Most a választási csalás gyanúját vesszük elő, mert abban aztán jöttek a bombasztikus hírek. Könnyű hitelt adni ilyesminek, mert a veszteseknek ott az érzelmi megrázkódtatás, s emellett volt egy olyan érzésük a választás előtt, hogy a kormány támogatottsága gyengül, a hallott-olvasott vélemények a kormány ellen szóltak, a Fideszre szavazásról kevesebben beszéltek. Elképzelhető, hogy valóban kevesebb volt a fideszes rajongás, a párt nem volt annyira szexi, mint régen, a hívek nagyobb része csendben maradt, esetleg még bólogattak is a stadionépítést és az egészségügyet kritizáló megszólításokra, és ezt hitték sokan ellenzékiségnek. Különben is megtévesztő, ha az ember csak a saját körében, véleménybuborékján belül fülel.
Hogy a Fidesz további nagy támogatást kapott a vidék politikai némáitól, már ismert és kielemzett dolog.
Először is a szavazókörökben nem lehet csalni, vagyis elég kevés dolog eshet meg, amit ne venne más észre, ráadásul ennek eltusolásához annyi ember együttes csalása szükséges, hogy az gyakorlatilag elképzelhetetlen. Ha a bizottságban vannak ellenzéki delegáltak is, akkor pedig lehetetlen. A szavazóköri csalás legfőbb cáfolata az ellenzéki pártok csöndje volt a választás éjszakáján: a szavazatszámlálók már bemondták a számoltakat, a pártok ismerték a nagyjábóli eredményeket.
A bizalom viszont más kérdés. Talán ha a Fidesz nem állítaná magát a törvények fölé, nem fogadott volna el csalással kétharmados törvényt feles többséggel, megszegve ezzel az alkotmányt, ugyanazt az alkotmányt, ami a választásokról is bőven szól (a tisztaságáról mondjuk nem), és persze kismillió hasonló, akkor a csalás vádjához muníció sem lenne. Hasonló áll a másik bizalomrombolóra, az ellenzéki választási megfigyelők alacsony számára. Persze, sokan gondolják, hogy ez az ellenzék hibája, ám e kritikusok többsége sohasem látta vagy tapasztalta bőrén a pártpolitizálás nehézségeit közelről, mondjuk a leggyengébb láncszemnél, egy helyi szervezetnél, amelynek tagjaiból a megfigyelők ki szoktak kerülni. A Fidesz és kormánya 2010 óta olyan megbélyegző, ellenségkereső, sőt, megtaláló, az ellenzék politikusait és családtagjait fenyegető módszereket gyakorol, ami miatt "normális családos ember” nem vállalja fel a helyi ellenzékkel való szorosabb kapcsolatot, ergo kevesebb káder lesz megfigyelésre. Ugye láttunk példákat emberek kirúgatására ellenzéki szerepvállalás, vagy akár csak rokoni kapcsolat miatt?
Többször hívtuk fel itt a figyelmet arra, amit a politikai szociológia embere is javasolna, hogy egy okos hatalom annyira nem gyalulja le ellenzékét, hogy ne maradjon szelep a felgyülemlő feszültség levezetésére, némi innováció becsatornázására, és a legitimitás biztosítására.
Néha a pofa is leszakad, amikor fideszesek az erőt, a határozottságot hiányolják és kérik számon ellenzékieken, annál nagyobb bevállalást, mint amennyire nekik futotta a szocialista rendszerben. Ugyanez fiatalabbaktól az ellenzéki politizálás körülményeinek nem ismerete miatt történik. Tényleg javaslom, próbálják ki, és utána is szidják majd az ellenzéket, de más nézőpontokkal és hangsúlyokkal, azt garantálom.
A választás számítógépes rendszerének megbuherálását megint nehezen tudom elképzelni a fent már írt okok miatt, de annyit még értek, hogy az ilyen eldugott történések kedveznek a konteóknak. És akkor újra a bizalom: a HVG múltkori száma emlékeztetett rá, hogy épp ez a kormány törölte el számítógépes rendszer azon rutinját, ami kijelezte a furcsa, gyanús számokat produkáló körzeteket, valamint eltörölték az ellenzék megfigyelői lehetőségét az adatok számítógépes feldolgozásánál. Ezek után mégis mit várunk?
Végül arról a gyanúról, hogy államtól függő munkavállalókat, köztük közmunkásokat kormánypártra szavazásra vettek rá ígérgetésekkel, fenyegetésekkel. Ezt a gyanút megalapozottnak gondolom, mert ezek az emberek függő és kiszolgáltatott helyzetben vannak, s ugyanúgy azok a helyi kormánypárti potentátok is, akik felfelé teljesíteni akarnak. Ennek bizonyos mértékű működését nem lehet kizárni, eddig sem lehetett, és még valahol érthető is. Ha történt ilyesmi, majd kiderül úgyis.
Legközelebb a választás néhány tanulságát szűrjük le.
Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 11:43:00
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/13/csalasgyanu_valasztas_statisztika/
És ezt a Zindex szakértője állítja, nem a kormányé.
Ettől persze lehet csalást ordibálni, ez könnyebb, mint szembenézni azzal, hogy harmadszor is elkúrtátok.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 12:04:15
Aha, ott állt a szavazófülkében a pógár mögött a gumibotos Fidesz-verőlegény, és kényszerítette, hogy a Fideszre szavazzon. Mert amúgy hogyan is lehet ellenőrizni, hogy Kovács 23 Pista fenyegetett közmunkás valóban a Fideszre szavazott?
"eltörölték az ellenzék megfigyelői lehetőségét az adatok számítógépes feldolgozásánál. Ezek után mégis mit várunk?"
Azt, ami történik. Az ellenzék ellenőrizheti a szavazóköri listákat és összehasonlíthatja ezeket a számítógépes rendszer adataival. Csalás lehetősége kizárt.
"az ellenzéki választási megfigyelők alacsony számára. Persze, sokan gondolják, hogy ez az ellenzék hibája, ám e kritikusok többsége sohasem látta vagy tapasztalta bőrén a pártpolitizálás nehézségeit közelről, mondjuk a leggyengébb láncszemnél, egy helyi szervezetnél, amelynek tagjaiból a megfigyelők ki szoktak kerülni."
Ugyanez volt a panasz 4 és 8 éve is. Most komolyan, hogyan akar kormányozni az az ellenzék, amely nem képes legalább egy nyomorult megfigyelőt kiállítani egy szavazókörbe? Avagy hatalomra kerülve is a pártpolitizálás nehézségeire fog hivatkozni?
Az ellenzéki megfigyelők hiánya parádésan bizonyította az ellenzék képtelenségét a kormányzásra.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.13. 13:19:40
-JzK- 2018.04.13. 13:24:39
"Bizony nem tévedtem. A kommentelők többsége erősen bízott a kormányváltásban, és ez csak erősödött a magas részvételi adatok láttán. Ez akkor ért a csúcsra, mikor a 444.hu először bedobta a hírt, hogy készenléti rendőrök hada tart Pest felé. Ekkor írták tömegével a bizakodó, akasztós, menekülős hozzászólásaikat az ellenzéki szimpatizánsok.
Amit a migráns kampányról írsz, az tényszerűen nem igaz. Itt volt az ellenzék legnagyobb esély, amit nem használt ki. Ebben az esetben, miután látható volt, hogy a szavazók túlnyomó része nem akar bevándorlókat látni, és most mindegy, hogy ezzel milyen bizonyítványt állít ki magáról, az egyetlen ésszerű megoldás az lett volna, ha beállnak a kormány mögé. Támogatják ezt a szart, így ezzel nem kerülnek szembe választóikkal. Ez volt a Fidesz egyetlen fegyvere. A korrupciós botrányaikat, a politikusaik által elkövetett ostobaságokat szorította háttérbe ez a kampány, ami nem lett volna, ha nincs lehetőség arra hivatkozni, hogy az ellenzék nem támogatja a kormányt teljes mellszélességgel ebben. Lehet hivatkozni elvekre, meggyőződésre és tisztességre, de a politikában ezek nem mindig nyerő lapok.
Tényszerűen az sem igaz, hogy elsöprő médiatúlsúlyát használta volna ki a kormány.
Nem őket segítette az ATV, a HírTV, az RTL, a legnagyobb internetes hírportál az Index. A nyomtatott sajtó háttérbe szorulásával a megyei lapokkal úgyis csak törzsszavazóikat érik el. És ez igaz az M1-re is. Az Echo-t meg csak a keményvonalas fideszesek nézik. A Facebook üzenőfalain, a felhasználók által megosztott hírek pedig végképp nem nevezhetők elfogultnak a kormány irányában. Ha már ragaszkodsz ahhoz, hogy a vidéki tuskókat a kormány a hozzáférhető információk elégtelen mennyisége és minősége okán befolyásolta, akkor azt is vedd figyelembe, hogy mennyien szavaztak kis és nagyvárosokban és mennyien nem szavaztak a fiatalok közül, akiknek nem probléma megtalálni a "megfelelő" hírforrást.
Ha pedig az a végső konklúziód, hogy a Fidesz ebben a "rendszerben", ilyen "feltételek" mellett nem legyőzhető, akkor teljesen felesleges panaszkodnod és sóhajtoznod, vagy az ellenzéket sajnálnod, mert az olyan, mintha a természet nem befolyásolható erőit szapulnád. Felesleges...Ha valami reménytelen...akkor..."
2018.04.13. 13:37:51
politologus · http://politologus.blog.hu 2018.04.13. 13:59:33
politologus · http://politologus.blog.hu 2018.04.13. 14:02:37
politologus · http://politologus.blog.hu 2018.04.13. 14:11:00
A másik: függő helyzetű emberek szavazásra kapacitálása elég régen létezik, a történelemben visszább menve is, és mai rendszerünkben is. Igen, nehezen ellenőrizhető, de attól még létezik, a fenyegetőzés is elég sokaknak. A városokban a dolog nem jelentős, kisebb falvakban bizony van mód figyelni, ki volt, s kiké lehet az a fősodortól különböző szavazat, a gyanú már mehet is listára.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.13. 14:13:51
Nagyon nem egyértelmű eset.
felső határ nincs 2018.04.13. 14:14:46
GyMasa 2018.04.13. 14:32:12
..Ismerős érv, mondani könnyű, ki kell próbálni. A blogon van egy cikk arról, hogy milyen nehéz egy helyi pártszervezetnek eltartani magát, akár csak egy helységbérletet állni, és nem fizeti se valakinek a politika által osztott állása, se egy Simicska vagy Mészáros szintén közpénzből...
A politika draga, ido es eroforras-igenyes mulatsag!
Ha egy part nem kepes felepiteni egy orszagos szinten mukodo halozatot, akkor az az orszagot vezetni sem lesz kepes.
De az orszag nepet kepviselni egsezen biztosan nem.
ételizésítő 2018.04.13. 14:32:22
Mert nem is itt csalta el, ezek csak az apró, agyatlan csalások. Bár érdekes, hogy mindig az ellenzék kárára tévedtek, ahogy most épp Marcaliban is a hibás pecsétekkel.
A nagy csalások ott történtek, ahol nem voltak ellenzéki szavazatszámlálók (ami persze egyértelműen az ellenzék mérhetetlen faszsága).
Ahol csak fideszes számlálók voltak, ott nem jegyzőkönyvet hamisítottak, hanem szavazólapokat.
Kapnak még egy csomag szavazólapot (ezt ugye állami nyomda nyomtatja, az állam szállítja ki, senki nem tudja, hova hány darabot), 7-kor urnazárás, 7-től 11-ig meg megnézik, mennyi nem fideszes szavazat van, azok egy részét valaki hazaviszi, és majd a kazánjában elégeti, aztán kitölti a tiszta szavazólapokat ugyanazzal a tollal, ami a fülkékben volt.
A 4 óra bőven elég volt arra, hogy a már (szigorúan telefonon, hogy nyoma ne maradjon) beérkező első adatokból kiszámolják, hol mennyit kell csalni, hogy a 2/3 meglegyen. Érdekes, pont annyi lett, aztán a románok szavazatával +1.
Az aláírások megvannak a nyilvántartó lapon, tehát Józsi bácsi meg Mari néni aláírása teljesen hiteles, az meg, hogy hogy húzta az X-et a szavazólapra, nem bizonyítható. Már csak arra kell vigyázni, hogy a szavazólapok száma stimmeljen, annyi újat gyártsanak, amennyit leselejteztek.
És a kérdés meg is van oldva.
Csalás volt ez bizony vastagon.
ételizésítő 2018.04.13. 14:34:01
"kényszerítette, hogy a Fideszre szavazzon"
Nem. Csak kérte, hogy fotózza le mobiltelefonnal a szavazólapokat, és szavazás után mutassa meg neki a helyi kocsmában. Utána megkapja a pénzt.
Ami meg a csalás módját illeti, lásd fentebb.
ételizésítő 2018.04.13. 14:36:25
Dehogynem befolyásolják az eredményt.
Volt kb. 7000 szavazókör, a szavazókörök 2/3-a, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámáló, csak fideszesek. Az este 7 és 11 közötti idő pont elég volt, hogy a már megszámolt eredmények alapján kiszámolják, hol mennyit kell csalni, aztán szavazólapokat hamisítottak. Fentebb leírtam.
ételizésítő 2018.04.13. 14:39:22
Ez volt itt is.
index.hu/kulfold/2018/04/13/orosz_valasztas_csalas_modszer/
Bár amit írtam, még a cikk olvasása előtt, saját kútfőből írtam egy másik blogra tegnap este.
felső határ nincs 2018.04.13. 14:44:36
felső határ nincs 2018.04.13. 14:45:27
Nem tudta az elenzek h valasztas van? Vagz nem engedtek oket oda?
Vagz mi?
GyMasa 2018.04.13. 14:54:06
...Mert nem is itt csalta el, ezek csak az apró, agyatlan csalások...
Van erre valami bizonyitekod?
Kiszamoltad azt, hogy abban az esetben ha tenyleg csaltak, hogyan valtozik a valasztas eredmenye?
(Merugye, ennek akkor van csak egyaltalan elmeleti jelentosege is, amennyiben legalabb 1 kepviseloi helyet erint a kulonbseg. Ha csak arrol van szo, hogy a fideszes jelolt utani masodik 700 vagy 500 szavazattal maradt le, akkor edesmindegy, hogy volt-e valami problema az adott korzetben, ugyanis a vegeredmenyt az sem befolyasolna semennyire.)
Mellesleg pedig minden jegyzokonyv nyilvanos, igy lehet reklamalni az eredmennyel kapcsolatban.
GyMasa 2018.04.13. 14:55:35
...Utána megkapja a pénzt...
He, nem arrol volt szo, hogy megfenyegettek???
GyMasa 2018.04.13. 14:58:59
Csak azert, mert, ha az illetonek _ELADO_ volt a szavazata, az azert kisse mas szinezetet ad am a dolgonak, nem?
Azt a szavazatot az ellenzek is megvehette volna!
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.04.13. 15:04:00
Az mire kepes?
Na ezert lettek kiszavazva ismet a villából karigeriék....
További jo hisztit.
#jozanvideki
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.04.13. 15:05:18
5perc 2018.04.13. 15:15:25
Budapesten ez lehet igaz.Észak-Magyarországon a Jobbikkal kapcsolatban nem.
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Aha, ott állt a szavazófülkében a pógár mögött a gumibotos Fidesz-verőlegény, és kényszerítette, hogy a Fideszre szavazzon. Mert amúgy hogyan is lehet ellenőrizni, hogy Kovács 23 Pista fenyegetett közmunkás valóban a Fideszre szavazott? "
Láncszavazással, vagy a beikszelt szavazólapról készült fényképpel kikényszeríthető.
nemecsekerno_007 2018.04.13. 15:30:46
Ha azt szeretnétek, hogy kevesebb közmunkás legyen, akkor nem pártot kell alapítani.
Kíváncsi vagyok, rájöttök-e, hogy mit.
Fekete Gyor Andras 2018.04.13. 16:06:16
Ha nem csalnak, a fidesz be sem jutott volna a parlamentbe, nem erte volna el a 5 %-ot sem.
ételizésítő 2018.04.13. 16:26:14
Igen. Én ápoltalak évekig, amíg le nem mondtak rólad az orvosok.
ételizésítő 2018.04.13. 16:29:05
Igen, ez az ellenzék faszsága, 7000 szavazókörbe nem delegáltak egy ellenzéki szavazatszámlálót sem, lehetővé téve ezt a pofátlan csalást.
Joguk lett volna rá, de nem éltek vele.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:22:03
"lehetővé téve ezt a pofátlan csalást."
Olovass utána, nem volt semmi csalás. Persze könnyebb csalást vonyítani, mint meggyőzni a választókat és választást nyerni.
@5perc:
"Láncszavazással, vagy a beikszelt szavazólapról készült fényképpel kikényszeríthető."
Hozz rá bizonyítékot, majd tégy feljelentést a bíróságon.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:27:06
"Volt kb. 7000 szavazókör, a szavazókörök 2/3-a, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámáló, csak fideszesek. Az este 7 és 11 közötti idő pont elég volt, hogy a már megszámolt eredmények alapján kiszámolják, hol mennyit kell csalni, aztán szavazólapokat hamisítottak. Fentebb leírtam."
Feltéve, de nem megengedve, hogy igazad van:
Szerinted milyen kormányzás várható el egy olyan béna ellenzéktől, amely még arra sem képes, hogy minden szavazókörbe megbízottat küldjön? Mert hát egy ország kormányzása pár nagyságrenddel összetettebb és felelősségteljesebb feladat, mint megfigyelőt küldeni egy szavazókörbe...
Mindenesetre nincs semmi baj, mantrázd csak a csalást, mást úgysem tehetsz a következő 4 évben. Vicsorogj, morogj, szűkölj, toporzékolj, vádaskodj, ahogy jólesik. :DDD Mindez zene lesz füleimnek.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:40:24
"Győzött a propaganda és az emberi butaság, remélem majd megérjük, hogy a lakosság nagyobb részének meglesz a 8 általános (tudásban is), de a mostani oktatáspolitikával ez hiú remény."
Vagyis a megszokott balliba mantrrát tolod, miszerint aki nem titeket támogat, az műveletlen, tudatlan tahó.
Hát így biztos nem fogtok győzni 2022-ben sem.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:45:13
Ha a párttagságotok arra sem hajlandó, hogy fenntartson egy pártirodát - amely lehet akár egy tag lakásán is -, akkor olyan csekély a támogatottságotok, hogy pénzzel sem lenne több.
Tudomásul kell venned, hogy épp a kamupártok lehetőség szerinti visszaszorítása érdekében csak egy bizonyos eredmény fölött jön az állami pénz, addig önerőből ill. nem túl sok állami támogatásból kell eljutnotok.
Győzzétek meg az embereket, hogy reális, valós és működőképes alternatívát kínáltok, és máris dőlni fog hozzátok a pénz, amiből lehet pártot építeni. De ehhez előbb legalább valami keveset bizonyítani, felmutatni kell.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:53:08
Az, hogy elvileg van lehetőség az általad leírt csalásra, messze nem jelenti, hogy volt is ilyen csalás. És itt is áll az, hogy túl sok embert kellene beavatni, előbb-utóbb valakinek eljárna a szája (lásd fake Moon landing). Gondolod, hogy egy faluban nem terjedne el, hogy láncszavazást rendeztek?
Az általad írtaknál még az is valószínűbb, amit én írtam már több helyen: Preparált szavazólapokat osztottak ki a szavazóknak, amelyeken láthatatlan tintával előre be volt jelölve a Fidesz. A tinta kb. a szavazás végére vált olvashatóvá a levegővel való érintkezés hatására. Ezzel párhuzamosan a szavazófülkékben preparált golyóstollak voltak, melyek tintája kb. 10 perccel a levegővel való érintkezés után teljesen elhalványult. Így mire a szavazatok megszámlálására sor került, minden preparált szavazólapon a Fidesz jelöltje volt beikszelve.
Inkább ezt a verziót terjeszd, ez hihetőbb. :DDDDDDDDDDDD
Persze mint már írtam, a katasztrofális vereséget biztos könnyebb úgy elviselni, hogy csalást kiáltotok.
Nylul 2018.04.13. 17:55:50
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sajnos volt csalás, csak nagyon okosan, zömében bizonyíthatatlanul. Illetve jogilag nem is biztos, hogy csalás, inkább azt mondanám, hogy 'végletekig kihasználása a jelenlegi törvényeknek'.
Én a két szép szememmel láttam, ahogy Ukrajnából hordják át az embereket, akiknek az elmúlt két hónapban hirtelen lett bejelentett lakcímük alsóbadúrkülsőn. Egy címre, cc nyolcvanan.
Ehhez képest volt olyan szavazókör, ahol 80km-t kellett volna utazniuk oda-vissza az embereknek, hogy szavazzanak, az önkormányzat ígért buszt, majd reggel hívták őket, hogy sorry.. (Igen, van ilyen szavazókör, akit érdekel, privát megmutatom.)
Szóval a 'csalás' definíciót itt nehéz megfogni. Az én értékrendem szerint ez csalás, hiába legitim a törvény szerint.
2018.04.13. 17:57:39
1. nem volt program a naracsosoknal
2. nem volt vita a narancsosokkal
3. minimum 6 éve megy a gyűlöletkeltés, 2 évente cserélgetve, hogy épp kit kell utálni, kb 1984.. ha nem tudod mi az, művelődj
4. amíg itt vidéken engem az öregasszonyok azzal győzködnek, hogy szavazzak a fideszre, mert különben jönnek az arabok és megerőszakolják őket, addig hadd ne értékeljem zseninek ezeket az embereket. Csak olyan értelmiségit ismerek (és itt nem a bölcsészekre, hanem mérnökökre/fejlesztőkre gondolok) , aki a narancsosokra szavazott, az kap is a lopott pénzekből.
5. nem akarok győzni, én nem a pártállamtól függök, mint a hozzád hasonló csinovnyikok, csak zavar az államosított maffia, ez van. Se a maszopnál, se a fityisznél nem veszi be a gyomrom se a lopást, se gyűlöletkeltést, és narancsos haverjaid már nagyon túltolták a hülyeséget. Erre mit tesz a magyar? annyit mondasz neki, hogy migráncs, és a falu bikája is összeszarja magát, aztán fut szavazni a fideszre. Persze utána azért elsírja magát a kocsmában, hogy a földjeit leosztották mészáros elvtársnak, de hát mégiscsak jönnek a migráncsok.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 17:59:49
"volt olyan szavazókör, ahol 80km-t kellett volna utazniuk oda-vissza az embereknek, hogy szavazzanak"
És természetesen ezek a szavazók MIND az ellenzékre szavaztak volna, ha tudtak volna szavazni.
Ezt csak azért kérdem, mert állítólag főleg a bugris vidékiek között tarolt a Fidesz. Márpedig az a gyanúm, hogy az általad említett szavazókör nem a Belvárosban lehetett. Így aztán erősen esélyes, hogy ezzel épp a Fidesz veszített el pár szavazatot. :DD
Mit is bizonyít akkor az, amit írtál?
"Az én értékrendem szerint ez csalás, hiába legitim a törvény szerint."
Szerezz 2/3-ot és változtasd meg a törvényt.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 18:00:58
"Blablablabla..."
Nyugodj le, mindenben igazad van. :)
2018.04.13. 18:03:58
ételizésítő 2018.04.13. 18:06:29
Hogyne lett volna.
Leírtam, hogy hogyan.
El ne hidd már, hogy Borsodban, Hevesben meg Szabolcsban nem a Jobbik nyert valójában, egyéniben és pártlistán is, azt az egy miskolci szavazókerületet kivéve, ahol meg az MSZP.
ételizésítő 2018.04.13. 18:11:53
"Szerinted milyen kormányzás várható el egy olyan béna ellenzéktől, amely még arra sem képes, hogy minden szavazókörbe megbízottat küldjön?"
Mondjuk a mostani 8 év folyamatos ellenségkeresésével ellentétben gyűlölködésmentes?
"Szerezz 2/3-ot és változtasd meg a törvényt."
Amíg ilyen pofátlanul csalnak, mint most, addig nem nagyon lehet.
@Nylul:
Elbasztam. Van ilyen.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 18:21:18
"hát igen, kb annyi értelme van érveket felsorolni egy fideszesnek, mint vitatkozni egy laposföldhívővel..."
Bizonyára ezért nem írtál egyetlen érvet sem. :)
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 18:23:30
"El ne hidd már, hogy Borsodban, Hevesben meg Szabolcsban nem a Jobbik nyert valójában, egyéniben és pártlistán is, azt az egy miskolci szavazókerületet kivéve, ahol meg az MSZP."
Hazudsz! Az EGÉSZ ORSZÁGBAN az ellenzék nyert, csak a Fidesz Putyinnal és a gyíkemberekkel szövetkezve elcsalta a választásokat. A csalások nélkül a Fidesz be sem kerüllt volna a Parlamentbe.
Nylul 2018.04.13. 18:24:34
Semmit. Csak leírtam, érdekességképpen.
'És természetesen ezek a szavazók MIND az ellenzékre szavaztak volna, ha tudtak volna szavazni. ''
Jajjmá, ne adj ilyet a számba, lécci!
Annyit mondtam, hogy az ukránok tudtak jönni szavazni, ez a cc 200 ember meg nem.
Ennyi, nem több. Hogy most ők kire szavaztak volna, nem érdekel.
ételizésítő 2018.04.13. 19:32:05
Nem az egész országban, valószínűleg a Dunántúl jó részén a Fidesz vitte az egyéniket meg a listát is, de Északkelet-Magyarországon, ahol elég sok a C kategóriás állampolgár, tutira a Jobbik.
Nyilván a Fidesz nyerte volna listán a választást, csak nem mindegy, hogy 40 vagy 48%-kal, meg hogy 3 vagy 30 helyen nyer vidéken az ellenzék.
Mindössze ennyiről van szó.
Kb. ennyit csaltak.
Nem véletlenül nem adtak ki adatokat 7-től 11-ig.
Olyan törvény ugyanis, amire Pálffy (Ilona) hivatkozott, hogy ezt nem lehet megtenni, míg mindenki le nem szavaz, nincs. Ez szimpla pofán hazudása volt az egész országnak, meg is kapta a júdáspénzt érte: 1 millió forintot.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 22:17:09
Olvasd már el a Zindex vagy a HVG idevágó elemzését. Még ezek is elismerik, hogy NEM VOLT csalás. Még olyan statisztikai elemzéseket is alkalmaztak, mint pl. a Benford-törvény.
Pedig hidd el, ha a legkisebb jele lett volna, 300dB-lel harsogták volna.
OK, megértem, hogy könnyebb feldolgoznod a katasztrofális bukást, ha a kedvenc pártjaid impotenciája helyett csalásra hivatkozol.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.13. 22:17:50
ételizésítő 2018.04.13. 23:19:01
Elolvashatom, ők nem írhatják meg ezt, mert bizonyíték nincs rá, és azonnal beperelné őket a Fidesz a jó kis saját médiatörvényük értelmében.
Mellesleg az is csalás, amire ők ráfogják, hogy nem, ugyanis az elrontott szavazólapokkal is a Fidesz járt jó, ugyanis tőle levontak 1x X szavazatot, az ellenzéktől meg, csak a nagy pártokat számolva, 5x X-et, ráadásul ahol őket hozták ki győztesnek egyéniben, ott ezt a győztest kompenzáló (és ezt kibírták röhögés nélkül... győzteskompenzálás, közröhej) töredékszavazatokkal ezt vissza is kapták egészen addig, amíg a 2. helyezett el nem érte a 0 szavazatot a levonásokkal.
Szóval már ez is csalás, ám ez a jéghegynek csak a csúcsa, ez arra volt jó, hogy mondjuk az Együtt ne érje el az 1%-ot. Ugyanis ha minden szavazókörben csak 5 szavazatot rontanak így el, és vonnak le, az bizony országosan már 1%-ot jelent 5 milliós részvételnél.
A jéghegy maga a tömeges szavazólap-hamisítás. Ami bizony megtörtént minden helyen, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. Ezért nem adtak ki semmilyen adatot 4 órán át, bármit hazudozott is az NVI elnöke egy nem létező törvényről.
ételizésítő 2018.04.13. 23:19:30
Ezt ők maguk sem hiszik el.
okostojas007 (törölt) 2018.04.13. 23:45:55
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.14. 09:06:46
Szűkölj csak, ez után a szarrá verés után mást úgysem tehetsz.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.14. 09:08:54
Írtam már, hogy Putyin és a gyíkemberek csalták el a választást. Enélkül a Fidesz be sem került volna a Parlamentbe.
Jövő héten a demokratikus ellenzék kérésére a NATO-csapatok internacionalista segítségnyújtás keretében bevonulnak Magyarországra és helyreállítják a demokráciát.
okostojas007 (törölt) 2018.04.14. 09:40:56
Én nem szűkölök, ha véletlen kiborul a bili, 3-4 ország közül választhatok, te meg szépen a gazdiddal együtt megeszitek, amit főztetek :)
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.14. 18:37:33
" 0 iq-s emberke vagy :)"
:)
Dunning-Kruger a barátod.
okostojas007 (törölt) 2018.04.15. 00:24:40
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.15. 11:16:29
Nem kell ehhez törvény, április 8-án a már elfogyott a levegőtök. :)
2/3 :)