem tud angolul, az nem érthet az adójogi szabályozáshoz , és nem lehet vezető. Remélem arról tudsz, hogy a komplett magyar politikai osztálynak komoly problémái vannak az angol nyelvvel, vagy bármilyen idegennyelvvel. Ebből sajnos már számtalan botrányos szituáció adódott.( Lampert a szigeten, Megyó az EU parlamentben, Áder angol nyelvű telefonos interjúi , és sorolhatnám.)

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 23:39:50

@csentecsa1:
Ha úgyis kitilcsák a zUSÁból, akkor minek megtanulni?

lehet más a handa-banda 2014.11.12. 23:40:40

@csentecsa1:
Valami bűzlik Dániában, de ezért is a Zorbán a felelős

batyu könnyen elüldözhető ha megkérded mi a ballib 2014.11.13. 00:11:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hallom infóid vannak a Kennedy gyilkosságról. Mikor osztod meg velünk az emeszpés bérgyilkos nevét?
Miért kussolsz róla?

lombozódó 2014.11.13. 02:06:39

Ennyi idiótát :-))))
Amerika nem akar senkit felelősségre vonni. Csupán mondott 6 ( 7 ) fő magyar állampolgárt akik nem utazhat be az államokba.
Most Vida Ildikóra terelődött minden, ő lesz a megbízott balhés és a többi?
A többi öt (?) na és a sok többi?
Ugyan miért viszi ő el a balhét a FIDESZ-nek:-))))) Érdekes menekülő utat választottak a FIDESZ-es elvtársak.
Pedig sok mesemondó van aki nem tiszta , úgy tudjuk a közeli hírekből: pld Rogán, vagy Szíjártó, vagy..........

Ezeknek a NAV papírt adott, hogy tiszták :-))))

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.13. 02:36:24

@viragildi:
Ja, felismered, mert évtizedek óta az néz vissza a tükörből.

"A korrupció Magyarországon bűncselekmény, ha az ezer blogon, kommentben és egyéb helyen megíróknak van bármilyen gyanújuk, és nem battyogtak be a megfelelő szervhez feljelentést tenni, akkor ilyen ügy nincs,"

Ja baszd meg, ha a legfőbb ügyész a feljelentett haverja, akkor nincs ügy, mert nem indul nyomozás.
Neked ugye nem erős oldalad a gondolkodás?

@Frank99:
"Csak akkor él meg, ha szlovákiában csinál egy kamucéget, és borítgatja a az itthoni vevőcéget?"

A mai magyar adótörvények miatt bizony, csak akkor él meg, ha valahol csal.

@Zoli Weber Kettle:
Mondjuk Jobsnak is több volt a szerencséje, mint az alkalmassága.

@csentecsa1:
Hát a jogász szak bizony elég himi-humi, nem és kell hozzá, hanem segg.
A jogász szakot a mérnökök és orvosok többsége különösebb megerőltetés nélkül el tudná végezni. Fordtva ez azért nem igaz. Már az el tudná végezni rész sem, nemhogy a megerőltetés nélkül.

Zoli Weber Kettle 2014.11.13. 07:18:19

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Persze, több volt neki. Szerencsésen felépítette az applet, majd a pixart, majd megmentette az applet, aki a mai napig ebből él. Tiszta szerencse :)))

Amúgy tudod mi a szerencse? Amikor a lehetőség találkozik a felkészültséggel. :)

Arthur Bloch 2014.11.13. 07:56:55

Tessenek válaszolni: - Miért van az,hogy 1/Az USA a saját jó vagy rossz törvénye szerint csendben="fűalatt" értesített néhány magyar állampolgárt,hogy NEMKÍVÁNATOS! - erre buta reakcióként az egyik Fidesz árnyalatú lap elébement a pofonnak,ahelyett,hogy csendben "rendbe" tette volna a köznép és a világ előtt még nem ismert gondját - ohne diplomáciai érzék! - 2/ Miért van az,hogy emiatt az egész ügyet,ami a háttérben van, központi témává tette a kormány?? - 3/Miért van az,hogy a nem mindíg tisztelhető vélemények ezen csámcsognak bután régóta. Összességében ez az egész jelenség annak a tünete,ami ma ránk jellemző.-"Ostoba kérdéseket könnyebb feltenni,mint kijavítani a hibákat!"-Miért politikai kérdés ez az egész?

Ali Lali 2014.11.13. 09:05:09

Na de elftásak! Fogjátok már fel, hogy aki az íróasztal fiókok oldalán ül az soha nem korrupt csak él a 2/3 adta lehetőségekkel! Hogy most éppen fideszes? Hát istenem, nem hiába vagyunk koalíciós partnerei a kdnp nek, jól imádkoztunk! Azemberek minket támogatnak! Nem kell a pluáris demokrácia, nekünk illiberális kell!

s 2014.11.13. 09:53:15

@lehet más a handa-banda: Ha egy bizonytalan dologban dönteni kell, ahol valóban el vagyunk zárva minden további információtól, - és én a magam részéről a nav korruptságát ilyen ügynek gondolom - az én kedvelt módszerem mindig a fogadás felajánlása. Ez persze meglehetősen kocsmai stílusnak tűnhet talán, de elég jól működik.

Nos, te mire fogadnál egy akkora összegben, aminek az elvesztése már búskomorrá tenne adott esetben:

1. vidaildi ártatlan, a nav pedig hófehér.

2. vidaildi egy kis részrehajló gecipicsa, a nav pedig szelektíven előnyökhöz juttatja a haveri kör cégeit.

A tét legyen mondjuk egymillió forint - remélem nem sértelek meg ezzel az aprópénzzel, bármi mást szívesen elfogadok egyébként, amit javasolsz. Én a 2. verziót játszom meg.

lehet más a handa-banda 2014.11.13. 11:29:15

@s:
Bármiben fogadnék, hogy miattad megy le a Nap minden este, és az ózonlyukat is te fúrod az égboltba. A bizonyítékokat betettem egy zöld dossziéba, de sajnos nem adhatom ki

s 2014.11.13. 12:11:44

@lehet más a handa-banda: Tudnod kell, hogy a fogadás csak akkor korrekt, ha a megkötésekor az információ mindkét fél számára rejtett, viszont később, a fogadás megkötése után mindkét fél számára egyformán ellenőrizhető. Tehát elő a zöld dossziéval, bár szerintem az általad említett dolgokban nem fogadtunk.

Arthur Bloch 2014.11.13. 19:08:25

@balfaszokkal sáncoló:- Mint utóbb, - lassan és késve az ma is kiderült,hogy a külügy is kapott információt -két oldalas "fecnit" - tehát a fő probléma azon túl,hogy mennyiben felelős V.I.személyesen- az,hogy "Ostoba kérdéseket könnyebb feltenni,mint kijavítani a hibákat." Másszóval az USA a maga jó vagy "sajátos" jogszabálya csak a személyekre vonatkozik,az adott személyek magánügye a kitiltás.Tehát nekik áll érdekükben a személyes ügyüket tisztázni s ha tudják a visszautasításon túl azt meg lehet támadni, a két oszág közti kapcsolat mérgezése nélkül...-Egyébként a magyar idegenrendészeti szabály adekvát módon rendelkezik a vízum-megtagadás ügyében.-Valójában a legfontosabb kérdés: Miért lett ez külkapcsolati fő kérdés, - kinek áll ez a kavarás az érdekében: miért kell folyton "szabadságharcolni"...Ennyi.

lehet más a handa-banda 2014.11.13. 19:26:39

@s:
Ja én eddig azt hittem hogy nálad a zöld dosszié, mert mindent tudsz a NAV korrumpálhatóságáról

Avassad be a Goodfriendedet, nagyon hálás lesz érte, mert eddig csak kamuzni tudott

lehet más a handa-banda 2014.11.13. 19:33:26

@Arthur Bloch:
Ez már réges-rég nem személyes ügy, hiszen eleve diplomáciai ügyként indult. Más kérdés, hogy állami alkalmazott magánszemélyek (nem kormányzati tisztségviselők, ahogy ezt ők kommunikálták) az alanyai

Valaki mégiscsak kellett, hogy példát lehessen rajta statuálni, és most elvárnák a gazdáid, hogy reszkessen a magyar

lehet más a handa-banda 2014.11.13. 19:37:23

@Arthur Bloch:
Szerinted ostoba kérdés az, hogy a NAV elnöke korrupt-e vagy sem?

Akkor hagyhatnánk is, de lefogadom, holnap ugyanúgy 100 írás fog megjelenni arról, hogy korrupt. Csak így, kész tényként

Hacsak nem érkezik új utasítás a parancsláncolaton keresztül a "független" magyar ellenzéki újságírókhoz és civil szervezetekhez

Arthur Bloch 2014.11.14. 05:13:31

@lehet más a hand-banda:-1/Az ügy magánszemélyek ellen indult,azaz őket értesítette az USA - 2/Ha akkor az érintettek tisztességesen jelezték volna az érintettségüket,akkor a "tisztességes" vezetőik,mivel pl.:V.I.KORMÁNYZATI tisztségviselő dönthettek volna a következő lépésről,az USA felé,vagy az adott területet illetően...Ekkor ebből nem lett volna a két ország között diplomáciainak mondott "ügy".Ugyanis,ha netán rágalom -akkor azt nem a nyilvánosság előtt meg lehetett volna vitatni-rendezni!-Azonban vagy homok került a profi gépezetbe/Napi Gazdaság-Századvég/ vagy tudatos keverés volt és emelt fővel belefutottak a pofonba.Ezután jól habosítani lehetett a bután felkavart ügyet.
Más:Mivel a korruptság ebben az esetben egyáltalán nem jelentéktelen kérdés,emiatt fontos kérdés,hogy akik mindezt így feltudták kavarni:MIRE játszottak bután vagy tudatosan...?!
Szépöcsém a "Gazdáid"kapcsán:- sosem volt -75 éve -sem az 50-venes években, sem 56-ban és azóta sem- gazdám,aki szájba tudta volna adni a véleményem.Elnézést sem kérek: mert csak handa-banda...Szarral pedig ne tessék dobálózni,mert utána kezet kell mosni!

s 2014.11.14. 11:57:40

@balfaszokkal sáncoló: Tudják ők azt. Csak úgy csinálnak, mintha nem tudnák.

s 2014.11.14. 11:59:36

@lehet más a handa-banda: Akkor nem akarsz fogadni? Kár. Pedig milyen sokat nyerhettem volna. No, most már mindegy.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása