Még zajlik a népszavazás, eddig a viszonylag alacsony részvételi adatok látszanak. Sok választó nem véletlenül marad távol az urnáktól, hiszen általában a szavazások és a következmények között nem oly egyértelmű a kapcsolat, a népszavazásoknál pedig nagyon nem. Mindjárt elmagyarázzuk, de előtte csak annyit, hogy a mindent bevető érzelmi mozgósítás sem elég az üdvösséghez.

Minden ember akkor érzi magát döntési helyzetben, akkor remél tőle előnyt, ha a döntésének valódi, mérhető következménye van. Szavasásnál ehhez mások részvétele is elengedhetetlen, tehát a szavazó egyéni érdeke az, hogy a szavazás tartalmához fűződő sok egyéni érdek magának a szavazás intézményéhez fűződő közérdekké adódjon össze, hogy nagy legyen a szavazás presztízse, és természetesen a részvétel mértéke. A szavazási erőfeszítést elősegíti, ha van a politikának megbecsültsége, a voksolásnak tétje és értelme, a kérdésnek értelmi és érzelmi töltete.

Ennél a mostani szavazásnál szerintem mindegyik felsorolt döcög, gyorsan kettő: 1.) nem ismertek a választ követő intézkedések, 2.) a nemek előre sejtett nagy fölénye.

A magyar népszavazás intézményével van egy nagy probléma: nem dönt semmiről semmi konkrétat, nagy távolság van a kiindulás és a végkövetkezmény között. Először is most a népszavaztató kormánynak nem kell semmi előzetest felmutatnia, nem kommentál a szavazólapon. Hanem a végeredmény csupán felszólítja az országgyűlést, hogy alkosson a döntésnek megfelelő törvényt, és az három évig érvényben maradjon. De hogy milyen részletekkel, milyen mértékben feleljen meg neki, az nincs megkötve. 

Korábban itt a blogon a törvénykezéshez jobban kötött népszavazási intézményt preferáltuk, mert akkor már létezik, kézzel fogható egy jogszabály, aminek az érvénybe lépéséről vagy eltörléséről születik népszavazási döntés. A jogszabályt alaposan megvitatják mindenütt, a jogi szituáció elég egyértelmű, ettől a döntési helyzet is tiszta, a részvételedből valami egyértelmű következik. Itt értelem és érzelem együtt terjed a kampányban.
De nálunk? Az Index megkérdezi a kormánypárti politikusokat a népszavazást követő intézkedésekről, és nem tudnak semmit mondani, és még jó, hogy nem tudnak, mert ezzel nálunk nem is szokás foglalkozni. Egyrészt nem kötelező, másrészt ha mégis foglalkoznak vele, a háttérben és titokban kell, nehogy a szabályozási részletek befolyásolják a szavazást.

(Az egyértelműség hiánya alkotmánysértést is felvethet: A 2008-as díjas kérdésekben benne volt, hogy "január 1-jétől" legyenek a díjak eltörölve, és a szavazók az egészre mondtak igent. A kormány és a Fidesz álláspontja mégis az volt, hogy a díjak előtte is eltörölhetők. Pedig nem, nem volt igazuk, mert ha a kérdés ezen elemében született népakaratot felül lehet bírálni, akkor bármelyik másik elemét is!)

A másik fontos hátrahúzó részlet az egyoldalú közvélekedés és kampány. A kormányzat minden eszközzel keretezte és gondolatmankózta a szavazást: aki nem akar sok nem-magyart a környezetében, aki elítéli a terrorizmust, aki problémának látta a menekülthullámot, aki elkötelezett a nemzeti ügyek vitelében stb., az szavazzon nemmel. Ez általában így történik.
Ám mivel az alkotmány - ez már Orbánék műve - irdatlan részvételi arányt ír elő az érvényességhez, a kormánypárti guruk az érzelmi mozgósítást pörgették csúcsfordulatszámra, mindent ennek rendeltek alá. Gondolták, saját szavazóik szavaznak őértük, ugyanők és a megcélzott jobbikosok szavaznak az ügy tartalma miatt, a félelem meg elhoz akár balos szavazókat is, az egésztől való idegenkedés meg ellenzéki proteszt-résztvevőket, így a részvétel épp elég lesz,  ám annál elsöprőbb a győzelem.

Amit a guruk nem gondoltak: egyrészt a felpörgetett érzelem polarizál, vagyis a nagy érzelem nagyobb dacreakciót is kivált az arra hajlamosakból, másrészt a nem-álláspont mindenhonnan folyó kizárólagossága előre lefutottá teszi a szavazást, értelmetlenné a részvételt még a saját hívek egy része számára is. Igen, az érzelmi mozgatás mellett működő értelmes vita akár még használhat is: biztosan csökkenti a győzelem mértékét, de valószínűleg növeli a részvételt. Tehát: kisebb távolság a felek, az elemek között, kisebb távolság szavazó és fülke között. A kormánykiadványok is (lásd a kvótanépszavazás honlapját, elrettentő példa a jövő számára) egyetlen álláspontot preferáltak az egész szavazás promotálása helyett, mert persze ennél is jaj, de nagyon és folyton le kell győzni mindenkit - pedig először a távolságot kellene!

A Politológusblogon mindig vannak javaslatok, hát jöjjenek olyanok, amelyek másutt már kipróbáltak (ugyanakkor a lentiek nem járhatnak mind együtt, azt már külön kell hangolni):

1.) Át kellene térni a törvények életbe lépését engedélyező vagy megakadályozó népszavazásra.

2.) Vissza kellene hozni a fakultatív, vagyis csak véleményező tartalmú népszavazást. A kormány úgysem nagyon mehetne szembe a győztes válasszal, a politikai kötelesség übereli a jogit (lásd például a brexitnél).

3.) Az érvényességhez kötődő részvételi arányt lejjebb kell vinni. Ha például alkotmányos kérdések is népszavazhatóak lennének, az érdemel magas kvótát.

4.) A népszavazások valamiképp szezonhoz kötődjenek, vagyis az egyes kérdéseket csomagban kelljen népszavazásra bocsátani. Ez biztosan növeli a részvételt, egyben a kérdésfeltevőkre is nagyobb felelősséget ró.

A minap olvashattátok itt azt a feltételezést, hogy az egész népszavazás kiinduló oka a kopaszos ügy háttérbe szorítása. Amit nem lehet háttérbe szorítani már, hogy az egész népszavazási intézménnyel nagy baj van, már minden pontján túl nagyok a távolságok. Végképp amolyan drága játék lett belőle, ami csilivili ugyan elsőre, de nem ösztönöz további játékra. Hogy ne így maradjon - és ugye nem ez volt a szándék? - , az intézményt azoknak kellene rendbe rakni, akik az állapotot előidézték, és mivel kormányon vannak, ez reális elvárás lehet, akár saját szavazóik részéről, és bizony az ő érdekükben is.

Ha egyetértesz vagy vitatkoznál, lájkold és kövesd a Politológusblogot!
Follow @Politologus