Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért

2011. május 17. 19:13 - politologus

Nyílt provokáció

53 százalék a bizonytalan szavazók aránya az Ipsos felmérése szerint, ilyen magas ez a szám még sohasem volt. Pedig már azt hittük.

Szinte biztos, hogy Gyurcsány is őértük aktivizálódott most.

Már a 90-es években megfigyelték, hogy a magyar közgondolkodás nagyon hajlamos az antipolitikára. Ennek köszönhető a másik megfigyelt jelenség, hogy Magyarországon nincsen a pártoknak társadalmi beágyazottsága, Európában nálunk a legalacsonyabb a párttagok száma. 
 
Idézzük fel a folyamat egyes pillanatait: Horn kivonja magát a parlamenti vitából, Orbán 2000-től felettünk lebegő szimbólum akar lenni, Medgyessy félig kívülről érkezik, Gyurcsány szintén, az SZDSZ a 2006-os önkormányzati választásokon a szakértelemmel kampányol, majd 2008-ban a nevét is leveszi a jelöltjei mellől, a Fidesz is így tesz párt- és kampánylapjaival, az MDF Bokrost és Habsburgot húzza elő a varázskalapból, mindeközben népszavazgattunk is jókat, na meg a képviselők cigizése és költségtérítése volt a legfontosabb ügy. A nagypolitika elkezdett antipolitizálni, a pártok meg elkezdtek eltűnni.
 
Volt azért pozitív fejlemény is: ezt a Fidesz és a Jobbik produkálta. Előbbi a polgári körökkel meg mindenféle konzultációval és levéllel foglalkoztatta a polgárokat (sokakat be is épített a pártba), a másik pedig szervezetek alakításával, akciózással nyomult, a szó szoros értelemben a 2008-as kampányban nyakába vette a vidéket. Végül az LMP neve is idekívánkozik, hiszen volt bennük politikai innováció, de csökkenti érdemeiket, hogy a pártellenességre ők is rátelepedtek.
 
Nem sokáig mehet már el egymás mellett a politika tárgya és alanya. Kövezzetek meg, de akkor is: be kellene lépni a pártokba. Régiekbe is, újakba is. Ahogyan magunkénak vallunk egy kóla- vagy egy autómárkát, színházat, kedvenc írót, tévésorozatot, ahogyan házastársat választunk magunknak, és iskolát a gyermekeinknek, ugyanígy összeköthetjük életünk egy részét egy párttal is.
 
De ha annyi sok jó ember van a pártokban, akkor tárgytalan, spongyát rá.


Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!

65 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://politologus.blog.hu/api/trackback/id/tr662911841

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán megismétli Gyurcsány hibáját? 2011.05.18. 12:18:33

Örvendetes, hogy a kormány a világ megregulázása helyett elkezdett végre dolgozni is, és végre felvállalja azt, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek nem feltétlenül népszerűek, de nagyon úgy néz ki, hogy pontosan abba a folyóba lép bele, mint az épp a...

Trackback: Fidesz sírkő 2011.05.18. 07:40:05

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csak a verebek csiripelnek. Illetve ...

Trackback: Kétharmados karantén 2011.05.18. 00:19:58

p { margin-bottom: 0.21cm; A cím értelmetlennek tűnhet. Adott egy párt(szövetség), amely a Parlamentben kétharmaddal rendelkezik. Óriási fölhatalmazást kapott, akár új alkotmányt is konstruálhat (meg is teszi), akár az egész közjogi rendszert átszabhat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.17. 22:19:19

Majd belépünk, ha lesz olyan párt, amelyikbe érdemes lesz belépni. A mostaniak egyikébe sem érdemes.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.05.17. 22:38:07

Ja! Belépsz az egyikbe,aztán mikor a másik van hatalmon,akkor hopp,másodrendű állampolgár,meg hazaáruló,meg még mittudom én,hogy mi nem vagy hirtelen. Ez minden csak nem "európai" politizálás-lsd.Kubatov lista

penelope garcia 2011.05.17. 22:48:21

Én leszarom a listákat. Tag vagyok, és kész, bár afféle "alvó ügynök" csak, nem aktivistáskodom. (Pedig talán kellene? De nem, szerintem még nem értük el a gödör alját. Onnan lehet jól elrugaszkodni...)

Jajjfagyi 2011.05.17. 22:55:06

Röhrig Géza: "Minden pártnak csak egy tagja van, az összes többi csak belépett. És belépni már a távolugrásban sem érvényes."

Murderface 2011.05.17. 23:19:05

Az a nagy gonosz helyzet, hogy abból az 53%-ból a legjobb esetben is 10%-15%-ot lehetne elcsábítani akárhova. Magyarországon már évek óta a választópolgárok kb. 40%-a konstans nem érdekelt a politikában, mert megcsömörlött tőle, leszarja, tudja, hogy egyik kutya, másik eb, stb..
Én őszintén bízok benne, hogy következő választáson hihetetlen szar részvételi arány lesz, és ez elég jelzés lesz a politikai "elit"-nek, hogy szarul csinálják, és legyenek olyan szívesek, lőjék már a Dunába saját magukat.
Ha így folytatják a pártok az emberek semmibe vételét, kizsákmányolását, 5-10 éven belül kurva nagy lázadás lesz, amihez képest a TV-ostrom csak nyájas nyugdíjasok piknikpartija volt.
Különben meg Pató Pál Párt-tag vagyok ha jól emlékszem, bár elég részeg voltam, amikor beléptem, és azóta is lusta vagyok fizetni a tagdíjat, szóval ez sem biztos :D

Peredhil 2011.05.17. 23:27:17

Nem, párttagnak szabad lenni legutoljára.
Civilnek szabad lenni, polgárnak és állampolgárnak szabad lenni, munkásembernek, szülőnek, egy adott település hű lakójának, hobbikertésznek, jó szomszédnak, kutyatulajdonosnak, kártyaklub-tagnak, házastársnak, egy ország felelősségteljes és elfogadott tagjának... ilyesmiknek szabad lenni.

Egyáltalán nem kell "összekötni az életünk egy részét valamilyen párttal." Sőt.
Az a normális, átlagos, egészséges viselkedés, ha élem az életemet, dolgozom, keresek, fizetem a rám eső közterheket, ebből az állam üzemeltet olyan intézményeket, amelyek a közösségi feladatokat ellátják (kórháztól iskolán át menhelyig), emellett boldogulok, megyek előre egy kicsikét, takarékoskodom, nyaralok, gyereket nevelek, felújítom a lakást,esetleg (ha a közösségi érzés fejlett bennem) részt veszek engem többé-kevésbé személyesen érintő civil kezdeményezésekben.

Polgárként és állampolgárként érdekérvényesítésre, jogorvoslatra, mindenféle ügyek elintézésére használom a megfelelő intézményeket, és adott esetben bizonyos preferenciák szerint szavazok, hogy az a párt/formáció vezesse az országot, ami szerintem a helyes irányba vezeti. (Vagy jól látom, vagy nem, de ez más kérdés...)

Óriási nagy baj, ha a politika a mindennapi életünkben állandó beszédtéma. Az gondokat, problémákat jelent. Minél több szó esik a politikáról a mindennapi életben, a hétköznapokban, a családi és baráti közösségekben, annál nagyobb bajt jelent. Ideális esetben a mindennapokban észre sem lenne szabad vennünk, hogy létezik politika... meg pártok...

És ki lesz párttag?
1.) Aki nagyon elvhű, és őszintén egyetért az adott párttal 2.) Aki nem ért semmihez, és ebből akar megélni.
Az elsőnél a dolog természeténél fogba kell egy erős csőlátás, mert nagy tömegekhez szóló elvek (alaptermészetüknél fogva) nem stimmelhetnek mindenkire, és a hibák miatti kognitív disszonancia hosszú távon nem fenntartható. (A második fajtáról hadd ne írjak... Böff)

Párttagnak lenni veszélyes. Így vagy úgy, erkölcsileg, szellemileg vagy a realitásban, többé vagy kevésbé... de korrumpál.

Hóember 2011.05.17. 23:31:17

Bennem az a kifejezés, hogy párttag, kurva rossz emlékeket idéz. Lehet csak öreg vagyok.

Tusko Hopkins 2011.05.17. 23:33:24

Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év magyar politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
Hát ezért kellene belépni?

Darkhorse 2011.05.17. 23:44:32

@Murderface: 5-10 éven belül lázadások?
Ühüm és akkor még örüljünk neki, hogy csak annyi, de sajnos az előző és a jelenlegi kormány ténykedése (vagy éppen annak hiánya) egy olyan vonulatot (és pártot) erősíthet meg aki majd örömmel belelövöldöz mindenkit a Dunába. Nem látják? Nem akarják látni milyen felelősségük van?

Vincenzo testvér 2011.05.18. 00:20:32

Gyermekeim, az alapgondolat nem elrugaszkodott, ugyanis aki képes lájkolni meg thumbupolni a neccen, az kb. politkai pártba is beléphetne; nincs nagy különbség.
Peredhil viszont remekül meglátta, hogy nemis szabadna észrevenni a hétköznapokban, hogy vannak politikai pártok. Olyan témákkal teszik viszont magukat észreveendővé, ami nem politikai, hanem szakmai kérdés: pl. buktatás az iskolában, használt monitorok begyűjtése. Az a baj, hogy nincs valódi civil szféra, mert kimaradt az a 40 év, ami alatt meg lehetett volna tanulni, hogy ha valaki egy hímzőkört vagy sakkszakkört alapít, azt még nem biztos, hogy a fidesz vagy a szocik nyomják.

kalapocska 2011.05.18. 04:01:19

Magyarorszagon persze minden szervezetben kevesebben vannak (civilben is ) a kommunizmus utohatasa miatt.
De a mara mar nincsennek tomegpartok sehol, sokkal inkabb az vallalat jellegu partok a jellemzoek. . Kulonosen meggondolando hogy az ember belepjen e egy partba ha tudjuk hogy a partok a bizonytalan szavazokert versenyeznek.
a politika targya es alanya meg nem megy el egymas mellett mert az emberek szavaznak...

Majdnem 2011.05.18. 05:33:56

be kell tiltani a párokat ... és szakmai vezetést adni az intézményeknek, az országnak ... és kemény elszámoltatást

magyar bucó 2011.05.18. 06:15:39

@Jajjfagyi:
"Minden pártnak csak egy tagja van, az összes többi csak belépett."

Ismét a hülye okoskodik esete. Minden pártnak legalább tíz alapító tagja van. De a később belépők is tagok.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 06:40:32

érdekes cikk

mindazonáltal csodálkoznék, ha érdemi hozzászólás, konstruktív ötlet jönne a "liberális, ateista, értelmiségi" fideszgyűlölő index olvasóktól

ők továbbra is a tökéletes emberekből álló mesepártban hisznek
vagy az mszp/szdsz-ben

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 06:41:57

@spontan: ...na erről beszélek...

akkor 2014-ben szavazzatok a kitalált mesepártra... :x

hajrá szdsz!! az értelem nevében...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 06:58:52

mondjuk az is alternatíva lehetne, ha ez a sok indexes értelmiségi alapítana egy pártot, amire nyilván mindenki szavazna

csak azzal az a baj, hogy csinálni is kéne valamit, nemcsak blogokon a fideszt mocskolni, az meg már meghaladja az egyszerű képességeiket :((

FF 2011.05.18. 07:08:16

@wmiki: én a trollokban hiszek és most sem kellett csalódnom, megérkeztél.

Alterix 2011.05.18. 07:09:21

Szerintem meg a magyar társadalom nem apolitikus, hanem a többségnek van erkölcsi tartása! Véleménye, elképzelése mindenkinek van, csak a pártok eddig is, most is és ezután is le fogják azt szarni.

Ha most hirtelen 100ezren belépnénk a fideszbe, mszpbe semmi nem változna. Max. dicsekednének a bővüléssel...

csoko20 2011.05.18. 07:11:40

@wmiki: A fidesz 8 évig egyebet sem csinált csak a kormányt mocskolta havi 600E+költségtérítés+pótlékok fejében.

Most mi bajod a bloggerekkel? Az ő mocskolódásuk neked egy fillérbe se kerül!!!

gomorra 2011.05.18. 07:22:55

Látod kedves Posztíró, most a szívemből beszéltél, a tegnapival ellentétben, ott is többé-kevébé, de most teljesen.

Ezért nem demokrácia a mienk, mert a "nép" java kívülmarad, négyévenként ugyan elmén nagy nehezen forradalmat csinányi, aztán pedig összeteszi a két kezét s vár mint a birka, hogy majd most biztosan jobb lesz. Hát nem.

Amíg az alja nép megy politikusnak, addig semmi jó nem várható, tisztelet a kevés kivételnek, mert biztosan akadnak a politikusok között nem meggyestamások is. Amikor közeledett a fityisz választási győzelme, tele voltam szorongással, hogy a sok hazugság után vajon milyen lesz a regnálásuk, akkor azt mondtam, hogy be kéne lépni a fityiszbe sok-sok embernek, hogy a sok belépett de korábban megvezetett ember tegye a valódi demokráciát, ellenőrizze saját pártját, annak fejét stb. Bár rossebb tudja jelen heyzetben hogy is lenne jó, akkora a baj, hogy demokratikus elven itt csodát tenni nemigen lehet, tán most jobb a kemény kéz, még ha igen demokrácia párti lennék is amúgy.
De hosszú távra gondolkodva bizony a pártok feltöltődése igen kívánatos lenne. Hiszen most egy picike faluban több ember él, mint ahány tagja van pl az LMP-nek, de a többi párt is hasonlóan van. S még valamit. A szakszervezetek megerősödése legalább annyira jó lenne, hiszen az igazi népképviselet máshol is inkább a szakszervezetekben él.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 07:24:22

@csoko20: ellenzékben volt, tudod?

nem tudom mennyit értesz a képviseleti demokráciákhoz, de ott az ellenzék általában ezt csinálja

a kormány meg tevékenykedik... tudod?
ezt nevezik demokráciának

örülök, hogy ma is tanultatok valamit, kisgyerekek

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 07:24:23

Mintha elvek mentén választana magának pártot a tudatos szavazó, nem?

Talán a liberálisból konzervatívvá avanzsált Fideszt választaná?

Esetleg az öreg kommunistákat és fiatal kapitalistákat tömörítő MSZP-be lépne?

Vagy a minden eszmét megjárt, mostmár baloldali liberálisnak magát kiadó, jobbára köztörvényes tolvajokból álló SZDSZ-be lépne be?

Vagy a pesti válóperes ügyvéd által lerombolt Kisgazdák között lenne a helye?

A KDNP politikusi rétegét a Fideszből levitézlett B csapat alkotja, mit keresne ott olyasvalaki, aki nem a Fideszt választaná?

Lehet, hogy vannak, akiknek szimpatikus Che Guevara, és gyűlölik a munkaadójukat - nekik van az LMP.

Akiknek meg Hitler szimpatikus, azok menetelnek a Sturmabteilung Light Editionben, közéjük magára valamit adó ember nem vágyik.

Szóval ilyen egyszerű lenne? Be kell lépni a pártokba?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 07:46:58

@RAMBO: lehet csinálni új pártot is

ami csupa index olvasóból áll, akik hibátlanok, és mindig jó döntéseket hoznak

egy ilyen valóságos párt biztos hatalomra kerülne

ugyanis a parlamentbe csak valóságban is létező pártok juthatnak be :((

tudjátok kisgyerekek?
azt hiszem valaki írhatna egy posztot a képviseleti demokráciákról for dummies... illetve index olvasók

csoko20 2011.05.18. 07:56:31

@wmiki: Te mondtad:

"csak azzal az a baj, hogy csinálni is kéne valamit, nemcsak blogokon a fideszt mocskolni, az meg már meghaladja az egyszerű képességeiket :(("

Ezek szerint azt hánytorgatod fel az ellenzékieknek, amit a fidesz is csinált 8 évig?

De a fidesz jó, a blogger rossz-miért nem így írod?! :)

hipo 2011.05.18. 07:56:47

@Darkhorse: Jól látod a veszélyt. Már ketten vagyunk. Kevesen látják, hogy vége szakadhat a szoci-fidesz váltásoknak és ma a valódi politika legfontosabb feladata, hogy kifogja a szelet a radikális vonulat vitorlájából. Ha ez nem sikerül, jöhet a Népfront, ami a történelemben mindig sikeres volt - a radikális vonulat mindent elsöprő aktusa után.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 08:01:52

@csoko20: no... azért nem egészen...

8 évig amiatt ajvékoltatok, hogy a fidesz nem konstruktív ellenzék...

most viszont panaszkodik senki, hogy az mszp/szdsz nem konstruktív
ezt megszoktuk...

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.18. 08:24:08

@wmiki: "8 évig amiatt ajvékoltatok"

Aha... most már felállt a farkad, hogy kimondtad a bűvös 8 évet, kafferbivaly?

na__most__akkor 2011.05.18. 08:34:20

@Peredhil:
Az a Te bajod, hogy normális vagy. Ez egy ritka, kihaló állatfaj. Két példányt ismerek, én vagyok a másik. (Megjegyzem én ráadásul szerény is vagyok, így nem osztogatom az eszet ilyen hülye blogokon...
(ahol wmiki-féle barlanglakók olyanokat mondanak, hogy
"a kormány meg tevékenykedik" )

csoko20 2011.05.18. 08:55:46

@wmiki: Te mondtad:

"ellenzékben volt, tudod?

nem tudom mennyit értesz a képviseleti demokráciákhoz, de ott az ellenzék általában ezt csinálja"

Szóval, a fidesz ellenzékben is lehetett gyökér.
Akkor miért fáj, ha a mostani ellenzékre nem panaszkodik senki, hogy gyökér?

Tehát, megint ott vagyunk, hogy szegény fideszt bántják a köcsög nem fideszesek!

2011.05.18. 08:58:30

Sokan hiszik, de az LMP nem játszott rá a politikaellenességre. A Más Politika nem ezt jelenti. Például az egyetlen párt volt, aki nem értett egyet a pártfinanszírozás csökkentésével, most pedig nem ért egyet azzal sem, hogy a 200 fős parlamentet Szent Grálként kezeljék.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 09:00:46

@csoko20: én nem is panaszkodtam troll

megszoktuk ezt tőletek mszp/szdsz szavazóktól

tudom, hogy így működik a képviseleti demokrácia, tudod?

2011.05.18. 09:02:04

@RAMBO: Igyekeztél mindenkinek kiosztani egy sallert, de ez nagyon félrement:

"szimpatikus Che Guevara, és gyűlölik a munkaadójukat" - O,O

Che és LMP???? Nem a Munkáspártra gondoltál inkább?

Mutass már egy idézetet, amiből az jön le, hogy gyűlölik munkaadójukat! Plíz.

Ennél jobbakat is lehetett volna találni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 09:02:22

@na__most__akkor: lol

igen pont a "normális" emberek hisznek a csodálatos mesepártban

Cpt. Flint 2011.05.18. 09:03:45

wmikitől eltekintve egész normális eszmecsere alakult itt ki. azt hiszem Peredhil-lel, RAMBO-val, Murderface-szel, de szinte bármelyikőtökkel maximálisan egyet lehet érteni.
@gomorra: még neked is azt kell mondanom, hogy elviekben akár egyet is értenék veled, de a gyakorlatban nem hiszem, hogy az új belépő friss párttagok (akár tömegek is) bármin is változtatni tudnának. tapasztalatlanok, nem részei a kialakult érdekcsoportoknak, megvezethetők, elnyomhatók, megijeszthetők... mit mondjak még? névleges tömeg maradnának. a bruttót növelnék, de a nettót nem.

Cpt. Flint 2011.05.18. 09:04:27

@csoko20: NE etesd a trollt, kérlek! :o)

n3benyo 2011.05.18. 09:06:11

Korábban hasonlóképp gondolkodtam tán, mint az író, majd közel kerültem pártokhoz, és rájöttem, h nem, ezt nem szeretném, egyszerű okból kifolyólag: Ma hatalompolitizálás folyik Magyarországon és nem közpolitizálás. Aki részévé válik egy pártnak, hatalomgócok támogatója lesz, nem közpolitikáké vagy (a mai pártok számára horribilie dictu) ideáké.

A pártpolitizálásból nem lehet kizárni a hatalompolitizálást, természetesen, az mindig jelen lesz, jelen kell lennie; de ez totál egészségtelen túlsúlyba került Magyarországon... És ezért van itthon a közvéleményben a nagy "pártvárás", mikor jön végre egy párt, ahol az eszme fontosabb, mint a vezetőség személye. És akkor megszülethetnének valóban nagy vezetők, ún. Államférfiak.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.18. 09:11:22

szerintem inkább lépjenek ki a pártokból, hátha észreveszi magát pár politikus...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 09:11:44

@iii: az LMP multiellenessége kb. hány olyan magyar embernek szimpatikus, akik ilyen cégnél dolgoznak? Az LMP egy kommunista párt, nézd meg a parlamenti munkájukat!

csoko20 2011.05.18. 09:12:39

@wmiki: Nem panaszkodtál?

"csak azzal az a baj, hogy csinálni is kéne valamit, nemcsak blogokon a fideszt mocskolni, az meg már meghaladja az egyszerű képességeiket :(("
...
"8 évig amiatt ajvékoltatok, hogy a fidesz nem konstruktív ellenzék...

most viszont panaszkodik senki, hogy az mszp/szdsz nem konstruktív
ezt megszoktuk... "

Azért aleég sok mindent szóvá tettél, főleg olyasmiket amit a fidesztől is számon lehetne kérni.

Ha már személyeskedünk: én nem neveztelek sem trollnak, sem egyéb degradáló jelzővel nem illettelek.

És ha valóban úgy gondolod, hogy egy képviseleti demokráciának így kell működni, ahogy az elmúlt 20 évben....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.18. 09:14:33

@n3benyo: demokráciában nincs szükség 'nagy vezetőre', szolgálatra van szükség...
látod, most is páran azt képzelik magukról: 'Államférfi'
(sőt, álamférfi)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 09:16:38

@wmiki: szerintem érdemes lenne elgondolkoznod azon, hogy a mindenáron, elvek nélküli párttagság a fontosabb, vagy az, hogy merd négy évente mérlegelni, hogy melyik párt miért igen és miért nem. Ha lenne cikk a képviseleti demokráciáról, neked kéne elsőként elolvasni.

Ostoba baromság pártba belépni, főleg, mert egy párt akkorát tud fordulni, mint a Fidesz, az SZDSZ és az MSZP. Opportunista gecik alkotják a pártokat, ahol simán lesz a legharcosabb antikommunistából a szocik szövetségese, vagy a liberális internacionálé alelnökéből az európai néppárt alelnöke.

2011.05.18. 09:19:12

@RAMBO: A multiellenesség nem jelenti azt, amit írtál. Egyébként ez sem igaz ilyen differenciálatlanul.

Ha az LMP kommunista, akkor mi a Munkáspárt? Tévedés.

Jajjfagyi 2011.05.18. 09:19:22

@magyar bucó: Zseni vagy. Lehülyézni nem ér, főleg, ha a 80-as évek undergroundját nem ismered, s azt sem tudod, kitől van az idézet. Csak gratulálni tudok! Olvass utána egy idézetnek, mielőtt a klaviatúrádat koptatod! Nem a törvényről írtam, elvről. A Fidesznek hány alapítója volt? Ma hányan vannak a pártban? Ki a Fidesz? Csak, hogy egy példát említsek. DE a többi pártot is szét lehet ez alapján szedni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 09:24:43

@iii: A Munkáspárt vén hülyék gyülekezete. Én ott semmilyen elvet nem találok a "legyen úgy mint régen" vágyon kívül.

Ne álltasd magad: az LMP kommunista párt.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.18. 09:27:09

@RAMBO: :((

tényleg kéne egy demokrácia for dummies (index olvasók) poszt

tudod ez így működik
4 évig, egy kiválasztott csoport gyakorol hatalmat az ország felett
4 év múlva választhatsz másikat

ha egyik sem tetszik, akkor összeállhatsz a barátaiddal, és vállalhatod te, hogy embereket képviselsz
ha sokan rád szavaznak, te csinálod

sok sikert!

ggaborx 2011.05.18. 09:34:31

Nanáhogy tolvaj minden politikus. Mint ahogy mi mindannyian azok vagyunk az élet minden területén. Tegye fel a kezét aki egy bármilyen lehetőséget nem használna ki maximálisan?

Az általunk választott politikusok is csupán olyanok mint mi. Kihasználják azt, hogy a többség egyrészt leszarja a politikát, másrészt gyenge és főképp lusta ahhoz, hogy bármit is tegyen.

Pofázni sokmindenről lehet, így a politika visszásságairól is, de sok-sok év után még mindig nincs egy valamirevaló civil, szakértő párt amiben bízni lehetne.

Ha én holnap alapítok egy pártot és csupa olyan dolgot hirdetek meg programként, melyek tényleg változtást hoznának, akkor honlapra lejárat a hatalom, holnaputánra meg ti magatok is kommunistának/nyilasnak hisztek majd.

Továbbá az internet mint közösségformáló platform kíváló eszköz lehetne egy valódi civil párt létrehozására, amely nem a hatalmi kapcsolatokon, hanem a civil érdekek mentén szerveződhetne. Tessék létrehozni egy facebook csoportot, vagy valamit! Aztán lehet pofázni, ha már elegen csatlakoztak.

Minden eszköz adott, de tenni is kellene, nem csak pofázni.

2011.05.18. 11:53:35

@RAMBO: Marhaság. Az LMP nem kommunista párt, nyoma nincs ennek vagy neked fogalmad nincs, mit jelent kommunistának lenni. Az LMP zöld, ökopárt, az Európai Zöld Párt leendő és jelenlegi megfigyelő tagja. Meglehetős tájékozatlanságra vall ezen állításod.

Közösségi tulajdon a világ számos kapitalista országában létezik. Ha az LMP kommunista, akkor Svédországban jelenleg kommunizmus van. Például ott még az alkoholforgalmazás is állami tulajdonban van.

2011.05.18. 11:57:36

@ggaborx: Olyan, hogy civil párt, nem létezik. Civil összefogás lehet, de a pártoknak pont az az értelmük, hogy az azonos politikai álláspontot képviselő embereket összehozza és együtt tudnak cselekedni azonos platformon. Míg egy civil szerveződés esetleges és mindig egy adott célra irányul. Ez jól látszik a Milla esetében: amint más problémákat is meg akarnak válaszolni a sajtószabadságon kívül, rögtön kiderül, hogy jókora különbségek húzódnak meg a háttérben.

ggaborx 2011.05.18. 12:11:16

@iii: Már miért lenne így? Miért ne lehetne egy civil kezdeményezés célja a felelős politizálás megvalósítása - ha már szerinted csak egyetlen konkrét cél lehet?

A mai politikai élet egyetlen célja a hatalom és ezzel a személyes jólét megteremtése.

Ugynakkor a "nép" hosszú évek óta csak nyavajogni, rinyálni tud és nagyhangon ordítani, hogy takarodj. Tenni már senki sem akar semmit. Így tehát végső soron kurvára megérdemeljük a sorsunkat.

Nézd meg a különböző megmozduláskat. Itt mindenki mindig valami ellen nyivákol, de sosem valami mellett. Meg aztán mindenki csak és kizárólag a saját kis sérelmeivel hajlandó foglalkozni. Itt nem érdekel senkit a másik problémája. Ezért aztán bármilyen civil összefogás halott ötlet.

100 magyarból 100 mindig mást akar. Így nem lehet. Nincs más hátra mint tűrni tovább és alkalmanként kicsit hőbörögni az aktuális témán.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:32:07

@Peredhil: "És ki lesz párttag?
1.) Aki nagyon elvhű, és őszintén egyetért az adott párttal 2.) Aki nem ért semmihez, és ebből akar megélni."

Na igen, de ez abból is következik, hogy ők maradnak, mert a normálisabbak, mint Te is, arra vannak szocializálva, hogy ezt a nagy választást nem kell, sőt, nem szabad meglépni. Az öntudatos civil-lét, klubtagság stb. bizony fontos, ebben is le vagyunk maradva, talán a kettő össze is függ.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:33:11

@Hóember: Ha társadalom több mint fele párttag lenne, mint a sógoroknál, nem így gondolnád.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:35:30

@Tusko Hopkins: "... Hát ezért kellene belépni?"
Igen! Pontosan a korábbiak miatt (kontraszelekció, tehetségtelen , hatalomvágyó emberek stb.), amit helyesen levezettél!

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:39:06

@Alterix: Az "apolitikus" kifejezés kevesebb, mint az "antipolitikus". De: a pártok alig szerveznek eseményeket, találkozókat a választóikkal kampányidőn kívül. Vagy ha nálatok igen, szerencsés helyen élsz. Hányan mennek el e rendezvényekre?

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:42:37

@ggaborx: Nagyon igényes, szép hozzászólás, mélyen egyetértek, talán a "civil párt" fogalmát vitatnám. "Civil mozgalom" talán, bár idővel pártosul nyilván. Ezt a facebook-dolgot többen írjátok, ebben már benne élünk, lehet, hogy a jövő pártjai így szerveződnek.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:49:42

@RAMBO: Nem becsülném le annak lehetőségét, hogy sokan elvek mentén választanak. Azt azért tudnod kell, hogy tökéletesen elvi pártok nem működnek, de a pragmatizmust és a kompromisszumkészséget nem keverném össze az elvtelenséggel. A pártok által létrehozott végeredményt ugyanis nemcsak saját szavazóik, hanem a többiek is "élvezik". Ha az elveik maradéktalan megvalósításáért még erőszakosabban lépnek fel, az kinek jó?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 13:52:23

@politologus: Nem azt állítom, hogy nem helyes kompromisszumot kötni.

Azt állítom, hogy a pártjaink nem elvek mentén kötnek kompromisszumokat, hanem a pillanatnyi politikai széljárásnak megfelelően alakítják az elveiket.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:53:16

@nexialista: "szerintem inkább lépjenek ki a pártokból, hátha észreveszi magát pár politikus..."
Ez sem rossz. De csak akkor lépnek ki, ha mások onnan kiszorítják őket.

2011.05.18. 13:55:03

@ggaborx: A felelős politizálás az egy nagyon átfogó fogalom, ezzel mindenki egyet tud érteni, többek között az összes párt is. Ez egy általánosság, semmit nem jelent.

A civil pont attól lesz civil, hogy különböző, őt ténylegesen érintő dologban részt vesz és véleményt mond. Hogy legyen-e pláza mellettük vagy ne, kivágják-e a fákat az utcájukban vagy ne. De hogy általános, országos jelentőségű dolgokban hogy döntsek, az már nem civil dolog. Hiába is áltatja egyesek, hogy létezhet "civil párt", ez fából vaskarika, vagy ha igen, az egy fasisztoid, korporatív rendszer lenne.

Nem igaz, hogy a politikai élet célja a személyes jólét megteremtése, ez vaskos demagógia. Ez egyesekre igaz lehet, en bloc nem. Egyébként meg mindenkinek a célja saját jólétének a megteremtése, a "civileké" is.

Illúzió azt hinni, hogy mindenáron egyet kell érteni, teljesen természetes, hogy különböző vélemények, érdekek és álláspontok vannak ("rinyálás"). Éppen ez a lényege a politikának, hogy ezeket az álláspontokat a pártokon keresztül becsatornázza és egyeztesse.

Olyanokat kell megválasztani (vagy új pártot kreálni), akik képesek erre, akik nem csak a saját pecsenyéjüket akarják sütögetni. A hatalom ott van a kezünkben.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.05.18. 13:59:11

@RAMBO: Ebben sok igazság van. De ha már a párttagok az elvi csapongásban egységesek (ebben sem lennék biztos), akkor a szavazók előbb-utóbb büntetnek. Ha ők sem, és támogatók maradnak, akkor csak megerősítik a pártot abban, hogy helyes, nyugodtan cserélhetik az elveket, jól csinálják. A politológusok különben sem "szélkakast" kiáltanak, hanem csak azt mondják, hogy a párt "nyitott más szavazórétegek felé is".

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.18. 14:01:19

@politologus: egyetértek. Ezért mindenkinek, akinek nincs kedve cserélgetnie a meggyőződését olyan gyakran, mint mondjuk az alsógatyáját, jobb nem belépni semmilyen pártba. Én így látom.
Politikai Innováció - Politológusblog a más minőségekért
süti beállítások módosítása