Az is felvethető, hogy szó sincs erős láncról, és amit látunk fideszestül-közgépestül, csupán egy politikai-gazdasági hálózat. A hálózatban a tagok kedveznek egymásnak, ami andidemokratikus ugyan (hiszen a démosz kívülről nem szólhat bele), viszont legalább benne van a piaci logika, a tagok kiválasztódnak, megméretődnek. A mai hatalom - vagy akár az egész magyar politika? - finanszírozásából viszont mintha hiányozna e motívum, nincs verseny és elvárt teljesítmény, mert kiesés és csere sincs. A pénz és a hatalom áramlása zárt rendszerű, innen oda és onnan ide, szivattyúval.

Néhány szabadon választott példa a mai nagyok múltjából (amit emlékezetből írok, aki akar, nyugodtan korrigáljon!):

1.) 1998-ban, az első Fidesz-kormány idején a cél- és címzett támogatások elsöprő többsége kormánypárti településekhez került, az kormányzati válasz: azok jobb pályázatokat írtak.

2.) Simicska Lajos lett az APEH elnöke. Máig nem értem, hogy a Fidesznek ezzel konkrét célja is volt, vagy csak az ellenzéket (és a lakosságot) provokálták, ill. előre jelezték, hogy miféle kormányzás is várható.
Mellesleg Simicska éppen akkor távozott az adóhivatal éléről (idétlenül színpadias körülmények között) az OTP lakás-üzletágához, amikor az állam pörgette a lakásépítést, és dőlt a pénz a bankokhoz. Gondolom, leesett kis évvégi teljesítmény-prémium.

3.) Az a hír járta akkoriban, hogy a következőképp kell pályáznia az intézményeknek: Támogató véleményt kell kérni a helyi fideszes nagykutyáktól, majd azt csatolni a pályázathoz. Merthogy a borítékok először a pártközpontban landolnak, ott megnézik az ajánlást, és megjelölnek három félét: a semmiképpen sem támogatandót, a mindenképpen támogatandót, végül a minisztérium által eldöntendőt.

4.) Debrecen egy idő után jelezte, hogy minden pályázatuk nyer, ami túl sok, nem bírják önrésszel...

5.) Eltöröltek egy törvénypasszust, mely meggátolta az állami tulajdon bagóért való átjátszását, jöhettek is az egyforintos ügyletek. A privatizációt kivonták a törvény ellenőrzése alól a Magyar Fejlesztési Bank "használatával".

6.) A szívemnek legkedvesebb mégis ez: A ciklus vége felé egy olyan pályázatot hirdettek (talán valami területrendezés volt), ami hátrányos helyzetű településeknek lett volna előnyös. Egyszercsak kiderült, hogy a pénz felét Alcsút és vele Orbán vállalkozó barátja nyerte. Ugyanis, ezek a jövőbe láttak, és kitalálták, hogy milyen pályázatok lesznek majd egyszer, ezért beküldtek egyet. Aztán ki is írták az említett pályázatot, majd az országgyűlés elfogadott egy rendelkezést, hogy a pályázati kiírás előtt beküldött "pályázatok" is figyelembe vehetők...
Úgy emlékszem, ez a pénzosztás akasztotta ki a Fidesz BAZ megyei elnökét, aki kritizált (az ő térségük jobban rászorult volna e támogatásokra), Kövér meg utazott hozzá egyeztetni...

A sort még lehetne folytatni, de így is látszik, hogy nagy újdonság és változás nincs. Pedig nem muszáj ezt így, csak körön belül utalgatni, mert az a vállalkozás, akit egy kormány megrendelésekkel támogat, úgyis közeledik kicsit, sőt, ezeket lehet versenyeztetni.

Az amúgy természetes, hogy egymásra találnak az azonos gazdaságfilozófiájú politikai és gazdasági szereplők, kevésbé kifogásolható, ha mindkét oldalon folyamatos verseny, keresés és kiválasztás, majd egyeztetés zajlik.

A zárt rendszer mellett egyetlen érv szól: a szereplők megszokták, beleértve a választókat is. Ez utóbbi akár "gazdasági" számításokkal is alátámasztható: több szavazó nyerhető meg a feldúsult kampánypénzekkel, mint amennyi elriasztódik az oligarchia-gyanú miatt.