Évek óta olvasgatom a mindenféle pártokhoz vágott "tűnjön el" -írásokat, blogokat és fórum-hozzászólásokat, csak nem akarnak elapadni. Sokan abban látják a magyar politika megújulásának zálogát, hogy a régen megismert pártok eltűnnek. Hányan írták már ezt az FKGP-re, az SZDSZ-re, egészen máig és most leginkább az MSZP-re, sőt, a Fidesz is egyre gyakrabban kerül szóba.

Szerintem nincs igazuk. Több okból sem.

1.) Attól még, hogy egy párt eltűnik, még nem tűnik el - és nehezen is eltüntethető  - az a részérdek, ami a pártot életre hívta. Megmarad az ideológia, eszme vagy gondolkodásmód, marad a társadalmi csoport vagy osztály, marad egy már bevezetett politika (problémafelvetések, megoldási javaslatok), és végül nem enyésznek el a szavazók sem. Csak épp a felsoroltak képviselete tűnik el. Igény persze felmerül, leginkább a szavazókra, ami viszont a szereplők hitelességét rontja le.

2.) A pártrendszerekben is érték az állandóság, a nagyhírű nyugati demokráciák sem lennének azok, amik, ha nem egy stabil pártstruktúra álna mögöttük. Valószínűleg igaz az a tétel, hogy ezek a pártok már részei az államnak, ekkor pedig erősségeik és gyengeségeik is fúzionálnak. Például így: a párt állami támogatást kap, politikusaik állami pozíciókba kerülnek, ez a pártot erősíti, az állam számára sem mindegy, hogy a párt milyen politikát és emberanyagot termel ki magából.

3.) A "tűnjön el" hívei valamiféle erkölcsi megújulást szeretnének a politikában és a pártok körül. Ott tévednek, hogy az erkölcsi deficit nem általában a pártok vagy épp ezen pártok létéből következik, hanem a konszenzusos kultúra magyarországi hiányából. Igen, nem valamiféle tisztaságot, átláthatóságot, korrupciómentességet említek, mert ez is csak terméke az adott szó és az írott norma tiszteletének. Általában a tisztelet hiányzik. Nem a pártok hibája, hogy hiába engedi a jog, nálunk a szóbeli szerződést senki sem veszi komolyan, de még az írásbelit is vígan felrúgják. Ebből egyenes úton jön a politika oldalán a visszamenőleges hatály tilalma, az alkotmányos normák és a szubsztantív demokrácia elleni visszatérő támadás.

4.) Végül az eltüntetés szorgalmazásában tetten érhető mentalitás kontraproduktív: növeli a politika erőszakosságát, elutasítottságát, a szereplőkben növeli a félelmet, s ezért álmegoldásokhoz nyúlnak. Ergo még tovább romlik a politika minősége, nem alakulnak ki normális viták, a kompromisszum kultúrája, helyette egy nagyról és erősről álmodozunk majd, aki megmondja a frankót.

Szóval: ne tűnjenek el a pártok. Változzanak. 

Jó lenne már egyszer, újra tárgyalásokról és megállapodásokról, szövetségekről, paktumokról, koalíciókról, akár nagykoalícióról beszélni.
De mindenkinek lelke rajta, a lázárjánosos izmozás és kövérlászlós tesztoszteron-túltengés is szerethető, épüljön rájuk az új Magyarország, merev alapokra.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Politológusblog Facebook-csoportjához!