Zajlik az ellenzéki vita a legutóbbi tüntetések értékeléséről. Az egyik álláspont szerint most végre megindult valami, a másik szerint ez politikacsináláshoz kevés, a 2018-as változást pártok indíthatják el.

Kezdjük talán onnan, hogy a polgárok érdekei kábé három módon aggregálódhatnak, s ezáltal érvényesülhetnek: egyéni kijárással, csoportos érdekérvényesítéssel (civilek), politikai pártokkal. E három útvonalon indult el munkagépekkel ez a kormányzat, hogy hatalma soká tartson:

1) A pártokat tekintve a választási rendszert a meglévő biztos szavazók számára matekozta ki. "Kívülről" az ellenzéki pártok egymás esélyeit rontják még szövetségben is (hiszen összebútorozásuk inkább szavazókat vesz el, miközben már az 5% többszörösét kell megugorniuk). "Belülről" az ellenzéki pártokat fenyegetéssel korlátozza (Orbán 2010-től az ellenzéki sikermorzsák után a párttámogatások csökkentésével riogatott, el is kussoltak az ellenzékiek), de valószínűleg még ennél durvábbak is voltak, egyben minden keret szűkre szabása a már bársonyszékes ellenzéki politikusokat a pozíciótartás status quo-ja felé tereli (miközben a kormánypártot nem bántja a kevés parlamenti hely és önkormányzati pozíció, még legutolsó kádereinek is tud találni vagy kreálni, így nagyobb a pártegység).
2) Az egyéni kijárás a magyarok legáltalánosabb politikai cselekvése, ez régóta tudott, pláne a századvéges körökben. Az egyéni kijárás mélyen szocializált dolog, és fejletlenségünk egyik oka, mert apolitikus és antidemokratikus. Erről az embereket normális országban leszoktatnák, de itt tudatosan rászoktatják. Az egypártrendszer felé meneteléssel meg is van a kijárás egyetlen célzottja, hiszen mit ér a kijárás, ha az ügyről még színes összetételű testületek fognak döntögetni, eléggé bizonytalan végkimenetellel.
3) A civil világ valójában nagyon gyenge nálunk, különösen donációja és politikai érdekérvényesítő képessége tekintetében, a kormányzat mégis azért irtja oly durván, mert tart tőle, hogy onnan jön majd a rivális. Joggal tart, mert a másik kettőben rendszerműködtetővé emelt kurvító mechanizmusok itt nem lehetnek százszázalékosak, ezek között sok az informált, képzett, keményfejű és elszánt. No meg maga is innen erősödött: ne felejtsük el, hogy Fideszék legalább kétszeri, vagy akár háromszori civil rekrutációval nőttek ekkorává (1998 és 2002 között civil támogatással, pl. nagycsaládosok, keresztény értelmiségiek stb., 2002 után polgári körökkel, a 2006-os önkormányzati választásokban nagyon sok helyen civilekkel közösben indultak, és ugyanebben az időben a tagozatok létrehozása - vagy blöffje - is a csoportérdekek önállő felmutatásával hívhatott be embert).

A fideszes kommunikáció a társadalmi érdekvilág szintjeit tudatosan összekuszálja. Emberek, civilek, pártok/politikusok hármasról szól, majd kivonja belőle, hogy a civil valójában az emberi tevékenység csoportos fellépés által láthatóvá tett formája, továbbá azt nyomatja, hogy a civil az embereken kívül vagy fölött áll. Így aztán magát az emberek egyedüli képviselőjének mondja, a civilek meg csak belerondítanak e bensőséges viszonyba. Miért probléma ez a szemlélet? Mert ne tessék álmodozni, érdekérvényesítő mechanizmusok nélkül nincs produktív társadalom, enélkül meg életszínvonal. A civil szervezetek politikai érintettségének elutasítását, az "álcivilezést" pedig el kellene felejteni minden oldalnak, mert egyrészt a civileknek közpolitikát csinálva KELL nyomást gyakorolnia a politikára, másrészt létezik a civilnek egy politikusabb része, ezek a köztes szervezetek minden kialakultabb politikai rendszerben jelen vannak.

A civil mondhatni a legősibb létforma, a csoportos együttműködés közös célok érdekében. Sok mai állami szolgáltatás, mint az oktatás, a társadalombiztosítás, a szociális vagy az egészségügyi ellátás civil formában kezdődött. Ezek valódi innovációk voltak, és bizony kevés innovációt tudtok mondani, ami csak a politikától, nem pedig a gazdaságtól, a tudománytól vagy a civiltől indult! Utóbbiak összeadni is képesek az intelligenciát, nem csak csökkenteni, ezért pezsgésükre éppen építenie kellene a politikának.

Akkor vissza a tüntetésekre: csak félig van igaza a tüntetések értelmét-értékét csökkentőknek. Igaz, hogy tüntetésekkel nem lehet kormányt váltani, mert az a harmadik szint, a pártpolitika megoldása. Viszont a tüntetés kreálja és erősíti a középső szintet, a civilt, tüntetni nem pártpolitikai tevékenység, hanem civil. A politikai részvétel eme növekedése pedig befolyásolja majd a pártpolitikát, emlékezzünk, a fideszes emelkedés is ilyenekkel kezdődött, vagy inkább a meglévő katalizálódott. Alig elképzelhető olyan tüntetés, ami "elzavar" egy kormányt, de minden megmozdulás érdekaggregáció, így értéket állít elő, és befogadóközösséget is teremt az értékeknek.

Mindez kisebb lépésekben haladhat, mint egyesek várnák, de még egyszer: a Fidesznek is így ment, pont ezért akarja elfojtani (nem csupán most akarja, már 2010-től, kapásból az elejétől). És hogy miként is hatott a pártpolitikára a tüntetéssorozat, gondoljunk Orbán Viktor reakciójára, amikor az övéinek üzenéssel őket választotta az övéi utánpótlása helyett, bezárta táborát, igaz, de a növekedés előtt is, vagy ott van az ellenzéki képviselők keményedő hangja is, mert a tömegháttér felbátorít. Ne várjunk sokkal nagyobb hatást, csak ismerjük fel azt, amit már láttunk korábban.

Legközelebb az aktuális politikai helyzet különlegességeit boncolgatjuk.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus