Ugye Ön is azt veszi észre, hogy a politikai újítások, innovációk mintha abban merülnének ki nálunk, hogy már meg lehet lépni simán valami olyat, amit korábban elképzelni sem mertünk volna? Mi volt az utolsó olyan újdonság, amiben nem a hatékonyságelv, a nyomulás és a hatalmi arrogancia, hanem a konszenzus és az engedmény dominált?

Ennek is folyománya, hogy sokak szemében a politológus az az ember, aki megmagyarázza, hogy a megmagyarázhatatlan mennyire ésszerű.

Nyilván nem tekinthetünk minden és akármilyen változtatást innovációnak, a konkrét kritériumok felvázolása viszont nem egyszerű. Napjaink példái között egy új alkotmány egészében innováció, de részleteiben sokkal kevésbé, s ugyanígy egy új választási rendszer igen, de a választási törvény elemeinek többsége, leginkább mértékek kisebb tologatása még nem. (Itt most nem az országgyűlési választások 5%-os küszöbére gondolok, mert annak akár csak 1%-os csökkentése nagy jelentőségű lehet!) Biztosan innovatív változtatás lenne a köztársasági elnök közvetlen választása vagy az e blogon javasolt preferenciális szavazási módszer.

Sólyom László vetette fel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után, hogy nem muszáj a régi keretek között maradni, ki lehetne dolgozni jogi és politikai innovációt a helyzet kezelésére. Egy ilyen folyamatatot persze ő is megindíthatott volna. És akkor itt tehető fel a kérdés, hogy honnan, kiktől származzanak az újítások.

Nyilván sokan gondolkodnak úgy, hogy elsősorban a politikusok dolga megoldásokat keresni, mert nekik van meg a választói felhatalmazásuk, ráadásul parlamenti bizottságokban, minisztériumokban, egyéb tőlük függő külső intézményben van módjuk kiérleltetni ilyeneket. Ez a felfogás érthető, de szerintem az eredménye kevés. Az új mindig kockázatot jelent, a magyar politikusokról pedig nehéz elképzelni azt a szellemi és egzisztenciális függetlenséget, hogy maguktól lépnének valami merészet a régi, kipróbált hatalmi technikák helyett. A politikusok igazi feladata, hogy válasszanak a felkínált lehetőségek közül. Utóbbira való az apparátus, amely viszont eleve alkalmazkodhat megrendelői - akár nagyon alacsony - igényeihez, de ha ez rendben is volna, a közvéleményhez ritkán jut el a teljes csomag, amiből a politika választott, nem derül ki a döntés igazi ára.

Szükéges tehát, hogy az innovációs nyomás kívülről is érkezzen. A politika esetében politikai elemző cégek és intézmények, egyetemi kutatóintézetek és tanszékek, az Akadémia, a szaksajtó a maga kiadványaival és rendezvényeivel nagyon sokat tehet. Mégpedig nemcsak helyzetelemzéssel és a meghozott döntések utólagos kritikájával, hanem tematizálással és konkrét javaslatok felvázolásával is!

Elmúlt húsz évünk kevésbé látványos, de talán legjelentősebb innovációja az Alkotmánybíróságtól származott, ezt hívták a “láthatatlan alkotmánynak”, ami számos kisebb, joginak tűnő, valójában a politikai rendszer alapjait meghatározó döntés füzére volt. A jog borzasztóan sokat számít, de nem minimumfeltétele a politikai innovációnak, szokások és hagyományok akár erősebbek is lehetnek a törvényeknél.

Amikor az Egyesült Államokban a legfelső bíróság tagjainak cseréjére kerül sor, az elnök joga jelölni új bírákat. Valamelyik múltkori elnökválasztásnál több bírójelölt megnevezése volt esedékes, ami értékorientációt is mutat: konzervatívabb vagy liberálisabb személyeket küldene-e oda a jövendő elnök. A választók kétharmada úgy nyilatkozott, hogy az elnökválasztásban is befolyásolja, hogy melyik elnökjelölt kiket, milyen felfogású bírákat juttatna a legfelső bíróságra!

Innovatív megoldás lehetne nálunk is valami hasonló, a kormányra készülő erők még a választások előtt nevezzék meg alkotmánybíró-jelöltjeiket és köztársaságielnök-jelöltjüket. Csak az előző és a jelenlegi ciklus neveit gondoljuk át, nekem egyéb érvem nincs is.

(Folytatjuk.)

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus